Oldal: 41 / 46

Re: Sorozatok

Elküldve: 2017.08.29. 17:56
Szerző: Junchi
Nocsak, véget ért közben? Akkor ideje elkezdeni.

Mondjuk nem to'om, amilyen lelkes voltam a hatodik évad végén, úgy az elvárásaim is moderáltan nagyok a hetessel, szal nálam pont a későbbi évadok voltak, amik meggyőztek arról, hogy tényleg érdemes odafigyelni erre a sorozatra. Persze vannak bizonyos aggályaim, viszont újfent örülök, hogy továbbra is megvan a GoT könyv-szüzességem, sokfajta előnnyel jár. :D

Btw kíméltem magam mindennemű spoilertől (igen, a tiéteket sem nyitottam ki), kerültem az összes olyan helyet, ahol bármi gyanúsba belefuthatok.

Re: Sorozatok

Elküldve: 2017.08.29. 22:15
Szerző: Rui-chan
Na, én meg pont úgy voltam vele, hogy ez az évad most bejött, szerintem pont a fanfiction jellege miatt! Ez most úgy hangzott, mintha olvastam volna a könyveket, pedig nem és ez továbbra is így fog maradni. Barátnőm mesélte, hogy a könyv mindig egy szereplő szemszögéből nézi az eseményeket, aztán legózd össze, ki-mit-merre-hogyan. Oka van annak, hogy nem igazán kedvelem az E/1-ben íródott műveket, valamint ha "billentyűzet forgatásra" (a tollforgatás után szabadon XD) adom a fejem, maradok a jól bevált E/3-nál, úgy könnyebb mozgatni a szálakat.
Röviden, tömören: Jon for king!
SPOILER
Nekem Jon marad, hiába derült ki az igazi neve, ami mellesleg szerintem béna. Viszont örültem, hogy vele kapcsolatban minden a helyére került. Egyáltalán nem fattyú, hanem törvényes utód, yay! :D
Bronn még mindig a legjobb. Pont. XD
Meg a sárkányok nagyon menők, ehhez pedig van egy poénos szösszenetem, de spoileres.
SPOILER
Rui, amikor sorra halnak meg az emberek a cuccban: "Meh."
Rui, amikor Viseriont eltalálták és lezuhant a vízbe: ::bawl::
SPOILER
Kisujj tárgyalása lehet, hogy kissé asspull volt, viszont a végeredményt díjaztam. :twisted: Joffrey és Ramse után az ő halálát kívántam, s lám, eljött ez is.

Re: Sorozatok

Elküldve: 2017.09.02. 18:59
Szerző: Rui-chan
Inhumans 1-2.rész

Jap, végre eljött a nap, amikor elzarándokoltam az Aréna Pláza Imax mozitermébe. (Btw, fogalmam sincs miért ilyen menő az Imax. Akkora a képernyő, hogy még 3-4 sorral hátrébb kellett volna ülnöm, pedig az utolsóba foglaltam jegyet. Magam részéről nem szeretem, ha ide-oda kell pillantanom, hogy lássak mindent a képernyőn.)
Azt korábban írtam, hogy az előzetesek alapján sokan lehúzták a sorozatot, hogy Imax kamerás forgatás helyett inkább másra kellett volna fordítani a pénzt. Való igaz, a CGI nem a legtökéletesebb, különösen Lockjaw, a hatalmas kutya esetében. Csakhogy tv-s cuccok esetében ez általában így van, mert hosszabbak, hiszen itt legalább 10-szer 40-45 percről van szó a 2-2,5 óra helyett. Aztán a színészválasztást is érték támadások. Amúgy kissé meglepődve olvasom a sok negatív kritikát az első 2 résszel kapcsolatban. Amibe nagyon bele lehet kötni Medusa és a haja, meg ami történik vele. Teljesen spoilermentes szeretnék maradni, szóval még elrejtve sem említem meg. Aki megnézni és kicsit is ismeri a képregényt, azonnal tudni fogja. Black Bolt karaktere nagyon jó, a színész teljesen az arcmimikájával és a mozdulataival kommunikálhat csak, mivel neki a pusztító hangjában rejlik a képessége.
Egész estés filmként nem is tudnám elképzelni, az egész nagyon összecsapott lett volna. Még a 8 részt is picit kevésnek érzem, de majd úgyis meglátom, miként alakul a történet. Marvel cucc lévén itt is össze tudták a komolyabb jeleneteket a poénos szösszenetekkel. A fő humor forrás úgyis az Inhumánok megismerkedése az emberi kultúrával. Mert hogy Attilan városa a Hold felszínén épült, elrejtve a kíváncsi szemek elől.
A történetről dióhéjban annyit, hogy egy puccs miatt a királyi család kénytelen elmenekülni Attilan városából, egyenesen Hawaii-ra. A gondjaik itt sem érnek véget, az említett emberi kultúrával való kapcsolatfelvétel miatt sem. Meg aztán a rosszfiúk nem adják fel olyan könnyen.
A zene egyébként meglepően emlékezetesre és hangulatosra sikerült.

Már csak vágnom a centit szeptember végéig, amikor végre tv-ben is elkezdik leadni és felvehetem a fonalat. Érdemes lesz újra nézni a két nyitó epizódot is, mert 10 percnyi extrát kapunk, ami a mozis verzióból kimaradt.

Re: Sorozatok

Elküldve: 2017.09.12. 07:26
Szerző: Junchi
GoT 7. évad

Sárkányok/10

Na jó, legyen valami hosszabb is: Az előző évad értékelésekor behozott fanfiction-analógiát lehetne ismét ráhúzni a GoT legújabb évadára, csak míg ott a jobb rajongófikció használatával éltem, addig ez ide már csak a középszerűség tövéig jutott, sőt voltak kimondottan underwhelming, kínos és rosszul megírt pillanatai is.

Nem hazudok nagyot, ha azt mondom, a sárkányok jeleneteit élveztem a legjobban, igaz, erre a nagyfokú enjoymentre a készítők is nagyban rágyúrtak, tűzokádó hüllők akciózása és jelenléte semmiben nem okozott még ekkora örömöt, mint itt, Drogon külön BOSS. A
SPOILER
Lich King meg fulladjon meg, amiért ledobta az egyiket, bár igaz, ami igaz, akkor nem lett volna végül zombisárkány, meg az utolsó rész falrombolós jelenete, ami nekem baromira bejött. Nerd mode: mivel kisebb hullámhosszú, kékes színű volt a tűz, ezért jóval magasabb hőmérsékletű, úgyhogy a zombisárkány hatásosabb, mint az élő pajtásai. :D
Overall három jelenet vált számomra kiemelkedővé ebben a szemeszterben:
SPOILER
- A negyedik rész vége,
- Olena és Jaime utolsó beszélgetése (miután megitta a mérget és közli, hogy ő volt Joffrey gyilkosa = WÁHH! Mindig is bírtam az öreglányt),
- Kisujj tárgyalása és kivégzése (mindig is rühelltem a karaktert, ráadásul kiderült, micsoda gerinctelen, gyáva féreg. Semmiképpen nem nevezném OOC-nak, szerintem ez volt a valódi természete, csak miután kicsúszott a kezéből minden irányítás, már csak egy hisztis kis senki maradt vissza.)
Az évad legrosszabb epizódja vagy az utolsó előtti turné vagy Euron kalózkodása és a hajós ütközet, mindkettő más miatt volt fullretard. Előbbi egy abszolút alaptalan, csakis a vak szerencsén múló, átgondolatlan terv volt, amiben a bukási faktor vagy háromszázszorosan ott figyelt, de mivel már lassan mindenkit véd a plot-shield, ezért ilyenek miatt már nem kell aggódni. A másik meg... szóval mi ez a baromság, hogy
SPOILER
minden fontosabb karaktert (Dorne, Vasszigetek, etc.) EGY hajóra rakunk fel? A Dorne-i szál sosem volt egy nagyon érdekes, részletes vagy jól felvezetett szál, de azért ez a bánásmód kicsit túlzó volt, ráadásul mivel mindenkit EGY hajóra raktak fel, ezért azt a csatát is csak annak az EGY hajónak a perspektívájából láttuk, ami enyhén vérlázító.
A mindenféle idő- és térugrásokról már nem is ejtenék külön szót, ha ez nekem, mint könyvszűznek is feltűnik és még zavaró is, akkor az már jelent valamit. Innen is látszik egyébként, hogy mennyire egyenletlen a sorozat tempója már a korábbi évadokban is, mikor még az ilyen piszlicsáré, mindenféle mellék-mellék konfliktusok is hasonló figyelmet kaptak, mint a főbb szálak. Naná, hogy nem jut már mindenre normálisan idő, például a reunionokat is elég ad hoc oldották meg, mindenféle impact nélkül. FUCK IT, riválisok, testvérek, családtagok találkoztak egymással hosszú idő után, de nincs semmilyen hatása, az érzékeltetés szempontjából abszolút langyos víz az egész, és NINCS MONDANIVALÓJUK A MÁSIKNAK?. Mi ez, ha nem bad writing?

Ami még mindenképp érdemel egy rövid gondolatsort, az a
SPOILER
Jon × Danny szál. Nem mondom, hogy nagyon ellenemre van, mert ezzel (+ Jorah visszatérésével) azért valamelyest árnyalták Danny csapdába ejtett karakterét, de ettől még elég sótlan a dolog és valahol szükségtelen is. A nyolcadik évadra még lehet pofozni a dolgot, de egyelőre a shipping gondolatának írmagja sem merült föl bennem.
Ja, és először a GoT sorozat történetében, hogy nem éreztem Sam szálát idegesítőnek vagy életidőmet elraboló tevékenységnek. Igaz, hét évad kellett hozzá, de annyi baj legyen.

Szóval jah, egy jobb fanfic (6. évad) közepes folytatása lett ez a hetedik évad, egy hatoskánál nem ér többet a szememben, DE, hogy a sorozat legrosszabb évada lenne? Azt azért nem mondanám - én azt valahol az ötödik környékén keresném, de megkockáztatnám a harmadikat is, amire állítom, mindenki csak a Red Wedding miatt emlékszik ilyen jól...

