Oldal: 1 / 1

Digitalizáló táblák (Wacom, Ipad Pro, stb.)

Elküldve: 2018.01.28. 23:38
Szerző: Vree
Szeretnék egy kis sorozatot indítani a (többek között) manga rajzolásról, ennek keretében mennék bele a digitális rajz témában való tanácsadásra.
Legutóbbi HunComixos látogatásom alatt azzal szembesültem, hogy vér profi tradicionális művészek is hümmögve/csodálkozva álnak körbe egy nem igazán mai újdonságnak számító Wacom Intuos/Cintiq kiállító pultot, ami eléggé meggyőzött, hogy a mai magyar társadalom rászorul a digitális rajzeszközök témájában történő tanácsadásra. Pláne hogy sokan egy (ebben a műfajban igen-igen barátinak számító) 1-vagy 2 százezres összeget is sokallnak egy LCD-s eszközre, így nekik az 1 alkalommal megvett eszköz lesz AZ eszköz, tovább fokozva a tájékozott választás fontosságát.

Az én birtokomban néhény 3. generációs (amúgy jó állapotú) Intuos, egy 13HD-s Cintiq és legújjabban egy kisméretű Ipad Pro 9-7es található, elsősorban tehát ezekről tudok számot adni. Nem-LCDs Wacom alternatívákból (hagyomnényos digitális rajztáblákból) egyébként rendkívül széles, olcsó, professzinális választék is létezik már; az egykori vezetőnek számos kihívója akad, ugyanez vonatkozik a nagyméretű LCDs grafikus képernyőkre. Tablet méretű eszközökből már sokkal kevesebb: az IOS oprendszeres Ipad Pro, Wacomtól semmi, a súlyos és méregdrága Mobile Studio még mindig túl nagy, hogy "tablet" lehessen, illetve a Microsoft Surface széria próbálkozik még, árfekvésben a kettő között, tollérzékenységben mindkettőnél gyengébben keveseknek lesz opció...Álmaim olcsó, könnyű mindentegybe rajztábla/tablet/PC eszköze még várat magára...
(De csak 5-10 év, és az is a kezünkben lesz. :D)

Sajnos Mo.-n ezek gyakorlatilag mindegyike (az ultramainstream Wacom és Apple termékeken kívül) csak külföldről rendelhető, amiben nem is a 27% ÁFA és pár % vám, hanem a kipróbálás/javítás/csere nehézsége okozzák a problémát; persze magyar shop is ugyanúgy át tudja verni az embert (mint engem az Extreme Digital karácsonykor, a százezres kárt hozó nem garanciális cseréivel), szóval lehet, hogy egy megbízható online shoppal jobban jársz. Mindenesetre tájékozódj, hogy van-e bármilyen customer support, illetve európai rendszerű töltők, csatlakozók, billentyűzetek stb., nyilván EU-n belülről jobb mindent rendelni, ehhez azonban én nem tudok tanácsot adni magam is kezdő lévén a téren.

Mielőtt belecsapunk a termékek egyenkinti vizsgálatába, bár alap dolog, amit a választásnál figyelembe kell vennünk:

Első készüléke sokaknak egy PCre csatlakozható hagyományos, nem LCS-d tablet lehet. Rögtön mondani kell, hogy bár meg lehet szokni, a kéz/szem közti kapcsolatszakadás MINDIG probléma lesz. Vannak, akik így is tudnak dolgozni, én mindenesetre LCDre váltás után soha nem láttam okát visszatérni a régimódi eszközhöz.
Ha mégis megróbáljuk, én a Medium méretet ajánlom: Small felületen folyamatos zoomolás, precizitás hiánya fog zavarni minket, Large méretet pedig aligha tudunk kihasználni, viszont elvész a fizikai emelgetés, forgatás mint lehetőség, márpedig ez a látszat ellenére nagyon nagy előny.
Ne feledkezzünk meg a beállításoknál a Keep/Maintain aspect ratio parancsról, amivel a képernyő méretarányai hozzáigazodnak a tábláéhoz, különben a rajzolt körök oválisként jelentkeznek majd.

