Oldal: 1 / 6

Versek

Elküldve: 2004.04.27. 11:44
Szerző: Dru
Most olyan Szabó Lőrinc idézős kedvem van,ezért gondoltam,létrehozok 1 olyan topicot,ahová be lehet vésni a kedvenc verseiteket.Á,nem is vagyok egoista... :D
Tehát:
Szabó Lőrinc: Úgy Látszik

Úgy látszik,fekete volt,
amire azt mondtam:fehér;
úgy látszik,rossz pap voltam én,
ki Krisztust hisz és ördögöt beszél;
úgy látszik, odavitt rossz szemem,
ahová lábam nem akart;
úgy látszik, az én nyilam ez a nyíl
s az én kardom szivemben ez a kard.

Úgy látszik ,sorsom játszik,játszik,
s az én igazam sose látszik.

Soká botorkáltam vakon,
és senk se nyujtott kezet;
sirattam a szegényt, és elhagyott,
s a gazdag kinevetett;
iszonyú látni,hallani,
mit akartam és mi lett;
nem merek többé szólni,árvaság
lettem és rémület.

Semmi sincs úgy,ahogy ma látszik,
életemmel valaki játszik.

Úgy látszik,barátom, a legjobb,
még az se szeretett,
úgy látszik, ő se látta meg
igazi szivemet;
úgy látszik vezekelni kell
egy varázsló gonoszért;
úgy látszik rossz csoda büntet,
de miért?miért?miért?

Úgy látszik minden játszik, játszik,
s aki angyal,ördögnek látszik.

------

Szabó Lőrinc:Mitológia

Mint lepke a rengeteg erdő
bozontos és fülledt nyarában,
úgy csavarogsz az életemben
gyanútlan és halálraszántan.

Titkos háború ez a játék,
hogy it mersz,itt akarsz maradni;
s néha már félek magamtól,
hogy nem bírlak sorsodra hagyni.

Könnyű volt régen,amikor még
tesvére voltam a vadaknak
s ott laktam valahol,amerre
a földrengés fiai laknak:

akkor az első csók után
dehogy törődtem volna véled!
Most megaláz és jólesik
egy új erő,a gyengeséged.

Gyűlöllek,hogy ennyire tetszel,
hogy szép vagy,jó és gyenge,fáradt;
lázongva tsizteli bizalmad
a meggyávult,lomha ,nagy állat.

Fehér kis tested it pihen
mellem szőrös sziklái mellett -
Szégyellem,jaj , hogy én az isten,
egy virág előtt térdepeljek!

(azért kiváncsi volnék,hogy mi ihlette ezt a verset...)

Elküldve: 2004.06.07. 16:06
Szerző: Setike
Dru-san,ide bármilyen versek jöhetnek,vagy esetleg "csak" Irodalmi művek? :osnani:
Nekem van egy nagy kedvencem,amit 6-éves korom óta kívülről fújok,és egyszerűen imádok... :sobsob:

Ady Endre:

Őrizem a szemed


Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

Elküldve: 2004.08.08. 00:01
Szerző: Cornell
Vörösmarty Mihály - Előszó (részlet)

”Hallottuk a szót. Mélység és magasság
Visszhangozták azt. S a nagy egyetem
Megszünt forogni egy pillanatig.
Mély csend lőn, mint szokott a vész előtt.
A vész kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel lapdázott az égre,
Emberszivekben dúltak lábai.
Lélekzetétől meghervadt az élet,
A szellemek világa kialutt
S az elsötétült égnek arcain
Vad fénnyel a villámok rajzolták le
Az ellenséges istenek haragját.
És folyton folyvást ordított a vész,
Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.
A merre járt, irtóztató nyomában
Szétszaggatott népeknek átkai
Sohajtanak fel csonthalmok közől;
És a nyomor gyámoltalan fejét
Elhamvadt várasokra fekteti.
Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült:
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.”

Elküldve: 2004.08.28. 19:59
Szerző: Setike
Elfáradtam!

