Mit hallgatsz éppen?

Zenék, együttesek
Avatar
Ricz
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 817
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Mit hallgatsz éppen?

Hozzászólás Szerző: Ricz » 2019.06.13. 02:02

Végighallgattam a Saxon diszkográfiát, és úgy általánosságban korrekt anyag, de nagyon kiemelkedőt igazából 2000 után tudtak nyújtani, amit szívesebben hallgatok az első, bemutatkozó lemezükön túl, ami amúgy 1977-es, ha jól emlékszem...

Az új Eluveitie albumra is sort kerítettem, és hát... Ú, bakker, ez csodás lett, mint az újradolgozott Slania lemez. A kora reggeli bóbiskolásban kifejezetten büntet. Főleg az Ambiramus jött be.

Az új Ancient Bards lemez (Origine: The Black Crystal Sword Saga Part 2), ami közvetlenül folytatja az előző 3 albumot (avagy a Black Crystal Sword Sagát) ellenben nem tudom... Olyan nagyon nem fogott meg, és ehhez talán közrejátszik az is, hogy kicsit Tolkien-hatást érzek rajta. Vagyis azt, hogy van egy sztori, amit el akarnak mesélni, de valami olyan hosszúra nyúlik a deep lore és mitológia miatt... Nem kimondottan a Gyűrűk Urára célzok, hanem annak az egész világára. Mintha az első 3 lemez lenne maga a GyU, és ez az új saga/lemez A hobbit, és majd jön valamikor egy Szilmarilok, Húrin gyermekei és a 12 kötetnyi elveszett mesék és egyéb kötetek, mint a Gondolin bukása. És mivel apró szeletek jutnak egy-egy lemezre, egy új korongnál menthetetlenül elő kell cibálni a korábbi korongokat és bőszen jegyzetelni, hogy most miről is énekelnek, hol vagyunk a lore-ban. Az Impious Dystiopia egész jó nóta a lemezről, de sajnos nem lehet értelmesen választani, hogy miért is hallgasson bele az ember, mert ha a szövegre figyel, akkor csak egy narratív szeletet kap... Ilyenkor jutnak eszembe a Black Sabbath-féle Tyr, a Bathory-tól a Nordland vagy a Thy Majestie lemezei, hogy a koncepciós zenei művek miért igazán egyben megjelenve működnek.

Az Amon Amarth új korongja a Berserker is elég "eh" lett szerintem. Hiába hallgatom újra és újra, igazán egy számot se tudok kiragadni. Talán a Valkyriát, és ami szégyen, hogy nem is a hírhedt-híres Stamford-hídi berzerkerről szóló szám az, ami úgy megfogott. Ahhoz - az amúgy valós történelmi eseményről szóló számhoz képest - nagyon lassú. Pedig azért egy begombázott harcos, aki vagy 40 szászt megölt a fejszével, feltartva az angol sereget...

Nem szóltam az új Whitechapel albumról sem, ami egy kicsit visszalépett a Mark of the Blade-hez képest, de nem túlságosan. A The Valley kifejezetten ütős anyag lett úgy alle zusammen.

Az új Rammstein meg eh... Az albumra nem kerítettem sort, a Deutschland számuk tényleg rohadt jó és provokatív, viszont a Radio... Értem én a poénját, hogy valahol a médiát gúnyolja, csak az előadásmód kicsit túlzottan is teátrális hozzá.

Helyette amire még idén kíváncsi vagyok az a közelgő Sabaton (naná), Blind Guardian, Hammerfall lemezek, és talán a Whitesnake és Diamond Head lemezek a "nagypapa-metálos" (by Surci) együttesekből.
"A vérfürdő a második legkimerítőbb tevékenység a futball után."
Kép
MAL || Librarian Warrior

Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 5747
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Mit hallgatsz éppen?

Hozzászólás Szerző: Titkos » 2019.06.23. 13:28

Kép

Avatar
pintergreg
Profi
Profi
Hozzászólások: 303
Csatlakozott: 2017.04.11. 21:04
Nem: Férfi

Re: Mit hallgatsz éppen?

Hozzászólás Szerző: pintergreg » 2019.06.28. 15:20

Csak a múlt héten ismertem meg, de -főleg az Outsider album- azóta sokat megy. :D
Three Days Grace - I Am An Outsider
"If you immediately know the candlelight is fire, then the meal was cooked a long time ago." | MAL | Snitt
Kép

Avatar
Ricz
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 817
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Mit hallgatsz éppen?

