Oldal: 6 / 7

Re: Általános

Elküldve: 2018.01.30. 16:28
Szerző: iskariotes
Kínait. De most komolyan. Mivel Európában és Amerikában az előfizetők inkább vesznek két telefont (vagy a cégük add egy másikat) ezért erre fele nem terjedt el a gyártása. Ezzel szemben Indiában, Kínában és Sziámi-félszigeten ahol kevesebb az egyfőre jutó GDP a felhasználok ezt megtudják maguknak engedni. A kínai cégek ezt felismerve elkezdtek ilyen telokat gyártani, ezért nekik van ebből a legnagyobb tudásuk. Asszem az Apple-nek nincs is ilyen készüléke, de talán még a Sony-nak sem.

Azért írtam le a háttértörténetet mert így logikusan megtudtam indokolni, hogy miért választanék én inkább kínai-t. De ha nem komálod kínai termékekekt akkor már az Alcatel is gyárt ilyet, ahogyan a Samsung is (bár anyámnak ilyen volt, és isszonyatossan rossz volt). Szóval én Hülyevejet vennék arról a márkáról van pozítiv tapasztalatom.

Re: Általános

Elküldve: 2018.01.30. 17:51
Szerző: annarancs
Nem igazán értek a telefonokhoz, így nem tudom, mennyire hasznos infó, de nekem dual SIM-es 2016-os Samsung Galaxy J5-öm van, bő egy éve használom. Egyszer szorult javításra, az Android frissítés nem akart rá felmenni, ezen kívül semmi más problémát nem észleltem. A testvérem ugyanezt a modellt használja, néhány hónappal később vette, az ő telefonjának tudtommal eddig semmi baja. Első dupla kártyás készülékem, nem tudom, mennyire állja meg a helyét más márkákkal összehasonlítva.

Re: Általános

Elküldve: 2018.01.30. 18:14
Szerző: Ricz
iskariotes írta: 2018.01.30. 16:28 Kínait. De most komolyan.
Surci írta: 2018.01.30. 09:21 Segítséget kérnék olyanoktól, akinek van tapasztalata dual-SIM okostelefonokkal: melyik márkát érdemes venni?
Személyes tapasztalatok nyomán bátran ajánlom a Xiaomit. Noha maga a telefon nem kelt prémiumérzetet, hogy egy flagship gépet tartasz a kezedben, a tudása van olyan, és ami talán fontosabb, az ára fele annyi.

Re: Általános

Elküldve: 2018.08.02. 01:32
Szerző: Titkos
Ha az egyik ventilátor érezhetően magasabb hangon zúg pár napja, mint azelőtt (amikor szinte "hangtalan" volt, persze lehetett hallni, hogy forog, de nem "vonyított" XDDD)), akkor miután lokalizáltam, hogy vajon a gépben lévő 3-4 közül melyik az, van valami mód a megoldásra (portalanítás, "beolajozás", akármi), vagy csak a csere marad, ha pedig pl. a videokártya vagy a proci ventilátor az, akkor azokat is cserélni kell emiatt, függetlenül attól, hogy magának a hardvernek nincs egyéb baja?

Re: Általános

Elküldve: 2018.08.02. 03:45
Szerző: alvaro
Titkos írta: 2018.08.02. 01:32 Ha az egyik ventilátor érezhetően magasabb hangon zúg pár napja, mint azelőtt (amikor szinte "hangtalan" volt, persze lehetett hallni, hogy forog, de nem "vonyított" XDDD)), akkor miután lokalizáltam, hogy vajon a gépben lévő 3-4 közül melyik az, van valami mód a megoldásra (portalanítás, "beolajozás", akármi), vagy csak a csere marad, ha pedig pl. a videokártya vagy a proci ventilátor az, akkor azokat is cserélni kell emiatt, függetlenül attól, hogy magának a hardvernek nincs egyéb baja?
Portalanítás, de nem a ventinek, hanem a bordának, amit fúj. Vagy megvárni a lehűlést, mert lehet, hogy a néhány fok plusz sarkallja a vezérlést plusz fordulatszám növelésére.

