Mivel Hikari és Ricz sokmindent leírtak, amiről magam is hasonlóan vélekedem és ki is tértem már rá a törölt postokban, így nem akartam megint írni, de ezzel az "OMG lábon rohad szét a társadalom"-féle kanyarral új mélységekbe ment a téma...
Őszintén szólva az a bajom ezekkel a nagy társadalmi kérdéseket feszegető sirámokkal, hogy amikor szóba kerülnek, a végén mindenki valami általános megoldást vár, lehetőleg azonnal (és főleg mástól), aztán amint kiderül hogy nincs ilyen, akkor jön az armageddonista jajveszékelés. Ill. miután jóóól körbe lett járva és majszolva a téma (tizedjére), és a helyzet még ennek ellenére is fennál (minő meglepetés, nincs változás a szájtépéstől...), utána jó előszedni még tizenegyedjére is, hogy egy nagyot lehessen szörnyülködni rajta újra, ami ha lehet, még feleslegesebb akkor, amikor a adott esetben semmi ráhatásunk nincs a folyamatokra, mivel rajtunk, országunkon, kultúránkon, kontinensünkön kívül állnak. Na de ez csak pragmatista énem megjegyzése volt.
Továbbá azt látom, hogy képtelenek elvonatkoztatni a nyugati koordinátarendszertől egyesek, úgy pedig elég nehéz modellezni egy, a mieinktől alapjaiban eltérő társadalmat és annak értékrendjét. Ami itt szörnyű gagyinak és giccsesnek hat, ott imádják, és nem azért mert alapvetően retardáltak, hanem mert történelmi és kulturális okok miatt más az értékmérőjük. Ezért van ott (és általában Kelet-ázsiában mindenfelé) általános igény a a kawájkultra és hasonlókra, és ezért nincs a világ többi részén - ott van helyette más. De ezen kollektivista társadalmak egész életfelfogása alapvetően különbözik a nyugatitól, hiába a sokszor megtévesztő nyugati máz. Japán pedig szigetország lévén még ezek közül is kitűnik, még a K-Ázsiai népeknél is jobban hajlamosak a fanatizmusra, és mint sokmindent, a moemoét is túltolják. Ez gyakorlatilag egy divathullám, ami ugyanúgy lecseng egyszer mint az összes többi.
1. Japán fiatalok, meg az ő válságuk: ahogy Ricz az előzőekben már leírta, a legfőbb probléma az, hogy a társadalmuk iszonyatosan merev, és ez okozza a lassan már 30 éve tartó pangást is, mert a gazdaságuk emiatt rugalmatlan, nem képes megfelelni az új globális kihívásoknak, az erősödő versenynek, mely a környezetükben Kína és a kistigrisek megjelenésével jött létre. Az elvárások viszont ott vannak a nyakukban a mostani, a társadalmi, politikai, gazdasági életet irányító generációtól, azoktól, akik még a 60-70-80-as években ezen receptek szerint építették fel a világ második gazdasági nagyhatalmát. És ezt nem úgy kell elképzelni mint Nyugaton: ott a sikeres ember az, akinek sikerült megugrania a lécet és beállhatott droidnak (6napos iskola és munkahét 10-12 órával naponta, cserébe ma már nincs nyugdíjas állás mint anno, sőt érzékelhető életszínvonal-növekedés sem, csak eltarthatod a családod), ha nő vagy akkor pedig hozzámenni egy ilyen életcsászárhoz, vagy... ennyi. Ha nem jött össze mentél a levesbe. És ott az össztársadalmi megítélésnek számunkra elképzelhetetlenül nagy szerepe van a mindennapi életben. Csak hát a gazdasági pnagás már tart egy ideje, és ennek következtében egyre kevesebbeknek jön össze, akinek pedig mégis sikerül, mit is nyer vele? Mert nem olyan vonzó perspektíva ez a droidlét. Ebből kilépni pedig iszonyúan nehéz, pont amiatt hogy ott nem értékelik a különutasságot, egyéni boldoguláskeresést mint Nyugaton - ez a japán társadalom bonyolult személyi viszonyrendszereihez kapcsolódik. Úgyhogy maradnak ezek a felnagyított ideálképek.
Ennek vége csak akkor lesz, ha döntéshozói szintre kerül egy olyan generáció, aki már az új világ gyermeke, csak mivel a tekintélyelvű hierarchia végigmászása pont annyira időigényes, amennyi alatt már az ő tapasztalataik is elavultak lesznek, marad az ördögi kör (a folyamatosan gyorsuló technológiai változások meg csak hatványozzák ezt, de erről lentebb). Mert ott egy nagy és átfogó társadalmi reformot kizárólag felülről lehet végigvinni, alulól építkezve nem, ez mindig így volt a történelmük folyamán. Úgyhogy most ott állnak befagyva 1990-be, és várják a csodát.