Ha van alkalmunk kipróbálni a táblát, mindenképp egy rendes programmal tegyük (akár vigyünk saját laptopot a célra, helyi gépeken - ha van egyáltalán - valami gagyi program szokott futni). Amit nézzünk: laggol-e a kurzor; nyomásérzékenységet (jó beállítás mellett) mennyire tudjuk kontrollálni (hány eltérő vastagságú vonalat tudunk csak nyomással rajzolni, például), a vonalak nem szakadoznak-e, illetve (ami Cintiq szériánél pl. típushiba) a képernyő szélein is úgy működik-e a toll, int a közepén. Kényelmesnek érezzük-e a felületet? (Én pl. a kemény felületet -mint az új Intuos Pro-kon - nem bírom, az üveggel elvagyok, a Cintiq átmenet a kettő közt működik a legjobban.) LCDnél: mennyire tükröződik, mennyire "bántó" a szemnek, van-e rajta egyszerűen állítható fényerő, kontraszt, és RGB szín kalibrálás? Jó-e a toll súlyelosztása, futása?

Ha kiválasztottuk az ideális táblánkat, hátravan még a kiegészítők kiválasztása, és (ha van, és akarjuk) a biztosítás megkötése, de legalábbis a garancia tisztázása. Néha a látszólag csak külföldön forgalmazott kiegészítkhöz is lehet találni viszonteladót, angol tudás nélkül mégis kétséges, hogy megtaláljuk ezeket a márkákat. Sok mindent (védőtok, borítófelület, tisztítás) felteszem, legtöbbször megoldunk házilag is, egyedül a törésveszélyes részek (vezetékek, képernyők) esetében fontos a garancia vagy a tartalék biztosítása.

És akkor jöjjenek is az ajánlataim egyenként. :D

Re: Digitalizáló táblák (Wacom, Ipad Pro, stb.)

Elküldve: 2018.01.29. 01:19
Szerző: Vree
iPad Pro (9.7, 10.5, 12.9)

Nem összekeverendő semmiképp a hagyományos iPadekkel, amikkel ugyan majd' mindenben egyezik, de ezek nem képesek kezelni a grafikus tollat (Apple Pencil).
Az érthető gyanú ellenére ez egy teljes értékű kézi LCD grafikus tábla, talán az első létező ebben a kategóriában. Ehhez képest árát nem is mondanám soknak. Ami nyilván visszafogja, hogy Apple IOS és nem Windows, csak saját appokat futtat. Ennek ellenére PCvel hasonló értékűvé varázsolható a megfelelően megválasztott appok segítségével.
Ha megszoktuk, sok funkcióját még kellemesebbnek is találhatjuk, hiszen pl. itt nem kell várni a bootolásra, mint a PCnél: a rendszer a nap 24 órájában készen áll, és az app strore-os programok, bár külön meg kell őket venni, sokszor olcsóbbak, mint PC-s társaik.
Persze sok Windows funkció hiányozni fog: a multitaskolás (lehetséges, de limitáltabb), az egyszerű copy/paste két program között, az egyszerű file transfer (PCnkkel csereberélni kizárólag iCloud felhőn keresztül tudunk, a gyors internet kapcsolat tehát itt feltétel), a rendszerfájlok átláthatósága, a programok régi verzós telepítőfájljainak megőrzése, a billentyűzet hiánya (bár a felugró képernyűbillentyűzeten gépelés csak kicsivel lassabb, és a gyorsbillentyűket az ötletes ujjmozdulatos parancsgesztusok sokszor pótolják), a tólkompliklt rendszermenü, vagy az IOSes böngészőkből hiányzó flash kezelés.

Az Apple Pencil tökéletes eszköz, nem csak eléri, de -meghaladja- érzékenységben a Wacom tollait. Testreszabható billentyű itt sincsen, ami zavarhatja, aki erősen él a radír, color picker használatával (pl. festők), bár amatőröknek az oldalklikk is ugyanolyan.
Egy megemlítendő a Bluetooth alap; sokan biztos paranoiának veszik majd a sugárzás miatti aggódás, de mint gyakorló hipertóniás állítom, hogy én érzem a be/kikapcsolt állapot közti különbséget. Tehát ha bárki egészségügyi problémája miatt érzékeny a különböző gépi sugárzásokra, fontolja meg az eszköz alternatívákat, bár nagyon nincsenek; otthon a gép előtt ülni még károsabb, mint mozogni egy bekapcsolt Proval. Persze a Bluetooth funkciót lehet deaktiválni, ha éppen nem használjuk.

