×

Regisztráció

Japán lexikon

Témakör:

Fukuoka

Az 1 200 000 lakosú Fukuoka Kyushu déli fősziget legnagyobb városa. A vidék ipari, kereskedelmi, és kulturális központja. Ma a híres Shinkansen gyorsvasút végállomása, 1168 km-re Tokiótól. A nagyváros a 19. század végén keletkezett a Nakagawa folyó körüli kis települések egyesülésével. Osaka mintájára itt is található egy nagy kiterjedésű föld alatti város, üzletekkel és rengeteg szórakozóhellyel, ám a legnagyobb szórakozó központ az öbölben található, ahol több, mint 2000 vendégfogadó helyiség működik.

Látványosságok: A 234 méter magas <b>Fukuoka-torony</b> a tengeröbölben található. A <b>Fukuoka várkastélyt</b> 1607-ben építették, mára már csak a romjai maradtak fenn, de így is közkedvelt turistalátványosság, és kirándulóhely. Csak a kapu és egy torony maradt meg belőle. A <b>Shofukuji</b> templomot 1195-ben építették, ez a Zen-buddhizmus első, máig működő japán temploma. Az <b>Ohori park</b>ban nagy mesterséges tó taláható, melyen három mesterséges szigetet látványosan kialakított hidak kötnek össze. A <b>Városi Szépművészeti Múzeum</b> a park területén található, itt látható Nyugat-Japán legértékesebb műkincsgyűjteménye.


Jokohama

Száz éve még jelentéktelen halászkikötő volt, ma 3 és fél milliós lakosságával Yokohama Japán második legnagyobb városa. Hatalmas tengerpartja van. 30 percre fekszik Tokiótól, 3 autópálya és több vasút köti össze a fővárossal. Kanagawa megye székhelye. Az Edo korszak alatt Yokohama volt az első város, amely megnyílt a nyugat előtt, és villámgyorsan Japán legnagyobb városainak egyikévé vált.

Látványosságok: A <b>Minato Mirai 21</b> (MM21) elnevezése a kikötőre, a jövőre, és a 21. századra utal. Egy futurisztikus, új városrész Yokohama központi területén. Irodák, szállodák, bevásárlóközpontok találhatók itt minden mennyiségben. Az itt található <b>Landmark Tower</b> a terület szimbóluma, és Japán egyik legmagasabb épülete. A kilátóból áttekinthető a teljes városrész és a kikötő. A <b>Yokohama művészeti múzeum</b> a modern művészetnek otthont adó híres múzeum. A kínai negyed, a <b>Yokohama Chinatown</b> az ország legnagyobb kínai negyede, rengeteg kínai üzlet és étterem található itt. A <b>Kodomo-no-kuni</b>, azaz a gyermekváros 100 hektáron elterülő pihenőhely a gyerekek és családok számára. A <b>Sankeien</b> kert gyönyörű japánkert teaházakkal, és egy háromszintes pagodával. A <b>Motomachi és Yamate</b> terület az 1859 után Yokohamába érkező külföldiek területe. Nyugati stílusú épületeivel, nemzetközi iskoláival és a külföldiek temetőjével egészen eltér látványban a város többi részétől.


Kiotó

Kiotó az a város, ahová minden Japánba utazónak feltétlenül el kell jutnia. 794-től 1868-ig e város volt Japán fővárosa, és a császár lakhelye. Ma 1.4 milliós lakosságával a buddhista vallás és szellemi élet központja, számtalan templomával és szentélyeivel ez a nagyváros őrzött meg legtöbbet a múlt értékes hagyományaiból, de nem vesztette el dinamizmusát sem. A közoktatás egyik központja az országban. A fesztiválok szervezésében is vezető szerepe van, számtalan ünnepet és rendezvényt tartanak egész évben a város templomaiban.