Re: Sorozatok

Elküldve: 2017.09.12. 08:44
Szerző: Surci
Engem igazán az zavar, hogy

1. nagyon kiszámítható lett az egész a plot shieldek miatt. Nem vagyok híve annak amin sok fan őrjöng mostanában, hogy "há mé nem nyírták ki XY karaktert (Jorah, Véreb, Jaime, Bronn, Sansa, akárki) a sokkfaktor kedvéért?!?!?!?", mer akkor izgalmasabb lett volna az évad. Martin is túlzásba vitte ezt néhol, de így, hogy lehet tudni, hogy kik fognak mindent megúszni és ki fog úgyis kinyúvadni, hát... eléggé vállvonogatásra késztet az adrenalindúsabb jeleneteknél is.

2. A plot shieldből fakadó retard húzások, és azok megúszása, azaz a jó oldal bármilyen hülyeséget elkövethet, nem szívják meg (annyira), és ez idegen volt ettől a sorozattól eddig.
SPOILER
Ez a zombi-hunt volt a csúcs: eleve maga az ötlet, aztán meg az, hogy kivitelezték. Jon hátramaradása volt a legkreténebb: dehogy szállna fel a sárkányra, ottmarad, vízbeesik, de megússza, és épp szétdarabolnák, amikor jön Benjen bácsi, aki mindig akkor tűnik fel amikor szükség van rá (olyasmi lehet mint a Pókember nagybátyja), és jól megmenti, és még Dany is megvárja hogy együtt hajózhassanak ki a naplementébe -_- Vagy túl kényelmes húzások, pölö amikor kinyírják a Mást, minden zomb összesik, csak 1 marad meg, naná. Hja, csak akkor a végső fájtnál elég lenne a tüzet koncentrálni a szuper-csillagrombolóra Night Kingre, mert ha neki kampó, vége a háborúnak - persze majd jól elcsatázgatnak azért, mer mé ne, elvégre ha egyszerűbb mód is van megynyerni a háborút, miért ne nyúvasztanánk ki még párezer embert a harczban feleslegesen + a fanok szeretik a grandiózus csataeleneteket is. oké, így hogy sárkánya van, már neccesebb, talán ez volt a zombiszerzős baromság eredője is, hogy valahogy szerezzenek egy sárkányt a Másoknak, ami nem is lenne gond, ha nem ilyen idétlenül lenne a sztoriba integrálva.

3.OOC jelenetek egyes karaktereknél
SPOILER
- Tyrion komolyan hogy képes előállni ezzel a zombis fassággal, hogy majd Cersei emiatt hinni fog nekik és leállítja magát? BICCSPLÍZ. Ennyire nem lehet hülye.

4. van egy rakat jó színész, de képtelenek nekik normális jeleneteket írni. Varys, Jorah, Brienne is teljesen elsikkadtak, hiába vannak képernyőn, alig van szövegük. Legalább a Kutya és Bronn jók voltak. Tyrion még so-so, legalább nem volt úgy háttérbe rugdalva mint az előző 2 évadban.


5. Ez már csak ilyen elmélkedés, de az amatőr writing miatt látni vélem,
SPOILER
hogy Tyrion hülye ötletéből lesz a kövi cirkusz: Szörsz nem állta a szavát (micsoda meglepetés... -_-) és emiatt jól össze is balhéznak majd Dany-vel. Az se véletlen gondolom, hogy nem láttuk, miben állapodtak meg ők ketten, ergo nagyon úgy néz ki hogy Tyrion áruló lesz - aminél nagyobb OOC-t elég nehezen tudok elképzelni, megint csak azért, mert annyira nem idióta, hogy ne ismerje a nővérét, családi kötelékek meg bűnbánat ide vagy oda. Eh.
Junchi írta: 2017.09.12. 07:26 Innen is látszik egyébként, hogy mennyire egyenletlen a sorozat tempója már a korábbi évadokban is, mikor még az ilyen piszlicsáré, mindenféle mellék-mellék konfliktusok is hasonló figyelmet kaptak, mint a főbb szálak.
Ez a könyv öröksége, még a jól összerakott 1-2-3. kötet is tele van ilyenekkel, az uccsó kettő meg konkrétan ezen úszik el. Az utolsó 2ésfél évadban, ami már nem könyv-matéria alapján készült, láthatóan előtérbe kerültek már a főbb szálak, csak épp az átvezetést írták meg elég gagyinger módon, de ez a mostani szezonra is igaz. Pontosabban az képezi morgásom tárgyát, hogy a könyv alapján készült évadok után túl szembetűnőek az erre eddig nem jellemző, viszont más cuccokban ezerszer ellőtt, tipikus gagyi halivúdi toposzok. Ez mondjuk inkább Martin hibája, hiába is szidja mindenki az új forgatókönyvírókat, elvégre ha befejezte volna a vackát, amire volt elég ideje és nem a kretén mellékszálakkal tökölt volna éveket (ill. mostanában már nem is foglalkozik vele, mer "nincs kedve", Miura in USA edition -_- kapjabe), akkor nem kellene HBO-only nézettségpörgető gagyival feltölteni a matériát. Mondjuk önmagában nem is a jelenetek a problémásak sokszor - persze van pár kínosan idétlen húzás és interakció, de pl. anno az Arya-Tyvin-scénák is mind HBO-only betoldások voltak, a könyvben sosem találkoznak, és mégis remekül sikerült mind - hanem a sztorivezetés önmagában amatőr és idióta. Na jó, befejeztem, csak a könyvön alapuló első évadokhoz képest ezek a sokszor látott fantasy elemek, uncsi trope-ok és sablonos megoldások nem illenek ebbe a sorozatba, és ez nagyon szemet szúr.

Ps. Örülök hogy nemcsak nekem jött be
SPOILER
az utolsó EPIK jelenet a kéklángot fújó zombi-Viserionnal, épp ez jutott nekem is eszembe (aka. lángvágó :D). Mondjuk a fanok ezen is vergődtek egy sort, hogy "miazmá hogy nem volt semmi magic ellenállás amit az Erdő Gyermekei beleépítettek és csak sima jég és az a dög csak úgy lerobolta a Falat". Hja, egy 8000 éve nem látott fagydémon-brigád egy kibaszott zombisárkánnyal nem elég nekik... KEK. De azon sokat röhögtem amikor képesek voltak valami 100 kommenten keresztül HALÁL KOMOLYAN vergődni az egyik Reddit-bejegyzés alatt, hogy a könyv-térkép szerint Drogonnak hány km/h-s sebességgel kellett repünie Sárkánykő és Jonék között hogy egy éjszaka alatt odaérjen, és hogy Dany asszem 300 km/hs sebességnél hogy nem fagyott meg a hátán vagy vitte le róla a légellenállás és ez kérem ÉLETSZERŰTLEN és ezért gagyi a sorozat. -_- Oké, a teleport engem is zavar, de na. Annak az életszerűségén senki nem akadt le, hogy egy darab jégdárdával ledobnak egy sárkányt, meg hogy zombik vannak, feltámasztott jóemberek és lángoló kardok, az nem gond, az életszerű, de a sárkánylovas fizikai ellenállóképességét már méricskélni kell :knife: És ez csak 1 thread, a többihez nem volt türelmem, de csak ezen a témán kattognak vagy ötben :D

Re: Sorozatok

Elküldve: 2017.09.12. 10:12
Szerző: weingartia
Got
Erről az évadról: látványos volt! A negyedik rész volt a kedvencem. De kb. ennyi. Se csavarok, se párbeszédek, semmi logika. De akárhogy nézzük, mégis csak egy sorozat a 7. évadában jobb és gyengébb részekkel. Régebbi évadokban, mégha voltak unalmasabb részek, gyengébb dialógusok, akkor is úgy éreztem, hogy ez egy építkezés vmi csattanóhoz. Itt már nincs ilyen, van ami szimplán rossz.
A teleportálások és nagy ugrások miatt nem vagyok mérges, hiszen tényleg le kell zárni a dolgokat, sietni kell. De a párbeszédek, és ahogy néhány szereplőt kezelnek (nem tudnak velük mit kezdeni) az botrányos. Akkor inkább nyírnák ki őket, hogy kicsit botránkozhassunk. És ezt nem tudom ép ésszel felfogni: még egy sima simpsons résznél is egy szobányi író van, biztos itt is van egy tucat. Erre egy regényíró -persze nyilván jóval több idővel- lepipálja őket. A zombie-vadászatnál az egész Got alatt csak a dorne-i Jamie-Bronn expedíció volt kínosabb.

Tyrionról:
SPOILER
sztem megegyezett Cersei-vel, hogy az új gyerek lesz az uralkodó Daenerys után. Amit nem értek, hogy miért nem lehetett volna megbeszélni nyíltan. Az egy igazi szövetség lett volna, és mindenkinek érdekében állt volna a jégzombikat nyírbálni. Cersei-nek is, Daenerysnek is.
Persze ehhez Cersei túl bizalmatlan, és biztos vhol keresztbe tett volna, de legalább nem lett volna már indulástól kezdve kamu ez az együttműködés.

A végéről: nekem pont nem tetszett.
SPOILER
Oké, hogy kék láng melegebb, lebontja a falat. De ez egy jégzombisárkány! XD Hogy nem olvad szét, vagy vmi. Nekem fura volt, én amikor néztem, azon gondolkodtam, hogy most mit fúj a sárkány, hideget? :D
A számolgató fanokról: már írtam, hogy a távolságokkal nem törődök, de attól még jogos elvárás a fanok részéről. A varázslat, sárkányok és zombik ebbe a világba beleillenek, a világ törvényei megengedik őket. De az nem illik bele, hogy 1 hónap alatt áthajóznak egy Amerika-Európa távolságot vitorláshajóval, vagy hogy egy repülő lénnyel megtesznek 1 éjszaka alatt brutál nagy távolságot. Akkor meg kéne magyarázni: speckó áramlat, a sárkány ha felgyorsul tud teleportálni, időben ugrani (mint a vissza a jövőben filmben XD), stb. Nagyon sok sci-fit és fantasyt azzal szúrnak el, hogy ha a szerző nem tud megoldani egy szituációt, amibe beleírta magát, akkor előhúz a fenekéből vmi tök random dolgot, ami nem illik bele az eddig felépített világba.

Re: Sorozatok

Elküldve: 2017.09.12. 19:28
Szerző: Leara
Nekem az új GoT évaddal az volt a bajom, hogy egyszerűen nem tudott meglepni. Sorban jöttek a fordulatok, amik megerősítették a már évek óta keringő rajongói teóriákat (bár ezek valószínűleg a könyvben is megmaradnak, hisz nem véletlenül lettek azok a teóriák). Voltak jól sikerült párbeszédek (Olenna rulez :D), meg egy csomó látványos jelenet, de ennyiben ki is merült. A legtöbb fordulatot pedig előre lehetett sejteni.
SPOILER
Ja, és Gendry feltűnése is elég vicces lett :D. Kíváncsi voltam, kezdenek-e még valamit a karakterével, ha már a sorozatból kimaradt az a könyvbeli szál, aminél újra felbukkant, de elég antiklimatikus lett XD.
A sorozattól meg egy Tormund&Brienne találkozót várok még, egyetlen shipem az egészben.

