Milyen mangát olvasol mostanában?

Minden téma, ami Japán képregényekkel kapcsolatos
Avatar
Elhaym
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 926
Csatlakozott: 2005.02.11. 16:16
Nem:

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Elhaym »

Nana 7. 10/10

Sokat kellett várni erre a kötetre, de megérte. Most sem lehetett benne csalódni. Emlékszem amikor először olvastam bele a Nanába, akkor még semmi jót nem találtam a sorozatban. Most már sokszor láttam az animét, olvasom a mangát is, a történet meg egyre jobban tetszik. Most is Takumi és Ren jelenetei jöttek be a legjobban, nagyon kedvelem őket. Remélem idén sok Nana fog még megjelenni, minél hamarabb elszeretnék érni a 12. kötetig. Ha most kéne választanom, hogy melyik a legjobb manga a magyarul megjelentek közül én a Nanát mondanám. Imádom. :)

Death Note 9. 10/10

9. kötet elolvasása után úgy érzem, hogy az anime végét nagyon összecsapták. Manga sokkal kidolgozottabb és sok olyan Mellos jelenet van benne amit az animéből kihagytak.

The Dark Hunters 03 10/10

Manga Talon könyvének első felét dolgozza fel nagyon jól. Minden fontos jelenet benne van. Jó volt a kedvenc történetemet rajzolva is látni, így olyan apró részleteket is megtudtam figyelni amit az eredeti könyv elolvasása közben nem. Acheron, Zarek és Nick a mangában is jól néz ki, én is hasonlóan képzeltem el őket. Nagyon megszerettem ezt a mangát, Suikoden és a Nana mellett ez is megérdemli a dobogós helyezést.

Vampire Knight 1.10/8

Nagyon vártam, hogy a VK manga magyarul is megjelenjen. Első kötet nem volt rossz, de sok minden még nem történt benne. Történet számomra majd csak onnantól lesz igazán jó amikor a sztori drámaibb lesz és feltűnik Yagari és Ichiru.
Kép
Olvasom: http://moly.hu/tagok/elhaym
Blogom szavazás augusztus 31.-ig.
Avatar
Vree
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 419
Csatlakozott: 2006.03.06. 18:21
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Vree »

Mangát senki nem olvas, vagy ha igen csak magyarul ? o_o Azt várná az ember hogy mióta a különféle mangafordító oldalak előbújtak az anonimitásból (amíg vissza nem zavarják őket - lásd mellékelt vezércikkünket) nagyobb sikere lesz nem csak az animenézésnek, de a mangaolvasásnak is.

Szerintem én minden héten találok valami érdekes új sorozatot. A legutóbbi kedvencem egy "Sumire 16" című sorozat - ez egy ilyen bábozós pasasról szól, aki egy életnagyságú bábut mozgat (a bábu viseli a Sumire nevet) és akit iskoláslánynak próbál kiadni (annak ellenére hogy mindenki számára látható ahogy ott áll a bábuba dugott karral xD)

Persze először hibbantnak nézik de olyan meggyőződéssel játssza a szerepét (pl. ha az öreget valami sérülés éri, a bábu akkor is úgy viselkedik mintha mi se történt volna) és "Sumire" olyan rendes lány, aki mindig mindenkinek segít és mindenkiért kiáll, hogy nincs szívük elzavarni és befogadják. Innentől kezdve aztán hibbantabbnál hibbantabb kalandokban vesznek részt majd ő és a barátnői, amikben néha erősen kapkod az agyához az ember, mert az hogy mindenkinek úgy kell tennie mintha Sumire normális lány volna, miközben az öregnek sem szabad kiesni a szerepéből, néha elég nyakatekert szituációkat eredményez Xp

(Azt hiszem a kedvencem az a jelenet amikor egy másik bábossal - a történet vége felé ugyanis egy férfi bábuval parádézó hölgy is csatlakozik a csapathoz - egy épület szélén egyensúlyoznak, de a nő elejti a bábuját, a férfi meg utánakap és majdnem leesik a párkányról. Na most a való életben a nő biztonságban van, a férfi meg életveszélyben, de a szerepük szerint úgy kell játszaniuk mintha Sumire állna fenn, a fiú-báb meg épp lezuhant volna...ááááá...)