Ha pedig tényleg a venti kehes, a cserét javaslom. Egyébként elvileg lehet olajozni, sőt talán segít is, de lövésem sincs, hogyan.

Re: Általános

Elküldve: 2018.08.02. 10:41
Szerző: annarancs
Megkérdeztem az öcsémet, aki aránylag ért a hardveres dolgokhoz, szerinte először is le kell ellenőrizni a ventilátor csapágyát (hogy hogyan, abban a Google segíthet). Ha úgy néz ki, a csapággyal van baj, akkor meg lehet próbálni az olajozást (injekciós tűvel, szilikonolajjal, valószínűleg lehet videót találni a neten a pontos munkamenetről), de ekkor szerencse kérdése, mennyivel hosszabbítja meg a ventilátor élettartamát, így ha nem volt túl drága, érdemes inkább újat venni. Eleve érdemes azt is leellenőrizni, hogy a ventilátor mennyire mozog ki oldalra (ha mozog, rossz a csapágy). A nem megfelelően működő processzorhűtőt is célszerű lecserélni. Ha a videokártya ventilátorával van probléma, az elég kellemetlen, mert csak néhány típushoz (Xfx, Sapphire kártyák -> AMD) gyártanak tartalékot.

Re: Általános

Elküldve: 2018.08.02. 20:13
Szerző: pintergreg
Titkos írta: 2018.08.02. 01:32 ha pedig pl. a videokártya vagy a proci ventilátor az, akkor azokat is cserélni kell emiatt, függetlenül attól, hogy magának a hardvernek nincs egyéb baja?
Alapból nem, procinál jellemzően könnyen cserélhető a ventilátor.
alvaro írta: 2018.08.02. 03:45 Portalanítás, de nem a ventinek, hanem a bordának, amit fúj. Vagy megvárni a lehűlést, mert lehet, hogy a néhány fok plusz sarkallja a vezérlést plusz fordulatszám növelésére
Jaja.

Re: Általános

Elküldve: 2018.08.03. 02:49
Szerző: Titkos
Köszi itt is! :) Igen, elsőre szerintem maradok annál, hogy takarítás + megvárom, amíg elmúlik a dögmeleg (most úgy augusztus végéig amúgy sem nagyon érek rá szétszedegetni a gépet, meg új ventilátort/alkatrészt venni, ha szükséges), aztán hátha ettől is megoldódik. Ha pedig mégsem, akkor reménykedem, hogy a kérdéses ventilátor az az "extra" lesz, amit ismerős rakott bele pluszba, hogy még jobban hűljön a gép, mert azt tényleg csak annyi lesz cserélni, hogy lecsavarozom a gépház belső részéről és a helyére rakok egy másikat. :) Ha pedig mégis az Annarancs-verzió állna fenn, abból úgyis szerviz lesz, szórakozzon az a szilikonolajjal, meg hasonlókkal, aki ért is hozzá, bár lehet akkor már tényleg olcsóbb egy új ventilátor... XD

Re: Általános

Elküldve: 2018.08.09. 20:23
Szerző: iskariotes
Az a én nagy problémám, hogy a Foxom sehogy sem akar magyar lenni. Hiába állítom át a nyelvet magyarra semmi sem változik marad ugyan úgy angolul. Tipp hogy mit tegyek?

Re: Általános

Elküldve: 2018.08.09. 21:19
Szerző: pintergreg
iskariotes írta: 2018.08.09. 20:23 Az a én nagy problémám, hogy a Foxom sehogy sem akar magyar lenni. Hiába állítom át a nyelvet magyarra semmi sem változik marad ugyan úgy angolul. Tipp hogy mit tegyek?
Vagy megpróbálod újratelepíteni a magyar telepítővel: https://www.mozilla.org/hu/firefox/all/ ... ,%20magyar
vagy hozzáadod a magyar nyelvi csomagot innen (mellette ott a szótár is a helyesírás-ellenőrzőhöz): https://addons.mozilla.org/en-US/firefo ... age-tools/

