Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Általánosságban az animékhez kapcsolódó témák.
Avatar
Rui-chan
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1474
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Tartózkodási hely: A semmi közepétől picit balra
Kapcsolat:

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: Rui-chan » 2014.11.16. 22:46

Péter írta:Ismét fogadalmat tesz, amit a rákövetkező részre, megint megszeg, mert a kiscsaj elvesztette a sárkányát, és... kábé ennyi? Vagyis nem, mert DAT ASS! és ez nyilván már elég indok ahhoz, hogy átértékelje a világnézetét. :vigyor:
Hm, erre valahogy elfelejtettem reagálni, pedig szerettem volna. Aztán eszembe jutott most az Offtopic beszélgetéséről. Igazából volt indoka, nem csak a DAT ASS! (XD), tulajdonképpen a kiscsajt szimplán csalinak használta. Ugye kellett valami különleges cucc (talán egy virág, már nem tudom pontosan, de nézd el nekem, szezonosan követtem az animét), amivel újra feléleszthetik a sárkányt. Mivel annak a PK csapatnak még ott figyelt a radarján a leányzó, ezért követték. Kirito pedig őket akarta likvidálni, még mondta is, hogy nem érdekli, ha 1-2 napig narancs jelzéssel kell járkálnia, mert egyedül dolgozik. Jó, most nyilván nem gondolta annyira komolyan, de remélem érthető. A rész végén bocsánatot is kért a csajszitól, amiért csalinak használta.
Péter írta:Amúgy ha már feljött a SAO, akkor én az A-1 két másik saunenjét is ide sorolnám. Az egyik a Fairy Tail, a másik a Magi.
Emlékszem ez OF-en is feljött, csak akkor valahogy nem reagáltam rá tisztességesen, ahogy azt illett volna, ha már felvetetted. Nagyon időm se volt fogalmazni, viszont most pár hétig jobban tudok figyelni az animés témákra, úgyhogy pótlom a hiányosságot, amivel "tartoztam". Most csak a Magiról lesz szó, mert a Fairy Tail animét nem ismerem, a mangába beleolvastam, de még mindig a 2. kötet végén tartok, hónapok óta nem volt kedvem folytatni.

Szóval, a Magi. Amúgy teljesen megértem, amiért a generációs különbségek miatt nem szereted, lásd nálam mondjuk a Hokuto no Kent. Mint minden aktuális cuccot, persze ezt is jóval nagyobbra fújják, de ez már csak így szokott menni. Személy szerint nagyon bírom a Shingekit, viszont párszor már nekem is csattant a kezem az arcomon egyes fanboy kirohanások miatt. Na, visszatérve a Magira, lehet engem csak pont olyan hangulatban kapott el, hogy át tudtam érezni az egészet. Talán említetted, hogy meddig jutottál el benne, de bevallom őszintén, erre most nem emlékszem. ^^"

Mindenesetre engem a "Balbadd arc" részeknél kezdett el igazán érdekelni. Ott jöttek elő olyan gondolatok benne, mint az emberek eladása csak azért, hogy az államnak még több bevétele legyen. Már annyira eladósította az országot a király, hogy csak a lakosokra vehetett fel hitelt. A bankárok persze mindig a saját malmukra akarták hajtani a vizet, ahogy az lenni szokott ilyen helyzetekben. Slusszpoén volt egy olyan beszólás, mégis ki cserélné le bakjegyekre az aranyat, amikor az úgy elértéktelenedhet, hogy már semmit nem fog érni. :dirr:

Aztán volt még egy elég érdekes dolog, amikor már úgy látszott, békésen meg fogják oldani a konfliktust, akkor a fő sz*rkeverőnek persze bele kellett pofáznia és az embereket fél perc alatt alakította át dühöngő csőcselékké. Furcsa ez az emberi természet, na! :? A halálról és a továbblépésről is voltak elég érdekes gondolatok az animében, ezek is nagyon tetszettek.

Az elején, amikor Aladdin elkerül ahhoz a törzshöz, akik pont a hódítások miatt szívnak, az öreganyó mondott jó pár olyan gondolatot, amik felkeltették az érdeklődésemet. Talán sokaknak ez gyávaságnak tűnhet, szerintem pedig a lehető legjobb döntést hozták. Elkerülték a vérontást, megkímélve így elég sok ember életét - mindkét oldalról.

Félreértés ne essék, nem arról szeretnélek meggyőzni, hogy az évszázad animéje, vagy megmentette a műfajt, hanem azért az aktuális shounen hypeon túl van olyan dolog, ami miatt nekem tetszett. :)

Ha már úgyis a vallomásoknál tartunk, akkor megásom én is a síromat, ahogy Titkos Miyazakival. :dirr: Szerintem a Redline erősen túlértékelt és mindjárt ki is térek rá, hogy miért. (Igazából copypaste lesz máshonnan, de jobban úgysem tudnám most megfogalmazni.)
Szóval látványfilm, ja, de az egészet annyira nem bírtam komolyan venni, hogy Dandy űrversenyes epizódjában is több értelmet láttam. Igazából, ha jobban belegondolunk itt arany nitro és valami kristályba zárt kék cucc adta a kakaót, szóval tényleg, maximálisan komolyan vehető. :D Talán még a Nichijou-ban sem találtam annyira fájdalmasnak a térelhajlást, meg a fizika törvényeinek áthágását, tehát hiába volt okés a látvány (mondjuk attól sem estem hasra), de kevesebb mellédumálás kellett volna a Galaktikus Birodalommal, meg azzal az izével, ja várjunk, két izével, ami valami titkos katonai fegyver lett volna, vagy mi. :weh: A végén pedig az epicre szánt győzelmen inkább fogtam a fejem, mert mindent elhagytak és konkrétan a két ember repült be a célba. Just... WTF? (Sokan a SAO-ban Kirito csodás meg nem halásán akadtak ki, én ezen. XD)
Akkor a látványról egy kicsit. Amúgy nincs bajom a MadHouse látványvilágával, bár az tény, hogy néha ők is el tudják szúrni (pl. Wolverine anime), viszont a fanjuk se vagyok. Az rendben van, hogy egy másodperc állóképet nem láttunk, csakhogy több évük volt összehozni a cuccot, nem pedig 1 hetük, ahogy az a sorozatok esetén van, vagyis ilyen szempontból annyira nem tud meghatni a dolog. Ennél pedig találok nekem sokkal jobban bejövős grafikát is (P.A.Works, Sunrise, csak hogy írjak is valamit).
A szereplők egész végig teljesen érdektelenek voltak és nem az idő rövidsége miatt (azért közel 2 órás cuccról van szó), hiszen fele ennyi játékidővel operáló animében szereplő karaktereket is jobban megkedveltem már.
Kép

Avatar
Catrin
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1042
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Kapcsolat:

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: Catrin » 2014.11.17. 00:26

Junchi írta:A karakterdesign, az interakciók és egyáltalán az, hogy lelke volt az egésznek.
Szerinted. Jó neked! Szerintem meg annak se volt lelke, én legalább is sehol nem éreztem, összességében jó és szórakoztató animének tartom és ennyi. Pont. Ez a mostani dettó, kb. mintha revaccsolnám. Tényleg csak annyi, hogy más köntösben (a DEEN-essel se volt bajom), nem is vártam tőle többet. Az meg, hogy melyik hogy adaptálja a VN-t és annak melyik részét számomra édesmindegy. Szóval jah eltér a személet, de mivel én nem vagyok SN fan és nem is várok tőle nagyobb hatást, könnyebben boldogulok vele. De "érdekes", hogy te nem ujjongsz, elvégre a fanok nagy része most szerintem érthető okokból (még a rókabőr ellenére is) nagyon örül.^^ Lehet kinőtted az FSN-t (és már a régiben se találnál egy revaccs alkalmával lelketXD) vagy ez a cucc csak elsőre ütött nálad. XD Deh nem szórakozom tovább, bocsi. :D


A Miyazaki témához: én a környezetemben szerencsére nem igazán találkoztam azzal, hogy túlhypolnák, de globálisan is túlzásnak érzem ezt a dolgot, pedig az előbbi szemponttal ellentétben utóbbi hidegen hagy. Netes és IRL környezetemben egyaránt vannak anime filmekre vevők és nem vevők, akik vevők, azok ugyanúgy "sztárolják" Satoshi Kon, Shinkai Makoto, Hosodo Mamoru vagy pl. Mamoru Oshii stb. munkáit, mint Miyazakiét. De a fórumokon is mindig akadnak mindegyiknél ellenvélemények, megosztó vélemények, Miyazakinál is. Szóval kikbe futtok ti bele? Kikre figyeltek? Milyen véleményekre? Nekem ez az egész sokkal árnyaltabbnak tűnik. Ráadásul akik szeretik ezeket a rendezőket, azok is tudnak mondani olyat, ami kevésbé/nem tetszett és ami kimondottan kedvenc a műveik közül. Szóval he? Ha Miyazakira ezt mondjuk, akkor kvázi nyugodtan mondhatjuk a többiekre is, mert tőlük is el lehet ám szállni (és el is szállnak a fanok).XD Amúgy megértem a jelenséget, de ez tényleg azért alakult ki és azért is ismerik Miyazakit jobban, mert amellett, hogy jelentős alapozók anime filmek terén a Ghibli filmjeit nagyon felvásárolta a nyugat. Érthető okokból: ezek igazi családi filmek, még ha komolyabb témát is boncolgatnak. Vagy most ti azokról beszéltek (*nem olvasta mindegyik hsz-t, mert unta a tl;dr-eket*) akik annyira "animések", hogy csak Miyazakit ismerik? Nem értem az ő hypejuk miért is számít relevánsnak és miért is kéne tovább kalandozniuk, ha ők bőven kielégültek? XD

edit: Figyelmetlenségemet enyhén orvosolva visszaolvastam Titkos kezdő hsz-ét, amihez még csak annyit reagálnék, hogy ahogy előbb is írtam a nyugatiak nyilván azért veszik őt jobban, mert a Ghibli termelte a legtöbb eladható családi filmet, amivel nem csak egy fan-réteget lehet megcélozni. Nyilván a többiek is alkottak hasonlót, de nem tucat számra (pl. Hoshoda Ookami kodmo no Ame to Yuki vagy Summer Wars filmje, amik szintén voltak Anilogue-on). Igazából én úgy látom, hogy ezeket is veszik, sőt ezekről is nyomatják pl. ANN-en a híreket (de nem animés szférában is), csak mivel kevesebb van, így kisebbet szól. Ilyen arány szempontból megközelítve globálisan valóban alulértékeltebbnek tűnhet a többiek neve... de a kicsit is széjjelebb néző anime film kedvelők között baromira nem.