Nagyon klassz sorozat, végtelenül megható befejezéssel :) Tudom ajánlani.
Avatar
scineram
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1540
Csatlakozott: 2006.05.30. 13:43
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Green Hell
Kapcsolat:

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: scineram »

Szerintem sokan rühellünk monitoron olvasni, így ami nem kézzelfogható, az hátrányban van. Most a Yumekui Merry fordított fejezeteit kellett betolni, mielőtt az animét elkezdeném, de sokkal tovább tartott, mint reméltem. Pedig királyság.
Amúgy tényleg elválik tőle a sorozat? A GG magyar fordítója utalt rá.
Jöhet az Oniichan no Koto Nanka Zenzen Suki Janain Dakara Ne.
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Nálam meg az van, hogy olvasom rendszeresen a havi D.Gray-man és To-Love-Ru:Darkness fejezeteket, de jelenleg még animét nézni sem nagyon van időm, nemhogy mangát olvasni. (Ha mégis lenne, akkor mondjuk szintén TLR-t olvasnék, mert nem olyan rég sikerült megszerezni végig az első sorozatot uncensored módban. XD) Persze ha találok valami átlagnál jobb, esetleg "nagyonepic" sorozatot, arról feltétlen írok majd. :) (A fenti két címről meg azért nem nyilatkozom minden hónapban, mert szerintem hosszú távon megunnátok, hogy: "epic....still epic....ZOMG, THE MANGAKA IS A GOD!!!!444", és hasonló jellegű postjaimat. XD)
Kép
Avatar
Ayla
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2074
Csatlakozott: 2007.02.18. 16:59
Tartózkodási hely: sehol és mindenhol

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Ayla »

erről jut eszembe.. a Tu Love Runak én is neki fogok fogni hamarosan, mert már nincs anime és hiányom van XD

Jelenleg olvasgatom:
Lovely Complex
DOLLS
Hitman Reborn!
Fap Note

ja és néha Gosick.
Shotaaa!! Lolííí! Shotaa!! Lolíí!! Sho- LOLI! :D He. | hol vagy, Pantalaimon?
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Junchi »

scineram írta:Amúgy tényleg elválik tőle a sorozat? A GG magyar fordítója utalt rá.
Ja, valahol a 8. rész környékén már az anime-original dolgok kerülnek előtérbe, de állítólag biztató számokat mutatott első körben a DVD/BD előrerendelések száma, szal nem kizárt, hogy majd egy második szériában folytatódik tovább a kánon-vonal. Legalábbis remélem... Stuff is too awesum to end like this!

Btw egyelőre csak az első 10 ch-n vagyok túl, de azt már most le kell szögezzem: Merry sokkal aranyosabb animében mint mangában. :3 Szal nekem nagyon hiányzik színes!Merry + az újonc seiyuu hangja is egészen drúl ahhoz, hogy hiányoljam. ^^

Persze a manga ezt leszámítva is rulz!
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Vree írta:Szerintem én minden héten találok valami érdekes új sorozatot. A legutóbbi kedvencem egy "Sumire 16" című sorozat - ez egy ilyen bábozós pasasról szól, aki egy életnagyságú bábut mozgat (a bábu viseli a Sumire nevet) és akit iskoláslánynak próbál kiadni (annak ellenére hogy mindenki számára látható ahogy ott áll a bábuba dugott karral xD)
Ezzel a múltkor én is összeakadtam, elég betegnek tűnt. XD

Amúgy én olvasok vagy egy tucat mangát, csak mindegyik még futó sorozat, és nem szokásom egyenként kivesézni a fejezeteket, meg nem is biztos, hogy vevő lenne a társaság havi rendszerességgel az ömlengéseimre. :drop:
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Mariko írta:Amúgy én olvasok vagy egy tucat mangát, csak mindegyik még futó sorozat, és nem szokásom egyenként kivesézni a fejezeteket, meg nem is biztos, hogy vevő lenne a társaság havi rendszerességgel az ömlengéseimre.
Én bepróbálom most ezt, de persze a lehető legrövidebb leszek! :3

Bleach: :roll:
Claymore: :thumb:
D.Gray-man: :?
Deadman Wonderland: :thumb:
Fairy Tail: :wwall:
Gantz: :neutral:
Highschool of the Dead: :vigyor:
Vagabond: thumb
Yumekui Merry: thumb

