×

Regisztráció

Anime hírek

Kamaraest

2018.06.15. | írta: iskariotes | 2304 olvasás | 0 hozzászólás
A Fővárosu Szabó Ervin Könyvtár kamaraestet szervez japán fellépőkkel.
Műsor
Schumann: Adagio és Allegro, op.70
Brahms: c-moll Scherzo „ FAE” szonátából
Mendelssohn: c-moll zongoratrió, op.66

Közreműködik:
Sasazuka Midori - hegedű
Blahunka Flóra - gordonka
Matsunaga Minami - zongora

Sasazuka Midori 2013-ban végzett a tokiói Kunitachi Zeneművészeti Egyetem hegedű tanszakán. 2014 és 2016 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója volt. 2016 tavasza óta tagja a Szolnoki Szimfonikus Zenekarnak.

Blahunka Flóra a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskolában kezdett gordonkázni 6 évesen Kovács Adriennél, majd a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait Kardosné Kemény Krisztinánál. 2003-ban 3. helyezést, 2007-ben pedig 2. helyezést ért el a kecskeméti Országos Starker János Gordonkaversenyen. Jelenleg első éves a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol tanára Déri György.

Matsunaga Minami Japánban született, ott szerezte meg a BA zongoraművész diplomáját. 2017-ben Nádor György növendékeként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesterképzését is elvégezte. Jelenleg a Magyar Táncművészeti Egyetemen korrepetitorként dolgozik, emellett kamarazenészként is aktív. Számos zongoraversenyen és kamaraversenyen részt vett. Kiemelkedő eredményt ért el 2010-ben a római nemzetközi zongoraversenyen, ahol 2. díjat nyert, és 2016-ban a Dohnányi Ernő Kamarazenei Versenyen, ott pedig kiemelt nívódíjat és a rektor külön díját kapta.

A program az Ifjú tehetségek a Zenei Gyűjteményben sorozat keretében valósul meg.

A könyvtár által szervezett programon a részvétel ingyenes. A rendezvény részvevői a megjelenésükkel együtt tudomásul veszik, hogy a rendezvényen fotó / videofelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy Facebook oldalán közzé tehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban tiltakozhat az arcmása közzététele ellen.

Helyfoglalás érkezési sorrendben. Csak az ülőhelyek számának megfelelően tudjuk a közönséget fogadni. Megértésüket köszönjük!


Mikor? 2018. június 15. (péntek) 18 óra
Hol? Budapest VIII., Ötpacsirta utca 4.

Hozzászólások:
Hozzászólás írásához jelentkezz be.

További hírek

Téli Fantasy Expo (frissítve)

Újra lesz téli Fantasy Expo! ...

Vándorló Palota a Bem moziban

A fiú és a szürke gém mellett egy másik Mijazaki film is műsorra kerül. ...

Tűzmadár – a virág emléke

Anime vetítés az Uránia moziban. ...

Téli MondoCon 2024

Ismét megrendezésre kerül a Con. ...

Szeptember havi premierek

Hazai és japán premierek egybe gyűjtve. ...