45 + 31 napos anime kihívás!

Általánosságban az animékhez kapcsolódó témák.
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

7. Melyek a kedvenc animéid, mangáid, fényregényeid legnagyobb hibái, gyengeségei? Hogy lehetett volna ezeket elkerülni, kijavítani? (Nem befejezés!)

Részben úgy vagyok vele, mint Titkos, hogy ha egyszer már a kedvenceim, akkor nem igazán szeretem a hibákat elővenni. Viszont az tény, hogy észreveszem a hibákat, szóval tudok írni párat.

Shingeki no Kyojin: Valaki miért nem törte el a forgatókönyvíró kezét, amikor az utolsó két részhez ért és így megváltoztatta? De most komolyan, látványosnak úgy is látványos lett volna, plusz Eren karakterét más megvilágításba helyezte ott néhány jelenet, amit az anime szépen felrúgott! Illetve az első felében a kőcipelésnél is elég sok fillert belenyomtak, inkább lett volna 24 részes a sorozat, akkor jobban kijött volna a pacing.

Steins;Gate: Ahogy már Junchi is említette, az otaku cuccok nem teljesen odavalók, de el tudtam nézni, mert a többi részlet a helyén van. Feyrisből szintén visszavettem volna kicsit, szerencsére, amikor jobban beindult a történet, már nem erőltették annyira.

Shoujo Kakumei Utena: Nagyon tetszett még így is, de ha jobb grafikát kap és Chuchut (az idegesítő állatka) teljesen kihagyják, egy szavam se lenne.

Code Geass R2: A készítőknek nem ártott volna elmondani, hogy a kevesebb néha több. A felesleges karakterek és a Geass körüli hacacáré rányomta a bélyegét. Itt is el kellett volna törni a forgatókönyvíró kezét.

Fate/Zero: A servantokra szánhattak volna több időt, mert mindenkinek megvan a maga története. Kár, hogy a mesterek és Saber mindig elsőbbséget élveznek, legyen szó bármelyik Fate szériáról.

Senjou no Valkyria: A lányok végre normális testalkattal vannak megáldva. Mégis mi a nyavalyáért kellett Selvariának ekkora melleket rajzolni? Oké, ez mondjuk a játék hibája, mert onnan vették, de akkor is, lehetett volna szolidabb azon a tájékon.
Kép
Avatar
iskariotes
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1173
Csatlakozott: 2007.04.11. 10:37
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Springfild, Evergreen Terrace 742

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: iskariotes »

6. Nap Élvezetes Bűn/Bűnös élvezet

Számomra nem létezik ez a kategória. Van amit tényleg vacaknak tartok pl: RomeoXJuliet, de azt amikor nem néztem nem élveztem, tehát nem tartozik ide. De nézzük szépen sorjában a kritériumokat:
Szar, inkozisztens animáció: Bolondok háza (The Asylum Session) ennek elviselhetetlen volt az animációja így utólag visszaemlékezve, de rühelltem az egész filmet. Tehát nem a kategóriába tartozik.
Undorító CG:Backkom. Egyszer le kellett nyomnom az egészet és valami szégyenteljesen vacak volt. Jó oké, hogy kisebbek voltak megcélozva, de akkor is undorító. Most így bele gondolva ezt eleinte élveztem, de úgy kábé a 10. rész után kezdtem nagyon unni és olyan 20. résztől már gyűlöltem az egysíkú baromságait. Ja igen bármelyik Biohazard movie.
Gagyi karakterdizájA Kiddy Grade második évad összes karaktere. Máig nem bírtam földolgozni, hogy miért is kellett ezt az animét elkészíteni.
Amatőr rendezés: Blood+ komolyan mi volt a cél, hogy mikor varázsolják Sayat kedvelhetővé? De az egésznek úgy mi célja volt? Mi?
Ostoba, vagy menet közben elbarmolt sztori:GitS új mozija. A felét em értetem, hogy mi miért történik. Mire volt az a hajó elfoglalás? Mire volt az gyár telepen való harc? Honnan jöttek kik jöttek ott és miért pfujoltak Motokora? Komolyan aki nem látta és nincs képben a GitS univerzummal annak az egész film egy komplett baromságnak tűnhet (mert talán az is).
Ostoba szövegkönyv, pongyola dialógus: Ergo Proxy. A mondatok persze önmagukban tök értelmesek voltak, sőt ez volt az egésszel a baj. Egy-egy dialógusban rengeteg kultúr/filozófiai/történelmi/pop-kulturális utalás volt, hogy még a komplett Oxfordi egyetem tanári kara sem tudta volna megfejteni.
Lapos, klisés karakterek: Gunslinger Stratos, a kezdet kezdetén mindenkiről leírt, hogy miért vannak ott és ki mikor és hogyan fog meghalni. Zéró (ez sértés lenne egy karakterre, hogy csak így ide bedobjam) Szóval akkor nulla kreativitás
"A barát olyan ellenség, aki még nem támadott meg." /Madagaszkár pingvinjei - Kapitány/
"Semmit sem tenni könnyű - megbocsátani viszont nehéz." /Avatar az utolsó léghajlító - Aang/
Avatar
scineram
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1540
Csatlakozott: 2006.05.30. 13:43
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Green Hell
Kapcsolat:

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: scineram »

7. Melyek a kedvenc animéid, mangáid, fényregényeid legnagyobb hibái, gyengeségei? Hogy lehetett volna ezeket elkerülni, kijavítani? (Nem befejezés!)

Kaleido Star - A mellékszereplők közül Anna és Mia voltak, akiket nagyon megkedveltem az első fele alatt, de a második felére nagyon háttérbe szorultak. Persze támogatták Sorát, és végére ők is megtalálták, pontosan mit akarnak a színpadtól, de szerettem volna, ha sokkal többet, és jobban használják őket, mint Sora legjobb barátait. A Ken féle szerelmi szálat, ha egyáltalán annak lehet nevezni, is nehéz hova tenni. Bár volt némi logika a végkifejletében, de akkor szánalomhalmazra sikeredett szerencsétlen, hogy rossz volt nézni. Végül ott voltak egyes röhejesen életveszélyes edzések. Komolyan, sziklákon ugrálnak egy szakadék felett? Egy hajón kötéltáncolnak tomboló viharban? Oké, ez utóbbi ütős volt, de az ember akkor is fejét fogta néha. Ja meg a riválisok és Leon, akiknek a testi sértés sem sok? Ez a legretardáltabb klisé sportfikcióban.

Full Metal Panic - Gauron halhatatlansága a végére már röhejes volt. Értem én, hogy van allűrje a megölhetetlen ellenségeknek, de a hatmilliárdodik feltámadása már csak fejfogásra volt elég.

Haibane Renmei - Valahogy sosem volt igazán megmagyarázva, hogy az Old Home idősebb csapata miért csak leányzókból áll. Főleg hogy az Elhagyott Gyárban idősebb fiúk is voltak. Általában a Gyár és az ottlakók elkülönült szerepe több kérdést vetett fel, mint megválaszolt. Hogyan élnek ők, mit csinálnak, hogyan gondoskodnak a kisebbekről, egyáltalán mire vezethető vissza az elkülönülés? Létezik még másik ilyen haibane fészek is Glieben? Dolgozni nem láttuk őket a városban, pedig ez lenne az értelmes implikáció. Az ő létezésük úgy a levegőben lógott, azon a pár történetszálon kívül mintha nem is léteztek volna.

Puella Magi Madoka Magica - Egy olyan sorozat, amely a szigorú szabályrendszere által él vagy hal, lehetett volna kicsit pontosabb a lehetséges kívánságok határainak definiálásában. Mikor először láttam a befejezést, valójában nagyon nem tetszett abban a pillanatban, mert egy másik, sokkal tragikusabb végkifejlet elképzelésébe éltem bele magam. Nagyon nem vártam, és elsőre nem értettem, hogy lehetett az előzmények után ilyen reményteli lezáráshoz eljutni.Sokat rágva idővel azért megváltozott a véleményem, ahogy átértékeltem a dolgokat. Hasonlóan a boszorkányok létrejöttének és a sokszorozódásuknak a pontos szabályai először nem voltak kellően világosak, szinte a nézőknek kellett megkonstruálni őket. Ezt egyébként aztán a filmekben javították már, ahol több új dialógussal is részletezték a történések mechanizmusát. Ha más nem, ennyi haszna volt a kompilációknak.

Shin Sekai Yori - Annyira rágyúrt a manipulatív, háttérből áskálódó társadalmi vezetés misztikusságára, hogy a végére maga is elvesztette ezt a fonalat. Ez a mindenről tudó, mindent irányító uralkodó elit, amely többek között a jövő vezetését is ki akarta nevelni a különböző életveszélyes kalandokkal és megpróbáltatásokkal, már inkább tűnt túljátszott ostobaságnak, mind komolyan vehető ellenségnek. Végülis nagyon kevés dolog sült ki abból a paranoiából, amire az első fele alatt annyira rájátszottak.
Kép
Akosss
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 374
Csatlakozott: 2016.10.22. 00:54

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Akosss »

7. nap - Melyek a kedvenc animéid, mangáid, fényregényeid legnagyobb hibái, gyengeségei? Hogy lehetett volna ezeket elkerülni, kijavítani? (Nem befejezés!)

Na, már egy csomót felsoroltatok azokból, amiket akartam, szóval igen, a Desznót utolsó harmada érezhetően kapkodós, a Shiki-vel ugyanúgy vagyok, mint Catrin és a Kőkapuban én is elhagynám az otaku-panderinget, még ha nem is volt annyira zavaró, pláne nem felesleges.

Detective Conan
- Ezt már említettem párszor, de akkor itt is: mivel neverending és közel jár a mangához, sok a filler rész, amik minőségben nem érnek fel a mangás ügyekhez, bár nagyjuk azért nézhető, némelyik azonban borzalmas. Persze ezek kihagyhatóak és egy ilyen sorozatnál kevésbé idegesítőek, mint egy Narutóban vagy Bleachben, ahol a kutyát nem érdeklik a szar fillerek. xD
- A Detective Boys néha baromi idegesítő és felesleges a nyivákolásával, főleg Genta.
- A főszál lassan halad, főleg az 500. résztől lett túlnyújtva, ahol egy kicsit úgy érzi az ember, mintha sehová sem haladna a történet, de az utóbbi időkben szerencsére beindult.
- Időzavar. Állítólag csak 6 hónap telt el azóta, hogy Shinichi összement, pedig a (csak mangás) részeket összeszámolva azért már 1-2 évnek szerintem bőven el kellett volna telnie, főleg úgy, hogy az ügyek között néha több nap, hét telik el, az évszakok is változnak, stb. Ash Ketchum szindrómája azért nincs a karaktereknek és a történetnek, de ez mindenképpen egy olyan alapvető hiba, amit fel lehet róni a sorozatnak. (Engem mondjuk különösebben nem foglalkoztat vagy zavar a dolog.)
Vannak még aprócska "hibái" (inkább mondanám zavaró tényezőknek őket), de azok felett muszáj szemet hunynia az embernek, na meg némelyik nélkül nem lenne a DC az, ami. Egyébként sem 100%-ig reális és földhözragadt az anime, kezdve azzal, hogy olyan drog nincs, amitől összemegy az ember, meg Conan némelyik segédeszköze is inkább mesébe illő.

