Aoi Anime Közösségi Blog

AoiAnime Közösségi Blog

Air Gear 10. rész

2006.06.10. 0:28 | írta: Rage | téma: Air Gear | 1823 olvasás
Tonchan = WIN
HAY GUYS IM FROM TEH INT0RWEB
Ez aztán nagyon kellett ebbe a részbe...

OMG UR PEN0R IZ SMALL
'Ikki-kun, ne itt...'
Kaito és a 'Naruto-art'

WTF
Yaoi fangirls rejoice!

Erről a részről nem fogok a tőlem megszokott módon értekezni, teljesen felesleges. Sajnálatos módon újra visszatértek a mangához (100%-osan), ami nagyon nem tett jót a sorozatnak: ez a rész borzalmas volt, nem tudom más jelzővel illetni.
Kezdődött az egész a Naruto-t idéző animációval / "grafikával", és ez az egész epizódra jellemző volt sajnos - de ez még "megbocsátható bűn". Hogy miért is találtam akkor ezt a részt förtelmesen rossznak? Mert tele volt idióta, teljességgel odanemillő "poénokkal", egy viszonylag komoly hangulatú mérkőzést sikerült lealacsonyítani holmi viccelődésre és némi, "enyhén" homo jelenet is belefért. Igaz, Akito a mangában is *khm* hasonlóan viselkedett, de azért mégis lehetett volna valamit "enyhíteni" rajta (lásd: Ikkit kétszer-háromszor is megcsókolta a rész folyamán + egyéb gay stuffok).
A rész egyetlen jó jelenete az volt, mikor Tonchan bejelentette, hogy ő inkább hazamegy. Ennyi. Talán még azt tudom pozitívumként felhozni, hogy a háttérzenék továbbra is nagyon jók, az OST-t mindenképpen beszerzem, amint megjelenik.

Valahogy az utóbbi két rész elvette a kedvem az egész sorozattól, és a köv. rész tartalma sem utal semmi javulásra, így az Air Gear blogolását határozatlan időre felfüggesztem.
Ha újra olyan minőségű részek lesznek, amikért érdemes nézni a sorozatot, akkor talán újra belekezdek, de ez így most sajnos kevés.

Hozzászólás (4)

Air Gear 9. rész

2006.06.04. 1:18 | írta: Rage | téma: Air Gear | 983 olvasás
Akito, itt még békésen
Csupán 4.286.820 yen lesz. :p
'Mi ez, csak nem szerelmeslevél?'