(Qrva smiley-limit...)
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Akkor ha már így megemlítettem a fenti két címet, egy kissé bővebben. XD

To-Love-Ru: Darkness: Csak október óta fut, és mivel havimanga, még nehéz lenne róla bármit is mondani, majd hosszútávon derülnek ki róla a dolgok. Bár spin-off-ként lett beharangozva, szerencsére inkább egyenesági folytatása a sima TLR mangának, egyenlőre annyi változott, hogy:

1. Inkább Yami, Mea (új csaj), és Lala húgai kerültek főszerepbe, és kissé háttérbe szorult a többi lány, de szerencsére még így is elegendő screentime jut minden karakterre, valamint a mangaka rendesen vissza is utalgat az első sorozatban történtekre, szóval szinte nem is érződik, hogy volt egy egyéves kényszerpihenője. :)

2. Van plot, ráadásul több szálon futó! XD Tudom, hihetetlen. XD Nem is lehet tudni, hogy pontosan meddig fog tartani ez a történeti szál (meg úgy egyáltalán, a manga...XD), illetve, hogy ha ennek vége, belekezd-e valami újba a mangaka, vagy ez csak "etetés", amíg beszervezik az új csajt, és utána minden visszaáll a rövidebb "fillersztoris" mederbe, de tökmindegy, így is, úgy is élvezem. :D Szerencsére Yabuki és Hasemi az a páros, akiknél még az sem megy a fanservice rovására, ha történetet írnak a cuccba. XD Csak azért szorítok, hogy nehogy valami túl komoly irányba vigyék el a sztorit a későbbiekben, valószínűleg az alkotók is sejtik, hogy a fanboyok ezt pont idegnyugtatónak használják, nem drámát akarnak olvasni.

3. Ha a "sima" sorozat fanservice értéke "over 9000", akkor a TLR: Darkness "over 10.000". XD Konkrét szexjelenetek ugyan (még XD) nincsenek a mangában, de lassan kezdem azt hinni, hogy csak az akadályozza meg ebben az alkotókat, hogy shounen, és nem seinen magazinban fut. XD Noha már az előző sorozat is bővelkedett "eredeti" fanservice jelenetekben, a Darkness még explicitebbé tette az egészet. XD Szerencsére azért nem érték el mondjuk egy Queen's Blade színvonalát, szóval még így sem fordult át az egész ízléstelenségbe.

És a végére a nagy kérdés: Jobb-e, mint a TLR volt? Egyenlőre ezt sem lehet eldönteni, persze az explicitebb fanservice miatt sokan egyből rámondták, hogy kétszer annyira jó, mint a régi volt, meg hasonlók, de én azt mondom, hogy várjuk ki a végét, majd ha két év múlva is alig halad a sztori, akkor lehet, hogy bánni fogjuk mi ezt, fanservice ide vagy oda. Egyenlőre azonban nincs gond a sorozattal, az biztos, hogy ha nem is mondanám rá egyértelműen, hogy jobb, de azt sem, hogy rosszabb, egyenlőre hozza az első színvonalát. :) (Bár azért remélem, hogy a többiek is bővebb szerepet kapnak majd 1-1 képkockánál, szerencsére a múltkor már volt egy elég komoly Yui-s fejezet, ami biztatóan hatott. :))

D.Gray-man: Ez szerintem továbbra is a most futó legjobb shounen fight. Annak meg külön örülök, hogy a legutóbbi 1-2 fejezetben egy olyan irányba ment el a sztori, amit már páran jósolgattak, de végre tényleg bekövetkezett. :D És most tényleg nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezek után hogy folytatják következő hónapban. :D (Akárhány tippem van rá, mindegyik kimenetele elég érdekes lenne... XD)
Kép
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Junchi írta:Bleach: :roll:
Claymore: :thumb:
D.Gray-man: :?
Deadman Wonderland: :thumb:
Fairy Tail: :wwall:
Gantz: :neutral:
Highschool of the Dead: :vigyor:
Vagabond: thumb
Yumekui Merry: thumb

(Qrva smiley-limit...)
LOL! XD

Én a Bleach-hez tettem volna a falfejelős smiley-t. ^^
Kép
Avatar
Kdanni
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 531
Csatlakozott: 2010.09.01. 17:58
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Kdanni »

