Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?
Elküldve: 2015.08.20. 17:03
Dirty Pair Flash 1-2-3; Dirty Pair 2; Dirty Pair: Project Eden
Nem tegnapelőtt hallottam először a DP franchise-ról mint olyanról, viszont kimondottan sok időnek kellett eltelnie ahhoz hogy egyáltalán belenézzek valamelyik inkarnációjába, így voltam annyira lusta hogy nem rögtön a 26 részes TV sorozattal kezdtem az ismerkedést, hanem a Flash szócskával megtoldott állomással, ami lényegében egy, a szériát audiovizuálisan a '90-es évekbe átemelő, 3 OVA-n keresztül összesen 16 részes reboot. Amit aztán követett az "eredeti" Dirty Pair vonulat 10 részes OVA-ja, a DP 2, majd a mozifilm, ami a Project Eden alcímet viseli. Maga a DP egyébként (tudomásom szerint) leginkább abban brillírozott a maga idejében, hogy ez volt az első kimondottan "kemény csajok rendbetesznek dolgokat" jellegű sztori, maga a Flash pedig reboot mivoltából fakadóan egy új próbálkozás volt, 2-3 évvel fiatalabb szereplőpárossal (az eredetiben 19-20 éves Kei és Yuri, a Flash-ben pedig 16-17 körül vannak). Ezzel nem is lenne gond, azonban azzal már igen, hogy szerintem a DP formula olyasmi, amivel piszok könnyű unalmas és érdektelen végeredményt összehozni, mégpedig azért, mert általánosságban véve a stílusa leginkább a vasárnap délutáni akciósorozatokat idézi annak minden mélységével együtt, mégha annak egy kicsit könnyedebb, humorosabb oldaláról is megközelítve. És valahol pontosan ezért gondoltam úgy, hogy inkább célszerűbb egyszerre három DP inkarnációról írni: egyikük sem olyan mélyenszántó, vagy akár összetett darab hogy külön-külön TL;DR bekezdéseket lehet firkantani róluk (szerintem, bár aztán fene tudja másnak hol kezdődik a TL;DR), viszont mégis van annyi eltérés köztük, hogy csak egyről írni elvesztegetett lehetőség lenne.
Nem olyan elvesztetegett mondjuk, mint a Flash volt általánosságban: gondolom egy páran ismerik azt a jelenséget a '90-es évekből, amikor fogtak egy franchise-t, és úgy döntöttek hogy készítenek belőle egy "Kids" verziót ilyen-olyan okból fakadóan, a Flash-el pedig lényegében pont ez történt, hiszen egyrészt egy új, "másabb" kezdet ugye a reboot szándékból fakadóan, másrészt a fiatalabb szereplőpáros révén a fiatalabb közönséget is meg lehetett célozni. A gond pedig az, hogy mindezt túl jól csinálja, hiszen a duó mindkét tagjánál negatívan túlteng a kamasz anime karakterekre olykor jellemző üres oktondiság és flegmaság, és őszintén szólva a Flash 1 kimondottan rossz munkát végez a kikupálásukat illetően: az egy dolog hogy a központi plot borzalmasan érdektelen és semmitmondó még az akciójeleneteket illetően is, viszont a humora is pontosan ugyanúgy feledhető, és a szereplőábrázolás terén se képes arra hogy keresztülvigye a "kezdő ripacsokból fejlődésre képes ügynökökké válnak" célkitűzést, vagyis bebukja pont azt a szándékot amivel az eredeti DP (állítólag) brillírozott. Természetesen nekem se voltak illúzióim arról, hogy pont a DP fog jeleskedni a szereplők jellemének boncolásában, de abban az értelemben kimondottan fájó pont ez, hogy a három Flash OVA közül pont az első a "legkomolyabb", és koncentrál a leginkább arra hogy a szereplőket jobban megismertesse akár az ellenséges oldalról is, szóval nem árulok el nagy titkot, hogy az értékelés nem fog 5/10-nél fentebb kúszni. Nem is lett így, sőt, egyedül a korrekt audiovizuális vonulatnak köszönhető az hogy 4/10-nél nem adtam alább.
