Ha csak pusztán a topik kérdésére reflektálna a komment ahelyett, hogy a tavalyi évről általánosságban nyilatkoznék, akkor egy kissé gondban lennék a mazsolázással, mert ha a 2016 valaminek az éve volt nálam, az a "nem lett olyan jó mint amilyennek reméltem volna", illetve a "jesszus, ez rosszabb lett mint amire számítottam volna (ja igen, akit csak a AotY-em érdekel, az tekerjen az utolsó bekezdésre, mert előtte az éves áttekintések vannak).
Kezdődött ez eleve a tavaly téli szezonban, hiszen akkor ha jól emlékszem három olyan sorozat volt, amik ilyen vagy olyan formában, de pocsékra sikeredtek: a
Nurse Witch Komugi-chan R a reboot elrettentő példája is lehetne (avagy fogjunk egy direkt "szemetebbnek" és nonszensznek szánt magical girl OVA-t 2002 környékéről, és élesszük fel száz százalékig azzá, aminek anno nyelvet öltött); a
Dagashi Kashi a humorának megközelítésével bukta be a jó teljesítményt (nem igazán a humorról szólt a cukorkákról, hanem inkább volt cukorkareklám elég felemás humorral megáldva/verve); míg a
Boku Dake na Imai Machi az ígéretes kezdés után úgy a kilencedik rész környékén követett el egy olyan mélyrepülést, amibe mind a tényleges sztorivezetés, mind a szereplőábrázolás terén a nafta elég erős kifulladását mutatta, és amely az önmaga prezentált pedigrét szúrta hátba annak ellenére, hogy az itteni fórumközösségben nem egy olyan illető volt, aki sokat remélt volna ettől a sorozattól.
Azért a téli szezon becsületére váljon, hogy voltak azért pozitívabb végkicsengésű címek is, amik közül ugyancsak három jut eszembe most: az
Akagami no Shirayuki-hime S2 az első évadnál kicsit jobban hozta a "Disney keveredik a shoujo-val" hozzáállást, mégha erre a szezonra is érvényes az, hogy nagyobb ambíciózusságot azért elbírhatott volna gond nélkül; a
Kono Subarashii Sekai ni Shukufuku wo! az utóbbi évek SAO majmolásának egyik jobb végkicsengésű próbálkozása volt az "inkompetens/gyökér figurák szerencsétlenkedése" humorkategóriában, ami ha nem is érte el mondjuk a Slayers szintjét, de az SAO-hoz viszonyíva is egy, az átlagnál komolytalanabb sorozat keveredett ki amihez maga a DEEN sem állt hozzá lustán; míg a
Koukako no Pandora akár egy időgépből is pottyanhatott volna a 2016-os esztendőbe, hiszen lényegében a Ghost in the Shell és az Excel Saga alkotójának kollaborációjáról van szó, ami ugyan az ötödik-hatodik rész környékén a kelleténél határozottabban ül le, ellenben még az "objektíve" pocsék látványvilága is hozzátett az élményhez, és az általános stílusát tekintve is olyasmi volt, ami 16-17 évvel ezelőtt egyáltalán nem lett volna kirívó. Mostanra viszont akár elavultnak is lehetne nevezni, és ha valaki nem szívleli az ezredforduló környéki animés stílust, vagy akár csak Shirow/Rikudo humorát, annak valószínű veszett fejsze nyele a téma. Azt már csak halkan teszem hozzá a szezon végére, hogy a Surci/Junchi/Catrin trió által már felhozott
Shouwa Genroku Rakugo Shinju-t követtem egy darabig, aztán úgy voltam vele hogy "eh, majd megnézem ha végetért, a rossebb vár a heti egy részekre", aminek persze még most sem tettem eleget, de hellyel-közzel látom a rációt abban, hogy Junchi miért ezt nevezte meg a személyes AotY-nek.