Előbbi elvileg az utóbbi( kettő)t is tartalmazza, ugyanakkor mivel maga a Róka elvileg jó, a beállításokon kéne változtatni. A kiegészítők (add-ons) / nyelvek menüpontban lehet, hogy ott van a magyar, csak inaktív. Ekkor az aktiválás értelemszerűen megoldhatja, ha nincs ott akkor a nyelvi csomag telepítésével odakerül. Mindenképpen ezzel kezdenék, mert az újratelepítés lehet, hogy megtartja a jelenlegi beállításokat, mivel maga a profil is változatlan kellene, hogy maradjon.

Re: Általános

Elküldve: 2018.08.18. 12:00
Szerző: Titkos
Ez most kivételesen problémának nem probléma (vagyis de, csak ezt szerencsére meg tudom oldani XD), inkább csak érdeklődnék, hogy másnál is van-e ilyen: videókártya driverfrissítésnél már nem először tapasztalom, hogy önkényesen "belenyúlkál" a játékok beállításaiba. (Nvidiás GeForce 10-es kártya driverjéről van szó, ha ez számít.) Tegnap frissítettem, majd utána nézem, hogy "jé, olyan fura a HS...", hát persze, hogy fura volt, mert a driver gondolt egyet és önkényesen maxra húzta a felbontást a játékban. :dirr: De eleve az is vicces, hogy egyáltalán a frissítés hogy kezdődött: felrakom az új WoW kiegészítőt, szól, hogy "régi a drivered". Hmm, mondom, ez fura, mert kb. havonta szokta magát automatikusan frissíteni. Aztán kiderült, hogy valamiért ezt 1-2 hónapja önkényesen abbahagyta. A program ugyan még fent volt a gépemen, de valamiért az első pár hónap után nem szólt már, ha új verzió jelent meg belőle, pedig semmit nem állítgattam rajta. Úgyhogy a honlapjukról leszedtem a legújabb verziót, most elvileg jó. Ja, az installról meg annyit, hogy ilyet még nem láttam, hogy ez mindig csak úgy tud frissíteni, hogy előzőleg leszedi a TELJES korábbi verziót... Emiatt kb. kétszer hosszabb az install, mint bármi másnál, mert nem csak "ráfrissít", hanem először lekapja a régit, majd utána a nulláról rakja újra a legújabbat. Persze nem egy 30 gigás programról beszélünk, így ez belefér, de fura, másra nem emlékszem, ami ezt csinálná. Amúgy nem mintha ezekkel a dolgokkal nem tudnék együtt élni, meg ha akarom, ha nem, ilyen a videókártyám, ilyen hozzá a hivatalos driver, szóval ezzel sok mindent nem tudok kezdeni, csak érdekelne, hogy másnál is így "hülyéskedik", meg "önállósítja magát", vagy ez a program is csak engem szeret ennyire? :dirr:

Re: Általános

Elküldve: 2018.08.18. 13:10
Szerző: Foma
Titkos írta: 2018.08.18. 12:00 Ez most kivételesen problémának nem probléma (vagyis de, csak ezt szerencsére meg tudom oldani XD), inkább csak érdeklődnék, hogy másnál is van-e ilyen: videókártya driverfrissítésnél már nem először tapasztalom, hogy önkényesen "belenyúlkál" a játékok beállításaiba. (Nvidiás GeForce 10-es kártya driverjéről van szó, ha ez számít.) Tegnap frissítettem, majd utána nézem, hogy "jé, olyan fura a HS...", hát persze, hogy fura volt, mert a driver gondolt egyet és önkényesen maxra húzta a felbontást a játékban. :dirr: De eleve az is vicces, hogy egyáltalán a frissítés hogy kezdődött: felrakom az új WoW kiegészítőt, szól, hogy "régi a drivered". Hmm, mondom, ez fura, mert kb. havonta szokta magát automatikusan frissíteni. Aztán kiderült, hogy valamiért ezt 1-2 hónapja önkényesen abbahagyta. A program ugyan még fent volt a gépemen, de valamiért az első pár hónap után nem szólt már, ha új verzió jelent meg belőle, pedig semmit nem állítgattam rajta. Úgyhogy a honlapjukról leszedtem a legújabb verziót, most elvileg jó. Ja, az installról meg annyit, hogy ilyet még nem láttam, hogy ez mindig csak úgy tud frissíteni, hogy előzőleg leszedi a TELJES korábbi verziót... Emiatt kb. kétszer hosszabb az install, mint bármi másnál, mert nem csak "ráfrissít", hanem először lekapja a régit, majd utána a nulláról rakja újra a legújabbat. Persze nem egy 30 gigás programról beszélünk, így ez belefér, de fura, másra nem emlékszem, ami ezt csinálná. Amúgy nem mintha ezekkel a dolgokkal nem tudnék együtt élni, meg ha akarom, ha nem, ilyen a videókártyám, ilyen hozzá a hivatalos driver, szóval ezzel sok mindent nem tudok kezdeni, csak érdekelne, hogy másnál is így "hülyéskedik", meg "önállósítja magát", vagy ez a program is csak engem szeret ennyire? :dirr:
Nvidia. Ez mindent elárul. ATI-val nincsenek ilyen problémák. Azzal más jellegű huncutságok történnek. Enyém pl. kapta fogta magát, és lecserélte a driver-ét egy másik vidikártyáéra, amilyen meg nincs a gépemen.

Re: Általános

Elküldve: 2018.08.18. 18:06
Szerző: Titkos
Foma írta: 2018.08.18. 13:10Nvidia. Ez mindent elárul. ATI-val nincsenek ilyen problémák. Azzal más jellegű huncutságok történnek. Enyém pl. kapta fogta magát, és lecserélte a driver-ét egy másik vidikártyáéra, amilyen meg nincs a gépemen.
Mindig is tudtam, hogy mindegy, hogy Windows vs Linux, Nvidia vs ATI (stb-stb.), mert a gépben élő démon mindben ott bujkál... :lol:

Re: Általános

Elküldve: 2019.01.03. 10:25
Szerző: Titkos
Facebook kérdés jön, más is tapasztalja-e ezt: vannak ezek a (számomra) pofátlanul az arcomba tolt Facebook reklámok, amikor az alapján, hogy miket likeoltam korábban, milyen csoportokba léptem be, stb-stb., random gagyi videókkal bombázza az embert a Face. Ez odáig még "oké" volt (értsd: könnyebben eltűrhető), amíg csak annyiban merült ki, hogy mondjuk két ismerős által megosztott hír közé a Face random beékelt egy ilyen "Népszerű a Facebookon" videót, valami általam sosem látott/hallott oldaltól, mert maximum átugrottam azt és tekertem tovább. Most viszont már ott tartunk, hogy mondjuk három bejelentkezésből kétszer egyszerűen nem látom a hírfolyamomat, csak valamelyik ilyen nyamvadt promó-videójukat. Mit tudom én, felmegyek, átnézem a hírfolyamot, megnézem, volt-e valami értelmes dolog a csoportban, ahol tag vagyok, stb. Majd ezután ráfrissítek a teljes Face-re, de ezúttal már nem a főoldalas hírfolyamomra dob vissza, hanem csak egyetlen random promó videó jelenik meg. És ha újra frissítek akkor is ugyanez jön be. Nem tudok tekerni semerre, olyan, mintha nem is lenne newsfeedem, csak az használ, ha bezárom az egészet és sokszor még utána is várni kell úgy 5-10 percet, hogy újra felmenve már a "normális" Facebook fogadjon. (Speciel most valami random "Happy Otters" nevű oldalról dobott fel nekem egy vidrás videót ilyen "Such a cute voice!! 😘😘🤗🤗" komment kíséretében. :dirr: Szal még ilyen kommersz generic gagyikat is ajánl ráadásul, értelmes természetfilm-bevágások helyett, vagy valami... :dirr:)