Avatar
Junchi
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2049
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: Junchi » 2014.11.17. 08:36

Catrin írta:Lehet kinőtted az FSN-t (és már a régiben se találnál egy revaccs alkalmával lelketXD) vagy ez a cucc csak elsőre ütött nálad. XD Deh nem szórakozom tovább, bocsi. :D
Nem hinném, egy két-három éve revaccsoltam az original FSN-t, és ha nem is jött be annyira, mint elsőre, azért azt a 8/10-et jogosnak érzem neki MAL-on. Persze a Zero marad így is az etalon.

Avatar
Péter
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 767
Csatlakozott: 2010.07.17. 14:29
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: Péter » 2014.11.21. 22:07

Először is bocs, hogy még csak most válaszolok, kiment a fejemből. =)
Rui-chan írta:Igazából volt indoka, nem csak a DAT ASS! (XD), tulajdonképpen a kiscsajt szimplán csalinak használta. Ugye kellett valami különleges cucc (talán egy virág, már nem tudom pontosan, de nézd el nekem, szezonosan követtem az animét), amivel újra feléleszthetik a sárkányt. Mivel annak a PK csapatnak még ott figyelt a radarján a leányzó, ezért követték. Kirito pedig őket akarta likvidálni, még mondta is, hogy nem érdekli, ha 1-2 napig narancs jelzéssel kell járkálnia, mert egyedül dolgozik. Jó, most nyilván nem gondolta annyira komolyan, de remélem érthető. A rész végén bocsánatot is kért a csajszitól, amiért csalinak használta.
Most hogy mondod, rémlik hogy volt ott valami rablóbrigád, akikkel harcolt. Bár nekem abból is inkább csak az maradt meg, mikor elkezdték ütni Kiritot, mire kiderült, hogy semmit se érnek vele, mert vagy 20 szinttel erősebb, mint azt ők hitték, és erre mind elképedtek, hogy "ez egyáltalán lehetséges?". Szóval egy ponton túl, már tisztára ilyen DBZ-s "WHAT NINE THOUSAND?!" beütése volt az egésznek. :D
Rui-chan írta:Szóval, a Magi. Amúgy teljesen megértem, amiért a generációs különbségek miatt nem szereted, lásd nálam mondjuk a Hokuto no Kent. Mint minden aktuális cuccot, persze ezt is jóval nagyobbra fújják, de ez már csak így szokott menni. Személy szerint nagyon bírom a Shingekit, viszont párszor már nekem is csattant a kezem az arcomon egyes fanboy kirohanások miatt. Na, visszatérve a Magira, lehet engem csak pont olyan hangulatban kapott el, hogy át tudtam érezni az egészet. Talán említetted, hogy meddig jutottál el benne, de bevallom őszintén, erre most nem emlékszem. ^^"
6 részt néztem meg belőle, de amúgy már a 3.nál dobni akartam. Igazából ott lett elegem az egészből, amit az a tsundere csaj, leművelt abban az arénában vagy miben, mikor fellógatták azt a gyereket, a vadállatoknak.

Ott van a csaj, kezén, lában ott a bilincs, ami direkt olyan kemény anyagból készült, hogy ne tudja összetörni. De persze, amikor kritikussá válik a szitu, "mert ígéretet tettem neki!" alapon, jön a táp a semmiből. Csinál egy szaltót a mélybe, amitől széttörnek a bilincsek, majd úgy elüvölti magát, mint ha valami hangágyút sütöttek volna el. Elszaladnak az óriáshiénák, mire jönnek az óriás, fehér, kardfogú tigrisek, mire ő Rosarios Mokát megszégyenítő módon, pörgőrúgással kitöri az összes fogát, mezítláb.

Aztán oké, nincs nekem semmi bajom a rugdosós hölgyekkel, meg lehet erre azt mondani, hogy egy animénél nem kéne fennakadni az ilyesmin, csak nekem az nem mindegy, milyen kombóban kapom ezeket. =) Sok shounenel ugyanis, pont az a bajom, hogy olyan típuskaraktereket, olyan formában tárnak elém, akik vagy már rövidtávon is idegesítenek, vagy csak szimplán érdektelenek a számomra.
Rui-chan írta:Félreértés ne essék, nem arról szeretnélek meggyőzni, hogy az évszázad animéje, vagy megmentette a műfajt, hanem azért az aktuális shounen hypeon túl van olyan dolog, ami miatt nekem tetszett. :)
Persze, értem én. Ez simán csak ízlésbeli eltérés, nincs ezzel semmi gond. =)
Kép

Androsama
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 195
Csatlakozott: 2014.07.12. 09:14
Nem:
Tartózkodási hely: Amestris
Kapcsolat:

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: Androsama » 2014.11.22. 11:22

Én sem vagyok már a tizenéves, sőt, huszonéves korosztály sem, mégis imádom a Magi mindkét évadát. Valahogy jó néha ilyen valóságtól teljesen elrugaszkodott animét is nézni. De persze, kinek a pap, kinek a paplan. ::hehe::
"Az élethez életet kell áldozni"

(Envy - Fullmetal Alchemist)

Kép

Androsama
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 195
Csatlakozott: 2014.07.12. 09:14
Nem:
Tartózkodási hely: Amestris
Kapcsolat:

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: Androsama » 2014.11.22. 11:25

Keelia írta:Nekem a Magi mondjuk kifejezetten tetszett; persze nem váltja meg a világot, de kit érdekel, ha egy szórakoztató darab, vééééégre egy érdekes világban (ezeregyéjszaka meséi), ami nekem nagyon bejött :D
Pont emiatt imádom én is a harmadik X-en is túl. Lökött karakterek tömkelege, érdekes világ, jó kis kalandok. A hibái ellenére is simán élvezhető darab. Persze, ízlések és pofonok. ::japtoun::
"Az élethez életet kell áldozni"

(Envy - Fullmetal Alchemist)

Kép

Avatar
Shirosaki
Gyakorlott
Gyakorlott
Hozzászólások: 72
Csatlakozott: 2013.11.24. 04:03

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: Shirosaki » 2014.12.01. 06:35

Nekem a Magiban az tetszett nagyon, hogy nagyon átjött benne egy olyan Ezeregyéjszaka hangulat, amit én popkultúrában a Prince of Persia játékokban láttam kábé utoljára. A karakterek nekem mind szerethetőek voltak és az is tetszett, hogy a sztori azért belemegy ilyen komolyabb témába is, mint rabszolgaság/szabadság, etc...

Az egyedüli dolog, ami viszont óriási mértékben visszavetette a szériát a szememben, az a második évad Magnostadtos szakasza volt. Nem értem, miért kellett annyira háttérbe helyezni a többi szereplőt, mikor kábé az ő sorsuk (főleg Morgianájé) simán volt annyira érdekes, mint Aladdiné. Azt pedig, hogy ő milyen undorító módon tűrte szó nélkül azokat a szörnyűségeket, amiket Mogamett csinált a mágiára képtelenekke pedig hadd ne minősítsem. Számomra az egy borzasztó mélypont volt, mikor a gyermekien naiv, de igazságos Magi szó nélkül nézi végig, ahogy a mágusok állatként kezelik a normális embereket, miközben addig pont az ilyesmi ellen állt ki állandóan. Titus önző, gusztustalan csúszását-mászását pedig meg se említem... Viszont a vége megmentette a sorozatot és bár félbemaradt a sztori, mégis el lett varrva annyi szál, hogy ez ne zavarja az embert.

Avatar
iskariotes
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 985
Csatlakozott: 2007.04.11. 10:37
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Springfild, Evergreen Terrace 742

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: iskariotes » 2014.12.05. 01:52

Ami szerintem túl van értékelve:
1. NGE: Tudom, hogy a stúdiónak nem volt pénze és ezért lett olyan amilyen, de a vége élvezhetetlen lett. Egy depis tini fiú nyafogására én még ekkora nyálverést még nem láttam.
2. Death Note: Egész egyszerűen nem tetszik, nem fogott meg. Vagy persze az is lehet, hogy a körülötte kialakult hatalmas hype mondatja velem, hogy rossz az egész. Mai napig nem tudom feldolgozni azt, hogy bárki is Light módszerével egyet tudd érteni, miközben szemlátomás elég brutális az ö világa. Egy értékelhető momentuma van a repülőgép elrablása.