Hatás keltés céljából most tényleg felsorolom mindet, kivéve azokat amiből úgy 3-4 hónapnál régebben nem láttam új fejezetet. :D

One Piece
Naruto
Bleach
History's Strongest Disciple Kenichi
Kekkaishi
Katekyo Hitman Reborn!
Mahou Sensei Negima!
Gintama
Hunter x Hunter //Itt nem is volt új fejezet már lassan egy éve.
Air Gear
Fairy Tail
Vagabond
D.Gray-man
Sayonara Zetsubou Sensei
Nurarihyon no Mago
Minami-ke
Kami nomi zo Shiru Sekai
Sket Dance
Toriko
Yankee-kun to Megane-chan
Kenkou Zenrakei Suieibu Umishou
Code:Breaker
Beelzebub
Soul Eater
Sketchbook
GE ~Good Ending~
Yotsuba&!
Seitokai Yakuindomo
Working!!
Kuroshitsuji
Rurouni Kenshin
Tegami Bachi
Toaru Majutsu no Index
Toaru Kagaku no Railgun
Rosario+Vampire Season II
Imouto wa Shishunki
Enigma
Ao no Exorcist
Oumagadoki Doubutsuen
Nichijou
Natsu no Arashi!
Tokyo ESP
To LOVE-Ru Darkness
Gekka Bijin
The!! Beach Stars
Gokiburi Ginjika
Soul Eater Not!
______________________________________________

Fairy Tail szerintem most elég jó, sikerült izgalmassá tenni a történteket Mashimának, nem úgy mint az Oracion Seis arc alatt. És Cana végre fontos szerepet kap!

To-Love-Ru: Darkness nagyon kemény... Nekem a Mikan fanservice már kicsit erős, és kicsit jobban érdekelnének az eredeti hősnők, de egyszer csak oda is el ér a történet. Mert igen tényleg van történet. :)

Yumekui Merry Itt le spoilereztem magamnak valamit ami miatt nem leszek képes csak el menni mellette.

_______
ps.: így végig nézve, kicsit én is megijedtem. :P
ps2.: -aki nem hiszi-
"I'm Lovely and Charming but I Summon Death"
-MAL profilom- -blogom-
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Kdanni írta:To-Love-Ru: Darkness nagyon kemény... Nekem a Mikan fanservice már kicsit erős, és kicsit jobban érdekelnének az eredeti hősnők, de egyszer csak oda is el ér a történet. Mert igen tényleg van történet. :)
Én most olvastam el a legújabbat, nem volt rossz, kész fighting manga lett a mostani fejezet, de tetszett. :) Az eredeti hősnők remélhetőleg újra előtérbe kerülnek majd, amint lezárul ez a Mea-szál. (Remélhetőleg nem ezt fogják húzni egészen a manga végéig. XD) Engem egyedül csak Momo idegesít, azon szurkolok, hogy ne sikerüljön a hárem-terve, mert még egy Haruna x Lala x Rito endinget úgy-ahogy el tudnék képzelni, de amit ő tervez, az kb. kivitelezhetetlen, max ha mangakáék több karakter jellemét is jól megerőszakolják. (Majd el is hiszem, hogy a moralitásmániás Yui, vagy Mikan, aki a srác tesója, belemenne egy ilyen háremes izébe, hogyne...) Emellett zavar, hogy játssza a jókislányt mindenki előtt, a mostani fejezetben meg ráadásul tiszta "női Hitsugaya" volt, még Yamit is hülyére verték, és megalázták, de persze Momón egy karcolás sem eshet... :roll: Nem mintha Yami-fanboy lennék (Harunaaa~ *__*), mert az első sorozatban meg érte volt megőrülve minden olvasó, de van különbség aközött, hogy a fanok sztárolnak hülyére egy karaktert, vagy maga az alkotó. Momónál mintha kezdene az utóbbi irányba eltolódni az egész, persze most még nem vészes a helyzet, de nem akarom, hogy a továbbiakban minden fejezet arról szóljon, hogy mindenki egy tehetetlen lúzer, de az isteni Momo-sama megmenti a helyzetet, amikor meg épp nem harc van, akkor a háttérből Yagami Light stílusban manipulál mindenkit. (Bár elismerem, ez az Álarcos Férfire hajazó rózsás belépője azért nagy volt. XD) Szóval az a vicces helyzet állt most elő, hogy bár Mea is egy enyhén pszichó, és nagyon nővérkomplexusos tüneteket mutató egyén, még mindig inkább neki szurkolok, mint hogy Momo tervei váljanak valóra, akkor ugyanis alapvetően megváltozna az egész manga hangulata, és nem örülnék, ha túl komoly lenne. (Így is elhittem egy percre, hogy kinyírta a bérgyilkoscsajt, aztán szerencsére kiderült, hogy csak kamuzott. Szvsz nem illenének ide a hullák, ez olyan, mint a One Piece, még a gonoszok sem halnak meg, csak jól elverik őket. XD) Apropó, nem emlékszem: Gidet láttuk már ilyen bishounen alakban, vagy legalábbis beszéltek róla, hogy van emberi formája is, vagy ez ilyen meglepetés volt a mostani fejezetben? XD
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Mariko írta:Én a Bleach-hez tettem volna a falfejelős smiley-t. ^^
Igen, akár ott is elfért volna. :3

