Oldal: 43 / 46

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.07.13. 00:57
Szerző: annarancs
A közelmúltban elég sok mangát kezdtem el olvasni (vagy folytattam hosszabb kihagyás után), ezek közül jöjjön néhány:

Madame Petit: az 1920-as években játszódik. A 16 éves Mariko apja halála után hozzámegy feleségül annak barátjához (aki mintegy 30 évvel idősebb nála, de gyerekkora óta ismeri, ráadásul az apja tartozásait is rendezte). Párizsba utaznak nászútra, ám az Orient Expresszen a férj meghal. Mariko azonban sokkal talpraesettebb annál, hogy csak úgy simán kétségbe essen, fényt derít a rejtélyes haláleset körülményeire, és közben egy új, valódi szerelem is kibontakozik közötte és egy titokzatos indiai úriember között. :3
Ezt a mangát a napokban kezdtem el olvasni, rögtön be is értem a lefordított fejezeteket, teljesen beszippantott. Még két fontos szálat kell majd lezárnia a mangakának, ám ezek közül az egyik elég reménytelennek tűnik jelen pillanatban. :(
Mariko igazi kis tűzről pattant menyecske, mindig bajba keveredik, de fel is találja magát szinte bármilyen helyzetben (azt is tegyük hozzá, hogy mindig szerencséje van). Niram, a 19 éves indiai úriember eleinte kissé fajankó módjára viselkedik, de ahogy jobban megsimerjük a motivációit (és főleg egyre nagyobb hatással lesz rá Mariko), egyre kedvelhetőbbé válik ő is. Már a kezdetektől izzik közöttük a levegő, mostanra pedig végre mindketten tisztázták magukban az érzelmeiket, így már csak egy (vagy kettő) utolsó nagy akadályt kell legyőzniük, hogy együtt lehessenek (nem, nem a vallomás az, ezek nem középsulis karakterek :D). Egy-egy érdekesebb témát is érint legalább futólag a történet, ilyen pl. a homoszexuálisok helyzete a 20-as években, illetve a rasszizmus.

Sekai de Ichiban Warui Majo: Quinta egy hírhedt, 300 éves, páratlanul erős boszorkány. Az egyetlen bökkenő, hogy valójában 16 éves, és ugyan tényleg nagyon erős, naponta csak 3 alkalommal tud mágiát használni (az eredeti Quinta erejét örökölhette valamilyen, eddig nem részletezett módon, de a teste még nem alkalmazkodott a hatalmas varázserőhöz). Egy nap megment egy menekülő fiatal férfit, akiről kiderül, hogy egy mágiát kutató professzor, és éppen egy forradalmi felfedezést tett, ám az eredményeit el akarják tőle lopni. Felbéreli hősnőnket, hogy legyen a testőre, amíg publikálni nem tudja a munkáját, ezzel kezdetét veszi a közös, kalandokkal teli utazásuk. A lány horantlere (mágikus szarvasszerűség, a varázslók elengedhetetlen társa) rettenetesen aranyos. :3 A főszereplők remek csapatot alkotnak, és a romantika is alakulóban van (de egyelőre nem ezen van a fő hangsúly). Kellemes olvasmány.

...és egyelőre ennyi, túl álmos vagyok, hogy értelmesen írjak a többi mangáról, pedig még vagy 5-6 címet be szeretnék mutatni. Majd legközelebb. >.< (Az egyik most kihagyott mű, a Kono Oto Tomare! akár kis szerencsével animét is kaphat hamarosan, elvileg lesz a jövő hónapban egy nagy bejelentés vele kapcsolatban, ha addig nem, majd akkor ömlengek róla egy sort, annyira megszerettem. <3)

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.07.20. 22:12
Szerző: annarancs
Milyen mangát olvastam mostanában? vol. 2:

Metamorphose no Engawa: egy 75 éves özvegy hölgynek megtetszik egy BL manga borítója a könyvesboltban, mit sem sejtve meg is veszi a kötetet. Otthon aztán kicsit meglepődik az olvasásakor (a reakciói a sajátjaimra emlékeztetnek, ha nagy ritkán BL-t olvasok xD), de érdekli a történet folytatása, ezért visszatér a könyvesboltba a második kötetért, majd a harmadikért is, és közben barátságot köt egy részmunkaidőben ott dolgozó iskolás lánnyal. Az eddig lefordított 6 fejezet alapján egy nagyon kedves mangáról van szó, amit azonban lágyan körülölel az elmúlás gondolatköre is.

Ojisama to Neko: itt is egy özvegy, ezúttal egy férfi a főszereplő, aki megvásárolja az állatkereskedés legnépszerűtlenebb macskáját. Idáig nem volt házikedvence, így kell egy kis idő, mire beletanul a macskatartás rejtelmeibe, de egy ennyire áldott jó macska mellett szerencsére nem akad komoly problémája. A fejezetek olvasása során, a nézőpontot folyamatosan váltogatva nyomon követhetjük, hogy az özvegy és a macska hogyan gyógyítják ki egymást a magányból.
Ha valaki szeretne még szinte már irreálisan kedves macskákról olvasni, az tehet egy próbát a Wonder Cat Kyuu-chan webmangával is.