Mindezek ellenére, ajánlom, a hordozhatóság, emelhetőség ugyanis nagy előny. Egyrészt önmagában nagy dolog, hogy professzionális munkát folytathatunk egy eszközön, ami bárhol, bármikor velünk lehet, akár az egészségmegőrzés a célunk, akár az utazás, akár a digitális rajzolás zsúfolt napirendünkbe illesztése. Másrészt a készülék fizikai dönthetősége, forgathatósága óriási előny, különösen kihúzásnál. Ilyenkor az asztalnál ülőember a grafikus program "forgatás" opciójával és különböző kényelmetlen testhelyzetekbe helyezkedéssel igyekszik a megfelelő szögből megfelelő erősségű egyenletes vonalakat meghúzni, míg mi hihetetlen sebességgel leszünk képesek mindenféle szögű és méretű vonalakat csinálni, gyorsabban és jobb minőségben.
A legtöbb PCs funkció lényegtelen, ha úgyis főképp rajzolásra és 1-2 alapfeladatra használjuk (esetleg videónézésre, játékra).
A legjobb persze kombinálni a PCvel: a 90%ban kész rajzokat átemelve PC-n már könnyen hozzáadhatjuk az IOS-en nehézkes simításokat.

HOL TUDOM KIPRÓBÁLNI?
Majd' minden pesti bevásárlócenternek van saját iStyle vagy iCentrum boltja, így ez nem okozhat semmi nehézséget.

MILYEN MÉRETET VEGYÜNK?
Magam 9.7 párti vagyok. Egyrészt ez kifutó modell, ezért most különösen olcsón megkaphatjuk. Másrészt a méret még pont jó, hogy egy kézzel is meg tudjuk ragadni a pereménél, miközben a másik kézzel rajzolunk. A képernyő mérete nem igazi hátrány, a látszat ellenére, hála a magas felbontásnak, a könnyű zoomolásnak és hogy a gépet a laptopnál közelebbre (fél karnyira) tartjuk a szemhez képest, Ezenkívül ez a modell kevésbé vékony, ezért nem melegszik át annyira, ami a képernyőre rajzolásnál (ahol kezünk érzékelheti a hőt) szempont lehet. Persze 10.5össel jobb verziójó hardver, jobb felbontás és több tér jár, döntük el magunk, előnyösebbnek tűnik-e.
A 12.9-esnél persze jó, hogy ha akarjuk, akár egyszerre képernyőre hívhatunk egy referenciát és mégis marad munkaterületünk, illetve nagyobb méretű alkotásokat is gyorsan átláthatunk. Mégis, kétlem, hogy ez megéri a rosszabb hordozhatóságot (bár a 12.9 és az azonos képernyőméretű Wacom Cintiq közti súlykülönbség figyelemreméltó), és a "belógó" kéz is problémás lehet (annyira nem bízom azért a palm rejection-ban - a kisebb modelleknél a csukló a képernyőfelületen kívülre támaszkodik).

MILYEN KIEGÉSZÍTŐKET VEGYÜNK?
Ha hivatalos Apple partnertől (iStyle) veszünk, a biztosítás mindenképpen javallott. Képernyőnk védelmében próbálkozhatunk tokokkal, mint az Otterbox. Törésmentes üveget ne vegyünk, mert ez befolyásolja a tükröződést, színeket és nyomásérzékenységet; ha mégis, nézzünk körül az interneten tükröződésmentes opciók után. Bár a boltok rendkívül széles választékban árulnak hivatalos Apple kiegészítőket, a borsos árat jellemzően ezek egyike sem éri meg. Kivéve az Apple Pencil, amit sajna szintén kiegészítőként kell megvennünk, ennek 37ezres árát még wepshopon keresztül se nagyon lehetséges csökkenteni.

HOL VEGYÜNK?
Jelen pillanatban az iStyle rendelkezik még leárazott 9.7 modellekkel 200e árban, cellhone plannel (ez mondjuk Mo.-n értéktelen, itt nem nagyon van a költséget is megérő műholdas csomag), nagyobb tárhellyel, illetve övék a legjobb vásárolható garanciacsomag is (kb törés esetén csere első alkalommal).
A garanciacsomag miatt érdemes a drágább üzleteket fontolóra venni.
Ha bevállaljuk a törésveszélyt, jelentős árcsökkenés érhető el webshopokkal is (mint ahogy én vettem a B-Teltől). Ők rendszerint közvetlenül tengerentúlról importálnak, ami azt jelenti, hogy adapterre lesz szükségünk a töltéshez (a B-Tel ezt bérmentve mellékelte, sőt ki is cserélte nekem).
Persze mondjuk szólhatnának erről, de amúgy teljesen jól járunk, a magyar nyelven aktiválás ugyanis származási helytől függetlenül működik az összes készüléken.

MIT TELEPÍTSÜNK?
iCloud mellé, ha több tárhelyet szeretnénk, más felhő szolgáltatásokat, mint Google Drive vagy Dropbox.

