Oldal: 17 / 21

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.01.08. 11:14
Szerző: -OJ-
Ez persze csak az én véleményem, azért lehet vele próbálkozni.
Elvégre az Alkonyat-folytatások is tetszenek valakiknek :drop:

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.01.16. 07:32
Szerző: Titkos
A vámpírok szaga: Alkonyat teljes sötétségben

Oké, szóval a dolog úgy kezdődött, hogy még korábban kijött a Vámpíros film, ami ugyan csupa lehúzó kritikát kapott, de én jót vigyorogtam rajta, szerintem egész jól lefedte történetileg az első két Twilight filmet, a poénok egy része pedig csak azért volt ismerős, mert ma már az internet korában mire leforgatnak egy paródia filmet, a fanok már hat másik rövidfilmben ellövik az összes hasonló poént, ami adja magát. (Másrészt meg van rá egy ötösöm, hogy sokan azért húzták le, mert úgy igazából nem nézték végig a Twilightot, csak tudták, hogy van benne egy vámpír, egy vérfarkas, meg egy lúzercsaj, ugyanis a film sokszor konkrét jeleneteket/mondatokat parodizált az eredeti filmből.)

Így amikor láttam, hogy készült egy másik paródia, ami (elvileg) a harmadik és a negyedik filmet figurázná ki, akkor a szintén fanyalgó kritikák ellenére úgy döntöttem, hogy ezt is megnézem. Kissé ugyan aggasztott, hogy ilyen hamar két Twilight paródia is megjelent, mivel azért szerintem az egész franchise nem ér annyit, meg nincs benne annyi potenciál, hogy két film anyaga kiteljen belőle, de azért belevágtam. Súlyos hiba volt...

A film iszonyú gagyi, rettenetesen erőltetett, a "humor" 99%-a fingós poénok és szexuális utalások, de azok is valami hihetetlenül fantáziátlan módon előadva. Úgy kb. az Eclipse sztoriján megy végig, de egy csomószor vannak olyan random jelenetek akár más Twilight részekből, akár totál más filmekből, amik rohadtul nem viccesek és igazából a néző nem is nagyon érti, hogy miért kerültek bele, már azon kívül, hogy a készítőknek semmi ötletük nem volt. Úgy kb. 2-3 poén volt talán a teljes film alatt (ami még másfél órás sincs), amin tényleg el tudtam mosolyodni, a többi a készítők helyett is nekem volt kínos. Ráadásul görcsösen próbáltak viccesek lenni és ettől lett igazán szörnyű az egész. Pl. a stáblista végére még egy "bakiparádé" is bekerült, de esküszöm, sok jelenet nem is baki volt, mert ugyanúgy játszódott le, mint ahogy a filmben is, csak biztos arra gondoltak, hogy "ha a paraszt elsőre nem találta viccesnek, második alkalommal újra ráerőltetve már be fog neki jönni". Kínjukban pedig ezután még nem átallottak fanvideókat berakni a filmbe, konkrétan Twilight fanokat láthatunk, ahogy az Eclipse megnézése előtt izgulják szét magukat és elismerem, ez tényleg rohadt vicces volt, viszont ehhez nem kell a film, YouTube-ra felmegy az ember és talál hatvan ugyanilyet, másrészt ez már tényleg a legalja, amikor máshonnan vágsz be dolgokat, hogy el tudd adni a filmedet.

Szóval eddig nem gondoltam, hogy ebben a stílusban a Katasztrófafilmnél (aminél a cím tökéletesen lefedi a film szórakoztatási faktorát) készül majd még rosszabb/unalmasabb is, de ezeknek sikerült megcsinálniuk! Komolyan, sajnálom, hogy mivé lett ez a műfaj. A 80-as, 90-es években baromi jó klasszikus paródiák születtek (Airplane 1-2, Top Secret, Csupasz Pisztoly trilógia, Nagy durranás 1-2, stb. és akkor Mel Brooks filmjeit még nem is említettem), aztán jópár fokkal gagyibbra vették a figurát és jött a Scary Movie, Superhero movie, stb. és ezekből az első pár még vicces is volt, de sajnos egyre inkább elmentek a nézhetetlen felé, ezek a legutóbbiak már tényleg az élvezhetetlenség határát súrolják. (Megnéztem azt a Nincs Hellsinget is korábban, oké, párszor röhögtem rajta, meg ennél az aktuális borzalomnál azért jobban sikerült, de ahhoz képest, amit a film "ígért" és amit végül "beváltott" belőle, eléggé gyengén teljesített. Szegény Leslie Nielsen-t meg sajnáltam, amikor meghalt, de legalább megúszta, hogy a karrierjét teljesen tönkretegye azzal, hogy már csak ilyen filmekben vállal szerepet, mert szvsz "Frank Drebin" hadnagynak semmi keresnivalója ilyen low-budget, amcsi tizenéves hülyegyerekek szórakoztatására készült förtelmekben.) De komolyan, még az ilyenek, mint Superhero Movie vagy Epic Movie be is jöttek (pedig sokan már azoknak is ilyen 3/10 pontokat adtak), viszont most már tényleg újra kéne gondolniuk ezeket, vagy le kéne velük állni, mert erre a fenti vámpíros hülyeségre legnagyobb jóindulattal is úgy 2/10-et tudok adni max.

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.01.19. 11:05
Szerző: -OJ-
Flight

Ez gyenge volt. Hosszú, unalmas és vontatott. Denzel persze ezúttal is jól alakított, de az ő karaktere sem több az alkoholizmus elnagyolt kirakatbábujánál, az ex-drogos női főszereplő pedig még nála is sablonosabb (és valójában felesleges is). A több mint két órás játékidő egyáltalán nem válik a film előnyére. Ha nem lenne benne annyi alkoholizáló üresjárat, akár 90percben is össze lehetett volna foglalni ezt az egészet. De így legalább Denzelnek volt ideje megutáltatnia magát, a film második felében már rendszeresen emlékeztetni kellett magamat (mikor a többi karakter nem hozta fel) hogy 'ja, ez egy hős' hogy egyáltalán tovább érdekeljen az ő céltalan élete. A vége és az ott előadott nagy monológ pedig jó előre kiszámítható, de ettől még ugyanúgy egy giccses maszlag.
A film egyetlen humoros része John Goodman, az ő karaktere viszont olyan mintha egy rajzfilmből lépett volna ki, ami jócskán alávág a film hitelességének :D

4/10

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.02.02. 21:14
Szerző: -OJ-
The Liability

Jó kis angol gengsztertörténet, de valami borzasztó rosszul előadva. Adott az öreg bérgyilkos (a zseniális Tim Roth) aki ezúttal is kap egy baromarcú (a legteljesebb értelemben) fiatal segítőt, és ketten hajtanak végre egy melót. Ezt már ezerszer láttuk, a film második felében azonban több érdekes csavar is történik, amire a film elején csak elvétve utaltak, de némelyik még így is túlságosan mesterkélt. Különösen a névtelen Lány egész karaktere, aki szinte már valami természetfeletti létező, normális jellem nélkül -_-

4/10

Egyszer nézhető, de erősen felejtős!

