Oldal: 7 / 7

Re: Animéből film

Elküldve: 2017.12.11. 01:20
Szerző: Ricz
iskariotes írta:
2017.12.10. 20:16
A kreatív csapatnak volt egy olyan válasza erre, hogy:
A, A kilences szekció egy többnemzetiségű csapat, így mindenki máshonnan jött, de Aramaki japán így ő ezért beszél japánul.
B, Az adott világban már annyira profi az azonnali fordítás, hogy szinte észre sem lehet venni azt, hogy ki milyen nyelven beszél.
C, Akartak egy ismert japán színészt aki Kitano lett, de mivel a japánok nem jól beszélik az angolt így nem akarták, hogy a színész erős akcentussal beszéljen így meghagyták az eredeti nyelvén.
D, Mert japánul mennyire jól hangzanak a dolgok, plusz így az anime fanok száját is belehet fogni, hogy de hát itt japánul is beszélnek.
Az első kettő teljesen jó, mert ezt tulajdonképpen maga a GitS lore is alátámasztja ezeket. Togusa volt még japán a csapatból emlékeim szerint, a többiek mind "idegenlégiósok", illetve az Őrnagy, akiről sose tudjuk meg a valódi kilétét, csak sejtéseket.
A harmadik pont olyan, eh, érthető végül is, noha át is szinkronizálhatták volna, mert semmi nem gátolta meg őket ebben. Viszont a világ alapját jelentő globalizáció szempontjából elég fontos.
A negyedik válasz egy rövid "hagyjuk", de minimum "olcsó kifogás". Az anime fanok száját azzal se tudnák befogni, ha mindenki helyére japánt tesznek, japán lesz végig a szöveg, és ezáltal a film nem lesz egyéb, mint egy Holywoodban forgatott amerikai stábbal bíró japán live action.

Re: Animéből film

Elküldve: 2017.12.11. 09:57
Szerző: Titkos
Surci írta:
2017.12.10. 11:42
Mivel azóta szerencsésen elfeledkeztem a létezéséről is, de csak a te kedvedért ma reggel megnéztem ezt a remekműnek is nevezhető CUCCot - ami szerencsére csak egy film, és nem sorozat (pffff az kellett volna még... :knife: ).[...]
Ó, nekem elég lett volna, ha pusztán azt a bevágott jelenetet kommentálod, szal azért ilyen kínzásnak nem akartalak alávetni, hogy "nyomd le az egész filmet!", ellenben mégis örülök, hogy megtetted, mert egyrészt láthatóan az év talán legjobb filmvígjátékához volt szerencséd ( :lol: ), másrészt most teljesen felcsigáztál, szóval ha tényleg végig ilyen, mint ez az általad most belinkelt jelenet, akkor szerintem valamikor még én is neki fogok ugrani, sokszor szándékosan nézek efféle "minőségi szar" típusú filmeket, mert szeretek rajtuk röhögni. :D Btw, a "sorozatozásért" meg akkor én kérek elnézést, nekem tényleg úgy jött le, hogy ez az lesz, egyrészt, mert a Netflixet általában a sorozatai fémjelzik (nem azt mondom, hogy nem csinálnak filmeket, csak azokról valahogy jóval kevesebbet hallani), másrészt meg a DN sztorija azért van annyira hosszú, hogy nem igazán láttam értelmet annak, hogy az egészet két órába sűrítsék. (Sőt, most nézem IMDB-n, hogy ez még annyi sincs, egy óra negyven perc, hát lol...) De mindegy, így kaptunk egy jó kis DN live action paródiát, ami csak pont annyira hosszú, amennyire még elviselhető. XDDD Btw, azt továbbra is tartom, hogy Willem Dafoe, mint Ryuk egy 10/10-es választás (casting és színészi játék szempontjából egyaránt), csak a rendező/író őt is sikeresen elcseszte, mert az eredeti unatkozó, kísérletező kedvű, de leginkább csak passzív szemlélődő szerepkörét átírta egyfajta fausti Sátán karakterre. (Hehe, azért arra büszke vagyok, hogy sikerült valami olyat ajánlanom, amit saját bevallásod szerint még kritizálni sem nagyon tudsz, mert annyira a legalja mindennek... XDDDD A 4,6-os IMDB pontszám is elég beszédes, bár erős a gyanúm, hogy szerinted még így is bőven felülpontozták. XDDD)