Ghibli téma
Tudom az Oscar nem nagy cucc sokak szemében, mások szemében meg igen, illetve a forgalmazóknál is könnyebben el lehet adni egy olyan filmet vagy egy olyan rendező munkáját akinek van ilyen szobrocskája. Bár mennyire is fáj, de sem Satoshi Kon, sem Mamorou Oshii, de még Rintarou sem kapott ilyen díjat, Miyazaki meg már kettőt is. Ergo valahol jogos a rajongás körülötte.
"A barát olyan ellenség, aki még nem támadott meg." /Madagaszkár pingvinjei - Kapitány/
"Semmit sem tenni könnyű - megbocsátani viszont nehéz." /Avatar az utolsó léghajlító - Aang/

Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1766
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: Surci » 2014.12.05. 14:39

iskariotes írta:NGE: Tudom, hogy a stúdiónak nem volt pénze és ezért lett olyan amilyen, de a vége élvezhetetlen lett. Egy depis tini fiú nyafogására én még ekkora nyálverést még nem láttam.
LOL miután kijött az NGE-Rebuild 2. filmje, olvastam valahol egy ilyet: "Látszik hogy Anno be volt fordulva amikor az első EVA-t készítette, most meg az, hogy megnősült és egyébként is sínen van az élete". Ezt meg a 4channelen találtam a sorozatról már jó régen, de szerintem 10/10: „The whole EVA is about Asuka, because Asuka is Anno’s deam girl, while Shinji is Anno’s penis.”. Különben az End of EVA-val szerintem teljesen rendben van a sorozat. Persze a Shinji angst nyilván nem jön be sokaknak, meg nagyon sok a fan-belemagyarázás is, de túlértékeltnek nem mondanám, mert animetörténeti szempontból egy elég fontos darab, kb. mint a GitS vagy az Akira (amit picit én is túlmisztifikáltnak érzek, de ezt már írtam ebben a topicban).
iskariotes írta:2. Death Note: Egész egyszerűen nem tetszik, nem fogott meg. Vagy persze az is lehet, hogy a körülötte kialakult hatalmas hype mondatja velem, hogy rossz az egész.
Akinek tetszik a Dezsnyót azok általában vagy L, vagy Kira-fanok, és végigizgulják az egészet amiatt, hogy tud-e győzni a kedvencük az elmepárbajban. Akinek viszont egyikük sem szimpatikus, azok eléggé bele tudnak menni olyasmikbe, hogy "komoly animében mik ezek az idióta halálistenek" meg "na ne már, az életben ilyen rizikót nem vállalna senki amit Kira simán megtesz, nem logikus, túl nagy a kockázat", meg hasonlók. Magyarul ez olyan hogy vagy elkap az egész hangulata és/vagy valamelyik karakter, vagy nem igazán fog lekötni, mert amúgy kismillió dologba bele lehet kötni vele kapcsolatban. Én úgy vagyok vele hogy nekem ezek a hibái csak harmadik nézésre tűntek fel, de akkor sem foglalkoztam velük túlzottan, mert egyszerűen túlzottan lenyűgözött KIRA ZSENIALTÁSA :D Azért nem is zavart a nyilvánvaló hibái ellenére annyira a 2. fele, mert ott volt Kira, míg egy L fan nyilván más szemmel nézi a 25. rész után.
iskariotes írta:Mai napig nem tudom feldolgozni azt, hogy bárki is Light módszerével egyet tudd érteni, miközben szemlátomás elég brutális az ö világa.
Én maximálisan egyetértek vele, és nem elsősorban a moráljával/ideológiájával, hanem azzal hogy ha a kezébe kerül egy ilyen fegyver, hát hülye lenne nem használni. Én is ezt tenném. Hogy mi módon nem tudom, talán elsősorban a Higuchi-féle pénzszerzési vonalra állnék rá, de persze nyilvánvalóan belekattan az ember az ilyesmibe, meg istenkomplexusa lesz egy idő után, de szerintem emberileg eléggé érthető magatartás amit Light mutatott. Hogy emellett még egy zseni és főleg pszichopata is volt, hát ez adottság, ezt dobta a gép. Se Misa, se Higuchi nem voltak pszichopaták, mégis használták a DN-t, szal ehhez még túlzottan megalomániásnak sem kell lenni. (Csak zárójelben jegyzem meg hogy az ideológiájával is egyetértek valahol, mert utálom a bűnözőket és az őket a mindenféle emberjogvédő kiherélt jogszabályok miatt megbüntetni képtelen jogrendszerrel sem vagyok elégedett, de ez nagyon OFFtopic, nem akarok belemenni)
iskariotes írta:Egy értékelhető momentuma van a repülőgép elrablása.
Erre csak én nem emléxem?

És hát azért az a"Remmel úgy nyíratom ki L-t hogy hónapokra (évekre) előre eltervezem az egészet, miközben eldobom az emlékeimet hogy rám a gyanú árnyéka se vetülhessen"-téma egyszerűen zseniális volt.

Én túlértékeltnek nem mondanám a Dezsnyótot, nem véletlen hogy a mai napig téma elég sok fórumon (a CG-vel együtt). Túlértékeltnek hasonló típusból pl. a KlK-t vagy a Guilty Crown-t mondanám, iszonyatos hype körülötte amíg adják, aztán 1-2 év múlva a kutya se emlékszik rájuk - és ez nem feltétlenül jelenti azt hogy rosszak voltak vagy bármi (najó, a Bűnös Korona az rossz volt :dirr: ), csak egyszerűen nem volt bennük semmi olyan eredetiség/karakterek/sztori/akármi, ami miatt jobban megmaradnának a fandomban.

Ps. Nemtom kell-e itt használni spiler-taget, de azért betettem.
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL

Avatar
iskariotes
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 985
Csatlakozott: 2007.04.11. 10:37
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Springfild, Evergreen Terrace 742

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: iskariotes » 2014.12.05. 21:49

Az NGE-vel nekem személy szerint csak a sorozattal van bajom az új filmekkel már annyira nincs problémám. Talán a sorozattal sem lenne akkora problémám, csak annyian ajánlották (mert hogy biztosan tetszeni fog), hogy túl nagy elvárásokkal ültem neki (kábé négyszer kezdetem neki mire végre betudtam fejezni). Azt meg erős túlzásnak tartom, hogy ezt a sorozatot akár az Akirával akár csak a GitS-el említsük egy lapon.

A Death Note-ról meg annyit, hogy talán izgalmasabb lett volna számomra, ha előtte nem tudom meg, hogy L megfog halni. De tudtam így hihetetlenül uncsi volt számomra.
Light világa persze elsőre tök ari 0 bünözés ez nagyon tetszetős, de a végén már olyasmiket kezd el mondogatni, hogy aki nem hasznos a társadalomnak annak halnia kel => öregeknek, időseknek, betegnek azonnali halál jár. Kedves.
27-es részben nem volt emberrablás?
"A barát olyan ellenség, aki még nem támadott meg." /Madagaszkár pingvinjei - Kapitány/
"Semmit sem tenni könnyű - megbocsátani viszont nehéz." /Avatar az utolsó léghajlító - Aang/

Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1766
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: Surci » 2014.12.06. 12:48

iskariotes írta:A Death Note-ról meg annyit, hogy talán izgalmasabb lett volna számomra, ha előtte nem tudom meg, hogy L megfog halni. De tudtam így hihetetlenül uncsi volt számomra.
Na így meg is értem. Nekem amúgy pont azért jön be annyira ez az anime , mert nemcsak hogy a gonosz a főszereplő, de végig arra számítottam hogy majd a szokott menetrend szerint L legyőzi a végén, aztán mégse. Nagyon nem. :twisted:
iskariotes írta: a végén már olyasmiket kezd el mondogatni, hogy aki nem hasznos a társadalomnak annak halnia kel => öregeknek, időseknek, betegnek azonnali halál jár. Kedves.
Ilyen se a mangóban, se az animében nem volt. Ezt maximum a fanok szokták beleképzelni mindenféle fórumkommentekben. Egyedül arról volt szó hogy később nem csak a súlyos bűnözőket bünteti majd meg, hanem a kisebb rablásokért, hasonlókért is Kira látókörébe lehet majd kerülni.
iskariotes írta:27-es részben nem volt emberrablás?
De, volt, csak azt nem Kira csinálta hanem Mello.
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL

Avatar
iskariotes
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 985
Csatlakozott: 2007.04.11. 10:37
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Springfild, Evergreen Terrace 742

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: iskariotes » 2014.12.07. 22:39

Vissza olvasva félreérthetően fogalmaztam. A géprablást úgy értettem, hogy a sorozat legjobb része volt, nem Lighté. Ha már "kedvenc" jelenet kellene tőle mondani, akkor természetesen az lenne amikor a végén találkozik saját magával.

A csavar meg tényleg jó, ameddig az ember csavarként éli meg és nem szögként mert az úgy unalmas. Bár minden csavar csak először jó utána már nem annyira mint pl.: Perfect Blue.
"A barát olyan ellenség, aki még nem támadott meg." /Madagaszkár pingvinjei - Kapitány/
"Semmit sem tenni könnyű - megbocsátani viszont nehéz." /Avatar az utolsó léghajlító - Aang/

Avatar
ViharTáncos
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1553
Csatlakozott: 2010.08.07. 14:34
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: ViharTáncos » 2015.01.21. 21:35

Akame Ga Kill

Már az első 20 másodpercben olyan mennyiségű SWAG halom gyűlt össze bennem ,hogy teljesen ledöbbentem és nyomtam egy pauset.... ott kellett volna abbahagyni ha az ismerős nem áradozott volna annyit nem tartom be a "2 rész és mész" politikámat.

Nem azt mondom ha 10-15 évvel fiatalabb volnék nem tetszene de ezek a harcos Shounen típusú cuccok már nagyon bugyutának hatnak számomra.

Avatar
Rui-chan
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1474
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Tartózkodási hely: A semmi közepétől picit balra
Kapcsolat:

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: Rui-chan » 2015.01.21. 23:11

^ Te vagy itt az ember! Legalább nem szenvedted végig, ahogy Junchi, Surci, meg én tettük. :thumb: Ettől függetlenül ajánlom figyelmedbe az aktuális és a friss animés topicot, szerintem röhögésre tökéletesen alkalmas a postjaink olvasása. XD
Kép

Avatar
ViharTáncos
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1553
Csatlakozott: 2010.08.07. 14:34
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: ViharTáncos » 2015.01.22. 09:20

Akkor át ballagok megtekinteni a remekműveiteket. :)

Avatar
A mordályos nyul
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1889
Csatlakozott: 2006.11.12. 11:53
Nem:
Tartózkodási hely: Kő alatt

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: A mordályos nyul » 2015.11.26. 17:13

Áthoztam.
Titkos írta: (majd mindjárt beidézem, ha már "közkívánatra" vissza kell oda térnem, mert úgy látom, hogy addig egy rossz szavam sem lehet az öregre, amíg azt a vitát le nem zárom veled, vagy valami ilyesmi... XD)
Nem arról van szó, csak megfigyeltem egy ideje, hogy szeretünk itt a fórumon elővenni régi dolgokat, amiket újra és újra és újra körülrágunk, és ugyan mindig ugyanarra lyukadunk ki, de mégis olyan jólesik. Moe? Loli? Elfen Lied? Bezzeg a régi szép időkben? Régi Tudjukki-Fórumozók? Gondoltam beelőzök egy ilyet.
Titkos írta:Kezdett az egész ilyen Dobay Ádám stílusba átmenni a részedről
Nyugodtan olvass vissza, hogy ki kezdte először a lesajnálást a "a kiszámítható mese-mese-mátkával". Nem szép dolog folytatni, tudom, elnézést kérek. A lényeg viszont az maradt továbbra is, hogy nem csoda, ha sokan emlegetik, ha sok emberre van hatással. Én szeretem Kon Satoshit, de ha egyszer kevesen ismerik, akkor ez van.
Titkos írta:meg "el kéne döntenünk, hogy miről vitázunk"
Azt speciel nem lesajnálásnak szántam, hanem komolyan úgy gondolom, hogy nem árt tisztázni. Mert az egyik verzióval nem értettem egyet, a másikkal viszont igen, és szerettem volna tudni, hogy ti melyik álláspontot képviselitek.
Titkos írta:te is ilyen "Miyazakiról vagy jót, vagy semmit!" rajongó vagy
Mert nem értettem egyet veled, és mert néhol rámutattam a hibás érvelésedre? :/ Ettől lesz valaki diehard-rajongó? Nem is haraptam le a fejedet, igyekeztem annyi pontban elfogadni mindkettőtök érveit, amennyiben csak lehetett (lásd utolsó reagálásom Surcinak), és visszaolvasva sem érzem úgy, hogy nagyon szélsőséges nézőpontot képviseltem volna, vagy hogy ellenségesen írtam volna.