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.02.09. 09:16
Szerző: Junchi
Paranormal Activity 4

És igen! Képesek voltak negyedik alkalommal is eladni ugyanazt a moslékot! Ehhez azért már tehetség kell! :D

Az első három rész legalább stabilan hozta az "ötpertízes" szintet, de így, a negyedik részre kezd már "kicsit" bosszantó lenni a dolog. Hogy miért néztem mégis meg? Arra a kósza 75 percre azért képes lekötni, de mondom, egy-az-egyben ugyanazt tolják a képünkbe, immár negyedik alkalommal. Nem semmi...

3/10

(Komolyan, nem látták ezek a Rec első részét? Csak mert már a Blair Witch is próbálkozott ezzel az ál-dokumentumfilm "műfajjal", de az is csak egy tüdőbeteg próbálkozás volt, ellenben az említett filmmel, ahol a spanyolok megmutatták, hogyan is kell ezt korrektül előadni.)

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.02.10. 22:37
Szerző: scineram
Apollo 18 - némileg élvezhető kis összeesküvéselméletes horror scifi lethetett volna, ha nem a megtalált felvétel retkes műfajában lenne. Mindegyikkel ugyanaz a baj, irreálisan sok felvételt készítenek valahogy, csak tt még rátettek egy lapáttal. Elvileg ez volt az utolsó misszió, akkor hogyan kerültek a felvételek a Holdról haza a kiszivárogtatóhoz? Arról nem is szólva, hogy elvileg Ben magával vitte őket, tehát meg is semmisültek. Egyébként pont ez miatt élt bennem végig némi remény, hogy megmenekülnek legalább ők, de világtól elzárt helyen játszódó scifi horror, egy kimenetel létezhet. Bármilyen konzisztencia mehet a picsába. Arról már nem is szólnék, hogy a Holdon hogyan létezhet élet víz, oxigén, bármi híján. Nem is csak egysejtű.

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.04.02. 22:25
Szerző: -OJ-
G.I. Joe - Megtorlás

Először is leszögezném, hogy 15-20éve még nagy Joe-rajongó voltam, ennek megfelelőlen tudtam, mire számíthatok egy arra épített mozifilmmel kapcsolatban, és éppen ezért anno nekem semmi gondom nem volt az első filmmel.

A folytatás viszont egyértelműen sokkal gyengébb lett :drop:

Míg az első filmnek megvolt a maga stílusa és egy jól felépített, az egész filmen átívelő, kreatívan butácska sztorija, ebbe tényleg csak az időhúzás ment a műsoridő első 4/5-ében. Semmi nem történt, ami a film utolsó 20percében lezavart nagy összecsapáshoz és világméretű fenyegetéshez vezetett volna. És ami a fenyegetést illeti, az tényleg egy ritka nagy gyökérség volt, Zartan mókázása pedig csak még röhejesebbé tette az egész elgondolást :/ Bár az is igaz, hogy ilyen hülyeséggel csak a rajzfilm egyes epizódjaiban találkozhattunk, de egy mozifilmhez ez már nagyon kevés :wwall:
Szereplők terén ugyancsak jókora visszalépés történt. Duke-ot leírták, azt követően pedig Dwayne Johnsonnak egyedül kellett vinnie a filmet, mert Flint, Lady Jaye és Jinx semmi súllyal vagy jellemmel nem bírtak. Bruce Willis pedig szintén csak a végére ugrott be, hogy kivegye a részét a végső összecsapásból, de abban sem kapott sok szerepet. A rémesen fantáziátlan dumákról ne is beszéljünk, szinte egy humorosan macsónak szánt beszólás sem működött :(

Nem mintha a Cobráknál jobb lenne a helyzet. Az ő harcerejük gyakorlatilag kimerült az egy szem FireFly-ban, akinek megtartották az eredeti kinézetét, Ray Stevenson pedig a saját karizmájával tette értékessé a karaktert. Zartan ugyebár semmit nem csinált, ahogy a Cobra Parancsnok (aki most legalább hitelesen nézett ki) is csak egy hangulatos díszletként volt jelen, de a tényleges szerepe nulla volt. Akár nélküle is ment volna minden.

A folytatás legjobb része ezúttal is a SnakeEyes és StormShadow konfliktusa volt, amit most is a képregénynek megfelelően vittek tovább. Ezzel kapcsolatban engem nem ért nagy meglepetés, de aki nem ismeri a történetüket, az nem biztos hogy el tudja majd fogadni a mostani fejleményeket. Egyébként hozzájuk köthető a film legjobb akciójelenete is, ahogy a hegyekben játsszanak függő játszmát a...Cobra(?) nindzsákkal.
A börtönös szöktetés pedig egyedül Walt Goggins parádés előadása miatt volt érdekes.
A végső összecsapás ugyancsak gyenge eresztés volt, maximum Rock vs FireFly bunyó ért benne valamit, valamint egész jól néztek ki a HISS tankok és a FANG helikopter, de ennyi.

Összegezve, jókora csalódás lett a folytatás, nem csoda hogy ennyit húzták a bemutatását. A forgatókönyve egyszerűen rossz, amatőr munka. Az új karakterek mind laposak, a cselekmény unalmas és céltalan, valamint a nindzsásat leszámítva az akciók is fantáziátlanok, minden csak felrobban -_-

4/10

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.04.04. 15:23
Szerző: Titkos
Az óriásölő

Messze kerülje el mindenki ezt a förtelmet. Kedvem lett volna a végén visszakérni a jegy árát. Persze hallottam olyan kommenteket, hogy "ha úgy nézed, mint fantasy mesét gyerekeknek, akkor tök rendben van", de az a helyzet, hogy nem, igazából egy Disney/Dreamworks CGI film is "komolyabb" ennél a baromságnál. Bugyuta volt, gyerekes, nyálas, klisés és legfőképpen unalmas. Amúgy tiszta Twilight: szinte az összes jó akciójelenetet belerakták a trailerbe, a filmben ennél több nem is nagyon lesz és ezek is kb. csak az utolsó fél órában kerülnek elő. Ezen kívül ha már nekem feltűnt, hogy milyen béna a színészi játék, illetve a párbeszédek, ott már tényleg komoly gond van. (Ja igen SB: ne, még Ewan McGregor miatt se nézd meg, nem éri meg, ráadásul őt sem láttam még egy filmjében sem ennyire nyeszlett gizdának, mint itt.) Egy klisés amcsi baromság az egész, ami tíz éves kor fölött szinte élvezhetetlen, viszont a filmen meg 12-es karika van, szóval... :lol:

Picit belemenve:

-Ennél "kétdimenziósabb" karaktereket régen láttam, az a pár mellékszereplő, aki viccesebb volt az átlagnál, gyorsan meghal még a film fele előtt.

-Az első óriás baromi jól néz ki, pont úgy, ahogy egy ilyen szörnyet az ember elképzel, utána viszont beüt a szánalom: a legtöbb óriás vagy nevetséges, vagy túlzottan emberi. Mesélnek pl. a sztori elején egy óriáskirályról, akinek két feje van, az ember reménykedik benne, hogy "Fú, ez milyen badass lesz!", erre amikor ténylegesen előkerül, a "komolyabbik" feje olyan, mint egy sima ember, csak némi CGI-s turbózással, a "hülyébbik" meg kb. értelmi fogyatékos Szméágolként vartyogja végig a filmet, állandóan azt vártam, mikor ölik már meg. Vagy volt egy másik óriás, akivel igazából nem tudom mit akartak kezdeni, mintha utalgatás lett volna rá, hogy a királyuk ellen lázad, de kb. tökmindegy, mert egyrészt semmi nem derült ki róla, másrészt a 70-es évek diszkósait idéző frizurája után lehetetlen komolyan venni. XD

-Jack aztán tényleg nagy "óriásölő", három óriást nyírnak ki összesen az egész filmben, ebből az egyik önvédelem, a másik baleset, a harmadik meg maga a főboss, akit ugye csak meg kell már ölni.