Btw a D.Gray-man most valóban kezdi szépen összeszedni magát, ez a mostani arc például bejön, szal végre ismét kezd az art elfogadható lenni és a sztori is teljesen rendben van.

Viszont az előző Alma karmás fertelmet nem fogom tudni egyhamar elfelejteni... Nem tudom, hogy mit akart azzal Hoshino, de imho nagyon melléfogott vele.
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Junchi írta:Viszont az előző Alma karmás fertelmet nem fogom tudni egyhamar elfelejteni... Nem tudom, hogy mit akart azzal Hoshino, de imho nagyon melléfogott vele.
Mondjuk bemutatni Kanda múltját, amit már az eleje óta ígért, és minden fan tűkön ülve várta. :) (Az egy másik dolog, hogy a fangirlök kedvéért azért eléggé utalgatott az Alma x Kanda dologra... XD) Lehet, hogy kissé elhúzta azt az arcot, de végre nem annyit tudok a karakterről, hogy "bunkó "szamuráj", aki valamiért szinte halhatatlan, mert állandóan regenerálódik, és néha random bemondja, hogy "meg kell találnom azt a személyt". XD Egyébként azon kívül, hogy "fúj, gayfest!" meg "el volt nyújtva", nem hallottam még értelmes indokot, hogy miért is kapott mindenki hülyét ettől az arctól, szerintem már nagyon ideje volt.
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Titkos írta: Egyébként azon kívül, hogy "fúj, gayfest!" meg "el volt nyújtva", nem hallottam még értelmes indokot, hogy miért is kapott mindenki hülyét ettől az arctól, szerintem már nagyon ideje volt.
"Fúj, gayfest", unalmas, érdektelen flashback, Kanda nem érdekel, Alma kicsit sem volt érdekes, minden negyedik képkockára jutott valami shounen-fight klisé, itt ment át borzalmasba az art, rossz poénok rossz helyen, etc.