Buddha Cafe: Ruri egy lelkes, ám rettenetesen ügyetlen egyetemista lány, akit sehova nem vesznek fel hosszabb időre részmunkaidőben dolgozni, annyit bénázik szegény. A helyzet akkor változik meg, amikor a három fiatal buddhista pap által üzemeltetett Kissako kávézó alkalmazásába kerül. Ez a bájos 4-koma picit a Gekkan Shoujo Nozaki-kunra emlékeztet engem. Humorban ugyan kissé elmarad tőle (a Buccafé! gyakran inkább aranyos, mint vicces), de a karakterek itt is nagyon kedvelhetőek, ráadásul szintén az alacsony, vörös hajú lány és a sztoikus, magas, fekete hajú férfi között bontakozik majd talán valamiféle románc. :3 Bónuszként még a buddhizmusról és a különböző irányzatairól is kapunk némi információt.

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.07.21. 08:56
Szerző: Risa
Köszi a kedvcsinálót! <3 These might be relevant to my interests. :lol:

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.07.21. 10:48
Szerző: annarancs
Szívesen! :) Amint a lustaságom engedi, írok majd még néhányról, bár főleg romantikus shoujo művek maradtak. Talán csak a Gokushufudou lóg ki a tinirománcos vonalból. Ez a manga egy ex-yakuzáról szól, aki új életet kezdett szerelme oldalán, háziemberként (a háziasszony férfi változata - van erre jobb szó? :D) éli boldog mindennapjait, de közben a múltja is utoléri, és ez rengeteg abszurd, komikus helyzethez vezet. xD

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.08.05. 15:39
Szerző: annarancs
Most éppen a Golden Kamuy mangáját olvasom, kb. a lefordított fejezetek 2/3-ánál járok. A tavaszi szezonban futott az anime, és itt a futott tényleg nagyon találó szó, mert olykor eléggé kapkodva dolgozták fel az eseményeket. Kimaradt pl. a főszereplő múltja és a motivációjának kifejtése (még az első részekben kellett volna rá sort keríteni), de Hijikata vagány ügyködését is alaposan megcsonkították az utolsó epizódban, illetve néhány vadászós/gourmet/humoros jelenetet is nélkülöznie kellett az anime nézőinek. A tömörítések ellenére azért tűrhető lett az adaptáció (főleg a szinkronszínészek kiváló munkájának hála), de ahogy az lenni szokott, az eredeti mű jobb (legalábbis nekem jobban tetszik).
Már egy ideje elhagytam az animében feldolgozott fejezeteket, és elég vad a folytatás. :D Rengeteg furcsa szereplő kerül elő, de a már ismertekről is kiderülnek érdekes dolgok. Néhány dolog persze nem változik, így például továbbra is Shiraishi a legjobb poénok forrása/áldozata, illetve Hijikata még mindig az egyik legbadassebb karakter, akivel valaha találkoztam (bónuszként a várakozásoknak megfelelően szemtelenül jóképű volt fiatalon). A történet izgalmas, de a váratlan fordulatok sem tűnnek légből kapottnak. Az altesti humor továbbra is folyamatosan előkerül (a Gintamával is simán felvehetné a versenyt ebből a szempontból), bár az animében már adaptált Professor Penis után nem tudom, mire számítottam. xD Egy-egy bizarrabb jelenetet is képes még jobban feldobni a mangaka egy jól eltalált kommenttel a fejezet végén. :'D Oh, ha már a fejezetek végénél tartunk, igazán remek munkát végez a fordítócsapat, mindig elmagyarázzák az utolsó oldalon a releváns kifejezéseket, történelmi/irodalmi vonatkozásokat stb.

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.09.04. 19:46
Szerző: matta
Mugen Spiral

Meglehetősen pancser módon, másodszor szaladtam bele.
Bár ismerősnek tűnt, az első pár fejezetet teljes amnéziában olvastam. Annyira élveztem, hogy nem is értettem miért merült a teljes feledés homályába. De aztán jött a felismerés az utolsó fejezetnél. Gyakorlatilag félbe lett hagyva, annak ellenére, hogy ott virít: "final chapter"... na meg az, hogy "completed".
Ez azért is fájt nagyon, mivel direkt olyan mangákat szoktam keresni, amik be vannak fejezve és nem kell egy örökkévalóságig várni, hogy alakuljon valami fejlemény. (Amire ez esetben az esély pontosan zéró).
Ezt csak súlyosbítja, hogy tényleg nagyon tetszett az, ami van belőle.

Az elkövető egyébként Kusanagi Mizuho aki pl. az Akatsuki no Yona-ról lehet ismerős. Az egyik főhős (démon) gyakorlatilag Hak hasonmása. Őt sikerül macskává változtania egy spiritiszta leányzónak és így indul kettejük kapcsolata. Túl sok újdonságot nem kaptam tőle, de nagyon szórakoztató volt, így igazán kár érte.

