Aoi Anime Közösségi Blog

AoiAnime Közösségi Blog

Higurashi no Naku Koroni Kai 24. rész

2007.12.30. 23:06 | írta: paTKany | téma: Higurashi no Naku Koroni Kai | 86602 olvasás
A rakétavetős kilőve.
A golyószóró pedig kevés volt...
...a páncélkocsi ellen.

INCOMING LOLI
Cool torkolattűz.
Jutott a végére egy kis SD is.

Happy end.
1983. 07. 01. - ez a nap is eljött.
Frederica Bernkastel személyesen

Kasai mesterlövész tehetségének köszönhetően sikerült kiiktatni a rakétavetős embert, a Sonozakik páncálautója pedig fel volt készítve hagyományos gépfegyverlövedékek ellen, így Akasaka és Tomitake átjutottak a blokádon és sikeresen riasztották a Banken egységet.

Ezzel kezdődött el a sorozat befejező része, amelyben megkaptuk a választ az utolsó két titokra is. Vagyis arra, hogy mit látott meg Irie Takanora ránézve három résszel ezelőtt, továbbá arra, hogy milyen szerepet szánt Nomura Takanonak és mire utasította Okonogit a korábbi telefonhívása során (nem mintha ez nem lett volna egyértelmű).

A kerettörténet ezzel végetért, de a Higurashi no naku koro ni, mint TV sorozat nem. Jön a harmadik szezon, amelyről még nincs konkrét információ, de remélhetőleg a játék PS2-es verziójának bónusz fejezeteit (Taraimawashi-hen, Tsukiotoshi-hen, Miotsukushi-hen) és talán az Umineko és a Tsumihoroboshi között megjelent PC-s kiegészítő Saikoroshi-hen fejezetét láthatjuk majd. És ha már megemlítettem remélem, hogy a 07th-Expansion idén indult új sztorijának az Umineko no naku koro ni-nek is lesz anime változata egyszer.

Hozzászólás (13)

Higurashi no Naku Koroni Kai 23. rész

2007.12.30. 19:53 | írta: paTKany | téma: Higurashi no Naku Koroni Kai | 1435 olvasás
Minden faluból kivezető kommunikációs kábelt elvágtak.
Mionék felkészülten várták az ellenséget a hegytetőn.
FUCKING STUPID.

Kasai nem cicózott.
Níí-nóó níí-nóó.
Irie beszámolt Satoshi állapotáról...

...amit mi is láthattunk.
Keiichi éppen egy csapdát indít be itt.
Szép méretes robbanófej, alig emelkedik fölé a célkereső távcsöve a fegyvernek.

Keiichi és a lányok a hegyekben rejtőztek el, a Yamainunak ezért oda kellett utánuk mennie. Az előző fejezettel ellentétben ezúttal viszont volt idejük Keiichiéknek előkészülniük. Satoko végre bevethette a legendás csapdakészítő tudományát. Az viszont már a Studio DEEN hibája (vagy erénye :P) volt, hogy ebből animációban Looney Tunes szintű bohózat lett. Csak annyi hiányzott a tökéletes feelinghez, hogy valamelyik szereplő azt mondja, hogy What's up doc?.

Azért a görgő farönkön való egyensúlyozásnál voltak itt komolyabb dolgok is. Shion, Irie, Kasai és Akasaka megpróbálta bevenni a kutatóintézetet amíg Takano és a Yamainu nagyobbik része távol volt. Az érdemi kommandósmunkát persze Kasai és Akasaka végezték, egyúttal láthattuk azt is, hogy milyen az amikor Kasaiból előjön a veterán múltja. Miután sikeresen behatoltak a létesítménybe Shion egyből Satoshihoz sietett és szembesült a fiú állapotával. Irie szerint még sok idő kell ahhoz, hogy Satoshi felépüljön és kitartást kért Shiontól. Természetesen Tomitakét is kiszabadították. Tomitake így már riadóztathatta a Banken egységet. Vagyis csak riadóztathatta volna, mert a lövöldözésben megsemmisült az épület kommunikációs rendszere, a faluba érkező és kimenő telefonvonalakat a Yamainu meg már az akció kezdetén elvágta. Ezért az egyetlen lehetőség a Tokióval való kommunikációra a faluból való kitörés lehetett. A faluból kivezető utakat viszont a Yamainu ellenőrzi és az utakra állított fegyveresek aknavetőkkel is fel vannak szerelve...

Még egy fontos dolog. Okonogi még a rész elején kapott egy telefonhívást Tokióból. A korábbi részekben már megismert limuzinos nő Nomura volt a vonal másik végén. A beszélgetést magát nem hallhattuk, de így az utolsó rész előtt már nem nehéz kitalálni, hogy miről lehetett benne szó.

Hozzászólás (1)

Higurashi no Naku Koroni Kai 22. rész

2007.12.30. 13:14 | írta: paTKany | téma: Higurashi no Naku Koroni Kai | 1392 olvasás
Kisebb csoda, hogy ezt túlélte.
Ráadásul még ki is tudott mászni a kocsiból.
NO U

Takano "kihallgatja" Tomitakét. Also relevant to my interests.
^3^
Godslap.