Könnyek hullanak szememből,
Csak a fájdalomra gondolok,
Ha tehetném kitépném szívem helyéről,
De ehhez gyenge, és erőtlen vagyok.

Nincs már erőm,
Egyre jobban változok,
Nemakarok, nemakarok,
Lassa az őrület határán táncolok.

Barát, csak egy maradt,
Ki mellettem áll,
Egy édes tündér,
Egy halvány fénysugár.

Nincs mi ide köt,
Nincs mi megfogja kezemet.
Nincs ki azt mondja:
Van ki igazán szeretett.

Elalszik a láng,
De egy új kap majd egyszer lángar,
Akkor majd emlékeznek rám,
Egy buta, naív kislányra.



by.: Setike

Elküldve: 2004.08.30. 12:51
Szerző: ein
Rainer Maria Rilke
A PÁRDUC

Szeme a rácsok futásába veszve
úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.
Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne
s ezer rács mögött nem lenne világ.

Puha lépte acéllá tömörűl
s a legparányibb körbe fogva jár:
az erő tánca ez egy pont körűl,
melyben egy ájúlt, nagy akarat áll.

Csak néha fut fel a pupilla néma
függönye. Ekkor egy kép beszökik,
átvillan a feszült tagokon és a
szívbe ér - és ott megszünik.

Szabó Lőrinc fordítása

A PÁRDUC

Rohant a sok rúd és úgy meggyötörte
szemét,hogy rá ködös homály szökött.
Ezer rudat lát felmeredni körbe
s már nincs világ ezernyi rúd mögött.

Ha lép,hajlékony,könnyü teste ring és
az út a legszűkebb körben halad;
az erő tánca e kínos keringés:
középen bénult,süket akarat.

Csak néha rebben halkan a pupillán
a puha függöny.-Rajt egy kép befut,
a tagok csöndjén átüt,mint a villám
s meghal,mihelyt a szívbe jut.

Elküldve: 2004.08.30. 15:10
Szerző: kukurbuki
Petőfi: Az apostol (kedvenc részletem)
Mely alkalom, mely ünnep ez?
Talán az isten jött a földre
Saját képében, és saját kezével
Átadta a rab-embereknek
Rég elveszített szabadságukat?
Hogy ily nagy a fény, az öröm.

Nem; nem az isten, más megy ottan, aki
Kisebb az istennél, azonban
Magát nagyobbnak tartja: a király!...
Lenéző gőggel megy az emberek közt,
Mint a szelindek a kicsiny ebek közt,
S amerre néz, térdek s fejek hajolnak,
Mint a viharban a nád erdeje,
S torok-szakadtáig kiáltja
A szolgacsorda: „éljen a király!”
Ki merne nem kiáltani
Vagy épen mást kiáltani
Az ezerek és ezerek között?...
Ki merne?... egy mer... egy a sok között...
Ez egy, oly hangon, mely a tömeget
Túlbőgi, mást kiált,
Ez azt kiáltja: „haljon a király!”
És eldurrantja fegyverét, s a
Gőgös király a porba rogy... �

Kelj föl, te gyáva zsarnok,
Hisz nem talált a fegyver,
Ruhádba s nem szivedbe
Ment a tévedt golyó.
Az ördög, akinek eladtad,
Megőrzé éltedet.
Kelj föl, te gyáva zsarnok!
S töröld le képedről a port.

Ki a gyilkos, ki s hol van ő?
Ott áll... de már fekszik, nem áll,
Félhalva fekszik, leverék
Lábárul őt, és boldog, aki
Vén, ráncos orcájára köphet
És megrúghatja ősz fejét.
Boldogtalan nép, mért gyüjtöd fejedre
Az isten átkát? nem elég,
Amely már rajta fekszik?
Nem volt elég a Krisztust megfeszítned,
Minden megváltót megfeszítesz hát?
Boldogtalan, százszor boldogtalan nép!
Nem vagyok oda petőfi költészetéért, de ez nagyon jó anyag. Olvassátok el, ha még nem volt.