Ha esetleg más is belefutott hasonlóba, mondjatok pár címet amit érdemes ilyen tekintetben kerülni.
Egyébként arra is kíváncsi lennék, hogy volt-e olyan élményetek, hogy gyakorlatilag teljesen kiesett egy manga és csak pár fejezet után esett le, hogy az már a második kör... (kicsit jobban érezném magam, ha találnék sorstársat :D)

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.09.04. 22:16
Szerző: annarancs
matta írta:Mugen Spiral
Úúúú, ezt én is olvastam anno, amikor az Akatsuki no Yona fejezeteit beérve elővettem a mangaka többi művét, és nagyon sajnáltam, hogy elkaszálták. Még ha nem is a legeredetibb történet, egészen kellemes volt.
Ha viszont a Mugen Spiral tetszett, akkor lenne egy remek ajánlatom ugyanattól a mangakától, ami ráadásul az egyi kedvenc mangám is: NG Life. Ez egy teljes, lezárt történet, ami remekül vegyíti a humort, a drámát és a természetfelettit a románccal. A főszereplő szerintem Kusanagi egyik legjobb karaktere, de a fontosabb mellékszereplők is mind kedvelhetőek. Kb. az egyetlen komolyabb hátrány, amit fel tudok hozni a manga ellen az az, hogy angolul kiadta anno a Tokyopop, így emiatt nincs végig jó minőségű fanfordítás, egyes fejezeteket csak elég gagyi minőségben lehet megtalálni (vagy legalábbis csak úgy lehetett, mikor pár éve olvastam). Egy próbát mindenképp megér! :3

Az velem is előfordul néha, hogy rájövök, egy-egy [főleg shoujo] mangát már elkezdtem valamikor régen... Ennek leginkább az az oka, hogy egyfelől már azelőtt is sokat olvastam, hogy a MAL-ra regisztráltam volna, illetve amikor beértem a lefordított fejezeteket, és huzamosabb ideig nem érkezett új, akkor egyszerűen megfeledkeztem a kevésbé mély benyomást hagyó művekről... :'D

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.10.04. 12:33
Szerző: Vree

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.10.05. 03:45
Szerző: Titkos
Apropó, a Kissmanga csak engem fogad napok óta ezzel az üzenettel?

"The site is under maintenance. Please come back later."

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.10.07. 18:53
Szerző: iskariotes
Nálam minden okés, szóval szerintem a hiba a te készülékedben lehet. Vagy már megjavult?

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.10.07. 19:16
Szerző: Titkos
iskariotes írta: 2018.10.07. 18:53 Nálam minden okés, szóval szerintem a hiba a te készülékedben lehet. Vagy már megjavult?
Most már nekem is jó, köszi, átmeneti hülyéskedés lehetett az ő részükön. :)

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.10.28. 19:37
Szerző: SaiyaGin
Toppu GP
Fujishima Kousuke autók és motorkerékpárok iránti szeretetéről a korábbi mangái miatt már tudtam, így csak kicsit lepett meg, hogy nemrég belekezdett egy új műbe, amely a motorversenyzésről szól. Főszereplőnk, Toppu, még csak most kezdte a motorozást, de az, hogy a különlegesen jó megfigyelőképességű fiú már hosszabb ideje követi a junior kategóriákban sikeres szomszéd lány (=waifu) pályáját, sokat segít abban, hogy amikor életében először próbát tesz egy kétkerekű járgánnyal, ügyesnek bizonyuljon és ő is versenyzői karrierbe kezdjen.
A rajzolás nagyszerű, a versenyek izgalmasak, a műszaki részletekben való elmélyülés pedig érezhetővé teszi Fujishima masinák iránti rajongását. A szereplők viszont... Eddig 8 fejezetet olvastam, de alig tudtunk meg valamit a főszereplőkről, és már meg is jelent az első rivális. Azért mindenképpen folytatni fogom.

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.11.03. 15:42
Szerző: Vree
A Witch's Printing Office 8.9/10
Ha már a mangakák az otaku élményeiket használják fel, nem bánnám a szokásos nyomi hős helyett többen tennék azt,mint a fenti mű írója. xD

Két terminusban össze is lehet foglalni: con + fantasy. Elvileg isekai ez is delényegtelen, a sztori csak enyi: az otaku lány másik világba kerülve varázstárgy vásárok szervezésével és varázskönyvek nyomtatásával találállást magának, amik során nagy hasznát veszi a saját manga és con tapasztalatainak is,lényegében ezek szervezésének/előállításának összes buktatója előkerül,csak fantasysítve.

Igazából mást nem is tudok mondani, nagyobb plot vázi nincs, de aki szeret szakmai titkokrólolvasni, mint én, az rengeteg infót megtanulhat a nyomdaiparról,és az összejövetel-szervezésről.

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.11.16. 19:52
Szerző: matta
annarancs írta: 2018.09.04. 22:16 NG Life.
Köszönet az ajánlásért :) Most értem a végére és kellemes időtöltés volt.
Korábban is néztem már, de a leírásokban szereplő "gender-bender" miatt magamtól biztosan nem kezdtem volna bele.
Az elején aggódtam is kicsit, hogy ez lesz a fő téma és annyi, de szerencsére nem így lett!
Ez inkább egy trükkös eszköz volt arra, hogy főhősünknek legyen esélye "elszakadni a múlttól".
A vége felé néha kicsit fárasztónak éreztem de alapvetően sugározza a pozitív hangulatot, emiatt remekül kikapcsolt.
Ezért is gondoltam adok róla visszajelzést itt a fórumon.