BÖNGÉSZŐK:
Safari, Chrome, stb.: Akárhány browsert telepíthetünk az alap Safarin felül.
Külön jó, hogy PC-vel ellentétben az iPadet nem kell újrabootolni minden bekapcsoláskor, tehát a megnyitott tabek a végtelenségig tárolva maradnak, ha mondjuk pár jó linket későbbi olvasásra akaunk félretenni.

Puffin: Az egyetlen és csak korlátozottan flash-képes "mini" böngésző, ennek ellenére rá fogunk szorulni, ha bármi ilyen jellegű tartalmat jelenítünk meg rendszeresen

VIDEÓLEJÁTSZÓ:

Moldavite: Jellemzően iPades egyfunkciós app: Youtube videókból csinál neked kicsinyíthető (picture-in-picture) kisablakot. csekélységnek tűnik, de valójában rengetegszer lesz szükséged ilyen kiegészítő funkciókra.

PlayerXtreme:
Az Apple folyamatosan törli a Store-ból a Youtube szabályzatát sértő lejátszókat, mindazonáltal mégis javallom, szerezzünk be egy olyan videolejátszót, mint ez, ami képes a videók tárolására is, hogy offline módhoz is el tudjunk menteni egy-egy visszanézendő anyagot.
(Fenti program megbízhatóságáért - mint a legtöbb hasonszőrű programnál - nem kezeskedem, de hasznossága kétségtelen.)

SZÖVEGSZERKESZTŐ:

Documents (Office Docs):
Én ezt a szimpla kis programot használom, hogy felhőbe mentsem bármilyen okos gondolatomat egy sima .rtf fileban, a Windows notepad-jének megfelelőjeként. De bőven vannak még opciók, pláne ha fizetsz is értük.
Elvileg ingyenes az MS Office összes tagja is iPad-re...gyakorlatban azonban mégsem (persze ez folyamatosan változhat).

GRAFIKUS PROGRAMOK:

Clip Studio Paint ($): (korábban Manga Studio)

A legprofibb grafikus app, 1-az-1ben egyezik a PC-s változattal. Mindent tud: valósághű ecsetek, szövegszerkesztő, precízen állítható egyenes és görbe vonalak (ezek ugye az alap képregényes eszközök, mégis: majd' minden programból hiányzik valamelyik), de ezen túl még van panel-és szövegbuborék szerkesztő, és (az EX verzió jóvoltából) lapok kiadványba rendezése, nyomtatáselőkészítés, és animációkészítő is.

A feketeleves, sajnos, az elég brutális havidíj. Úgy működik a dolog, hogy az első 6 hónap ingyenes, de utána 2500 Ftnak megfelelő összeget gombol le minden további hó, ráadásul a promót is csak a megkezdett 7. hó után engedi lemondani.
Fenti okok miatt azt a 2500at 7 hónapra megéri befizetni, de kétlem, hogy a legelszántabb manga rajzolókon kívül más is bent marad ezt követően...
Kár, mert amúgy a további elérhető progik összesen sem kínálják azt, amit ez az egy önmagában, még az alap funkciók tekintetében sem.

Procreate ($):
A leghypeoltabb grafikus program, ára is baráti, nincs okunk nem beszerezni, de tudnivaló, hogy azért sok szempontból limitált. Nincs szövegszerkesztő, a méreteket csak slideon, precizitás nélkül állítgathatjuk...Fő vonzereje a saját belső galéria, ami a felhőbe mentett rajzainkat Windows mappa ikon szerűen mutatja és rendezi külön mentés nélkül. Ezenkívül elég aktív és segítőkész online közösséggel is bír.

Paintstorm Studio ($):
Az oroszok alkotása megéri az árát: gyakorlatilag egy full Photoshop klónt kapunk, tökéletesen PC-s felülettel, a Procreate-tel ellentétben (ahol külön meg kell tanulni a többujjas érintéses parancskiadásokat) itt minden PC használó rögtön otthon érzi majd magát. A kisebb képernyő problémáját egyszerűen úgy oldották meg, hogy az aktuálisan nem használt menü ikon méretűre zsugorodik és fölé scrollozáskor nő ismét teljes méretűre, ez teljesen jól működik mint megoldás.

Mint a CSPből, ebből is van PC-s változat is, ami szintén bír némi előnnyel az amúgy több mindenre kiterjedő Photoshoppal szemben: ez pedig, hogy egyetlen brush engine-t használ, ahol minden beállítás azonnal skálázható, testreszabható, ami például abban látható, hogy majd' minde ecsete blending brush is, és ez a funkció a PSsel szemben NEM lassítja az ecseteket számottevően.
Következésképp ideális eszköz lehet digitális festőknek.