A meccs 'szórólapja'
Akito és Kaito
A Bulls főnöke, Tokudawara Gonzou

Istenem, ezt miért kellett beletenni...
Agito, a cápa :p

Egy kis flashbackkel kezdődött ez a rész, Akito elmélkedett el a múlt történésein, főleg az Ikkivel való találkozásán, míg bátyja, Kaito érte nem jött.
A (volt) Skull Saders vezetőjét, Madakit kellemetlen meglepetés érte kedvenc bárjában, mikor a pincérlány benyújtotta az addig felhalmozott számláját, egészen pontosan 4.286.820 yenről (~7.8 millió Ft), ugyanis mivel már nem Stormrider csapat vezetője (ugyebár veszített Ikki ellen), nem járnak a megszokott kedvezmények. Ezt Madaki kicsit nehezen emészti meg, olyannyira, hogy a két hatalmas "behajtót" péppé veri, majd némi káromkodás után épp elhagyná a helyszínt, de megjelenik Kaito és Agito, aki hamar végez "prédájával" (természetesen nem mutatják a véresebb részeket).
Ezután - a sorozattól nem megszokott módon - néhány állóképen lévő szöveg közli, hogy Ikkiék elhatározták, hogy saját Stormrider csapatot alapítanak, de ahhoz, hogy hivatalosan is csapatként elismerjék őket, 5 tagra van szükségük, így elkezdik keresni a hiányzó embert.
Egy kis iskolai baromkodás után Ringo Ikki kezébe nyom egy "röplapot", ami az aznap esti A-Class csatára hívja fel a figyelmet, ami Agito és a Kintetsu Bulls (vagy ahogyan az animében szerepelt, "Buls") között fog zajlani. Több sem kell Ikkiéknek, rögvest elindulnak a helyszínre Tonchan kocsijával, amiben alig férnek el, ráadásul Buccha ráül az autó tetejére, ami nem kis megterhelést jelent a járműnek. :p Útközben a Bulls két embere "megtámadja" őket, de hamar el lettek intézve. A helyszínre érkezve Ikkit, mint híres embert követik figyelemmel (mert ugye ő akar lenni az Ég Királya), a Kintetsu Bulls vezetője, Tokudawara Gonzou személyesen üdvözli "Babyface"-t (a Rez-Boa-Dogs főnökétől, Inuyama-től hallott Ikkiről). Elmondja, hogy 4 év alatt sikerült idáig eljutniuk, és ez a győzelem választja el őket álmuktól. Ikkiék sok szerencsét kívánnak neki, majd útjára indul a Bulls ötfős csapata. Ringo közli a szabályokat: egy léggömböt eresztenek fel a levegőbe, és aki először éri el, az nyer. A meccset egyébként Simca és Spitfire is figyelemmel kíséri.
Kaito átfordítja a szemfedőt Akito bal szemére, aki - immáron Agito-ként - elindul becserkészni a "prédáit". A Bulls tagjait egyenként intézi el meglehetősen brutális módon (bár ebből nem mutatnak semmit), a "szalagjai" végén lévő kampók segítségével. A feszült hangulatot egy idióta "poén" szakítja meg, amit a mangából vettek át: Ikki érkezésekor tesz egy megjegyzést, miszerint hát, *khm* WC-re kellene mennie - most pedig hirtelen bevágják a képet, ahogy Ikki meztelenül ül és a földre sz**ik... Jó, eltakarta egy cső (nem úgy, mint a mangában), meg eleve nem volt olyan durva, de akkoris, nem tudom, miért kellett ez oda. Na mindegy. Agito, mint már említettem, hamar végez a "kis halakkal", már csak Gonzou marad. Szövegel egy kicsit olyanokról, hogy számára a csapat és az emblémák "fuckin' shit" (igen, szokott angolul káromkodni elég gyakran :p), majd közli, hogy ő a Karom Útjával rendelkezik (ezt egy cápával illusztrálták - olyan ez, mint Bucchánál a tank). A rész végén már csak Gonzou elég fájdalmas vereségét látjuk, Agito alaposan elintézte.

Hozzászólás (0)

Air Gear 8. rész

2006.05.27. 1:58 | írta: Rage | téma: Air Gear | 1090 olvasás
OH LAWD
Tonchan ilyennek látja Ikkiéket
Orihara-sensei