Én azért még bízom abban, hogy Martin egyszer befejezi majd a könyveket, mert hiába lesznek közös fordulatok, azért maradt még annyi különbség, hogy tartogasson meglepetéseket. Leginkább talán
SPOILER
az érdekel, mihez akar kezdeni a Lady Stoneheart szállal :D.

Re: Sorozatok

Elküldve: 2017.09.15. 21:04
Szerző: iskariotes
Végül is valaki végig nézte a Twin Peaks mostani évadát? Ha igen akkor vélemény/teória? Illetve érdemes e megnézni vagy sem?

Re: Sorozatok

Elküldve: 2017.09.16. 18:22
Szerző: Junchi
^Az első részét leszedtem, nosztalgia címszóval megnéztem belőle ~20 percet, mire megkérdeztem magamtól: Kell ez nekem? A válasz "nem" volt, úgyhogy kiléptem és töröltem.

Re: Sorozatok

Elküldve: 2017.09.18. 20:34
Szerző: Vree
Stranger Things
(Kedvenc betétdallamom: https://www.youtube.com/watch?v=hqZ4IxZCGoA-> de még job, ha rákeresel az ingyen "first 8 minutes"re és abban a videóban hallod először)

8 epizód. Hamarosan jön a következő évad.
Elég népszerű.
Igazából azért kezdtem el nézni, mert impresszívnek találtam a gyerekszereplők játékát.
Az összes színész remek. Rendezéssel is minden teljesen rendben van.
Ha csak ennyi, akkor megérdemelt a hype és a magas %.

Hamisítatlan '80as évekbeli gyerek horror-mese-sorozat.

...Igazából ez az egy fájdalmam van. Egy hétvége alatt végigtoltam és élveztem.
Mégis kicsit üresnek éreztem magam utána, mert semmi ÚJAT nem kaptam.
Merthogy ez az összes horror, középiskolás filmes és gyerekfilmes klisé...már megvolt. :D

Igazból megmondom, hogy mi ennek a sorozatnak az igazi érdekessége:
hogy a fő célközönsége 2000 után született.

Elértük azt a történelmi pontot, amikor a mi "retro" gyerekkorunk ismét "menő".
Meglepődnétek, hogy mennyi nyugati gyerek kezd el a sorozatot nézve fantáziálni, milyen érdekes is lehetett egy kevésbé digitális világban élni.
Nekik a táblás RPG-k, a fizikai képregényfüzetgyűjtemények, a tárcsázós telefonok stb. - -amik szerepeltetésére a sorozat szándékos hangsúlyt helyez - mind-mind egy másik új és érthetetlen világ érdekes részletei.

A klisék klisébbek nem is lehetnének:
ah, az ismeretlen szörny általi botladozó üldöztetés a vibráló lámpás folyosón;
a biciklivel járó bullyk által üldöztett népszerűtlen kölyök haverok;
a szemétláda greaser huligán és a cheerleader jó lány;
a szexjelenet, ami közben megölnek valakit;
a kísérleti nyúl telepata a kék cellában;
és így tovább.

De ha valakinek ezek mind újak, és el kell dönteni, milyen film vezeti majd be őket ebbe a világba;
a Stranger Things egy teljesen alkalmas (PG rated) alkotás.

Ami még fájt:
a készítők nyilatkozata szerint szívesen használtak volna full kézzel csinált maketteket, de végül félig CGI-s megoldás lett az időhiány miatt.
Háát...A 2. évadban úgy tűnik, nagyobb keret volt mindkettőre, ami ráfér.
A kül-beltéri jelenetekkel minden rendben van, de a "másik világi" "szörny" jeleneteknél...különösen az utolsó, 8. epizódban érzi az ember, hogy
fájdalmasan nyilvánvaló színes rongyok és elsötétített nappalikban hüledeznek a szereplők, az eléggé az átélés rovására megy. :D

De mit mondjak? Gyerekként rosszabbakon is túltettük magunk :D Néztem pl. hogy a Sliders Sci-Fi channelles hátterei miből voltak, áhh...:D
Na ahhoz ez semmi.

Nézzétek meg, na. Még ha picit popcorn és limonádé (szemét-kaja) ízt is hagy a szátokban a lényegi cselekmény, a színészi játék, a jó ütemezés és cinemográfia meg zene megéri. Ha pedig van 10enéves a háznál, imádni fogja.

Re: Sorozatok

Elküldve: 2017.09.19. 08:45
Szerző: weingartia
Vree írta: 2017.09.18. 20:34 Stranger Things
Hamisítatlan '80as évekbeli gyerek horror-mese-sorozat.

Igazból megmondom, hogy mi ennek a sorozatnak az igazi érdekessége:
hogy a fő célközönsége 2000 után született.

Elértük azt a történelmi pontot, amikor a mi "retro" gyerekkorunk ismét "menő".
Meglepődnétek, hogy mennyi nyugati gyerek kezd el a sorozatot nézve fantáziálni, milyen érdekes is lehetett egy kevésbé digitális világban élni.
Nekik a táblás RPG-k, a fizikai képregényfüzetgyűjtemények, a tárcsázós telefonok stb. - -amik szerepeltetésére a sorozat szándékos hangsúlyt helyez - mind-mind egy másik új és érthetetlen világ érdekes részletei.
Engem végig az ET-re emlékeztetett, attól gyerekként totál be voltam tojva. XD
Most hogy így mondod, hogy a retro menő lett: a 13 things why sorozat egy öngyilkos csajról szól, aki kazettára veszi fel az indokait, és az összes mai gyerek végig egy walkmant hallgat. Durva!
Illetve olvastam valahol, hogy évek óta először megint nő a disk eladások száma, mert a mai hipszterek bakelit lemezt hallgatnak! Veszik mint a cukrot! XD
Érdekes, hogy akkoriban mindenki rögtön váltott az egyre kényelmesebb, modernebb megoldásokra. Erre ők meg önként visszaváltanak. Vajon mert egyediséget keresnek vagy ez vmi másról szól? Pölö a papír könyvek sem fognak soha eltűnni, pedig az ebookok megjelenésekor ezt vízionálták. Sokaknak jobb olvasásélményt nyújt a fizikai könyv.
Most írva jutott még eszembe a Guardians of the galaxy: ott is walkmant hallgat Starlord. :kaminaglasses:

Re: Sorozatok

Elküldve: 2017.09.19. 12:53
Szerző: Hikari
Stranger Things nekem is tetszett. Ezen kívül még amit újabban néztem az a Handmaids Tale és a This is us volt. Mindkettő nagyon jó, csak ajánlani tudom őket.

Re: Sorozatok

Elküldve: 2017.10.15. 02:00
Szerző: Titkos
Once Upon a Time S5-S6

Remélhetőleg ha legközelebb valamelyik sorozatról írok ide a fórumra, az már anime lesz, viszont ezzel még tartoztam magamnak. Ha valaki még emlékszik, kb. két és fél évvel ezelőtt (lol... XD), amikor behozták ebbe a sorozatba a Frozen szálat S4-el, én is nézni kezdtem. Azt a szezont végig is nyomtam, majd utána S5-ből még megnéztem úgy az első 5-6 epizódot, de aztán valami közbejött, ha jól emlékszem, talán a Piratebay-t épp akkor támadták be megint sokadjára, emiatt pár hétig nem igazán, vagy csak nagyon nehezen lehetett bármilyen futó sorozatot letöltögetni, nekem meg ennyi idő pont elég volt ahhoz, hogy "on hold"-ra rakjam ezt a cuccot, csak aztán ebből lett egy jó kis több éves szünet. XD (Btw, Shingeki S2 is ugyanígy járt, ott meg a Nyaatorrents döglött meg pont annak az eleje körül, csak ott legalább van annyi mentségem, hogy "várom, hogy végig kijöjjön BD-n és valaki subolja is", de nem lepődnék meg, ha azóta már ez is megtörtént volna. XD) Na, de vissza a OUaT-hoz: úgy random beugrott, hogy "ezt azért csak be kéne fejeznem" és még pluszba hírét is vettem annak, hogy a készítők is úgy gondolták, hogy ennek a "fejezetnek" le kéne zárni a sztoriját, ugyanis S7-től remake/reboot lesz az egész cucc, 1-2 visszatérő karakteren kívül az eddigi szereplőgárda 90%-át kukázzák, új főszereplők jönnek, új helyszín, stb-stb. Ezek után végképp érdekelni kezdett, hogy mégis milyen lezárást kapnak majd azok a karik, akikről eddig hat szezonon át szólt a cucc, akik köré az egész történet fel volt építve, stb. (Ja igen, spoilerek jönnek, főleg a legvégéről, de mivel innen úgyis max csak Ayla követi, ő meg valszeg előttem már jóval hamarabb kipörgette, ezért nem raknám spoiler tag alá a szöveget, akit mégis érdekelne ez a cucc, az ne olvassa el, bár annyira messze nem volt jó sorozat, hogy én ezt bárkinek ajánlani tudjam, mindössze csak működött benne a szappanopera-effekt, vagyis mindig pont hagyunk valami érzelmi problémát az adott rész végén a levegőben lógni, így a néző önkéntelenül is kíváncsi lesz, hogy ezt hogyan oldjuk fel, úgyhogy megnézi a következő részt is, viszont mi annak a végére majd kreálunk egy újabb problémát, stb-stb... :dirr: )

Na, szal a végéről: nem volt rossz lezárás, olyan Disney-sen "mindenki boldog", csak éppen elég gáz, hogy pont a boszitesókkal csesztek ki, pont azzal a két karakterrel, akik több szezonon át, normális karakterfejlődéssel egybekötve bizonyították, hogy le lehet térni a Sötét Oldalról, ha igazán akarod. Na, őket szépen szembeköpték, Reginának kinyírták a Robinját (aztán ezt valami olyan hülye módon akarták kompenzálni a legvégén, hogy "de legalább az alternatív-Regit végül elvette az alternatív-Rob, hát köszi b+...), Zelena meg ahhoz képest, hogy akkora önfeláldozást játszott be uccsó előtti szezon végén, hogy képes volt a saját szerelmét is kinyírni a többség érdekében, semmilyen "jutalmat" nem kapott ezért még a legvégén sem, nevelheti tovább a halott Robin gyerekét egyedülálló anyaként. Ezekre a dolgokra persze lehetne mondani, hogy "jó, hát ilyen az élet, nem jöhet be mindenkinek minden" és mondanám is, hogy végülis ja, meg legalább nem rendeztek valami Urobutcher-féle szopatóshowt a készítők ebben is, csak éppen van itt pár apró gond:

1. Az egész cucc arra épült fel, hogy "a gonoszoknak is kijár a happy end". Mondhatjuk, hogy kvázi a Shrek 3 alapkonfliktusát húzták el hat szezonig és Disney köntösben. XD Na most akkor hol van a beígért happy end? Ennek a két karinak az volt a "nagy boldogsága", hogy örüljenek, hogy életben vannak, a többieknek meg "all in"? Az, hogy már nem gonoszok, nem a "jutalom", az az erőfeszítés lenne, amiért jár valamilyen "bónusz" és ezt a fent említett két karin kívül mindenki más meg is kapta.