Nice bondage.
Ez az ököl átlyukasztja akár az égboltot is.
:-T

Mikor Irie az intézet ablakán kinézve meglátta, hogy a Yamainu hozza befelé a fülöncsípett Tomitakét tudta, hogy baj van és ideje neki is meglépnie. Felhívta a megbeszélt módon Rikáék házának a telefonszámát, és amíg Takano és emberei a telefonhívására figyeltek tudott fél percnyi egérutat szerezni. Nem jutott azonban messzire mert, a Yamainu tagjai egyik furgonjukkal azonnal üldözőbe vették őt és az erdei úton egy jól irányzott lövéssel irányíthatatlanná tették Irie kocsiját. Irie autóstól az útmenti szakadékba zuhant...

Akasaka eközben az előre megbeszéltek szerint cselekedett. A folyamatosan csörgő telefon alapján tudta, hogy Irie lebukott ezért már semmi keresnivalója nincs Rikáék lakásában és sietnie kell a Sonozaki házhoz, mert már ott van szüksége rá Rikának. Így leírva ez egyszerű feladatnak tűnthet, de a házat folyamatosan figyelő Yamainu pribékekkel is el kellett bánnia közben...

Irienek szerencséje volt, egyrészt könnyű sérülésekkel túlélte a zuhanást, másrészt elsőként a hazatérőben levő Shion és a testőre Kasai találtak rá. Kasai gyorsan értelmezte a helyzetet és látta, hogy nem balesetről van szó és Irie is kinyögdécselte valahogy, hogy a Sonozaki rezidenciára kell menniük. Kasai még arra is vigyázott, hogy ne kövessék a járművüket, de arra nem gondolt, hogy a Yamainu már modern technikát használ és jeladó van építve Irie köpenyébe...

Így történt aztán, hogy Shionék érkezése után nem sokkal a Yamainu is a helyszínre érkezett és csak annyi ideje maradt Keiichiéknek, hogy bezárkózzanak a földalatti bunkerbe. Elsőre jó ötletnek tűnt, mert a Yamainu csak robbantással tudott volna bejutni a belülről bezárt ajtón egy nappali robbantás viszont kiváncsiskodókat csalt volna a helyszínre. Keiichiék pechjére azonban pont akkor kezdődött a Watanagashi fesztivál aminek a kezdetét néhány tüzijáték löveggel jelzik a falu lakossága számára. A Yamainunak ez kapóra jött és a tüzijátékkal egyidőben robbantott. Rika és a többiek így csapdába kerültek és ekkor úgy tűnt, hogy ezúttal is vége a dalnak...

Vége is lett volna, ha a Yamainu nem követett volna el több hibát is az akció során. Egyrészt nem vették körbe a házat, mert túl nagynak ítélték meg a birtokot, ezzel nagyban megkönnyítették Akasaka dolgát a hely észrevétlen megközelítésében, másrészt elfelejtették megbilincselni Kasait és Shiont amikor elkapták őket a barlangban. Ezek a melléfogások végül oda vezettek, hogy a Yamainunak kellett elmenekülnie a helyszínről. (Azért az ököllel bezúzott furgonszélvédő kicsit túlzás volt. - paTKany megj.)

Az akción kívül még egy fontos dolog volt a részben, Shion megtudta Irietől, hogy Satoshi életben van.

Hozzászólás (3)

Higurashi no Naku Koroni Kai 21. rész

2007.12.16. 19:12 | írta: paTKany | téma: Higurashi no Naku Koroni Kai | 1918 olvasás
Ez az ampulla Tomitakének van előkészítve.
Egy nappal az akció előtt.
Oishi nyomoz. Otaka már itt lebukott, de megvárták amíg személyesen is meg nem jelenik.

Még ekkora pocakkal is megy a válldobás.
Otaka

Ha egy yakuza a szemedbe néz...
Takano nem volt elragadtatva az események alakulásától.
Tomitake GAR akciója a rész végén egy igazi drámai merevítést kapott.

A hadműveletet Keiichiék 1983. június 19-én hajnali 4 óra tájban kezdték, hogy félig álmosan érje Takanot a hír. Lázas kapkodás is volt emiatt a főhadiszálláson, de annyira nem, hogy Takano erős akarata ne ragaszkodjon a saját igazához. Takano tehát hitt abban, hogy Rika él és a hír nem igaz, de ezt le kellett ellenőrizni ezért a Yamainu riasztotta a saját beépített rendőrségi emberét, hogy nézzen utána a dolgoknak. Erre vártak igazából Oishiék, mert így a beépített ember saját magát fogja lebuktatni. Otaka nyomozó a prefektúra főkapitányságáról bele is sétált szépen a csapdába...

A kapkodás ellenére Takano nem feletkezett meg Tomitakéről sem, akiknek a tervek szerint meg kellene halnia a fesztivál éjszakáján. Tomitake viszont ezúttal már korábban elrejtőzött így a Yamainu egyik felét lekötötte a felkutatása.

