Sokáig halogattam a blogbejgyzést erről az epizódról, mert eddig ez volt a legkomolyabb, legszebb epizód, és az ilyenekről mindig nehezen írok. :3 Mindenesetre, ez az epizód tipikus példája volt annak az animék közt olyan gyakran előforduló jelenségnek, amit én csak úgy hívok, "don't think, feel!" :D A sztori ugyanis tele van lyukakkal, de ezek alig tűnnek fel nézés közben, és csak akkor zavarják az általános összhatást, ha az ember elkezd gondolkodni rajtuk. Meg se próbálom összefoglalni a történteket, inkább csak egy kis kommentárt írok.

Nagyon szép volt az epizódban a többrétű pillangó-szimbolika, ami szólt egyrészt a yoshiwarai prostituáltakról, másrészt a nők akkori helyzetéről, harmadrészt pedig az álmodozó, egy jobb helyre, jobb életbe elvágyódó, de cselekedni mégsem képes emberekről.

Szintén nagyon tetszettek a részletek a prostituáltak életéről - nyilván ez olyasmi, aminek bárki érdeklődő utánaolvashat, de azért látni, még ha csak rajzolva is, mégis más. Hja, a csillogás csak addig tart, amíg az ember be nem pillant a díszes paravánok mögé...

Kiyohana maga egy érdekes karakter volt, igazán tölthettek volna több időt vele. Az AyaAya több szereplőjéhez hasonlóan ő se nagyon találta a helyét a világban, de neki még lehetőse sem volt arra, hogy megpróbálja megkeresni. Tudta, hogy az önfejűségével, a vágyakozással az elérhetetlen önállóság után gyakorlatilag maga alatt vágja a fát, és még a szeretett férfit is elveszíti, mégis kitartott az elvei mellett... nem mondhatni, hogy szerencsés vagy dicséretes, de azért tiszteletre méltó döntés. Ichino is... annyira szerette Kiyohanát (mint kiderült, ő volt Ichinónak az "első"), hogy a Katouaratame magas rangú tagjaként törvényt szegett, hazudott és ölt volna érte, és végül meghalt azért, hogy Kiyohana vágya beteljesülhessen, bár így legalább nem érte meg, hogy lássa, mi lett a dolog vége. Ichino ayagamija az 愛 ("ai"), "szeretet", avagy esetünkben inkább "szerelem" - Hou-chan értelmezésében "olyan ember, aki valahol hátrahagyta a szívét." (Kicsit örülök, hogy Yuki nem használta fegyverként, bár kíváncsi vagyok, talált-e volna benne valami használhatót... De persze az is szép gesztus volt, hogy karddal ölte meg Ichinót, aki ugye szamuráj volt.)

Szintén érdekes és szép volt Atoru reakciója a történtekre, és hogy végül úgy döntött, Yoshiwarában marad. Mikor Kyousai kérdőre vonja, azt válaszolja, hogy nem azért marad, mert megtanulta élvezni az itteni életet - továbbra is vágyakozik a "más-világ" után. De vajon bűn egy másik, elérhetetlen világ, élet után vágyakozni ahelyett, hogy megpróbáljuk elfogadni és élvezni a valóságot? Akárhogyis, vonja le magának a tanulságot Atoru, a pillangó hiába tudja, hogy rövid élet vár rá, nem maradhat örökké báb. Ha akarja, ha nem, előbb-utóbb szárnyat kell bontania.