Annyi baj legyen lehetne mondani, mert a Flash 2 valamelyest kiküszüröli a csorbát, annyira, hogy szerintem egyenesen a legjobb állomásáról van szó a reboot inkarnációnak, és ezt "pusztán" annak köszönhető, hogy bizonyos szintig egy alapvető stílusváltás történt, és a komolykodást felváltotta egy könnyedebb, az akciót/humort jobban előtérbe helyező megközelítés. Ennek köszönhetően a szereplők egy erős kategóriával tűrhetőbbek lettek (Kei és Yuri mondjuk még mindig ripacs, de legalább jobban átjön a "kemény ügynök csajszi" jelleg mint korábban), a humor és az akció is jobban működik, és ami a fő, még a központi sztori is a leginkább működő eset a három Flash OVA közül, hiszen a megvédendő célszemély egy kissé ekcentrikus figura, aminek köszönhetően több lehetősége van a sztorinak a stílusváltást kamatoztatni. Persze a Flash 2 sem egy kaviárcsámcsogós élmény, de ebben az esetben kis túlzással abszolút mellékes dolog, hiszen a Flash OVA-k közül itt műküdik a leginkább az "agykikapcsolós szórakozás a '90-es évekből" jelleg, ami a rebootot illetően egy dicséretnek is megfelelhet. Az értékelést illetően először 6-7 között vaciláltam, mert a főszereplőpáros még mindig nem volt olyan amilyennek szerettem volna (többek között azért, mert még mindig Kei a kompetensebb a duóban, miközben Yuri-nál még mindig túl sokat koncentrálnak az elkényeztetett kishercegnő vonásra), viszont egy bizonyos DP inkarnáció megnézése után inkább maradok a 6.5/10 osztályzásnál, amit itt nem lehúzásként értek, akármennyire is tűnik alacsonynak a pontozás.
Ezek után bizakodva, akár csodára várva ültem le a Flash 3 elé, a csoda pedig jött, csak pont nem abban a formában amilyenben szerettem volna. Nem arról van szó, hogy visszazuhant a színvonal az F1 "dicsőséges" produkciójának szintjére, hanem arról, hogy az F3 mint folytatás csak részben teljesíti be azt, amit egy folytatásnak el kellene érnie. Fogni ugyan fog dolgokat az előző két OVA-ból, viszont az abból való okulás és színvonal növelés helyett inkább a kettő között helyezkedik el pont annyira, hogy a kettő "átlagát" adja. Központi sztori mondjuk nincs az F3-ban mert epizódikus ezúttal a cselekmény, de nem is ez a gond, hanem az, hogy csak az első és az utolsó epizód olyan amire azt tudnám mondani, hogy *talán* méltó az F2 erőfeszítéseihez, a közbensők ugyanakkor nem követik el a bénán komolykodás esetét, viszont minden más téren már jobban hajaz arra az unalmas semmire ami az F1-et jellemzi. Azt meg sem említem, hogy a főszereplőpáros megintcsak nem olyan amilyennek szerettem volna, de az értékelésnél kevesebb szerepet játszott most mint az F2 esetében volt vagyon, így pedig egy 5/10-el honoráltam. Még mindig jobbnak tartom mint az F1-et, de az F2 után pont nem ez a fajta "furcsa" folytatás volt az, amire vágyakoztam volna.
És ha már a "vágyakozás" szóba, azt az űrt hellyel-közzel sikerült betöltenie az "eredeti" csapásirányba tartozó, 10 részes Dirty Pair 2-nek, amiről már első látásra lerí hogy egy másik állatfajról van szó, hát még az OVA befejezése után. Gondolok itt legfőképpen arra, hogy minden aspektusáról szinte ordít az, hogy a '80-as évek egyik termékéről van szó. Nem arról van szó, hogy hirtelen színpadra való sztorivá vált a DP, sokkal inkább arról, hogy a "vasárnap délutáni akciósorozat" jelleg (a negyedik, elég WTF-es negyedik résztől eltekintve) ezúttal már működik annyira hogy még a Flash 2-re jellemző "gyerekességnek" sincsen nyoma, a helyét pedig egy alapvetően komolytalan, és valahol mégis komolyabb hozzáállás vette át, ami még a főszereplőpárosra is jellemző. Azt már a Flash 1-2-3 esetében is feltételeztem, hogy a főszereplő kishölgyek ábrázolása nem egészen élte túl a "kilencvenesedést", a DP2 pedig erről győzött meg, amikor sikerült olyan mértékben