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.11.16. 22:20
Szerző: annarancs
Örülök, hogy tetszett. :) Ha továbbra is befejezett shoujo mangákat keresel, a Tokyo Crazy Paradise lenne a következő ajánlatom, ami a Skip Beat mangakájának egy korábbi műve. A gender bender címke itt is szinte csak dísz, a történet és a karakterek jók, szóval érdemes belenézni, ha még nem olvastad. :D

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.11.22. 08:34
Szerző: Androsama
Ranma 1/2

Még az animét is jelenleg nézem, de a mangát is olvasom. És eszméletlen az egész! Bár az animében jó sok mindent megváltoztattak, de nem érdekel, a manga az igazi. Takahashi-senseinek nagyon jó kis perverz és morbid humora van, amit az ember ki sem nézne belőle. A karakterek eszméletlenül jó, a történet olvastatja magát (négy nap alatt hét kötetet végigolvastam, ami nem semmi nálam), a rajzolás pedig nekem tetszetős, azonnal felismerhető a sensei stílusa. Valamivel jobb még az animénél is, mert itt több dolog kiderül, nincs egy rakás esemény kivágva, vagy megkurtítva. Az abszolút kedvencem még mindig Ryoga, de Nabikit is bírom. És persze Ranmát és Akanét is szeretem. Szegény Ranma akkor is szív, ha éppen nem csinált semmit. Tatewaki és Kodachi idegesítőek, Shampoo cuki (főleg cicaként), és már megjelent Happosai is, akit nem szeretek. Amúgy nem értem, miért poénos, ha az öreg mesterek mindig perverz bugyitolvajok. Az ilyen kissé már unalmas a sokadik eset után. Mindegy.

Aki még nem olvasta, mindenképpen tegye meg, mert kár kihagyni ezt a jó hosszú mangát. ::japtoun:: ::japtoun:: ::japtoun::

Megjegyzés: Akinek nem menne a Kissmanga, az olvasson Mangago, vagy Foxmanga oldalakon! Én előbbit használom évek óta és semmi gond vele. Mivel a Kissmanga a Kissanime kistestvére, így vannak vele gondok. Plusz ki kell rajta kapcsolni az Adblock-ot, ami miatt én már kaptam ronda vírust a gépemre.

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.11.24. 10:44
Szerző: pintergreg
Beértem a Gin no Saji-t. Ezt is mint több dolgot, csak az anime által lefedett résztől kezdtem olvasni. A második év elég összecsapott, de a vizsgák körüli rész újra jó lett. Hachi apjának jeleneteit nagyon bírom, remélem fog még szerepelni. Vajon mikor és miképp ér véget a sztori? :roll:

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2018.12.07. 10:59
Szerző: Vree
Marry Grave - 8.1/10

A sok isekai "mindent a videojátékokbólt tanultam" szemét között felüdülés néha egy "valódibb" fantasy.
A Trigunhoz hasonlít sok szempontból, a főhős Vash-szeru kedves, naívan jószándékú, kétbalkezes, de akcióban verhetetlen karakter, aki az elhunyt feleség koporsóját cipeli a hátán, hogy alkalmasint majd felélessze...Az ehhez szükséges varázsige hozzátevőinek gyűjtésén ügyködve kerül kalandból kalandba.
Legjobbak a flashback részek, amikből kiderül, hogy asszonypajti kb. tízszeresen akkora badass volt, mint hősünk... xD

Magyon tetszik a mágiarendszer. Kicsit beleklisésedtünk (ismétcsak a videojátékok átka,lásd fenn) egy ötlettelen sztenderdbe, ahol van egy örökletes mágikus tehetség, aztán tanulással megszerezhető mágus karakterosztály, és a továbbiakban egy hosszú listáról választja ki a caster a paszentos igét, amíg a mana ki nem fogy.
Az MG-ben ez úgy működik, hogy bárki varázsolhat, de megfelelő hozzátevő (komponens/reagens) kell hozzá - az emberek nem természetadottan mágikus lények, így igazából máslények belsőmágiáját kölcsönzik/lopják el varázsláskor. Minden ilyen komponens begyűjtése külön küldetés, hol talál az átlag pacák egy sellőt, tündért, szalamandrát és veszi rá, hogy adja át a kellő fogát, hajszálát, pikkelyét...?És itt vannak a közismert csapdát rejtő mágikus növények is,mint a mandragóra.
Ami szép ebben, hogy ez nem úgy megy, hogy van a tűzgolyó,és azt minden mágus alapból ismeri. Nem. Minden egyes szereplő azt használ, amit sikerült találnia. Így egészen szokatlan, egyedi kombókra építő kakakterek is lehetségessé válnak, ami remek.

Art tízből tízes.

Kicsit talán a történet súlytalansága zavarhat,Míg ugye a Trigun elég komoly morális dilemmákkal szembesíti a nézőt, addig Riseman Sawyer (egyénként nem rossz név) fajsúlytalan marad - naív, kedves, buta, és kb. meg is marad ennyiben.
Ennek ellenére a történet elfogadhatóan szórakoztat, és tetszett, hogy gyakran amikor azt gondoltam magamban,hogy "de klassz lenne, ha X történne, kár hogy nem fog" - akkor meglépi azt. Persze ez szubjektív.

