Egy lightosabb mahou shoujo animéről van szó, melyben a 9 éves Shinohara Miho két dinó-szerű tündértől egy vázlatfüzetet és hozzá egy ceruzát kap, melyek segítségével nem csak, hogy megtervezheti a saját ruhakölteményeit, de még az időt is képes manipulálni, oly módon, hogy egy magical girl átváltozós jelenet kíséretében a 15 éves Fancy Lala alakját vegye fel. Kis idő múlva, egy véletlen folytán az egyik modellügynökségnél köt ki, ahol is elkezdődik Miho énekes- és modellkarrierje, Fancy Lala bőrében, miközben folyamatosan ezt a kettős életet kell hogy élje.
Ez így önmagában még nem is hangzik olyan lehengerlőnek, ám ha a nézőnek éppenséggel pont kenyere a bittersweet, akkor bizony egészen jól jár vele. Aki vevő az Aria/Totoro/Akage no Anne-szerű animékre, annak a Fancy Lala egy igazi főnyeremény, lévén ez az anime is ebbe a halmazba tartozik. Nem egészen olyanfajta
iyashikei, mint mondjuk az Aria vagy fejlődésregény, mint az Anne, viszont az a bájosság, amit ez a cucc sugároz, az bőven arra ösztönöz, hogy bevágjuk ide menten az ismert "shut up and take my money"-mémet.
Ugyanakkor a Fancy Lala nem pusztán egy egydimenziós darab. Alapvetően a fiatalabb korosztályt szólítja meg, ám néha kimondottan éretté válik az a gondolkodásmód, amit hordoz. Ezt főleg a második felében vehető észre, mert bizony nem csak arról van szó, hogy egy kislány álma hogyan válik Fancy Lala jóvoltából valóra, hanem, hogy ez a kislány hogyan birkózik meg a felnőttek kiszámíthatatlan világával. Rá kell döbbennie, hogy nem mind arany, ami fénylik, kezdve rögtön a sztárvilág szörnyetegeivel (áskálódás, hamis pletykák, szenzációhajhász firkászok, elvakult fanok), folytatva a sort a saját élete bizonyos problémáival, mialatt kinyílik előtte az egész világ. (Továbbá volt egy egészen meglepő rész is, a tizenkettedik, mikor bizonytalanná válik, hogy melyik is Miho eredeti énje.)
A karakterek egytől-egyig szerethetőek, de pont emiatt bizonyos szereplők sokkal több airtime-ot érdemeltek volna, mint amennyit ténylegesen kaptak (Chisa, Miki).
Cseresznye a tortán a kivitelezés. Az anime maga 1998-as, ráadásul a híres-hírhedt Studio Pierrot felelt a munkálatokért, így csodákat azért nem várna az ember, ám itt mégis olyan magasra tették a mércét, hogy rendesen meg is lepődtem. (Igaz, az ezredforduló előtt még értették a dolgukat.) Az aláfestő zenék ellenben nem sok vizet zavartak, bár a sound szekció így is tapsot érdemel, köszönhetően az übercute OP dalnak és Miho autentikus gyerekhangjának.
Ha összegeznem kéne a Fancy Lalát, akkor azt mondanám, egy végtelenül aranyos, lélekemelő darab, ahol is a butuska külső mögött néha komoly belső lappang és bizony sokszor nem azt a konklúziót kapjuk tőle, amit alapból várnánk. A befejezés pedig telitalálat. Persze így is maradt egy-két megválaszolatlan kérdés, de markánsabban nem barmolnak bele az összképbe.
Ismertető