Aoi Bungaku Series
A 2., cseresznyevirágos történet rémesen gyenge és gagyi volt a többihez képest, főleg a No Longer Human-hez és a Hashire Melos!-hoz viszonyítva.

Hunter x Hunter 2011
A Chimera Ant-arc lehetett volna kevésbé mangahű narráció szempontjából, teljesen megértem azokat, akiket ez zavart.


7. nap - Animés "crush"-od/waifud/hasubando-d

Nem igazán van még, talán Sakaki az Azumangából, de ezt a kérdést most inkább kihagynám. XD
Avatar
tulokos
Profi
Profi
Hozzászólások: 318
Csatlakozott: 2016.09.04. 18:11
Nem: Férfi

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: tulokos »

7. nap - Melyek a kedvenc animéid, mangáid, fényregényeid legnagyobb hibái, gyengeségei? Hogy lehetett volna ezeket elkerülni, kijavítani? (Nem befejezés!)

Fú, ezt a kérdést sem lehet pár sorban lezavarni!
A nagy kedvenceimet (mint például Chihiro; Szentjánosbogarak sírja) most én sem piszkálnám. Ha nagyon akarnék, biztosan találnék bennük hibákat, oda nem illő apró részleteket. Viszont számomra így a legjobbak, ahogyan vannak. Illetve ha tudnám, hogy mitől lehettek volna még sikerültebbek, akkor valószínűleg nem itt fejteném ki, hanem a Ghibli stúdió postacímét bombáznám a forradalmi ötleteimmel.

Midori-ko. Legnagyobb gyengesége, hogy alig látta valaki. Jellemző animés eszközökkel (eccsivel és csillogó aranyossággal) lehetne ezen változtatni, de akkor nem lenne már a kedvencem. Kurosaka Keita saját víziója ez a cucc. Nem akar megfelelni vele senkinek, csakis önmagának, ez a kiváltsága egy olyan alkotónak, aki egyedül és több mint 10 évig rajzolja a fő művét. A cselekmény vázlatos, banális történet, vagy legalábbis nem olyan fontos, helyette inkább a szerző képei beszélnek.

Berserk. Ahogy korábban megjegyeztem: nagy kedvenc, de csúnya lett. Aztán további pofonokat kapott a folytatásban, legnagyobbakat az eredeti szerzőjétől. Ennek ellenére még mindig megérdemelne egy tisztességes remaket.

Tengen Toppa Gurren Lagann. Az egészre úgy gondolok, mint a fanszervizek végső paródiájára. Szembesíti a nézőt, mondván: "Ezt és így élvezünk mi anime fanok!". És valóban látszik, hogy imádják, nagyon élvezik is a szerzők, amit csinálnak. A Gurren Lagannal vége a mai értelemben vett fanszervíznek, a giccsparádénak, vagy legalábbis vége kellett volna lennie, mert már csak végtelenül hamis és ócska lehet ezután. Itt valami csúcsra lett járatva, be lett teljesítve és ki lett végezve, leginkább a shounenporn, az animés világnak ez a nagyon harsány, színes és teátrális nagyobbik szelete. Szép volt, jó volt, búcsút kellett volna neki inteni, aztán másképp új utakat keresni… Hogyan lehetett volna még jobb? Ha valamivel kötöttebb lett volna, kicsivel feszesebb. Mert sajnos sokszor átestek a ló túloldalára: a megjátszás mellé vegyült öncélú felhasználása is a folyamatos fanszervíznek.
"Mi az, amit megismerhetünk? Avagy miről tudhatjuk biztosan, hogy ismerjük, vagy miről tudhatjuk bizonyosan, hogy tudjuk, hogy ismerjük, ha ugyan egyáltalán megismerhető. Vagy lehetséges, hogy egyszerűen elfelejtettük és nem merjük bevallani?"
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Junchi »

8. Kedvenc non-kánon shipek (csak barátok maradtak, vagy még nincs vége az animének-mangának de szeretnéd ha összejönnének, nem azzal jöttek össze akinek szerettük volna, stb...)

Töröm, zúzom a fejem a kérdés megválaszolásán, de csak nem jő az isteni szikra. Ahogy mondottam korábban, nekem eddig kimondottan nagy szerencsém volt a (kevés) shipelésemmel, mert azok rendre kánonban végződtek, ilyen "worst girl won -> RAAAGE" élményem meg talán még egy sem volt. Vagy mégis? Szóval akkor most mi is a helyzet a School Rumble-el? Ködösek az emlékeim, de mintha a harmadik troll-szezon végén
SPOILER
valami Harima × Tenma BS ment volna, a mangában meg... volt valami School Rumble Z is (amirite?), aminek a végén ott az ominózus "Harima és az Ojou gyerkőccel" jelenet, de most az az övék volt vagy Tenma gyerkőcét hozta csak be Eri? My vagueness annoys me!
Akárhogy is, ha kánon lenne a Harima × Eri, úgy az egy örvendetes hír lenne, ha meg nem, akkor legyen ez a válasz a mostani kérdésre.
Avatar
iskariotes
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1173
Csatlakozott: 2007.04.11. 10:37
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Springfild, Evergreen Terrace 742

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: iskariotes »

7. nap - Melyek a kedvenc animéid, mangáid, fényregényeid legnagyobb hibái, gyengeségei? Hogy lehetett volna ezeket elkerülni, kijavítani? (Nem befejezés!) - A nap amikor nem találtam ki magamnak alternatív címet

Young Black Jack
- A vége felé totálisan szét esett
- A különböző szállak elvarratlanúl maradtak
- BJ gyerekkoráról többet is mesélhettek volna

Wakako Zake
- Egy nagyon komoly hibája van, túl kevés rész készült belőle.
- Ja igen néha valamivel több infót is adhattak volna a kajákról.

Trigun
- Egy karakter halálát kvázi előre bejelentették.

Tondera House no Daibouken
- Hogy a fenébe tudtak a gyerekek óhéberűl vagy ó-arámi nyelven? Kérdem én hogy? Nem volt velük a Tardis.

Totoro
- Satsuki "eltűnése"

ROD TV
- Úgy kábé az egész második fele. De mondhatnám azt is, hogy volt egy érdekes világ, jó fegyverekkel meg jó ellenségekkel, erre jött ez a Birodalmi Könyvtáros rész, plusz egyes fordulatok.

InuYasha
- Csók

Hellsing OVA
- Nagyon zavart, hogy csak Londonra koncentráltak, pedig szívesen megnéztem volna egy kis Washingtoni vérengzést is. Meg hát egy-két hasonló hiányosság.

GitS univerum
- A mangaban jó pár oldalon láthattunk mókázást még Motoko részéről is, de ez teljesen eltűnt ebből a világból. Jó persze ott vannak a Tachikomák, de az azért más.
"A barát olyan ellenség, aki még nem támadott meg." /Madagaszkár pingvinjei - Kapitány/
"Semmit sem tenni könnyű - megbocsátani viszont nehéz." /Avatar az utolsó léghajlító - Aang/
Avatar
Ricz
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1158
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Ricz »

8. Kedvenc non-kánon shipek (csak barátok maradtak, vagy még nincs vége az animének-mangának de szeretnéd ha összejönnének, nem azzal jöttek össze akinek szerettük volna, stb...)

Itt ülök, "gondolj, gondolj, Micimackó" pózban, és nem nagyon jut eszembe bármi is. Az egyetlen dolog, az az Ore no Imouto, ami dereng. Amikor még szezonosként futott az első évada (2010 ősze) , akkor azt szerettük volna egy haverommal, akivel fordítottuk, hogy Kyousuke és Kuroneko jöjjenek össze. Ezt megkaptuk a speciálokban (2011 tele), de ott már megbántuk, mert a csajnak sikerült elidegenítenie minket, annyira, hogy már a szakításért szorítottunk, Manami javára. :drop: Persze, akkor még nem sejtettük micsoda clusterfuck alakul ki a végére.

Valahogy nem jut eszembe egy sem, pedig egy időben faltam az ilyenre jócskán lehetőséget adó cuccokat.
"Egy dolog irracionalitása nem kérdőjelezi meg a létét, csak leírja az állapotát." (Friedrich Nietzsche)
Akosss
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 374
Csatlakozott: 2016.10.22. 00:54

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Akosss »

8. nap - Kedvenc non-kánon shipek (csak barátok maradtak, vagy még nincs vége az animének-mangának de szeretnéd ha összejönnének, nem azzal jöttek össze akinek szerettük volna, stb...)

Na itt most az a baj, hogy nekem tök más, vagy mondhatni komplexebb gondolataim vannak arról, hogy most akkor mi is kánon, meg mi nem. xD Mert én például úgy vagyok vele, hogy attól, hogy nem jöttek össze (még) a sorozat folyamán, még lehet kánon a ship a körülményektől függően. Szóval ha egyértelmű a szerelem köztük, csak még nem vallották be egymásnak és BIZTOSAN együtt fognak kikötni, nem úgy, mint egy háremnél, ahol van 3-4 választható csaj, aztán mindegyikkel össze lehet boronálni, de majd a mangaka dönti el, hogy melyik szerencsést választja a főhős. xD Majd az adott résznél kifejtem, aztán lehet velem egyetérteni, vagy nem. :D

Nekem is sokat kellett gondolkodnom, mert én is vagyok olyan szerencsés, hogy a shipjeim általában kánonok lesznek. xD (azaz ugye némelyik lehet, hogy csak szerintem kánon, de akkor nyugodtan támadjon le valaki, ha nem ért egyet). De van 2 tuti:
Morita × Hagu (HachiKuro) - Na most ez pont olyan, hogy a köztük lévő szerelem kánon, de végül csak barátok maradnak, ergo magát a kapcsolatot nem tekintem kánonnak. (Ugye Hagu az alkotást választja Morita helyett, mert az élteti.)Itt egy baromi jó kis összefoglaló cikk róla.
Satoru × Airi (Boku Dake ga Inai Machi) - A borzalmas anime-original vég egyik következménye, hogy ez a mangában jól megalapozott ship a kukában landolt. Egyébként is egy crime, hogy ennyire a háttérbe helyezték Airi-t és az utolsó részekben kihagyták a francba, de úgy még nagyobb, hogy lett volna nem is kicsi értelme bent hagyni őt. Azt meg végképp nem értem, hogy hogyan lehet Kayo-val shippelni Satorut, egyszerűen wrong az egész, amikor meg azzal huzakodott elő az internet, hogy a vége NTR volt... meg a jó nagy francokat. Ez a ship még a manga olvasása nélkül is egy hatalmas baromság.
Meg még 1-2 olyan, ami annyira túlságosan nem izgat, de jó lenne/lett volna látni:
Kumiko × Reina (Hibike! Euphonium) yuri-ship, szívesen láttam volna megtörténni, de aztán csak bait maradt, pedig az első évadban szószerint forrt körülöttük a levegő néhány jelenetben, jó volt nézni. :3
Meruem × Komugi (Hunter x Hunter) - Ez lehet, hogy akkora túlzás, mint a ház, de awwww.... :oops: (Itt mondjuk nem szerettem volna semmi pluszt látni, ez úgy volt jó, ahogy.. az az utolsó gungi-játszma... i cri evertim)
Souma × Megumi (Shokugeki no Souma) - Ez meg főleg nem olyasmi, amiért úgy kifejezetten rajonganék, csak úgy beugrott, de Megumit szívesebben látnám Souma kezei közt, mint Erinát...