-Imádom, hogy az óriások éppen a várat ostromolják és égő fákat hajigálnak be az udvarra, de azért örömködésre, csókolózásra, meg "Apa, de jó, hogy látlak!" "Jajj kislányom, én is örülök neked!" dumákra még ilyenkor is van idő.

-Mellesleg ahogy írtam, az utolsó fél óra kivételével (ja igen, közel két órás ez a borzalom...) akció kb. alig van a filmben, a trailer látványos zúzást ígér, de igazából a mindenfelé növő/tekergőző óriáspaszuly földből való kinövése majdnem több akciót ad a nézőnek, mint az óriások...

-A vége. Van egy korona, amivel az óriásoknak lehet parancsolni, ha valaki a fejére húzza. A film meg egész idő alatt olyan, mintha egy képzelt fantasy mesevilág lenne. Erre kitalálják a legvégén, hogy ez nem az, hanem igazából a mi múltunk, a koronából pedig királyi koronát csinálnak az évek során és végül a londoni Towerbe kerül. Ahol épp egy iskoláscsoport nézegeti, az egyikük ott marad, miután a többiek elmennek, gonoszul elvigyorodik (értsd: tisztára ugyanazt a fejet vágja be, mint az a pasas, aki a film első felében a főgonosz volt) és...itt van vége a filmnek, szóval nem lehet tudni, hogy ez a jelenet egyáltalán mi a franc akart lenni. XD (Reinkarnálódott a pasas, vagy mi? XD Vagy a srác lesz a következő "áruló"? XD) Mindegy, soha nem is fogjuk megtudni, mert szerencsére amcsiban is akkorát bukott a film, hogy ebből a büdös életben nem lesz folytatás. XD

Pozitívum volt a látvány (bár az is mintha "elfáradt" volna a film második felére), illetve, hogy volt pár szándékos és "véletlen" poén is, ami működött, meg nagyon tetszett még az óriáskirály "kivégzése", de sajnos ennyi. Pedig több szempontból is jó lehetett volna ez: vagy csinálhattak volna egy klisés, de legalább "tisztességesen" összerakott és akcióban bővelkedő filmet (mint amilyen a Boszorkányvadászok volt, arról már a jó filmekkel foglalkozó topicba írok majd :D), vagy átmehettek volna ilyen öniróniától csöpögő darabba, mint amilyen mondjuk a Frászkarika remake volt a vámpíros filmek terén (szintén tudom azt is ajánlani :D). De nem, ők kihoztak egy filmet, ami kisgyereknek ijesztő, nagyobbnak közepes, felnőttnek pedig kifejezetten gyenge. Ezt kár volt évekig húzni... 4/10

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.04.26. 08:01
Szerző: Cruel Angel
Hát izé, most gonosz leszek ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy ide írom.
Vasember 3.
Hát gyerekek... én bevallom őszintén dühös vagyok. Maga a film nem volt rossz, erős kezdés, nem rossz középső felvonás, némileg lapos befejezés. De nekem fáj, hogy a Mandarinból egy viccet csináltak. A két korábbi film alatti buildup után, ráadásul Sir. Ben Kingsly szerepeltetésével. Szintén szeretném megkérdezni, hogy az "Extremis"-t miért kellett Extremisnek hívni, ha IMHO vajmi kevés köze volt a képregényes Extremishez?

ui: Nem volt egy rossz ötlet a sok páncél a végére, de részemről jobban örültem volna, ha kicsit többet látunk belőlük (mert pl. világosabb van, esetleg kevesebben vannak), én szeretem a mecha designokat, had vizslassam már meg őket a pénzemért. XD (Lásd pl. a második filmben a táska páncél. That was awesome.)

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.05.10. 12:16
Szerző: Titkos
Taxidermia

Oké, kicsit "csalok", mivel hagyományos értelemben nem néztem végig a filmet, lévén elég sűrűn voltam kénytelen beletekerni, de gratulálok a rendezőnek, ez az ő érdeme, sikerült egy olyan filmet készítenie, aminek majdnem minden másodpercre hányingerkeltő. Lesz itt halott disznóval szexelés, zabálóverseny (a szünetekben hányással), emberek belezése, majd kitömése, és még sorolhatnám. Persze a naturalizmus önmagában még nem lenne probléma, ha célja van vele a filmnek, közölni akar valamit, isten bocsássa meg egy jó történet köré építik fel a belezős jeleneteket, azonban itt a hányós-dugós-belezős jeleneteknek kb. annyi értelme van, mint egy átlag amcsi tinihorrorban. Azzal a különbséggel, hogy míg az általában azért tudja magáról, hogy valamilyen szinten trashfilm, addig ennél iszonyatosan érződött, hogy a rendező valami baromi nagyot akar durrantani ezzel az egésszel, csak éppen nem igazán sikerült neki. Próbálna groteszk, megdöbbentő, humoros, durva és még sokminden más lenni, de ezekben sorban rendre elbukik, az egész film nem áll össze, idióta látomások sorát látjuk egymás után, történet nem nagyon van, és a hangulat is csapnivaló. Persze minden hibája ellenére ettől még egyszer nézhető lenne, sőt, akár még a kínunkban röhögős kategóriába is beférne a debil ötleteivel, azonban a majdnem másodpercenként a nézőre támadó undor miatt sajnos nézhetetlenné válik a film. Ha a gyomrod kavarog, és attól félsz, hogy mindjárt te is lehányod a képernyőt, akkor elég nehéz rászánni magadat, hogy lekössön egy film. Azért így áttekergetve sikerült a végére jutnom, ahol "jutalomként" kaptam egy üres, jellegtelen, semmilyen befejezést, ami rohadtul művészi szeretne lenni. És ez az egész filmre is igaz. Mivel élvezhető jelenetből kb. egyet sem találtam és mellé még iszonyú komolyan is veszi magát, azt hiszem, kiérdemelte az 1/10-et. (Amúgy az ilyenek miatt gyűlölik az emberek a művészfilmeket. Mert persze a rajongói ezt is annak állítják be.)

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.05.11. 14:11
Szerző: A mordályos nyul
És mi van akkor, ha mindig pont a történetet/magyarázatot tartalmazó részeket tekerted át? Juuuj. :vigyor:

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.05.12. 10:54
Szerző: Junchi
Ha már így belelendültünk az 1/10-es rating-festbe, folytassuk is a sort egy újabb zseniális darabbal:

Don't Be Afraid of the Dark (bár ami engem illet, inkább Be Afraid of Don't Be Afraid of the Dark...)

Egyszerűen... felfoghatatlan. Kicsit utánanéztem és két változata is van: az egyik '73-as, a másik 2011-es. Nekem utóbbihoz volt szerencsém, bár a "pechem" talán kifejezőbb lenne, lévén akkora egy moslék az egész, hogy azt még kifejezni is nehéz...