Tessék. :D
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Kösz. XD A gayfest engem nem zavart, bárki másnál furán jött volna ki (pl. akkor már azon inkább néztem, hogy Kanda mosolyog Allenre...), de mivel Alma meg a nő aki szintén Alma... XD voltak Kanda "mindene", megértettem, hogy akár még "out of characterbe" is átmegy miattuk. A flashback valóban el volt nyújtva rendesen, de azzal a kettőjük közti erős köteléket akarta bemutatni, most ha bevág pár képsort, hogy ott állnak egymás mellett gyerekként, akkor meg az lett volna a baja mindenkinek, hogy egy seggből előhúzott szereplőről hirtelen kitalálják, hogy Kanda legfontosabb személye. (Plusz ugye így belefértek olyan dolgok, mint Bak szülei, vagy Marie. :) Én szeretem az ilyet, amikor az utolsó "csicskának" is jut egy kis screentime.) Az, hogy Kanda téged nem érdekel, bocs, de egyéni szoc. probléma. XD Annyira speciel engem sem, vagy legalábbis fel tudtam volna sorolni 1-2 szereplőt, akiket inkább láttam volna harc közben (pl. akiket nem mutattak, vagy csak alig: Lavi, Lenalee, Miranda, Krory, stb.), de nem csak mi ketten olvassuk a mangát, és ez nem a Nárúúútóó, amit a fanok írnak, és az aktuális "TOP 10 character list" szerint válogatják össze a szereplőket, úgyhogy most "le kellett nyelni" a Kandás részeket, a végtelenségig nem lehetett húzni ezt a "darkos múltú bish vagyok, csak éppen senki sem tudja, hogy mi a francért" image-et. :wink: Ez olyan, mint hogy most meg Cross-ról derültek ki dolgok, szépen sorra kerül mindenki. (Engem meg az érdekelne, hogy pl. Lavit hogyan nyomta tele a pszichoNoa parazitákkal, de kivárom a soromat...:)) Amúgy emlékszem, anno a "Phantom Thief G" arcot is fikázták, egyedül csak nekem tetszett, hogy olyan jó kis régi hangulata volt, mint az első fejezeteknek, amikor még szervezték befelé az új ördögűzőket. XD A klisék lehet, hogy ott voltak, én annyira nem figyeltem, persze volt sok kiszámítható jelenet, de pl. tegye fel a kezét, aki nem sejtette előre, hogy a Rend bele fog bukni az egész Third Exorcist projectbe. (Apropó, újabb jó pont a flashback arcnak: kiderült, hogy mi is a Second Exorcist project.) Az artra bevallom nem emlékszem, hogy hol változott meg totálisan, azt tudom, hogy volt egy több hónapos kihagyás, és már előtte sem volt az igazi, de a teljes karakterdizájn-váltás asszem tényleg ennek az arcnak az eleje körül történt meg, viszont utána mintha fejezetről-fejezetre javult volna, nekem már az Almás arc végi rajzolás is egészen bejött, a mostanit pedig már szinte teljesen megszoktam, meg ez az a cucc, ahol a sztori szvsz bőven kárpótolja az embert a "weird" dizájnért. Nekem egyébként egy komoly bajom van csak az egésszel, de az úgysem fog változni: Hoshinónak nem szóltak, hogy ha már a havi chapter oldalszáma megnövekszik a hetihez képest, akkor illene az eseményeket is ezzel együtt növelni, nem pedig a korábban hetente megszokott sebességet széthúzni havira...:dirr: (Vagyis most 31-35 oldalon történik ugyanannyi dolog, mint anno 18-20-on, ami azért kicsit gáz, főleg, hogy pl. ha ugyanígy összehasonlítom a TLR - TLR: Darkness-t, ott azért látványos a változás, pedig abban a mangában a történet, mint olyan, egy új jövevény...XD)

Na, de amúgy nem az, tőlem nyugodtan lehet nem szeretni, csak az a sárdobálás, ami közben, meg még utána is ment az arc-ra, kissé meglepett, azt meg azért erősnek érzem, hogy ez Hoshinótól valami "kényszermunka" lett volna, vagy hogy maga sem tudta volna, hogy mit csinál, mert én pont azt láttam, hogy az egész gondosan fel volt építve. (Pl. ez a "Kanda mindenhol virágokat lát" tutira asspull volt, mert előzőleg csak a homokórában látott egy darab lótuszt, végül meg már a szoba is tele volt velük, de még ezt is elegánsan megoldotta úgy, hogy ne legyen belőle plothole. :)) Egyébként a klisék azért nem zavarnak, mert ezt én sosem az eredetiség miatt olvastam, inkább úgy mondanám, hogy a kliséket képes jókor bedobálni, vagy nem a megszokott módon alkalmazni. XD
Kép
A mordályos nyul
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1889
Csatlakozott: 2006.11.12. 11:53
Nem:
Tartózkodási hely: Kő alatt

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: A mordályos nyul »

Én most elkezdtem egy ideje a Black Jacket, és már 7 fejezet után megkapta a 10/10-et. Még úgy is, hogy gyakran vannak benne logikátlanságok, és Black Jack még annyira sem praktizálhatna mint House. Azért remélem hamarosan rendeződik már a jelleme meg a módszerei is, mert eddig nem tudtam eldönteni, hogy mit miért csinál: most vagy jószándékból csak furán, vagy egy gennyláda, vagy Tezuka sem találta ki még az elején, csak az epizódokra hegyezte ki az eseményeket. De ezek az epizódok viszont ütnek. Engem tuti.
Emellett van egy rakat manga, amit "olvasok", hivatalosan, csak időt kéne kerítenem hozzá. Jaj, a Rosariót nagyon tovább kéne már vinni! >___<
Na de sebaj Tóbiás, hamarosan csak kerítek egy kis időt ilyesmire is. :D
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Bloodhound