Elküldve: 2004.11.25. 13:51
Szerző: Setike
Az Én Egyetlen Szerelmem


Sétálok az esőben,
S azon kondolkozom,
Ha majd ott ázom a temetőben,
Lesz e virág a síromon...

Gondolsz e még rám?
Parázslik e még a volt szerelem,
Az lesz e a fejfámon,
-Itt nyugszik az én Igaz Szerelmem...

Gondolsz e rám könnyes szemmel,
Magányos éjszakákon,
Suttogod e titokban halkan,
Őlelésedre még mindig vágyom...

Fájni fog e ha megtudod,
Miért kell ott sírni,
Fájni fog e ha megtudod,
Csak nélküled nem tudtam élni....

Búcsút mondok,szép szerelmem,
Eljöt az édes álom,
Azt kérem csak légy boldog,
Én is az leszek a másvilágon!



by.:Setike

Elküldve: 2004.11.25. 20:40
Szerző: Ami-chan
Nekem ez a kedvenc versem, meg sem tudnám számolni, hányszor olvastam már el...bár úgyis kívülről fújom ^^;

Tóth Árpád : Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
:sobsob:

Elküldve: 2004.11.25. 22:25
Szerző: MaKo
Akkor már én is... egyik régi kedvenc angol szonettem, természetesen Shakespeare papától ^-^ nem Lőrinces fordítást rakok be (bár az se rossz), de eredetibe mégiscsak jobb ^_^! Meg egyáltalán --> szonett forma rulz *_*

W.Shakespeare 116. Sonnet

Let me not to the marriage of true minds
Admit impediments, love is not love
Which alters when it alteration finds,
Or bends with the remover to remove.
O no, it is an ever-fixed mark
That looks on tempests and is never shaken;
It is the star to every wand'ring bark,
Whose worth's unknown, although his height be taken.
Love's not Time's fool, though rosy lips and cheeks
Within his bending sickle's compass come,
Love alters not with his brief hours and weeks,
But bears it out even to the edge of doom:
If this be error and upon me proved,
I never writ, nor no man ever loved.

(az utolsó két sort imádom a legjobban *_*)

Elküldve: 2004.11.26. 06:43
Szerző: SZEL
Az egyik kedvenc versem Petőfi-től a Föltámadott a tenger.

Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.

Látjátok ez a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nemtudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép.

Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Sűlyednek a pokolra,
Az árbóc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.

Tombold ki, te özönvíz,
Tomboldki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre
Örök tanulságul:
Habár fölűl a gálya,
S alul a víznek árja,
Azért a víz az úr!

Elküldve: 2004.11.26. 14:33
Szerző: Dru
Az alant következő verseket 16 éven aluliaknak nem ajánlanám... Szerintem nem túl vulgárisak,de ha a mod. urak/hölgy mégis annak találnák, nyugodtan lehet szapulni, hogy ilyen disznó kedvenc verseim vannak.

Tüzes seb vagyok

Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.

Lángod lobogjon izzón, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kívánlak, nagyon kívánlak.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.


Vadász Géza:
A csábítás

Megkaphatnám - de nem. De nem.
Átölelem, elengedem.
Csak annyira, hogy lássam épp
nyílt ajkát, kéjsóvár szemét.

Csábítani, mint Don Juan,
hogy vágyakozva hunyja rám
pillantását, a szűzi-kéket,
és forrón suttogja: �Neee. . . Kérlek!"

Akkor szelíd, testvéri módon
lehelem homlokára csókom,
és végigsimítok haján,
és azt mondom, �Jó. . . Akkor talán. . . "
�. . . legyünk barátok?" kérdi kihívóan -

és én ott, akkor, mégis, úgy, de úgy,
hogy azt se tudja, hol van.


Ha húsevő virág...

Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
- Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, fehér bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, arany tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg)
magamba mind, mohón, elégitetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek? Mily reménytelen!