Látványosságok: A <b>Kiotó-torony</b> tv- és rádióadóként szolgál, és egyben kilátó is. Aljában szálloda található. A <b>Nijo várkastély</b> 1603-ban épült, Tokugawa Ieyasu részére, nemzeti kinccsé nyilvánították. A <b>Kiotói Császári Palota</b>, és az azt körülvevő 840 000 m2-es <b>Császári park</b> nagyon szép látványosság. Itt éltek korábban a császári család tagjai. A palota érdekessége, hogy egyszerű, szinte egyáltalán nem díszített, mégis gyönyörű épület. Kiotó egyik legszebb látványossága az Arany pavilon néven ismert <b>Kinkakuji</b>, mely a Rokuonji templom része, eredetileg nyaralónak épült. Az arannyal burkolt épület az alatta elterülő kis tóval és a környező zöldellő erdőkkel csodálatos látvány. A <b>Daitokuji</b> az 1324-ben épült zen templomcsoport része, a területen felmérhetetlen értékű védett műkincsek, és kertművészeti remekek találhatók. A <b>Ginkakuji</b> templom része az Ezüst pavilon, szintén nyaralónak épült, majd buddhista templommá alakították át. Soha nem borították be ezüsttel, nevét csak az Arany pavilonnál kisebb méretei miatt kapta. A <b>Sanjusangendo</b> nevű templom 33 oszlopközéről kapta a nevét, benne található az Ezerkarú Kannon 3,3 méter magas szobra, és körülötte több sorban pontosan ezer darab Buddha szobor. A <b>Gion</b> machi Kiotó leghíresebb szórakozónegyede, a Gion saroknak nevezett negyed a turisták által leglátogatottabb része, ahol hagyományos Japán kulturális szokásokat tanulmányozhatnak az érdeklődők: van itt teaszertartás, bunraku, kabuki, ősi hangszerek, sőt, gésákkal is találkozhatunk az utcákon. A <b>Kiyomizudera templom</b>, és a mögötte fekvő Otova-domb gyönyörű látványosság. A <b>Toji templom</b> 796-ban épült, ötszintes pagodája 56 méteres magasságával japán legnagyobb pagodája, és Kiotó egyik legbecsesebb műemléke.


Kobe

Kobe, az 1 426 000 lakosú nagyváros a tengeri forgalom központja. Kikötőjén át a japán export 40%-a hagyja el az országot. Jelentős a műanyaggyártása és textilipara. Híres a kobei szaké is. A város a többi nagyvároshoz képest kevesebb látnivalót tartogat, de így is sok látogató keresi fel. A második világháborúban a város nagy része elpusztult, de hamar újjászületett. 1995-ben a földrengés okozott nagy károkat a városban. Ma a hatodik legnagyobb japán város.

Látványosságok: A kikötő kilátótornya 103 méter magas, 1963-ban épült. A kilátó aljában vendéglők, üzletek találhatóak. A kilátó üvegezett és körbe forog. A Meriken park is a kikötő szórakozólétesítményei közé tartozik, népszerű sportolási hely. A Motomachi a város hosszú, fedett bevásárlóutcája rengeteg üzlettel. A város pályaudvara is hatalmas méretű, szép látványosság. A Chinatown kínai övezet neve Nankinmachi, nem túl nagy, de annál látványosabb városrész, sokféle ízletes étellel. A Hakutsuru művészeti múzeum gyűjteménye kínai és japán iparművészeti munkákból, bronz- és kerámiatárgyakból áll. Kobe város körül terül el a Seto-Naikai Nemzeti Park területének egy része, ennek nevezetességei között található a Rokko hegy (Rokko-san), mely a várost határoló hegylánc legmagasabb csúcsa, 932 méter. A hegy tetejéről nagyon szép kilátás fogadja a nézelődőket.


Nagoja

Nagoya kb. 2 milliós lakosságú ipari nagyváros, Aichi prefektúra székhelye. Az ország negyedik legnagyobb városa. A 16. században, az Owari Tokugawa-k uralkodása alatt fejlődött nagyvárossá, ekkor épült híres kastélya is. A második világháború utáni újjáépítés, a tudatos várostervezés következtében jól kialakított város lett, a külföldiek előszeretettel keresik fel. A pachinko nevű kétes hírnevű szerencsejáték is ebből a városból származik.