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2019.01.27. 23:32
Szerző: annarancs
Reklámozhatnék érdekes, izgalmas, tényleg jó mangákat is (*khm*Tongari Boushi no Atelier*khm*), de inkább pár koreai webtoonról írok most. ¯\_(ツ)_/¯

My ID is Gangnam Beauty: Mirae egy csúnya és kövér fiatal lány. Folyamatosan piszkálják a külseje miatt, és nem meglepő módon a szerelemben sincs szerencséje, ezért kitartó munkával lefogy, ám mikor ez sem segít, az egyetem kezdete előtt plasztikáztatja szinte az egész arcát. Végre jól érezhetné magát a bőrében, viszont hirtelen népszerűségét nem tudja hogyan kezelni, ráadásul látszik, hogy nem természetesen szép az arca, és ezért a háta mögött "gangnam beauty"-nak (olyan nő, aki rengeteg plasztikai műtéten esett át) nevezik. Ha ez nem lenne elég, az egyik csoporttársával anno egy iskolába jártak (=a srác tudja, hogy nézett ki régen; nem túl nagy spoiler: ő lesz a main love interest). A webnovel óvatosan körbejár olyan kérdéseket, mint pl. mennyire határozza meg a nők értékét a külsejük, szerethetünk-e valakit elsősorban a kinézete miatt, meg úgy eleve mennyire érdemes magunkat másokhoz hasonlítgatni. A férfi főszereplő családi problémái elég megoldatlanok maradnak, az viszont tetszett, hogy az ~antagonista a tragikus backstoryja ellenére sem nyer teljes megbocsájtást.

Arrogance and Romance: Ez a cucc inkább a guilty pleasure kategóriát képviseli (és nem csak a smut miatt). A főszereplő Wee Sukhee (Whisky? XD) nem éppen egy ragyogó elme, de tűrhetően néz ki, meg aránylag kedves is, így a fő történetszálban azt követhetjük végig, hogy hogyan jön össze sima office ladyként felettesével, a jóképű, gazdag Jung ügyvéddel. Van itt minden, ami egy vérbeli szappanoperához kell: félreértések tömkelege, munkahelyi románc, szerelmi háromszögek, a legrosszabbkor felbukkanó exbarátok/barátnők, a végén álomesküvő... az viszont nem derült ki számomra, hogy pontosan miért szeretett bele a főcsajba az ügyvéd. Btw három lánytestvére van a főszereplőnőnek, akik közül a legidősebb a fő történetszál végére szintén férjhez megy, ám a másik kettő miatt fájhat még az anyjuk feje (a legújabb fejezetek már az ő szerelmi életükkel foglalkoznak, és őszintén szólva sokkal érdekesebbek az eredeti sztorinál).

Uga Uga: Ez is guilty pleasure, de ez a beteg komédia miatt. :'D Yoon Ina a környék legmenőbb jócsaja, aki egy szerencsétlen véletlen(?) miatt egy este hirtelen a kőrézkorban(??) találja magát. Ez a korszak viszont nem pont olyan, mint ahogy mi ismerjük, ennek ellenére (vagy inkább pont emiatt) a főcsaj meglepően jól feltalálja magát a kezdeti nehézségek után, és még két love interestet is szerez magának. Az alkotó nem riad vissza a parodizálástól, ezen pl. sírtam a nevetéstől (eredeti). :'D

What's Wrong with Secretary Kim: [Erről már lusta vagyok sokat írni, pedig lehetne...] Először azt hittem, csak egy újabb munkahelyi románc lesz, de egészen jól kezelt drámát vittek bele, ami még a férfi főszereplő kezdeti bunkóságát is megmagyarázta valamennyire. Tetszettek a főszereplőnő savage reakciói. Bár nem sok koreai webnovelt olvastam eddig, ezt mindenképpen a jobbak közé sorolom.

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2019.02.07. 22:47
Szerző: Ayla
Ayla írta: 2016.12.15. 09:04 még mindig a havi Kuroshitsujit

Ahol épp elértük azt az időszámítást, hogy mikrofon+hangszórók és kihangosítás. Előbb besokalltam és azt fröcsögtem, hogy csalás, hiszen úgy gondoltam, a Kuro, régebbi időben mozog... aztán utánaolvastam és összevetettem, egy nagyon alapos Kuro-idővonallal, míg rádöbbentem, hogy jé, ez reális.
Épp fiúbandákról szól a manga (mert, miért ne). Lényegében filler, a fő történetszálhoz képest.
De én hűséges vagyok.
És azóta most olvastam megint :'D Mert elegem volt, hogy összevissza kell izgulni és hagytam felgyűlni. Nehéz volt, de megérte.
Teljesen meg vagyok elégedve a mangával. Minden eddigi arc-egy szórakoztató időhúzó filler volt, igen. Csakhogy aztán a mangaka bedobjon egy olyan szappanoperás húzást, amivel tök hülyének érzed magad, hogy "csupán" fillernek titulálod a történteket, mikor mindvégig történt a fő történetszál, csak mi nem voltunk elég japánok hozzá, hogy észrevegyük. És ezt most szó szerint írom.