Adott egy 8 éves kiscsaj (Sally), elvált faterja és annak barátnője. A Blackwood kúriát újítják fel és meg is húzzák itt magukat egy kis időre, amíg Sally (megjegyzem, az egész filmben úgy viselkedik, mintha legalább 14 éves lenne, de ez most mellékes...) kimászik a depresszióból, lévén anyuka egész egyszerűen lepasszolta a lányt a faternak. Tapasztalt horrornézőknek talán mondanom sem kell: A házzal valami nincs rendjén. Akartok találgatni, mi lehet a gubanc? Elátkozott kúria? Nem nyert! Egykoron tömegmészárlás zajlott is és a lelkek azóta sem csillapodtak? Wrong! A ház a fater ükükükükapjáé volt, aki itt hagyott nekik valami meglepit? Hát nem! A film szarkeverői nem mások, mint kis patkány-ember-fogtündérek! Nem, nem szívtam semmit, tökéletesen józan vagyok; a film gecizik velem.

Most komolyan, ezek itt félelmetesek akarnak lenni? Mert szerintem inkább fájdalmasan röhejesek vagy röhejesen fájdalmasak...

Ezzel pedig kezdetét veszi a 90 percen át tartó mentális kínzás, már ami a nézőt illeti. Nem hazudok, ha azt mondom, az egész film olyan, mintha valami 9 éves degenerált kisfiú írta volna és egy csimpánz segített volna be neki hátulról. Egészen hihetetlen az a baromság-mennyiség, amit ez a film felvonultat. Gyors példák, csak hogy lássátok, nem a levegőbe beszélek:
- Az egész koncepció közröhej. Elviszi a hapi a depressziós kislányt egy poros, ótvar, barátságtalan, már-már omladozó kúriába, ráadásként még a kvázi-mostohaanyja társaságát is élveznie kell? NONSZENSZ!
- Felfedezik a szörnyecskék búvóhelyét, aminek az ajtaját korábban befalazták és elzárták, de azért a kulcscsomón megvan ennek az ajtónak is a kulcsa. W-T-F?
- A kislány bizonyítani szeretné a szörnyecskék létezését, partit tartanak, ott van vagy 15 ember és SENKI nem veszi észre, amint Sally kiüldözi a monsztát az étkezőből, holott ott ülnek kábé 1-2 méterre tőle.
- Ugyanez a bizonyítás: megpróbálja fényképezővel lekapni őket, de egyik fényképen sem jelennek meg a kis izék. Az egyiket sikerül kilapítania, de persze megmutatni a kis dög hulláját már luxus, inkább megpróbál továbbra is fényképeket készíteni róluk. Hát nem, tök logikus...
- A kislány gyalog elindul a világ végéről Los Angelesbe(!) és mérföldeket halad alig pár perc leforgása alatt(!!).

Így hirtelen. Egyébiránt az egész film borzalmasan céltalan, hiteltelen, a színészi játék egy szép kövér nullával ekvivalens, félelmetesnek nem félelmetes, a rendezés katasztrófa és a szereplőkkel képtelenség azonosulni.

Éppen ezekért csakis az 1/10-es értékelés jöhet szóba!

/RAAAAAAAAAAAGE

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.05.12. 12:31
Szerző: Titkos
A mordályos nyul írta:És mi van akkor, ha mindig pont a történetet/magyarázatot tartalmazó részeket tekerted át? Juuuj. :vigyor:
Hidd el nekem, olyat ez a film nem tartalmaz. ^^" Utánaolvasgattam később IMDB-n is, és két táborra oszlottak a nézők: akiket fú de elkapott a "nagy, deep, többrétegű mondavalós feeling" (*horkantós felröhögés*), illetve akik hozzám hasonlóan hányingerrel küszködtek a film megnézése közben. Amúgy még az elején bírtam is nézni, nem tekerve kezdtem egyből, de miután végig kellett néznem ahogy egy láthatóan szexuális aberrációktól szenvedő ember a faviskótól a belezett disznóig mindent megdug, miközben egyik pillanatban kakas csíp a pöcsébe, máskor láng tör elő onnan (seriously, WTF???), kezdődött a gyomorkavargás, ami az "olimpiai zabálóversenyen" kezdett igazán komolyra fordulni, ezért inkább jött a beletekerés, mielőtt takarítanom kellett volna magam után. :dirr:
Junchi írta:Don't Be Afraid of the Dark
Fú várj, ezzel épp a múltkor találkoztam én is, nem is akárhogyan! :vigyor: Facebookon egyik ismerősöm kirakott egy közelképet az egyik szörnyecske fejéről és egyben nem győzte dicsérni a filmet, hogy ez milyen para, mennyire király, stb. Oké, gondoltam magamban, kapjuk le valahonnan, ha egy ilyen szörny alá odadobnak valami tűrhető, de kellően ijesztő sztorit, már nyert a dolog. (Előrebocsátom, hogy ő a filmből csinált screenshotot, de nem látszott ilyen tisztán a szörny, mint az általad linkelt képen, így ott nem csak ijesztőbbnek tűnt, de azzal sem szembesültem, hogy ezek nem embernagyságú fenevadak, hanem valóban kis patkánylények.) És igen, a csalódás nálam is megvolt, mármint most komolyan? Ezektől kelleni félnie a nézőnek? És mi volt az az idióta finálé? Ráadásul röhejes, hogy mennyire nem bírják ezeket megölni, ahhoz képest, hogy tényleg nem egyebek pár kis "mókusnál", hiszen úgy vettem észre, hogy semmilyen "varázserejük" vagy egyéb olyan képességük nincs, ami mondjuk megakadályozná az átlagembert abban, hogy baltát/shotgunt/bármit ragadva neki ne lásson kiirtásuknak. (Gyakorlatilag ha hívtak volna egy keményebb féregirtó-brigádot, egy délután alatt elintézik az egész "kolóniát". XDDD) Emlékszel, az egyiket spontán agyonverik a film vége felé egy zseblámpával/könyvvel, a másikra rátolják a szekrényt. Ezek döglenek, mint a legyek, csak persze a hülye forgatókönyv miatt ("senki nem hisz a gyereknek" hatvanszor ellőtt klisé) egészen a film végéig húzzák azt, aminek kb. az első 25 percben már meg kéne történnie. Ha onnantól "durvulna" a film tovább, esetleg még feljebb is mehetne az 1-es értékelésnél, így viszont sajnos tényleg semmi esélye rá. Jól mondod, nevetségesen szánalmas az egész. (Viszont örömmel hallom, hogy van belőle egy régi változat, talán az ijesztőbb, vagy legalább többet kihoztak ebből az egész koncepcióból, de még azt is el tudom képzelni, hogy ott nem is a kis patkányemberek a film főgonoszai. Nem ez lenne az első horror, aminek eltosszák a remake-jét.)