Tavalyi lista 8. nap - Kedvenc animés/mangós párod

Okabe × Kurisu (Steins;Gate) - Egy nem romantikus sorozatban nagyobb kémia volt köztük, mint némelyik romantikusban a főszereplők között...
Ran × Shinichi (Detective Conan) - Csak nézzetek az avimra. XD Szóval itt van az, hogy konkrétan nincsenek együtt még, mert Gosho valószínűleg a sztori végére szánja a szerelmi vallomást (pedig lett volna már egy-két tökéletes pillanat rá, a szívem megfájdul mindig, mikor valami közbejön), de ettől függetlenül nagyon is kánon a dolog és egyikük sem fog más mellett kikötni.
Kazuha × Heiji (Detective Conan) - Őket sem akarja még hivatalosan összeadni Gosho, de már ideje volna, minden megvan hozzá, hogy összejöjjön, nem tudom mit húzza az olvasók agyát. XD Mert azt még értem, hogy Ran × Shinichi-t a végére tartja, elvégre Shinichi még nem változott vissza és Ran sem tudja, hogy Conan bőrében ő van, de itt meg semmi ilyen akadályozó tényező nincs.
Takagi × Sato (Detective Conan) - Na, ők viszont már hivatalosan is együtt vannak, volt több kissu is meg minden, úgyhogy bódogság van. xD
Nodame × Chiaki (Nodame Cantabile) - Sajnos nem fejlődik annyira a kapcsolatuk, mint ahogy kéne, de imádom az összes közös pillanatukat, legyen az éppen egy lovey-dovey jelenet, vagy egy "se veled, se nélküled" civakodós jelenet.
Viktor × Yuuri (Yuri!!! on Ice) - és ha már volt yuri-ship, akkor legyen egy gay-ship is.
Takeo × Yamato (Ore Monogatari!!) - Megzabálom őket, annyira aranyosak együtt. :D
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Titkos »

8. Kedvenc non-kánon shipek (csak barátok maradtak, vagy még nincs vége az animének-mangának de szeretnéd ha összejönnének, nem azzal jöttek össze akinek szerettük volna, stb...)

Ezzel részben elnéző szoktam lenni, szal pl. egy olyan cuccban, amin elsősorban nem a romantikán, vagy a párosokon van a hangsúly, ott ez nem is igazán szokott érdekelni (jajj, mennyit röhögtem a sok fanboyon, akik pl. a Cowboy Bebopban ott anyázták Spike-ot, hogy "a hülye, mit rohangál itt Julia után, amikor ott van mellette a BESTGRILL Faye???", mintha a CB minimum valami háremanime lenne, ahol valóban az a sorozat legfontosabb kérdése, hogy Spike kit választ a végén... XDDD), aztán ott vannak azok a háremek, ahol igazából mindenkit bírok, emiatt nem nagyon tudtam egyik fanboy táborral sem azonosulni (pl. a Tenchi Muyo-s bestgirl-viták valahogy mindig totál hidegen hagytak, talán mert ott az összes csajt lehet szeretni valamiért, meg nekem ők egyébként is olyanok voltak inkább, mint egy nagy család, nem feltétlenül egy hárem, amiből kötelező lenne hősünknek választania), illetve azt is meg szoktam nézni, hogy MC-kun és bestgrill-chan párosként hogyan is működnének, mert az még kevés, hogy szerintem melyik lenne a legjobb csaj, elvégre nem magamnak választok, hanem MC-kun párja lesz (ezért sem anyáztam pl. különösebben azon, hogy a Monogatari cuccokban Ara végül dobta Hanekawát, túl perverz, meg defektes az a gyerek Class Rep-chanhoz, Senjou tökéletes párja lesz... :twisted: ), stb.

Viszont így is sikerült legalább három "különleges csemegét" hoznom nektek, amik finoman szólva is tényleg izomból felbasztak... Mindhárom 1-1 manga végéről szól, szal spoilerek, meg minden. (Nem is tudom, hogy ezeknek az animéje egyáltalán eljutott-e idáig...)

Ichigo 100%

Jó is, hogy Surci eszembe juttatta a múltkor, amikor az Ore ga Doutei... mangát elemezgettük éppen, mert ez volt az első olyan nagy "Ez nem lehet igaz, neeeeem! O_____O" típusú szembesülésem azzal, hogy milyen az, amikor minden jel egy csaj felé mutat, aztán végül mégis szembeköpi a mangaka az olvasótábort. Szóval nem tudom, ezt ki olvasta/nézte anno, de a lényeg, hogy teljesen az elejétől úgy van felépítve a love story, hogy itt bizony egy Junpei x Aya endinget fogunk kapni. Ez megy elég sokáig, aztán úgy az utolsó harmadban hirtelen átvált az egész Tsukasa x Junpei-re és a befejezés is ez lesz. Na és mi a legjobb? Hogy ugye a mangák végén általában szokott lenni egyfajta "mangakai leköszönés", ahol megköszöni az olvasóknak, hogy egészen végig kitartottak mellette, mond pár szót a végéről, stb. Nos, ennek a mangának a "köszönőlevelében" a mangaka kvázi bevallotta, hogy ő Ayás endinget akart egészen a végéig, csak "az olvasói levelek hatására" (vagy valami ilyesmi, a lényeg, hogy a sok fanboy, vagy a szigorú szerkesztő pofáztak bele... -____-) végül megváltoztatta Tsukasára. Na most én amúgy is pipa vagyok az ilyen "a fanok írják a sztorit" húzásokra (képzeljük el, ha Lucas mondjuk a sok Vader-fan hatására a Jedi végén kinyíratta volna vele Luke-ot, mondván, hogy "hát, ha a fanok így akarják, hadd nyerjen a Nagyúr"...), de itt különösen fájt, mert nagyon aranyosak voltak együtt Ayával és kifejezetten kínos volt látni, ahogy a vége felé próbálja a mangaka is "erőszakkal" a másik csaj felé terelni a srácot. :?

Nisekoi

LOL, ez meg kb. az előző ellentéte. Itt is igazából két lány, Chitoge, illetve Onodera köré csoportosult a fanboysereg. (Voltak persze még egyéb háremtagok, de ha megfigyeltétek, a háremekben jellemzően általában két "fő csaj" szokott lenni és a "nagy showdown" is általában a köztük, illetve a male MC közti szerelmi háromszögben csúcsosodik ki, a többi lány csak azért van, hogy ne legyen annyira unalmas az egész... XD) Na most a vicc az, hogy itt viszont mintha simán Onoderának lett volna több fanboya, legalábbis én mindenfelé Onodera-fanclubokat véltem felfedezni, akárhányszor Nisekoi témakör közelébe kerültem. Örültem is, hogy "fú, ez tök jó, mert én is neki szurkolok és ha Japánban az ilyen mangáknál az olvasói visszajelzések alapján szövik a történetet, akkor Onodera már fix egyes! :3"...aha, erre a végére bejátszotta a mangaka, hogy nyerjen a tsundere (megint... -___-) és kihozta Chitoge endingre. Az arcom, amikor ezt megtudtam..., aztán még meg is forgatja az ember szívében a kést, hát mit mondjak, neki is az anyját... Szal ahogy írtam, ez kb. az előző ellentéte, mert ott a mangaka meghajlott a hülye fanboyok előtt, dobva ezzel az eredeti koncepciót, ez a Nisekois meg kitalálta a lehető legsablonabb sztorit ("legyen egy olyan páros, akik kezdetben utálják egymást, de persze a két család jövőjének érdekében össze kell jönniük"...*köhh* Ranmábanmárláttamcsakottvoltértelme *kucc*) és bár húzogatta a történet során jobbra-balra az olvasó orra előtt a mézesmadzagot, végül maradt ennél a lerágott csont baromságnál, hogy "awwww, a tsundere szíve végül meglágyult...:3" Blöe, egyébként is unom már ezt, de itt meg főleg fájt, mert a bestgirlt kellett miatta Rakunak visszautasítania... -___-

To Love Ru: Darkness

Ez ugyan a "még nincs vége" kategóriában játszik (végülis Lala nagyanyját még nem tapperolta le Rito, szóval még van hová fokozni a "történetet"... -___-) és több szempontból is iskolapéldája a "hogyan barmoljunk szét egy jobb sorsra érdemes mangát" sztoriknak (lesz is még róla szó a kihívás során), viszont tekinte, hogy az eddigi 10+ kötet alatt milyen irányba ment el ez az egész, van rá egy ötösöm, hogy a "kit választ Rito?" kérdésnek is valami ritka debil megoldása lesz majd a végén. A normál TLR-ben ugye egyszerű volt a felállás: a két "komoly kihívó" igazából csak Lala és Haruna voltak, az összes többi csaj a fanboyok kedvéért került bele a cuccba és vagy pusztán rokonszenveztek Ritóval, de semmi többet nem éreztek iránta, vagy pedig kifejezetten hülyét kaptak tőle. Ráadásul a slusszpoén, hogy bár Harunának szurkoltam, Lalát is nagyon kedveltem, úgyhogy ez picit ilyen "ez az, ebből most nem jöhetek ki rosszul! :3" helyzet volt, hiszen vagy a best girlt választja, vagy a második bestet, vagy maximum lesz egy "threesome ending". XDDD Na, a Darknessben ahogy a dolgok állnak, ezek egyike sem lesz, hanem a hülye mangaka elitta az agyát (vagy én nem tudom...), ezért kitalálta, hogy az eddigi összes csaj (valami 10+-ról beszélünk már így is, de még behozott újakat is a marhája... -___-) hirtelen kezdjen el beleszeretni Ritóba, azok is, akik eddig konkrétan a pokolba kívánták, az eddigi két "komoly kihívót", pedig septiben szétbarmolta (jó, igazából majdnem mindenkit, de mivel az előző mangában ők jelentették a legnagyobb "veszélyt" arra nézve, hogy esetleg még valami értelmes lezárást kap a romantikus szál, ezért értelemszerűen őket kellett a leginkább elcseszni): Lalából egy korábbinál is komolytalanabb, most már 100% airhead csajt csinált (sőt, mikor utoljára néztem, visszafejlődött lolivá, gratulálok... -___-), Haruna meg átment "szemétbe", pont valahol ott dobtam a cuccot, ahol "becsípve" arról magyaráz Ritónak, hogy ő ki fogja sajátítani magának... (Haruna, aki az előző cucc végén még olyasmiben egyezett meg Lalával, hogy mivel mindketten szeretik Ritót, ezért megvárják, amíg mindkettőjük szerelmet vall és döntse el ő, hogy mi legyen...) Úgyhogy ahogy jelenleg a dolgok állnak, itt már nem is az a kérdés, hogy "vajon ki fog nyerni?", mert itt mindenki "veszteni" fog és lesz valami "mega hárem", vagy totálisan nyitva hagyott vég. :dirr: Kár érte...

Na és még így két "bónusz" a végére, mert ezek kissé érdekesek ugyan, de nem bírom őket kihagyni. XD Ezek már animékből lesznek.