Hozzászólás Szerző: Ricz » 2019.07.04. 06:39

Melóban, ha tárva-nyitva az ajtó: Nebelung - Palingenesis
"A vérfürdő a második legkimerítőbb tevékenység a futball után."
Kép
MAL || Librarian Warrior

Avatar
annarancs
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 413
Csatlakozott: 2016.09.03. 00:45
Nem:

Re: Mit hallgatsz éppen?

Hozzászólás Szerző: annarancs » 2019.07.20. 23:41

Coming out post következik. :drop:
Szóval volt egy MondoCon még tavaly ősszel, ahol a Karaoke Rulett 20 száma között is akadt egy koreai dal (Blackpinktől a Boombayah), meg a zenei tippmix is tartalmazott k-popos feladványt. Con után derült ki, hogy a barátnőim kedvelik a k-popot, innen kezdve pedig már nem volt nehéz alámerülni a koreai popzenék idolok által uralt mocsarába világába. :'D Év végére már sikeresen be is lopta magát egy k-rock idolbanda, nevezetesen a DAY6 a szívembe, és azóta sem hajlandóak onnan kiköltözni. :3 Főleg pop rockot és (nyálas) szerelmi balladákat játszanak, de akad nem egy "akár anime opening is lehetne" hangzású daluk is (főleg a japán albumukon). Hosszú várakozás után most jelent meg az új koreai kislemezük The Book of Us: Gravity címmel, amelyről klip a Time of Our Life című számhoz készült. Vállalkozó kedvűek tegyenek az együttessel egy próbát! :3

Avatar
Rui-chan
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1481
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Tartózkodási hely: A semmi közepétől picit balra
Kapcsolat:

Re: Mit hallgatsz éppen?

Hozzászólás Szerző: Rui-chan » 2019.07.21. 21:15

Nemrég tudtam meg, hogy a Disney Olivér és társai egyik dalát eredetileg Billy Joel énekli. Azóta már nagyon sokszor meghallgattam, amúgy is szeretem az énekest.
Why should I worry?

Szerencse, hogy felfedeztem a Tunefind nevű oldalt, ahol rá lehet keresni a filmekben, sorozatokban, sőt még a játékokban felbukkanó zenékre. Elővettem újranézésre a Forevert és a második rész végén hangzik el a No Rest For The Wicked. A jelenettel együtt hatásos igazán, viszont magában is gyakran hallgatom.

Az új Pókember film szintén tartogatott pár kellemes meglepetést zene téren.
Abszolút kedvenc lett a stáblista alatt felcsendülő Vacation. Az énekesnő hangja ismerős volt, szóval utána néztem, a The Go-Go's egyik tagja Belinda Carlisle, akinek a szóló számai közül viszonylag sokat hallgatok.
Örülök, hogy más nyelvű dalokat raktak be a filmbe, illett a hangulathoz. A Bongo Cha Cha Cha hallatán szívesen táncra perdülnék. :D
Kép

Avatar
Ricz
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 817
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Mit hallgatsz éppen?

Hozzászólás Szerző: Ricz » 2019.07.21. 22:08

Sabaton - The Great War (2019)