2. Ez az egész "happy end" nem az én fixa ideám, hanem végig erről dumálnak szezonokon át a karik. Azért én még emlékszem pl. S4 első felére, ahol Regina pipa volt Emmára, amiért önkéntelenül is, de Marian visszahozásával belerondított a Robinnal való kapcsolatába, mire Emma ott kezdte el győzködni, hogy "az a feladatom, hogy mindenkinek elhozzam a happy endet és ez alól te sem vagy kivétel!" Ja, csak éppen ezt úgy tűnik, hogy pont ők felejtették el a legvégére, mert az íróknak így kényelmesebb volt. Szal azt elég hamar megszoktam, hogy tele van a történet asspullokkal, hogy a szezonzáró részek rendre csalódásokat hoznak így vagy úgy, hogy mindig úgy vezetik fel az új bossokat, mintha látványos fightokat ígérnének, aztán persze ezt mindig elcsalják (mert még Jiminy Cricketet sem tudják rendesen megCGIzni, nem hogy komplett boszorkányos-tűzlabdás fightokat animáljanak le, pedig de jó lett volna legalább szezononként csak egy ilyen.... XD), stb., de akkor legalább azt betarthatták volna, amit szezonokon át "ígérgettek" és ami nem dobta volna meg annyira a költségeket. XD (Vagy mi a fene, a Robint játszó színész ennyire ki akart szállni? XD)

3. Nem volt arányos, hogy ki mit kapott a tetteiért. Ha ennyire "mesésre" akarták venni a figurát, akkor illene megtartani a "mindenki azt kapja, amit megérdemel" sztorivezetést. Ehhez képest kicsit sem volt röhejes, hogy azok, akik szezonokon át tepernek az elismerésért, nem kapnak semmit, míg Rumple-nek elég volt 10 perccel a műsoridő vége előtt kivételesen egyszer az életében a családját választania a "narkója" helyett és hirtelen neki máris ott az instant happy end. (Az teljesen mellékes, hogy amúgy szezononként legalább egyszer majdnem megölte egyik-másik jófiút és gyakorlatilag a feleségén/fián kívül mindenki mást leszart egész végig, kivéve, ha épp nem hátba szurkálta őket, mert azt viszont kb. ötvenszer megcsinálta... -____-)

Amúgy ez az egész azért is érdekes, mert ahogy így utánaolvasgattam, a fangirlcsapda Hook, illetve a helyi "Jockey Ewing" Rumple mellett Regina volt a harmadik fankedvenc (az sem véletlen, hogy S7-ben ők voltak eddig az a három kari, akik már az első epizódban cameóztak egyet), szal még csak azt sem lehet mondani, hogy az alapján osztották ki a készítők a "kap jutalmat - nem kap jutalmat" döntéseiket, hogy melyik karinak hány fanja van.

Összességében egyébként ez a három szezon érdekes élmény volt, nem mondom, volt pár olyan epizód, vagy történeti húzás, ahol tűkön ülve vártam, hogy most mi következik, illetve maga az alapötlet sem volt hülyeség, hogy a Disney filmekből ismert történeteken/karaktereken csavarjanak egyet. Viszont ennek ellenére szerintem ennyi nekem bőven elég volt ebből, szóval sem az első három szezont, sem a folytatást nem fogom már szerintem követni (na jó, még S7 elejébe belenézek, hogy hová akarják ezt még vinni az új casttal... XD), mert azért a sorozatos asspullokra, meg sokszor totál random módon egymásra hajigált történeti fordulatra ennyi idő alatt eléggé ráuntam. (S6 második felét már kb. úgy néztem végig, hogy "na jó, még ezt, mert érdekel a lezárás, de már rohadtul nyögvenyelős... ^^"", szóval aki ezt tényleg S1-től S6-ig végignyomta úgy, hogy egyetlen részt sem hagyott ki belőle, annak komolyan elismerésem. XD) Ajánlani nem tudom, mert egyetlen szezonon belül is annyi önellentmondásos marhaság és egyéb LOL jelenet van, hogy animéknél már fele ennyi hülyeségen is szívni szoktuk a fogunkat (talán a személyes "kedvencem" az a jelenet volt, amikor a két boszi azon problémázik, hogy beomlott mögöttük a barlang...miközben lazán tudnak a helyszínek között teleportálgatni... XDDD), de azért így egynek szódával elment. :) Mondjuk néha nem tudtam eldönteni, hogy a készítőknek ennyi a tehetsége, vagy egyszerűen nem mernek kockáztatni, hogy valami egyedibb sorozatot csináljanak, mert érdekes módon pont "utolsó" szezonra volt 1-2 szokatlanul jól sikerült húzásuk, pl. a musical epizód, amitől amennyire tartottam, annyira szórakoztató lett a végeredmény, vagy egy másik részben, amikor osztott képernyőn és ilyen tinglitangli zene kíséretében mutogatták David és Margaret mindennapjait, ami kb. teljesen ilyen hatást keltett. XD (Illetve az abszolút kedvenc, amikor Zelena kocsival áthajt a Fekete Tündéren. XDDDD Szerintem mondjuk azt inkább szánták sokkolásnak/meglepetésnek és csak kisebb részben poénnak, de nekem le kellett állítanom a fájlt, úgy röhögtem. XDDDD) Így belegondolva amúgy az összevissza írt történet mellett tényleg ez volt a sorozat másik nagy negatívuma: egyszerre akart romantikus dráma, darkos fantasy, illetve lightos romkom vígjáték lenni, de ezzel azt érte el, hogy valahogy egyik aspektusát sem sikerült igazán kidomborítania, mert a romantika inkább volt ilyen szappanopera-színvonal, a darkos fantasy rendre csalódást okozott, poénokból meg éppen lettek volna jók, de mintha direkt fogták volna vissza magukat, afféle DC live filmek módján, hogy "hajjaj, nehogy már túl jó vicceket írjunk, itt kérem serious business folyik!" :-P

Re: Sorozatok

Elküldve: 2017.10.15. 17:31
Szerző: Leara
Titkos írta: 2017.10.15. 02:00 Once Upon a Time S5-S6
Ó, OUAT... egyre nehezebb visszaemlékeznem arra, hogy az első évadot még mennyire szerettem :D. Amilyen ötletesen és kifejezetten bájosan indult az egész, annyira lett egyre kiszámíthatóbb és fárasztóbb az évadok előrehaladtával...
Nálam azt hiszem, akkor írta le magát végképp a sorozat, amikor Nealt kiírták. Egyszerűen úgy éreztem, hogy a készítők képtelenek máshogy lezárni azt a szerelmi háromszöget. Pedig ha már mesékről van szó, akkor a Neal&Emma páros sokkal inkább adta volna magát (hisz nem mesébe illő, hogy a gonosz fia és a jók lánya jön össze egymással?)... de neeeeeeem, mert azt nem lehet, hogy a szépfiú Hookot (akit az elején még bírtam, aztán egyre inkább valami nyálgépet csináltak belőle) valaki kikosarazza, mert akkor a fangirlök a kardjukba dőlnek :roll: .
A másik gondom nekem is Regina és Rumple karakterével volt. Mármint félreértés ne essék, messze ők a legértékelhetőbbek az egész sorozatban, de mintha az írók úgy érezték volna, hogy "úúú, bakker, ezek elindultak a jóvá válás útján, de náluk ötletesebb ellenfeleket nem tudunk írni, szóval inkább szívassuk meg őket/fordítsuk vissza a karakterfejlődésüket, hogy ne kelljen valami újat kitalálnunk".

A 6. évadot már el se kezdtem, miután sikerült Hadészből is valami érdektelenséget kihozni, arról nem is beszélve, hogy Megara karaktere milyen felejthető lett a rajzfilmes változatához képest... nem akartam valami ilyesmit végignézni Aladdinékról is, de ha az esetleg jó lett, akkor szóljatok és azt még megnézem :D. Pedig amúgy voltak jó ötleteik az íróknak, de valahogy minden meg is ragadt ötlet szintjén. A casting viszont sokszor nagyon jól sikerült, azért mindenképp pacsi jár a sorozatnak.

