Oldal: 1 / 2

Mi(k) volt(ak) számodra a 2007. év animéje(i)

Elküldve: 2007.12.10. 10:31
Szerző: paTKany
Folytatva a hagyományt megnyitom a szokásos évértékelő témát.

Ezúttal a Yes! PreCure 5 nyújtotta nekem a legtöbbet. Persze nem a bonyolult története miatt szerettem bele ennyire. Sokkal inkább azért mert a Toeinek sikerült ebben a sorozatban egyesítenie mindazt ami jó a magical-girl műfajban. És úgy bővítette ki ezt ezernyi moe~ elemmel (tsundere, yuri páros, drill haj, idol szereplő, otenba karakter, dousei akogare, meganekko, öltözködés, ...), hogy az nem ment a végeredmény rovására és a történet megmaradt shoujonak. És ami a legfontosabb az az, hogy sikerült úgy kialakítani a főszereplők külsejét és jellemét, hogy mindnyájukat megszeressem. Különösen a fő-főszereplővel kapcsolatban vagyok teljesen elragadtatva, eddig minden rész után úgy álltam fel, hogy "szeretem Nozomit".

További sorozatok amiket még ki kell emelnem az év terméséből: Terra he..., Nagasarete Airantou, Bamboo Blade, Higurashi no Naku Koro Ni Kai.

Elküldve: 2007.12.10. 11:04
Szerző: Sephiroth
Azt hiszem hogy az elöttem szólóval egyetértésben a Higurashi no Naku Koro Ni Kai-t jelölöm meg, számomra egyértelműen az év Anime-je, nem csak hogy eleget tett a várakozásaimnak de még felül is múlta azokat. Kicsit mondjuk hiányzik az első szezon misztikus-parázós hangulata, így hogy tudjuk a válaszokat (majdnem) mindenre, már nem ütnek annyira a hangulati elemek és a félbehgyott dialógusok, de még így is kiemelkedő alkotásról van szó.

A "láttam és tetszett" kategóriába sorolnám a Bokurano-t. Főleg a sorozat közepe fogott meg, ahol az egyéni tragédiákat és történeteket még nem árnyékolta be a "világmegváltó" plot.

Utoljára említeném a Death Note-ot. Azért nagyon fájdalmas téma ez nekem mert a sorozat 26. részéig meg voltam győződve róla hogy ez az év anime-je és a legfantasztikusabb dolog a szeletelt kenyér óta. Sajnos azonban az utlsó 1/3-át mintha teljesen más emberek csinálták volna...a hangulat és a történet egyaránt mélyrepült egyet, még ha voltak helyenként jó pillanatok is. Azért mindezek ellenére sokakkal egyetemben nekem is "meghatározó" élmény volt erre az évre, tehát itt a helye!

Elküldve: 2007.12.10. 13:25
Szerző: matsuo-chan
én nem sok 2007-es animét láttam, de azok közül ami nekem legjobban tetszett az a Lovely Complex volt :) nagyon vicces anime, már rég nevettem ennyit.

nah meg a Zombie Loan-t is élveztem. habár sokak szerint nem vmi jo, de nekem tetszett :)

jah de most látom csak, h Yamato Nadeshiko Suichi Henge is 2007-es. nos akkor ha legjobbra kell szavazni, akkor számomra ez lenne : ))

Elküldve: 2007.12.10. 14:19
Szerző: Elhaym
Nem sok 2007es animét láttam, de ezek mind jók voltak: Death Note, Saiunkoku Monogatari, Romeo és Juliet.

Bár még nem láttam, de megemlíteném a Dragonaut animét is, hisz Konami és Konami animében nem csalódtammég, így biztos ebben sem fogok.