Mint kiderült, a legutóbbi nagy plot twist, ami megtörtént a mangában, más a második publikált fejezetben sejtetve volt, illetve még egy párszor a történet során. Ez viszont elveszett az angol fordításban, ahol a fordítók azt hitték typo, mert amúgy szokott lenni elég sűrűn...
Lényeg az, hogy míg én leszappanoperáztam az új fejleményeket, addig a japán olvasók egy bizonyos fanbase-je felkiáltott, hogy ŐK EZT MÁR GONDOLTÁK JÓ RÉGEN egy eldugott fórumocskán.

Nagyon megfrissült ettől az egésztől a manga, teljesen pattogós és izgalmas lett, mint az elején volt és már eszemben sincs leszappanoperázni a friss plot twist mivoltját. Bevallom, nagy gyengém a bishonnenes, magical/fantasy 1800-as évek britjei, így akármilyen -mondjuk ki: nyomi is volt- a manga néhanapján az évek során nem tudtam letenni, mert élvezte a szemem :D :D
Most büszkén verem a mellem, hogy ez milyen jó mű ˘˘

Akit érdekel, akkor a továbbiakban leszpojlerezem a dolgot:
SPOILER
Cielünknek van egy ikertestvére. Mindig is volt. A mi Cielünk volt a kisebbik Phantomhive és a beteges, félénk kisfiú. Az elsőszülött Phantomhive volt az erős, extrovertált és talpraesett Earl-ing. És akkor első twist: az elsőszülött neve Ciel, a mi Cielünknek még mindig nem tudjuk az igazi nevét.
Amikor megtámadták a Phantomhive családot (mindenkit lemészároltak a házban, kivéve Tanakát), akkor elrabolták az ikreket a már ismert nemesi kultusz rituáléira. Itt megerőszakolják őket, dolgoztatják őket és kínozzák őket egyik újholdtól a másikig, mert őket tervezik feláldozni A Démonnak, hogy azt megidézzék és gazdagok, fiatalok, stb legyenek majd. Azért kínozzák meg miegymás őket, mert a nemesi kultkör hite az, hogy minél mocskosabb egy ember az annál kívánatosabb az Ördög számára.
Ez a pillanat el is jön, amikor véletlenszerűen megragadják az egyik Phantomhive ikert a ketrecből, aki Ciel (az eredeti) és leszúrják az "oltáron". A kis srác elvérzik és meghal. Ezt a ketrecből végignézi a mi Cielünk és a manga nagyon szépen és jól bemutatja az érzéseit és gondolatait egyszerre, ahogy, végül is röviden, elhagyja a hite. Eldönti, hogy nincs jó és rossz, de főleg nincs Isten.
Ekkor előbukkan egy démon, aki alaktalan, bugyogó és forgolódó sötétség. Ám ahányszor beszél, vagy mozdul ott valamilyen alakot ölt, többféle állat és embernek a végtagjait, testrészeit. Ez itt már az én magyarázatom: de mintha csak és kizárólag azért öltene bármilyen alakot alapból, mert te (vagy Cielünk) tekintete ahogy követi, magyarázatot kell adjon, mi az a valami ami lép vagy megérint dolgokat.
Szóval hamarost rájön a démon, hogy Cielünk hitének a megtörése és vértestvérének feláldozása idézte meg. Cielünknek a már ismert módon szerződést ajánl. Ciel első szava, hogy mindenki aki ott van dögöljön meg. Aztán a démon közli, hogy jelenleg dém,oni erő van a kezében, nem csak yilkolásra használhatja. Megkérdi hogy hívják. Ekkor Cielünk, Cielnek mutatkozik be, mert arra gondol, ahhoz hogy bosszúját végbevigye a testvéréért, nem lehet önmaga egy félős beteges kisfiú. Talpraesettnek kell lennie, példát kell vennie Cielről. Miután bemutatkozik, hogy ő Ciel és Earl, a démon az általunk ismert Sebastian formáját ölti, hogy az megfelelő legyen e korra és időre amiben vagyunk.
Ezután megbeszélik a szerződést. Három kívánságát teljesíti Cielünknek:
1. Neki soha ne hazudjon.
2. Minden parancsát teljesítse, míg Cielünk saját kezűleg nem bosszulja meg a családja elveszéséért felelős mindenkit. Itt Sebastian egy ideig győzködi, hogy de ha azt kívánná, hogy ő menjen öljön meg mindenkit, két perc alatt vége lenne mindennek, mert neki erre ereje van. De Cielünk ragaszkodik a saját kezűlegességre és az eljövendő életének nyugodt lezárására ezáltal.
3. Soha nem hagyja cserben Cielünket és védi minden fizikai bajtól.
Ezután Ciel begyűjti az apjuk gyűrűjét , az igazi Ciel hasából (aki lenyelte a gyűrűt amikor elfogták őket) és nekivágnak a dolgoknak. Fun fact, Cielnek azért van egy fél fülbevalója, mert amikor elrabolják őket az emberkereskedők a fülcimpájába lövik az árcéduláját...