Re: Sorozatok

Elküldve: 2017.10.15. 20:12
Szerző: Titkos
Leara írta: 2017.10.15. 17:31 Ó, OUAT... egyre nehezebb visszaemlékeznem arra, hogy az első évadot még mennyire szerettem :D. Amilyen ötletesen és kifejezetten bájosan indult az egész, annyira lett egyre kiszámíthatóbb és fárasztóbb az évadok előrehaladtával...
Nálam azt hiszem, akkor írta le magát végképp a sorozat, amikor Nealt kiírták. Egyszerűen úgy éreztem, hogy a készítők képtelenek máshogy lezárni azt a szerelmi háromszöget. Pedig ha már mesékről van szó, akkor a Neal&Emma páros sokkal inkább adta volna magát (hisz nem mesébe illő, hogy a gonosz fia és a jók lánya jön össze egymással?)... de neeeeeeem, mert azt nem lehet, hogy a szépfiú Hookot (akit az elején még bírtam, aztán egyre inkább valami nyálgépet csináltak belőle) valaki kikosarazza, mert akkor a fangirlök a kardjukba dőlnek :roll: .
Na, nem is tudtam, hogy te is nézed/nézted, de ez tök jó, legalább valakivel kibeszélhetem. :D Amúgy igen, mindenhonnan azt hallottam, hogy igazából a sorozat "aranykora" a legelső szezon volt, illetve még (fanvéleménytől függően) "nyomokban" az S2-3-at szokták ide sorolni. Ergo én pont akkor kezdtem nézni, amikor S4 elejétől kezdve elkezdett masszívan jumping the sharkolni, szóval ebből a szempontból eléggé peches voltam. XD Annyi előnye talán volt, hogy így azok a párosok már adva voltak, akiket végig megtartottak a sorozat további részeiben (Emma x Hook, Regina x Robin, stb.), szóval legalább azt nem voltam kénytelen végignézni, ahogy Daniel, Neal, stb. sorban fűbe harapnak... ^^" (Ja igen, bár S1-2-3-at nem láttam, de azért igyekeztem pótolni a lemaradásomat, utánaolvastam, hogy ki volt Neal, ki kinek a rokona, stb. XD) Ennek ellenére egyetértek, az Emma x Neal szerintem is jobban működött volna, mivel Neal ugyan Rumple fia, de mégsem egy mesebeli fangirlmágnes. Szal én igazából Hookkal is elvoltam, de nála masszívan érződött, hogy tényleg csak a 14 éves fangirlök bugyinedvesítésének céljával írták bele a sztoriba, szal ez a "mesebeli menő kalóz, aki kigombolt felsőjű bőringében kardozza végig a sztorit és közben nyálas dumákat nyomat" másra nem nagyon volt alkalmas. Ezt meg lehet már csak én láttam bele, de mintha az egész karit csak azért írták volna bele a sztoriba, hogy Emmának végül "mesebeli pasija" lehessen, mert mennyivel menőbb már azt mondani, hogy "Hook kapitány a férjem", mint azt, hogy "Rumple fia az". XD De igen, a Neal x Emma szvsz érdekesebb lett volna, azért, amit te is írsz. Ennek ellenére Hookot még mindezzel együtt is a kedvelhető karik közé sorolnám, mert legalább amikor ő eldöntötte, hogy szakít a gonosz múltjával, akkor próbálta azért tartani magát hozzá, ellentétben mondjuk Rumple szezononként előjövő szemétkedéseivel.
Leara írta: 2017.10.15. 17:31 A másik gondom nekem is Regina és Rumple karakterével volt. Mármint félreértés ne essék, messze ők a legértékelhetőbbek az egész sorozatban, de mintha az írók úgy érezték volna, hogy "úúú, bakker, ezek elindultak a jóvá válás útján, de náluk ötletesebb ellenfeleket nem tudunk írni, szóval inkább szívassuk meg őket/fordítsuk vissza a karakterfejlődésüket, hogy ne kelljen valami újat kitalálnunk".
Reginánál mondjuk én ezt annyira nem észleltem, ugye nála végig lehetett követni, ahogy először elkezd jó irányba terelődni, aztán előbb az anyja, majd a testvére kavarnak be, de nekik is ellenáll, majd jött a Robinos szál, ami arról szólt, hogy ne féljen harcolni a szerelmééért, utolsó szezonban pedig behozták az önelfogadást, ami először "jó vs gonosz Regina" fightnak látszott, majd végül persze az jött ki, amit előre sejtettem: hogy a negatív tulajdonságaival együtt kell elfogadnia önmagát. Szóval nála még úgy voltam, hogy bár minden karakter ilyen logikusan végigkövethető személyiségfejlődést kapott volna, mert a 90%-uk vagy maradt a "2D-s jófiúk" szintjén (én Charmingékat bírtam, de ők kb. pontosan ezek voltak... ^^" XD), vagy mindenféle asspullos húzásaik és személyiségváltozásaik voltak, sokszor egyetlen epizódon belül vettek 180 fokos fordulatot, mert a plot épp úgy kívánta. :dirr:

Rumple valóban jó kari, viszont ettől még nem volt sajnos szimpi, eleinte halálra idegesített, később már csak untam, hogy gyakorlatilag minden szezonban ugyanazt játssza el: "jajj, én szeretem Belle-t...jajj, de Dark One még jobban szeretek lenni...ja, közben látom, legyőzték az aktuális szezon gonoszát, na, akkor még pluszba bekavarok nekik...höhh, ezek a barmok megint életben hagytak...well, off to next season! :D" :-P Szal valahogy az egész szereplőgárda totál értelmi fogyatékosnak hatott, hogy sorban elnézik, ahogy egy köztük élő fazon minden szezonban újra és újra átveri őket, nem ritkán veszélybe sodorva vagy "csak" 1-2 karakter, vagy a teljes város életét, de ők ezt mindig megbocsátották, elfelejtették, stb., csak mert a fanok miatt nem lehetett Rumple-t megölni, vagy egyéb módon kiírni a sorozatból. Szal amit hangoztattak mindig, hogy "mindenki megérdemel egy második esélyt", az Rumple esetében konkrétan már valami hatodik esély volt és már a szereplők helyett is én untam marhára a kavarásait. :?
Leara írta: 2017.10.15. 17:31 A 6. évadot már el se kezdtem, miután sikerült Hadészből is valami érdektelenséget kihozni, arról nem is beszélve, hogy Megara karaktere milyen felejthető lett a rajzfilmes változatához képest... nem akartam valami ilyesmit végignézni Aladdinékról is, de ha az esetleg jó lett, akkor szóljatok és azt még megnézem :D. Pedig amúgy voltak jó ötleteik az íróknak, de valahogy minden meg is ragadt ötlet szintjén. A casting viszont sokszor nagyon jól sikerült, azért mindenképp pacsi jár a sorozatnak.
Uhh, Hádész, ne is mondd... Az egy dolog, hogy ez a karakter stílusban max a cipőpucolója lehetett volna az eredeti rajzfilmes változatnak, de ettől még OUAT-mércével mérve egy jó kis stílusos gonosz volt, ráadásul még örültem is, hogy itt egy újabb öltönyös rohadék, aki ezúttal Rumple-t is jól megszorongatja. XD Csak igen, aztán végül belőle is nyálgép lett, de akkor legalább térítették volna meg rendesen, vagy valami, mint Hookot... Nem, helyette tényleg egy Rumple v2. lett, sajnos negatív értelemben is, mert átvette tőle ugyanezt a "csak a szerelmem érdekel, amúgy mindenki más dögöljön meg!" mentalitást. Annyi különbséggel, hogy Zelena képes volt megtenni azt, amit szerintem Ruple is érdemelt volna már jóval korábban. :twisted: De ja, ettől még eléggé anticlimatic lett S5 vége, meg ebből a gonoszból aztán végképp többet is ki lehetett volna hozni. A Herkules-Megara duó meg végképp egy teljesen felejthető és marginális szerepet kapó páros volt, akik gyenge árnyékai voltak az eredetieknek.

Viszont rossz hírem van: S6 ebből a szempontból csak gyengébb volt. ^^" Szal ha pontoznom kéne az általam látott három szezont, akkor valahogy úgy raknám őket sorba, hogy: S5->S4->S6. S5 nekem összeségében bejött, az első fele a Dark One-okról szólt, örültem, hogy végre róluk is megtudtunk pár plusz infót, a második felében pedig Hádész, illetve az egész túlvilág egészen az utolsó epizódokig szintén tetszett. :) S4 első fele a Frozen-szál miatt szintén bejövős volt, a második a "három gráciával" (XD) már inkább tűnt időhúzásnak (komolyan, azoknak a részeknek olyan értelmetlen "filler"-szaguk volt, hogy uhh... ^^"), de azért ott is voltak jó húzások, pl. Pinokkió/August újbóli felbukkanása, akit én tökre bírtam, még ha jól emlékszem, poénkodtam is itt anno, hogy nem értem, Emma mit Nealezik, meg Hookozik, amikor egy ilyen sármos, szórakoztató fazon a barátja, a helyében én minimum bepróbálkoztam volna nála, hogy ne csak barátok legyünk, dehát nem vagyunk egyformák... XD Aztán S6 szinte csak a rétestészta húzásáról szólt, meg arról, hogy sokkal jobb sorsra érdemesebb karaktereket csesztek el benne, vagy kaptak fájdalmasan kevés screentime-ot. Szal az egyik amit írsz: az Aladdin - Jázmin - Jafar trió annyira semmilyen lett, hogy hozzájuk képest Hádész az előző szezonból MEGAWIN, legalábbis én így éreztem. ^^" Alig csináltak valamit, kb. csak ott voltak statisztának, hogy a készítők egy újabb Disney franchise-t pipálhassanak ki a sorból, Jafar legyőzése meg (főleg az eredeti rajzfilm végének fényében...) valami annyira szimpla volt, hogy kb. csak néztem, hogy "ez most komoly, hogy ennyi...?" -___-

A másik, hogy behoztak több olyan karit, akik minimum egy fél szezont kitölhettek volna a saját történeteikkel, erre fel (nem viccelek) 2-4 epizódon(!) belül kivégezték őket. Gondolok itt olyanokra, mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde (akiknek eme rövid szereplésébe még egy érdekes csavart is belevittek, kár, hogy körülbelül 10 perccel a haláluk előtt... ), vagy Monte Cristo grófja (tudod, az a "jelentéktelen fazon", akinek a történetéből a japánok még animét is csináltak, a OUAT készítőitől ellenben csak egy kétepizódnyi szereplést és egy méltatlan halált kapott). Kérdezheted persze, hogy ha az ígéretesebb karikat ilyen hamar kiírogatták, akkor mi maradt? Az első felében Regina "gonosz énje" kavar végig, ami helyenként ugyan érdekes volt, de ismét ki lehetett számítani, hogy mi lesz az egész ügy megoldása, a második fele pedig még ennél is gázabb: előrángatnak egy "Black Fairy" néven futó gonosz tündért, akiről eddig három szezonon át egy büdös szó sem esett (valami azt súgja, hogy előtte sem...) és hirtelen mindent a nyakába varrnak: ő az anya, aki elhagyta Rumple-t még gyerekként, ő az, aki létrehozta azt a Dark Curse-t, amit Regina Rumple-től megkapott és ami az S1-es eseményeket előidézte, stb-stb. Szóval ilyen igazi asspullos "final boss" volt ő, akit hirtelen bedobtak a semmiből, mondván, hogy az ő legyőzése a "Final Battle" és utána mindenki happy endet kap. Szóval ha neked már S5 is elég volt, akkor S6-ot semmiképp nem ajánlanám, kivéve egyetlen epizódot: S6EP20-at, ami a musical epizód és tök jókat röhögtem rajta. XD És ezt nem is ironikusan mondom, a zenék is meglepően jók voltak, meg itt a készítők is félig ilyen vígjáték-irányba mentek el, pl. Gonosz Királynő-Regina a zene ritmusára töri ki az őrség embereinek nyakát, mert épp dühös, meg ilyenek... XD Ráadásul annyira az előzményeket sem kell ismerni hozzá, mert a dalos részek az Enchanted Forest Dark Curse előtti napján játszódnak, azt meg már S1 óta ismerjük. (Persze közben visszaugrálunk a jelenbe, de azokkal a részekkel ne foglalkozz, vagy tekerd át őket. XD)