És bár általánosságban kedvelem a filmjeit, nem tartom magam hűde rajongónak.
Titkos írta:pusztán csak megértetni veled, hogy én hogy látom a dolgot), ha ez úgysem sikerülhet? :D
Sikerült, de nem írom le inkább, mert az lesajnálásnak minősülne.
Kép

Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 5723
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: Titkos » 2015.11.26. 18:19

A mordályos nyul írta:Titkos, jó lenne, ha tisztáznánk, hogy most arról vitázunk, hogy:
A.) Miyazakit talán kissé túlértékelik, és a vérfanok elvárják, hogy a gyengébb filmjeit is az isteni tökéletesség megtestesülésének tekintse mindenki, miközben sok remek rendezőt érdemtelenül elhanyagolnak még az animések is. (Ezzel még egyet is értek)
vagy
B.) Miyazaki csak kiszámíthatú történetvezetésű, sablonkarakterekkel operáló gyerekmesegyáros, akinek a történeteiben "lesz egy hercegnő, aki bajba jut, meg egy gonosz aki a hercegnőt akarja elveszejteni mindenáron, de persze jön egy herceg aki megmenti, így a szerepek és a jellemek eléggé le vannak osztva, és túl nagy karakterfejlődést ne is várjon senki" (Amit csak cáfolni tudok.)
Igazából részemről valahol mindkettőről szólt a dolog, bár a B verziót én is azért erős sarkításnak érzem, mert ennyire valóban nem sztereotipak a jellemei/alapfelállásai, de értem, hogy Surci mire célzott a dologgal. XD De főleg az A-ra gondoltam. Leginkább úgy mondanám, hogy "mivel tudom, hogy valamilyen szinten a B is igaz rá, ezért szerintem az A-s hozzáállást maradéktalanul nem érdemelné meg, de persze a fanok leharapják az ember fejét, ha ezt meg meri említeni". :D Lehet sokszor írtam már, de jó példa volt erre az épp a másik topicban említett Dobay-sztori, hogy még a Szél támad esetében is görcsösen próbálta jobb színben feltüntetni a filmet, mint amilyen valójában volt. Mintha vissza kéne adnia az "animés igazolványát", ha Miyazakiról rosszat szól, vagy nem is tudom... XD
A mordályos nyul írta:Szerinted a Porco Rosso a "mesemesemátka" kategória? Biztos, hogy együtt néztük? :shock: Van benne malacfejű ember igaz, meg medzsik, meg nem-is-olyan-veszélyes kalózok, de a könnyed hangvétel mellett egy nagyon felnőtt történetről van szó.
Tény, de ettől még a felszín alatt megbúvó komoly témáival együtt is tényleg olyan "gyerekes" az egész tálalás. Egy Balu kapitány epizódban veszélyesebbek az "égi kalózok", mint ebben. XD (Sőt, hogy anime fronton maradjunk, talán még a One Piece-ben is, pedig annak aztán a dizájnja is Looney Tunes. XD) A Bud Spencer & Terence Hill filmek stílusa ugrik be az egészről, ahol egy verekedés két pofonból áll és még rajzfilmes hangeffekteket is alákevernek. Oké, hogy ettől lesz "családi mozi", mert elég kemény is lenne, ha mondjuk halálra késelnék egymást a kocsmákban, így viszont számomra az egész gagyin fest, még úgy is, hogy vígjáték lenne a műfajuk. Miyazakival is így vagyok, bár gagyinak nem mondanám a filmjeit, épp csak úgy vagyok vele, hogy egy Porco Rosso bár tetszett, de semmivel sem fogott meg jobban, mint mondjuk egy Sakasama no Patema, vagy egy Toaru Hikuushi e no Tsuioku. Ugyanannyira agyon lehetne sztárolni ezeket is ennyi erővel. Erre írtam itt fentebb, hogy valszeg azért ünneplik inkább Miyazakit, mert ő előbb rendezett a másik kettőnél, jobb volt a promója és elég sok filmet is csinált.
A mordályos nyul írta:
Titkos írta:Btw, így pár post után akkor végülis kiderült, hogy ezeket valahogy úgy kell nézni, hogy "mese, de nem baj, hogy az és nem is kell túl sokat várni tőle", viszont ugyanakkor pár meglátásomat meg is erősítettétek, pl. hogy Miyazakinál szintén eléggé "ki vannak osztva a szerepek", a sztori egy Disney-hez hasonlóan kiszámítható a legtöbbször
Nekem meg pont úgy tűnt, hogy legtöbbször nem kiszámítható, és "eléggé" nincsenek kiosztva a szerepek, legfeljebb annyira, mint akármelyik másik filmben.
Btw, megjegyzem, azzal nem lenne gondom, ha valaki bevallottan azért szereti Miyazaki filmjeit, mert "mesések". A Gyűrűk Ura is belegondolva egy nagy mese, fehér-fekete jellemű szereplőkkel és a sablon "a jó végül nagy nehézségekkel szemben is, de legyőzi a gonoszt" történettel. És én ettől még nagyon bírom. XD Csak onnantól fejelem le a falat, amikor mindkettőnél jönnek a vérfanok és elkezdenek mindenfélét belemagyarázni, hogy szerintük "attól jó a film".
A mordályos nyul írta:
Titkos írta:illetve hogy a nagy világsiker leginkább annak köszönhető, hogy ő az, aki eléggé könnyen emészthetően (ha úgy tetszik, "kommerszen") rendez ahhoz, hogy akár annak is könnyedén lenyomják a torkán a filmjeit, aki amúgy heveny animeallergiában szenved. XD
Ez hadd ne legyen már hiba.
Hibának tán nem hiba, de akkor ebből a szempontból miben más ő, mint mondjuk Kishimoto, aki tudatosan hollywoodi klisékből építkezett, mert tudta, hogy azt majd zabálják a népek? (És be is jött neki.) Persze Miyazakinál remélem, hogy ez az egész nem ennyire szándékos, egyszerűen csak ilyen az öreg stílusa, legalábbis szeretnék ebben bízni.
A mordályos nyul írta:
Titkos írta:Igazából nekem is csak akkor zavaró ez, amikor tényleg egy ilyen beszélgetés alakul ki, hogy megnézi valaki a Ponyót, aztán:

-Hát, ez elég gyenge volt, ki rendezte, nem tudod?

-Te hülye vagy, ez Miyazaki! AZ a Miyazaki!

-Jajj, elnézést, nem úgy értettem, hogy "gyenge", én izé...ez egy egész aranyos kis film volt! ^^"
Ezt vérfanok bármelyik cuccal képesek megcsinálni, lásd emlegetett szamár az Offtopic törölt részében, vagy a Star Wars fan vs. Gyűrűk ura fanok rész a Shop-stop 2-ben, ami lehet, hogy túlzó, de maga a jelenség nem ritka a valóságban sem.
Tény, de "jobb helyeken" ez azért pár év múlva alábbhagy, ahogy levonul a hype. Miyazaki ellenben tényleg ilyen Gyűrűk Ura, Star Wars és hasonló magasságokat ért el, úgymond a "popkultúrális világörökség részének" tekintik a rajongói, ami egyfelől szép teljesítmény, másfelől viszont ez azzal jár, hogy lenyakazzák, aki azt meri mondani, hogy "na, azért annyira szerintem nem ütős rendező". :D (Az SW jó példa, épp öt perce láttam egy oldalon, hogy az amcsiknál egy hírolvasó nő azt merte mondani, hogy "Én nem igazán ismerem az SW-t, el voltam foglalva azzal, hogy helyette inkább menő dolgokkal foglalkozzak.", mire a fanok konkrétan elkezdték a halálát kívánni. Emberek, azért kapjunk már a fejünkhöz...)
Surci írta:Más: nemtom szerepelt-e már itt, de eléggé ide kívánkozónak érzem az Akirát. Tudom hogy animetörténeti szempontból fontos darab, csak azokat a nagy filozófiai háttérelemzéseket nem értem amire mindig hivatkoznak a fanjai. Én sokszor láttam, szeretem is, még magyar feliratot is készítettem hozzá, de szvsz egy jó akciómozi pár misztikusabb elemmel. Nemegyszer vitáztam a fanjaival, hogy mi is az a nagy mondanivaló amit ebből le kellene szűrni, de azon kívül hogy "nem vagy elég érett hozzá" nem nagyon kaptam más választ. A GitS ebből a szempontból azért más volt, ott tényleg van olyan tartalom amit lehet elemezgetni.
Btw, ha már így feljött, ez a film is jó példa arra, amikor van egy alapvetően jó film, amit a fanjai aztán valami mélyfilozófiai, hatvanrétegű filmként próbálnak "eladni", ezzel szinte megutáltatva azt a friss nézők előtt, magukat pedig elfogult hülyének beállítva. :D Nekem tetszett az Akira és igazából "Akira >>>>> Gits" bármikor, viszont ebbe is annyi mindent belelátnak a fanjai, hogy arra nincs jobb szó, mint nevetséges. Én elhiszem, hogy az eredeti mangában még lehet is ilyesmi, azt nem olvastam és a jóval hosszabb történet miatt simán megelőlegezem neki, hogy minden mondanivalót jóval részletesebben ki tudtak benne bontani, viszont a filmmel én is úgy vagyok, hogy két dolog miatt kiemelkedő:

1. Látványos sci-fi, amit még ma is szem-orgazmus végignézni, pláne, ha hozzávesszük, hogy teljesen kézzel rajzolt animációval bír. Amikor pedig megjelent, képzelem, hogy még inkább el voltak tőle ájulva az emberek.

