Mit hallgatsz éppen?

[Ricz]

Mostanában senki se kérjen zeneajánlást. Picit ráfüggtem az ilyen sz*rokra.

[annarancs]

Nesze! :'D

[Ricz]

Hm, erről még csak szót se említettem eddig? Igaz, a januári koncerten pár számot előadtak a lemezről, ami mindent egybevetve nagyszerű lett. Hallgattatja magát, nehéz róla lepattanni, és talán pont az általam is kedvelt apokaliptikus (d'uh) témák és hangzás miatt. (Ha úgy veszem, ezzel nehezen tudok betelni. A kedvenc korongjaim listájára lazán felfér, és nem csak a téma miatt. Úgy kanyarodok rendre vissza hozzá, mint a Katatonia Dead End Kings, a Bikini A világ végén vagy a Thy Majestie Dawn lemezeihez.)

[matta]

Tank! - Seatbelts virtual session 2020

[Titkos]

Szal igen...még tart a hype...

[Ricz]

Én épp munka és cikkezés mellé a Slayer diszkográfiát toltam be, szóval pár kedvenc nóta:
Serenity in Murder
Seasons in the Abyss
Angel of Death
Repentless
Flesh Storm
Raining Blood
You Against You

[Hikari]

Rainbow - Stargazer

[Ayla]

IC3PEAK (orosz kísérletező zene)

https://youtu.be/MBG3Gdt5OGs

[Ricz]

Deftones - Ohms (2020)

Egy ideje megjelent az új nagylemez, de csak most jutottam el addig, hogy fülvégre kapjam. Azért olvastam pár kritikát előtte a korongról, és két vélemény közt ingázott nagyon a skála a kommentekben is. Az egyik szerint jó lemez lett, a másik szerint elég visszafogott a hangzásvilága, lehetne mit alkotni még. Amiben mindannyian egyetértettek, az egy olyan aspektusa, amit kábé 2-3 szám után nekem is sikerült levonni: irtózatosan hangulatlemez, és ha elkap, bedarálásra kerül mind a 40 perce. Ez nálam úgy nézett ki, hogy fel se tűnt eleinte, hogy újraindult a számlista, csak az első szám felénél, hogy "mintha ezt már hallottam volna a lemezen korábban" - hát ja, hallottam, de nem ugyanabban a 40 perces menetben. A leginkább megfogható érzés, amit tudnék hozzátársítani az kicsit olyan, mint a Be Quiet and Drive (Far Away) vagy a Hole in the Earth számok esetében: az ember fekszik hanyatt az ágyon, és az össz' aktivitása kimerül abban, hogy lélegzik, plafont bámul és zenét hallgat
Amivel még egyetértek a kritikák esetében, az nem más, minthogy nem adja egykönnyen magát a lemez, hogy most akkor jó és ha igen, akkor miképp jó; ha meg nem, akkor miért. Egy vagy két újrahallgatást még neki kell szánnom, hogy átlássam.

[Ricz]

Deep Purple: Whoosh! (2020)

Ha azt kéne mondani, hogy mi volt az utolsó Deep Purple lemez, amit hallgattam, akkor nagyon meglennék lőve, mert jobbára is csak nagyzenekari feldolgozásos vagy válogatáslemezek formájában került elő nekem az együttes. A 70-es évek elejét tartom a hőskornak, de csak mert javában azokat a korongokat hallgattam: a Fireballt, Made in Japan, Machine Head, Deep Purple In Rock, meg a legelső lemezük. Egyszerűen azért, mert bátyámnak és a családnak ezek voltak meg CD-n vagy bakeliten. Szóval a '76-os feloszlásuk óta semmilyen új anyagot nem kaptam fülvégre. Sem pedig amióta bátyám kiköltözött, az pedig megvolt már 17-18 éve is... Legfeljebb 1-1 számot vettem elő, azt is esetenként.

Szóval egy nagyon komoly kihagyást követően gondoltam, hogy oké, lessük meg, hiszen a Times-ot (eléggé lehúzták) és a Metacriticet (középszer) leszámítva egész jó eredményeket zsebelt be. Hát, volt pár fülbemászó dallam, a nyitódal (Throw My Bones) kifejezetten pezsdítő, aztán kicsit homorodik az a görbe, de a végén megint felerősödik. A dalok témái is tetszetősek: múlt, jelen, jövő. Szóval kifejezetten kellemes csalódás volt az éjszaka közepére bepattintani kreatív munka mellé.

[Ricz]

Na, felgyűlt pár hallgatni való...

AC/DC - Power Up (2020)

Őszintén szólva, nem vártam új lemezt, amilyen hírek keringtek a banda körül. Brian Johnson hallásbetegsége, az elhunyt alapítótagok egyike általában épp elég ok szokott lenni, különösen a Váltóáram/Egyenáramnál, ahol Johnsonnal évtizedeken át éreztették, hogy ő csak Bon Scott-pótlék. De itt van, kaptunk 12 új nótát, köztük a beharangozó Shot In The Darkot. Előzetesben sikerült olvasni pár lemezkritikát, amik java azt nehezményezte, hogy ez semmivel se különb a megszokott ritmusoktól, dallamoktól, szövegektől; hogy az egész lemezen nincs új a nap alatt. Jelen esetben ez nem is baj. 2014 óta nem volt új lemez, akkor is a Rock or Bust, amin már látszott az öregkorosodás, lévén ez a legrövidebb stúdióanyagjuk. Viszont, hogy miért is nem baj, hogy nincs úja nap alatt? Amióta Malcolm Young meghalt, a helyére jött Cliff Williams-et be kel tanítani, és erre kiváló tud lenni, ha stúdióanyagon kerül sor.