Ja és hogy még továbbra is on legyek: Az emberek komolyan gondolják, hogy a Michael Bay-féle Transformers film jó? Oké, nem a világ legrosszabb filmje, meg egyszer végig lehet nézni, de nem akartam elhinni, hogy ez az úgymond "bűzlően amerikai" gagyiság sokak szerint jól lett megcsinálva, sőt, nem egy olyan ember állította ezt, akinek anno a rajzfilm is tetszett. Én meg kb. úgy voltam vele, hogy na pont így nem kell rajzfilmet adaptálni, esküszöm, ha a Disney csinálta volna, akkor is jobban járnánk. Szóval oké, hogy Bay gagyi és "véramcsi" akciófilmeket csinál, ezeket el lehet kerülni úgy, hogy az ember pusztán nem nézi meg őket (talán ez volt nekem is az első Bay film), viszont ez most adaptáció lett volna és szvsz pont azért lett gyenge, mert a "Bayizmus" megmérgezte az egész Transformers világot. A robotok még nem lettek volna rosszak (leszámítva, hogy alig lehet megkülönböztetni őket egymástól), de a dialógusok nagy része annyira bugyuta és sekélyes, hogy akinek az új Star Wars emiatt nem tetszett, az nem tudom, mit szólna ehhez (én is csak azért említem most meg, mert ha már nekem feltűnt, akkor itt nagy a baj...), az amerikai hadsereg indokolatlanul sokat szerepel az egész film alatt (oksa, értjük, Bay háborúmániás, de ha én egy Transformers című filmet akarok látni, akkor óriásrobotok csatájára vágyom, nem arra, hogy az egész film olyan, mintha még a mechák asszisztálnának a hadseregnek és kb. csak a legvégén jön a király rész, de még ott is bénáznia kell a katonáknak, akik persze szart sem érnek Megatron ellen), és persze telenyomták az egészet fanservice-el, csak éppen nem a Transformers rajongók számára, hanem az átlag amcsi hülyegyerek számára, így hát van a filmben sportkocsizás ezerrel, Megan Fox pózolása, stb-stb. A legvége legalább már egész látványos (addig valahogy a CGI sem bűvölt el, pedig mindenhol azt hallottam, hogy ha a forgatókönyv szar is Baynél, a látvány kárpótol érte, hát öhmm...), de persze a bugyutaság ott is rányomja a bélyegét az egészre, már az arcomat martam, hányszor hangzik el a nagy menekülés közben a "Give me the Cube, boy!" mondat. :dirr: Persze most lehetne mondani, hogy amiatt "béna" az egész, mert egy rajzfilm az alapja, de az a gond, hogy nem abból jöttek a "bénaságok" (pl. az kifejezetten tetszett, amikor a nem tudom már melyik robot kérdezgeti Optimust, hogy nem nyírhatná-e ki mégis az embereket, az olyan "rajzfilm stílusú" poén volt :vigyor: ), hanem a béna forgatókönyvből. Úristen, ki a fenét érdekel pl. hogy a srác szülei pattognak, hogy a gyerek biztos maszturbált, egyáltalán minek kell egy ilyen poén egy Transformers filmbe? Eddig azt hittem, ezt a fazont csupán "divatból" utálja mindenki, de ez a film bebizonyította számomra, hogy valóban "veszélyes" az ürge, ráadásul ahhoz képest, hogy kb. M. Night Shyamalan szintjén van (csak az ő védjegye nem a "deep" üres művészkedés, hanem az agyatlan akció), sorban csinálja a filmeket, pl. már egy ideje be lett jelentve, hogy a Tini Nindzsa Harci Teknőcöket fogja megerőszakolni következőnek. Amitől a Transformers fényében már előre félek. Ja és igen, tudom, hogy a Honest Trailers főleg poénnak csinálja a videóit, de ennél jobban én sem tudtam volna összefoglalni, hogy mik voltak ezzel a filmmel a gondok.

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.06.01. 14:02
Szerző: Titkos
Pee Wee nagy kalandja

Most kérdezhetnétek, hogy erről vagy erről van-e szó, mivel az elmés magyar fordítók két különböző filmnek adták ugyanazt a címet, de végülis mindegy, mert mindkét film borzalmas. Amúgy most az elsőt láttam, de a másodikat is elcsíptem úgy pár éve a tévében és mindkét epizód ritka idegesítő. Maga Pee Wee Herman karaktere eleve olyan, mintha Mr. Bean és Ace Venture legrosszabb ripacskodó pillanatait szőnék össze egy másfél órás válogatássá. Gyerekes, bugyuta, debil, a "poénokon" 10 év fölött képtelenség nevetni (talán kétszer vigyorodtam el az egész film alatt, azok is rövid, pár pillanatig tartó jelenetek voltak), úgyhogy csak kínvallatásra ajánlanám. 1/10 (Amúgy itt sikerült hasonlóan jól összefoglalni a filmet, a kommenteket is ajánlom elolvasni. XD)

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.06.02. 21:48
Szerző: Rui-chan
A Pee Wee-t végig tudtad nézni? Respect! Az első reklámnál nyomtam el a csatornát, ami szerencsére a film kezdése után negyed órával jött.

A Transformers első részével úgy vagyok, hogy néha jó elővenni és megnézni, de a kettes egyszer nézős volt, a hármas megint jobb, de ott már túl sok van mindenből.

Lehet, hogy kapni fogok erősen a fejemre, de a Star Trek: Sötétségben-t akkor is ide fogom írni, mert szerintem a Star Trek univerzum seggbe rúgása volt J.J. Abrams részéről. ::argh:: Nem elég, hogy a Vasember 3-mal is pórul jártam, utána nem sokkal jött ez. Bevallom, nem vagyok annyira fanatikus rajongója a sorozatoknak, sőt az eredetiből csak tizenvalahány epizódot sikerült elcsípnem, azokat is különböző évadokból. A TNG, DS9, Voyager és az Enterprise már mind a képzeletbeli "látott" listámon van, tehát azért van némi fogalmam az univerzumról. Aki látott már valaha is pár részt, vagy csak ismeri a híres-hírhedt bevezető szöveget, tudja, hogy mire számítson, ha megnéz egy Star Trek részt. Eredetileg arról szólt, hogy az emberek elmennek felfedezni különböző világokat, kalandoznak, néha csatáznak, de semmi komolyabb. Ezzel leginkább a Deep Space 9 szakított, ami egy űrállomáson játszódik és konkrétan beleveszik a háborút is, mint témát. Csakhogy, az eredeti fonalat is képesek megőrizni, méghozzá nagyon jól.
És itt jön képbe az új film, aminek az első részét is kisebb szájhúzásokkal néztem végig. Az még elment, mert tetszett a csapatépítés, az új idővonal behozása és egy régi arc szerepeltetése. Az akcióval már ott is túlzásba estek, de még lenyeltem. A Sötétségben viszont egy bele az arcunkba kategóriájú film lett, olyan akciójelenetekkel és kapkodással, amit még Michael Bay is megirigyelhetett volna. Ráadásul a csaj vetkőzését is be kellett mutatni, mert Jim Kirk igazi nőcsábász és mindenkit megles. Ez oké, de akkor sem szeretnék fehérnemű bemutatót látni egy Star Trekben! A dialógusok néhol eléggé furák voltak, a színészek pedig mintha nem tették volna oda magukat teljesen. A leginkább Spock és Uhura összeveszését teljesen felesleges volt belerakni, mert semmi értelme nem volt. A történetről még nem is meséltem, mert igazából nincs is mit. Adott egy újabb bosszúszomjas gonosz, aki mindenáron el akarja pusztítani az emberiséget és őt kell megállítani. Ha már a gonosznál tartunk, a Khant alakító Benedict Cumberbatch valami zseniálisan jól játssza a szerepét! Látszik rajta, hogy jó színész, abszolút hozza a stílust, ami jellemezhet egy ilyen karaktert. Éppen ezért Khant sokkal többre tartom, mint Lokit. :twisted: Jaj, a legjobbat a végére hagytam! Ugyebár amcsi film, mit sem ér dráma nélkül, tehát kellett egyet belerakni. Még Spock is elsírta magát, ami azért nagy csoda, tekintve félig vulkáni származását. Talán még be is jött volna, ha a film elején nem lövik le kapásból a megoldást. Komolyan, aki egy percig is elhitte, hogy rossz véget érhet a történet, annak súlyos gondjai lehetnek!
Az akciót korábban már említettem, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy az egészet látvánnyal és töménytelen mennyiségű akcióval próbálták meg eladni... és úgy tűnik sikerült, hiszen elég jó értékeléseket kapott a film. Tőlem azonban kap egy 5/10-et, amit eredetileg 4/10-nek szántam, de Benedict Cumberbatch megéri azt a plusz egy pontot.