Elküldve: 2007.12.10. 15:42
Szerző: miyume
Lovely Complex egyértelműen, torony magasan nyerte a versenyt, aztán ott van a D.Gray-man- bár ez még a jövő évre is át fog nyúlni

Elküldve: 2007.12.10. 16:22
Szerző: ak
Számomra egyértelműen a Dennou Coil és a Seto no Hanayome az idei befutó. Míg az SnH a sok hülyeségeivel nyert meg, addig a DC a kellemes/érdekes sztorival és a befejezéssel, ami szerintem nagyon a helyén van és korrekt a sztorihoz. Továbbá mindeféleképpen meg kell, h említsem a NANA-t, ami különdíjas nálam. Bár nem sikerült végignéznem (de tervezem), ameddig láttam addig nagyon is realisztikusra sikeredett (nem csak a sztori, de a 2 csaj is nagyon valósan viselkedik és reagál) és tele van érzelmekkel, amit könnyen át lehet venni, arról nem beszélve, h épp most is az ost-jét hallgatom, ami ritkaságnak számít, hisz ezen kívül csak a Lain ost van, amit egy az egybe szeretek/hallgatok és nem csak egy jólsikerült op-t!

Sayonara zetsubou sensei-t, Ghost Hound-ot és a Lucky Star-t átcsusztatom 08ra. Asszem ennyi. ^^

---
Amit nagyon bánok, pedig lehet, h másképp nézne ki akkor a 'listám', h nem sikerült letöltenem az NGE new moviet, pedig sok-sok segítséget kaptam, amit utólag is köszönök mindenkinek!

Elküldve: 2007.12.10. 18:35
Szerző: Jaaku
Sephiroth írta: Utoljára említeném a Death Note-ot. Azért nagyon fájdalmas téma ez nekem mert a sorozat 26. részéig meg voltam győződve róla hogy ez az év anime-je és a legfantasztikusabb dolog a szeletelt kenyér óta....
100%ig egyetértek!

Egyébként sokat elkezdtem, és sokba belenéztem de igazán egyiket sem követtem végig (inkább bevárom őket amig vége lesz taktika).

Amit viszont tudok, hogy számomra a 2007-es év animéje, a Code Geass.

Amit még megemlítenék, az Ghost Hound, Sayonara zetsubou sensei, Lucky Star, Tengen Toppa Gurren-Lagann, bár ezeket még nem láttam végig, szóval nem tudok rendes véleményt nyílvánítani.

Az év filmje pedig a Byousoku 5 Centimeter.

Az év csalódása pedig, hogy nem láthattam az Evanglion: You're (not) Alonet. (mi lesz így szegény Ayanami Rei fanboy énemmel? XD) :cry:

Elküldve: 2007.12.10. 19:18
Szerző: Aqualuna
Saiunkoku Monogatari ::daisuki::

Nem mintha sok 2007-eset láttam volna, mert sok a behoznivalóm a régebbiekből is... De ez az első epizódnál felkerült a toplistámra, és maradt is, bár néhány régi kedvencet nem tud kiütni, úgyhogy egyre zsúfoltabbak a dobogók :hee:

Elküldve: 2007.12.11. 01:07
Szerző: Rage
Tengen Toppa Gurren-Lagann és Dennou Coil.

Elküldve: 2007.12.11. 15:18
Szerző: Gensou
Code Geass, Death Note, Sayonara Zetsubou Sensei, Moyashimon. Az Eyeshield 21-et is ide sorolnám, mivel idén ismertem meg, de 2004-ben kezdett anime, szóval =/

Elküldve: 2007.12.11. 18:03
Szerző: Misu
Death Note meg Nana mert mást nemnagyon láttam :3

Elküldve: 2007.12.11. 18:18
Szerző: Ayla
Death Note, Genshiken 2

:cool:

egyébről nemtudok hogy 2007 es lenne...