A
tavaszi szezon ehhez képest már vátozatosabb képet mutatott, hiszen a téli szezonhoz képest itt már voltak olyan sorozatok is, amikre rá lehet azt húzni, hogy akkor el lehetett nézegetni őket, de így utólag aligha váltanak ki különösebb hatást, annak ellenére hogy "szeretnék" jobban gondolni rájuk. Ilyen volt kapásból a
Flying Witch, amiből simán lehetett volna az év egyik kiemelkedően "relaxációs" sorozata, ha ezt nem bukta volna be a javarészt középszerű/egyhangú szituációkkal/epizódokkal és ne csak egy középszerű sorozat kerekedett volna ki belőle egy viszonylag kedvelhető szereplőgárdával; a
Sansha Sanyou sem sokkal múlta felül az FW keltette hatást, hiszen hiába lenne szó egy 2003-as manga adaptációjáról, így is csak egy javarészt "egyszer elég, azt cső" jellegű CGDCT stuff lett belőle, annak ellenére, hogy a Doga Kobo most is a prímen volt a vizualitások terén, a "cutesy" animék terén szerintem ők az ipar egyik nagyágyúi már ha csak a puszta animációról is van szó. Valahova a kettő közé helyezném a
Bakuon című okosságot, aminek az alapfelállása egyáltalán nem volt rossz (K-on motoros csajokról, csak éppen sokkal "szemetebb" és ironikusabb humorral megfejelve), és habár nem produkált olyan minőségbeli zuhanást, mint a Boku Dake tette, de azért a vége fele ez a sorozat is ellaposodott valamennyire, éppen csak elkerülve a "szívfájdalom nélkül jó" kategóriát.
Mindezek "kompenzálására" volt jelen a
Kuma Miko/Ace Attorney/Space Patrol Luluco hármas, amiktől nagyjából egyformán váram jó dolgokat, amik aztán szabotálva is lettek ilyen-olyan okból kifolyólag (kutyafuttában: a
KM a Bakuonhoz hasonló kezdést úgy három rész után pocsékul kezdte kivitelezni, egy olyan anime-only fináléba torkollva, aminek hatására az elkövetője el is hagyta az animés pályát; az
AA-val sikerült azt elérnie az A-1 stúdiónak, hogy egyrészt elbukja a játéksorozat sikeres hangulatbeli átültetését, másrészt a 2006-os [!!!] Suzumiya Haruhi sorozatban elejtett AA utalásos epizódott is szebbé varázsolta mint amilyen az anno volt; míg a
Luluco lényegében ugyanabban a betegségben szenved, mint amilyenel Imaishi a Kill La Kill-t is megáldotta: nagyon szórakoztató kezdés, a sorozat feléig fenntartott lendület, onnantól kezdve erős lejtmenet annak köszönhetően, hogy az úriember ezúttal sem tudta végigvinni a koncepciót, és hebegve-habogva összedobálta a második felét annak ellenére, hogy egy-két epizód így sem volt rossz). És hogy teljes legyen a tavaszi összkép, ott volt még a
Mayoiga és a
Kotetsujo no Kabaneri duó is: az előbbi azóta legendás(an szar) státuszba emelkedett az Aoi fórumán teljesen megérdemelten, míg a Kabaneri egy kvázi AoT koppintás volt, amit egy darabig ironikusan még élveztem is (és a vizualitásokat tekintve tudott határozottan jó példákat felmutatni), de egy idő után az én lelkesedésem lohadt le, és a mai napig szükségtelennek érzem a jövőbeli második évadot.
