×

Regisztráció

AoiAnime Közösségi Blog

Hinamatsuri 2. rész

2018.04.22. | írta: paTKany | téma: Hinamatsuri | 4667 olvasás
Ezúttal már volt opening is, amiről elmondhatjuk, hogy egy klasszikus happy-go-lucky vidám arcokkal, maximumra tekert sakurafubukival és ehhez illő zenével operáló bevezetést kapott az anime, annyi csavarral, hogy elspoilerezni azt, ami majd a harmadik részből úgyis kiderül, hogy Utako is pont annyira romlott, mint az összes többi felnőtt a sorozatban.
A második rész is rohamléptekkel haladt, kimaradt két kevésbé fontos mangafejezet és az a kettő amelyik fel lett dolgozva kicsit meg lett vágva, illetve az időrendjük is felcserélődött. De a lényeg megmaradt vagyis Anzu érkezése és az az eseményláncolat aminek végén Hitomi kikötött Utako bárjában, mint mixer.
Amit viszont érdemes volt megnyújtani a mangához képest, mert mozgóképben jön át igazán, vagyis az „Acchi Muite Hoi” játék esper verziója, illetve ahogy leszáll a hintáról Hina az Utakóval történt beszélgetése közben az meg lett csinálva rendesen.
Azt viszont nem értettem, hogy miért lett a félreérthető „Girly Club”-hak fordítva a „Kyabakura” (キャバクラ), simán mehetett volna Hostess Bar-ként, mivel a képeksorokból amúgyis egyértelmű volt, hogy hol mulattak az éjszakában. Így viszont a feliratban félrement a poén Hitomi és édesanyjának a telefonbeszélgetésében.

---

A mangában is és az animében is Hina hangulatától függően változik a pulcsiján a felirat. Az epizód egyik anime original poénja is ehhez kapcsolódik. Három különböző 80-as évekbeli 8-bites videojáték is előkerült a részben, az első a Raid on Bungeling Bay volt, ott „AAAAA” volt olvasható Hinára írva tükrözve Nitta bénázását a játék során, míg a másik kettő esetében a játék címe volt a pulcsin, csak hogy könnyebb legyen beazonosítani. Ezek a Bokosuka Wars és a Musashi no Ken voltak.

Hozzászólás (0)

Hinamatsuri 1. rész

2018.04.07. | írta: paTKany | téma: Hinamatsuri | 5346 olvasás
Ahogy várható volt az első rész rohamléptekben haladt, hogy minden alapvető dolgot tisztázzon Nitta és Hina kapcsolatában. Nitta pragmatikus személy, így gyorsan belátta, hogy mindenkinek jobb ha nevelőapja lesz Hinának, mintsem, hogy egy veszélyes esper szabadon kószáljon.
Megtudhattuk még, hogy Nitta hobbija a váza és porcelán gyűjtés, illetve azt, hogy Hinának időnként muszáj használnia az erejét, mert egyébként random kitör belőle. Miután Nitta kétszer is darabokban látta viszont a gyűjteményét Hina elszabadult erejének köszönhetően, pragmatikussága ez utóbbi problémára is talált megoldást.
Továbbá a rész végén a yakuza leszámolás megalapozta Nitta alvilági hírnevét, ő lett a yakuza berkekben az a személy aki visszahozta a Showa korszak yakuzáját a Heisei érába. Később még lesz problémája abból, hogy mindenki úgy tekint rá, mint aki szembekacagja a veszélyt, miközben ő csak azért áll lecövekelten nézve bármilyen pusztítást, mert még neki is nehéz teljesen feldolgoznia mennyire overpowered Hina.
Yakuza szempontból is volt egy érdekesség, két japán tabutéma közül úgy tűnik a lőfegyvertartás lemehet a TV adásban, a tetoválás viszont nem, bár lehet csak egyszerű animációs spórolás történt. Anime Nitta teste teljesen tetoválásmentes volt, ellentétben a manga verzióval.

---

Az összes poént nem akarom lelőni így a blogban, meg nem is annyira érdekes egy viccet magyarázni, de azért részenként megpróbálok egy-egy olyat kiemelni amely anime eredeti és méltó a manga színvonalához.
Amikor egy animében egy másik világból érkezett személy hirtelen iskolába akar menni az általában úgy történik, hogy valami pozitív élmény éri. Odajár a love interestje, vagy látja az utcán a vidáman iskolába haladó vele egykorú társait, ilyesmi. A Hinamatsuriban viszont gyakori, hogy valami abszurd szituáció mozgatja a szálakat. Ezúttal Hinának arról jutott eszébe, hogy szeretne iskolába járni, hogy a TV hiradó egy általános iskolai ételmérgezéses esetről és egy középiskolai sikkasztásról számolt be.

Hozzászólás (0)

Hinamatsuri PV

2018.03.25. | írta: paTKany | téma: Hinamatsuri | 4450 olvasás
Végigblogolni nem biztos, hogy lesz időm, de hájpolni mindenképpen szeretném legalább ezzel a bejegyzéssel a Hinamatsurit a tavaszi szezonból.
A Detroit Metal City óta nem készült ugyanis olyan mangából anime, ami tényleg kortól, nemtől, izléstől függetlenül ajánlható bárkinek, és nem kell hozzá anime expertnek lenni. Akinek bejön Rejtő Jenő (imho elég kevesen lehetnek azok akiknek nem) az nyugodtan tehet egy próbát a Hinamatsurival is, a manga folyamatosan termeli magából a magukat abszurd helyzetekbe sodró Rejtői szintű karaktereket.

A szinopszis szerint a Hinamatsuri egy yakuza vígjáték megbolondítva pár természetfeletti képességekkel rendelkező tér/időutazóval, de ez csak az alap. A történet középpontjában álló négy lány részben a saját akaratából, részben meg a körülmények kegyetlen összejátszásának köszönhetően kerül bele egy-egy olyan élethelyzetbe ami később döntően befolyásolja a munkáról, a családról, a pénz értékéről és úgy általában a felnőttekről kialakuló véleményüket.
A manga rendkívül szerteágazó mellékszereplőgárdája felvonultatja a teljes társadalmat a nagykutyáktól kezdve a középosztályon át a társadalom perifériájáig, így felfogható egyfajta görbe tükörnek vagy akár társadalomkritikának is. Nem számít, hogy ki hol áll a ranglétrán a bolondéria minden szinten általános.

Várhatóan az anime nem fog tudni minden mellékszálat feldolgozni, így töményebb lesz benne az esper támogatással felspékelt yakuza balhé, de ha jut idő Hina-chan (a címszereplő) mellett legalább két-két rész Hitomi-chan és Anzu-chan fejlődésének feldolgozására is, akkor már elégedett leszek vele.

Hozzászólás (0)