Medibang Paint:
Háát igen, a CSPhez képest ez inkább egy gyerekek képregényprogramja: lassú, nagyon limitált az ecsetkínálat, a menük pedig kitakarják a képernyő több mint felét...De sajnos normális szöveg-és panelszerkesztést kb. csak itt tudunk csinálni, az előző progikból kimaradtak ezek az alapfunkciók. Ha nagyon nincs más, talán ez is jó lesz...

Graphic ($): (korábban iDraw)
Vektorgrafikus program. Ilyen tekintetben jóval limitáltabb, mint PC-s barátai, pl. egy Inkscape. Van viszont rendes vonal/görbe és szövegkezelője, ami eléggé mellette szól...Ahogy a Procreate-nél, itt is készüljünk fel némi nem-intuitív tanulásra a kezelőfelülettel.

Shapr3D ($):
Nem sokat használtam, azért említem meg, mert ez a legnormálisabb 3D modellező program, amit sikerült találnom.

Sok lehetséges programot nem említettem meg: vannak versenyképes professzinális opciók pl. fotó retusálásra.

EDIT2019:
Érdekes módon az utolsó az megtalált két program a kedvencem:

Ibispaint:
Lényegében Clip Studio nagyon “light”, abban a formátumban ment mint a CSP, és kvázi az asztali PC CSPbe exportálásra lett kitalálva. A kevesebb opció, custom brushozás hiánya ellenére az összes kulcsfunkció ott van és minden NAGYON kézre áll, ajánlom próbálásra az ingyenes (reklámos) verziót.

ArtStudio: Egyik kedvenc művészem csak ezzel dolgozik, benne vannak olyan funkciók, amik a Procreateből hiányoznak. A CSPhez képest azért bizonyos opciók hiánya még mindig zavaró, de a 2. helyet elveszi, a legjobb nem havi pénzes opció.

KONKLÚZIÓ:
Az iPad Pro jobbá tette az életemet és ez nem csak reklámfogás. :D Nagy megkönnyebbülés, hogy bárhol jegyzetelhetsz, rajzolhatsz, wifi-n böngészhetsz (ehhez Bp.-n az Árkád, IKEA környék a legjobb szerintem). Amit csak némileg árnyékol be az eszköz elejtése fölötti aggodalom (lásd a biztosításról és kiegészítőkről írtakat ennek orvoslására). Hogy meddigre trónfosztja egy jobb termék, nem tudnám megmondani, de tekintve a Wacom, Apple és Microsoft jelen politikáját szerintem a következő 2-3 évben biztosan nem lesz hasonló árú és teljesítőképességű alternatíva. Érdemes befektetni rá, HA valóban folyamatosan rajzolsz és már nem elég a puszta színtelen tollas-ceruzás skiccelés (ellenkező esetben egy A5ös csipeszes írótábla is elllátja ugyanazt a célt :p).

Re: Digitalizáló táblák (Wacom, Ipad Pro, stb.)

Elküldve: 2018.04.19. 12:56
Szerző: Vree
PC, Wacom (Intuos és Cintiq)

folyt. köv. ugyanebben a postban délután, most csak egy programajánlót van dőm gyorsan leírni:

Pixie: Ez egy felbecsülhetetlenül hasznos mini-app, ami mindösszesen annyit csinál, hogy leolvassa neked a képernyőn a kurzornál aktuálisan vetített RGB és HSV értékeket, magyarul, színeket tudsz vele elemezni, összehasonlítani és importálni. Én magam nagyon szeretek árnyalatokat elemezgetni.
És csak pár Kilobájt az egész.

Re: Digitalizáló táblák (Wacom, Ipad Pro, stb.)

Elküldve: 2019.03.27. 03:40
Szerző: heigai
Én inkább a XPPEN-t javaslom, nekem 1 XP-Pen Artist 15.6 Pro Pen Display Monitor m van. Nagyon meg vagyok elégedve vele. Ha van Ismerősöd, kinntről hozasd be, mert lényegesen olcsóbb.

Amikor a Artist 15.6 Pro-ot probaltam akkor az durva kiraly volt. Igen ugyanúgy mint egy monitornál,itt láthatod az enyémet. Persze be lehet külön állítani profilt csak az adott megjelenítőre (winfosban biztosan). Nagyon pontos es baromi jo.