Elküldve: 2004.11.26. 15:01
Szerző: Zelmor
Amennyiben ezt tartod felnőtt kategóriának, ajánlom Apollinaire Tizenegyezer vesszű c. írását további vizsgálatra. :lol:

Elküldve: 2004.11.26. 15:26
Szerző: Dru
Nem tartom felnőtt kategóriának, de ki tudja, hogy ti mit tartotok annak...
Ha gondolod , linkelhetek néhány igazán 18 éven felülieknek szóló verset, vagy a Selyem c. regény levelét, ha nem bánod, hogy az érettségidig kemény éjszakáid lesznek... :wink: :twisted:

Ps..: Csak kiváncsiságból...te azt végigolvastad? Mert nekem a Sade márki után nem fűlt hozzá a fogam. Van annyira pocsék, mint az?

Elküldve: 2004.11.26. 18:31
Szerző: ein
Robert Browning: "Roland vitéz a Setét Toronyhoz ért" (Lear King – Song of Edgar)

30.
S lángjával a felismerés teljesen bejárt:
Ez az a hely! – jobbról a két zömök
Domb, mint bikák, egymásba-öklelők,
Balról magas hegy…Ilyen ostobát! –
Mint alhattam az oly rég várt,
S egy élet óta vágyott kép előtt?!

31.
Közbül pedig a Torony állt maga!
Tömzsi torony – mint bolond szíve – vak;
Barna kövének párja nem akad
Sehol. A vihar gonosz démona
Mutatja így meg a hajósnak a
Szirtet, ha már a bárka is beszakad…

32.
Nem láttam volna? Tán mert este volt?
De hisz a nappal újra visszatért,
A tűnő fény egy résen át ismét elért:
Óriás vadászként meglapult a domb,
Lesve, hogy a vad vackából kiront.
„Döfd le már, rajta, rajta, ne kíméld!”

33.
Vagy nem hallottam volna? De hiszen
Mindenütt kongás, lárma kelt. Nevek
Idézték az eltűnt vitézeket.
Ez erős volt, az félelemtelen,
Amaz szerencsés – s rég nincs híre sem!
Egy perc minden volt kínt megzengetett.

34.
S ott álltak most körül, egész tömeg,
Lesték, mint végzem, eleven füzért
Fontak körém és lángolót, s ezért
Jól láttam mindent! – Ám nem törve meg
Számhoz emeltem, s fújtam kürtömet:
Halljátok hát: „Roland Vitéz a Setét Toronyhoz Érkezett…”

Robert Browning Forever

Elküldve: 2004.11.26. 19:40
Szerző: Ynah
Az elveszett kedves

I.
Nos,vége!s bármily fájó íz is,
Úgy fáj-e, mint hívém?
Ejh!jojszakát cseveg a csíz is
Már a tornác ivén!

II
A szőlők ifjú rügye pelyhes,
Így láttam én ma még,
De holnap mind pattanva kelyhes,
- S lásd, minden szín kiég...

III
Drágám,hát ránk is ily sors vár? - ó,
Nyúljak kezed után?
S barát legyek? csak barát már? - jó!
De annak is jut ám

IV
Egy nézés, ében fénnyel villanó! -
Szívem hadd őrzi görcsösen -
S hangod, mely ujjong: hulljon még a hó! -
Lelkemből nem múl sohasem!

V
De szóm nem lesz hőbb, mint illik s szokás,
Csak tán csöppnyit puhább,
S csak úgy fogom kezed, mint bárki más,
Csak tán picinyt tovább...

Fordította: Tóth Árpád

Imádja Robert Browningot és a kötetét : Ynah :cool:

Elküldve: 2004.11.26. 22:40
Szerző: Setike
Félek!

Bámulom szobám falát,
tágra nyilnak szemeim,
A lábam felhúzom,
S átölelik kezeim.

Hogy mitől félek, nemtudom,
de mégis érzem,
hogy mi ez az érzés,
Magamsem értem.

Remeg minden porcikám,
segíts nekem kérlek,
Nyúsd ki a kezedet,
És ölelj át, mert félek.

Karjaidban megnyugszom,
lenyugszik a térdem,
elfelejtem azt is,
hogy valaha is féltem.