kiegyensúlyozniuk a lányok "profi ügynök/léha-forrófejű tini" kettősségét, hogy mindkét aspektus nagyjából meggyőzőre sikeredett a franchise keretein belül. Központi plot mint olyan az F3-hoz hasonlóan itt sem található meg, viszont ez kompenzálva lett az említett hangnemből fakadó lehetőségek kihasználása végett (értsd: annyira "cheesy" '80-as évek az egész OVA, hogy szerintem viszonylag jól működik), sőt, odáig megyek, hogy az általam eddig látott DP-k között a DP2-t "vádolnám meg" azzal hogy a legjobban sikeredett próbálkozás. Sőt, olyannyira jól, hogy ennyi szövegelés után egyedül a DP2 esetében tartom érdemesnek megemlíteni, hogy kell egy bizonyos fajta megközelítéssel élni az OVA megnézéséhez: nem szabad komolyan venni egy percig sem, mert a látszólag "érettebb" célközönség-megcélzás ellenére sem olyasmiről van szó, aminél órákig lehetne társalogni a sztoriról vagy a szereplőkről. Nem mintha a három Flash OVA után el is vártam volna ezt a DP2-től, de akárhogy is, az értékelést illetően még most is vacilálok a 7-7.5 között, azonban ezúttal (még) nincs olyan inkarnáció, ami egyik vagy másik irányba billentené a mérleget, úgyhogy egyelőre maradok a 7-7.5/10-nél (újabb nagyszerű érv amellett, hogy az számokon alapuló osztályzás nem mindig a legjobb). Ja, és ez volt az az inkarnáció ami végül 6.5-re tette érdemessé a Flash 2-t.
Akárcsak a Flash 2 esetében, úgy a DP2 után is vártam a csodát, és bíztam abban hogy a DP képes lesz egy viszonylag stabil színvonal megtartására, de az F3-hoz hasonlóan a Project Eden alcímet viselő, mozibka szánt inkarnációnak is sikerült meglékelnie az elvárásaimat, azonban egy kicsit kacifántosabb módon mint azt az F3 tette. Míg az F3-nál az előző két OVA "egyesítésének" túlzottan szó szerint vett átlaga volt a gond, addig a PE esetében egy jóval alapvetőbb gondról van szó, nevesítve arról amit már pecegettem a DP formuláját illetően az első bekezdésben, azonban azt máshogy megközelítve. Az előző inkarnációk kapcsán nem említettem meg, de mindegyikre igaz volt, hogy az egyes epizódok nem voltak hosszabbak fél óránál, viszont a PE közül másfél órás terjedelme erőteljes ugrás ilyen tekintetben, és sajnos pontosan ez az a pont ahol az PE orra bukik: ha a movie alapján lehet ítélkezni, akkor a DP nem alkalmas arra, hogy ilyen hosszú terjedelem alatt szórakoztató tudjon maradni. Így hiába a DP2-re is jellemző stílus, ha egyszerűen olyan hosszú lett a movie hogy egyre laposabbá és vontatottabbá válik a cselekmény, a végén előidézve azt a "bizsergető" érzést amikor alig emlékszik az ember arra hogy mégis mi történt a movie során (jó a lolrománc azért rémlik, és olyan is lett mint a "lol" szócska sejteti), ami egy kissé gáz, tekintve hogy az audiovizuális vonal itt is jeleskedik. A mozi antagonistájaként szolgáló Wattsman viszont annyira szórakoztatóan éli a maga kis világát, hogy szinte sajnálom hogy nem a DP2 valamelyik részében tűnt fel inkább, de ez sem menti meg a moviet attól, hogy egy kőkemény 5/10-el jutalmazzam meg.
Summa summarum, egyedül a Dirty Pair 2 volt az az inkarnáció, ami eléri azt a szintet, aminél akár ajánlani is lehetne ha valakinek éppen egy könnyed agykikapcsolás hiányzik (eleve az OP és az ED a legjobb, amit eddig láttam a franchise-ból), de ami a DP átfogó sorsát illeti a megítélés szempontjából, egyedül a 26 részes (plusz a két utolsó rész mint OVA) TV sorozatban van reményem, mert a PE-ből okulván egyelőre eszem ágában sincs megnézni a hosszabb mint fél óra "Affair of Nolandia" és a "Flight 005 Conspiracy" OVA-kat. Jól elvoltam a DP2-vel, de összességében amolyan cáfolatnak jön le a franchise a "minden anime annyira jó volt annak idején, minden modern anime pocsék" mantrát illetően, és még csak nem is arról van szó hogy eljárt volna a feje felett az idő.