Ja, illetve azóta még végignéztem az S7 eddig kijött első két részét, de ez már végképp össze-vissza kavarás. Itt most már totál rámentek arra, amit még S6 idején csak minimálisan belengettek: hogy számtalan világ van és amolyan Sliders-stílusban mindegyikben van 1-1 Hamupipőke, Hook, stb. Persze ez csak ürügynek jó, mert így ugyanazokat a karaktereket fel lehet használni végtelen variációban... A kezdés meg kb. S1 koppintása történetileg: ezúttal a felnőtt Henry-t keresi fel a lánya, mert egy gonosz nő (csak itt nem a Hófehérkés Evil Queen, hanem a Hamupipőkés Mostoha) átkot bocsátott rájuk, ami miatt mindent elfelejtettek. Hmm, honnan olyan ismerős ez a kezdés, nem is tudom... XD Persze mindenki egy fokkal gyengébb, különösen ez a mostani Mostoha érződik a kacsaszájú üzletasszony szerepben valami ritka béna Tesco-gazdaságos Regina-pótléknak. ^^" XD Szal szerintem innentől most már én is dropolom ezt az egészet, mert akik miatt eddig néztem, azon karik nagy részét már kiírták, akik maradtak, azok közül nem is mindenki azonos a régi önmagával (pl. Hook is egy alternatív változat...), a történet asspull húzásainak száma pedig most már olyan nagyra kezd nőni, hogy félek, nem marad az arcomon ép bőr, amit még lemarhatnék, szóval a saját érdekemben is ideje lesz abbahagynom ezt. XD

Re: Sorozatok

Elküldve: 2017.10.16. 19:15
Szerző: Leara
Igen, még az S2-3 is elég nézhető. S2-ben kifejezetten ötletes volt, hogy Pán Péter karakteréből gonoszt csináltak, bár nekem ott sem tetszett, amit végül kihoztak a sztoriból.
Neal kiírása egyébként nemcsak Emma, hanem Henry karakterének szempontjából is szemétség volt, hiszen végre megismerte az apját XD. Ettől függetlenül Hook nálam is a "kedvelem" szereplők közé tartozik, de még jobban bírnám, ha nem valami hősszerelmest csináltak volna belőle :'D. Neal karakterében sokkal több potenciál volt, de ő nem volt elég szépfiú a fangirlök számára.
Abban igazad van, hogy Reginánál jobban érződik a karakter fejlődése, de az is hamar unalmas lett, hogy valaki mindig próbálta visszatéríteni a sötét oldalra. Rumple-nél még eleinte elfogadható volt az a magyarázat, hogy attól tart, a Dark One nélkül megint egy gyáva senki lesz, de miután ott volt neki Belle, már simán lemondhatott volna róla XD. Ettől függetlenül még mindig az ő párosuk az egyik kedvencem... legalábbis az első évados részük még mindig simán az egyik legjobb az egész sorozatban, amikor pedig S1 végén újra találkoztak, az még belőlem is kicsalt egy fangirl vigyort :3. Rumple-t a folyamatos hülyeségei ellenére viszont továbbra sem tudom utálni, mert Robert Carlyle-t túlságosan bírom ahhoz (messze az egyik legjobb színész az egész bagázsból :D).

Azok alapján, amiket írtál, azt hiszem, inkább kihagyom a 6. évadot. Még ez az "újraindulás" is érdekelt volna, de azt hittem, újítanak is valamit, nem pedig kb. ugyanazt próbálják eladni, mint az elején :'D. Azért még megvárom, milyen vélemények születnek róla az évad végén, de nem tudom, mennyire fognak beválni az új karakterek (vagy a kevésbé újak XD). Jobb újítás lett volna, ha úgy döntenek, behoznak könyves karaktereket is, ha már úgyis volt Dr. Jekyll, Mr. Hyde és Monte Cristo is (bár igaz, hogy velük nem kezdtek semmi érdekeset). Azért kár a sorozatért, bátrabb fordulatokkal nagyon jól lehetne csűrni-csavarni a már jól ismert történeteket. Azt hiszem, inkább újrázom majd valamikor A tizedik királyságot :D.

Re: Sorozatok

Elküldve: 2017.11.09. 17:48
Szerző: Junchi
Elkezdtem én is ezt a Stranger Thingst, és azt kell mondjam (három résznyi impresszióval a hátam mögött), tud a cucc. Nagyon is.

Re: Sorozatok

Elküldve: 2018.01.01. 12:26
Szerző: Hikari
DARK
Netflix original német időutazós thriller-horror-családi dráma, eddig egy évaddal.
4 rész után csak ajánlani tudom.

Re: Sorozatok

Elküldve: 2018.01.08. 00:04
Szerző: Rui-chan
^
Valóban remek sorozatról van szó, de még csak 5 részt láttam belőle. Remélem később sem esik a színvonal. Egyébként az a bizonyos 5. epizód eléggé meglepett. Számítottam valami ilyesmire, csak nem éppen egy ennyire fő karakterrel. Innen még bőven csavargathatják a sztorit. Egyébként német sorozat, viszont szerencsére találtam angol szinkronos változatot. Na nem mintha bajom lett volna, hogy ezúttal felirattal kell néznem, csak maga a nyelv furcsa nekem.
Amúgy lassan eljutunk oda, hogy a '80-as évek popzenéje már nem ciki többé, hanem menő. XD Ennek én kifejezetten örülök, még kb. általános iskola utolsó 1-2 évében kezdődött el nálam ennek az időszaknak a kedvelése, csak igyekeztem nem hangoztatni, mert rögtön beszóltak. Hm, most tiszta hipsternek érzem magam. XDDD

Re: Sorozatok

Elküldve: 2018.02.20. 21:47
Szerző: Hikari
Broen - svéd-dán thriller, most lett vége az utolsó évadnak. Saga, a főszereplő nagyon ott van.
The Durrells - sokaknak nem tetszik akik az eredeti könyvek rajongói, nekem nagyon tetszik a sorozat, pedig a könyveket is imádtam gyerekként.

Re: Sorozatok

Elküldve: 2018.03.11. 17:43
Szerző: Vree
Altered Carbon (Netflix)

Magyarul "Valós Halál" címen jelent meg a könyv még először 2006-ban (nemrég újrakiadásban).
Földrajzilag annyi érdekessége van, hogy főhősünket Takeshi Kovácsnak hívják (lévén a sztori szerint egy japán-magyar kolónia leszármazottja), de ez sajnos csak annak köszönhető, hogy a szerzőnek - nem ismerve a magyar "cs"-t - tetszett a "kovaksz" X-e. :D Ennyit hírünkről a világban, továbbakban a magyar szög nem is kerül szóba, csak majd-majd a messzi regényfolytatásokban, ahol olyan nevek, mint "Eltevedtem korallzátony" dícsérik majd a szerző Google Translate-s magyartudását. :)
(Plusz pont a sorozatnak viszont, hogy amikor a sorozatban férfiszínész először ejti ki a "Kovács" szót, magyarosan hangzik az akcentus - örüljünk ennek, akkor is, ha gyorsan elfelejtődik, és ne akadjunk fel rajta, hogy a továbbiakban ő "Kouvaccs".)

A történet alapja remek kiberpánk koncepció: az emberiség kitalálja, hogyan lehet tudatokat lemezre menteni, majd testbe visszatölteni.
A funkcionális halhatatlanságnak, sajna, gátat szab a szabad "hüvely"ek (testek) korlátos száma; nyilván annak az aktuális tulajdonosa használja, az "üres" klón pedig a szupergazdagok kivételével elérhetetlenül drága. A megoldás egyszerűen az, hogy aki akarja, az "tárolóba" helyezheti a tudatát, a testét pedig kiadhatja a legtöbbet kínálónak. Így tesznek szert 30 évvel fiatalabb testre a gazdagok, bérelnek a tekintélyre vagy a csodálatra vágyók, satöbbi. A halandóság pedig azon múlik, hány leszármazottat tudsz csinálni, vagy mennyi pénzt keresel, akik majd fedezik az újraburkolást. Az emberiség így lényegében továbbra is halandó (a tárolóban tartott milliárdnyi "szellem"et leszámítva), kivéve a szupergazdag "matuzsálemeket, akik élet és halál urai ennek az új világnak...

(A könyv magyar címét az adja, hogy a tudat mentésére/tárolására szánt tok is alapban a testbe van építve; ennek pusztulása a valós halállal (VH) egyenértékű.)

Hősünket a fenti tárolós kómából ébresztik csekély 200 évvel a halála után, hogy megoldjon egy ügyet. Takeshi ugyanis a "Küldöttek" (Envoy) néven ismert szuperkatona zsoldos/terrorista alakulat tagja, akiket arra képeztek, hogy bárhol a világon (világűrben) bevethetőek legyenek, bármilyen testbe letöltve percek alatt feltalálják magukat, bármilyen környezetbe rövid tartózkodás alatt beolvadjanak, és ezzel ha kell, kormányokat döntsenek meg, bolygókat foglaljanak el...
Takeshi feletesse felbujtására viszont a Küldöttek a saját szakállukra kezdtek háborúba, megsemmisítették őket, még a történelemkönyvekből is törölték vagy meghurcolták.
Takeshi-t viszont most egy Matuzsálem visszahozta az életbe, részben ritkasági értéke miatt, részben hogy megoldjon egy gyilkossági ügyet, ahol az áldozat: a megbízó saját maga...
---

A Netflix adaptáció szerintem kiváló. (Különösen az első fele).
Azt hiszem, ezek a Netflix sorozatok lassan magukra találnak, ez már majdnem filmes rendezés.
Valaki azt mondta egyszer, hogy a film legjobb alapja a novella, akkor ehhez még hozzátehetjük, hogy egy folytatásos TV-sorozatnak kiváló alapja a regény.
Igazából az időkitöltő "plusz"ok adják meg, amitől ízt kap a sorozat.
Akár a világhoz szolgál adalékokkal, akár valamelyik visszatérő elemet sulykolja, a széria előrelépés a könyvhöz képest.
Mint pusztán adaptáció, erre a sorozatra nem lehet panasz.
---
Akkor a reményteljes intro után jöhet a feketeleves.
Három dolgot emelnék ki. Ebből a világot már dícsértem: 90% a közismert konszenzus cyberpunk univerzum csak, de azt rendesen visszaadja (ha látszik is néha a beállásokon, helyszíneken a Hollywoodnál kisebb büdzsé, soha nem feltűnően), és a sci-fi filozofáló elemek is (ha nem is akadémikusak, de) teljesen rendben vannak.