JoJo's Bizarre Adventure

Pont ebből, mi? XDDD Spoilerbe rakom, mert ennek történetileg is köze van a part 1 végéhez.
SPOILER
Jonathan és Erina annyira aranyosak voltak kb. az összes jelenetükben és "agyatlan shounen fighthoz" képest egész ügyesen fel volt építve a kapcsolatuk. JoJo eleinte pusztán csak azért védi meg, mert "egy angol lord nem hagyja cserben a bajba jutott hölgyet", aztán pont amikor Dio mindenkit jól ellene fordít, Erina akkor is kitart mellette, majd amikor D a lány ellen is kitalál egy szemétséget, az ugyan pár évre sikeresen elriasztja JoJo közeléből, a szerelem azonban nem múlik el, hiszen amikor Jonathan megsérül a fightban, Erina visszatér hozzá, végül pedig esküvő, nászút, minden... :D Most persze kérdezhetnétek, hogy "de akkor ebben mi a nem canon?" Hát az, hogy pont a nászúton Dio visszatér és Jonathan csak úgy tud végezni vele, hogy feláldozza magát és csak Erina menekül meg, aki ezután pár nélkül éli le úgy a hátralévő 50 évét... T_____T Persze Jonathan halála heroikus volt, meg teljesen in-character, de azért olyan szép lett volna látni őket nyugdíjas házaspárként együtt megöregedni part 2-ben. T___T
Illetve:

Pokémon XYZ

Ezt nem kívánnám különösebben bő lére ereszteni (lévén paTKany mindent leírt róla épp a napokban), max annyit tennék hozzá, hogy igazából nekem mindegy, hogy May, Dawn, vagy Serena (a többi csajt inkább hagyjuk... XD), de mivel tudtommal Serena volt az egyetlen, aki ennyire komolyan jelét adta annak, hogy bizony ő többet érez Ash iránt, mint puszta barátság, ezért én a készítők helyében itt fejeztem volna be a sorozatot. Pokémonmester úgysem lesz soha a srácból (akinek 20 éven át nem sikerült, az egyértelműen rossz szakmát választott... XDDD), viszont Serenával még boldogan élhetne. :lol: De sajnos ez sem lett canon, a lány ezután felszállt a gépre és nagy valószínűséggel sosem fognak többet találkozni. :( Mindezt pusztán azért, hogy még tovább fejhessék ezt a franchise-tehenet...
Kép
Avatar
iskariotes
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1173
Csatlakozott: 2007.04.11. 10:37
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Springfild, Evergreen Terrace 742

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: iskariotes »

8. Kedvenc non-kánon ship (csak barátok maradtak, vagy még nincs vége az animének-mangának de szeretnéd ha összejönnének, nem azzal jöttek össze akinek szerettük volna, stb...) - Egy újabb nagyon hosszú cím

Detectiv Conan
Kudo Shinichi&Kaito Kuroba, azért ennek a párosnak elég sok fanja lenne, főleg ha együtt mennének megnézni egy kis jégtáncot egy Bad Luck koncert előtt.

Pokémon
Ash&Pikachu: úgysem öregszenek, kábé mindegyikük IQ-ban ugyan ott vannak és hát ez egy felvillanyozó kapcsolat lenne.

InuYasha
Sesshomaru&Kagura: Konstans lehetett érezni a kémiát a két karakter közt, de az istenért sem jöttek volna össze.

InuYasha+Naruto
Shippou+Kilencfarkú: szvsz ez így adja magát.

FMA
Lángalkimista+Riza: bár utalgatnak arra, hogy kedvelik egymást azért elviseltem volna egy képet mondjuk az esküvőjükről.

Vörös Disznó
Marco&Gina: Egyrészt Marconak vissza kellett volna változnia és úgy együtt elrepülhettek volna valahova az Adrián.

FMP
Szószuke&Chidori: Igen tudom végig együtt bandáztak, de ha jól rémlik egy animében sem történt meg a kissu.

Trigun
Vash&Meryl: Passzoltak egymáshoz, Meryl teljesen elfogadta Vasht, szerintem teljes szívével és lelkével azonosulni tudott vele. Jó oké ez nem egy romi sori, de a lezárásként valamit adhattak volna ide (legalább a mangában).

GitS SAC
Motoko&Batou: Tudom, hogy a két fél szavak nélkül is megértik egymást, vannak közös jeleneteik és még Motoko is egyszer beismeri, hogy Batou igen nagyra tartja. Félre ne értsetek nem ilyen nyali-fali éjszakát szeretnék látni tőlük, vagy közös háztartást, de azért valami csontot lehet volna dobni a fanoknak.

Steins;Gate
Amane&Hasida: Egyszerűen csak cukik lettek volna.

És most egy extra csúnya kártyát fogok kijátszani,mivel létezik TMNT anime így lehet írni róluk is szóval ebből az univerzumból egyértelműen Leonardo és Karai kapcsolata az aminek nagyon meg kellene történnie. A kezdet kezdetén még totál ellenségek voltak még valamikor a '90-es évek elején, de már a 2000-es évekre a kapcsolatuk megváltozott. Karai folyamatosan ingadozott a tekik és Zuzó közt, az meg csak plusz, hogy Leo folyamatosan inspirálta arra, hogy jobbá váljon mind emberileg mind a harcban. Végül ugye nem jöttek össze. A jelenlegi sorozatban pedig még egyértelműbb volt a vonzalom a kunuicsi és a nindzsa közt, de ez most jegelve van az ismert események miatt. Áhh nekik folyamatosan drukkolok, hogy egyszer összejöjjenek, hiszen már Raphinak is meg volt már az első smedvéje.
"A barát olyan ellenség, aki még nem támadott meg." /Madagaszkár pingvinjei - Kapitány/
"Semmit sem tenni könnyű - megbocsátani viszont nehéz." /Avatar az utolsó léghajlító - Aang/
Avatar
weingartia
Gyakorlott
Gyakorlott
Hozzászólások: 65
Csatlakozott: 2008.07.17. 07:18
Nem: Férfi

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: weingartia »

8. Kedvenc non-kánon ship (blabla)
Nem voltam soha nagy shippelős, a kihívásnak nagy előnye, hogy így új szemmel nézek az animékre.

Chihayafuru: Chihaya és Taichi, bár nem vagyok benne biztos, hogy Chihaya megérdemli a srácot. Arata meg összejöhetne Shinobuval. Igazából Arata felőlem karutázhat egyedül élete végéig, csak Shinobunak legyen valakije.
Usagi Drop: Daikichi és Nitani anyuka amikor Rin és Kouki még gyerekek voltak. Így két csonka családból lehetett volna egy boldog.
Natsume: Natsume és Saki (nem biztos h így hívják, a köröket rajzoló lányra gondolok). Meg egyáltalán, egy kis romantika nem ártana. Meg Reikóról is kiderülhetne már valami konkrétabb is, kb. olyan érzésem van, mintha a One Piece-t keresnénk.
Jyu Oh Sei: Tiz és Thor. Meg Third is összebújhatott volna a női Firsttel (persze akkor már nem ugyanarról a Thirdról beszélnénk).
Onegai Teacher: Kei meg Sensei párossal nincs semmi bajom, de a Kei és Ichigo se lenne rossz. Hasonló érzelemvilág, ugyanaz a betegség, megértik egymást.
Shuffle!: nagyon nem bírtam a főhőst, de én inkább Kaedeval raknám össze. Egész életében hagyta, hogy Kaede kiszolgálja, ennyi jár szegény (és persze kicsit zakkant) csajnak.
És végezetül képzeljétek ide az összes olyan animét, amiben azért nem jönnek össze a főszereplők, mert akkor vége lenne a sorozatnak tőle/nem lehetne folytatni.
iskariotesnek: az inuyashás és narutós poének nálam betaláltak. XD
Avatar
annarancs
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 664
Csatlakozott: 2016.09.03. 00:45
Nem:
Tartózkodási hely: a danmei pokolban

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: annarancs »

8. Kedvenc non-kánon shipek (csak barátok maradtak, vagy még nincs vége az animének-mangának de szeretnéd ha összejönnének, nem azzal jöttek össze akinek szerettük volna, stb...) és
8. nap - Kedvenc animés/mangós párod

OkiKagu, azaz az Okita Sougo × Kagura páros a Gintamából. Már az első találkozásuk óta vetélytársak, és szerintem Okitának tetszik az amanto lány (ezzel Kagura is tisztában van(?)). Kagura még fiatal a szerelemhez (14 éves, míg Sougo 18), nem a romantikán jár az esze, de két-három év múlva már simán el tudnám képzelni, hogy összejönnek. Okita nyíltan szadista; olyan pár kell neki, aki elég strapabíró ahhoz, hogy ezt elviselje és elfogadja. Kagura yato, sokkal erősebb az embereknél, és nem mindig képes kontrollálni magát. Számára ezért lenne jó választás a Shinsengumi első osztagának kapitánya, hiszen Okita kivételes harcos, és eleve az egész rivalizálásuk arra megy ki, hogy eldöntsék, ki az erősebb.

Ha már Gintama, Gintokinak egész háreme van. :D Remélem, hogy a gorilla GinTsu (Sakata Gintoki × Tsukuyo) befejezést tervez. :3

Régi non-kánon shipem a Xellos × Filia Ul Copt a Slayers Try-ból. Az ellentétek vonzzák egymást. :D

A kánon párocskák közül a kedvenceim közé tartozik a Satou Jun × Todoroki Yachiyo a Working!!-ből, a Mikage Souichi × Sakakibara Shuna az NG Life-ból, az Okabe Rintarou × Makise Kurisu a Steins;Gate-ből és a Papi × Mami a Gintamából.
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

8. Kedvenc non-kánon shipek (csak barátok maradtak, vagy még nincs vége az animének-mangának de szeretnéd ha összejönnének, nem azzal jöttek össze akinek szerettük volna, stb...)

Ezt a kérdést majdnem passzoltam.
Most így hirtelen, akik eszembe jutottak, Saki és Shun a Shinsekai Yoriból. Szerintem jók voltak együtt, én nekik drukkoltam és az anime közepe felé mintha érződött volna a szikra. Aztán persze történtek bizonyos dolgok és ebből nem lett semmi. Többet nem írnék, mert az már erős spoiler kategória.

Gyerekként, amikor néztem a Sailor Moont abban reménykedtem, hogy Makoto (Sailor Jupiter) és Motoki (a Crown Game Centerben dolgozó szőke srác) között lesz valami, de sajnos nem így lett. Oké, mondjuk Makoto elég sok fiúba beleszeretett, viszont kettejüknél éreztem, hogy ebből lehetne valami komolyabb. Úgy emlékszem Motokinak aztán feltűnik a barátnője és ez szintén akadályozza kettejük románcát.

Manga fronton úgy tudom a Sidoniában megy a kavarás, hogy ki-kivel jöjjön össze. Odáig még nem jutottam el, de remélem Nagate és Izana lesznek egy pár a végére.
Kép
Avatar
Catrin
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1260
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Catrin »

8. Kedvenc non-kánon shipek (csak barátok maradtak, vagy még nincs vége az animének-mangának de szeretnéd ha összejönnének, nem azzal jöttek össze akinek szerettük volna, stb...)

WOW, nagyon jókat írtatok!!!!

Szerencsére nekem sok canon párom van, de akad hiányérzet is...

Dettózom a többiek non-kánonjából:
Ákostól:
- MoritaxHagut - ÜHÜM
- SatoruxAirit - franc essen bele
Isktől:
- SessxKagu - mutatós lenne
- MustangxRisa - édes lenne
- VashxMeryl - ez különösen nagy kedvencem
- AmanexHashida - már ha Amane Yukira (ami amúgy canon, csak látni nem látjuk) gondolsz és nem Suzuhára, mert azt nem venné be a lelkem...
(a többi LOL)
Weingartiától:
- DaikichixNitani - MIÉRT NEM???!!! MIÉRT?
- Jyu Oh Sei-es párok nagyon is!