Elküldve: 2007.12.11. 18:47
Szerző: Titkos
Nem túl sokat láttam még az idei termésből (mivel szokásom, hogy megvárom amíg egy cucc végig kijön, és közben eltelik fél év/egy év XD), viszont a D.Gray-man nálam toronymagasan nyert, kétlem, hogy készült volna az idén még egy ilyen volumenű cucc. Szereplők, zene, animáció, történet, minden nagyon ott van, jó látni, hogy van élet az IY és az FMA után is. :)

Amúgy lehet, hogy jövőre már tényleg úgy kellene megnyitni a topicot, hogy "Mi volt számodra az év legjobbja/csalódása?", mert akkor ide írhatnám a School Days-t, avagy "hogyan szúrjunk el egy tök jól induló sorozatot". Rage után szabadon: Nem tudom elhinni, hogy én valaha szerettem ezt a cuccot. XD Mondjuk azt észrevettem az ilyen Dating Simekből készült animéknél, hogy a kezdés tök jó, csak pár rész után nagyon kifullad a sztori, és jön a 10 részen át tartó "romantika", ami itt azt takarja, hogy angstelnek, de a világért sem beszélnék meg egymással a problémájukat, és sorban csinálják a logikátlan hülyeségeket. Kiminek is csak az első 3 része, meg a legvége volt jó, de az SC esetében kezdtem reménykedni, mert az első 5-6 rész még be is jött, csak utána nem bírtam már nézni sem, mert látványos mélyrepülésbe kezdett. (A sorozat végén lévő disznóvágást azért megnéztem, hogy legalább tudjam, mi a vége. Most gyűjtöm az energiát, hogy a 6-ostól folytatni tudjam.)

Elküldve: 2007.12.11. 19:16
Szerző: IloveRenji
Hat mindenkepp egyertelmuen a Darker than Black <3
A 2. meg nalam a Zetsubou, 3. meg a Moyashimon..

Elküldve: 2007.12.11. 22:54
Szerző: SoonDead
Legjobban talán a Sayonara Zetsubou Sensei tetszett, bár még nem láttam az utolsó részt (a.f.k. nem igazán kapkodja el...).
A Death Note talán a másik igazán jó.
A Terra he... sem volt éppenséggel rossz (sőt), csak a végén azt éreztem, hogy ennél sokkal több elfért volna a történetben.

A fekete bárány meg a School Days. Az a végtelen ostobaság ami minden egyes szereplőből ömlik kifelé az valahogy szavakban nem is kifejezhető...
A vége a lehetőségekhez mérten közel volt viszont az ideálishoz. Csak azt sajnálom, hogy az az idegesítő hosszúhajú nem halt fájdalmas halált, hanem elment a srác fejével yachtozni. Bőven megérdemelte volna.

(És nagyon ide akartam írni az NHK-t, de közben kiderült hogy 2006os, jesszus az olyan régen volt?!)

Elküldve: 2007.12.13. 11:00
Szerző: outsyder
nemigazán ástam bele magam az idei animékbe, de...
...az abszolut favorit nálam a Hidamari Sketch! egyszerűen überlhetetlen :D
...nagyon jól szórakoztam a Lovely Complex és a Doujin Work alatt.
...lenyűgözött a Byousoku 5 cm.
...paráztat a Dennou Coil. (még mindig...)

amit még kiemelnék: Nodame Cantabile, Bamboo Blade, Genshiken 2, Ghost Hound, Minami-ke, Aa Megami-sama: Tatakau Tsubasa, Sayonara Zetsubo Sensei (ez utóbbi csak azért nem került a fent felsorolásba, mert nemrég kezdtem :dirr: )...asszem ennyi :drop:

a legnagyobb csalódás a Blame! Prologue volt. :(

és amit még nagyon várok, az a Bleach: The DiamondDust Rebellion movie és az Appleseed:Ex Machina...de sztem ezkből csak jövőre fogok bármit is látni :?