Na de hogy még teljesebb legyen az összkép, volt ebben a szezonban egy bizonyos
Boku no Hero Academia is: hiába látszik elsőre egy tökéletesen átlagos és sablonos shounennek, az mindenképpen erényének számít, hogy az "újkori" shounenek között szerintem meglepően jól ragadja meg a műfaj/megcélzott korosztály lényegét és "mondanivalóját", plusz inkább ragadja meg a sima Dragon Ball/One Piece által követett "életérzést", semmint az egyébként szintén Bones adaptálta Soul Eater-hez képest, amiről már sokkal jobban érződik, hogy a kora tizenéves korosztálynak van szánva, és olyan buzgómócsing is. A bekezdést látva felmerülhet a kérdés, hogy a tavaszi volt-e nálam az év leggyengébb szezonja, és azok alapján amiket láttam, a válasz gondolom nem meglepő, mert igen, szerintem ez a szezon volt a leggyengébb. Persze, ott van a Hero Academia mint pozitív csalódás, a Flying Witch/Sansha Sanyou/Bakuon hármas sem volt kimondottan tragédia, és a Mayoiga legendái sem alaptalanok, de azért gondolom érződik a bekezdést alapján, hogy a tavaszi szezon hagyott kívánnivalót maga után, mégha talán ez annak is betudható, hogy ebből a szezonból néztem a legtöbb animét.
Ez már csak azért is lényeges szempont, mert a nyári és az őszi szezonban egyaránt kevesebb animét néztem/próbáltam, ellenben a (szerintem, persze) jó/rossz címek aránya kedvezőbb volt a
nyári szezont illetően, mégha tökéletes fifti-fiftiről ezúttal sem volt szó. Az előbbi szekértábor egyik képviselője volt a
Mob Psycho 100 amely egyébként a One Punch Man-t elkövető ONE mondhatni tényleges munkája (az OPM csak mellék-project a számára), és ez meg is látszott a sorozaton: az OPM-nél általánosságban komolyabb, "filózosabb" sorozatról van szó, amely ugyan így sem mellőzte az OPM-féle humort, de így is hitelt adott ama vélekedéseknek, hogy az MP100-ból mérhető le inkább ONE stílusa és hozzáállása, és habár maga a sorozat csak egy kicsivel volt elmaradva attól, hogy ténylegesen kiemelkedő legyen, még így is egy viszonylag érdekes sorozat volt, ami nem véletlenül volt egyébként a Sakuga-val foglalkozó blogpostok és cikkek egyik rendszeres alanya. Ennyire talán nem volt "kirívó", de ettől függetlenül is jól elvoltam a
New Game!-el egyaránt, amely az SS-hez hasonlóan ugyancsak a Doga Kobo keze munkáját dícséri, és habár a stílusát tekintve inkább a CGDCT "stílus" tipikusabb vonalára hajaz a játékfejlesztős alapfelállás ellenére, azért még így is foglalkoznak benne valamelyest a fejlesztéssel, és egyedül csak a tizedik rész második felét hoznám fel mint ordas negatívum, az viszont tényleg "nemnemnem, az nem történt meg" kategória.
De hogy a nyár se legyen fenékig tejföl, ott volt még három sorozat, amik kapcsán már erélyesebb hozzáállást váltanak ki belőlem, mégha azok közül az egyik nem annyira erélyes még. Ez az egy volt az
Amanchu!, amivel szemben hiába voltam Junchihoz képest egy fokkal engedékenyebb, a "szegény ember Aria-ja" jelző sajnos ettől függetlenül is igaz rá, annál is inkább, mert a közelében sincs annak az Aria the Origination-nek, amit tavaly végre sikerült megnéznem és elégedett lenni vele. És ha már volt még két cím megpendítve, akkor repüljön az a bizonyos lepel: a
Dangan Ronpa 3, és a