Látványosságok: A Nagoya Várkastélyt Tokugawa Ieyasu sógun építtette fia, Yoshinao számára. Az ötszintes lakótorony tetején látható két aranyozott delfin a város jelképe lett. A kastélyban ma múzeum működik. A kastély parkja cseresznyevirágzáskor kitűnő helyszín a Hanami ünneplésére. Az Atsuta szentély a város déli részében található, Japán legfontosabb sintó szentélye. Fákkal körülvett, egyszerű park. Itt őrzik a "Kusanagi no Tsurugi"-t, az ősi császári kardot, melyet azonban soha nem bocsátanak közszemlére. A Tokugawa Művészeti Múzeum a kastélyhoz közel helyezkedik el, a Tokugawa család fegyvereit, iratait, műveit őrzi.


Oszaka

Japán harmadik legnagyobb városa, a 2,5 millió lakosú Osaka ipari, közigazgatási, és közlekedési központ. Osaka a földrajzi fekvésének, kikötőinek köszönhetően fejlődött jelentős kereskedelmi várossá. A Kansai régió központi városa, versengése Tokióval és Kiotóval folytonos. Osaka a Nara-korszak előtt Naniwa néven japán első fővárosa volt. A "naniwa" jeletése: gyors hullámok. Ugyanis Osaka a vizek városa, a "Kelet Velencéjé"-nek is szokták nevezni. A várost több folyó szeli keresztül, közöttük pedig mesterséges csatornákat építettek.

Látványosságok: A város központja egy kis sziget, a Jojima folyó és a Tosabori csatorna között levő <b>Nakanoshima-sziget</b>. A kis szigeten van a Városháza, a megyei könyvtár, sok közintézmény és szálloda. A város szürkeségét a zöldellő <b>Nakanoshima-park</b> oldja fel. Osaka két nagy városrésze A Minami (Dél), és a Kita (Észak). Utóbbiban található az Umeda földalatti központ, Osaka egyik büszkesége. Mint bármely más nagyvárosban, itt is több ezer üzlet, sétálóutca várja a turistákat. Közelében található az "Umeda Sky Building", a 173 méter magas torony. Osaka központja egy kis sziget, amin a Városháza, a könyvtár, és sok más intézmény található. Az <b>Osaka várkastély</b> (Osaka-jo) a város legnagyobb nevezetessége. Az 1600-as években a kastély megsemmisült, később újraépítették. Ezután a fő torony egy villámlásnak esett áldozatul, mai formájában az 1900-as években építették újjá. Osaka a japán futball fellegvárának is nevezhető, hatalmas stadionnal büszkélkedhet. A <b>Minami</b> Osaka legnépszerűbb szórakozó-, és vásárló övezete. Itt található az Amerikamura (Amerika-kisváros), és a Dotonbori szórakozó központ. A Nemzeti <b>Bunraku</b> Bábszínház előadásai országszerte híresek. A 103 méteres <b>Tsutenkaku-torony</b> népszerű kilátó, közelében található a <b>Tennoji-park</b>, és a <b>Shitennoji-templom</b>, amely 1400 éve épült, és ezzel Japán legöregebb buddhista temploma.


Szapporó

Az 1.8 milliós lakosú város Hokkaido prefektúra székhelye. Mivel az ország északi részén helyezkedik el, a japán sísport központja. Rengeteg sportlétesítmény található a városban. Egyike a legifjabb nagyvárosoknak: az 1800-as évek végén még csak néhány Ainu (betelepedő) család élt a környéken. A város kialakítása derékszögű, akár csak az USA nagyvárosaié. Sapporo híres a söréről, és több jellegzetes étele is van, például a Dzsingisz kán nevű vegyes tál.