Ellazul lassan a testem,
Lecsuködik a szemem,
Már az ágyamban fekszem,
S te átölelsz...Szerelmem!

by.:Setike

Elküldve: 2004.11.30. 13:41
Szerző: Kagome-chan
Ivan Kozlov (ford.:Gyurkovics Tibor): Félálomban

A létet vágyban átölelve
riadva nézem a homályt.
Magam se értem, hogy mi ver le,
magam se tudom, hogy mi bánt.

A víz, hogy megtörik a partban,
A Holdból egy ezüstsugár,
egy hajnal, egy szerelmi dallam
egyszerre fáj, szorongva fáj.

Emlékek, félelmek, remények
meglepnek, mint a fuvalom,
ábrándjain hogy száll a lélek,
szavakban el sem mondhatom.

Befödte csüggeteg merengés:
a tűnt idő oly' fénytelen,
egy drága árnyék földereng és
éjjbe vonzza a szemem.

S úgytetszi ének szárnya lebben,
hol szállnak ködös fellegek,
s szeretném ringatni szívemben
a rejtett révült perceket.

::jnotes:: Nekem ez a kedvenc versem...

Elküldve: 2005.01.24. 19:41
Szerző: Kaen
csak hogy legyen egy kevés kortárs is:

Rácz Tamás: Halálvers

Úgy vagy nekem szép
ahogy hallgatag a csönd éjjel
mindenki vergődik lázban
csak én török széjjel
megrajzolsz fekete szénnel
megfestesz zölddel arcomat kékkel
úgy vagy nekem szép
ahogy feketéllik a Hold
s a tenger felett a homokból
fejemre szór port
minden időben minden időben
úgy vagy nekem szép
ahogy feszül a feszület
ahogyan kép lesz a kép
lélek a lelkület
attól vagy szép hogy
ezt elmondhatom neked
te szép töredék
megtörött nem-lét
ragyogó festék
koronás fejék
úgy vagy nekem szép
ahogy csillog a csillag
tükröz a tükör
és csillagszemednek visszaörül
hogy újra itt vagy
minden időben minden időben
gyűrű lelked az ujjamra húztam
szemed örvényét megtanítottam
felidézni magamban lassan
homokos parton fürödtél
kigombollak a mélységből
eldobom ék koronád
letépem virágod s
megszeretem nyakadat
homokos parton ültem
hajamat összekuszáltad
újra kimostad a lelkem
megfürösztöttél és
megtörülköztél
egem rongyaiban

úgy vagy nekem szép
ahogy lázas az éjjel
és lázasan harcolok
lázzal és éjjel
minden időben minden időben
csak én török széjjel
bús kavicsok közt
parti szegéllyel
összemosódsz és összemosódok
és felkelek reggel
arcodat zölddel
testedet kékkel
vegyítelek egyszerű képpel
úgy vagy nekem szép
ahogy nagyanyám mondta
eljön egyszer egy lány
kéket ken homlokomra
láng lesz hangja
teste lesz kereszt
vérrel tart meg
s el nem ereszt
halállal gyávasággal
mert mindennap meghalok
mindennap meghalok.

------

hehe... most látom, hogy Ady Tüzes seb c. verse hogy lett bevezetve.. pedig szerintem semmi durva nincs benne. Mint ahogy ebben sem sokkal több, ami az én egyik nagy kedvenc (vagy talán a kedvenc) Ady-versem:

A fehér csönd

Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, meri mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is síma, illatos hajad,
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csend, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.

Elküldve: 2005.01.25. 09:06
Szerző: Lionela
Szintén egy kortásrs.
Van benne némi durvább kifejezés (egyesek számára), úgyhogy vegyétek úgy hogy kitettem a 12-es karikát.

Szép Ernő: Ne hidd

"Ne hidd, ne hidd, ami igaz,
Ami kegyetlen, ami gaz,
Mi ocsmány és alávaló,
Ne hidd, ne hidd, ami való.

Hazugság, amit a lap ír,
Félrebeszél az a papír,
Meredt szemekkel aki sug,
Az mind gyalázatos hazug.

