Talán felmerült benned a kérdés tegnap: miért nincs még D.Gray-Man blog az AOIn? Tegnap bennem egy hasonló kérdés merült fel: miért nincs áram a konnektorban?
Miranda sikeres megmenekülése után otthon remeg, mint a kocsonya, nem elég, hogy a napok továbbra is önmagukba térnek vissza, de ráadásul itt ez a két új alak, akikről azt hitte, hogy rajta kívül az egyetlen normális teremtmények ebben a téridő-kontinuumban, erre tessék, az egyik sugárvetőt hord a kesztyűje alatt, a másik meg röpköd az égen (Egy őrült halad a forgalommal szemben. Egy? Mindenki!). Az említett két személy kopog az ajtón…
Miranda élete egy irányba haladt mindig is: lefele. Gyerekként sem volt sokkal talpraesettebb, mint napjainkban (avagy e nap napjaiban, hehe), és felnőttként is nehezére esett beilleszkedni. Pár évszázaddal ezelőtt a közösség egyszerűen megoldotta az ilyen dolgokat: valaki felállt a lucaszékre, és a Miranda-féléket megégették boszorkányként. Tényleg boszorkányos ügyesség kell ahhoz, hogy valakit 100 munkahelyről rúgjanak ki egyetlen városban. Miranda éppen ezt a nem túl szerencsés évfordulót ünnepelte egyetlen társa, az ingaórája társaságában pár üveg mámorító nedű mellett (Miranda szenvedélyesen gyűjt minden kacatot, amit az emberek kidobtak, ez az óra is így került hozzá és ő a legbecsesebb ingandóságának tartja). Nincs szánalmasabb egy magányos, magában beszélő seggrészeg nőnél. Ezt az óra, mármint az innocence is így gondolhatta, mert Miranda kívánságának megfelelően megakasztotta az időt ebben a napban.
Ennek hatását Allen és Rinali is tapasztalhatta, amikor egyszerre egy Dali-kép kellős közepén találták magukat. Amint az óra elüti az éjfélt, Miranda parancsszóra beesik az ágyba, és nagyjából öt perc leforgása alatt az óra beszippantja az aznapi napot, és újra nappal van. Nem csoda, ha Miranda arca olyan beesett, mint Samué a biológia-szertárban, egy hónapja nem aludt. Illetve csak 15 napja, hiszen az éjszakák kimaradnak…hmmm…valami nem jön ki. (Picard: Q, maga babrált az idővel?)
Reggel, illetve negyed óra múlva „reggeli” közben Allen még egy furcsaságot fedez fel az órával kapcsolatban. Kiváló farsangi jelmez…öhm…illetve nem lehet megérinteni, átsiklik rajta az ember keze. Mivel az innocence nem hajlandó Miranda az idő helyreállítására vonatkozó motyogását figyelembe venni, hőseink lelkisegélyszolgálatba mennek át. Allen hamar munkát szerez kettejüknek a „Tökfej és a Boszorkány” című rögtönzött előadásával a cirkuszban. A dolog jól megy, Miranda született boszorkány, és mint azt most megtudjuk, Mana vándorcirkuszos volt (áhá, szóval az porondmesteri kalap!), így Allennek is van némi tapasztalata bohóckodás terén. Rinali is mesél a múltjáról. Mióta az eszét tudja, a Rendnél volt fogoly, avagy mint potenciális ördögűző, szüleit ugyanis még kiskorában megölték az akumák, bátyjára pedig, aki nem volt ördögűző képességekkel megáldva a Rend nem tartott igényt. Láthatóan Kanda felfogásával viszonyultak a neveléséhez, mert szegény lány fél életét ágyhoz kötötten (szó szerint) élte le, ugyanis számtalanszor próbált megszökni, hogy Komuit megkeresse, aki az egyetlen élő rokona volt. Komui ellenben megelőzte, sikeresen bekerült a Rendhez, mint a tudományos csoport vezetője, ehhez ugyanis nem kellett különleges képesség (csak az, hogy hiányozzon egy kereke).
Miranda nem hazudtolja meg önmagát, a csevegést egy zsebtolvaj szakítja félbe, aki kicsavarja Miranda kezéből az aznapi bevételt. Allen és Rinali nyomban üldözőbe veszik, és csak akkor ébrednek rá a valódi szituációra, amikor a tolvaj egy sikátorban akumává változik. Rhode Camelot akciója sikeres volt, Allen és Rinali nem vigyáznak e percben Mirandára, ráadásul a két ördögűző nem képes felvenni a harcot a három kettes szintű akuma ellen. Mikor Allen magához tér, karjánál fogva a falhoz szegezve találja magát szemben a kifejezéstelen arcú Rinalival, mellettük Miranda, akit bölcsen az órához kötöztek, és Rinali trónja mellett Rhode fújja a rágógumit. Egyébként kifejezetten jól áll a kislánynak az ördögűzők egyenruhája…
Az időben megrekedt város története a következő epizódban véget ér, két epizód múlva pedig bemutatkozik az openingből már ismerős vörös hajú félszemű srác, aki a nagy kalapácsot lóbálja. A titkos rajongóknak elárulom, hogy Rabi a neve, 18 és nincs barátnője.