Látványosságok: A város tengelyét képező kelet-nyugati irányú parkos főutca, az <b>Odori</b> virágágyakkal szegélyezett, szép létesítmény, gyakorlati célja a tűzvészek tovaterjedésének megakadályozása. A parkban található színes szökőkutak kitűnő sétaterületet nyújtanak. Keleti végén található a <b>TV-torony</b>. A forgalmas park télen a Yuki Matsuri-nak, a Hófesztiválnak ad otthont, ahol különös művészek hatalmas jégszobrokat készítenek. Nyáron pedig itt tartják a Kereskedelmi-Ipari ünnepségsorozatot. Osaka mintájára Sapporo földalatti városrészét is nagy sietséggel bővítik. A sapporoi <b>Botanikus Kert</b> a <b>Hokkaido Egyetem</b> része, tudományos és oktatási céllal létesült, és szinte az egész világ növényvilágát bemutatja. Területén található egy kisebb Ainu-múzeum. Az <b>Óratorony</b> (Tokeidai) Sapporo egyik jelképe, 1881 óta mutatja az időt. Sapporo hatalmas szórakozó-bevásárló negyede a <b>Susukino</b>. Rengeteg étterem, szórakozóhely, pachinko-bár, karaokebár található itt.


Tokió

Tokió Japán legnagyobb létszámú és területű városa, és egyben a Japán főváros is. A japán összlakosság 11%-a él ebben a hatalmas városban. Tokió egymaga teszi ki a 47 japán prefektúra (megye, ken) egyikét, mégis inkább mint metropolis, vagy Nagy-Tokió emlegetik. Lakosainak száma 8,5 millió. A város további egységekre osztható fel. Ezek 23 kerület (ku), melyek a város központját, kb. 30%-át alkotják, 14 kisebb város (si), 3 járás (gun), és 7 sziget (shima). 1863-ig Tokió helyén a kis halászfaluból kifejlődött nagyváros, Edo állt. A Meiji-restauráció évében a japán császár addigi székhelyéről, Kiotóból egész udvartartásával együtt átköltözött Edóba, és a város nevét Tokióra változtatta. Ma a város élén a 4 évre választott kormányzó áll. Tokió ma Japán szíve, a legismertebb és legszínvonalasabb világvárosok egyike. Közlekedési, politikai, gazdasági és kulturális téren vezető helyen áll.

Látványosságok: A <b>Ginza</b> tokió egyik legnagyobb vásárló-, és szórakozó negyede. Több mint tízezer szórakozóhely található itt, A Harajuku, Shinjuku, és Shibuya negyedekkel ellentétben a Ginza nem csak a fiatalok, de az idősebb generációk körében is népszerű szórakozóhely. Ezzel együtt hihetetlenül drága is. A Ginzán található többek között a Kabukiza kabuki-színház is. A <b>Shinjuku</b> a Ginzához hasonló szórakozó- és bevásárló negyed. Híres az állomásáról, éttermeiről, és a nyugati részén elhelyezkedő felhőkarcoló-övezetről. A <b>Shibuya</b>, és <b>Harajuku</b> szórakozónegyedek főleg a fiatalok és tinédzserek körében népszerűek. A Shibuya övezetben található az NHK Broadcasting Center, ami a Japán televízió központja. Az <b>Akihabara</b> Tokió elektronikai-cikk központja. A <b>Császári Palota</b> Tokió közepén helyezkedik el, hatalmas parkövezete kőfalakkal van körülvéve. A külső kertek egész évben látogathatók, a belső kertek és a két főépület azonban csak január 2-án, és a császár születésnapján nyitottak a nagyközönség előtt. A 333 méter magas <b>Tokyo Tower</b> 13 méterrel magasabb a modellül szolgáló Eiffel-toronynál, így a világ legmagasabb fémtornya. 1958-ban készült el, rádió-és televízió sugárzóként, és turistalátványosságként szolgál. Az <b>Ueno Park</b> Tokió hatalmas parkja, rengeteg múzeummal, templomokkal, szentélyekkel, és egyéb látványosságokkal. A <b>Rikugien</b> Tokió legszebb japán kertje, több órányi túrázást tesz lehetővé. A <b>Meiji-szentély</b> Meiji császár tiszteletére készült, aki a modern japán első uralkodója volt. Számos ünnepséget tartanak itt év közben. Az <b>Asakusa-Kannon Templom</b>, vagy más nevén Sensoji az óváros központi részén fekszik. Tokió legidősebb temploma, területén nagy bevásárlóutca található, ahol tradicionális ruhadarabokat és ételeket árulnak. A <b>Tokiói egyetem</b> az országban a legmagasabb képzettséget nyújtó oktatási intézmény, 60 hektáros területen helyezkedik el.