2. A jó öreg, shounenekben már hatvanszor látott (de még mindig működő XD) barát-ellenség klisét veszik elő ebben is, vagyis adott a laza, menő srác és a lúzer, gyenge, elesett "béna gyerek", majd az egész filmen végigvonul kettőjük "párharca". Ami miatt az Akira jobb ebben, hogy csavart a dolgon. Általában ugye az alapséma az, hogy a lúzer srác nem adja fel és sok edzés, meg önkínzás hatására végül felülkerekedik a nála kezdetben coolosabb best friend/eternal rival srácon, pláne ha arról meg közben kiderül, hogy pont az "én már alapból coolnak születtem" nagyképű hozzáállása az, ami végső soron korlátozza abban, hogy igazán kiteljesedjen. Az Akira ott csavarta meg a dolgokat, hogy a lúzer srác nem saját edzése és testi-lelki fejlődése során lesz erősebb egykori önmagánál, hanem a laborosok egy nap alatt "feltápolják", viszont épp ezért lelkileg még mindig az a sértett kamaszgyerek, aki mindig is volt, mivel nincs ideje "beérni". (Ugye tudjuk: "With great power, comes great responsibility".) Emiatt erősebb lesz ugyan, de egy hisztis kis izé is, akit egyre inkább megrészegít a hatalom, miközben az agya is bomlani kezd, emiatt az az érdekes helyzet áll elő, hogy a coolsrác válik a "morálisan helyes" szereplővé, míg Tetsuó teljesen "meghülyül" és "nemzetbiztonsági ügy" lesz a leállítása.

Szóval lehetne ezen a filmen mit beszélni, épp csak nem az ilyen hülyeségeket, mint "Jézus szimbolika", meg mit tudom én micsoda, amit a véresszájú rajongók belemagyaráznak. XDDD Btw, van még két sztorim erről, Mordályos már lehet unja, mert neki legalább háromszor meséltem anno, de aki még esetleg lemaradt ezekről... XD

-Haver megnézte a filmet, kérdezem tőle, hogy "Na, vélemény? :D", mire ő: "Rájöttem a "nagy mondanivalóra! "I_AM_TETSUO!", majd égtelen röhögésben tört ki. XDDDDDD (Aki nem értené, lefordítom: "Annyira fenn van a film a saját s*ggében, hogy egy ilyen "Találd ki te, hogy ez mi akarna lenni!" mondatot szántak a "nagy lezárás" gyanánt." XDDDD Kissé úgy is fordíthatnánk, hogy ami a GITS-ben a "A hálózat nagy és végtelen" mondat volt, az itt az "I_AM_TETSUO!", csak éppen amíg a GITS-ben érthető volt, hogy ezt Motoko mire mondja, addig ez utóbbi mondat ilyen: "He? Most akkor mi van? Istenné vált? Vagy mi a fenét jelent ez?" XDDD)

-Másik haver még korábban látta a filmet, úgy tudom, neki is bejött, viszont amikor megjelent az Odeon-féle magyar kiadás, akkor elolvasta már, hogy milyen ajánlót írták a DVD hátuljára:

"Az Akira több szempontból is korszakalkotó mű. Otomo saját, több mint 2000 oldalra rugó képregényét dolgozta filmvászonra. Az évekig elhúzódó, rekord költségvetést felemésztő adaptáció több száz rajzoló közreműködésével készült. A "spórolós" kidolgozottságukról hírhedt animékkel szemben e részleteiben is pompás rajzfilm nem csupán vizuális mérföldkő, hanem egy olyan magával ragadó tudományos-fantasztikus akciófilm is, amely magába foglalja a japán társadalom félelmeit és utánozhatatlan kulturális jegyeit, miközben univerzálisan és örökérvényűen szól az emberhez, az emberről."

A dolog úgy nézett ki, hogy elkezdte haver hangosan olvasni, úgy a "vizuális mérföldkő" résznél kezdett el vigyorogni, majd az utolsó "az emberhez, az emberről" részt már elolvasni is alig tudta, mert annyira röhögött. XDDDD Ezzel próbálta kifejezni, hogy bár neki is tetszett a film, de ezt a hatvanrétegű, minden ízében tökéletes művészfilm-jelleget bizony ő sem érezte a filmen. XD (Mielőtt valaki jönne a "Titkos, de paraszt haverjaid vannak!" mondattal, a srácról elég annyit mondanom, hogy jelenleg négy holt nyelven tanul/beszél, illetve általában olyan vastag könyveket nyom le, amikre nekem elég csak ránéznem, pedig én is szeretek olvasni. :D Szal nem éppen kulturálatlan prolikra kell gondolnotok, egyszerűen ők is úgy érezték, hogy ami ezt övezi, az már eltúlzott hype és belemagyarázás. XD)

Úgyhogy ja, valami hasonló dolog történik a Miyazaki filmekkel is általában... XD
Surci írta:Ezt már fentebb is írtam, hogy animésként mi nyilván más szemmel nézünk egy Miyazakit, mint az, aki csak simán leül elé, hogy "hallottam hogy ez a japán Disney, nézzünk valami gyerekmesét". Egy komolyabb animétől elvárható hogy legyen benne komolyabb karakterfejlődés (én legalábbis így vagyok vele, nemtom más hogy van ezzel), és ezt a Miyazaki-mozik egy jó része nem igazán hozza - pl. a Mononoke Hime sem. Mondom ezt úgy, hogy nekem az a kedvencem.
Igen, igazából az egész tl;dr vitám lényege valahogy így fogalmazható meg röviden. Na persze nem mintha csak karakterfejlődéses anime lehetne jó anime, de így meg tényleg olyan "kommersz-feelingű" marad az egész. Vannak poénok, de nem hasfalszaggatóak, vannak szereplők, de nem túlzottan kirívóak, stb-stb. Nem igazán érzem őket "animének", mert azoktól elvárom, hogy ha nem is karakterfejlődésben, de valamilyen szempontból nyújtsanak valami pluszt. (Ahogy írod, nyilván nem egy tucat shounennél várok ilyesmiket, ellenben egy Oscar díjas rendezőtől már talán nem nagy elvárás...)
Catrin írta:A Miyazaki témához: én a környezetemben szerencsére nem igazán találkoztam azzal, hogy túlhypolnák, de globálisan is túlzásnak érzem ezt a dolgot, pedig az előbbi szemponttal ellentétben utóbbi hidegen hagy. Netes és IRL környezetemben egyaránt vannak anime filmekre vevők és nem vevők, akik vevők, azok ugyanúgy "sztárolják" Satoshi Kon, Shinkai Makoto, Hosodo Mamoru vagy pl. Mamoru Oshii stb. munkáit, mint Miyazakiét. De a fórumokon is mindig akadnak mindegyiknél ellenvélemények, megosztó vélemények, Miyazakinál is. Szóval kikbe futtok ti bele? Kikre figyeltek? Milyen véleményekre? Nekem ez az egész sokkal árnyaltabbnak tűnik. Ráadásul akik szeretik ezeket a rendezőket, azok is tudnak mondani olyat, ami kevésbé/nem tetszett és ami kimondottan kedvenc a műveik közül. Szóval he? Ha Miyazakira ezt mondjuk, akkor kvázi nyugodtan mondhatjuk a többiekre is, mert tőlük is el lehet ám szállni (és el is szállnak a fanok).XD Amúgy megértem a jelenséget, de ez tényleg azért alakult ki és azért is ismerik Miyazakit jobban, mert amellett, hogy jelentős alapozók anime filmek terén a Ghibli filmjeit nagyon felvásárolta a nyugat. Érthető okokból: ezek igazi családi filmek, még ha komolyabb témát is boncolgatnak. Vagy most ti azokról beszéltek (*nem olvasta mindegyik hsz-t, mert unta a tl;dr-eket*) akik annyira "animések", hogy csak Miyazakit ismerik? Nem értem az ő hypejuk miért is számít relevánsnak és miért is kéne tovább kalandozniuk, ha ők bőven kielégültek? XD