Nem tegnapelőtt hallottam először a DP franchise-ról mint olyanról, viszont kimondottan sok időnek kellett eltelnie ahhoz hogy egyáltalán belenézzek valamelyik inkarnációjába, így voltam annyira lusta hogy nem rögtön a 26 részes TV sorozattal kezdtem az ismerkedést, hanem a Flash szócskával megtoldott állomással, ami lényegében egy, a szériát audiovizuálisan a '90-es évekbe átemelő, 3 OVA-n keresztül összesen 16 részes reboot. Amit aztán követett az "eredeti" Dirty Pair vonulat 10 részes OVA-ja, a DP 2, majd a mozifilm, ami a Project Eden alcímet viseli. Maga a DP egyébként (tudomásom szerint) leginkább abban brillírozott a maga idejében, hogy ez volt az első kimondottan "kemény csajok rendbetesznek dolgokat" jellegű sztori, maga a Flash pedig reboot mivoltából fakadóan egy új próbálkozás volt, 2-3 évvel fiatalabb szereplőpárossal (az eredetiben 19-20 éves Kei és Yuri, a Flash-ben pedig 16-17 körül vannak). Ezzel nem is lenne gond, azonban azzal már igen, hogy szerintem a DP formula olyasmi, amivel piszok könnyű unalmas és érdektelen végeredményt összehozni, mégpedig azért, mert általánosságban véve a stílusa leginkább a vasárnap délutáni akciósorozatokat idézi annak minden mélységével együtt, mégha annak egy kicsit könnyedebb, humorosabb oldaláról is megközelítve. És valahol pontosan ezért gondoltam úgy, hogy inkább célszerűbb egyszerre három DP inkarnációról írni: egyikük sem olyan mélyenszántó, vagy akár összetett darab hogy külön-külön TL;DR bekezdéseket lehet firkantani róluk (szerintem, bár aztán fene tudja másnak hol kezdődik a TL;DR), viszont mégis van annyi eltérés köztük, hogy csak egyről írni elvesztegetett lehetőség lenne.
Nem olyan elvesztetegett mondjuk, mint a Flash volt általánosságban: gondolom egy páran ismerik azt a jelenséget a '90-es évekből, amikor fogtak egy franchise-t, és úgy döntöttek hogy készítenek belőle egy "Kids" verziót ilyen-olyan okból fakadóan, a Flash-el pedig lényegében pont ez történt, hiszen egyrészt egy új, "másabb" kezdet ugye a reboot szándékból fakadóan, másrészt a fiatalabb szereplőpáros révén a fiatalabb közönséget is meg lehetett célozni. A gond pedig az, hogy mindezt túl jól csinálja, hiszen a duó mindkét tagjánál negatívan túlteng a kamasz anime karakterekre olykor jellemző üres oktondiság és flegmaság, és őszintén szólva a Flash 1 kimondottan rossz munkát végez a kikupálásukat illetően: az egy dolog hogy a központi plot borzalmasan érdektelen és semmitmondó még az akciójeleneteket illetően is, viszont a humora is pontosan ugyanúgy feledhető, és a szereplőábrázolás terén se képes arra hogy keresztülvigye a "kezdő ripacsokból fejlődésre képes ügynökökké válnak" célkitűzést, vagyis bebukja pont azt a szándékot amivel az eredeti DP (állítólag) brillírozott. Természetesen nekem se voltak illúzióim arról, hogy pont a DP fog jeleskedni a szereplők jellemének boncolásában, de abban az értelemben kimondottan fájó pont ez, hogy a három Flash OVA közül pont az első a "legkomolyabb", és koncentrál a leginkább arra hogy a szereplőket jobban megismertesse akár az ellenséges oldalról is, szóval nem árulok el nagy titkot, hogy az értékelés nem fog 5/10-nél fentebb kúszni. Nem is lett így, sőt, egyedül a korrekt audiovizuális vonulatnak köszönhető az hogy 4/10-nél nem adtam alább.