Ezenkívül tavaly már említettem ugyan párat, de nézzük a nagyobb hiányos shipjeimet:

VoronaxShizuo a Drrr-ból, igazából nem sok hiányzik, hogy kánon legyen, szóval hajrá folytatás regény! Nagyon ki vagyok rájuk éhezve, minden közös jelenetük TOP-tier!

KazukixSoushi - BL ship a Fafner cuccokból. Elvileg ők barátok, de gyakorlatilag néha mintha elképszetően visszafogottan, de adnák alám a lovat. Masszív képzelgés, és ilyen brománcként is imádom őket, de annyira szépek és menők együtt, hogy arra szavak sincsenek!!!! (És jön a Beyond...)

Keith AnyanxJonah Matsuka - BL ship a Terra e...-ből, igazi fujoshi pandering, és talán még több is! Tetszik az alá-fölé rendeltségi viszonyuk, az pedig főként, ami emögött húzódik, az az érdek, az a bizalom, az a szeretet. Matsuka kész jótékonysági intézmény, Keith karakterének fejlődése pedig minden ellenállása ellenére támaszkodik rá. És ők is gyönyörűek együtt, imádtam az animés kapcsolatukat még így is tökéletes volt, hogy nem canon pár.

Heteróból fontosabbak még:
- SakixMadarame a Genshikenből - ahamm, igazából Kousakával is teljesen oké, és ott van a Spotted Flower manga, mint kvázi canon, de azért na. A Nidaimés dumájuk pedig ajándék!!
- MayaxMasumi a Glass no Kamenből - egy élet, mire összejönnek, pedig ez a második legérdekesebb szál az egészben -.-
- KumikoxShin a Gokusenből - bosszantó, hogy csak a manga végén esik le neki, utána pedig, amit hozzáképzelsz-.-
- SoraxLeon a Kaleidóból, sok értelme nincs, de tinifüggés ON. XD

Yuri-shipekkel gondjaim vannak, nehezen találtam még olyat, akik igazán megfogtak (kevés ilyen cucc jött elém), de akik jól mutatnak együtt:
- KanakoxYoriko (Mouryou no hako)
- HomuraxMadoka
- MayaxAyumi (Glass no Kamen)

Kb. ennyi (és nem, nem írom kedvenceim közé Ilyt és MiyutXD).


Tavalyi:
8. nap - Kedvenc animés/mangós párod


Ezeket már rengeteget hangoztattam, szóval most csak akikkel bővült a KÁNON LISTA:

Viktor Nikiforov x Katsuki Yuuri (a'szem egy ideig nem fogok lejönni róluk MAL képemen. sem.)
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Surci »

8. Kedvenc non-kánon shipek (csak barátok maradtak, vagy még nincs vége az animének-mangának de szeretnéd ha összejönnének, nem azzal jöttek össze akinek szerettük volna, stb...)

Már jó sokat leírtatok, majd dettózom amik voltak ^^

Félhivatalos:
School Rumble: EriXHarima. A sorozat vége egy másik napon fog előkerülni, de a ship szempontjából az mindegy, mert mind Hari, mind Eri részéről nyitott marad a dolog, ellenben a School Rumble Z mangó, mint animében már fel nem dolgozott, de hivatalos folytatás utolsó fejezetének egyik utolsó lapján EZ a kép fogadott, úgyhogy ha csak mangában is, de végül kánonban végződött a dolog. ^^ Hála Istennek, ha úgy ahogy, de ez legalább bejött.

Slayers-ből ZelXAmelia nemtom mennyire számít kánonnak, de azért meg kell említenem itt, mert romantikus téren ezerszer jobban bírom őket mint a KőagyXLina párost.

Pingvindob: ShoumaXRingo. Ez nagyon nagy, és ha a vége nem az, ami, akkor még kánon-end is lenne. ^^

Még függő a dolog:

Chihayafuru: ez az egyetlen 10/10-es anime, ami 9-esnek van feltüntetve a listámon, és ez addig nem fog változni, míg Taichi össze nem jön Chihayával. Csak ehhez a csajnak még észhez kéne térnie, mert így tényleg nem érdemli meg, de Taichi miatt még így is azt mondom hogy ennek így kell lennie. Kicsit ShinoXAra shipper is vagyok, bár ahhoz Mr. OMGSOPERFECTGUYnak is mutatnia kellene valamit.

Durarara!!!! ShizuoXVoronát dettózom Catrintól. Remélem kihozzák kánonnak, mert már majdnem az. Nagyon jók együtt.

Nem jött össze:

HachiKuro: a tavalyi kihívásnál már vernyákoltam miattuk egy oldalt itt. -___- Francbamár. És a MoritaXHagu is MEH -_-

Ichigo 100% : Titkos mindent leírt. MINDEN DÜHÖM, és nem mintha utálnám Tsukasát, de majd' 15 köteten keresztül az Aya x Junpei volt felépítve, én meg ezerrel szurkoltam nekik, mert annyira illettek egymáshoz habitusban, hobbiban, mindenben, erre a végén egy seggből előrántott baromsággal kihozták a coolgrillt nyertesnek -_______- És az indoklás, hát akkor azt mondtam hogy ez nem igaz, ilyen nincs. Ha papíralapon lett volna meg a cucc, bevágtam volna az egészet a kazánba.

Ayashi no Ceres: bár tudtam hogy a világon semmi esélye , akkor is Yuuhi-nak szorítottam, hátha valami módon el tudja szeretni Ayát a nyálgép hapsijától. De ha már nem jött össze, akkor majd Chidorival.
SPOILER
Erre az se -_-
I"s: első mangám ever, nem teszem spílerbe mert aki a 15 év alatt nem olvasta az nem most fog belekezdeni, meg nem is nagy titok hogy mi lesz a vége, mert teljesen tipikus shounen-love endet kap MC-kun a főgrillel. DE. Valamiért már akkor is zavart, hogy drága Iori-chan a lehető legtökéletesebb yamato nadeshiko kitchenvájfu-alapanyag, éppen ezért feltűnésétől kezdve a gyerekkori barátcsaj Itsukinak drukkoltam. Kvázi "reverse Ichigo100%", csak most a coolgirl kéne hogy legyen a befutó, és úgy is tűnik hogy összejön... Aztán persze nem, de úgy kiírják hogy fel se tűnik többet, pedig végig vártam, hátha... De nem.

School Rumble megint: Suou Mikoto X Hanai Haruki. Vak az a pápaszemes szerencsétlen, hogy nem veszi észre, kire kéne rástartolnia? Naná hogy nem lesz belőle semmi, még a szikrája sem, ellenben Suou összeáll azzal a nyálgép gyökérrel -___- Dekár.

TTGL: Kittan X Yoko. Nem, nem Kamina.

Csak úgy:

Natsume Yuujinchou: Natsume X Taki. Nem tudom miért nem lehet ezt meglépni végre, egyrészt jót tenne a sorozatnak egy romatikus vonal, másrészt Natsume már elég összeszedett ahhoz hogy egy ilyen kapcslatba bele tudjon vágni. Ráadásul már vagy tízszer kisegítette Takit, egyszer az életét is megmentette. Szép pár lennének.

Isk-től dettózom a KaguraXSessh-t és az FMA RoyXRiza-t, bár ez utóbbi féligmeddig kánon, csak míg futott a sorozat, nem volt kissu.

Psycho-Pass: Itt azért vagyok gondban, mert elég egyértelmű hogy valami lelkitárs-szerű dolog van Kougami és Akane között, és ez a filmben még jobban előtérbe kerül, de nem szeretném ha ilyen irányba menne el a cucc. Ellenben jó kis yuri shippem van innen: Yayoi és Shion. Több screentime-ot nekik együtt!

Végül egy nagyon légbőlkapott és alaptalan ship, de a Sors/0-ból a Saber X Irisviel duót egy kis yurifanszervízzel felturbózhatták volna. :D Sőt azt sem bánnám, ha valami alternatív világvonalon egyszer kánon lenne belőlük, annyira szépek és jók együtt.

Ill még egy:
Jyu Oh Sei: Tiz és Thor - Thor ugyanúgy nem érdemli meg azt a nőt, ahogy Ara sem Hanekawát.

Ps. Az Evangéliumból mind a Shinji x Asukától, mind a Shinji x Ayanamitól a hideg rázott már régen is, és ez a mai napig nem változott.
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
scineram
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1540
Csatlakozott: 2006.05.30. 13:43
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Green Hell
Kapcsolat:

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: scineram »

8. Kedvenc non-kánon shipek (csak barátok maradtak, vagy még nincs vége az animének-mangának de szeretnéd ha összejönnének, nem azzal jöttek össze akinek szerettük volna, stb...)

Nem tudom ezek közül valami mangóban kanonizálódott-é, csak az animék alapján mondom. Megint próbáltam olyanokat összeszedni, amik még nem voltak.

Kana×Tsutomu - Bárki bármit mond, nekem tetszenek együtt.

Jet×Faye - Fuck Yeah! Ha már túléltek, én közöttük éreztem több kémiát, és főleg tiszteletet, mint Spike esetén. Jót tehettek volna egymásnak. A lezárás utánra még bele is férhetne.

Botan×Kurama - Ez klasszikus nálam, talán az egyik első shipem! Szigorúan azután persze, hogy kiszerettem Kuramából! :drop: :wwall:

Kuwabara×Yukina - Szegény lány naiv, mint az atom. Kuwa meg balfasz. Így a nagy büdös semmi történet ezen a fronton, én meg csak vártam a végéig.

Ken×Sora - Ezzel is csak húztak engem. Több lehetett volna belőle, bár a végkifejletnek van értelme.

Yuri×Layla - Szőke bombázók. :lol:

Melissa×Kurz - Önmagáért beszél.

Oreki×Chitanda - Nincs mese. Abban a gyönyörű lezárásban expliciten lehetett volna.

Satoshi×Mayaka - A másik két jómadár. Faszt tököl már Fuku-chan!

Yui×Daichi - Egyértelmű, hogy nem csak röplabda szenvedélye köti össze őket. Akkor mire várnak?

Riko×Junpei - Lásd az előttük lévőket. :D

Kyousuke×Ruri - Annál jobb, minél előbb elfelejti a világ, amit műveltek ezzel az édes párossal. Sajnos nekem most beugrott, és még fog is. :(
Kép
Avatar
annarancs
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 664
Csatlakozott: 2016.09.03. 00:45
Nem:
Tartózkodási hely: a danmei pokolban

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: annarancs »

9. Seiyuu-nap, azaz: ki(k) a kedvenc seiyuu-id? Kinek a hangját nem szereted? Kedvenced melyik szerepében melyikben volt a legjobb és melyikben nem teszett? Kedvenc szám tőle, (ha énekesként is működik)?

A kedvenceim közé tartozik többek között Suwabe Junichi, Ishida Akira és Sakurai Takahiro. Ishida Akirát emelném ki közülük, akinek a Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu-ban nyújtott alakítása egyszerűen lenyűgöző. Nem is tudok igazán olyan szerepet mondani tőle, amiben nem tetszett. Mivel gondolom a Katsurap nem játszik, így kedvenc számot inkább másoktól választok (nem könnyű a helyzetem, nem igazán követem a szinkronszínészek énekesi munkásságát). Még régebben találtam rá a Disney Date: Koe no Ouji-sama albumokra, amelyekről ez a két szám a kedvencem (tegyük hozzá, hogy Yamadera Kouichi több Disney szereplőt is szinkronizált).

9. nap - Kedvenc antagonistád animében/mangában

Animében legyen mondjuk Gilgamesh (Fate/szériák), mangában pedig Vincent Nightray (Pandora Hearts) és Su-won (Akatsuki no Yona).
Avatar
Ricz
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1158
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Ricz »

9. Seiyuu-nap, azaz: ki(k) a kedvenc seiyuu-id? Kinek a hangját nem szereted? Kedvenced melyik szerepében melyikben volt a legjobb és melyikben nem teszett? Kedvenc szám tőle, (ha énekesként is működik)?

Ez lesz a legrövidebb válaszom eddig: ilyenem nincs. :LOL:

De azért egy csöpp kifejtés hozzá: nem vagyok oda nagyon a szinkronhangok figyeléséért. Ez olyan, mintha megnéznék minden Telly Savalas filmet, amiben játszott, csak mert az orgánuma jó, és tud vele trillázni. Vagy ugyanez, kicsit sarkosabban, Savalas megszokott magyar hangjára, Inke Lászlóra.
"Egy dolog irracionalitása nem kérdőjelezi meg a létét, csak leírja az állapotát." (Friedrich Nietzsche)
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Junchi »

9. Seiyuu-nap

Nők:
1. Yuuki "I want to marry her voice" Aoi - Egyértelműen az egyik legtehetségesebb mostanában foglalkoztatott női seiyuu, a hangjától instant orrvérzést kapok, de amiért külön imádom, hogy MINDEN szerepében tündököl és alkalmas minden létező karaktertípus eljátszására. Komolyan, néha csak azért kezdtem bele némelyik animébe, mert ő főszerepet játszott benne (Rokka no Yuusha). Kedvenc szerepem tőle: Noel (Sora no Woto).
2. Mizuki Nana - Egy másik nagyon tehetséges kaméleon, bár azt nem szeretem, mikor fiúkat szinkronizál. Egyébiránt a való életben is egy rettenetesen szimpatikus csaj, halom cikket/interjút olvastam már tőle + nem fog rajta még az idő sem (vagy csak jó a sminkje). Kedvenc tőle: Oboro (Basilisk).
3. Sawashiro Miyuki - Ő szerintem nem szorul külön bemutatásra, gyakorlatilag minden második animében találkozni a hangjával. Fav tőle Kanbaru (Monogatari).
4. Kuwashima Houko - Az egyik első női seiyuu volt, akinek megjegyeztem a nevét és figyeltem fel a különféle szerepeire. Azt pláne szeretem, mikor a mélyebb orgánumát kell használnia egy-egy komolyabb karakterhez. Kedvenc: Yuuko (Dennou Coil).

Férfiak:
1. Ishida Akira - Gyakorlatilag azóta a number one, mióta lemásztam a fáról, két lábra álltam elkezdtem animéket nézni, az első volt, akinek megjegyeztem a nevét és az első, akit először több különböző szerepben is képes voltam beazonosítani. Katsura mindent visz tőle a Gintamából.
2. Seki Tomokazu - Képzelhetitek, micsoda öröm számomra a Shouwa Genroku, hogy pont ők ketten főszereplők benne. Igen, micsoda öröm... lenne, ha nem egy mocskos nagy ripacsot játszana. MEHH... Mindegy, egy baklövés még bőven belefér, pláne, ha végignézzük, hol és mikben szinkronizált eddig. Külön egyetlen kedvenc szerepet nem is tudnék kiemelni tőle.
3. Nakata Jouji - Azt a mély, férfias hangját még hímként is nehéz nem szeretni.
4. Ikeda Shuuichi - Egy szó: Char (Gundam). Nélküle egyszerűen nem lenne ugyanaz ez a szereplő, ezért is ragaszkodnak a japánok hozzá immár 38(!!!) éve.
5. Wakamoto Norio - "God exists and he is japanese."
6. Koyasu Takehito - A 90-es évek ULTIMÉT prettyboy hangja, valahogy nehéz nem kedvelni, bár néha komolyan venni sem egyszerű bizonyos szerepekben. :D Talán Touga (Utena) tőle a kedvencem.

Na, ez darabszámra lenni 10, úgyhogy vegyük akkor ezt egy uniszex toplistának.

Illetőleg van a kérdésnek egy olyan szegmense is, hogy kiket utálok, amire egy biztos válaszom van: Kaji Yuuki. Egyszerűen a 100. szerepe után sem tudott meggyőzni arról, hogy feltétlen szükség lenne rá a szinkroniparban, a hangjától nemcsak a falat kaparom le, de még a szomszédhoz is átkarmolom magam, 10-ből 9-szer olyan karaktert szinkronizál, akiket alapból is kedvem lenne lassú nyárson megpörkölni, a színészi teljesítménye meg valahol egy tál bableves és a menten levetett zoknim közt jár félúton. A női jelöltem Kugimiya Rie lenne, bár őt csak a tizenkettő-egytucat tsundere szerepeiben nem bírom.
Avatar
iskariotes
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1173
Csatlakozott: 2007.04.11. 10:37
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Springfild, Evergreen Terrace 742

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: iskariotes »

9. Hangszínészi-nap

Bevallom őszintén, hogy eleddig csak egy embert tudtam felismerni két különböző animében és az Norio Wakamoto volt. Másrészt én nem tudom, ki hogy van vele, de számomra fontosabb, hogy milyen a történet, a grafikának milyen a minősége és a zene hogyan léte fontosabb, mint az, hogy ki milyen szereplőnek adja a hangját. Olyan kimondottan rossz alakítással én még nem találkoztam amire így emlékeznék és olyan se volt, hogy egy karaktert azért kedveltem volna meg mert OMG milyen jó a hangja.

Ha lehet magyart mondani, akkor én a magam részéről kellemesen elhallgatom Láng Balázst és Zsigmond Tamarát. Csőre Gáboron meg mindig eltudok csodálkozni, hogy tud egy ember hozni a magas ügyvédet (Marshallt a HIMYM) és az alacsony asztmás fizikust (Leonardot TBBT). De természetesen aki verhetetlen az Székhelyi József aki szerintem fényévekkel jobban szinkronizálja a HJS mint az eredeti Dan Castelante.
"A barát olyan ellenség, aki még nem támadott meg." /Madagaszkár pingvinjei - Kapitány/
"Semmit sem tenni könnyű - megbocsátani viszont nehéz." /Avatar az utolsó léghajlító - Aang/
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

9. Seiyuu-nap, azaz: ki(k) a kedvenc seiyuu-id? Kinek a hangját nem szereted? Kedvenced melyik szerepében melyikben volt a legjobb és melyikben nem teszett? Kedvenc szám tőle, (ha énekesként is működik)?

Itt most kicsit szegényesebb választ fogok adni, mert annyira nem követem figyelemmel a seiyuuk munkásságát.

Akit mindenképpen szeretnék kiemelni, Sawashiro Miyuki, akire először a Drrr!! kapcsán figyeltem fel. Ott konkrétan úgy éreztem, hogy szerelmes vagyok a hangjába. Ugye átlag szerepeknél az arcmimika sokat hozzádob az alakításhoz, itt azonban csak egy üres sisak jelképezte a karakter fejét. Kizárólag hangjátékkal kellett bemutatnia, hogy éppen milyen érzelem hatása alatt van.
Hanazawa Kana azért ragadt meg bennem, mert dandere és kuudere karakterekhez választják, akikkel sokkal jobban tudok szimpatizálni. Mint szinkronszínész közel sem olyan változatos, de akiket megszólaltat, azokhoz egytől-egyik illik.
Mizuki Nana főként énekesnőként került fel a radaromra, aztán tudtam meg, hogy bizony seiyuuként is tevékenykedik.
Mostanában Yuuki Aoi is egyre feljebb kapaszkodik a képzeletbeli ranglétrán. Azon tökre meglepődtem, hogy a Petit milady zenekarban énekelt.

Kugumiya Rie tsundere szerepeit nem csípem, valamint Hirano Aya is sokszor idegesített. Utóbbi mondjuk zseniális volt a Kiseijuuban Migi hangjaként. :vigyor:

Férfiak közül szinte senkit nem tudok felhozni, annyira nem követem, hogy ki-kicsoda. Akit nagyon nem bírok a nyávogós hangja miatt, az Kaji Yuuki. Egyedül Erent sikerült normálisan megszólaltatnia, a többiektől a hideg rázott.
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Titkos »

9. Seiyuu-nap, azaz: ki(k) a kedvenc seiyuu-id? Kinek a hangját nem szereted? Kedvenced melyik szerepében melyikben volt a legjobb és melyikben nem teszett? Kedvenc szám tőle, (ha énekesként is működik)?

Előrebocsátom, hogy én utoljára úgy a kilencvenes évek végén/kétezres évek közepén követtem a seiyuu neveket, de felismerni akkor is csak a legritkább esetben tudtam őket. ^^" XD (Szal simán előfordult olyan, hogy haver szólt egy 100+ részes cuccnál, hogy amúgy az egyik kedvenc seiyuum XY karakter hangja, ami nekem egészen odáig fel sem tűnt, illetve ennek a fordítottja is, amikor valamelyik karinál úgy voltam vele, hogy "fú, ez biztosan ő, annyira hasonló a hangja ahhoz, amit korábban egy másik animében nyújtott!", aztán persze kiderült, hogy a francokat, egy tök más színészről van szó... XDDD) Szal így a fentiek alapján kb. "leszoktam róla", hogy én ezeket számon tartsam, mert így úgysincs sok értelme. XD Úgyhogy most egy eléggé "oldfag" lista következik tőlem, először a No. #1 seiyuuval (mert tőle még tudok is ilyesmiket írni, mint "kedvenc dal", a többieket még ennyire sem követtem soha... XD), aztán utána lesz még pár "honorable mention".

"ki(k) a kedvenc seiyuu-id?"

Aki a legnagyobb hatással volt rám, akit elég sokféle szerepben hallottam, aki először az eszembe jut, ha azt hallom, hogy "seiyuu", az nem más, mint Hayashibara Megumi, akinek a felhypolása még azelőtt kezdődött, hogy egyáltalán japán animéket kezdtem volna nézni. Történt ugyanis, hogy Mangazinon volt többek között Slayers-es részleg is, amellett pedig egy Hayashibara Megumit az egekbe dicsérő cikk is Meglitől. Én pedig ekkora hype után amolyan "lássuk a medvét" alapon nem sokkal utána el is kezdtem Slayersezni. Mit mondjak, ütöttek mindketten, az anime és Megumi-san is. :D

"Kinek a hangját nem szereted?"

Ilyenre végképp nem emlékszem. XD Már csak azért sem, mert általában magukat a karikat utáltam, vagy az adott típust, de a seiyuut nem tudtam, hiszen ez egy szerep, ő meg pénzért eljátssza. Ha a hang pluszba hozzátesz a karakter számomra amúgy is idegesítő mivoltához, akkor pont jó munkát végzett a seiyuu, nemde? XD

"Kedvenced melyik szerepében melyikben volt a legjobb és melyikben nem teszett?"

Megumi természetesen Lina Inverseként volt a legjobb, az a karakter kb. teljesen összeforrt a nevével. :) Melyikben nem tetszett? Ilyenre megint nem nagyon emlékszem, bár Rei-ként elég fura volt az EVA-ban, talán pont azért, mert a korábbi lobbanékony szerepeihez képest (lány-Ranma, Lina, Bakuretsu Hunters-ös Tira, stb.) eléggé WTF volt ez az autista szerepkör, de erre sem mondanám, hogy nem tetszett, csak...fura volt, na. XD

"Kedvenc szám tőle, (ha énekesként is működik)"

De még hogy működik...! :D Sok kedvencem van tőle, de az abszolút best a már általam sokat méltatott Slayers - Get Along.

1. Mert ez kvázi egyben egy Lina image song is, csak nézzétek meg a szövegét!

2. Mert ez kb. a 90-es évek fantasy-ja egy dalba ágyazva. :D

3. Mert hihetetlen erő van az egész számban, ami a DBZ-nek a Cha la head cha la, vagy a We gotta power!, az a Slayersnek a Get along.

Na és akkor most következzen pár olyan seiyuu, akiket ugyan messze nem hallottam olyan sok szerepben, mint Megumit, de abban az 1-2 szerepükben is megkedveltem őket, vagy pedig tipikus példái voltak az "egy szerepet tud csak hozni, de azt baromi jól" színészeknek.

Yamaguchi Kappei

Ő leginkább az ilyen "nagyzoló kamaszfiú" szerepeivel maradt meg nekem, volt fiú-Ranma, Shinichi Kudo a Detective Conanból, vagy hogy valami jelenleg is futó cuccból mondjak példát, Usopp a Once Piece-ből. Viszont amiben kifejezetten rajongtam érte, az az Inu Yashában a címszereplő eljátszása volt. Nagyon karakteres lett ez a rekedtes démonhang, amiből ugyanakkor mégis kiérződik egy sértődött kamaszfiú hisztizése. XD Ráadásul pont a démon oldala miatt itt még értettem is, hogy miért ilyen fennhéjázó/nagyképű/türelmetlen, ellentétben mondjuk Ranmával, ahol kb. olyan, mintha ugyanennek a light verzióját hozná, de leginkább egy nagyképű bunkónak jön le.

Hirano Fumi

LAAAAAMUUUU-CHAAAAAAN! *________* Egyszerre, naiv, játékos, aranyos, mégis fenyegető, agresszív, stb. Kétlem, hogy bárki más ezt így össze tudta volna hozni. Túl sok szerepe mondjuk nem volt seiyuuként, de ezt az "egyszerre lökött, de mégis kiváló harcos űrhercegnő" szerepet úgy néz ki, hogy Japánban is nagyon bírták, mert az Urusei Yatsura mellett az Outlanders OVA Kahm hercegnőjének a szerepét is ráosztották, aki szegről-végről hasonlít Lumra.

Ishida Akira

Látom páran már írtátok, nem véletlenül. :D Xellos nélküle nem is lenne Xellos, de igazából az összes ilyen "kavarógép", illetve "többet tudok annál, mint amennyit elsőre mutatok belőle" típusú karikat egész jól hozza. Ott volt a Mai HiME-s Nagi, az NGE-s Kaworu, vagy amiben legutóbb hallottam: a Mirai Nikkis Akise. (Mondjuk ez utóbbi kb. az előzőnek mintha egyfajta "homage"-a/koppintása lett volna, szóval értitek, fehér hajú srác, aki több annál, mint elsőre látszik és gyanúsan vonzódik a teszetosza főszereplőhöz... XDDD)

Nakata Jouji

Junchi már leírta a lényeget vele kapcsolatban egyetlen mondatban (XD), ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy számomra főleg a Hellsing Alucardjaként, illetve a Gankutsuou "space elf vampire"-jaként nyújtott emlékezetes alakítást. XD

És biztos vannak még, de most mindet nem sorolom fel, mert az egy külön MAL-lista lenne... XD
Kép
Avatar
Catrin
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1260
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Catrin »

9. Seiyuu-nap, azaz: ki(k) a kedvenc seiyuu-id? Kinek a hangját nem szereted? Kedvenced melyik szerepében melyikben volt a legjobb és melyikben nem teszett? Kedvenc szám tőle, (ha énekesként is működik)?

Azért jól megszivattam magam a plusz kérdés ötletekkel, mert időm pont nincs kifejteni. Ráadásul túl sokukat imádom, nehéz kedvencekre szűkíteni...

Fontosabb pasik:

Hayami Sho
Kedvencem tőle: Maximilian Jenius (Macross és Macross 7) - olyan kellemesen lágy, Tenzen (Basilisk) - olyan huncut férfiasan mély,
Nem szeretem tőle: Ayanami a 07-Ghostból. Csodásan mély, csak nem sok minden történik a részenkénti minimum 4 "TÉJTÓ KLÁJN"-on kívül
Zene: Nos Hayami szokott trollkodni lájti, nyálas számokkal, pl. a Zetsuai yaoiban. De legemlékezetesebb, amikor Koyasu Takehitóval és Kazuhiko Inouéval (úhh, ő is de jó) összeálltak csendes éjt énekelniXDXDXD

Koyasu Takehito
Kedvencem tőle: Mu La Flaga (G Seed) - szexi, Gamlin (Macross 7) az egyik legfurább szerepe, annnyira visszafogott és LOL egyszerre
Nem szeretem tőle: Talán Kazama Shin (Area 88 TV), egyszerűen csak unszimpatikussá teszi ezzel a komorságával a karaktert, Shiozawának (ObersteinXDXD) ez jobban állt anno, shounenesebbként.
Zene: Lásd eggyel fentebb.

Horikawa Ryo
Kedvencem tőle: Vegita és Reinhard így kéz a kézben
Nem szeretem tőle: mikor Vegitaként túl vernyákolósan, rekedtesen ordibál... ha sokat csinálja kimondottan fárasztóXD
Zene: ő is elképesztően nagy troll, és akkora dzsigoló cuccokat szoktak ráadni/aggat magára az egyes fellépésein... ilyeneket trollkodik, mint Saint Saiya Pegasusa vagy Kageyama We gotta powerja. Legemlékezetesebb és idiótább tőle a Saiyan Blood character song, annyira szar, hogy már jó!

Miyano Mamoru
Kedvencem tőle: Okabe - őrületesen kiemelkedik a többi szerepe közül, valami egészen újat nyújtott; és Nobunaga a NobuConból, micsoda lazaság, játékosság, természetesség, itt sem a szokásos.
Nem szeretem tőle: Amikor nagyon erőltetve játszik vagy mélyít, azonnal felismerhető és nagyon mű. Eleinte szerettem, de néha már sok belőle. Bár pont JJ-t is így hozta a YoI-ban, akihez illett. Okabe pedig örök kivétel marad, valamit nála nagyon eltalált.
Zene: Ripacs idol. Van pár fülbemászó száma, szumma viszont nyálas vackok, amihez az a túlságosan is széptevő hangja nagyban hozzájárul. Mint ember, amúgy totál vadbarom, szimpatikus, hogy mennyire nem veszi komolyan magát. Egyszerre süt belőle az önimádat és az, hogy csak teszem a népnek az agyam.

Yamadera Kouichi
Kedvencem tőle: Benedict (Allison to Lillia) - szexis, általában férfias-mókás, de itt picit lágyabb
Nem szeretem tőle: Nope. Yamadera mindig a maximumon mozog. A Rakugo mondjuk neki sem volt egy könnyű falat.

Ishida Akira
Kedvencem tőle: Athrun Zala (Gundam Seed), Kiku (Rakugo)
Nem szeretem tőle: nope, ha nőciskedik is szeretjük

Koyama Rikiya
Kedvencem tőle: Kiritsugu (F/Z) és Samon (Zetsuen) - széppasi szerepek
Nem szeretem tőle: Amikor hozza az izmos nagyszájú középkorú faszi hangokat. Teljesen jól alakítja azokat a szerepeket amúgy, de hol van olyankor az én szexim?XD

Seki Tomokazu
Kedvencem tőle: Daru (!!XD), egyszerűen ilyen NINCS, még Mamoru átváltozását is lekörözi; és Gilgamesh, akit csak az F/Z-ben kedveltetett meg velem
Nem szeretem tőle: ? Áhh, na majd meglátjuk ezt az új Rakugót, de nem félek

Suwabe Junichi

Kedvencem tőle: Viktorral most valami egész újat adott. Nem az a szokásosan bugyinedvesítően mély bishounen, természetesebb, vidámabb
Zene: szép hangja van, de tucat nyálas idol dallamokat nyújt, mint Mamo-chan

Sakurai Takahiro
Kedvencem tőle: Takahirónak csak két mesteri hangja van a protabishi és az antabishi, sok különbség köztük nincs (na jó, harmadik, amikor annyira vidám, mintha nem önmaga lenneXD), szóval kiemelkedett ki a sok "egyenszerepéből"? Ühm, aham. Faldio? (Valkyria), Majime? (Fune wo Amu)... áhh.
Nem szeretem tőle: Azt ami a legjobb is: hogy mindenben benne van ugyanazzal az összekeverhetetlen hanggal, így néha rá lehet unni. XD

Kamiya Hiroshi
Kedvencem tőle: Levi, ott nincs bájgúnárkodás
Nem szeretem tőle: Ha már idegesítően túltolja a zsiványkodást (=néha Araragi)

Nakata Jouji
Kedvencem tőle: Amikor a Lainben felsikít a parkolóban, az valami felejthetetlen!XD
Nem szeretem tőle: Nem emlékszem ilyenre, még transziként is bejön.

Fukuyama Jun
Kedvencem tőle: Legtöbbször vagy cukiskodik, vagy mókázik vagy MÉLYÍT, én talán a mókáját kedvelem a legjobban (pl. Shinra a Drrr-ből) vagy laza szerepe - Ieyasu - a NobuConból
Nem szeretem tőle: mikor már magadon érzed a mély hangja természetellenességét (néha Lajos, de főként Max - Valkyria)

Nakamura Yuuichi
Kedvencem tőle: Oreki (Hyouka), Hideyoshi (NobuCon) és Caesar (NobuFool)

Furuya Toru
Kedvencem tőle: Libonz Almakkü és narrálás (Gundam 00), ilyen idiótán fülbemászó hangot se sokan produkálnak

Nakao Ryuusei
Kedvencem tőle: Kagemaru (Igano Kabamaru), félelmetesen idiótán jó
Nem szeretem tőle: áhh, egy őrült, Freezaként néha már sok belőle, amúgy jelenség


Fontosabb hölgy kedvencek:

Mizuki Nana
Kedvencem tőle: Allison és Lillia, naná!
Nem szeretem tőle: hogy nem volt közös betétdala Mamo-channal a CrossAnge erejéig, hogy csesszék meg XDXD
Zene: Kb. minden felkapott animés számába bele vagyok zúgva (és imádom karaokézni, mert könnyű!!!)

Saito Chiwa
Kedvencem tőle: Hitagi, selymesen érdes; a TAKE THIS! (Ninja SlayerXD) és minden más

Noto Mamiko
Kedvencem tőle: Fiona (AliLi), a hangjával kapcs. amúgy amit Sakurai Takahirónál írtam csak most női verzsönben.
Nem szeretem tőle: Ha ráunok arra az altató hanglejtésre
Zene: karaokéztam már tőle Emma Ai-s elmenős endinget, de múltkor a Mawaruban poén volt.

Hanazawa Kana
Kedvencem tőle: kawaii Mayuri (most esik le, hogy nem minden karakterhez szoktam zárójelbe odaírni az anime címét, annyira evidensnek veszem, hogy mindenki vágjaxd)
Nem szeretem tőle: Nadekót?

Endou Aya
Kedvencem tőle: Sheryl Nome (Macross F), nem csípem a karaktert, de a hangja istennő (minden más szerepében is kb. ahogy Sawashiro Miyuki vagy Sakamoto Maaya)

Saiga Mitsuki
Kedvencem tőle: Nyomi a Terra e...-ből (jól hozza nagyon a srácokat)

Yuuki Aoi
Kedvencem tőle: Oichi (NobuCon - kész seiyuufest még mindig ez a cucc :D), imádom amikor ilyen keményebb és nem a szokásos kislány

Kawasumi Ayako
Kedvencem tőle: Saber (agyból kiirthatatlanul szimpatikus hang) és Lafiel (Seikai cuccok), Nodamén amúgy még mindig képes vagyok leakadniXD

Ohara Sayaka
Kedvencem tőle: Yuuko (Holic) és Irisviel (F/Z), NŐCIS

Mitsuishi Kotono
Kedvencem tőle: Ramius (Gundam Seed istennő)
Nem szeretem tőle: Usagit (SM) nem is lehetne ennél jobban hozni, de ettől még időnként irritálóXD

Hayashibara Megumi
Seiyuuként nem kedvencem, de szeretem, énekesnőként annál inkább.

Takeda Eri
Kedvencem tőle: Milia Fallyna Jenius (Macross, Macross 7), az egyik kiragadott seiyuu azok közül, akiket egyetlen szerepükért is képes vagyok imádni.
Zene: Mikor az egyik ovában mechába pattan és elénekli a Fire Bombertől a Light the Lightot!!! (És ahogy Max közben a fejét fogja. LOL)

Így a végére érezhetően elfogytam... és erős a hiányérzetem, de sebaj.

Legújabb kedvenc:
Toyonaga Toshiyuki, aki eddig számomra okés, de semmi kiemelkedő volt. Yuurinál viszont imádtam ezt a változatos és vidám hangjátékát, teljesen megvett és tevékenyen hozzájárult a YoI kedvencben landolásához. És most végre felfigyeltem rá, hogy változatosabb, mint hittem. Ráadásul a minap elkezdtem a Gundam AGE-t, ahol azonnal felismertem a főszerepben (pedig nem is néztem a castot).

Hehe, Kaji Yukit többen nem csípjük. Nagyon nem morgok rá, de amikor erőltetetten mélyít (pl. Arslanban), attól hülyét kapok. XD Amúgy nekem előferdülnek unszimpatikus hangok, de már semmi időm és kedvem nem maradt összeszedni őket (nem is lényegesek, legtöbbször nyávogó lányok).
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: 45 + 31 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Surci »

9. Seiyuu-nap, azaz: ki(k) a kedvenc seiyuu-id? Kinek a hangját nem szereted? Kedvenced melyik szerepében melyikben volt a legjobb és melyikben nem teszett? Kedvenc szám tőle, (ha énekesként is működik)?

Na ez se egyszerű kérdés, de azért megpróbálom limitálni a legnagyobb kedvenceimre... De már most látom hogy nem fog menni. :)

Hayashibara Megumi: a legelső seiyuu akit fanoltam, és ez máig megmaradt. Még animés korszakom hajnaláról ered a dolog, természetesen az Evangeliontól. Persze kérdezhetnétek, hogyha Asuka-fag vagyok, akkor mit érdekel engem Ayanami szinkronja. Egyszerű: Ayanaminak is nagy fanja voltam akkoriban :D ráadásul Megumi énekesnőként is működött, ellentétben Miyamura Yuko-val. Viszont Megli nagy Slayers-fanként már akkoriban is sokat promózta, így a nevére elsősorban a Mangazinos Megumi-aloldalt dobta ki a kereső (az AltaVista LOL, a Gugel nem volt még sláger) onnan szedtem egy csomó számát és szerettem meg még inkább, pedig akkoriban még nem ismertem a Slayers-t.

Sokkal inkább kedvelem az Ayanami-féle szerepekben, vagy amikor a szexizős-végzetasszonyos hangszínét használja, mint mondjuk Faye (CB) vagy a mostani Rakugóból Miyokichi (valami eszméletlen vérprofin hozza...). Viszont mivel nagyon erős és karakteres hangja van, és ha valami genki vagy pattogós csajt szinkronizál, nagyon gyorsan az idegeimre tud menni, ha egyébként nem szeretem a karaktert - különösen a mondat végi "yo!"-t tudja brutál módon odavágni. :D Lina az egyetlen ilyen típusú kari akit bírok, őt nem is tudom szinkronosan nézni mert Megumi nélkül nem ugyanaz, viszont SMJ Lime vagy csajRanma halálra idegesített.

Szám tőle: huh. Mivel nem akarom az egész diszkográfiáját linkelni, így csak hármat tennék be a kedvenceim közül: az egyik a fullspeed Shaman King OP Nothern Light, a másik a nyugis de hangulatos Just be conscious c. endinget (ebből csak ilyen ezeréves, moziból kivágott verzió van, még az uccsó képkockák is benne maradtak LOL) Végül talán a legszebb számot tőle, az Unlimited desire-t, ami máig az első számú kedvencem, és itt már a szexi hangját használja (ebből is csak rövid verzió van T_T). Ez utóbbi két szám szövegén tanultam a kanák írását, bármikor csukott szemmel elkaraokézom. ^^

Horie Yui: Vájfuim seiyuu-ja :D Narusegawa Naru, Sawachika Eri, Hanekawa Tsubasa mind mind tőle kapták meg a jellemük mellé azt a pluszt, ami a többi nagyszerű női karakter felé emeli őket. Ráadásul érdekes összevetni az általa szinkronizált szerethető ojou-lányokat a Kugimiya Rie-féle idegbeteg loli cuncire görcsökkel, ég és föld a különbség. Külön kiemelném a Pingvindobban Masako-ként adott alakítását, a fentiektől eltérően nagyon kemény és harcias hangszínben adta át a csajszi eltökéltségét - fura, de élvezetes volt ezt a mély hangját hallani.

Hogy miben nemszeretem? Inkább az akaszt ki, hogy ilyen animuk stáblistáján kell látnom, mint a Krosszendzsi (Salako - bár még ő volt az egyetlen karakter aki nem volt totál agyhalott), Tündérfarok vagy Ikkitousen. Ill. a ToraDorás Minorin dork-szereptől is hülyét kaptam.

Zene: Természetesen Love Hina OST-ről: a Yakusoku, valamint acsoportosan előadott Love Hina-himnusz, de ebben is ő a legjobb (utána meg Noda Junko). Monogatariból pedig Hanekawa openingje alap.

Saito Chiwa: Óóóóó HOMURA...!!! *____* Szerintem ennyi bőven elég is lenne ide. Hallottam már pár cuccban, Senjou-ként meg külön kiemelkedő, viszont azt a gyönyörűségesen lágy és mégis kőkemény, egyszerre kétségbeesett és eltökélt, de mindig végtelenül szomorú hangszínét azóta nem hozta, pedig direkt figyelem a szerepeit. Persze ahhoz olyan karakter is kellene... És valahol a Sors/iróniája, hogy az Illyában pont ő kapta Kuro szerepét LOL

És persze HanaKana, csak vele az a bajom, hogy nagyon unom már ezeket a jókislány-szerepeket amikbe mostanság belepakolják, pedig ezerszer tehetségesebb. Szal jó volt ő Kiseiyuu Muranoként és DRRR Anriként is (Narancs Nahótól viszont már hülyét kaptam), de mennyivel jobban adta PP Akanét vagy a full pszicho Nadeko-t a Monogatari SS-ben...

Sawashiro Miyukit dettózom, a Celty-Shion-Kanbaru hámas a TOP tőle eddig.

Mitsuishi Kotono-t szintén: Excel :LOL:, és minden felnőtt és nőies szerepe, de leginkább Noir Mireille, NGE Misato és PuskaGát MAG Ramius + Arisugawa az Utenában *_*

Ill Sakamoto Maaya-t ki ne hagyjam: (Yojouhan) Akashiként és (Esca) Hitomiként is igencsak csípem, de messze legkiemelkedőbb alakítása Shiki a Kara no Kyoukai-ból. Überelhetetlen.

Kugimiya Rie-t csak a hülye cuncire loligörcsöknél utálom, persze a karakterüket jól hozza, épp ezért (is) elviselhetetlenek :dirr:. FMA Al, MariMite Touko és 12 Kokki Taiki szerepében viszont nagyon jó. Éééés még az Illya mostani évadában is remekül adta egyik kedvenc szereplőmet, az idegbeteg loli Beatrizsát, ilyeneknél szépen megmutatkozik a sokéves rutin, na.

Lássuk a fiúkat:

Az első naná hogy Miyano Mamoru, mégpedig Light/Kira miatt legeslegfőképp. Kedvenc jelenet EVER, ez a 3 perc, különösen az eleje és a vége mindent visz. Zseniális pszichopata. Aztán még ehhez hozzájön Okarin és Taichi, Tamaki és FMA Ling, sőt még a Ben-to-ban is kiszúrtam. Persze szarságok nélkül nem karrier a karrier, a Krosszendzsiben kiválóan hozta Tuskó karakterét :dirr:

Nakata Jouji: A végzet hangja, bármiben elsőre ki lehet szúrni és onnantól kezdve várom, mikor szólal meg legközelebb. Monte Christo hakushaku karakteréhez hozzánőtt a neve (őt sem bírom szinkronosan nézni), a Sors/szériákból kihagyhatatlan, bár innen nekem abszolút nem Kirei miatt a kedvencem, hanem a Charnival Phantasm-os Neco Arc Chaos-t hozta iszonyat DURVÁN, továbbá a NouCome elejthetetlen narrátora (választani kell különféle lehetőségek közül mint egy visual novelben, de Józsi elröhögi a kérdéseket :D). Gaav Káoszsárkány (Slayers), Stargazer (Lost Universe), Folken (Esca), és még lehetne sorolni. Notable mention: LOLicard :dirr:

Ishida Akira-t és Seki Tomokazu-t szintén nem én említeném először, úgyhogy ide csak egy dettót nyomok, ahogy Yamaguchi Kappei-hez is (tőle a Ranmát utálom, InuYasha, 12 Kokki Enki alap + a fullkertén Dead Leaves tévéfejű főszereplője máig egyik legemlékezetesebb szerepe nálam :D . )

Fukuyama Jun semmiképp nem maradhat ki, mint Lulu királyi seiyuu-ja, de kiváló volt Ganku Albert és DRRR Shinra szerepében is.

És végül még egy: Horikawa Ryo. És nem, nem mint Vegita, hanem mint Reinhard. Zseniális, különösen amikor kiakad valami elcseszésen, vagy egyszerűen nem tudja felfogni, hogy lehet tele ennyi kreténnel a Galaxis.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Surci 2017.01.10. 00:24-kor.
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Válasz küldése