edit: Figyelmetlenségemet enyhén orvosolva visszaolvastam Titkos kezdő hsz-ét, amihez még csak annyit reagálnék, hogy ahogy előbb is írtam a nyugatiak nyilván azért veszik őt jobban, mert a Ghibli termelte a legtöbb eladható családi filmet, amivel nem csak egy fan-réteget lehet megcélozni. Nyilván a többiek is alkottak hasonlót, de nem tucat számra (pl. Hoshoda Ookami kodmo no Ame to Yuki vagy Summer Wars filmje, amik szintén voltak Anilogue-on). Igazából én úgy látom, hogy ezeket is veszik, sőt ezekről is nyomatják pl. ANN-en a híreket (de nem animés szférában is), csak mivel kevesebb van, így kisebbet szól. Ilyen arány szempontból megközelítve globálisan valóban alulértékeltebbnek tűnhet a többiek neve... de a kicsit is széjjelebb néző anime film kedvelők között baromira nem.
Igen, valószínűleg amúgy ez is belejátszhat a dologba, hogy neki van nyugaton a legnagyobb hype-ja. Nekem meg némileg b*ssza a csőrömet, hogy ennyi erővel még egy csomó másik rendező munkásságát is felkarolhatnák. XD (Na, ott volt pl. a Summer Wars, tökéletes példa és szintén hozta számomra egy Miyazaki film színvonalát, hiába nem ő rendezte. De pl. ha valaki a Summer Wars-ra, vagy az azt rendező illető teljes munkásságára mondaná, hogy szerinte túlértékelt, vagy csak nem annyira jó, azt "futni hagynák", ellenben Miyazaki-leszólóként vár a bitófa... XD Ez vajon miért van? XD)
A mordályos nyul írta:
Titkos írta: (majd mindjárt beidézem, ha már "közkívánatra" vissza kell oda térnem, mert úgy látom, hogy addig egy rossz szavam sem lehet az öregre, amíg azt a vitát le nem zárom veled, vagy valami ilyesmi... XD)
Nem arról van szó, csak megfigyeltem egy ideje, hogy szeretünk itt a fórumon elővenni régi dolgokat, amiket újra és újra és újra körülrágunk, és ugyan mindig ugyanarra lyukadunk ki, de mégis olyan jólesik. Moe? Loli? Elfen Lied? Bezzeg a régi szép időkben? Régi Tudjukki-Fórumozók? Gondoltam beelőzök egy ilyet.
Valóban vannak ilyen szívünknek kedves témák, de nem hiszem, hogy a Miyazaki "fikázás" is ekkora divat lenne, csak most pont apropója volt, mert 5-öt mert adni Surci a Szél támad-ra. XD (Amikor Junchi adott az FLCL-re hasonló pontszámot, neki is mondtam, hogy vigyázzon, mert a Gainax fanboyok már a háza előtt gyülekeznek. XDDD)
A mordályos nyul írta:
Titkos írta:Kezdett az egész ilyen Dobay Ádám stílusba átmenni a részedről
Nyugodtan olvass vissza, hogy ki kezdte először a lesajnálást a "a kiszámítható mese-mese-mátkával". Nem szép dolog folytatni, tudom, elnézést kérek. A lényeg viszont az maradt továbbra is, hogy nem csoda, ha sokan emlegetik, ha sok emberre van hatással. Én szeretem Kon Satoshit, de ha egyszer kevesen ismerik, akkor ez van.
Azt konkrétan Surci írta először, hogy Miyazaki filmjei egy alapból "mesés" sémát követnek (van egy királylány, akit "el kell veszejteni", egy hős, aki megmenti, stb.), bár utána én "nyugtáztam" ezzel a mese-mese-mátka szöveggel, szóval az idézett rész valóban tőlem származik, viszont azt is hozzá kell tennem, hogy én ugye ezzel max a filmeket "sajnáltam le", nem konkrét embereket. (Bár ha nagyon védeni akarjuk az öreget, mondhatnánk, hogy magát Miyazakit, de szerintem még ez is erős állítás lenne, max a rendezői stílusát "sérthettem meg" ezzel. XD) Ellenben te nem voltál rest rögtön az adott személyt lesajnálni (vigyázz, anno Muffin is így kezdte, végül még téged is emlegetni fognak tíz év múlva fórumokon... XD), Surci is megkapta a "nem tudom, hogy most trollkodsz, vagy ezt komolyan írod? O_O" dumát, mert ugye ha valamit másképp lát valaki, az már csakis trollkodás lehet. XD (De legalább vele utólag sikerült megbeszélnetek. XD)

Btw, a "mese" amúgy mióta számít sértésnek? Miyazakisok, GyU-fanok, SW-sek, stb-stb. mind ki tudnak akadni, ha "lemesézik" kedvenc univerzumukat. Ha bevallják, hogy "igen, ez igazából egy "mese felnőtteknek", de mi szeretjük", az levon az értékéből? Ellenben ha hatvanrétegű, mindenféle utalástól hemzsegő művészfilmnek állítjuk be és mindenfélét belemagyarázunk, az felértékeli?
A mordályos nyul írta:
Titkos írta:pusztán csak megértetni veled, hogy én hogy látom a dolgot), ha ez úgysem sikerülhet? :D
Sikerült, de nem írom le inkább, mert az lesajnálásnak minősülne.
But of course... :dirr: Akkor végülis te is úgy vagy vele, mint a Surci által Akiránál felhozott vérfanok, akiknek a "fő érve" a "nem vagy még elég érett a filmhez" és hasonló indokok? Gondolom valami ilyesmi lenne a konklúzió, de benned "természetesen" megvan az a plusz, aminek segítségével meglátod a Miyazaki filmekben jelen lévő "isteni szikrát". :wink:
Kép

Avatar
A mordályos nyul
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1889
Csatlakozott: 2006.11.12. 11:53
Nem:
Tartózkodási hely: Kő alatt

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: A mordályos nyul » 2015.11.26. 21:49

Titkos írta:Tény, de ettől még a felszín alatt megbúvó komoly témáival együtt is tényleg olyan "gyerekes" az egész tálalás. Egy Balu kapitány epizódban veszélyesebbek az "égi kalózok", mint ebben. XD
De ők csak a comic relief volt, nem róluk szólt a film. És nem miattuk tette rám az a film a legnagyobb hatást a Miyazakik közül.
Titkos írta:egy Porco Rosso bár tetszett, de semmivel sem fogott meg jobban, mint mondjuk egy Sakasama no Patema, vagy egy Toaru Hikuushi e no Tsuioku. Ugyanannyira agyon lehetne sztárolni ezeket is ennyi erővel. Erre írtam itt fentebb, hogy valszeg azért ünneplik inkább Miyazakit, mert ő előbb rendezett a másik kettőnél, jobb volt a promója és elég sok filmet is csinált.
Igen, ezzel egyet is értettem. Vannak még rajta kívül jó rendezők, vannak még az övéin kívül jó animefilmek. Kár, hogy ilyen ismeretlenek. Csinálhatod nekik a reklámot nyugodtan, ajánld másoknak. Aki megfogadja a tanácsodat, biztos jól jár.
Ettől még Miyazaki filmjei talán emészthetőbbek a kezdők számára, talán a karakterdizájn meg az össz látványvilág miatt is, és emiatt nyugatra szívesebben viszik ezeket. Ezért ismertebb. A hagyományosabb ábrázolás meg (az is, amiket fentebb említettél) megmarad a szűk rétegnek, és a forgalmazók háromszor is meggondolják, a nézők pedig lehet egyszer sem, hogy foglalkozzanak-e vele.
A japánokat meg ugyan nem érdekli, hogy a Sakasamát hányan nézik tengerentúl.
Titkos írta:Hibának tán nem hiba, de akkor ebből a szempontból miben más ő, mint mondjuk Kishimoto, aki tudatosan hollywoodi klisékből építkezett, mert tudta, hogy azt majd zabálják a népek? (És be is jött neki.)
Te is tudod, hogy Kishimotoval nem az a legnagyobb baj, hogy hollywoodtól akart volna nyúlni.
Titkos írta:
A mordályos nyul írta: Ezt vérfanok bármelyik cuccal képesek megcsinálni, lásd emlegetett szamár az Offtopic törölt részében, vagy a Star Wars fan vs. Gyűrűk ura fanok rész a Shop-stop 2-ben, ami lehet, hogy túlzó, de maga a jelenség nem ritka a valóságban sem.
Tény, de "jobb helyeken" ez azért pár év múlva alábbhagy, ahogy levonul a hype. Miyazaki ellenben tényleg ilyen Gyűrűk Ura, Star Wars és hasonló magasságokat ért el, úgymond a "popkultúrális világörökség részének" tekintik a rajongói, ami egyfelől szép teljesítmény, másfelől viszont ez azzal jár, hogy lenyakazzák, aki azt meri mondani, hogy "na, azért annyira szerintem nem ütős rendező". :D (Az SW jó példa, épp öt perce láttam egy oldalon, hogy az amcsiknál egy hírolvasó nő azt merte mondani, hogy "Én nem igazán ismerem az SW-t, el voltam foglalva azzal, hogy helyette inkább menő dolgokkal foglalkozzak.", mire a fanok konkrétan elkezdték a halálát kívánni. Emberek, azért kapjunk már a fejünkhöz...)
Jó, most mondok egy példát, de nem Lucassal, mert az már nem működne.
Tegyük fel, hogy valaki (hívjuk Jóskának) leszólja a Harry Pottert, hogy neki nem tetszik, mert nem volt elég vicces, és különben is milyen bénán van kitalálva ez a varázslóvilág, első kötetnél drop. A vérfanok letámadják. Ergó, Jóska arra a következtetésre jut, hogy Rowling munkássága nem értékes, mert amúgyis, miért nem inkább Sapkowski kapja a dícséretet, amikor ő sokkal jobb! Ahelyett, hogy elkönyvelné, hogy 1. A Zemberek hülyék 2. Neki ez nem jön be; van az úgy.