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.06.03. 00:47
Szerző: Titkos
Rui-chan írta:A Pee Wee-t végig tudtad nézni? Respect! Az első reklámnál nyomtam el a csatornát, ami szerencsére a film kezdése után negyed órával jött.
Sajnos mivel jelenleg Tim Burtonről írom a szakdogámat, a szó szoros értelmében köteleznem kellett magamat a megnézésére, de soha többé, az tuti! ^^" Mondjuk nézzük a jó oldalát: ezután már csupa jó film jön, még a problémásabb darabok (pl. Alice) is messze verik ezt a gagyiságot. (Szerencsére Burtonnek szinte csak annyi köze volt hozzá, hogy ő rendezte, de a karakter már korábban létezett, ergo egyfajta "ugródeszkának" használta az idióta Pee Wee népszerűségét ahhoz, hogy rendezőként a köztudatba kerüljön. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy rendezni is szenvedés volt ezt a filmet. XD)

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.06.05. 20:32
Szerző: iskariotes
Szerintem nehéz jó ST filmet készíteni. A rendező ugye vagy a rajongó tábornak készít filmet így ők élvezni fogják valamint nem lesz seggbe rúgva az univerzum. Ugyan akkor az is garantálható, hogy nagyon kevesen fogják megnézni mert egésze egyszerűen nem mindenki van azzal tisztában, hogy bat'leth éppen egy bolygó vagy egy szereplő vagy egy klingon harci szablya-e. Ha meg ugye populárisabbra vesszük a történetet úgy többen nézik meg többen élvezik (és talán többen is bele fognak mélyedni az ST univerzumába). Csak hát ez azzal párosul, hogy az igazi trekie-k nem fogják élvezni. Én a magam részéről úgy vagyok, hogy Abrams még a lehető legjobbat tudta kihozni a helyzetből.

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.07.28. 09:29
Szerző: Junchi
Sikerült egy régi nagy mulasztást pótolnom azzal, hogy tegnap megnéztem a Halloween (a '78-as) első részét. Hogy mit keresek vele ebben a topicban? Nem, nem tévedtem el - nagyon is jó helyen járok.

Kezdem azt érezni, hogy ezek a retro-horrorok csak azért olyan népszerűek, mert mérföldkövek voltak a mára már klisékké degradálódott elemek számára, ergo védi őket a "classic-shield". Ezt már az Elm utca esetében is éreztem, ami csak tovább fokozódott az Exorcist és a filler-parádé Friday the 13th után, majd ennél a filmnél végleg kicsúcsosodott. Persze vannak zseniális próbálkozások (Shining, The thing, etc.), de azok nem csak horrorként, hanem mint film is nagyon jók. A Halloween... Noss, nem tartozik bele egyik kategóriába se. A maga korában bizonyára egy naaagyon félelmetes és hatásos cucc lehetett, de így, XXI. századi fejjel már "közröhej" kategória, ergo csúnyán kikezdte az idő.

Az, hogy horrorfilmnek csapnivaló, még talán le is nyeltem volna, de azt, hogy az egész nem több, mint egy végtelenül gyenge lábakon álló tákolmány, egy tucat logikátlan jelenettel, az már barátok közt is megbocsáthatatlan. Mikre gondolok pontosan? Nézzük:

1) Miféle sztori ez? Most az nem lehet kifogás, hogy "mert ez egy horror, ahol nem a plot a lényeg", mert ez legalább akkora, neten elterjedt baromság, mint *insert random hasonlat here*. Pont, hogy számít a sztori horroroknál (is), mert hiába a jól eltalált hangulat és a millióegy hatásos jelenet, ha közben fogjuk a fejünket a sok blődségen (igen, One missed call, gondolok itt elsősorban rád).
Itt konkrétan semmi nem derül ki - az egész leírható annyival, hogy van egy random gyerek, aki kiskorában öl, agyilag sérült, majd ugrunk egyet az időben, megszökik halloween napján a szanatóriumból, visszatér a városkába, ahol élt, és elkezd... gyilkolniiiii!!!!44 (Aztán persze lehet a folytatásokban kiderül ez+az, de valahogy ezek után már nem vagyok rájuk vevő.)

2) Eszméletlen sok baromság van ebben a filmben, gyakorlatilag a végére már belefáradtam a számolásba. A legégetőbb talán az a tény, hogy mindenkinek csőlátása van. Komolyan, néha a közvetlen közelükben történteket képtelenek voltak érzékelni. A legjobb a csaj volt az elején, akinek a tükörből simán meg kellett volna látnia a késes, bohócmaszkos öccsét, de az a csávó se volt kutya...
Azt sem igazán értettem, hogy a fazon, aki kezelte Michaelt (a gyilkost), mire alapozta azt, hogy az egész filmet a gyerek házánál töltötte a sövény mellett álldogálva, holott tudta és előtte még mondta is, hogy Michael visszafog térni ide, hogy folytassa, amit anno elkezdett: az ölést. (Az meg már csak hab a tortán, hogy ha ilyen veszélyes a fazon, miért csak egy szem sheriffnek szólt a dologról? Hitt volna Michaelben, hogy meg lehet még menteni? Nem hinném, a film végére ugyanis erősen rácáfol erre...)
A következő, ami piszkosul bökte a csőrömet, az Michael halhatatlansága. Ki volt ez a fazon, valami túlvilági szerzet? Csak mert puszta jedi-erővel ajtókat nyitogatott, kocsit vezetett, holott elvileg nem is tud, teleportálgat, túléli a nyakszúrást, túléli az emeltről kizuhanást, egyszerre van két helyen, túléli, ha egy egész tárat beleeresztenek... Komolyan már!
És azt hittétek, itt véget értek a baromságok? Ugyaaan... Vegyük például a főhős csajt. Szerencsétlent fájdalmasan hülyére alkották meg: beleszúrja Michael nyakába a horgolótűt, de a kést otthagyja nála. Oké, ezt még belehet tudni annak, biztos azt hitte, hogy végzett vele. Arra már viszont nincs mentség, hogy még egyszer eljátssza ugyanezt, úgy, hogy még a kést is Michael - kvázi - kezébe dobja (nem, hogy leszúrná, biztos ami biztos alapon, áh), majd nekiáll a gyilkostól kábé két méterre az ajtóban sírdogálni, meg sóhajtozni... SRSLY!
A kedvenceim viszont ezek a zs-kategóriás, tinihorrorokba illő gyilkolászások voltak, köztük is külön kiemelve a szemüveges csávó kinyírását, akit a) szíven szúrtak és reflexből bele is halt (anatómiailag nagyon korrekt...), b) Michael a késsel feltűzte a csávót a szekrényre, c) vagyis a kést ehhez át kellett qrnia az egész testén, d) holott egy natúr konyhakés volt az, semmi több, tehát gyilkosunk konyhai eszközök hosszát is képes manipulálni. Wow!