Ugratnak, játszanak veled,
Nem lehet az, hogy képzeled,
Nem hiheted, ha van hited,
Gazember vagy, ha elhiszed.

Ne hidd el, ne hidd el, mi gaz,
Ordítsd az égre: nem igaz!
Szeme közé kacagj neki,
Ki a borzasztót hirdeti.

Hátrálj, zárkózz el, menekülj,
Vigyázz, ne süllyedj el, ne züllj,
Vigyázz, a szenny meg ne egyen,
Ne rothadj itt elevenen.

Hallod, ne hidd, mi rút, mi vad,
Mi undort és gyötrelmet ad,
A fényképed meg a tavasz,
S az Igazság, az az igaz.

Csak ami szép, jó, mind igaz,
Mit álmodtál, az az igaz,
Mi nem divat, mi nem haló,
Az, ami örökkévaló.

Csak a kedvesség, az öröm,
A pardon meg a köszönöm,
A gyöngédség, a figyelem,
Csak az az igaz idelenn.

CSak a segítség, a vigasz,
A barátság, az az igaz,
CSak az a gyémánt-szeretet,
Mi a szíved veretett.

Beléd döfték a kést: ne hidd,
Kiszaggathatják beleid,
Még lélegzel s eszmél agyad,
A bűnt tagadd, tagadd, tagadd.

Megmarkolom két válladat,
Szemembe nézz, ne hadd magad,
Tiszta maradj, maradj szabad,
Ne bukj el, meg ne add magad.

Légy tiszta, hős légy, légy erős,
Holtrészeg légy, légy eszelős,
A Földre felhőkből tekints,
Te légy az isten, hogyha nincs."

------

Setike!

Jók a verseid. Hogy ne legyél egyedül, itt egy kis konkurencia:

Éjjel

Lassan leszáll az éj, a város álmosan hunyja le szemeit,
Hunyorgó holdfény ragyogja be a tetők ezreit.
Üresek az utcák, kongnak a terek,
Állnak a buszok, mozdulatlanok a gépek.
Az emberek maguk mögött hagyták megszokott napjukat,
Megszokott házukban alusszák megszokott álmukat.

Feltámad a szél. Néma házak közt suhan sebesen,
Átsüvít egy parkon, majd hirtelen megreked.
Megáll az idő… Égen csillagok milliója figyel…
Váratlanul a világ életre kel…

Sötét árnyak hasítják a mélykék eget,
Élénk fények ragyogása tölti meg a tereket,
Sellők tánca veri fel álmos tavak nyugalmát,
Kihalt utcák visszhangozzák szirének dallamát,
Apró lények ugrálnak fürgén tetőről-tetőre,
Hatalmas sárkány telepszik a zöldellő fűre.

Az emberek békésen alusszák tovább álmaik,
Megszokottság tölti meg a város házait.
Az éji jelenségre egyikük sem figyel fel,
Látásukat közöny homályosítja el.

Nyisd ki hát szemed, s vedd észre:
A világ milliónyi csoda helyszíne!

by: Lionela





UI: Most már tudjátok, honnan van az aláírásom.

Elküldve: 2005.02.14. 22:08
Szerző: Setike
Baby Baby Love


Az élet szép, és te is benne élsz,
Egy ifjú rádnéz, és már szerelmet remélsz.
Szívedre hallgass , szemébe nézz,
Hisz annak tükrében látod megszívét.

Míg élünk el soha sem feledjük,
Amit éreztünk, és szenvedtünk.
Az élet szép, s meghalni félsz,
Mindent a Szerelemtől remélsz.

Ref.:
De ez csak Baby Baby Love,
Mit szíved kitépni sohasem hagy majd,
S mikor leszáll az este, s feljön a hold,
Minden fital szív egydalt dalol,

Hogy ez csak Baby Baby Love,
Mit szíved kitépni soha sem hagy majd.
Smikor leszáll a sötét este , s feljön a hold,
S Minden fiatal szív egy dalt dalaol.....

Csak egy dalt dalol....




