×

Regisztráció

Anime hírek

Kyoto Animation leégése

2019.07.19. | írta: iskariotes | 209 olvasás | 0 hozzászólás
A tegnapi nap folyamán súlyos támadás érte a Kyoto Animation (KyoAni) anime stúdiót.
Helyi idő szerint délelőtt 10:30-kor (itthon ekkor éjjel 03:30 volt) egy eddig ismeretlen férfi tért be a Kyoto Animation Uji-ban található 1-es számú stúdiójába és ott „Halljatok meg!” felkiáltással két benzineskannából összesen közel 40 liternyi benzint locsolt szét és gyújtott meg. A 700 négyzetméteres épületben ekkor 70 ember tartózkodott. A cégnek összesen 160 alkalmazottja volt.
11:05-kor már a rendőrség számolt be 12 halottról és 10 sebesültről. A három emeletes épület mindegyik szintje ekkor már lángokban állt.
11:30 már egy órája égett a tűz az épületben, amit már 40 tűzoltó próbált meg eloltani. A stúdióba tárolták szinte az összes 3D-s munkájukat és azok sablonjait.
12:15 a rendősrég hivatalosan is elismerte, hogy legalább 16 halottja van az esztelen támadásnak. Az épületben található csigalépcsősoron a tűz könnyen tudott felfele törni az épületben a rengeteg papír, valamint rajzeszköz tovább segítette a lángok terjedését. Valamint az épületben kevés volt a tereket elválasztó fal, így ez sem gátolta a tüzet. Erre Hasemi Yuji a Wasade egyetem termodinamikai szakértője hívta fel a figyelmet az NHK televízióban.
13:20 ekkora már közel három órája égett az épület amikor a rendőrség elismerte, hogy húszan biztosan meghaltak a katasztrófában.
13:47 a hivatalos szervek már 25 elhunytról adtak jelentést.
14:13 a Kyoto Animation alapítója és egyben jelenlegi vezetője Hideaki Hatta közleményt adott ki, melyben kifejtette mély gyászát és elmondta, hogy az évek során már több halálos fenyegetést is kaptak, de ilyen támadásra senki nem írt.
14:35 perc immár négy órája próbálják eloltani a tüzet, a rendőrség újabb közleményt bocsájtott ki amiben továbbra is 25 halottról számolnak be valamint 36 serűétől és 5 eltűnt személyt említenek meg.
15:17 a lapok felelevenítik, hogy ez a támadás az évtized legsúlyosabb tűzvésze, valamint a Heiszei korszakot is ide véve a második legnagyobb tűzvésze, az alig 2 hónapos Reiwa korszaknak pedig érthetően a legnagyobb tűzesete.
15:30 a tüzet eloltották, valamint kiadják, hogy lesújtóan sokan 12 nő, 10 férfi és egy beazonosíthatatlan személy lelte halálát a lángokba így összesen 33-an haltak meg. Továbbá 36-an megsérültek, közölük 10 embernek súlyos az állapota.
Mint később kiderült az első szinten ketten, míg a második emeleten 10 a harmadik emeleten pedig 11-en lelték halálukat. Szemtanuk elmondása alapján legalább ketten kiugrottak az ablakokon így próbálták meg elkerülni a biztos halált. A halottak közt több művészeti és animációs vezető halt meg. Állítólag a helyszínen volt Naoko Yamada (K-On! rendezője) valamint Yasuhiro Takemoto (FMP univerzum direktora) és Tatsuya Ishihara (Haruhi rendezője) is, de nekik nem lett bajuk.

Gyanúsított
Egy 41 éves férfit gyanúsítanak a bűncselekmény végrehajtásával, akinél több kést és egy kalapácsot is találtak. Jelenleg kórházban ápolják másodfokú égési sérülésekkel és nincs kihallgatható állapotban. A férfi jogosítványa alapján Tokiótól északra található Saitama prefektúrában található Minuma Ward-ban lakott. Indítéka eleinte nem volt ismeretes, a fájdalmával küszködve csak azt hajtogatta, hogy plagizálás. Ebből arra következtetnek, hogy a férfi szerint a KyoAni egy történetét ellopta amiért őt ezért nem kompenzálták.
Amennyiben elítélik, akkor nagy eséllyel halálbüntetéssel fogják súlytani a tette miatt. Japán azzal indokolja, hogy így lép fel a gyújtogatókkal szemben, mert az országban még mindig sokan élnek faházakban így akár a tűz nagyobb pusztítást is végezhetet volna.

Reakciók
Az esemény után többen kifejezték részvétüket a stúdió irányába. Elsőként a japán miniszterelnök Abe Sinzo fogalmazta gondolatait mely szerint elmondhatatlan szomorúságot érez a történtekkel kapcsolatosan. De nem ő volt az egyetlen politikus, aki megszólalt az ügyben, a Kínai Köztársaság elnőke Caj Jing-ven együttérzéséről biztosított minden érintetett, valamint Kanada miniszterelnöke Justin Trudeau is fájdalmának adott hangját a legnépszerűbb mikró blogon.
Tim Cook az Apple vezetője is megszólalt az ügyben szerinte a világ legtehetségesebb animátorai dolgoztak itt. Cégszinten fejezte ki érzelmeit a A Crunchyroll és a Funamitaion is
A Lucky Strike rendezője Yutaka Yamamoto csak annyit írt ki üzenőfalára, hogy „Miért?” A híres anime rendező Shinkai Makoto pont az új filmjének a premierjén (Tenki no Ko) volt kénytelen kifejezni gyászát és mint elmondta reméli, hogy a KyoAna feltudja dolgozni a történteket és új storykal fogják megörvendeztetni a rajongokat.
Toyosato (itt a K-on! játszódott) és Kuki (itt pedig a Lucky Strike játszódott) városai mely megrázkódtatással vették tudomásul az eseményeket.
A közösségi médiában a #PrayForKyoani hashtaggel osztják meg gondolataikat a rajongok az eseményről.

A stúdió
A Kyoto Animation-t 1981-ben alapították Hideaki Hatta és felesége, Yoko Hatta. Az első 20 évben gyakorlatilag csak háttérmunkálatokat folytattak. Igaz olyan alkotásokban működtek közre, mint az Akira.
1999-ben a céget alaposan átszervezték és egyre nagyobb projectekbe kapcsolódott be, így a csúcsán lévő Gonzo stúdió Kiddy Grade fem sci-fi-jében segédkezett, ahogyan Sunrise InuYasha sorozatánál is.
Az első önálló munkája a Full Metal Panic! Fumofu sorozata volt. Azóta több nagy sikerű sorozatot építettek fel. 2005-ben jött az Air sorozat. A következő nagy dobás a 2006-os Szuzumija Haruhi melankóliájá volt ami egy 25 éves matematikai problémát is sikerült megoldania. 2007-ben Clannad és a Lucky Strike szériákkal vétette magát észre a stúdió. 2009-ben a K-on! volt a soros siker. De szintén a sikeres alkotások közé lehet sorolni a 2011-es Nichijou-t 2012-es Chuunibyou-t 2013-as Free-t, a 2015 Hibike-t és a 2018-as Violet Evergardent.
A KyoAni nagy tiszteletnek örvend az animátor szakmán belül. Bár nagy költségvetésű mozikat nem gyártanak, más tekintetben ugyan akkor példamutató a tevékenységük. Ők voltak az első nagy stúdió, aki nem Tokióban alakította meg főhadiszállását. Szívesen dolgozik fiatal animátorokkal és a legtöbb stúdióval ellentétben nem alkalmi szerződéseket írat alá a munkavállalókkal, hanem főállási státuszt ad nekik. Valamint a nőknek is szívesen teret ad.
Még nem egészen világos, hogy milyen következményei lesznek az eseménynek. Az már szinte biztos, hogy a 2020 nyarára ígért Free filmet törölték, a télre ígért Violet Evergarden movie helye sem biztos.

Segítség
A közösségi médiában többen javasolják, hogy a rajongok vásároljanak KyoAnami terméket, így segítve a céget. Az amerikai Sendai Filmworks tegnap elindított egy közösségi adakozást, ahol a cél 50 ezer dollár összegyűjtése volt. Már most közel 1,5 dollár jött össze (a stúdiónak közel ennyi volt a nyeresége 2015-ben). Aki szeretne segíteni az itt megteheti.

Hozzászólások:
Hozzászólás írásához jelentkezz be.

További hírek

Debreceni programok

Most hétvégén a civis városban több esemény is lesz ami Japánoz vagy az animéhez köthető. ...

Makoto koncert

A japán drum’n’bass színtér legismertebb alakja újra Budapesten! ...

Megjelent a Mondo augusztusi száma

A két havi magazin legfrissebb száma ezen a héten került ki az árusítóhelyekre. ...

33. Mesterségek Ünnepe

A program díszvendége Japán. ...

The Vibe: Summer End

Kpop party most szombaton. ...