Jelenleg pedig ott tartunk, hogy bár Cielünk kiadta Sebastiannak azután, hogy mindent égessen el, a testvére hulláját is, ahogy ők kisétálnak a színről Undertaker (aki egy körözött halálisten, óriási erővel) összeszedi az igazi Ciel hulláját és több mint 3 éven át próbálja feltámasztani maximálisan.
És ekkor jelenik meg Undertaker az igazi Ciellel a Phantomhive kúriában, a mi Cielünket beállítva a legutolsó arc bűnözés elkövetőjeként és rásózzák azt a vádat is hogy a testvérének adta ki magát. Cielünk és Sebastian (akinek a neve az ikrek kutyájáról jön) meg a ház népe olajra lépnek és London alatt Lau nyújt nekik menedéket. Míg előzetesen Ciel először el akarja hagyni Angliát, a legutolsó fejezet úgy ér véget, hogy teljesen kiborul és közli az asztalnál ülökkel, hogy bár ő nem Ciel, de akkor is ő az EARL és mindaz amit felépített az elmúlt 3 évben azt Ő tette és igenis nem adja csak úgy át a hirtelen feltámadt testvérének, akiről még nem tudjuk miért egy asshole.

Egyelőre semmi sem sejteti azt, hogy a Phantomhive család lemészárlása Undertaker vagy igazi Ciel műve lett volna.
Side major esemény volt még Soma hercegünk komornyikjának a halála, amitől a herceg kifordul a karakteréből. EZ IS NAGYON JÓ VOLT.

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2019.02.17. 10:49
Szerző: pintergreg
Így a filmnézés előtt elolvastam az Alitát. Az animét anno láttam, tetszett, aztán szorgosan vártam a filmre, de csak most jutottam el oda, hogy akkor a mangát is elolvassam. Ez is tetszett. :vigyor:

Egyszer talán a Last Order is sorra kerül, de most ez is elég kerek így nekem. :D

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2019.04.07. 22:49
Szerző: Risa
Hát ha már így végiggondoltam, legyen meg itt is... Killing Stalking:

Meglehetősen komplex érzéseim vannak ezzel a művel kapcsolatban...

Ez a cucc, mint horror, illetve pszichológiai thriller nagyon jó lett volna. A gondom a BL címkével van. Mert milyen boys love? Hol volt itt a szerelem? Itt csak nagyon csúnya Stockholm-szindróma, és egészségtelen érzelmi függés volt. De mivel Koogi részletes, egy idő után a feleknek kölcsönösen örömet szerző, kifejezetten szexualizált erotikus jeleneteket rajzolt, ezzel ő maga is azt közvetítette, hogy ez egy szerelmespár. Illetve boldogan retweetelgette az uwu jellegű fanartokat is. Na most ezzel engem olyan szinten összezavart és frusztrált, hogy majdnem teljesen elveszítettem az érdeklődésemet a manhwa iránt. Ez így nem működik. Szvsz vagy BL-t rajzolunk, ahol egy idő után megadjuk a karaktereknek a lehetőséget a pozitív irányú fejlődésre, vagy pedig pszichothrillert, ahol a szereplők egyre csak csúsznak lefelé a lejtőn, míg a végén mindenki megkapja a méltó büntetését, de akkor meg nem romantizáljuk és fetisizáljuk a köztük lévő szexuális kapcsolatot. Azt nem tagadom, hogy tényleg kialakulhatott közöttük valami, hiszen két, érzelmileg súlyosan sérült emberről beszélünk, akik egy ponton már csak egymásra számíthattak - nekem az ábrázolással volt a bajom, és úgy érzem, hogy ez a fandomot is rettenetesen félrevezette. Illetve becsalogatott olyan embereket is a fandomba, akik valójában nem értik ezt a művet, hanem valahol ott tartanak, hogy OMG YAOI!!!4!! THEY'RE HAVING SEX THEY'RE SO IN LOVE UWU!! Most gondoljunk bele: ki shippelné őket, ha Bum nő lenne? Kvára senki.

Az sem segített, hogy egy idő után egyik karakterrel, már Bummal sem tudtam szimpatizálni. Sangwoo kiszámíthatatlansága még a legsebezhetőbb pillanataiban is nyugtalanított; Bum meg, szegény, rossz volt nézni, ahogy teljesen tönkrement. Az elején még egy viszonylag ártalmatlan, magát szerelmesnek vélő kis stalker, aki még bőven vissza tudna kerülni a társadalomba, ha segítséget kapna. Ehelyett csak hozza a butábbnál butább döntéseket, ami ahhoz vezet, hogy büntetőjogilag ő is elveszíti az áldozat mivoltát, miközben érzelmileg egyre jobban függ Sangwoo-tól. Ettől ugye egyre inkább arra jut az olvasó, hogy számára is már csak a halál jelent megoldást. És szerintem ez egy borzasztó üzenete a műnek. Hiszen itt volt egy sérült, abúzus áldozatául esett, borderline személyiségzavaros ember, aki még megmenthető lett volna, de egy crush miatt minden esélyét elvesztette a normális életre. Súlyosbítja a helyzetet, hogy homoszexuális, mert ezzel megint szembetalálja magát az olvasó a "bury your gays" trope-pal, a lehető legrosszabb formában.

Seungbae-t kedveltem volna, de vele kapcsolatban meg úgy éreztem, mintha Koogi szándékosan elhülyítené, hogy tovább húzhassa a történetet. Olyan hibákat követett el, amiket intelligens nyomozóként egyáltalán nem lett volna szabad elkövetnie.