Annyi baj legyen lehetne mondani, mert a Flash 2 valamelyest kiküszüröli a csorbát, annyira, hogy szerintem egyenesen a legjobb állomásáról van szó a reboot inkarnációnak, és ezt "pusztán" annak köszönhető, hogy bizonyos szintig egy alapvető stílusváltás történt, és a komolykodást felváltotta egy könnyedebb, az akciót/humort jobban előtérbe helyező megközelítés. Ennek köszönhetően a szereplők egy erős kategóriával tűrhetőbbek lettek (Kei és Yuri mondjuk még mindig ripacs, de legalább jobban átjön a "kemény ügynök csajszi" jelleg mint korábban), a humor és az akció is jobban működik, és ami a fő, még a központi sztori is a leginkább működő eset a három Flash OVA közül, hiszen a megvédendő célszemély egy kissé ekcentrikus figura, aminek köszönhetően több lehetősége van a sztorinak a stílusváltást kamatoztatni. Persze a Flash 2 sem egy kaviárcsámcsogós élmény, de ebben az esetben kis túlzással abszolút mellékes dolog, hiszen a Flash OVA-k közül itt műküdik a leginkább az "agykikapcsolós szórakozás a '90-es évekből" jelleg, ami a rebootot illetően egy dicséretnek is megfelelhet. Az értékelést illetően először 6-7 között vaciláltam, mert a főszereplőpáros még mindig nem volt olyan amilyennek szerettem volna (többek között azért, mert még mindig Kei a kompetensebb a duóban, miközben Yuri-nál még mindig túl sokat koncentrálnak az elkényeztetett kishercegnő vonásra), viszont egy bizonyos DP inkarnáció megnézése után inkább maradok a 6.5/10 osztályzásnál, amit itt nem lehúzásként értek, akármennyire is tűnik alacsonynak a pontozás.
Ezek után bizakodva, akár csodára várva ültem le a Flash 3 elé, a csoda pedig jött, csak pont nem abban a formában amilyenben szerettem volna. Nem arról van szó, hogy visszazuhant a színvonal az F1 "dicsőséges" produkciójának szintjére, hanem arról, hogy az F3 mint folytatás csak részben teljesíti be azt, amit egy folytatásnak el kellene érnie. Fogni ugyan fog dolgokat az előző két OVA-ból, viszont az abból való okulás és színvonal növelés helyett inkább a kettő között helyezkedik el pont annyira, hogy a kettő "átlagát" adja. Központi sztori mondjuk nincs az F3-ban mert epizódikus ezúttal a cselekmény, de nem is ez a gond, hanem az, hogy csak az első és az utolsó epizód olyan amire azt tudnám mondani, hogy *talán* méltó az F2 erőfeszítéseihez, a közbensők ugyanakkor nem követik el a bénán komolykodás esetét, viszont minden más téren már jobban hajaz arra az unalmas semmire ami az F1-et jellemzi. Azt meg sem említem, hogy a főszereplőpáros megintcsak nem olyan amilyennek szerettem volna, de az értékelésnél kevesebb szerepet játszott most mint az F2 esetében volt vagyon, így pedig egy 5/10-el honoráltam. Még mindig jobbnak tartom mint az F1-et, de az F2 után pont nem ez a fajta "furcsa" folytatás volt az, amire vágyakoztam volna.
És ha már a "vágyakozás" szóba, azt az űrt hellyel-közzel sikerült betöltenie az "eredeti" csapásirányba tartozó, 10 részes Dirty Pair 2-nek, amiről már első látásra lerí hogy egy másik állatfajról van szó, hát még az OVA befejezése után. Gondolok itt legfőképpen arra, hogy minden aspektusáról szinte ordít az, hogy a '80-as évek egyik termékéről van szó. Nem arról van szó, hogy hirtelen színpadra való sztorivá vált a DP, sokkal inkább arról, hogy a "vasárnap délutáni akciósorozat" jelleg (a negyedik, elég WTF-es negyedik résztől eltekintve) ezúttal már működik annyira hogy még a Flash 2-re jellemző "gyerekességnek" sincsen nyoma, a helyét pedig egy alapvetően komolytalan, és valahol mégis komolyabb hozzáállás vette át, ami még a főszereplőpárosra is jellemző. Azt már a Flash 1-2-3 esetében is feltételeztem, hogy a főszereplő kishölgyek ábrázolása nem egészen élte túl a "kilencvenesedést", a DP2 pedig erről győzött meg, amikor sikerült olyan mértékben