Hát, ööö... Izé... Eh. A korongon vannak nagyon jól sikerült számok, mint a Red Baron, vagy a The Future of Warfare (ami a Flers-Courcelette-i és 2. Villers-Bretonneaux-i tankcsatákról szól), vagy a Seven Pillars of Wisdom (ez Arábiai Lawrence-ről), a Fields of Verdun, és vannak kifejezetten érdekes darabok, mint az Alvin Yorkról szóló 82nd All The Way, az őrmesterről, aki hetedmagával a Meuse-Argonne offenzívájában elfogott 132 német katonát, majd mikor megjegyezték neki, hogy "úgy fest, elfogta a fél német hadsereget", ő csak felelt kihúzva magát, "Nem uram, csak 132-őt.". Ezzel az akciójával meg is kapta a Becsületérdemérmet (Medal of Honor), szóval erről szól.
vagy az Osowiec-erőd ostroma, "The Attack of the Dead Men", ami egy lengyelországi orosz erőd volt, pár száz orosz tartotta 1915 július-augusztusban és megfutamítottak 7000 ellenséges katonát (12 hadosztály), mert azok megrémültek a vérben és sárban fürdő alig 100 orosztól (akik korábban kaptak a nyakukba egy rakás bombázás, aknázást, klórgázt, és épp köhögték fel a tüdejüket, és voltak 900-an összesen). A sikertelen akció pedig a "támadó holtakként" lett híres. Mondjuk az erőd ezt követően nem sokáig volt tartható.
A Belleau-erdő csatáját megéneklő Devil Dogs elég gyenge lett és nagyon nem tetszik, hogy belevitték az amerikai pátosz tamtamját is az ütembe (konkrétan, hányni tudok attól a dallamtól).
A "Great War" főleg a szenvedésekről szól, meg Passchendaele-ről, de egyiknek se képes megfelelni. Előbbinek túl keveset mesél, utóbbinak meg túl általános. Pláne, hogy utóbbinak ott volt már a "The Price of a Mile" az Art of War lemezről, szóval ezt lehetett volna az előbbinek jóval konkrétabbra fűzni, patkányostul, betegségestül, amik a lövészárokban voltak, gázostul, vagy az, ami a Nyugaton a helyzet változatlanban is megjelenik, hogy egy bombatölcsérben húzódik meg a senki földjén a német és a francia, leszúrják egymást, de azért még éreznek valamicske emberséget és gyógyítják a másikat.
A "Ghost in the Trenches" az egyik kanadai bennszülött katonáról szól, aki mesterlövész lett, és kiharcolta a jelenlétével, tetteivel, hogy az országa egyenlő joggal kezelje az őslakosokat. Francis Pegahmagabow egyébként több veterán társával egyetemben ezt követően leváltotta a törzsfőket odahaza.
A "The End of the War to End All Wars" már a legvégéről szól, arról a 15-20 millió áldozatról, akik a harcokban életüket vesztették. Ezt nagyon slamposnak találom, mert hiányolom az egyértelműkön kívül, hogy feltüzelte a népeket, az elégedetlenséget, országok mentek közvetetten csődbe idővel emiatt, fellángolt az extremizmus (az Orosz Birodalom ekkor már az utolsókat rúgta, a Szovjet-Oroszország erősödött, Közép-Európában egy rakás kicsi háború zajlott, mint a lengyel függetlenségi háborúk sorozata, a spartakista felkelés, a Bajor és a Magyar Tanácsköztársaságok, 1922-ben színre lép az első fasiszta párt a politikai élen, Mussolini vezetésével stb.)... Szóval, lenne mit megemlíteni még.
Viszont a lemezt záró kórusfeldolgozás meglepett. Eszméletlen szépen szól, eltalált John McCrae alezredes verséből, az In Flanders Fields-ből.


Szóval, kicsit csalódás volt ez a lemez, bár sejthető volt. Témában pedig volt még bőven, hiszen lehetett volna még arról is, hogy az amerikaiak ekkor kezdték el alkalmazni az adventistákat szanitéceknek, és többek elég eszelős dolgokba berohantak, hogy életet menthessenek. A jütlandi csata, amiben a német tengerészet súlyosan kikapott, és nem volt képes további csatát megvívni, miközben az angolokat is rommá verték, elsüllyedtek a főbb, erősebb hajóik, és a következő kisebb ütközetet már nem tudták volna megnyerni. Aztán ott volt az orosz offenzíva, ami meghátrálásra kényszerítette a német-monarchista csapatokat, vagy amikor Románia beállt az Antant mellett, akkor a német-monarchista erők bevonultak Bukarestbe és hetekig Iași (Jászvásár) környékén tartották a vonalat az orosz-román egységekkel szemben.
Vagy olyan hajmeresztő dolgok, mikor az angolok beástak a német vonalak alá egy belga hegygerincen, és felrobbantották az egész hegyet alattuk. A robbanást még Londonban és állítólag Dublinban is lehetett hallani.

Nem azt mondom, hogy dupla albumot vártam (bár kitelik a témából lazán ennyi, és akkor minden nagyobb hatalomról, harcolófélről lehet szó), de azért na.
"A vérfürdő a második legkimerítőbb tevékenység a futball után."
Kép
MAL || Librarian Warrior

Avatar
supermario4ever
Gyakorlott
Gyakorlott
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2007.05.28. 05:40
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Re: Mit hallgatsz éppen?

Hozzászólás Szerző: supermario4ever » 2019.08.13. 19:49

Hayashibara Megumi: CHOICE

Érdekes, hogy annak idején, amikor megjelent, mennyit hallgattam. Imádtam ezt az albumot. Ma is aktívan emlékszem arra az időszakra, és olyan furcsa, hogy mára nosztalgikus élményt nyújt már egy 2010-es album.