Ami lehúzza az egészet (és ez sajnos a könyvben is ugyanígy volt), az a hős személye és a cselekmény.

A nyomozós detektív noir reményeket gyorsan le kell lőnöm: bár papíron ez az,
ez inkább egy cyberpunk rambó sztori.
Kovács egy 10éves erőszakos kölök fantáziájából előhúzott mindenkit megdugó, mindenkit legyakó sebezhetetlen übermacsó.
Kíváncsi is voltam, a sorozat mit kezd ezzel, mert a könyv Kovács egy igazi szemétláda, bőrfej világszemlélettel;
na itt inkább "amerikai isten", tudod, az a közismert fehér badass, aki jobbra-balra káromkodik és heveskedik, de egyben családos ember és jó keresztény, és nyilván csak a felesége iránti aggodalmát leplezi, amikor hidegvérrel kilyuggat másokat, és a fantáziátlan konzervativizmusa is a megronthatatlanság jele, nem a vaskalaposságé.

(Mindig zavar, amikor a "hős" aktuális felesége/barátnője kedvéért mindenkit megöl/feláldoz, és ettől kellene emberközelinek éreznünk...)

(Úgy vágytam rá, hogy amikor beszól a munkaadójának, aki kb. élet és halál ura fölötte, hogy
"Ne merészeljen még egyszer fenyegetni"
jönne a reality check és visszaszólna, hogy:
"És ha fenyegetlek, akkor vajon mi lesz? Ha akarom, táncolok rajtad, majd eladlak döghúsnak, kisnyuszi"
ahelyett, hogy hebegve nyelné a "hűdekirály!" protagonista puffogásait.)

Lényegében sok különbség nincs a két verzó között így sem, csak a szemétkedősebb jeleneteket vágták meg (például amikor röhögve VH-ba küld egy biztonsági őrt, csak mert épp "be van pöccenve"), illetve több utalás van Istenre (ami "a halál Isten joga" dumának szerintem nincs keresnivalója egy sci-fiben (ugyanígy zavart A hatodik napon-ban), de hát: ez Amerika).

Dícséretet érdemel viszont a fiatal "újraburkolatlan" Takeshit alakító Will Yun Lee; ezeken a flashbackeken spórolásra számítana az ember, de teljesen legitimek (mondjuk ezzel együtt el is nyújtják kicsit talán őket a végére).

Ortega hadnagy jó leHETne, de:
Ha már Ortega hadnagyot átírták a szuperkemény kiberpicsáról egy spanyol ajkú, jószándékú, nagycsaládos, felelősségteljes rendőrnőre (amivel amúgy teljesen egyetértenék), akkor a későbbi jeleneteket is ehhez a karakterhez kellett volna igazítaniuk. Ettől az Ortegától nem nézne ki rosszul, ha teszem azt elsírná magát (nem gyengeségképpen, csak mert ő egy empatikus, érző lény), a későbbiekben előjövő durcás arcú káromkodás k@@@a rosszul áll neki.
Ennek a színésznőnek olyan babaarca van, hogy a harag és elszántság durcizó pólyást idéz, nem fogát csikorgató kemény nőt.

Messze a legjobb karakter viszont meglepő módon "Poe"; és ezért nagyon sajnálom is, hogy a szerepét nem bontották ki MÉG inkább.
Az eredeti könyvben Kovács főhadiszállása egy hotel, amit Jimi Hendrix hologramja vezet.
(Az ilyen mesterséges intelligencia vezérelte helyeket az átlagember messze kerüli, mert a nyereségre programozott A.I.-k a legdöbbenetes húzásokra képesek a profitnövelés érdekében - Kovács viszont szövetségest talál az ő vendég státuszát mindenáron megtartani kívánó gépben.)
A fenti énekes licencét viszont nem sikerült megszerezni az örökösöktől,
így a hotel"A Holló" nevet viseli és Edgar Allan Poe hologramja csábítja a vendégeket, hogy ital és virtuális kurvák körében próbáljanak az élet tragikus voltáról megfeledkezni, miközben melankolikus verseket susog a fülükbe.
Akár Dr. Watsonnak öltözve igyekszik a nyomozó Kovács kegyeibe férkőzni, akár a rosszfiúk legyakását ajánlja mint "szolgáltatást" (Poe majd' mindenre képes, de a vendégnek kifejezetten kérnie kell), Poe szerethető csatlós karakter.

Én azt javasolnám, hogy 1-2 részig nézzétek meg nyugodtan, a többit aztán személyes érzés szerint.

Sajna a 2. fél eléggé esik forgatókönyvben,
jórészt erőszakos akciójelenetek töltik ki,

tudod, amiben ilyen mélyenszántó dialógusok vannak mint:
"I'll fucking kill you"
"Ne bántsd őket, bármit megteszek"
"Neeee"
(na ez 10szer)

Végértékelésem: 7/10 vagy 3.5/5 (nem kevesebb, nem több)

(a Hollywood skálán - klasszikusok skáláján nem kapna helyezést)

Re: Sorozatok

Elküldve: 2018.04.22. 14:01
Szerző: Dodgers
Eddig valahogy nem akaróztam belekezdeni a Duck Tales/Kacsamesék tavaly indult rebootjába, viszont mostanában néha-néha előkerül a magyar szinkronos változat reklámja a Youtube-on, és habár Disney XD-m mondjuk pont nincsen, a net bugyrai gondoskodtak róla, hogy el tudjam kezdeni pótolni a lemaradást, már csak azért is, mert mégiscsak a kora gyerekkorom egyik NAGYON meghatározó élménye volt az eredeti sorozat. Még az első videojátékom is a belőle készült NES-es játék első része volt, úgyhogy érdeklődve is figyeltem a reboot kapcsán szállingózó info- és előzetes morzsákat, amik félig meggyőztek, félig viszont kételkedéssel töltöttek el. Az előbbi leginkább a grafikai oldalt illetti, mert érdekes módon nem a régi rajzfilm stílusát ültette át a mostani korba, hanem a még régebbi képregények világához nyúlt vissza, így pölö Donald matrózruhája fekete, de Dagobert kék ruházata is lecserélődött a képregényben használt vörösre, amik érdekes kontrasztot adtak a sorozat addig leszűrhető stílusához. Ott nyilván történt modernizáció, ami leginkább a gyerkőcöket érintette, hiszen az eredeti rajzfilmhez képest itt mindhármuk hiperaktívabb, pörgősebb, ráaádásul olyan formában, amit nem feltétlen szívleltem. Aztán múlt Vasárnap levadásztam az első (40 perces) részt, és lőn túlnyomó részt megvilágosodás.

Szóval az egy dolog, hogy valamelyest modernizáció zajlott le a sztoriban (pölö Bigli néni is jóval szigorúbb, fiatalosabb és vaskezűbb mint a régi rajzfilmben volt), de az a trailerek alapján nem szűrődött le hogy hogyan, és szerintem még most se fejezi ki úgy igazán semelyik reklámanyag sem, hogy konkrétan mi történt. Mert konkrétan az történt, hogy fogták a régi rajzfilmet, azt valamelyest keresztezték a régi képregényekkel, egy kissé modernebbre hangszerelték az általános stílust, és voila, kész is a reboot, ami valamelyest megcáfolja a látatlanban konstalállható képet. Kezdve rögtön a gyerkőcökkel, akik hiába hiperaktívabbak mint régen, ha egyszer a személyiségük jobban kiugrik mint anno - például a zöld ruhás gyerkőc nyilvánvalóan örökölte Dagobert pénzéhségét, de a kék ruhás kiskacsa az, akin keresztül eddig nyinvánvalóbbá válik, hogy milyen irányt szeretne követni a reboot. A kissrácot ugyanis jobban foglalkoztatja a család intézménye és kalandvágya is inkább a nagy-unokabácsiét idézi, és eddig úgy is néz ki, hogy a gyerekek közül rajta keresztül fog leginkább a tényleges sztori érvényesülni, hiszen már az első rész is egy érdekesebb rejtéllyel zárul. De maga Dagobert is érdekes színfoltja a reboot-nak, mert őrajta keresztül érződik a leginkább, hogy az írók egyszerre több generációnak is szánták a sorozatot, hiszen egyszerre van meg benne mind a képregények keményebb kötésű vén kacsája, mind a kicsit gyengébb lelkű, "lovagiasabb" nagybácsija. Az így született keverék pedig nem csak, hogy egyszerre friss és mégis ismerős, de még a reboot egyik sarokkövéről is árulkodik, ami itt a család intézménye. Nem csak maga a fogalom, hanem az is, hogy voltaképpen miféle család is a McCsip klán, mert a reboot általánosságban kihangsúlyozni látszik azt, hogy a család egy rakás kalandvágyó, forró vérű és könnyen csökönyös, de a családdal szemben mégis lovagias és megértő kacsából áll, akikben a legnagyobb sérelem sem tudja teljesen kiírtani a vért, még Donald-ban sem. Mondjuk Donald esetében is érződik a reboot hatása, hiszen hiába ugyanolyan kétballábas mint amilyen általában, a karakterizáció rajta keresztül is érezteti a McCsip vonalat, szóval van miről beszélni a reboot esetében.

