Bár Nanami megadta Yanonak a lehetőséget, hogy saját belátása szerint döntsön arról, elutazik vagy sem, Yano még nem döntött egyértelműen. Nanamit elsősorban a felvételire való tanulás foglalja le. Meg van győződve róla, hogy akárhogy is dönt Yano,nem fogja megbánni, és ha kell, várni fog rá egy évet. Csakhogy amikor Yano a könyvtárban kimegy a mosdóba, és Nanami egyedül marad Yano üres székével, először gondol bele, milyen is lehet, ha Yano nincs mellette. Csak egy pillanatra, de nagyon fájdalmasnak tűnik... milyen hosszú lehet egy év?
Este Nanami meglátogatja Mizu-chint egy kis barátnői beszélgetésre, és végül elsírja magát: megbánta az ígéretet, igazából nem szeretné elengedni Yanot. Most mi legyen?
Yano is ugyanilyen bizonytalan a döntéssel kapcsolatban, úgy érzi, akárhogy is lesz, meg fogja bánni. Takeuchi azt javasolja, döntsön minél hamarabb, mert így csak kínozza Nanamit. Erre Yano azt feleli, lehet hogy épp azért nem döntött eddig, mert arra vár, hogy Nanami meggondolja magát, és ne engedje el. Ha Nanami megkérné, valószínűleg maradna.
De Nanami nem mond semmit. Érzi, hogy ha akarná, Yano maradna. De nem jön ki a kérés, talán mert nem akarja befolyásolni Yano jövőjét, nem akar az útjába állni, vagy mert arra vár, hogy Yano maga döntsön így. És hogy mi lenne a helyes döntés, egyikük sem tudja.
Végül Yano boldogan mutatja be Nanaminak a karácsonyi ajándékát: Egy egész nap az állatkerben, csak együtt! Nanami sírni tudna a boldogságtól, amikor felfogja, mit jelent ez: ha karácsonyi ajándék, akkor Yano karácsonykor még otthon lesz... vagyis nem utazik el!
De megnézve a dátumot, Nanami felfedezi, hogy a belépő december 18-ra szól.
Karácsony, egy héttel korábban. Yano döntött. Elutazik Tokióba.

"Koukai suru kamoshirenai. Dou sureba yokatta nante issho wakaranai kamoshirenai. Unmei ni nagasareteru no ka sakaratteru no ka wakaranai..."

A rész legszebb gondolata. (Japánosok javítsanak ki, ha elbénáztam, de angol szöveggel nem akartam idézni, magyarra meg nem akartam ferdíteni.)