Persze voltak szuper dolgok a manhwában, a feszültségkeltés, a pszichológiai vonal, Sangwoo háttértörténetének átgondoltsága és a hintek hatásos adagolása tényleg nagyon ott volt, de így a végével együtt azt kell, hogy mondjam, nem értem, mi volt a mű célja. Nem látom, hogy miért volt ez így jó. Nincs igazi megoldás, nincs feloldozás, csak burjánzó, keserű kérdőjelek.

Számszerű értékelést egyelőre nem tudok rá adni.

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2019.05.09. 18:45
Szerző: matta
Az alábbi mangákat már hónapokkal ezelőtt olvastam, de csak most tudtam időt szánni rá, hogy megemlítsem őket itt.
Ezek a hosszabb távon megmaradt benyomásaim róluk.

Mars
Ami tetszett benne:
izgalmas motor verseny (csak egy volt, de az remek)
többnyire logikus események
ahogy a főszereplők kapcsolata felépült és alakult
érdekes volt a gyermek-felnőtt kapcsolat és ahogy ehhez a karakterek viszonyultak
ahogy feldolgozta a
SPOILER
rape
témát

Ami nem igazán tetszett:
azért mégiscsak szappanopera na.
néhány igazán egyszínű karakter

All in all: ajánlanám (MAL szerint: Drama, Romance, Shoujo, Slice of Life, Psychological)

Kiss and never cry
Ami tetszett benne:
korcsolyázás mint témakör

Ami nem tetszett:
Michiru és Leon kapcsolata
ahogy feldolgozta a
SPOILER
rape
témát

All in all: so-so, nem erőltetném (MAL szerint: Romance, Sports, Josei)

Bitter Virgin
Az rendben van, hogy ezeket a problémás dolgokat mangák is tárgyalják, szerintem jó, hogy van ilyen.
De ez a megvalósítás nem igazán jött be.
Erőltetettnek és túlzásnak éreztem.
Mintha ki lett volna adva, hogy legyen benne mindenféle bántalmazás ami érhet egy tini lányt tanmesei formában előadva.
Persze voltak benne jó dolgok is:
Az Izumi szál például tetszett benne és a zárás is jó volt.
Én eddig még nem találkoztam olyan mangával, ami "tovább megy a rape-nél", ez az egyediség a témaválasztásban tetszett.
Talán egyszer olvasok egy ennél jobb megvalósítást, de ezek után valószínűleg egy jó darabig nem lesz ilyesmire idegzetem :D

All in all: "kutatási" célra valami esszéhez vagy nem tudom... (MAL szerint: Drama, Romance, School, Seinen)

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2019.07.12. 18:47
Szerző: annarancs
This week in Boku no Hero Academia (#235):
SPOILER
Kép
Természetesen egy sad backstory önmagában még nem elég arra, hogy mélységet adjon egy karakternek, így kíváncsian várom, hogy a múlt felidézése mennyire változtatja meg ennek a bizonyos szereplőnek az ambícióit. Egyelőre Takasugi-flageket látok, de ki tudja, mit tartogat még számunkra a mangaka.

Re: Milyen mangát olvasol mostanában?

Elküldve: 2019.07.23. 19:33
Szerző: matta
Az elmúlt hónapokban azzal szórakoztam, hogy valamilyen szempontból direkt hasonló mangákat olvastam egymás után.
Viszonylag kevés posztot láttam, aminek a fókusza nem egy adott manga/anime, hanem inkább egy téma megjelenése (akár nagyon más arányban) több műben. Ezért próbálom most ezt a vonalat erősíteni (általában pedig szívesen olvasgatnék ilyeneket tőletek is, mint főleg passzív fórumozó... :D)

Sajnos most sem friss élmények alapján: mangák (majdnem) egy témára:
Basara és Red river/Anatolia story.

Mindkettő hosszabb shoujo és nagyon élveztem őket - kb. 10 évvel repítettek vissza az időben, mintha csak a gimi végén járnék... :)
A főhős természetesen mindkét esetben lány, akik küzdelmek során érnek, fejlődnek. Alapvetően "a jót képviselik", de közben hibáznak is bőven.
A Basara eléggé epikus hangvételű, rengeteg karaktert mozgat és kelt életre , valamint nekem sokkal komolyabban átgondoltnak tűnt, emiatt kicsit szerencsétlen, hogy nem a Red rivert olvastam előbb, nagyon magas lett a léc.

A főhősnők mindkét esetben eljutnak oda, hogy hatalmas seregek élén állnak és egyébként részt is vesznek a csatákban, elég keményen.

A szerelmi szálnál a párok között mindkét mangában státuszbeli különbség van, de ennek teljesen más aspektusát ragadják meg.
A Basarában például nagyon érdekes volt, ahogy egymásra hatott a két fél, változott, alakult a természetük a találkozások hatására. A Red riverben én úgy éreztem, hogy inkább csak a főhősnő Yuri igyekszik változni. Próbál megfeleni egy teljesen más világ követelményeinek illetve bizonyítani alkalmasságát.Persze azért dolgozik a kapcsolatért Kail is azon a vonalon, hogy a rangbeli különbséget elfogadja a környezete. De alapvetően ő maga nem sokat változott, kicsit egyoldalúnak éreztem a kapcsolatukat.

Amúgy rengeteg pontban teljesen mások ezek a mangák, de én mégis együtt fogok emlékezni rájuk.