(tudom, ellustultam az utóbbi pár napot, de már tegnap is behoztam volna a lemaradást ha nem lett volna jeles nap a részemről egy "eh, majd ráér holnap" gondolattal megfejelve)
9. nap - Kedvenc antagonistád animében/mangában
Első körben ugyancsak felhoztam volna
Edmond Dantes-t és
Legato Bluesummers-t mint említésre méltó nevet, viszont annak köszönhetően, hogy az elmúlt pár napban egy picit "ellustultam", ezért jóformán szinte semmit sem tudok hozzátenni Dantes-hez amit előttem már jó páran ne hoztak fel egyetértésre méltó módon, és Bluesummers kapcsán is csak annyit tennék hozzá scineram mondandójához, hogy annak ellenére, hogy évek óta nem láttam a Trigun-t, az ő "fináléja" a mai napig emékezetes jelenet, pedig azóta nem egy anime lefolyt már a Dunán. Lehet, hogy bő 11-12 részt kell várni arra, hogy a Trigun igazán elinduljon, de az, ahogy Vash-t majdnem száz százalékosan sikerült kikészítenie, az olyasmi volt ami NAGYON jól példázta azt a hangulat- és tartalomváltozást, amin a sorozat keresztülment, nem mellesleg pedig jóformán ez a jelenet az, amire szinte mindig asszociálok ha azt olvasom, hogy egy sztori az elején még poénos, a másikban pedig már vérkomoly.
Viszont hogy több lehetőségem legyen érdemben hosszászólni ehhez a kérdéshez, Ruihoz hasonlóan felhozom
Dio Brando-t, viszont vele ellentétben láttam mindegyik olyan Jojo animét, amit a David Production eddig készített (vagyis Jojo's Bizarre Adventure 2012, illetve a Stardust Crusaders mindkét fele), úgyhogy itt talán több esélyem lesz kibontakozni. Ruinak alapvetően igaza van abban, hogy egy karizmatikus figuráról van szó, viszont véletlenül se mondanám azt hogy itt most teszem azt egy Gróf kategóriás antagonistára kell gondolni, mert ha úgy vesszük, akkor Dio bizony egy sokkal laposabb és egyszerűbb figura lenne, annyira, hogy körülbelül egy szinten van egy tipikusabb shounen gonoszéval, ráadásul úgy, hogy ő maga is a nyolcvanas évekből származik. Viszont ugyanakkor a személye simán elindíthatna egy "kinek mi számít jó antagonista figurának" kérdéskört, mert az ő esete talán az egyik legjobb példa arra, amikor egy antagonista pusztán azért marad emlékezetes, mert megvan ahhoz a kiállása és az attitűdje, hogy egy "szórakoztató nézni ahogy genyózik" frázis egyszerre írja le őt tökéletesen, és közben mégsem árulja el teljesen azt, ahogy a fickó űzi a sportot. Eleve maga a Jojo is egy olyan franchise, amiben van egy bizonyos mértékű és saját szájízre alakított "színpadiasság" és pózőrség, Dio pedig lényegében az a fajta antagonista, aki egy ilyen közegben nagyon jól érvényesülhet attól függetlenül, hogy disszertációkat kimondottan nehezen lehet írni róla, és erre rátesz rengeteg lapáttal, hogy Takehito Koyasu élete talán egyik legjobb alakítását adja Dio szerepében, különösképpen a Stardust Crusaders második felében. Dio kapcsán egyébként érdemes hozzátenni, hogy Jojo mémek túlnyomó része pont az SC kapcsán röppent fel (hiszen az 1993-as és a 2000-es OVA ezt az arcot dolgozza fel, és a Capcom-féle játékadaptáció is ebből az arcból készült), amik segedelmével Dio az egyik ismertebb "classic anime antagonistává" vált (akinek esetleg ismerős az úthenger, a MUDAMUDAMUDAMUDA és az időmegállítás, akkor képben van), ami persze azt is maga után vonja, hogy egyeseknek inkább jön le túlértékeltnek a figura, semmint tényleg jónak. Személy szerint egy kicsit tényleg többnek érzem azt a felhajtást körülötte mint amit megérdemelne, de a gonosz-vagyok-mert-azért jellegű anime gonoszok szempontjából Dio még így is egy látványos jelenség, amin csak segít az, hogy a Jojo mint olyan is egy érdekes lenyomat a shounen műfajban.