Alapvetően tetszett... DE mi a frász volt az az utolsó két oldal? Ezt most miért kellett!? Olyan jópofa, könnyed shoujo lett volna, erre bevágtak a végére egy erőltetett tragédiát. A fiúk gyakorlatilag öngyilkosok lettek, de még csak okuk sem volt rá. Bah...
7/10
Kép
Avatar
zebra
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 837
Csatlakozott: 2008.09.22. 20:56
Nem:
Tartózkodási hely: Heves megye

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: zebra »

Post-apocalypse time! \o/

A napokban olvastam a Hotel c. oneshot-ot és a Noise-t.

Hotel
Poszt-apokaliptikus "Noé bárkája" történet megható zárással egy - nem akármilyen - robot narrációjával. 10/10

Noise
Musubi rendőrnő eltűnt gyerkőcök után kutat, de a látszólag egyszerű ügy mögött egy borzalmas ( >> nézőpont kérdése...) rejtély lappang. Érdekes, bár hasonló sztorikkal már volt dolgom. Mindenképpen ajánlom azoknak, akik bírják a sötét hangulatú sci-fiket. :wink: 8/10. Most olvasom a Blame! c. mangát, ami ugyanebben a világban játszódik évekkel később.
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Junchi »

zebra írta:A napokban olvastam a Hotel c. oneshot-ot és a Noise-t.
A Hotelt én is épp a napokban olvastam el és jah, tényleg nagyon ott volt, főleg az utolsó két oldal, habár 10-et nem adnék rá, viszont 9-et simán.
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Mariko »

A Hotelt én még régebben olvastam, nekem is nagyon tetszett, bár nálam is csak 9/10-et kapott, mint Junchinál. ^^
Kép
Avatar
scineram
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1540
Csatlakozott: 2006.05.30. 13:43
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Green Hell
Kapcsolat:

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: scineram »

Túl vagyok húsz fejezeten az Oniichan no Koto Nanka Zenzen Suki Ja Nain Dakara Neből. A karakterek rajzstílusa kicsit szokatlan volt, de egyébként nagyon szép a rajzolás. A sztori meg eddig óriási. Ahogy Titkos mondta, egyetlen karakter sem épeszű. Mostmár nagyon kíváncsi vagyok, mit akar valójában Kondou. Csak nehogy tényleg trap legyen, ahogy a fordító sejtette, az rendesen odaverne.
Kép
Avatar
Ayla
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2074
Csatlakozott: 2007.02.18. 16:59
Tartózkodási hely: sehol és mindenhol

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Ayla »

Tegnap este beértem magam a Hitman Rebornnal! :D yay.

Naná, hogy most tart a legnagyobb fightnál a sztori, és pont innentől várhatok rá heteket..... és a Bakuman is teljesen kikészít. Mondjuk nagyon örülök hogy mindkettő kijött a katasztrófák ellenére, úgyhogy szavam sem lehet.

visszatérve Reborn!hoz..... Daemon Spade...?!!! wááááá
Shotaaa!! Lolííí! Shotaa!! Lolíí!! Sho- LOLI! :D He. | hol vagy, Pantalaimon?
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Tényleg Ayla, az Onanival hogy haladsz? XD
Kép
Avatar
Ayla
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2074
Csatlakozott: 2007.02.18. 16:59
Tartózkodási hely: sehol és mindenhol

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Hozzászólás Szerző: Ayla »

röviden: sehogy. Nekem valahogy unalmas... de mondjuk a 18-as cseptör kellős közepén tettem szünetre. Mondjuk idegesít, hogy a KHRrel beértem magam, most meg ez van függőben, és ez frissebb is.... de most a Bleach animét akarom bepótolni. Van másfél év kiesésem XD Meg mondjuk az is hátráltató, hogy az Onanit nem szívesen olvasok órák alatt *kuncoging* XD szal szerintem jövőhétvégére azt is befejezem. (ha túléltem ezt a hetet...)
Shotaaa!! Lolííí! Shotaa!! Lolíí!! Sho- LOLI! :D He. | hol vagy, Pantalaimon?
Válasz küldése