Btw ez a sokszor emlegetett nyugati "értékválság" szintén abban gyökerezik, ami Japánnál betette a kaput: megváltozott, és főleg felgyorsult a világ. Más világban élünk, nem azokon a pontokon van a hangsúly mint szüleink-nagyszüleink idején, ezen felesleges tovább rugózni, alkalmazkodni kell. Ez már közhely, de a legnagyobb gond sokszor az, hogy valami általános megoldást várnak legtöbben, csakhogy ez nem fog bekövetkezni, mivel akiknek a dolga lenne ezek véghezvitele, nem értik, és ezért nem is tudnak mit kezdeni velük pontosan a fenti, generációs okokból. Ám nekünk Japánnal ellentétben nincs olyan szinten kötött felfogásunk, így ha a Rendszer nem is kínál megoldást, de bele sem kényszerít a taposómalomba. Ahogy többen is írták, maradnak az egyéni pályák amik mentén elég szépen lehet boldogulni. Továbbá ahogyan itt Jalapegnome is megjegyezte, érdeklődő ember sok elemzést talál mindenféle problémákról, így ezek alapján ki lehet alakítani egy életstratégiát egyéni helyzettől függően, mert lehetőség van bőven, de másra várni nem érdemes. A mi világunkban szerencsére mindenki maga alakíthatja sorsát, nincsenek olyan örökölt kötöttségek mint más kultúrákban. Egyébként a jólét az, ami individualizálja a társadalmakat, mert csökken a kooperációs kényszer - ebből adódik a kapcsolatteremtési vagy párkapcsolati problémák jó része is, szal van jó és rossz oldala is a dolognak, de ahogy a többit, ezt is lehet kezelni.
tulokos írta: ↑2017.06.05. 00:20
A mai fiatalok lehet, hogy jól megvannak ebben, de köszönet az nincs benne, és én nem akarok ilyen világban élni.
Dehát neked nem is kell. Itt nem ez folyik a TV-ből, ha kimész az utcára nem jön szembe veled 6 Pikacsu-busz, se gótlolik. De ez tényleg olyan, mint pl. én nem szeretem a horrorfilmeket, de folyamatosan nézném és keresném őket, hogy aztán egy horror-rajongó fórumon előadhassam, hogy "hátúristen ez szörnyű, ebben élve feldaraboltak és meg is ettek eNbereket, hát ezért van annyi darabolósgyilkosság (amúgy nem), jajjvégeavilágnak!" Most mondjam azt, hogy mivel megszüntetni nem tudod, így marad a legkézenfekvőbb megoldás: ha nem tetszik, kerüld ki? Komolyan, ez nem személyeskedés, csak praktikus énem továbbra sem érti hogy ennek mi értelme van, immár sokadjára.
És még egy megjegyzés ehhez a "szar hely a világ és még szarabb lesz" szöveghez: hogy ez mennyire nem így van, mi sem jelzi jobban, mint hogy hetek óta nincs jobb dolgunk, mint a világ másik végén lévő ország popkultúrájának egy részletén pörögni. Igen, ezt megtehetjük, mert nem azon kell aggódnink, hogy lesz-e mit enni holnap, vagy agyonlőnek-e a következő rajtaütéskor. Hogy mennyire jelentéktelen dolog ez, sőt akár a Zimbardo-féle, egyébként nagyon is létező problémák globális mértékben, az azt jelzi, hogy jódolgunkban nem tudunk mit kezdeni magunkkal (nem véletlen hogy a jóléti társadalmak produkálják ezeket a tüneteket). Mi itt, Nyugaton, vagy a fejlett DK-ázsiai országokban a világ szerencsés 1/7-éhez tartozunk, akik hálát adhatnak az égnek, hogy ide és nem valami szutyadék indiai, afrikai, D-Amerikai vagy Kelet-kínai retekfészekbe dobott le minket a gólya. És tudunk élni a civilizációs vívmányokkal, ennek következtében életminőségük és átlagéletkorunk folyamatosan nő, békében élünk és nem háborús övezetben, ráadásul túl nagy kötöttségek sincsenek sem társadalmilag, sem jogilag, mint mondjuk egy indiai vagy arab országban, nincs gondolatrendőrség sem. És főleg nem napi átlag 3 dollárból kell megélnünk, mint a Föld kb. felének, sőt (ha jelenleg mérsékelten), de azért gazdagszunk is. Na ennek tükrében érdemes lehet újragondolni az ilyen armageddonról és szétrohadó világról szóló sirámokat. A létező világok legjobbikában élünk, örüljünk neki.
Ps. mielőtt bárki kezdené, hogy "hja de bezzeg a német életcsászárok micsoda színvonalon élnek!", gondoljatok beele, hogy a brunei szultánhoz képest mind nyomorognak :P