Re: Animéből film

Elküldve: 2017.12.30. 17:09
Szerző: Androsama
Én nemrégiben, egész pontosan karácsonykor néztem meg a Tokyo Ghoul élőszereplős filmet. És nekem nagyon tetszett, bár sem az animét, sem a mangát nem ismerem. Viszont a film meggyőzött, egy pillanatig nem unatkoztam rajta. Akciódús volt, izgalmas, néhol drámai és még egy csipet humort is sikerült belecsempészni. A CGI is remek lett, látszik, hogy nem fillérekből gazdálkodtak a készítők.
A színészek is odatették magukat, Kubota Masataka pedig ismét bizonyított nálam. Félelmetesen remek színész, részben miatta néztem meg a filmet, amit már fél éve vártam amúgy.

Szóval, aki ódzkodik az adaptációktól, mert "úgyis elszúrják", nyugodtan nézze meg, hátha változik a véleménye. Amit még nagyon várok, hogy végre láthassam, az a Fullmetal Alchemist! Istenem! Yamada Ryosuke és Hongo Kanata! ::jeye::

Re: Animéből film

Elküldve: 2019.04.03. 21:33
Szerző: pintergreg
Most akkor úgy néz ki, hogy tényleg jön az Akira film, pénz már van rá.

Re: Animéből film

Elküldve: 2019.04.04. 18:44
Szerző: Leara
Netflixes Cowboy Bebop casting. Hm... Faye jónak tűnik, a többiek nem igazán jönnek be, de kivárom a végét (John Chot láttam már másban, nem tartom elég karizmatikus színésznek egy olyan karakterhez, mint Spike). Egyébként meg: hol van Ed :D?

Re: Animéből film

Elküldve: 2019.04.04. 19:06
Szerző: pintergreg
Ed hiánya nekem is feltűnt, és Faye is tetszik. A többieket majd meglássuk. :D

Re: Animéből film

Elküldve: 2019.04.04. 19:41
Szerző: iskariotes
A VHS-s kölcsönzésből élő cég azt találta mondani, hogy első körben csak a főkarakterekre akartak fókuszálni, ezért nem került be sem Ed sem pedig a - sorozat egyik alapszereplője - Ein sem.

Másrészt. Léteznek különböző teóriák, hogy miért nincs itt:
1. Nincs rá idő. A sorozatot első körben 10 részesre tervezik. A pilot részben úgyse történik semmi csak felvázolják a világot és az alapvető szálakat. Utána úgyis kap mindegyik szereplő minimum 1-1 részt akkor már simán az évad felénél vagyunk és utána még a főszállat is úgy kell lezárni, hogy akár folytatni is lehessen vagy akár ne. Könnyen lehet, hogy ha minden jól megy akkor a második szezonra hozzák be őket.

2. Még nincs eldöntve Ed karaktere. Ugye Ed karakterét az animében földönkivülinek szánták és csak később lett belőle ember. Simán lehet, hogy ezt a szálat veszik elő ismét. Vagy mivel IV. Edward Wong Hau Pepelu Tivruski elégé androgün karakter kell találni valakit aki bele illik a szerepbe. Plusz könnyen lehet, hogy a korát is megváltoztatják. Egyes helyeken Awkwafina-t tennék meg a szerepre.

Re: Animéből film

Elküldve: 2019.06.20. 22:31
Szerző: Ayla
Bleach Live Action by Netflix

Ahogyan azt említettem, a mit nézek most topikban, ennek következménye lett végre megnézni a Bleach Live Action-t. Pontosan olyan lett mint amilyenre számítottam. Nem is rossz, nem is jó, néha menő amúgy furcsa és a legnagyobb bajom, hogy nem folytatódik.
A nem folytatódik rész miatt a legfurcsább az egész koncepció.

Sosem tudom eldönteni, a japán filmeknél, hogy a színészek megtanulnak színészkedni a film végére vagy csak én szoktam meg ... de ezzel is ez történt. A jelmezekkel nem volt különösebb bajom, Renji parókája bosszantott csak fel.

Azt hiszem 7/10, de nagy fangirl vagyok. :D

Re: Animéből film

Elküldve: 2019.10.08. 20:57
Szerző: Leara
Na, legalább egy casting tökéletes lett a készülő Cowboy Bebop sorozatban :cool: .