Buccha-t otthagyták :p
A szokásos Tonchan-féle fanservice

IF THIS IS TRUE THEN HERE IS WHAT YOU DO
Ikkiék jutalma

Szerencsére ez a rész lényegesen jobb volt az előzőnél, úgyhogy még folytatom a sorozat blogolását. Voltaképp Ikkiék osztályfőnökéről, Tonchan-ról szólt (a valódi neve 富田毬, ami olvasható "Tomita Kyuu" vagy "Tonda Kyuu"-nek is, és itt szerintem ezt használta ki az alkotó, ugyanis Orihara-sensei, az iskola igazgatója Tomita-ként szólítja, a "Tonchan" becenév viszont a Tonda-ra utal - keresztnevének olvasatában nem vagyok biztos; logikus [és jó] is a "kyuu", de névnek kicsit furcsa, aki tud jobbat, kérem, kommentben közölje).
A rész úgy kezdődik, hogy Tonchan rossz hírt közöl Ikkiékkel (akik épp azon vitatkoznak, hogy mi legyen a csapatuk neve): valami csínytevést követtek el, ezért Orihara-sensei magához hívatta őket. Közben magyarázatot kapunk a tanárnő meglehetősen fura viselkedésére: egy kissé "másképp" látja a három bajkeverőt, pontosabban meg van győződve arról, hogy meg akarják erőszakolni (pedig csak a szoknyája alá néztek be). :p
Orihara-tól kapnak egy tisztességes letolást, mivel egy százlábú-szerű élőlényt tettek a cipőjébe, és annak csípésétől enyhén bedagadt a lába. Tonchan védi őket arra hivatkozva, hogy "megbánták" az esetet, de neki is leordítja a fejét Orihara, mondván, hogy túl naív / engedékeny (itt is egy szóvicc volt, ugyanis az 甘い [amai] jelentheti azt is, hogy édes, ezért mindenféle édesség jelent meg a képen :p), mire az bömbölni kezd, de megvígasztalja az igazgató (aki egyébként valamilyen módon tud arról is, hogy AT-znek a srácok).
Eközben egy kis emo-zás is belefért a sorozatba, Kyouchan (Onigiri volt "barátnője") ugyanis Buccha-t is otthagyta, ezúttal egy sumou-bírkózóért. ;) Tonchan közli Kazuékkal, hogy valószínűleg évet kell ismételniük, mire azok felháborodását látva elkezd rohanni előlük "Ne erőszakoljatok meg!" / "Ti szörnyetegek!" / egyéb mondatokat kiabálva... Miután kifáradt a futásban, visszatérnek az osztályukba, ahol Tonchan előadja a szokásos fanservice-es fagylalt-szopogatást :p, majd közli a fiúkkal, hogy Orihara másnap irat velük egy tesztet, amin minimum 30 pontot el kell érniük, különben évismétlés. Ikki elhatározza, hogy nincs más választásuk, valahogyan meg kell szerezniük a tanáriból a feladatsorokat.
Ezután Tonchan és Orihara beszélgetése következik, ahol sokmindent megtudhatunk Tonchan múltjáról, és arról, hogy miért bámulja az iskola megállt óráját: amikor még ebbe a suliba járt, Orihara-sensei mindig leszúrta azért, mert elkésett az első óráról... A dolog odáig fajult, hogy - mit ad Isten - őt is évismétléssel fenyegette meg, ha még egyszer elkésik. Tonchan nem aludt aznap este, az agyában csak az járt, hogy nem szadad elkésnie, ám az iskolába félúton egy fehér macskát pillantott meg, és ez teljesen más irányba terelte a gondolatait. Természetesen emiatt hatalmas késésben volt, úgy gondolta, már nincs értelme továbbmenni, jobb lenne visszafordulni, de mégis elfutott az iskola elé, ahol Orihara-sensei várta, és meglepő dolgot közölt vele: ezúttal nem késett el, és menjen be az osztálytermébe. Tonchan sírva fakadt emiatt, ugyanis sejtette, miért nem késett el: az órát megállította valaki (ez a valaki pedig Orihara volt).
Közben persze Ikki már a "hibátlan" tervet vázolta fel társainak, de nagy meglepetésükre Tonchan is épp ott tartózkodott, és hallotta az egészet. Megkéri őket, hogy indítsák valahogy be újra azt az órát, ami 8 évvel ezelőtt megállt - Ikki próbálkozik a feljutással, de lezuhan... Hirtelen ott terem Buccha, és -nem fogjátok elhinni!- Ikki egy "Spinning Wallride Overbank 1800°" technikával feljut az óramutatókig, és kiszedi az azok mozgását blokkoló tárgyat. Tonchan jutalmul átnyújtja nekik a másnapi dolgozatokat, Ikki pedig, mivel Tonchantól tudta, hogy Orihara a tanáriban szándékosan elbújt, sejtve, hogy be akarnak jutni, odagurítja neki azt a bizonyos tárgyat... egy AT kerekét.
Másnap a dolgozatok kiosztása után meglepő dolgot konstatálnak Ikkiék: ez bizony nem az a dolgozat, amit ők kaptak - úgy látszik, Orihara erre is gondolt. :p Persze erre nem készültek fel, és habár Orihara szerint "ez a dolgozat olyan könnyű, hogy még egy általános iskolás is meg tudná oldani", a srácok elkeseredetten ballagnak haza.

A következő rész tartalmából: Na, ez érdekesnek igérkezik, jön ugyanis Akito és az ő 牙の道 [kiba no michi]-je. Ha viszont bele merik tenni azt a bizonyos két jelenetet a mangából... Akkor azt hiszem, ennyi volt az Air Gear blog. De azért még reménykedem.

Hozzászólás (0)

Air Gear 7. rész

2006.05.19. 23:12 | írta: Rage | téma: Air Gear | 826 olvasás
Ume megint varrt egy kifejezetten 'barátságos' arcú babát. :p
Buccha ajándéka...

... és a mangaka kifinomult humorérzékének demonstrálása
Ikki új 'szárnyai'
Tudom, hogy kell valami 'extra' a DVD-re is, de...