Lionela: Gyönyörű a versed!!!^^

Én is felteszek egyet, ami nem is egészen vers , hanem egy kis dal is egyben, amit egy dallamra írtam 14 éves koromban, a Sailor Moon hatására...^^(elég gagyi lett)

Elküldve: 2005.08.27. 08:02
Szerző: Antras
Nagyon jó, hogy van ilyen topic. :lufi: :D ::vic:: Meglepődtem amikor megláttam. Ennek örömére íme az én verseim közül az egyik.

Elhervadt herceg álma

Fáj a lélek, nem bírja.
Megtartani nem tudta.
Elveszett a drága kincs,
Köztünk immár nincs.

Összetörtek álmai, vágyai,
Semmise sikerül őneki.
Egyszer ő is boldog lesz,
Ha az útjának vége lesz.

Written by Antras

Elküldve: 2005.10.22. 09:53
Szerző: Narumi
Ezt a verset a tegnapi ünnepségen szavalta el egy diák, és nagyon szépen:

Wass Albert: Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

Bajorerdő, 1948.

Elküldve: 2005.10.22. 10:09
Szerző: Zero00
Egyik barátom írta, mikor a közös regényünknél egy elég depressziós ponthoz értünk:

Kedvesem:
Szeretlek, de nem talállak.
Kereslek, de mégse látlak.
Érezlek pedig itt se vagy.
Várlak de már messze vagy.

Elmentél, mert várt a végtelen.
Beletörődtem, de lelkem nem.
Hangodat felém, hozza a szél.
És könnyeidet sírja az ég.

Lelkem megkínzott tengerén.
Te voltál az egyetlen remény.
Most a tenger teljesen sötét.
Nem világítja be már a fény.

Elhagytál de nem másért.
Lelked örök nyugalmáért.
És könnyeid reám hullanak.
Hangod viharában átfázva.
Sírodat nézem örökre, szeretlek,
Holt Kedvesem.

Elküldve: 2005.11.09. 20:07
Szerző: Blackheart
Kedvenc versem, az egyetlen vers amit önként, magamtól tanultam meg :x_x: :

Edgar Allan Poe: A Holló

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja ugyebár,
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
Éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár,
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"

Megriadtam: csend ziláló replikája mily találó,
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak rémének gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már!"

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
Ő nem nyomja, - soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
"Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!

Tóth Árpád fordítása

Elküldve: 2005.11.09. 20:11
Szerző: Kaen
Blackheart: ez a kedvencem a fordításai közül :)
amúgy nem rossz teljesítmény ezt végig megtanulni!

egyik kedvenc angol versem:

MacNiece: Prayer Before Birth

I am not yet born; O hear me.
Let not the bloodsucking bat or the rat or the stoat or the
club-footed ghoul come near me.

I am not yet born, console me.
I fear that the human race may with tall walls wall me,
with strong drugs dope me, with wise lies lure me,
on black racks rack me, in blood-baths roll me.

I am not yet born; provide me
With water to dandle me, grass to grow for me, trees to talk
to me, sky to sing to me, birds and a white light
in the back of my mind to guide me.

I am not yet born; forgive me
For the sins that in me the world shall commit, my words
when they speak me, my thoughts when they think me,
my treason engendered by traitors beyond me,
my life when they murder by means of my
hands, my death when they live me.

I am not yet born; rehearse me
In the parts I must play and the cues I must take when
old men lecture me, bureaucrats hector me, mountains
frown at me, lovers laugh at me, the white
waves call me to folly and the desert calls
me to doom and the beggar refuses
my gift and my children curse me.

I am not yet born; O hear me,
Let not the man who is beast or who thinks he is God
come near me.

I am not yet born; O fill me
With strength against those who would freeze my
humanity, would dragoon me into a lethal automaton,
would make me a cog in a machine, a thing with
one face, a thing, and against all those
who would dissipate my entirety, would
blow me like thistledown hither and
thither or hither and thither
like water held in the
hands would spill me.

Let them not make me a stone and let them not spill me.
Otherwise kill me.