Re: Mit hallgatsz éppen?
Elküldve: 2019.06.13. 02:02
Végighallgattam a Saxon diszkográfiát, és úgy általánosságban korrekt anyag, de nagyon kiemelkedőt igazából 2000 után tudtak nyújtani, amit szívesebben hallgatok az első, bemutatkozó lemezükön túl, ami amúgy 1977-es, ha jól emlékszem...
Az új Eluveitie albumra is sort kerítettem, és hát... Ú, bakker, ez csodás lett, mint az újradolgozott Slania lemez. A kora reggeli bóbiskolásban kifejezetten büntet. Főleg az Ambiramus jött be.
Az új Ancient Bards lemez (Origine: The Black Crystal Sword Saga Part 2), ami közvetlenül folytatja az előző 3 albumot (avagy a Black Crystal Sword Sagát) ellenben nem tudom... Olyan nagyon nem fogott meg, és ehhez talán közrejátszik az is, hogy kicsit Tolkien-hatást érzek rajta. Vagyis azt, hogy van egy sztori, amit el akarnak mesélni, de valami olyan hosszúra nyúlik a deep lore és mitológia miatt... Nem kimondottan a Gyűrűk Urára célzok, hanem annak az egész világára. Mintha az első 3 lemez lenne maga a GyU, és ez az új saga/lemez A hobbit, és majd jön valamikor egy Szilmarilok, Húrin gyermekei és a 12 kötetnyi elveszett mesék és egyéb kötetek, mint a Gondolin bukása. És mivel apró szeletek jutnak egy-egy lemezre, egy új korongnál menthetetlenül elő kell cibálni a korábbi korongokat és bőszen jegyzetelni, hogy most miről is énekelnek, hol vagyunk a lore-ban. Az Impious Dystiopia egész jó nóta a lemezről, de sajnos nem lehet értelmesen választani, hogy miért is hallgasson bele az ember, mert ha a szövegre figyel, akkor csak egy narratív szeletet kap... Ilyenkor jutnak eszembe a Black Sabbath-féle Tyr, a Bathory-tól a Nordland vagy a Thy Majestie lemezei, hogy a koncepciós zenei művek miért igazán egyben megjelenve működnek.
Az Amon Amarth új korongja a Berserker is elég "eh" lett szerintem. Hiába hallgatom újra és újra, igazán egy számot se tudok kiragadni. Talán a Valkyriát, és ami szégyen, hogy nem is a hírhedt-híres Stamford-hídi berzerkerről szóló szám az, ami úgy megfogott. Ahhoz - az amúgy valós történelmi eseményről szóló számhoz képest - nagyon lassú. Pedig azért egy begombázott harcos, aki vagy 40 szászt megölt a fejszével, feltartva az angol sereget...
Nem szóltam az új Whitechapel albumról sem, ami egy kicsit visszalépett a Mark of the Blade-hez képest, de nem túlságosan. A The Valley kifejezetten ütős anyag lett úgy alle zusammen.
Az új Rammstein meg eh... Az albumra nem kerítettem sort, a Deutschland számuk tényleg rohadt jó és provokatív, viszont a Radio... Értem én a poénját, hogy valahol a médiát gúnyolja, csak az előadásmód kicsit túlzottan is teátrális hozzá.
Helyette amire még idén kíváncsi vagyok az a közelgő Sabaton (naná), Blind Guardian, Hammerfall lemezek, és talán a Whitesnake és Diamond Head lemezek a "nagypapa-metálos" (by Surci) együttesekből.
Az új Eluveitie albumra is sort kerítettem, és hát... Ú, bakker, ez csodás lett, mint az újradolgozott Slania lemez. A kora reggeli bóbiskolásban kifejezetten büntet. Főleg az Ambiramus jött be.
Az új Ancient Bards lemez (Origine: The Black Crystal Sword Saga Part 2), ami közvetlenül folytatja az előző 3 albumot (avagy a Black Crystal Sword Sagát) ellenben nem tudom... Olyan nagyon nem fogott meg, és ehhez talán közrejátszik az is, hogy kicsit Tolkien-hatást érzek rajta. Vagyis azt, hogy van egy sztori, amit el akarnak mesélni, de valami olyan hosszúra nyúlik a deep lore és mitológia miatt... Nem kimondottan a Gyűrűk Urára célzok, hanem annak az egész világára. Mintha az első 3 lemez lenne maga a GyU, és ez az új saga/lemez A hobbit, és majd jön valamikor egy Szilmarilok, Húrin gyermekei és a 12 kötetnyi elveszett mesék és egyéb kötetek, mint a Gondolin bukása. És mivel apró szeletek jutnak egy-egy lemezre, egy új korongnál menthetetlenül elő kell cibálni a korábbi korongokat és bőszen jegyzetelni, hogy most miről is énekelnek, hol vagyunk a lore-ban. Az Impious Dystiopia egész jó nóta a lemezről, de sajnos nem lehet értelmesen választani, hogy miért is hallgasson bele az ember, mert ha a szövegre figyel, akkor csak egy narratív szeletet kap... Ilyenkor jutnak eszembe a Black Sabbath-féle Tyr, a Bathory-tól a Nordland vagy a Thy Majestie lemezei, hogy a koncepciós zenei művek miért igazán egyben megjelenve működnek.
Az Amon Amarth új korongja a Berserker is elég "eh" lett szerintem. Hiába hallgatom újra és újra, igazán egy számot se tudok kiragadni. Talán a Valkyriát, és ami szégyen, hogy nem is a hírhedt-híres Stamford-hídi berzerkerről szóló szám az, ami úgy megfogott. Ahhoz - az amúgy valós történelmi eseményről szóló számhoz képest - nagyon lassú. Pedig azért egy begombázott harcos, aki vagy 40 szászt megölt a fejszével, feltartva az angol sereget...
Nem szóltam az új Whitechapel albumról sem, ami egy kicsit visszalépett a Mark of the Blade-hez képest, de nem túlságosan. A The Valley kifejezetten ütős anyag lett úgy alle zusammen.
Az új Rammstein meg eh... Az albumra nem kerítettem sort, a Deutschland számuk tényleg rohadt jó és provokatív, viszont a Radio... Értem én a poénját, hogy valahol a médiát gúnyolja, csak az előadásmód kicsit túlzottan is teátrális hozzá.
Helyette amire még idén kíváncsi vagyok az a közelgő Sabaton (naná), Blind Guardian, Hammerfall lemezek, és talán a Whitesnake és Diamond Head lemezek a "nagypapa-metálos" (by Surci) együttesekből.