3) A szokásos horrorfilmes baromságok:
- a szereplők abszolút hidegen hagynak, képtelen vagyunk együttérezni velük, mert nem karakterek, hanem csak mozgó céltáblák, egy-egy visszafelé számláló időzítővel a hátukon,
- az ajtókat még este is luxus bezárni,
- minden ajtó nyikorog,
- mindenkinek ugyanolyan telefonja van, ugyanazzal a híváshanggal,
- tök mindegy hová bújsz, a gyilkos úgyis tudni fogja.

Aztán még említhetném a millióegy üresjáratot (mikor Michael mást sem csinál majd fél órán át, csak kukkolja a szerencsétlen csajt mindenféle helyről, hogy aztán elteleportáljon) vagy a két fillért nem érő befejezést, de ezek már aligha számítanak...

A legszörnyűbb az egészben persze az, hogy ebből egy nagyon korrekt filmet lehetett volna kihozni, amiben mondjuk figyelemmel követhettük volna a Michaelben zajló lélekállapot-változásokat és hogy eképpen hogyan öl, miért teszi azt, amit. Próbáltak kicsit erre az ösvényre tévedni (a nővére sírkövének eltulajdonítása, ami később is előkerült), de végül aztán nem lett belőle semmi.

Egyedüli pozitívumként a zenéket tudom felhozni, amiket viszont piszkosul eltaláltak, de ennyi. (Engem még a directing sem nyűgözött le. Kicsit se.)

3/10

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.07.28. 18:58
Szerző: Titkos
Junchi írta:Kezdem azt érezni, hogy ezek a retro-horrorok csak azért olyan népszerűek, mert mérföldkövek voltak a mára már klisékké degradálódott elemek számára, ergo védi őket a "classic-shield". Ezt már az Elm utca esetében is éreztem, ami csak tovább fokozódott az Exorcist és a filler-parádé Friday the 13th után, majd ennél a filmnél végleg kicsúcsosodott. Persze vannak zseniális próbálkozások (Shining, The thing, etc.), de azok nem csak horrorként, hanem mint film is nagyon jók. A Halloween... Noss, nem tartozik bele egyik kategóriába se. A maga korában bizonyára egy naaagyon félelmetes és hatásos cucc lehetett, de így, XXI. századi fejjel már "közröhej" kategória, ergo csúnyán kikezdte az idő.
Nem tudom, nekem az Elm utca, a Gyerekjáték és az Ördögűző is eléggé bejöttek. :) (A Shining-ot sajnos még nem láttam, abból még a könyvnek is az elején járok, a The thing-ből meg csak a remake-et, ez utóbbi mondjuk egynek elment, szintén nem volt rossz szerintem, de igazából a régire leszek majd kíváncsi.)

A Halloween-el és a Péntek 13-al viszont én eleve mindig úgy voltam, hogy egyszerűen nem érdekeltek. Pontosan azon okok miatt, amit írsz:

1. Nulla sztori.

2. Noha a gyilkos a fent felsorolt filmekkel ellentétben elvileg egy mezei ember lenne, mégis terminátort megszégyenítő strapabíró képességgel rendelkezik, kvázi szinte halhatatlan, csak éppen sosem magyarázzák meg, hogy miért. (Külön imádtam a "bár az áldozat mindig hatszor gyorsabban szalad, a gyilkos meg csak komótosan sétál, mégis állandóan ott liheg a nyakában" jeleneteket...) Ugyanide sorolnám az összes olyan képességét, amivel elvileg normál ember nem rendelkezik, ő mégis él velük. (Pl. "teleportáció", meg amiket még írtál.)

3. Nem igazán ijesztő ez a két franchise szvsz. Mondjuk ezt is a gyilkosra vezetem vissza, mivel az egész annyi, hogy fogtak egy embert, ráadtak egy maszkot (de még az sem félelmetes...), a kezébe nyomtak egy kést, aztán hadd szóljon. Sem külsőre, sem viselkedés/sztori szempontjából nincs a gonoszban valami olyan tulajdonság, ami miatt a néző tényleg iszonyodna tőle. Oké, elismerem, hogy még így is mindkettő mérföldekkel jobb, mint az évtizedekkel későbbi, őket másolni próbáló tiniszarságok (Sikoly, Tudom mit tettél..., stb.), de ettől még a horrorfilmek világában messze nincsenek a dobogó közelében.

4. Csak engem zavart a némaság mindkét címnél? Amikor Chucky vagy Freddy gyilkol, nekem marhára bejött, hogy közben fekete humor gyanánt beszólogatnak, poénkodnak, stb. Ebben a formában még 1-1 önironikus poén is becsúszott néha, ami szintén jól állt a filmnek. (De még Az ördögűzős megszállt kislány is osztotta a papokat rendesen... XD) Ezt az esélyt viszont a Friday/Halloween teljesen eldobta magától azzal, hogy egy teljesen néma, robot-mozgású fazont tett meg gyilkosnak.

Szóval ja, én mondjuk nálad szerintem jóval inkább bírom a classic horrorokat, de ez a kettő sosem volt a szívem csücske, határozottan a gyengébb/fantáziátlanabb kategóriát képviselik.

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.07.29. 08:05
Szerző: Junchi
Titkos írta:(A Shining-ot sajnos még nem láttam, abból még a könyvnek is az elején járok, a The thing-ből meg csak a remake-et, ez utóbbi mondjuk egynek elment, szintén nem volt rossz szerintem, de igazából a régire leszek majd kíváncsi.)
A Thing remake tényleg az az 'egynek elmegy' kategória, viszont az eredeti kimondottan megéri a pénzét.
A Shining meg kicsit talán vontatott, viszont az MC leépülését valami hihetetlenül jól ábrázolták és az a színészi játék. *___*
Titkos írta:(Külön imádtam a "bár az áldozat mindig hatszor gyorsabban szalad, a gyilkos meg csak komótosan sétál, mégis állandóan ott liheg a nyakában" jeleneteket...)
Ja tényleg, jó, hogy mondod, ez a része is stimmelt. :D

Btw ezt ismeri valaki? xDD

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.07.29. 12:27
Szerző: Titkos
Junchi írta:Btw ezt ismeri valaki? xDD
Hallottam hírét. XD

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.07.29. 16:37
Szerző: Rui-chan
Junchi írta:Btw ezt ismeri valaki? xDD
Megláttam a címet és gyorsan be is zártam a YouTube-ot. ^^"
Nem tudom, hogy ez az, amit láttam vagy valami más köze van hozzá. Az is ilyen gyilkos paradicsomos volt, de lehet, hogy a folytatása ennek. Arra emlékszem, hogy az elején valami vendéglőben vagy hasonló helyen ott zabálnak az emberek, majd egy csávó lazán elejti a paradicsom szót. Na, mindenki elkezd fába szorult féreg módjára üvölteni és kirohannak az épületből! A pasas meg ott röhög utána. XD Később pedig lesz benne egy lány, aki először tök normálisnak tűnik, de a főszereplő srác egyszer rajtakapja, hogy növényi táprudat eszik. :LOL: Kiderül, hogy egy tudós megépített valami gépet, amitől a paradicsomok emberré változnak. :knife:
A film maga egyébként borzalmas volt, de anno, amikor láttam annyira beleégett a tudatomba, hogy azóta sem bírom elfelejteni. XDDD További részletekre nem emlékszem, csak erre a kettőre.

