×

Regisztráció

AoiAnime Közösségi Blog

Clannad 3. rész

2007.11.25. | írta: paTKany | téma: Clannad | 3429 olvasás
*szipp*
Doriburu. Shuuto.
"Egyáltalán nem fáj."

puhi~ puhi~
Szabályosan végrehajtott magas repülőrúgás.
Kipillantott Tomoyára amikor elpirult.

Ezen az arcon nevettem.
Yukine
Nagisa nagyon határozatlan volt.

Megszólalt az üres világ leánya, igaz csak egyetlen tőmondat erejéig. De ami lényegesebb volt annak a világnak a szempontjából, hogy a narrátor szemlélőnk kapott egy testet. A lány építette mindenféle talált anyagból, úgyhogy elég furcsa kinézete lett, de legalább így már képesek valamilyen fokú interaktivitásra is egymás között. Nagyon szép jelenet volt ahogy a lány átölelte, miután megtette az első lépéseit. Lényegében ezzel indul a lánynak és a Mikrobi V0.0alfa robotra hasonlító társának a közös története.

Visszatérve a való világba Tomoya érkezett a Furukawa pékségbe érdeklődni Nagisa hogyléte felől. Szerencsére nem lett komolyabb baja Nagisának az esőben ácsorgástól, úgyhogy a szülőkkel való beszélgetés fonala átterjedhetett a péksüteményekre. Ennek persze megint az lett az eredménye, hogy Sanae sírva futott ki a boltból a készítményeit ért kritika hallattán. Akio persze rohant utána, úgyhogy Tomoya egyedül maradt a boltban "kiszolgálni" az éppen akkor érkező kedves fiatal hölgyet (akivel majd később még fogunk találkozni).

Tomoya később visszafele baktatva egy villanyszerelő és egy gépjárműtulajdonos vitájába keveredett bele véletlenül. A vita oka és az ahogy Tomoya megoldotta nem is annyira érdekes, az egész célja a furcsa villanyszerelő bemutatása volt. Yoshino Yusuke az öltözetéhez egyáltalán nem illő abszurd filozófikus szövegével jól megtette az első benyomást magáról.

Később Sunoharától megtudtuk (miután Tomoya beszámolt neki az esetről), hogy Yoshino Yusuke egy híres előadóművész volt aki valamikor egyszercsak nyomtalanul eltűnt a nyilvánosság elől. Továbbá még a Yusukeről szóló beszélgetés alatt kiderült az is, hogy Sunoharának van egy húga és ami még érdekesebb, hogy ezt eddig Tomoya nem tudta. (Bár itt éppenhogy csak meg lett említve azért fontosnak tartottam megjegyezni a dolgot, mert ha minden jól megy - az opening legalábbis ezt sugallja - akkor találkozni fogunk majd valamikor Sunohara húgával és akkor remélhetőleg az ő története is be lesz mutatva majd valamilyen szinten a sorozatban. Az már most látszik, hogy az anime a korlátozott hossza miatt az 5 főbb szereplőre Fuuko-Kotomi-Tomoyo-Kyou-Nagisa koncentrál a mellékszál végek ellenében.) Miután Tomoya dolgát megbeszélték áttértek Sunohara dolgára aki még mindig Tomoyoval volt elfoglalva. Youhei most éppen szentül meg volt győződve arról, hogy Tomoyo egy férfi nőnek öltözve és, hogy ezt bebizonyítsa megpróbálkozott egy lebuktató trükkel. Ami érdekes, hogy nem a klasszikus "lent van a slicced" módszert vetette be, hanem ennél kifinomultabb módon próbálkozott. De annyira azért mégsem volt elég kifinomult, hogy megússza a rúgáskombót utána...

A lassan szokásosnak mondható udvari fa alatti beszélgetésük során Tomoya és Nagisa kölcsönösen bocsánatot kértek egymástól, hogy megbántották egymást. Miután a kapcsolatuk rendezése ilyetén módon megtörtént feltűnt az előző részben bemutatott fafaragó lány, hogy visszaszerezze az elkobzott kését.

Doriburu. Shuuto.

Imádom ezt a hangot. Miután eljátszatta Tomoya a lánnyal ezt az előző részben már látott eseménysort, kitalált egy mégjobbat neki: Az ökölvívóedző szerepét. A lánynak láthatóan már csak attól a gondolattól, hogy Tomoya ököllel meg fogja ütni is fájt a tenyere, de azért belement a játékba, hogy megmutassa, hogy csakazértse fáj. Szerencsére annyira kegyetlen már Tomoya se volt, hogy megüsse azt a bekötött tenyeret, ehelyett szimplán csak belenyomta a korábban elkobzott kést visszadva ezzel azt a tulajdonosának. A lány köszönet gyanánt egy faragott csillagot nyomott Tomoya kezébe, majd elfutott.

puhi~ puhi~ puhi~ puhi~

Ahogy a Kanonba és az AIR-be úgy a Clannadba is jutott egy a furcsa háziállatokból. Kyou tart otthon kedvencként egy Botan nevű törpevaddisznót. Botan ezúttal kiszökött gazdája után, Tomoya és Sunohara találtak rá később az iskolaudvaron. Persze ahogy ilyenkor lenni szokott Kyou is feltűnt nagyhirtelen, hogy alaposan fejberúgja az állatkáját maceráló Sunoharát. A rúgás alatt sor került egy érdekes indirekt pantyshotra. Mi nézők, ugyan nem láthattuk Kyou bugyiját, de Sunohara megjegyezte, hogy látott valami halványkéket a lábfej irányában a rúgás pillanatában. Amiért érdemes kitérni erre a jelenetre az az, hogy Kyou amikor elpirult ennek a hallatán óvatosan ránézett közben Tomoyára, hasonlóan ahhoz ahogy a húga Ryou tette az első részben amikor meglátta Tomoyát Nagisával.

Tomoya és Nagisa a könyvraktárba indultak keresgélni anyagot Nagisa beszédéhez (amit az újjáalakítani szándékozott színjátszókörbe belépni szándékozóknak mondana), de ehelyett egy kellemes kávézgatás lett a dologból. A könyvraktár ugyanis Miyazawa Yukine (igen mégegy újabb szereplő) felségterülete, ahol elbeszélget mindenféléről az oda betévedőkkel. Egyelőre ennyit tudtunk meg Yukine-ről, részekkel később majd még lesz szerepe egyelőre annyit kell tudni, hogy két könyvtár is van az iskolában. Az egyik a gyakran használt könyvekkel ahol Kotomi piknikezik mindig mezítláb, a másig pedig ez a könyvraktár ahol Yukine tart fogadóórákat.

Azért anyagot is sikerült találniuk ahhoz a beszédhez, úgyhogy később az egykori klubhelyiségben nekiállhattak a gyakorlásának, úgy hogy Tomoya játszotta az érdeklődő vendéget hozzá. Az eredmény előre sejthető volt. Nagisa teljesen határozatlan volt mindenben, egyetlen dolog a "Dango Daikazoku" kivételével. :)
De ez csak a kisebbik baj volt, amikor végeztek a gyakorlással és kijöttek a teremből, megdöbbenve vették észre, hogy a korábban kirakott szórólapok eltűntek. A diáktanács leszedte az összeset, mivel az ő engedélyük nélkül kerültek ki...

Hozzászólások:
Hozzászólás írásához jelentkezz be.