... ennyire azért nem kellene feketíteni
Onigiri 'barátnője' (ez bezzeg nincs kifeketítve)

Nos, sajnos úgy néz ki, bejött az, amitől tartottam... De erről később, előbb megpróbálom röviden összefoglalni a rész tartalmát (a történet szempontjából sajnos semmi újat nem tudtunk meg). Az epizód egy "kimondottan humoros" résszel kezdődik, ahol is Buccha arcát bemutatják egy baseball-ütőnek, majd, mintegy lezárva egy korszakot az életében, elhajítja emblémákkal teli kabátját.
Ikki a szokásos módon most is elég ramaty állapotba juttatta AT-jét, és Shiraume-től kért segítséget a rendbetételére. Itt egy újabb "mangás" poén következett, bár ez még az elviselhetőbbek közül való. A lényeg az, hogy Ikki megkapja Buccha-tól a győzelméért járó jutalmat, ami néhány AT-alkatrész lenne, ha Buccha nem cserélte volna fel a saját ételdobozát az eredetileg Ikkinek szánt dobozzal, így főhősünk jutalma egy adag, felettébb érdekesen kinéző gomba lett. Gyorsan hazarohant szerzeményével, és készített valami rizses kaját belőle Ume-nek, akivel közösen ezután csináltak valami dragster-re hasonlító furcsa járművet (értelme semmi, de valaki biztos nevetett az ezt követő "poénokon").
Ringo és Ume épp kedvenc TV sorozatukat, a "Deko King"-et nézték, mikor Ikkinek egy kis AT-zéshez támadt kedve, Ringo pedig vele tartott (bemutatott valami trükköt, de a kiejtése miatt nem értettem a nevét). Ahogy már az előző bejegyzésben írtam, Ringo javasolta Ikkinek, hogy csatlakozzon Simca csapatához. Ikki a már ismert választ adta, Ringo viszont elrohant, hogy Ikki ne lássa őt sírni, megbotlott egy korlátban és beleesett a vízbe. A mélyben mindenféle hülyeséget mondott, mint például "ha Ikki madár, akkor én hal leszek" (WTF?), Ikki persze hősiesen kimentette. Itt megjegyezném, hogy nagyon durva "kifeketítéseknek" lehetünk tanúi, ilyet még a He's my master c. sorozatban sem láttam. Persze megértem, hogy kell valami "húzóerő" a DVD megvételére, de ezt indokolatlannak tartom (főleg, hogy a rész végéből nem cenzúráztak semmit).
Ezt követően egy szerintem teljesen felesleges rész került be a mangából: Onigiri és "barátnője". Van itt minden, ami kell: ecchi pózok, bouncing boobies, tight clothes... :p És egy kisebb műdráma arról, hogy Onigiri miért nem akar(t) Stormrider lenni Ikkiékkel (a "barátnője" [nem véletlenül teszem mindig idézőjelbe] fél a Stormriderektől).
A rész vége pedig... Onigiri "barátnőjét" üldözi pár Stormrider, de jön Onigiri, a hős, és megmenti: a hatás fokozása érdekében a véletlenül épp arra járó Buccha-t is felhasználja Onigiri, valamiféle telekommunikációval megbeszéli vele, hogy hagyja magát szétverni általa. "Sajnos" a dolog fordítva sül el: kiderül, hogy a csaj csak azért járt Onigirivel, mert dagadt, Buccha viszont veri ilyen tekintetben, így kiáll újdonsült lovagja mellett, és egy röhejes Hokuto no Ken-utánzás keretében péppé veri Onigirit, aki letesz a nőkről egy időre. A barátság szent, így mégiscsak beáll Ikki csapatába.

És most egy kis személyes megjegyzés: nagyon nem tetszik, hogy a mangából kezdtek el átvenni "poénokat", és a "kifeketítés" sem sejtet semmi jót. Ami pedig a következő rész tartalmát illeti: sajnos úgy néz ki, folytatják ezt a tendenciát, ez pedig ahhoz vezethet, hogy abbahagyom a sorozat blogolását (a manga szerintem rettenetesen gyenge, és nem szeretném visszalátni az animében).