Berserk 2016. Az utóbbihoz nem sok mindent lehet hozzátenni, hiszen a CG-jével beírta magát az animetörténelem vaskos nagykönyvébe, és személyesen is csak annyit tudok hozzátenni, hogy a '97-es sorozathoz képest egy határozott csalódásnak jött le a sorozat, mégha nem vagyok biztos abban, hogy a post-Golden Age történetvonal amúgy sincs a kedvemre, vagy csak az adaptálás során kavart be valami, mert a GA-hoz képest egy lényegesen hatásvadászabb és "trashes" valamivé vált az a franchise, aminek az első adaptációja egy későn bepótolt, de még így is határozottan megkedvelt házi feladat volt. Ami pedig a DR3-at illeti, itt voltaképpen egy játéksorozat anime-only záróakkordjáról van szó, amit rögtön két sorozatban oldottak meg - a Mirai-hen a tényleges folytatás, míg a Zetsubou-hen a DR2 előtt, de még a DR3 Mirai-hen előtt játszódik, és ez a két sorozat egyszerre volt vetítve külön napokon, hogy ezzel is oda-vissza egészítse ki egymást a két idővonal. Maga az ötlet egyébként határozottan érdekes volt szerintem, a megvalósítás viszont már nem annyira: nem tudom, hogy az itteni fórumközösség mennyire van képben a Dangan Ronpát illetően, de lényegében egy tipikusabb "egy csapat tinédzser van összezárva egy kabalafigura által, és csak az szabadul, aki utoljára marad és egész végig megtalálja az aktuális gyilkost" sztoriról van szó, annyi idézőjeles extrával megáldva, hogy a sztorivezetés és a karakterábrázolás kéz-a-kézben tud röhejes lenni (főleg úgy, hogy a DESPAIR szó szerintem minimum ezerszer szerepel az átfogó franchise-ban, és ez a két sorozat sem szűkölködött benne), és hiába tett egy bizonyos karaktert a Mirai-hen viszonylag jóvá, ez még nem kárpótolja azt a véleményemet, hogy mind a két sorozat pocsék, pont. Pontosabban úgy lettek pocsékak, hogy az első 7-8 részen még el lehetett nevetgélni a DESPAIR-eken és a túlzásokon, onnantól kezdve viszont előjött az a szokásos jelenség, hogy a sztori végjátékba ért, az inkompetencia meg annyira besűrűsödött, hogy ezzel együtt a dupla-sorozat is élvezhetetlenné vált, bár az is igaz, hogy ez a játék rajongóinak jobban fájt. Nem egy ismerősöm lelkesedett először a sorozatokért, aztán az idő múlásával az ő lelkesedésük is tovaszállt, szóval nem egy kimondottan jól elkönyvelt záróakkord lett, függetlenül attól hogy sokan várták annak idején.
Időrendi sorrendben természetesen most jönne az
őszi szezonról való hosszabb értekezés, de mivel pont a tavalyi év utolsó napján
ejtettem el egy tömény szezonzáró kommentet, ezért csak annyit teszek hozzá, hogy a Drifters/Kiitarou/Keijo hármas számbeli fölényben volt a Brave Witches/Izetta kettőssel szemben, és mivel a tavaszi szezonnal ellentétben itt több sorozatnál hagytam el korán a sülyedő hajót, így mondhatni az őszi szezon volt nálam az év legjobbja. Annyira mindenképpen, hogy végül a
Keijo!!!!!!!!-nak ítéltem oda a személyes Év Legjobbja plecsnit. Azt hozzátenném melegében, hogy bőven vannak olyan címek, amikbe bele se próbálkoztam, és egy erősebb évben a Keijo lehet inkább "csak" egy határozottan üdítő színfolt lenne, de a tavalyi körülmények között EZ volt az a sorozat amit a legjobban élveztem, és egy erősebb évben is simán említésre lett volna az, ahogy a látszólagos fanservice fest és marhaság mögött több kreativitás és próbálkozás lapul mint amennyi elsőre látszana. Egy Rakugo-hoz képest lehet érdemtelennek jön le a rá kiosztott plecsni, és mondjuk az ugyancsak idei Jojo's Bizarre Adventure - Diamond is Unbreakable esetében is egy jó ideje ott dekkolok még a tizenhatodik részen, de lényeg a lényeg, a Keijo jött, látott, és megvett kilóra. "Másodélvonalbeli kedvencként" a New Game és a Mob Psycho 100 között vacilálok, de végül a
New Game! mellett maradtam: az MP100-al ellenetétben nem volt ott az a bizonyos "csak egy KICSIT volna jobbnak lennie, és..." utánérzés, de becsületes harmadikként az MP100 is elfér a trónon.