10. nap - Kedvenc fight anime
Ez, és a következő napi kérdés egy kicsit fogós lesz, mert egyik műfaj esetében se mondanám azt hogy a legnézettebb lenne a részemről, de ami a fight animéket illeti, annak kapcsán két, számomra egyenértékű címet hoznék fel, amik közül az egyik a
Hunter x Hunter lenne, míg a másik a
Jojo's Bizarre Adventure - Stardust Crusaders (Egypt-arc) lenne. Mindkét sorozatra jellemző az, hogy a harcok szempontjából szvsz simán ott vannak a legegyedibb stuffok csarnokában, de a kettő között persze még így is van külömbség, legfőképpen azért, mert a két sorozat stílusa is eredendően más.
A HxH kapcsán szerintem ráillik az a meghatározás, hogy egy shounen álcába bújtatott seinen fight cuccról van szó, hiszen a látszat ellenére tényleg egy olyan cuccról van szó, ahol a látszatra egy "szabvány" shounenbe beillő figurák nem csak hogy változatos és ötletes, de "ésszel" is használt tudással és képességgekkel operálnak, amik kapcsán tényleg érvényes az a frázis, hogy a nyers erő nem minden: a "hétköznapi" taktikázáson túl az se mindegy, hogy a képességek túlnyomó része a "Nen", vagyis a saját aura használata köré épül, amiből ugyancsak léteznek eltérő típusok, szóval ez is ad egy extra réteget a dologhoz. Ennek kapcsán egyébként plusz pont, hogy ezzel nem csak hogy túl tud lépni teszem azt a DBZ "gyors ütéssorozat + energiagömb amíg az unokáid ki nem fizetik a tartozásaidat" kettős dominált tipikus harcstíluson, de maguk a harcok sem tartanak epizódokon keresztül, és nem is állnak csak abból, hogy az ügyeletes gonosz jól lehordja az ügyeletes jófiút. Az már más kérdés, hogy a Chimera Ant arc már sokkal közelebb áll a DBZ-hez, de ez is "csak" amiatt van, mert ott rövid idő alatt NAGYON sok minden történik, és ez természetesen rányomja a bélyegét a sztori sebességére, mégha a harcok jellege így sem változik meg.
Ehhez viszonyítva a Jojo mint sztori jóval egyszerűbb lenne mint a HxH (mert például a HxH karakteri alapvetően összetettebbek), ha nem léteze úgy a Stand koncepciója, ahogy. Maga a Stand koncepció az SC-t megelőző két arc (vagy Part, ahogy a Jojo nevezi) során meglévő Hamon/Ripple aura-központú technikáját cserélte le egy olyanra, amit nem csak a címszereplő Joestar família tud használni, és ha valaki látta például a Persona 3-4 játékokból készült animéket, azoknak ismerősek lehetnek a Standek, hiszen jóformán a Jojo volt az, ami populárissá tette a "szellemi kivetülésemet használom a harcban" vonást. Ebből a szempontból pedig nem hiába emelem ki a Stardust Crusaders második felét, hiszen hiába volt már az SC első felében is ígéretes a Stand koncepció, igazából a második felétől (innentől Egypt