Elküldve: 2007.12.13. 12:40
Szerző: Shinzo
Fúú... hát nem nagyon láttam idei animét, de a Tengen Toppa Gurren-Lagann az igen színvonalasra sikerült és nagyon tetszik, főleg hogy nagy mecha rajongó is vagyok. De aztán kiváncsian várom még a Dragonaut és a Juushin Enbu folytatásait, amiket az idén kezdtek el... valamint az Appleseed: Ex Machina-t (bár ezt jövőre ígérték csak). :cool:

Edit:
Ezt kihagytam véletlen... Tokyo Majin Gakuen Kenpuchou :D

Elküldve: 2007.12.13. 22:14
Szerző: Luluko
Ezeket szerettem idén: Seto no Hanayome, Tokyo Majin Gakuen Kenpuchou, Sayonara Zetsubou Sensei, Majin Tantei Nougami Neuro és Katekyoushi Hitman Reborn.

Elküldve: 2007.12.14. 07:39
Szerző: Titkos
Shinzo írta:De aztán kiváncsian várom még a Dragonaut és a Juushin Enbu folytatásait, amiket az idén kezdtek el...
A Juushin Enbu-ból még nem idén kezdték az első sorozatot? Nem is hallottam, hogy lesz második. Vagy le vagyok maradva?

Elküldve: 2007.12.14. 11:20
Szerző: Shinzo
Bocs, de nem értelek... az idén kezdték el a sorozatot és azért irtam hogy folytatás, mert nem idén lesz vége. :D
(Jelenleg a 10. résznél tart a sorozat és még nem tudni hány részes lesz pontosan.)

Elküldve: 2007.12.14. 23:03
Szerző: Titkos
Jó, semmi gond, csak én a folytatást úgy értettem, hogy második szezon, aztán fura lett volna, ha egy olyan sorozatból jön a második szezon, amiből eddig 10 rész jelent meg. :D De már értelek. :)

Elküldve: 2007.12.15. 19:49
Szerző: madfist
Akárhogy próbálkozom, nem tudom eldönteni mi volt jó ebben az évben. Ennyi sorozatot még nem hagytam félbe mint idén (El Cazador, Idolmaster, stb...). Alapvetően a folytatásokra hajtottam és nem jöttek be. A Tokyo Majin esetleg jó lett volna, de a második szezonnak jobban elszúrták a végét mint az elsőnek. A StrikerS sem jött be, túl hosszú és hullámzó volt. Egyedül a Claymore volt az amit mindig rögtön megnéztem mikor kiadták. Lehet, hogy meg kellett volna olyanokat is néznem, amiket írtatok?!

Ja igen, eszembe jutott, a Sola az tetszett :) és a végülis a Seirei no Moribito is szép volt, csak baromi unalmas.

Elküldve: 2008.01.01. 07:16
Szerző: novalisk
Most hogy végetért 2007 átgondoltam mi is volt számomra a legjöbb anime a szezonban. A címet kis gondolkodás után a Higurashi no Naku Koro ni Kai nyerte el.

Vígjáték kategóriában pedig a Minami-ke, ez jött be legjobban az amúgy igen sok jó vígjáték közül az évben.

Elküldve: 2008.01.01. 09:29
Szerző: Cruel Angel
úgy tűnik ebben az évben átmentem a populárisabb animék világába. Számomra egyértelműen a tavaly kezdődött Death Note illetve a szintén sokak által említett Higurashi no Naku Koro ni két szezonja.

Az újabbak közül viszont egyértelműen a Clannad nyerte el a tetszésemet... és végülis a Gundam 00 se rossz annyira, mint ahogy az előzetes képekből, meg az első részből ki tünt.

Elküldve: 2008.01.01. 11:47
Szerző: ecoban
Hát így 2008-ból visszatekintve a tavalyi termésre sorozatok közül számomra a legtöbbet az utolsó pillanatokban befejeződött ef - a tale of memories nyújtotta szokatlan, de nagyon hangulatos, rendezésmódjával.

Hogy összességében mégsem ez lett az év animeja számomra arról egy film tehet, mivel a Byousoku 5 Centimeter csodálatos látványvilágával, elgondolkodtató történetével és remek zenéjével messze lekörözte minden vetélytársát.

Tetszettek még (a teljesség igénye nélkül): Darker than BLACK, sola, Seirei no Moribito