kiegyensúlyozniuk a lányok "profi ügynök/léha-forrófejű tini" kettősségét, hogy mindkét aspektus nagyjából meggyőzőre sikeredett a franchise keretein belül. Központi plot mint olyan az F3-hoz hasonlóan itt sem található meg, viszont ez kompenzálva lett az említett hangnemből fakadó lehetőségek kihasználása végett (értsd: annyira "cheesy" '80-as évek az egész OVA, hogy szerintem viszonylag jól működik), sőt, odáig megyek, hogy az általam eddig látott DP-k között a DP2-t "vádolnám meg" azzal hogy a legjobban sikeredett próbálkozás. Sőt, olyannyira jól, hogy ennyi szövegelés után egyedül a DP2 esetében tartom érdemesnek megemlíteni, hogy kell egy bizonyos fajta megközelítéssel élni az OVA megnézéséhez: nem szabad komolyan venni egy percig sem, mert a látszólag "érettebb" célközönség-megcélzás ellenére sem olyasmiről van szó, aminél órákig lehetne társalogni a sztoriról vagy a szereplőkről. Nem mintha a három Flash OVA után el is vártam volna ezt a DP2-től, de akárhogy is, az értékelést illetően még most is vacilálok a 7-7.5 között, azonban ezúttal (még) nincs olyan inkarnáció, ami egyik vagy másik irányba billentené a mérleget, úgyhogy egyelőre maradok a 7-7.5/10-nél (újabb nagyszerű érv amellett, hogy az számokon alapuló osztályzás nem mindig a legjobb). Ja, és ez volt az az inkarnáció ami végül 6.5-re tette érdemessé a Flash 2-t.
Akárcsak a Flash 2 esetében, úgy a DP2 után is vártam a csodát, és bíztam abban hogy a DP képes lesz egy viszonylag stabil színvonal megtartására, de az F3-hoz hasonlóan a Project Eden alcímet viselő, mozibka szánt inkarnációnak is sikerült meglékelnie az elvárásaimat, azonban egy kicsit kacifántosabb módon mint azt az F3 tette. Míg az F3-nál az előző két OVA "egyesítésének" túlzottan szó szerint vett átlaga volt a gond, addig a PE esetében egy jóval alapvetőbb gondról van szó, nevesítve arról amit már pecegettem a DP formuláját illetően az első bekezdésben, azonban azt máshogy megközelítve. Az előző inkarnációk kapcsán nem említettem meg, de mindegyikre igaz volt, hogy az egyes epizódok nem voltak hosszabbak fél óránál, viszont a PE közül másfél órás terjedelme erőteljes ugrás ilyen tekintetben, és sajnos pontosan ez az a pont ahol az PE orra bukik: ha a movie alapján lehet ítélkezni, akkor a DP nem alkalmas arra, hogy ilyen hosszú terjedelem alatt szórakoztató tudjon maradni. Így hiába a DP2-re is jellemző stílus, ha egyszerűen olyan hosszú lett a movie hogy egyre laposabbá és vontatottabbá válik a cselekmény, a végén előidézve azt a "bizsergető" érzést amikor alig emlékszik az ember arra hogy mégis mi történt a movie során (jó a lolrománc azért rémlik, és olyan is lett mint a "lol" szócska sejteti), ami egy kissé gáz, tekintve hogy az audiovizuális vonal itt is jeleskedik. A mozi antagonistájaként szolgáló Wattsman viszont annyira szórakoztatóan éli a maga kis világát, hogy szinte sajnálom hogy nem a DP2 valamelyik részében tűnt fel inkább, de ez sem menti meg a moviet attól, hogy egy kőkemény 5/10-el jutalmazzam meg.
Summa summarum, egyedül a Dirty Pair 2 volt az az inkarnáció, ami eléri azt a szintet, aminél akár ajánlani is lehetne ha valakinek éppen egy könnyed agykikapcsolás hiányzik (eleve az OP és az ED a legjobb, amit eddig láttam a franchise-ból), de ami a DP átfogó sorsát illeti a megítélés szempontjából, egyedül a 26 részes (plusz a két utolsó rész mint OVA) TV sorozatban van reményem, mert a PE-ből okulván egyelőre eszem ágában sincs megnézni a hosszabb mint fél óra "Affair of Nolandia" és a "Flight 005 Conspiracy" OVA-kat. Jól elvoltam a DP2-vel, de összességében amolyan cáfolatnak jön le a franchise a "minden anime annyira jó volt annak idején, minden modern anime pocsék" mantrát illetően, és még csak nem is arról van szó hogy eljárt volna a feje felett az idő.