Viszont akiről, mint gyanús személyről elfelejtkezett Takano az Irie, pedig kétszer is beszélgetett vele a rész folyamán. Azt gyanúsnak találta ugyan, hogy Irie meglátogatta Rikáék lakását már a feltételezett halál időpontja után, de Irie okosan azt válaszolta, hogy ő életben látta Rikát utoljára. Ezzel Takano dühe a házat megfigyelő személyekre csapódott le. Ezért csak jóval később jutott az eszébe, hogyha Tomitake tudott arról, hogy meg akarják ölni és ezért elrejtőzött, akkor Irie is tudhat róla...

Végül a Yamainu megtalálta Tomitakét és a rész ott ért véget, hogy körbeveszik őt a zöldruhások.

Elkezdődött tehát a Higurashi végjátéka, ahol már az akció dominál és kevés dolog szorul magyarázatra. Ebből a részből egyetlen olyan momentumot emelnék ki ami elkerülhette a figyelmet, de fontos. Ez pedig az Irie Takano beszélgetésnek az a része amikor Takano dühösen az asztalra csap. Irie ott meglátott valamit.

Hozzászólás (5)

Higurashi no Naku Koroni Kai 20. rész

2007.12.15. 17:05 | írta: paTKany | téma: Higurashi no Naku Koroni Kai | 1138 olvasás
RE-
-UNI-
-ON

Keiichi cool módban.
Satoko készen áll a csapdák felállítására.
Ha Rena látta volna saját magát ebben a jelenetben, akkor hazavitte volna.

A Sonozaki-Oishi békekötés is megvolt.
Oishi bevonta a terve a két legmegbízhatóbb kollégáját.
Let's ROCK!

Rika és Akasaka újbóli találkozása igazán meghatóra sikeredett...

...hiába telt el több, mint egy év a Himatsubushi óta, az érzelmi töltése ígyis nagyszerűn átjött a szituációnak.

Az előző részben Rika megkérdezte Miontól a magyarázata után, hogy mit kellene tennie a konspiráció kiszolgáltatott áldozatának, hogy elkerülje a sorsát. Mion akkor azt felelte, hogy kemény ellenfelekkel csak úgy tud szembeszállni az a valaki, ha hasonlóan kemény szövetségeseket keres magának. Rika pedig megfogadta a tanácsát és hozzálátott a szövetségesek begyűjtéséhez.

Első lépésként Tomitake és Irie meggyőzésével kezdte, Irie-nek elég volt Rika érvelése, Tomitake szkeptikusabb volt, de a jó időzítésnek köszönhetően pont eközben a beszélgetés közben érkezett meg Oishi és Akasaka a szentélyhez, hogy megtámogassák Rika szavait. Így végül az ötfősre bővült beszélgetés konszenzusra jutott, és mind a négy felnőtt támogatásáról biztosította Rikát, hogy mindent megtesznek az érdekében.

A második lépés Keiichiék bevonása volt, ami viszonylag könnyen ment. Az előző részben még Rika úgy vázolta fel a helyzetet és kért segítséget Miontól, mintha egy manga története lenne. Úgyhogy most csak annyit kellett mondania, hogy igazából nem mangáról van szó, hanem minden véresen komoly. Keiichiből gyorsan kijött a cool módja ami a többieket is feltüzelte.

Miután a csapat így összeállt ideje volt valamilyen ellentervet kidolgozni Takanoval szemben. Satoko volt az első (és Keiichi a második) aki meglátta a gyenge pontot Takano tervében. Csak annyit kell tenniük, hogy Rikát gondosan elrejtik a külvilág elől és közben azt terjesztik róla, hogy már több, mint 48 órája halott, ezzel spontán cselekvésre kényszerítve az ellenséget. Ahhoz viszont, hogy ezt komolyan bevegyék megbízható helyről kell kiszivárogtatni. Ezért ezt a feladatot Oishi felügyelő kapta. Mindeközben Akasaka beköltözött titokban Rikáék helyére a szentély melletti házba és lett így a hátsó védelem és a kapcsolattartó Irie-vel. Tomitake pedig Okinomiyában rejtőzött el és próbált a tokiói kapcsolatain keresztül nyomozni és bizonyítékokat szerezni Takanoval szemben. Az ellenterv tehát ezzel megvolt, a kivitelezése a következő részre maradt.

Mindezek mellett a rész sort kerített két másik elvarratlan történetszál lezárására. Egyik a Houjou-k problémája volt, amit Oryou oldott meg azzal, hogy több ember előtt kijelentette, hogy a gátháborúnak vége és egyáltalán nem haragszik Satokóra. A másik pedig a Sonozaki-Oishi ellentét megnyugtató feloldása volt. Ez utóbbi nagyon fontos volt, hogy még az akció kezdete előtt megtörténjen, mert a Yamainu ellenében szükség lesz a rendőrség és a klán együttműködésére.

Hozzászólás (0)