Szóval ha a vérfanokkal van a bajod, akkor nem szóltam, sőt, még a vállamat is felajánlom, csak olyan dolgokkal hozakodtál elő, amire már muszáj volt reagálnom. Pl. "bezzeg miért nem ibaranoou" "bezzeg miért nem vér" stb, mintha személyes sértésnek éreznéd a népszerűségét.
Titkos írta: A dolog úgy nézett ki, hogy elkezdte haver hangosan olvasni, úgy a "vizuális mérföldkő" résznél kezdett el vigyorogni
Többféle fekete színt használtak festésnél, mint amennyit az átlagos emberi szem ránézésre meg tud különböztetni. Az azért elég durva, és elég objektív. A vége meg szokásos DVD-reklámszöveg. Minden DVD-t meg könyvet úgy adnak ki, hogy rányomnak valami szuperlatívusz ajánlószöveget, lehetőleg a New York Times-tól, vagy ismert személytől. ::jumph::
Titkos írta:Nem igazán érzem őket "animének", mert azoktól elvárom, hogy ha nem is karakterfejlődésben
::are:: Az animék jelentős részében vagy nincs karakterfejlődés, vagy sablonA karakterből eljutnak sablonB karakterbe. A maradéknak meg örül minden tapasztaltabb fan, mint majom a farkának. Lásd a mostani Friss és Ropogós topicot, hogy ejh, vajon lesz-e év animéje?
(Bevillantak azért azok a kijelentések más fórumok más tagjaitól, hogy "Az Avatar már olyan jó, hogy szinte anime!" ami számomra hasonlóan értelmezhetetlen kijelentés, mint ez a fentebbi.)
Titkos írta:egy Oscar díjas rendezőtől már talán nem nagy elvárás...)
Amiért Oscart kapott, abban van is.
Titkos írta:ellenben Miyazaki-leszólóként vár a bitófa... XD Ez vajon miért van? XD
Most például egyértelműen a stílus miatt. Pl. "Köpködheti nyugodtan Disney-t" szó sem volt köpködésről, csak kijelentette, hogy nem szereti, hogy ha japán Disney-nek nevezik. De az is meredek volt, amikor azt hoztad fel, hogy Miyazaki miért nem csinált véres történeteket (mikor csinált).
Titkos írta: Valóban vannak ilyen szívünknek kedves témák, de nem hiszem, hogy a Miyazaki "fikázás" is ekkora divat lenne
Azt hittem, új szokás lesz, de örülök, ha nem. Félreértés ne essék, nem az zavar, hogy újra feljött, hanem attól tartottam, hogy ez is ugyanazokakörök-szindrómába esik.
Titkos írta:Azt konkrétan Surci írta először, hogy Miyazaki filmjei egy alapból "mesés" sémát követnek
Igen, emlékszem, de ő valahogy mégis meg tudta úgy fogalmazni, hogy nem úgy hangzott, hogy örül, hogy végre jól leszólhat egy közkedvencet.
Titkos írta:Ellenben te nem voltál rest rögtön az adott személyt lesajnálni (vigyázz, anno Muffin is így kezdte, végül még téged is emlegetni fognak tíz év múlva fórumokon... XD)
Úgy látszik, ez lesz a sorsom. :(
Titkos írta:Surci is megkapta a "nem tudom, hogy most trollkodsz, vagy ezt komolyan írod? O_O" dumát, mert ugye ha valamit másképp lát valaki, az már csakis trollkodás lehet. XD
Azt tök komolyan kérdeztem, mert olyan szinten különbözött az én tapasztalásomtól, meg ahogy végiggondoltam, annyira nem láttam, hogy mire gondolhat ő, hogy a biztonság kedvéért rákérdeztem, hogy nem tréfál-e esetleg. :shock:
Titkos írta:Btw, a "mese" amúgy mióta számít sértésnek?
Csak akkor számít sértésnek, ha annak szánják. Például:
"jobban el tudtam volna ismerni a munkásságát, mint így, hogy jellemzően azt a kiszámítható "mese-mese-mátkát" hozta nagyrészt"
Mivel mese, nem ismered el.

Amúgy igen, van mesekategóriájú filmje is. Meg karikás filmje is. Meg a fene-se-tudja-ki-a-célcsoport filmje is, mint a Szél támad.
Viszont a kiszámíthatóság még mindig nem tudom, honnan jön.
Titkos írta:Akkor végülis te is úgy vagy vele, mint a Surci által Akiránál felhozott vérfanok, akiknek a "fő érve" a "nem vagy még elég érett a filmhez" és hasonló indokok? Gondolom valami ilyesmi lenne a konklúzió, de benned "természetesen" megvan az a plusz, aminek segítségével meglátod a Miyazaki filmekben jelen lévő "isteni szikrát". :wink:
Nem.
Kép

Avatar
iskariotes
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 985
Csatlakozott: 2007.04.11. 10:37
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Springfild, Evergreen Terrace 742

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: iskariotes » 2015.11.26. 22:57

Titkos írta:Ugyanannyira agyon lehetne sztárolni ezeket is ennyi erővel. Erre írtam itt fentebb, hogy valszeg azért ünneplik inkább Miyazakit, mert ő előbb rendezett a másik kettőnél, jobb volt a promója és elég sok filmet is csinált.
Mivel mindennek meg van a maga brand arca szuper sztárja így az animének is kell lennie egy überelhetetlen sztárjának ez pedig jelen állás szerint Miyazaki az. Gondolom a halálával (hosszú eredményes életet kívánok innen is) majd megint lesz egy olyan rendező akit a Nyugat (Walt Disney) felkap.
Titkos írta:Btw, a "mese" amúgy mióta számít sértésnek?
Hát gondolom a magyar fandom elégé harap erre a szóra, hogy mese. Mert hogy sokan mai napig is "mesének" nevezik az animéket (úgy Bebopstól, GitSestül mindenestül) és persze ez sokakat zavar. Emlékszem amikor az InuYasha-t adták a tévében akkor az egyik opening előtt elhangzott a mese szó az akkori fanok ezt elégé zokon vették, hogy valakik (mangaka) egyszerűen lemerészeli mesézni az egy igaz és sérthetetlen InuYáshát.

Ja igen a végére pedig egy kis csemege - ez az első hazai Miyazaki kritika:
http://www.filmvilag.hu/xereses_aktcikk ... i&start=50
Egyébként ezt látta bárki is a mozikban?
"A barát olyan ellenség, aki még nem támadott meg." /Madagaszkár pingvinjei - Kapitány/
"Semmit sem tenni könnyű - megbocsátani viszont nehéz." /Avatar az utolsó léghajlító - Aang/

Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 5723
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: Titkos » 2015.11.26. 23:07

iskariotes írta:Emlékszem amikor az InuYasha-t adták a tévében akkor az egyik opening előtt elhangzott a mese szó az akkori fanok ezt elégé zokon vették, hogy valakik (mangaka) egyszerűen lemerészeli mesézni az egy igaz és sérthetetlen InuYáshát.
Ja, erre én is emlékszem, valóban így volt. :D Egyfelől vicces, mivel ezzel bizonyították, hogy annyira sem ismerik a cuccot, hogy tisztában legyenek vele, hogy az eredeti alcíme "a feudal fairy tale", másrészt viszont annyiban igazuk volt, hogy ezt láthatóan nem csak ők, de a magyar fordítók/szinkronosok sem tudták. Szal az eredeti "most kezdődik a feudális tündérmese, az Inu Yasha következő epizódja!" szövegből a magyarban valami olyasmi lett, hogy "tartsatok velünk ebbe a mesébe, melynek neve: Inu Yasha!" Így magyarul már tényleg elég degradálóan hangzott, ráadásul a dolgon az sem segített, hogy Molnár Ilona hangjával olvasva kb. minden szöveg alapból háromszor butábbnak/gyerekesebbnek hangzik. :lol:
Kép

Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1766
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: Surci » 2015.11.26. 23:20

Igazából engem is az érdekelne, hogy miről is vitatkozunk (egyáltalán vitatkozunk? :D)?

Részemről én ott választanám el a dolgokat, hogy

1. Miyazaki életműve úgy összességében túlértékelt-e? Szerintem nem. Az összes cuccára jellemző a magas minőség, témától függetlenül. Emellett az egyik olyan emblematikus figura, aki messze többet tett az anime nyugati elismertetéséért, mint húsz másik rendező (talán Ooshi-t tenném még ide, de neki csak egy nagy dobása volt, a GITS, míg Miyazakit azért már a Nausicától kezdve jegyezték), az okokat már fentebb írtuk: emészthetőbbek a nyugati közönség számára - bár ez az utolsó hármasára már nem biztos hogy megáll. De nem véletlenül kapott eddig egyedüliként Oscart animéért - szerintem inkább életműdíjnak is felfogható az a szobor, mint konkrétan a Chihiro érdemének.

2. Vannak-e olyan filmjei, amik túlértékeltek? Na ez már neccesebb kérdés, és igen, szerintem vannak, mégpedig pont az utolsó hármasfogat (Chihiro-Howl-Szél támad - Ponyot nem láttam még). Érdekes hogy pont ezt a hármat szokták legtöbbször előhozni mint Miyazaki nagy zsenialitásának bizonyítékát, míg szerintem pont itt van szó arról, hogy az öreg olyan témákba ugrott bele, amihez nem a tőle megszokott eszközökkel kellett volna nyúlnia, és vagy nem igazán jött át a dolog (Chihiro-Howl), vagy konkrétan beletört a bicskája (Szél támad). És itt nem arról beszélek, hogy jujj szörnyek vannak benne vagy nem gyerekmese vagy mittudomén, mert a Mononoke Hime, amit a pályája csúcsának tartok (szvsz ezért inkább járt volna Oscar bácsi mint a Chihiróért) sem kimondottan egy Totoro-célközönségnek készült, és messze a legvéresebb az összes cucca közül, mégis egyértelműen és világosan átjön az üzenete, emellett maximálisan szórakoztató is. Namost a fenti három ezt szvsz nem teljesíti, vagy legalábbis nem olyan mértékben ahogyan egy Miyazaki-filmtől elvárható lenne. Ezzel együtt nem rosszak ezek, mint ahogy az az 5/10 is csak Miyazaki régebbi munkáihoz képest lett ennyi, vagy a Chihirora és a Howl-ra is egy 7-est dobnék - egy Totoro, Mononoke Hime, vagy Mimi wo Sumaseba fényében. Önmagukban nem rosszak ezek, csak egy Miyazakitól nem ezt vártam, és főleg nem ÍGY.

3. Mindenféle vérfanok véleményéről beszélünk? Az engem nem nagyon érdekel, ha belém köt valamelyik, majd megindoklom miért is kaptak 5/10-et, 7/10-et a fentiek. Most ez olyasmi, mintha mittomén Tomo-chan véleménye lenne mérvadó Nuruczó-ügyben, ami elég ROTFLOL.
A mordályos nyul írta:Az animék jelentős részében vagy nincs karakterfejlődés, vagy sablonA karakterből eljutnak sablonB karakterbe. A maradéknak meg örül minden tapasztaltabb fan, mint majom a farkának. Lásd a mostani Friss és Ropogós topicot, hogy ejh, vajon lesz-e év animéje?
Nem feltétlenül maga a karakterfejlődés ténye az érdekes, inkább az előadás módja. Fentebb elég részletesen kifejtettem, miért érzem azt hogy Miyazaki cuccainak jó részében nincs túl sok karidevelopment, és hogy ennek ellenére miért tartom őket mégis teljesen jó animéknek. A mostani szezonokkal se az a gond hogy nincs bennük karafejlődés, hanem hogy 90%-ban semmi eredetit/izgalmasat/érdekeset nem tudnak nyújtani más téren sem.
A mordályos nyul írta: Nem arról van szó, csak megfigyeltem egy ideje, hogy szeretünk itt a fórumon elővenni régi dolgokat, amiket újra és újra és újra körülrágunk, és ugyan mindig ugyanarra lyukadunk ki, de mégis olyan jólesik. Moe? Loli? Elfen Lied? Bezzeg a régi szép időkben? Régi Tudjukki-Fórumozók? Gondoltam beelőzök egy ilyet.
Ha felmerül, és van igény a(z újbóli) kibeszélésére, akkor miért ne? Általában egy csomó más infó is előkerül ilyenkor, nem folyton ugyanazokat a köröket futjuk. Ha igény van a nostalgiafaggotry-ra, akkor hadd menjen, ha témába vág (vagy az OFF-ban), akit nem érdekel, az meg áttekeri, ennyi. Bár ha valaminek már van megkezdett témája, mint most itt ennek a Miyazaki-polémiának is, akkor jó ha átkerül ON helyre, én sem szeretem ha szét van offolva egy tematikus topic.