Avatar
Leara
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 399
Csatlakozott: 2017.02.11. 20:26
Nem:

Re: Mit hallgatsz éppen?

Hozzászólás Szerző: Leara » 2019.08.19. 18:59

Az élőszereplős Disney remake-ek olyanok, amilyenek, de legalább a zenékkel nem nyúlnak mellé (legalábbis amiket láttam, azok újra felhasználták az eredeti zenéit)... de ez a feldolgozás különösen szép lett :').

Avatar
Ricz
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 817
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Mit hallgatsz éppen?

Hozzászólás Szerző: Ricz » 2019.08.29. 06:29

Bathory: Mother Earth, Father Thunder

Vagy ha ez valakinek nagyon zajos (2003-as felvételhez képest tényleg bajos):
MǺNEGARM: Mother Earth Father Thunder
"A vérfürdő a második legkimerítőbb tevékenység a futball után."
Kép
MAL || Librarian Warrior

Avatar
Ricz
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 817
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Mit hallgatsz éppen?

Hozzászólás Szerző: Ricz » 2019.09.06. 14:28

The HU Band - The Great Chinggis Khan

Album szeptember 13-án jelenik meg, olyan egy héttel később kapom kézhez. Majd beszámolok, hogy milyen. De az eddig megszellőztetett számaik alapján a fél albumot már hallottam.
"A vérfürdő a második legkimerítőbb tevékenység a futball után."
Kép
MAL || Librarian Warrior

Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 5747
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Mit hallgatsz éppen?

Hozzászólás Szerző: Titkos » 2019.10.16. 14:37

Mivel ez nem a "mi a kedvenc számod?", hanem általános zenés topic, ezért most némi fanboy kesergés. Szóval ez a szám már anno valamelyik Slayers OST gyűjteményemen is rajta volt, illetve most feldobta nekem random a YT, gondoltam, hallgassuk meg újra...de ja, ettől anno sem ájultam el különösebben, és még ma sem tetszik. Pedig ez a zenei stílus amúgy közel áll hozzám, csak éppen itt arról van szó, hogy tudom, hogy az eredetije mennyivel feelingesebb. És nem azért, mert "na ja, mert ez nem japán...", egyszerűen egy egyedi, Slayers-hangulatú számból sikerült egy sokadik Vengaboys, vagy hasonló "diszkós együttes" számot csinálni. Összehasonlításképpen itt van az eredeti, aminél gyakorlatilag már az első 20 másodperc instant libabőr, pedig akkor Megumi még el sem kezd énekelni. :)
Kép

Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 5747
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Mit hallgatsz éppen?

Hozzászólás Szerző: Titkos » 2019.10.31. 02:09

Csakis ilyen klasszikusokat, remélem a Corvinus Café Körútban is minimum ezt játssza majd az együttes a tiszteletünkre. :lol:
Kép

Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 5747
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Mit hallgatsz éppen?

Hozzászólás Szerző: Titkos » 2019.11.23. 11:12

Valahogy az RWBY openingjei különösebben sosem fogtak meg, a legújabb viszont egész jó lett szvsz (a klipje nemkülönben). Nem beszélve a szintén epic fanmade változatról. XD (Blake rövid haját viszont nem bocsátjuk meg. :( Mondjuk legalább a barátnője szerint is gáz.)
Kép

Avatar
Ricz
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 817
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Mit hallgatsz éppen?

Hozzászólás Szerző: Ricz » 2019.11.23. 11:48

Jövőre elintéztem a jegyemet a Sabaton - Apocalyptica - Amaranthe és a Deftones koncertre, szóval kicsit edződök az Apocalypticával, mert őket eléggé nem hallgattam még.

Sabaton feat. Apocalyptica: Angels Calling
Apocalyptica: The Unforgiven (Metallica cover)
Apocalyptica: Rise

Közben találtam ilyen nagyzenekarra írt gyöngyszemeket is:
System of a Down: Toxicity (Metamorphestra előadásában)
System of a Down: Chop Suey (Metamorphestra)
AC/DC: Thunderstruck (Percufest)
AC/DC: Back in Black (Luna)
"A vérfürdő a második legkimerítőbb tevékenység a futball után."
Kép
MAL || Librarian Warrior

Válasz küldése