Hozzászólás (0)

Air Gear 6. rész

2006.05.13. 1:06 | írta: Rage | téma: Air Gear | 943 olvasás
鰐島アキト
'Spinning Rika Hold'

A Skull Saders 'ajándéka'
でし

Ringo rulz
Ikki 'szárnyai'
Kaito, az aggódó testvér :p

Az eddigi hagyományoktól eltérően egy kétperces flashback-kel indított az epizód (gyakorlatilag az előző rész végét tartalmazta, némileg rövidítve), ezt követően Ikki meglátogatta az alkatrész-árus nőt, aki épp egy igen erős motort szerelt valaki megrendeléséből adódóan... Ez a valaki pedig Wanijima Akito (vagy Agito, attól függően, hogy melyik szeme van eltakarva) volt, aki meg is jegyezte rögtön, hallott Ikki Yaou elleni győzelméről. Ikki persze rögtön jött a "hát persze, hiszen én vagyok a király" dumával, valamint be is szólt neki a magassága miatt (Akito kb. feleakkora, mint Ikki), ami azonban cseppet sem hatotta meg a (nem véletlenül) meglehetősen gonosz tekintetű Stormridert. Akito távozik, Ikki pedig megkérdezi az árust, hogy ez mégis ki volt; gondolom nem lep meg senkit, hogy bizony Akito is A-Class (és Road King is, de ez majd csak később derül ki).
Hazatérve Ikkit a szokásos módon lerúgják, ezúttal Rika volt a tettes "Spinning Rika Hold" nevű technikájával. :p Ikki még nagyképűsködik egy keveset, majd a Skull Saders-t láthatjuk, amint iskoláslányokkal próbálnak "játszani" egy kicsit egy sötét sikátorban (itt senki ne gondoljon rosszra! :p). Szerencsére Akito félbeszakítja őket, hozzávágva a Sleeping Forest emblémáját (amit még az árusnál csent el) a Skull Saders vezetőjéhez. Nekik sem kell több, bosszúból a suli udvarának egyik fájára helyeznek egy döglött varjút, csőrében Sleeping Forest-emblémával; Akito "hangulatkeltése" bevált.
Persze ezt ők sem hagyják annyiban, elhatározzák, hogy visszaszerzik a jelvényt, azonban maga a Sleeping Forest ezúttal csak nézőként vesz részt a küzdelemben, az érdemi részt Ikki, Kazu, Onigiri és Buccha intézi. A szokásnak megfelelően kiválasztanak egy célpontot, ahol mindkét embléma megtalálható: ezúttal egy 33 méter magas, tekebábúra hasonlító létesítményre esett a választás. A meccset többen is figyelemmel kisérik: A Sleeping Forest-en kívül Akito és Simca is a nézők között van. Elindul Ikki valamint a Skull Saders főnöke a cél felé, Ikki vesztésre áll természetesen, de ahogyan azt már megszokhattuk, hirtelen megtáltosodik: átveszi a Buccha által dúdolt ritmust, ami elegendő neki a nagydarab Stormrider trükkjének elsajátítására ("Spinning Wallride Overbank 1800° Bucca Special"). Ezzel a művelettel az élre is tör, és megszerzi mindkét jelvényt, de ellenfele ezt nem hagyja annyiban: utánacsap a láncával, amit Ikki ugyan kikerül, de ennek eredményeképp elkezd zuhanni a mélybe. Ekkor hirtelen megjelenik Akito bátyja, Kaito, és kijelenti, hogy "sajnálom, de vége a játéknak": ez nem nagyon tetszett Akitonak, de Kaito szerint "nem jött be a terve".
Mikor a Skull Saders-főnöknek sikerül Ikki lábára tekerni láncát, főhősünk megfogja azt, és magával rántja... Mi is szokott történni ilyenkor shounenekben? Hát persze, Ikki megkapaszkodik zuhanás közben, és megtartja ellenfelét is a láncon, megmentve ezzel az életét. :p
A vereség után a Skull Saders szomorúan elvonul, Ikki pedig hazatér, ahol nagy meglepetésére üres tányér fogadja (nem nagyon hagytak neki kaját a lányok :p).

A következő rész tartalmából: Ringo megmondja Ikkinek, hogy ha gondolja, nyugodtan álljon be Simca csapatába (szerintem nem igazán illene oda F-szintjével, de Simca-nak biztosan nem lenne ellenére). A válasz nem meglepő: "gondoltam már rá, de inkább saját csapatot alapítok". Lehet tippelni, hogy kik lesznek a tagok. :p

Hozzászólás (0)