Ja és még valami, TItkos, mert ezen megakadt a szemem, hogy most végigolvastam eme remek eszmecserét once again:
A mordályos nyul írta: Mielőtt bárki félreértené, nem azt állítom, hogy Miyazaki egy rossz rendező, a Ghibli meg egy rossz stúdió (főleg, hogy eddig láttam tőlük úgy kb. kemény három filmet, amiből kettőt nem is Miyazaki rendezett XD)
Kissé kerekedett a szemem ezen a kommenten, lévén hogy te hoztad fel az egész Miya-témát. Szal akkor most az van hogy mindenféle fanreakciókon vitázunk-akadunk ki, közben meg kb azt se tudjuk miről van szó egyáltalán? Javaslom Miyazaki munkásságának megtekintését, aztán te magad is el tudod dönteni mennyire felel meg az elvárásaidnak, meg úgy egyáltalán a körülötte lévő hype-nak, mert ennyi animés skilled már bőven van így tizenpár év után. Btw a kommentjeidből nekem az jön le hogy eléggé előítélettel viseltetsz eme jóenber művei iránt, így szeretnélek megnyugtatni, hogy még az általam nem túl jól sikerültnek, vagy nem nagy számnak titulált cuccai is (Laputa, Nausicaa, Szél támad) is bőven megütik a nézhető minőséget, már csak a grafikai megvalósítás miatt is, ha meg valamelyiknek a sztorija is betalál, akkor garantált a 9-10/10-es élmény. Hajrá :D
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Surci 2015.11.26. 23:26-kor.
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL

Avatar
Rui-chan
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1474
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Tartózkodási hely: A semmi közepétől picit balra
Kapcsolat:

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: Rui-chan » 2015.11.26. 23:24

iskariotes írta:Ja igen a végére pedig egy kis csemege - ez az első hazai Miyazaki kritika:
http://www.filmvilag.hu/xereses_aktcikk ... i&start=50
Egyébként ezt látta bárki is a mozikban?
Ehhez csak annyit, hogy Nausicaa-ból hogy lett Zandra? ^^"
Vagy elképzelhető, hogy a mozikba anno az amcsi változat került, amiben jó pár dolgot megváltoztattak.

A Kaze Tachinu-t még nem láttam és valahogy nem igazán érdekel a történet. Nekem mindig is a Nausicaa és a Laputa marad a két kedvencem, ezek még Miyazaki első filmjei voltak, talán pont ez a stílus jött be nekem. Arietty-t is szeretem, de az csak feldolgozás, nem pedig saját történet.
Akkor egy kicsit ON is leszek: olyan szinten szerintem nem túlértékeltek a filmjei, mert elég széles körben képes volt elterjedni, Japánon kívül is, vagyis nyugati fogyasztásra alkalmasabb. (Hasonlítsuk össze bármelyik filmjét mondjuk a To Love-Ru-val, ha már Titkos úgyis felhozta a másik topicban. Vajon melyik váltana ki nagyobb felháborodást? :P) Emellett tartom azt is, hogy nem csak őt kéne ennyire reklámozni, Hosoda Mamoru össze tudott hozni egy nagyszerű családi filmet az Ookami Kodomo-val. Nem animésnek is bátran merném ajánlani megtekintésre.
Kép

Avatar
iskariotes
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 985
Csatlakozott: 2007.04.11. 10:37
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Springfild, Evergreen Terrace 742

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: iskariotes » 2015.11.27. 00:14

Rui-chan írta:
iskariotes írta:Ja igen a végére pedig egy kis csemege - ez az első hazai Miyazaki kritika:
http://www.filmvilag.hu/xereses_aktcikk ... i&start=50
Egyébként ezt látta bárki is a mozikban?
Ehhez csak annyit, hogy Nausicaa-ból hogy lett Zandra? ^^"
Vagy elképzelhető, hogy a mozikba anno az amcsi változat került, amiben jó pár dolgot megváltoztattak.
Válasz röviden igen. Bővebben pedig: a filmet eredetileg 1987 november 19-én mutatták be a hazai mozik. Mivel a film forgalmazója a Mokép-VICO volt így egy amerikai változat került bemutatásra az eredeti 124 perc helyett csak 118 perces lett, gondolom ezért lett korhatár nélküli film. Ekkor is készült egy szinkron (meg majd ugye 2007-ben) sajnos a szinkronról semmilyen infót nem találtam :( Másrészt megnéztem egy 1987-es Galaktika kritikát is a filmről és ott is Zandra hercegnőként van feltüntetve a főszereplő. Azt már csak tényleg kultúrcseppként írom le, hogy akkoriban ide haza Miyazaki még Mijadzaki Hajao néven futott és a film Kadze no Tani no Nausika néven volt ismert.
"A barát olyan ellenség, aki még nem támadott meg." /Madagaszkár pingvinjei - Kapitány/
"Semmit sem tenni könnyű - megbocsátani viszont nehéz." /Avatar az utolsó léghajlító - Aang/

Avatar
Junchi
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2049
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: Junchi » 2015.11.27. 10:02

Csatlakoznék a Kaze Tachinut nem komálók táborához. Van is valahol egy AA-s firkantásom a témát illetően, át is hozom ide mindjárt:
Alighanem hosszú tl;dr-ért kiált ennek a filmnek a véleményezése, ám én most mégis rövid leszek, már csak azért is, mert nagyon könnyen adja, miért is lett ez a cucc olyan, amilyen: sekélyes.

Az egész egy ellentmondásokra építő darab, ahol a narratíva össze-vissza elkalandozik minden irányba, a konzisztens összképtől véglegesen megfosztva ezzel a nézőt. Mikor a 123 perces játékidő után felálltam, egyszerűen megvontam a vállam. Nem azzal van a gond, hogy Miyazaki ezúttal egy jóval földhözragadtabb, érettebb témához nyúlt, hanem azzal, ahogy hozzáállt ehhez az egészhez. Lehet kicsit túlzok, de én néminemű nagyképűséget is felfedeztem a film kisugárzását illetően - mintha Jiro maga Miyazaki lenne, aki az alkotást, a munkát és az álmait hatalmas prioritásokkal kezelné, minden más rovására. Következésképp a főszereplő borzalmasan antipatikus, amire még rátesz egy lapáttal az a "fantasztikus" ötlet, hogy azt a barom Annót kérték fel a szinkronjához. A világtól kvázi elzárkózott, a körülötte lévő dolgokra, emberekre és helyzetekre nagy ívben tojó alkotó archetípusa volt tetten érhető Jiro karakterében, akit még az sem érdekel, hogy a TBC-s kedvese előtt dohányzik
(vagy hogy egyáltalán feláldozza őt). Háború? Földrengés? Ugyan, hagyjuk az alkotó embert alkotni! Komolyan, miféle üzenet ez?

A szerelmi szál egy nagyon gyenge plot device-szá korcsosul (hiába akarna a cucc egyik gerince lenni), Jiro fejéből csak nagyon ritkán enged kitekintést az anime, emiatt nem elég, hogy unszimpi, még hamar unalmassá is válik a karaktere. Közben persze háború készül, de ebből mi alig érzékelünk valamit, mert "OMG, ALKOTOK!", meg a vidám fiúkból álló Mitsubishi vállalat, meg a földrengés, ami aztán az égegyadta világon semmilyen célt nem szolgált...

Szóval csapong, a mondanivaló ebben a formában nem állja meg a helyét és a film feleslegesen hosszú. Ha nagyon cinikus akarnék lenni, azt mondanám, kapunk a "pénzünkért" két órányi üresjáratot (meg cigi-fetisizmust).

Jószívű leszek, és adok rá egy - és akkor már legyünk stílusosak - tüdőbeteg 6/10-et, bár úgy érzem, hogy még így is kicsit túlpontoztam, szal lehet pár hét múlva leviszem 5-re. Még nem tudom.
Szóval jah, leköszönő munkának ez nagyon gyenge volt, és az, amit már a Ponyónál lehetett érezni (megfásultság, belefáradás), az itt csúcsosodott csak ki igazán. (Nem úgy Takahatánál, aki viszont méltó módon búcsúzott a Kaguya-himével.)

Egyébként nálam változatlanul a MonoHime és a Totoro a top, ha a nagy öreg munkáiról van szó, szal a Totoro egyszerűen egy tündéri és szerethető iyashikei, rengeteg ikonikus pillanattal és kimagasló directinggel, a MonoHime meg egy kávzi-Nausicaä done right, szal minden, amit abban utáltam (és volt jópár ilyen dolga), az itt orvoslásra került.

A tényleges #1, ha a stúdió egészét nézzük, akkor az nálam mindenképpen a Mimi wo Sumaseba lenne, ami egy csillagos 6-os szerelmi történet és coming-of-age.

Avatar
scineram
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1456
Csatlakozott: 2006.05.30. 13:43
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Green Hell
Kapcsolat:

Re: Alulértékelt / Túlértékelt Animek

Hozzászólás Szerző: scineram » 2016.01.08. 16:06

Yuri Kurva AraSHIT - a tavalyi én legnagyobb csalódása, amiért mégis folyamatos faszszopást kap Ikuhara a beépített hipszter progresszív bázisától. Tekintve, hogy pár hónappal később néztük újra a Pingdrámát, még megdöbbentőbb volt a kontraszt azon mesterművel.
De szóljatok nyugodtan, ha csak én akartam agyonlőni (!) valamely karaktert a 85 kvadrilliárdodik Sumikázás után. Mindez a mélyebb karakterizáció teljes hiánya mellett.
Kép

Válasz küldése