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.08.04. 16:04
Szerző: Mariko
Amit te láttál Rui-chan az a második rész, az elsőben maguk a paradicsomok gyilkoltak. XD Én az első részt láttam végig még anno nagyon régen... olyan rossz, hogy az már jó. :lol:

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.08.04. 19:30
Szerző: -OJ-
Halloween soha nem tetszett, pont azért amit említettetek hogy Myers csak egy egyszerű ember, mégis akármit túlél, ami nem félelmetessé, hanem egy pár alkalom után csak röhejessé teszi. Jasont azonban mindig is egy érdekesebb arcnak találtam, talán azért mert ő nemcsak egy ember hanem valami természetfeletti lény, ezért nem olyan meglepő hogy mindig feltámad. Ráadásul ő aztán szigorúan betartotta azt, hogy amelyik tini sokat kufircolt, az villámgyorsan ki lett nyiffantva :twisted:

Gyilkos paradicsomok, LOL, Rajzfilm volt belőle, én csak azt láttam :hammer:


Trick or Treat valaki? Szerintem egy fene hangulatos horrorfilm, az utóbbi évek egyik legjobbja :cool:

A retro űr-sci-fikben pedig DarkStar viszi a pálmát, ez valami zseniális cucc Carpentertől :thumb: Imádtam azt a részt, mikor létfilozófiát tárgyalnak a bombával :LOL:

Re: Milyen rossz filmet láttál mostanában?

Elküldve: 2013.08.29. 09:29
Szerző: Junchi
Megint én, és megint egy klasszikust fogok alázni...

Evil Dead I-II

*sigh* ... *SIGH*

Ez a cucc volt még hátra a retro-horrorok közül, az "illendő lenne pótolni" fajtából, de őszintén szólva ezúttal sem lettem lenyűgözve. Próbáltam rá nem mai szemmel nézni, de persze most sem jött össze, ezért is van az, hogy megint ott tartok, mint amit a Halloweenes hsz-emnél is írtam: Ezt a cuccot is csak azért őrzik nagy becsben, mert 1) megteremtett egy mára már közhellyé avanzsált témát (ház az erdő mélyén), 2) ami 1) következménye: védi a classic-shield.

Olvastam egy-két kósza, de mindenképp frissebb hozzászólást a film kapcsán, de néha olyan aranyosan képesek ferdíteni a rajongók, hogy az már nekem kínos: "Briliáns sztori" - most ezen mi a briliáns? "Kiváló befejezés" - Mi van? Jó, a második rész kapcsán értelmet nyer az első rész vége, de ha az nem lenne, akkor csak a szokásos, pozőr horror-end, semmi több. "Elképesztően félelmetes" - Igen, vannak benne nagyon jó jelenetek, nem is egy, ahogy röhejesből is akad bőven.

Aztán, természetesen ez a film sem mentes a különféle baromságoktól, amiket azért elég könnyen kilehet szúrni. Csak pár példa, a szemléltetés végett:
- Miért van az szinte az összes horrorban, hogy ha pölö egy ilyen elhagyatott házban vagy, jelen esetben mondjuk egy erdő közepén, a semmi közepén, ráadásul este is van, hogy kimész a fák közé (jó mélyen), csak azért, mert hallottál egy hangot kintről? Oké, nyilván kell az eksön, meg satöbbi, de én ezt valahogy sosem szerettem és nagyon hiteltelennek tartom.
- Mikor a csaj kiment, még nyitva volt a ház ajtaja, ennek ellenére, mikor rohant vissza az erdőből, zárva volt. Ki zárta be? A démon? Csak mert ha igen, elég készséges volt, ahogy visszarakta a kulcsot a helyére...
- A nagy pánik közepette elakarják hagyni a házat, ám volt egy ilyen mondat, amin valahogy megakadt a fülem: "Próbáljuk meg felkutatni a legközelebbi várost." MI VAN? Nem az lett volna a természetes, hogy mielőtt eljönnek a világ végére, előtte legalább feltérképezik a környéket? Meg akkor hogy találtak egyáltalán ide? Nem volt semmi viszonyítási alapjuk, csak ráfordultak az első útra, aztán valahogy itt kötöttek ki?
- Ki a búbánat az a fazon ott a hídnál? Most ő is a film része, statiszta vagy csak szimplán ott felejtettek egy stábtagot?
- A démonok olyan megaerősek, hogy az ajtókat/falakat simán átbokszolják, de a leláncolt pincéből nem tud egyik sem kijönni... Aha.
- És a legnagyobb WTF, bár itt lehet elsiklottam valami fölött: Ki volt mondva, hogy akit a megszállt démon megsebez, az utána maga is démonná válik. Az egyik csajnak csak egy ceruzával szúrták meg a lábát, mégis hatott a dolog. Ennek ellenére Ash lábát kvázi a húsáig kikaparta az egyik, mégsem változott át/lett megszállva. WAT?

Hogy azért öröm is legyen az ürömben, a Halloweennel ellentétben itt jóval nagyobb arányt képviselnek a pozitívumok, példának okáért az effektek, amik valami egészen zseniálisak. A démonok úgy ahogy félelmetesek lettek (bár a belőlük fröcsögő tejjel, meg a színes krumplipürével nem igazán tudtam mit kezdeni), a gore is rendben volt. Kár, hogy a helyenként gyatra színészi játéknak köszönhetően az egész felállás jó közelítéssel hiteltelen, már legalábbis Ash néha olyan hidegvérrel kezelt bizonyos szituációkat, hogy azt minimum tanítani kéne.

Mindezek ellenére nem bántam meg, hogy megnéztem a filmet, de, ha netán kimaradt volna az egész életemből, hát valsz nem zokogtam volna esténként. Már az első részre vonatkozóan... A másodikat viszont... Hát, uuuhhh... TE JÓSÁGOS ÉG!

Nem, de most komolyan, mi akart lenni ez a sequel? Gyakorlatilag az egész önmaga paródiája volt a táncoló hullával, az Adam's Family kézzel, a rajzfilmes hangeffektekkel, a láncfűrészemberrel, a megszámlálhatatlan retardált jelenettel és a csattanóval a végén. Aztán kicsit utánanéztem és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a második rész tulajdonképpen elsősorban comedy és csak másodsorban horror. Ööö, ok, így azért már értelmet nyert a dolog, de meg kell mondjam, nem sűrűn láttam eddig ilyesmit, bár ettől függetlenül is inkább volt a film röhejes, negatív értelemben.

Summa summarum, pontokban kifejezve, az első film 6/10-zel, a második 3/10-zel zárt.

*Junchi needs an aspirin*