×

Regisztráció

AoiAnime Közösségi Blog

Blue Drop 1. rész

2007.10.03. | írta: Hikari | téma: Blue Drop | 6544 olvasás
Wakatake Mari
Senkoji Hagino

A segítőkész Michiko
Inkább nevetne az igazgató kinézetén.

Az űrhajó(?).

Akárcsak a Mokke esetén, ebben az animében is a karakterdizájn tetszett meg. A manga, amely alapján a Blue Drop készült, egy egy kötetes dráma/sci-fi/yuri shounen manga. Ebből a dráma meg a sci-fi érdekesen hangzik, ha a többit nem viszik túlzásba, még akár jó is lehet. A rész végén az a fél percnyi komolytalanság egy picit talán illúzióromboló volt, remélem később nem lesz komolytalan a sorozat. Nézzük hát az első rész tartalmát:

Wakatake Mari 14 év körüli kislány, aki nagyanyjával él egyedül. A nagymama aggódik érte, és azt szeretné, ha hasonló korú barátokat találna, ezért egy bentlakásos lányiskolába küldi Mari-t. Mari ennek láthatólag cseppet sem örül, és az autóút alatt végig unott arccal bámul ki az ablakon. A tenger mellett elhaladva egy sirály repül el az autó mellett, majd továbbiak csatlakoznak hozzá. Annyi sirály, amennyit Mari még soha nem látott. És a madarak egyetlen célpont felé tartanak: egy fiatal lány felé, aki a parton áll. A madarakkal körülvett különös lány, és Mari tekintete egy pillanatra találkozik, majd az autó tovább halad.

Az iskolába érkezve Mari megismerkedik az iskola vezetőivel (egy nagyon loller bácsi hosszú lila hajjal + bajusszal, plusz egy igen goromba, tipikusan iskolavezető néni), és a leendő osztályfőnöknőjével(?). Mari nem nagyon lelkesedik a beiratkozásért. A hosszú hajú, bajuszos (buhaha) férfi megkéri az iskolaudvaron szorgoskodó diáklányt, Kozuki Michiko-t, hogy vezesse körbe Marit az iskolában. Az iskola egyébként hatalmas területű, és furcsa módon egy lelket sem lehet látni. Mari közli Michikoval, hogy ne fárassza magát, ugyanis nem szándékozik túl sokáig maradni az iskolában, majd elszalad.

Eközben a sofőr, aki Marit az iskolába hozta felvilágosítja az igazgatónőt a lány múltjáról és esetleges elutasító viselkedéséről. Mari öt évvel ezelőtt egy nagyon súlyos balesetben vesztette el a családját, a nagyanyja pedig betegsége miatt(?) nem tud tovább gondoskodni róla.

A sofőr távozik a kocsival együtt, Mari pedig ott marad az iskolában. Michiko megmutatja neki a kollégium épületben a szobáját. Majd hirtelen megjelenik a hosszú hajú fiatal lány, akit Mari a parton a madarakkal látott. Ő is ebbe az iskolába jár, a neve Senkoji Hagino. Mari barátságosan üdvözli, és kezet fog vele. Azonban ahogy Hagino megérinti Mari kezét, furcsa dolog történik. Hagino mintha meglátna valamit Mari múltjából, a szeme neonkéken izzani kezd, és megragadja Mari torkát. Hagino kis híján megfojtja Marit, amikor hirtelen visszatér normális énje. Mari miután lélegzethez jut, könnyek között kiabálni kezd vele, majd dühében hozzávág egy vázányi virágot. A veszekedés közepén visszatér Michiko és egy igen nagydarab lány, Mari pedig elrohan. Hagino nem szól nekik egy szót sem az esetről.

Michiko Mari után megy, aki egy dombon ülve bámulja a tengert. Michiko elmondja, hogy Hagino igazából kedves és okos lány, úgyhogy biztos Mari is meg fogja szeretni (közben azért látványosan el is pirul). Mari végül megenyhül és visszatér a kollégiumba.

Vacsora előtt a kollégiumban lakó lányok üdvözlik új társukat. Azonban amikor Hagino ismét kezet akar fogni vele, Mari félrecsapja a kezét, és egy pohár vizet loccsant Hagino arcába. Erre néhány lány, akik feltehetően Hagino csodálói, nekiesnek az újoncnak, de Marit sem kell félteni. A verekedést egy komoly kinézetű, rövid hajú lány állítja meg, aki rendet tesz, és a szobájukba küldi a rendbontókat.

Éjjel Mari éhesen mérgelődik magában az ágyán ülve, amikor észrevesz valakit az udvaron. Követi az alakot, aki nem más, mint Hagino. Mari legnagyobb meglepetésére Hagino a semmiból előhív egy hatalmas, világító űrhajót(?), majd neonkéken fénylő szemeivel egyenesen az övébe néz.

(Úgy néz ki, hogy ezt a sorozatot is rawban nézem, úgyhogy az esetleges nyelvi akadályokból adódó tévesen leírt dolgokat később kijavítom, ha szükséges lesz.)

Hozzászólások:
Ez nagyon jó anime, csak azért nem tudtam nagyon magamévá tenni, mert annyira depressziós. Ez látszik a színvilágon, a rajzstíluson, nem beszélve az openingről. A történet volt, ami megérintett, és az tetszik, hogy nagyszerűen lavírozik a Slice of Life és a Sci-Fi között. Bár talán hangulatilag is inkább kettős, mert az opening az anime depressziós mivoltát emeli ki, de az endingben hallható a remény is az új élet felé, mely az animében is tettem érhető azáltal, hogy a lányok együtt vajon boldogok lesznek-e együtt. Nem véletlenül "Tsubomi -blue dreams-" az ending címe. Nem mellesleg Suara az egyik kedvenc énekesnőm. :)
#7 | 2018.01.23. | írta: supermario4ever
Japánban.
#6 | 2007.12.19. | írta: Hikari
Hol mennek ezek az animék???
#5 | 2007.12.19. | írta: krisztinke
Hikari, már bocs de azok nem sirályok! Amik a lány körül köröznek azok bizony tengeri csérek. A sirályoknak nincs olyan hegyesen végződő csőrük és villás farkuk:-DDDD
#4 | 2007.10.07. | írta: luggeriano
Én sosem értettem egy lánynak mi tecchet egy yuribande, ettől függetlenül sem az illetőt, sem pedig a yurit nem ítélem el!Végülis ízlések és pofonok! :D
Azért nem ígérkezik túl rossznak! ^^
#3 | 2007.10.05. | írta: Inuka
Shounen-yuri? Mármint úgy yuri, hogy inkább fiúknak, fanservise jelenetekkel stb? A yurival önmagában nincs gondom, de ha fiúknak van akkor inkább kihagynám ^_^" Bár ha sci-fi akkor már inkább fiúknak...
#2 | 2007.10.04. | írta: Hanon
Ezt a sorozatot már nagyon vártam és jó lett a leírás is, köszi^^ Az mondjuk relatív, hogy miért érdemes nézni. Én pl nem kimondottan szeretem a sci-fit, de az annál inkább felkeltette az érdeklődésemet, hogy yuri mangából készült. A grafikája különben hihetetlenül szép.
#1 | 2007.10.04. | írta: Eclair
Hozzászólás írásához jelentkezz be.