All in all: jó lemez, hamar le tud pörögni. Különösen üdítő, ha régóta nem fülelt az ember AC/DC-t, és a dallamokkal, hangzással kicsit nosztalgiázni szeretne, de nincs kifejezetten ötlete, melyik albumot tegye fel. (Bár nekem menetközben a '95-ös Ballbreaker jutott eszembe, hogy elő kéne ásni a mélyből.)

Dark Tranquillity - Moment (2020)

Svéd melodikus death metal, a műfaj egyik úttörőjének is mondják az In Flames és az At The Gates mellett. Én meg bevallom, most hallgattam őket először, és mint számomra debütáló album, hamar a zenei repertoár része lett. Különösen igaz ez a The Dark Unbrokenre, a rögvest albumnyitó Phantom Days-re. és az Empires Lost To Time-ra. Szóval, van házi feladat: felfedezni a régebbi a nótáikat is.

HétköznaPI CSAlódások - Csókol Attila... (2020)

Az "...én, József Attila, itt vagyok!" lemez szellemi örököse, aminek az első fele egy hatalmas katyvasz lett. Megállás nélkül megy 6-7 szám, nulla változatossággal vagy hangulati elemmel. Pl. a Mama verset sikerült egy punkos-táncdalos körítésre írni, ami nagyon rosszul szól, tekintve a vers nem egy vidám érzést szólít meg, illetve kissé dühből vádaskodó is. Ellenben "A világ ha elbujdostat"-nak már sokkal jobban áll ez a kakofóniás érzet. A lemez tempót csak a 9. számra vált kicsit szünetelősebbre, az "Aki szegény, az a legszegényebb" feldolgozásával, illetve a "Szerelmes vers"-sel igyekszik visszakanyarodni a korábbi változatossághoz, csakhogy immár késő, sikerrel megbélyegezték a rossz összeállítással a lemezt. Egyetlen előzetes számot osztottak meg, az is a "Lopók között szegényember", ami meh.

De mely számok is sikerültek akkor jól? Hát, "A kanász", "Gyász és patyolat", "Hull a levél". "Talán eltűnök hirtelen"... És mi a közös ezekben a számokban? Bizony, mind a második felét képezik a lemeznek.

Merkfolk - Echo (2020)

Lengyel folk metal vagyis inkább folk rock, ha ezt a lemezt nézzük, miután akusztikusabb lett. Azért vannak ezen nagyon lágy, andalító dallamok - leginkább ezek is uralják -, miközben van pár kifejezetten táncos-ütemes darab is, mint a Paliły się dęby. Illetve áthangszereltek pár régebbi nótát is, mint a Topielicát (ez az eredeti). All in all, egy kifejezetten lazulós korong lett, ha az ember csak hallgatja és nem akar utána menni a pogányságot és a régi időket és "mulatozásokat" megszólító dalszövegeknek.



Jelent még meg Diamond Head is, amit őszintén nem vártam, lévén nem különösebben szeretem az együttest. Az első zenék elég soványnak hatnak, míg az újabbaknak már zúzósabbak a dallamaik, de az énekhang továbbra is elég nyeszlett egy heavy metalhoz (még ha 3. éve más is az énekes Rasmus Bom Andersen személyében, ami határozott javulás az elődhöz, de nem igazán ér fel a zenei alap erejéhez a hangja). Pl. az idei megjelenésű Lightning To The Nations 2020-hez (ami az első, 1980-as albumuk újrázása további 4 számmal megtámogatva), amin feldolgozták a Metallica No Remorse c. számát. A zenei alap rohadt jól szól (különösen egy 40 éves, nem éppen remastered barát nótához), instrumentális változatban falnám is, de érződik, hogy ehhez egy metszőbb hangra van szükség.

[Titkos]

"A Télapó tök gyerekes!"

Titkos: Meg a francokat...

(Megjegyzem, a Mikulás egy hivatalosan létező karakter a Marvel univerzumban. )

[Ricz]

Idén lett 40 éves a Metallica így az év vége felé, és több zenekar is megemlékezett egy-egy feldolgozással. Így például az amerikai turnépartner is, a mongol The HU Band, akik nem csak átírták a Sad But True számukat mongol hangszerekre, de a szöveget is mongolra fordították. Az eredmény pedig valami libabőrzően rohadt jó.

[Titkos]

Eme gyöngyszemet random dobta fel nekem a YT pár napja, mint recommended videót. Azóta már jópárszor meghallgattam és amíg a japánok nem jelentik be, hogy érkezik a Monster Musume no Iru Nichijou második szezonja, addig még valószínűleg fogom is hallgatni.

[annarancs]

A nyálas kínai regényeim mellé mit szoktam hallgatni vol. 1: nyálas koreai dalok.
Gaho - Home, Stay Here
Hwa Sa - LMM
Ryu Su Jeong - Color Rush (btw ez elvileg valami koreai BL cucc OST-je )
Young K - Alone in this world (Duet with Song Heejin)
Purple Kiss - Can We Talk Again
NIve - 2easy (ft. Heize)

[Ricz]

Valamiért elkerült a 2018-as Powerwolf lemez... eddig. Mondjuk közülük a leginkább a Venom of Venus talált be, de maga az egész korong hamar lemegy (játékidőre és érzetre is).

A coveres adaléklemez, amin az ő számaikat adják elő olyan felállások, mint az Eluveitie, Amaranthe, Caliban, Heaven Shall Burn vagy az Epica már valahogy nem lyan jó. Nem is az, hogy más formában vannak a megszokott nóták, hanem sok egyszerűen nem üt vagy túl átlagos iparos munkának érződik (különösen a Battle Beast vagy az Amaranthe), vagy ott a Kadavar feldolgozása, ami zeneileg még jó lenne, csak vokáltéren pofára esik az egész.