Re: Általános

Elküldve: 2019.01.23. 23:39
Szerző: Titkos
Tök jó, hogy pár napja a YouTube videókat már nem lehet space-el pausálni/indítani, hanem mindig az egérrel kell a képernyőn nyomkodnom... -___- (Vagy megint csak nálam hülyülnek?) Amúgy a legjobb, hogy egyébként villog a play gomb ilyenkor a képen, tehát reagálni reagál a space-re, épp csak nem hajlandó pausálni. :dirr:

Edit: Rájöttem, valamiért átrakták ezt a funkciót a space-ről a "k" gombra. Senki nem tudja, hogy miért. "K", mint "kurva YouTube!" :dirr:

Re: Általános

Elküldve: 2019.01.24. 13:07
Szerző: pintergreg
Titkos írta: 2019.01.23. 23:39 Tök jó, hogy pár napja a YouTube videókat már nem lehet space-el pausálni/indítani, hanem mindig az egérrel kell a képernyőn nyomkodnom... -___- (Vagy megint csak nálam hülyülnek?) Amúgy a legjobb, hogy egyébként villog a play gomb ilyenkor a képen, tehát reagálni reagál a space-re, épp csak nem hajlandó pausálni. :dirr:

Edit: Rájöttem, valamiért átrakták ezt a funkciót a space-ről a "k" gombra. Senki nem tudja, hogy miért. "K", mint "kurva YouTube!" :dirr:
Csak egy kérdés: Miért? O.o

Ez kb. olyan konvenció mint a CTRL+C...

Re: Általános

Elküldve: 2019.01.24. 17:48
Szerző: Ricz
Nekem a Chrome-ban működik ez a dolog. 64-es Firefoxban szintén. De a 64.0.2-es Firefoxban már nem. Mozilla megint nagyon alkot.

Re: Általános

Elküldve: 2019.01.24. 20:40
Szerző: iskariotes
De müködik. A különbség csak annyi, hogy a "k" billenytű lenyomásával bármikor lelehet állítani a videót, az "űr" gombbal csak akkor ha már a megnyitott oldalon egyszer már klikkeltél (gondolom van valami szakszó erre de azt nem tudom mi). Amúgy a "k"-t már rég óta lehet használni csaka többség nem ezt választotta.

Aki meg nem tudja azoknak mondom, hogy a YT avatarra ha valaki ráklikkel akkor alúl van olyan, hogy billentyűparancsok, ott lehet megnézni, hogy melyik mit tudd. Ja igen ha valaki az elvetés gombra megy rá akkor sem történik semmi.

Re: Általános

Elküldve: 2019.01.25. 09:05
Szerző: Titkos
iskariotes írta: 2019.01.24. 20:40 De müködik. A különbség csak annyi, hogy a "k" billenytű lenyomásával bármikor lelehet állítani a videót, az "űr" gombbal csak akkor ha már a megnyitott oldalon egyszer már klikkeltél (gondolom van valami szakszó erre de azt nem tudom mi).
Szerintem itt arra gondolsz, hogy ha megnyit az ember egy YT videót, akkor először tényleg bele kell kattintania legalább egyszer a videóba és csak utána lehet space-el pausálni/újraindítani. (Mert amíg nem kattintunk bele, addig a space kvázi "page down" funkcióban van és csak a kommentmezőben tekersz le vele egy képernyőnit. XD) Ez nekem is megvan, de most már így sem működik, szóval sanszosabb, hogy itt Ricz találta el a dolgot és akkor valami Firefox-bug lesz, mert pont azt a verziót használom. ^^"

Edit: LOL és azóta "megjavították", vagy nem tudom, mi történt, de újra működik space-el is. :vigyor:

Re: Általános

Elküldve: 2019.11.15. 02:36
Szerző: Titkos
*Titkos és a YT legújabb kalandjai*

Oké, szóval úgy lassan egy hete már azt vettem észre, hogy amikor felmegyek a YT kezdőoldalára (ami ugye tele van videóajánlásokkal), a videók linkjei, thumbnail képei, meg úgy minden közel a duplájára nőtt. Ami annyiból szívás, hogy így még lejjebb kell tekerni, egy fél percig mehetek lefelé, mert ajánlásból ugye rengeteg van és mivel megnövelték a méretüket, ezért mindegyik legalább kétszer akkora helyet foglal el a képernyőn. Következésképp amíg korábban mondjuk 10 ajánlott videó is ráfért 1-1 képernyőre, most max úgy 5-6. A kérdésem az lenne, hogy van valami beállítás a profilban, amivel vissza lehetne állítani a korábbi méretet/felületet, vagy ez ismét a YouTube sokadik "ez van, élj vele együtt, paraszt!" újítása? Illetve hogy ti is tapasztaltátok ugyanezt, vagy esetleg ez megint csak valami "only for Titkos" személyes géphülyeség? XD

Re: Általános

Elküldve: 2019.11.15. 02:52
Szerző: Ricz
Ahogy néztem az oldalon a beállításokat, nem lehet. Kitalálták ezt a nagy képernyőkre kitalált felbontást, aztán éljen vele az ember.
Amúgy most kaptak a csatornatulajdonosok egy figyelmeztető levelet, hogy most a COPPA jegyében (amerikai gyerekvédelmi törvény) most be lehet állítani, hogy gyerekeknek szánt tartalom van-e a csatornádon. Ezt lehet egyesével, videónként beállítva, vagy összesítve az egész csatornádra. Kicsit röhej, hogy évek múltán kellett eddig eljutni ezzel a funkcióval, mert minden más szarság fontosabb volt, mint egy eleve lényeges szűrő beépítése.
Amúgy csatornakezelőként a k**vaanyjukat, mert a csoportos beállítás lehetősége a kezelőfelületen kijelölt videókra nem lehetséges. Vagy mind olyan vagy egyik sem, és beállítgatod majd magadnak. Ez olyan csatiknál, ahol van 100+ videó biztos felemelő meló lehet.

Re: Általános

Elküldve: 2019.11.27. 19:17
Szerző: Titkos
Ricz írta: 2019.11.15. 02:52 Ahogy néztem az oldalon a beállításokat, nem lehet. Kitalálták ezt a nagy képernyőkre kitalált felbontást, aztán éljen vele az ember.
Ehh, hát akkor ez van. :?
Ricz írta: 2019.11.15. 02:52Amúgy most kaptak a csatornatulajdonosok egy figyelmeztető levelet, hogy most a COPPA jegyében (amerikai gyerekvédelmi törvény) most be lehet állítani, hogy gyerekeknek szánt tartalom van-e a csatornádon.
Ja, igen, jó is, hogy mondod, nekem is küldtek egy ilyet.

1. "Be lehet", vagy kötelezően be kell? Eddigi megnyilvánulásai alapján én nem úgy tapasztaltam, hogy ha a YT bevezet valamit, akkor az opcionális a felhasználók számára, sokkal inkább a fenti "ez van, élj vele".

2. Már csak azért is érdekel, mert ugyan nem az én "darázs mászik a virágon, földikutya a földön, stb." jellegű videóim fognak a gyerekeknek álmatlan éjszakákat okozni, viszont csak érdekelne, hogy nekem is szöszmötölnöm kell most ezzel, vagy hagyhatom a francba? XD Azért nem akarnék egy nap arra felmenni YT-re, hogy esetleg ennek elmulasztása miatt minden videómat törölték, vagy mit tudom én.

Re: Általános

Elküldve: 2019.11.27. 23:13
Szerző: Ricz
Titkos írta: 2019.11.27. 19:17 1. "Be lehet", vagy kötelezően be kell? Eddigi megnyilvánulásai alapján én nem úgy tapasztaltam, hogy ha a YT bevezet valamit, akkor az opcionális a felhasználók számára, sokkal inkább a fenti "ez van, élj vele".