Hála istennek megjegyzem, mert így első blikre kellemes csalódás ez a reboot, és pont azért, mert okosan adagolja azokat az elemeket, amik az egyes célközönséget érdekelhetik. A fiatalabbaknak ott vannak a gyerkőc kacsák energiája, az "idősebbeknek" (=akik anno nézték az eredeti sorozatot) pedig érdekes lehet látni azt, hogy az anno megkedvelt karakterek mélyebb, valahol jellegzetesebb formában tértek vissza, és az epizódokon keresztül átívelő konkrét és érzelmi plot is jelen van, egy olyan vizuális rendezés mellett, amely a ki nem mondott jelektől sem riad vissza. Ennek ellenére szerintem így is megosztó lehet a sorozat az öreg motorosoknak, mert mégiscsak egy érezhetően modernizált újramelegítésről van szó, és bizonyos esetekben akár elsietett is lehet, de többször vettem észre magamon, hogy magamnak csinálok problémát azzal, hogy akaratlanul is a régi sorozat temperamentumát és tempóját várom el alkalmanként, ami egyszerűen nem működik itt. Ami nálam már csak azért is volt gond, mert brutálisan belém vésődött annak a sorozatnak a stílusa, de amint aktívan próbáltam elterelni a figyelmem róla, úgy a sietősebbnek ható részek is jobban kezdtek működni, több értelmet nyerni. Csak remélni tudom, hogy a további részek tartani tudják ezt a színvonalat, mert kis túlzással példaértékű hozzáálás van szerintem ebben a reboot-ban, már csak a régi és az új közönség tiszteletben tartását nézve is.

Re: Sorozatok

Elküldve: 2018.05.21. 20:39
Szerző: Ricz
Ash vs. Evil Dead S01

Miután nagyjából tavaly előtt dobtam a sorozatot az első része után. úgy gondoltam, hogy ha már elkaszálták a harmadik évad utáni terveket, adok neki egy utolsó "végigkínlódlak, ha kell, te rohadék"-fajta esélyt.

A második film (Gonosz halott 2 - Halott vagy hajnalra) máig a kedvencem az Evil Dead-franchise-ból, mert ebben van annyi horror és groteszk elem, ami nem üti ki egymást és még szórakoztató is. Az első és a remake egy mezei gore trash, ami a maga vonalában mesteri. De A sötétség serege már inkább fantasy-val fűszerezte fel, de a horror része lagymatag és gyenge, a humora pedig javában infantilis. Ezek után talán nem csoda, hogy a sorozattól annak idején agyf*szt kaptam, hogy az utóbbi vonalát követi.

Pár rész után most azt kell mondjam, valamelyest szórakoztat is. Ash hamar elhagyja a töketlenkedős formát, és inkább a B-kategóriának legalját kapargatja meg a 80-as évek fenegyerekeinek a maga sajátos bájával. Vagyis kicsit felveszi azt, amit a második filmben láttam és szerettem. Bár így is vannak részek, elemek, mozzanatok, amiket kifejezetten hiányolok (mint amikor a teljes kabin rajta röhög), de még a rosszabb pillanataival is egy "erős elmegy" lett.

Amit még hiányolok, hogy az Evil Dead Regeneration játék az teljesen mostohagyerekként van kezelve. Nincs rá utalás, nem is vesznek tudomást a létezéséről, holott az alapfelállás is messze jobb lenne, ha ezt követnék. Hogy a 2. film végén hajnalra túlélnek, de Ash diliházba kerül, ahol az őrült igazgató megidézi megint a démonokat, Ashnek meg ki kell szabadulnia, menekülnie és felszed maga mellé egy félig halálfejű liliputit, akivel folyamatosan marják egymást, nyomják a beszólásokat , vagy épp majdnem kinyírják egymást, mégis átverekedik magukat a legvégéig...

Bah, de mindegy, majd folyt. köv. a második évaddal.

Re: Sorozatok

Elküldve: 2018.05.28. 19:41
Szerző: Ricz
Egy hét után folyt. köv. Ash vs. Evil Dead S02...

Nos, az első évad vége ugyan elég vérszegény lett, bár hozott némi hangulatot az eredeti filmekből, amiért már nem volt olyannyira félszeg a rosszallásom. Ettől függetlenül a franchise szabályai közül kettőnek megtörését nem bírtam neki megbocsátani így se: nem mutatjuk, hogy mi robog a fák közt és csap le a szerencsétlen halandókra (megtette egy fu**ing porfelhő képében, ami más esetben igen komolyan kiverné az ember szemét még az erdőben és éjszaka is, nemhogy nappal az országúton a visszapillantóban), illetve a "nem mutatjuk a démonokat". Bár az első évados csicskadémon dizájnja nem volt rossz, jobb volt az a módi, hogy a megszállt testet deformálják el. Persze, így is látszott, hogy a későbbi munkáiból is csempészett át, mint a "sötétség gyermekei", de ez meg elég asspull volt a nagyobb fenyegetésre és problémára, mert 3 film alatt semmit se mondtak róluk.

Aztán jött a második évad, ami igyekezett inkább a 2. filmhez nyúlni a groteszkséggel és a furasággal, de ez inkább az elmegyógyintézet részeiben jelentkezett, amikor Ash saját maga bábjával vitatkozott abban a hiszemben, hogy megkattant és ki kell tartania a pokol nagyurának, Baalnak őrjítő hatása ellen. BTW, Baal nagyon úgy nézett ki, mint valami "sátánista" hard rock-proto/heavy/stoner metal banda frontembere (pl. Black Sabbath), ami találó alapból, még ha az emberünk pofára hidat képez Ozzy Osbourne fiatalabb énje és Tommy Wiseau közt. És a "testrablós" szála... Eh... Baromi felesleges volt annak fényében, hogy amúgy anélkül is frankón megőrjíti és fanatizálja az embereket. És ha ez nem lett volna elég, akkor a végén még időt is utazunk a közép-amerikai srác, Pablo megmentéséért, amivel gyakorlatilag lenullázzuk az első két filmet, de úgy voltam vele, nem baj, hátha jó finálét képes adni. Erre amit kaptam, egy jó pofa kezdéssel indult erős meht, mert a végén naná, hogy bejátsszák, hogy a nagy véletlen és "ez meg hogy a f*szba" csavar.
SPOILER
Nevezetesen: legyőzik Baalt, mert a fiatal Ruby (ja, igen, a pi**a, aki a 2. filmben visszaküldte Ash-t a középkorba, akiről most kiderül, hogy félember-féldémon) mégis elárulja "kedves hitvesét", a ház szétnyílik, a padló alatti tűzorkánban eltűnik, lezuhan a pokolba a Necronomicon, ahogy azt tette korábban az évad egyik részében, amikor Ash kocsiját megszállta egy démon... Most pedig valakik megtalálják az avarban a ház hűlt helyén. Ezt hogy? Komolyan... Előtte pár jelenettel került vissza a pokolba, és semmi nem utalt rá, hogy kivetette magából...
Szóval erre majd a 3. évadból várok egy magyarázatot, mert eddig olyan hatalmas plothole-okkal van tele, mintha golyószóróval sorozták volna a játékidő alatt végig.
És valahogy az egész évad ilyen volt: a középszerűség a leeresztetten rossz közt valahol táncikálva. Az utolsó évad majd eldönti, hogy marad az 5 pont táján, vagy bekerül "A sötétség serege" mellé szégyenfoltnak.

Re: Sorozatok

Elküldve: 2018.06.03. 00:03
Szerző: Ricz
Ash vs. Evil Dead S03

Hála égnek vége, de úristen, mi... Mi a szentséges, félrekefélt, tehenekkel háló, rojtosra csipkézett jó három hónapja parton rohadó bálnapéló volt ez a szar? Felsorolni is nehéz, hogy mi minden probléma van ezzel az évaddal.

- Behoznak egy eddig totál semmiből jövő szálat, hogy "bővítsék a világot", de ennek semmi értelme a teljes egész koncepciójában, mert már lassan kiderül, hogy a pápától kezdve a szomszéd Mari néniig mindenki tud a Necronomicon hatalmáról, képességeiről, és vagy mellette vagy ellene van.
- Abszolút klisés alapfelállás, hogy a főszereplőnek gyerekkel kell szembenéznie: a megváltozott múlt miatt lett egy lánya. Lánya... Ebben az a klisé, hogy rohadtul nem jönnek ki egymással, nem tudja elfogadni a semmiből előbukkant apját, akivel aztán a komoly megpróbáltatások ellenére gyorsan kibékül, elfogadja meg mi egyéb. Ettől klisésebb már csak az lenne, ha fia lenne és az apja kiköpött hasonmása. De ez semmivel se mutat többet bármelyik másik azonos felállásnál.
- A humorfaktor még infantilisebb lett. A spermabankos jelenetben bár volt némi potenciál, de alapvetően inkább a "zárjátok ezt le gyorsan" jellemezte.
- Inkább misztikusabb lett az egész, amivel nem lenne probléma, ha lenne hozzá hangulat is. De az nincs. Csak limonádé.
- Horrorelemből végképp elfogyott a szufla, utoljára valamit abból az első évad záróepizódjaiban találtam.
- Izzadtságszagú folytatás, amit mi sem jellemez jobban, hogy amúgy az egész szál totál érdektelen lett. A felütés is az újrakezdéssel inkább röhejesre sikerült, hogy egy sehonnai vén trotty olvas sumerul, és hangosan olvassa a lapokat, majd utána olvassa el a lap alji figyelmeztetést, miközben körülötte zajlanak a dolgok. Ez meg azért idegel, mert a komolyabb iterációkban mindig távol történnek a dolgok, nincs az idéző környezetében semmi előjel, hogy "most hagyd abba, köcsög".
- Semmire nem kaptunk választ a 2. évad fináléjával kapcsolatban, meg úgy en bloc, és további plothole-ok születtek...
- Mi volt az az évadzáró? Mi? A Sötétség seregének alternatív vége újrahasználva.

És ezért örülök, hogy a Starz elkaszálta ezt a szart. Tapert (a franchise egyik jogtulaja és producere) végül is elzavarta a korábbi showrunnert, aki a 3-hoz mértem akarta elhumorizálni, nem pedig félelmetesebbé tenni. Aztán felvettek valakit, akinek az egyik legfrissebb anyaga amúgy egy szuperhősös sorozat. Ez pedig nagyon is látszik a végééig, amikor inkább az Evil Dead: Hail to the King PS2-játékot idézték be, ami egy nagyon harmatgyenge cucc volt, majd felöntötték apokalipszissel, katonasággal, meg egy szegény ember Dark Souls-szökevényével, mint legfőbb gonosz. Így meg sugárzik belőle az ötlettelenség, különösen, hogy újabb horrorkliséhalmazt dolgozott be önmagába.

Összegezve a három évadot:
- 1. évad: 5,5 pont.
- 2. évad: 5 pont,
- 3. évad: 3 pont.

Nagyon remélem, hogy békében nyugosszák a franchise-t egy jó hosszú ideig.