Arc) kezdett igazán kiforrni az új megközelítés, legfőképpen azért, mert ekkortól kezdve kezdte el egyre inkább kihasználni mindazt, ami azzá teszi a Jojo-t ami. Az "intelligens, műfajt meghazudtoló harcok és karakterek" koronát a HxH szerintem még mindig jobban megérdemli ha már shounenekről van szó, de ahhoz képest hogy egy 1987-ben indult sztori 1989-es állomásáról van szó, ahhoz viszonyítva még így is meglepően időtálló tudott maradni az Egyt Arc, köszönhetően annak, hogy a Stand képességek nem csak változatosak voltak (pölö a főszereplő Jotaronak ott van az ORAORAORAORA-ból mémet csináló Star Platinum, de van aki pókeren keresztül érvényesíti az erejét, és az állatok se maradnak ki a szórásból ha Stand-ekről van szó), de egyben jelentős kihatással voltak az összecsapások milyenségére is. Nem csak az egymás eszén való túljárásra gondolok itt, hanem arra is, hogy a sorozat "színpadiassága", humora, vagy pont a kettő egyszerre való megléte is változatos módon tudott érvényesülni, ami végső soron megadja a Jojo-nak azt, ami sajátossá teszi. Még így sem mondanám "művelt" animének mert még mindig inkább a szórakoztatáson van a hangsúly, de a korához képest egy mindenképpen említésre méltó félúti állomása a "pusztán szórakoztató" és az "intelligens" fight sztoriknak, főleg ahhoz viszonyítva, hogy például a Hokuto no Ken/Fist of the North Star ehhez képest nagyon nem állja jól az idő vasfogát függetlenül mindattól, amit maga mögöt hagyott. Például azt, hogy a SC (vagy inkább az első három Part) férfi karaktereinek túlnyomó része is egy kétajtós ruhásszekrény body-builder fizimiskájával bírnak.
11. nap - Kedvenc mecha anime/manga
Mint mondottam volt az előző napi kérdésnél, a mecha téma sem olyasmi ami napi rendszerességgel fordulna meg a VLC lejátszóban vagy a Blu-Ray lejátszónak (is) használt PS3-4 kettősben, de az eddigi válaszokat tekintve látom az NGE/TTGL páros jóformán töretlen favoritnak számít mint említésre méltó, a tényleges választól esetleg független címek, és ilyen szempontból abszolút érthetőnek tartom, hiszen az NGE a mai napig megosztó, de kis túlzással megkerülhetetlen karakter dráma mecha köntösbe bújtatva, míg a TTGL a mechán keresztül demonstrálja azt, hogy milyen az amikor egy sztori TÉNYLEG képes olyan, jó értelemben hype-os lenni, hogy a tétek egyre növekednek anélkül hogy a fantázia kiapadása jelen lenne, és még javarészt komoly is tud lenni ha a helyzet úgy kívánja. Ami viszont a válaszadást illeti, én inkább két másik címnél maradnék, amik közül az egyik a
Gunbuster (vagy becsületes nevén Top wo Neare! Gunbuster), míg a másik a
Mobile Police Patlabor lenne, annak is inkább
az első két movieja.