2. Már csak azért is érdekel, mert ugyan nem az én "darázs mászik a virágon, földikutya a földön, stb." jellegű videóim fognak a gyerekeknek álmatlan éjszakákat okozni, viszont csak érdekelne, hogy nekem is szöszmötölnöm kell most ezzel, vagy hagyhatom a francba? XD Azért nem akarnék egy nap arra felmenni YT-re, hogy esetleg ennek elmulasztása miatt minden videómat törölték, vagy mit tudom én.
Kell és nyugodtan rábökheted, hogy kiskorúaknak is alkalmasak. Legfeljebb a hiszti van körülötte felfújva, hogy ez mit jelent.

Re: Általános

Elküldve: 2019.11.29. 19:48
Szerző: Titkos
Ricz írta: 2019.11.27. 23:13 Kell és nyugodtan rábökheted, hogy kiskorúaknak is alkalmasak. Legfeljebb a hiszti van körülötte felfújva, hogy ez mit jelent.
OK, köszi. :)

Re: Általános

Elküldve: 2020.01.15. 16:26
Szerző: Titkos
Na, folytatva az előző YouTube-sztorit: jött tőlük egy mail, amit azóta már töröltem, de valami olyasmit hámoztam ki belőle, hogy amennyiben bejelölöd, hogy a videód gyerekbarát, kapásból elveszik pl. a kommentelési lehetőséget. (Gondolom azért, nehogy pl. JóskaPista egy egyszeri MLP videó alatt közölje, hogy épp melyik pónilánnyal mit csinálna, amit aztán elolvas az ötéves Móricka, akinek ettől súlyosan sérül a lelke... vagy valami hasonló. XD) Persze amikor még csak a YT hírlevelében láttam ezt, kb. valahogy úgy kezeltem, hogy "á, biztos én értek itt félre valamit, ez nagyon aljas húzás lenne...", aztán érdekes módon azóta mégis azt veszem észre, hogy nem egy olyan csatorna/videó alatt lettek "kikapcsolva" a kommentek, ahol korábban simán ment a videók alatti lolkodós kommentelés, brainstorming, stb.

Ricz, te ezt hogy tapasztalod? Mert lehet csak én látok rémeket, de teljesen az az érzésem, hogy sokan nem olvastak el figyelmesen azt a hírlevelet, reflexből beállították, hogy "persze, hogy gyerekbarát tartalom, hát mint tudom én, a random Kacsamesék jelenet pl. miért ne lenne az?" és így sikeresen megszívatták magukat, mivel a hülye túlbuzgó YT ilyenkor automatikusan blokkolja a kommentmezőt. Mindenesetre ha jól értem, akkor ez egy elég szemét dilemma, pláne azoknak, akik a nézettségre hajtanak:

1. Vagy beállítod, hogy "gyerekbarát", innentől kezdve pedig nem lehet kommentelni a videó alatt. (Ami nyilván nem egyenlő a likeokkal, meg a feliratkozószámmal, tehát kontentkészítőként lehet, hogy valakinek ez tökmindegy, de véleményem szerint sokaknál hozzátesz a YT-feelinghez, hogy miután megnéz 1-1 videót, beleveti magát a kommentmezőbe is, amolyan fórumozáshoz hasonlóan. Ergo simán el tudom képzelni, hogy valaki mondjuk amiatt fog kevesebbet feljárni 1-1 csatornára, mert "Ehh, kilőtték a kommentálási lehetőséget, ez így már gáz. :/ ")

2. Beállítod, hogy "nem gyerekbarát", ez esetben "mindent lehet", cserébe viszont gondolom a YT nem fog annyira "sztárolni", a videód nem lehet az "ajánlottak" között, meg még ki tudja, milyen hátrányba kerülsz.

Amúgy én még mindig nem állítottam ezt be, leginkább ezért nem, mert úgy voltam vele, hogy "várjuk ki a végét". :D Aztán lehet, én meg ott szívom majd meg, hogy jön a mail a YT-től, hogy "kapsz 48 órát, hogy beállítsd végre, ellenkező esetben töröljük a teljes csatornádat!", vagy ilyesmi... :lol: