×

Regisztráció

Anime hírek

Elhunyt Abiko Motoo

2022.04.09. | írta: iskariotes | 1433 olvasás | 0 hozzászólás
Dorameon legendás társalkotója 88 éves korában hunyt el.
Abiko 1934-ben született Tojama prefektúrában található Tojama városban. Apja sinto pap volt és a város egyik legősibb szentélyében dolgozott. Motoo volt a legidősebb gyermek a családban. Ötödik osztályos volt amikor édesapja elhunyt ezért családjával elhagyták a templomi lakhelyet. 2020-ben egy interjúban erről úgy beszélt, hogy ha nem halt volna meg az apja oly fiatalon akkor feltehetőleg ő is pap lett volna.

Tojama prefektúra második városában Takaoka-ban telepetek le, ahol az új iskolában kerülve rögtön összebarátkozott Fujimoto Hiroshi-val. A két kamaszban közös volt a manga rajzolás iránti rajongásuk. Annyira komolyan vették a hobbijukat, hogy a postánál egy közös megtakarítási számlát nyitottak és az oda betett pénzből vették meg a szükséges művészeti eszközöket. Mind a bevételekről mind pedig a kiadásokról precízen vezették a kimutatásokat és egyenlően osztoztak a terheken és az osztalékokon. Ez a gyakorlatuk partnerségük végéig megmaradt.

Iskoláik befejezése után azonnal mangakanak álltak. Műveiket az általuk oly nagyra becsült Tezuka Osamu-nak is sikerült bemutatniuk aki biztatta őket. A fiatal szerzőpáros tiszteletüket kifejezve felvették a Tezuka Fujio nevet. Ezt azonban hamar elengedték, úgy érezték túl közeli viszonyt enged meg magának a Mester iránt.

Abiko a nagybátyja által vezetett Tojama városi lapnál helyezkedett el miközben Fujimoto-val különböző pályázatokra adtak be mangákat. Végül 1952-ben sikerült egy 100 oldalas mangát kiadatni az Utópia az utolsó háború (UTOPIA—最後の世界大戦)címmel. A még fellelhető darabok több millió jenért cserélnek gazdát ma már.
Következő lépcsőfok az jelentette amikor 1954-ben Tokióba költöztek. Abiko-t nehezen tudta rávenni Fujimoto a költőzésre mert vele ellentétbe neki stabil állása volt. De hamár a fővárosba költöztek – akkor mi véletlen – pont Tokiwa-sō-ban találtak maguknak albérletet. A kétszintes bérházba az évek alatt többek közt Tezuka Osamu (1953-1954) Terada Hiroo (1953–1957) Suzuki Shinicsi (1955). Moriyasu Naoya (1956), Ishinomori Shotaro (1956–1961), Jokota Tokuo (1958–1961) valamint Mizuno Hideko (1958) és Jamagucsi George(1960–61) éltek itt.

Fujimoto felvette a Fudzsiko F Fudzsio nevet míg Abiko a Fudzsiko A. Fudzsio művész nevet. Az új lakhelyen rengeteg történeten kezdtek el dolgozni, volt hogy akár egyszerre 6 storyt is vittek. Ugyanakkor a tapasztalatlanság és a túl sok munka hamar kikezdte a fiatal alkotó páros képességeit. A határidőkkel folyamatosan gondban voltak, így a fizetésük is hektikussá vált.

1955-ben vissza költöztek Tojamába és ott kezdték újra felépíteni magukat. 1959-ben végleg otthagyták Tokiwa-sōi albérletüket. Kawasakiba költöztek Majd ott is alapították meg 1960-ban Fujiko Studio nevű manga cégüket.

1963-ban Fujimoto és Abiko megalapította a Studio Zero több más művésszel együtt. Rendkivülien terményen korszakuk volt. A cég fénykorában 80 embert is foglalkoztatott. Közreműködtek többek közt az Astro Boy munkálataiban. Ekkor készítették el első közönség sikeres sorozatukat az Obake no Q-Tarō. Összesen 676 rész készült a Q-tara család és egy obake kalandjairól.
Abiko ezekben az években kezdett el kicsit komolyabb sztorikat írni így első ízben az 1964-es Ninja Hattori-kun és az1968-ban megjelent a Kuroi Salesman mely gyakorlatilag 2004-ig folyamatosan futott. Közben 1966-ban Abiko megnősült.

1969-ban jelent meg első ízben Doraemon a XXII. századól visszautazott kék robot macska akinek a negyedik dimenziós zsebéből bármit is képes előhúzni – oly annyira a japán kultúra részévé vált, hogy 2008-ban kinevezték Japán „anime nagykövetének”.

1987-ben a szerző páros külön vált. Elmondásuk szerint kreatív nézeteltérés vezetett a szakításhoz. Valamint úgy gondolták ideje külön választani pénzügyeket és a szerzőjogi kérdéseket.

A szerzőpáros előtt tisztelegve 2011. szeptember 3-án múzeum nyílt munkásságukat bemutatva.

Abiko több interjúban kifejtette, hogy nem nagyon követte Nobita és Doraemon kalandjait a tévében.

Abiko Motoo így nyilatkozott munkásságáról: „A képregény korábban csak egy mentális nassolni való volt a gyerekek számára, de mostanra meggyógyítja a gyerekek szívét.”

Hozzászólások:
Hozzászólás írásához jelentkezz be.

További hírek

Téli Fantasy Expo (frissítve)

Újra lesz téli Fantasy Expo! ...

Vándorló Palota a Bem moziban

A fiú és a szürke gém mellett egy másik Mijazaki film is műsorra kerül. ...

Tűzmadár – a virág emléke

Anime vetítés az Uránia moziban. ...

Téli MondoCon 2024

Ismét megrendezésre kerül a Con. ...

Szeptember havi premierek

Hazai és japán premierek egybe gyűjtve. ...