A Gunbuster-t nem először hozom fel ebben a kihívásban, hiszen a
negyedik nap során már értekeztem a főszereplő Noriko-ról egy pár sort, és ha már akkor felhoztam, hogy az OVA lényegében egy régimódi lány-központú sport sztori és egy Super Robot kategóriás mecha történet keresztezése, akkor most is felhozom, mert ez az ami azzá teszi az OVA-t ami. Lehet hogy nem annyira ismert, mint a másik két Gainax "gyerkőc", de ez a műfaji kettős egyszerűen egy olyan hangulatot és megvalósítást kölcsönöz az egésznek ami miatt amúgy se lenne szívem az EVA és a TTGL alá pakolni (például hiába van benne jóval kevesebb mecha használat mint a két sorozatban, az a pár mecha használat bizony rengeteget számít mind a sztori, mind a szereplők szempontjából), úgy meg aztán végképp, hogy -ha lehet így mondani- többet is ér a számomra az egész mint a két nevesebb Gainax stuff. Nem kizárt, hogy ezt a "többet ér nekem" frázist többször is elő fogom még hozni a kihívás során, de hiába színes-szagos-jó az NGE/TTGL, a Gunbuster kapcsán érzem mégis azt, hogy "igen, ez rezonál velem, mondhat akárki akármit", mecha harcostól -
MANLY JPOP-ostól - Norikostól - mindenestől, és ezen az se csorbít, hogy egyébként az NGE/TTGL kettősnek is megvannak az érdemei. Odáig mondjuk véletlenül se mennék el, hogy ízléstelen mainstream fráternek tituláljak bárkit aki esetleg nem hallott róla, miközben az NGE/TTGL van sokkalta inkább felhozva, de arra is fogadni mernék, hogy én gondolom egyedül azt án blokk a világon, hogy "Noriko olyan mint Simon, mielőtt Simon (és/vagy Kamina) mainstream lett volna", és ha tl;dr verzió kéne arról amit eddig az OVA kapcsán írtam, akkor legyen ez a válasz ha esetleg felmerül a "mié' nem TTGL urambátyám?" kérdés.
Ami pedig a Patlabor-t illeti, az egy érdekes eset, mert hiába lenne meg ugyanaz a koncepció az összes kivetülésben, egyedül az első két movie-t tartom ténylegesen jónak, a többit pedig határozottan középszerűnek. Pedig maga a koncepció érdekes is lenne szerintem abból a szempontból, hogy a mecha műfaj Real Robot változatából a "real" annyira valós, hogy a sorozat világa kvázi ugyanolyan "hétköznapi" mint a miénk (megvan a sörhasú darukezelő képe? Cseréljétek le a darut egy mecha-ra, és meg is van a Patlabor életkép), annyi eltéréssel hogy a mechákat (vagy Labor-ok, ahogyan itt nevezik őket) már annyira széles körben alkalmazzák, hogy a rendőrségnek külön, a Laborökre szakosodott ága is van, a sztori pedig ennek az ágazatnak a második szekciója körül forog, pontosabban annak félig-meddig dinka tagjai és a főnökük, az alapvetően nyugodt de mégis sunyi Gotou körül. Ami viszont kiemeli az első két moviet a többi Patlabor anime közül (vagyis: a két OVA, a harmadik movie, és a TV sorozat), az az, hogy gyakorlatilag ez a két movie tudja úgy igazán működésre bírni a formulát: mindkét movie a sorozat világában lényeges kérdések körül forog (elsőben a technológiai modernizáció hátrányai, míg a másodikban a béke, mint "károsító" hatás), ám a technológiai, és a második movie politikai oldala mellett a franchise humorosabb, bugyutább oldala is produkálja magát anélkül, hogy az összes többi kivetülésre jellemző eltúlzás jelen lenne, emellett a franchise világa is jellegzetes módon ötvözi a hétköznapit a futurisztikussal, anélkül hogy a TV sorozat olykor arcpiritóan béna próbálkozása jelen lenne. Azt halkan teszem hozzá egyébként, hogy az egész franchise mögött részben ugyanaz a Mamoru Oshii áll, akinek a neve az első GitS movie-val vált ismertté, és akinek esetleg idegrángásai vannak a neve hallatán, annak már most szólok, hogy a második movie nehéz eset lesz. Az a movie mondjuk már alapjáraton nehezebb eset mint az első (révén jóval nagyobb hangsúlyt helyez a komolyságra és az elmélkedésre, a "tájképekről" nem is szólva), de ennek tetejébe még érződik is hogy ez a movie két évvel előzte meg a GitS-et, szóval aki a GitS alatt az igazak álmát aludta, annak ez a movie is valószínű jó altató lesz, hiszen valamelyest szembeötlő a hasonlóság. Személy szerint nem aludtam be rajta, de hiába a "magvasabb" megközelítés, én mégis inkább az első moviet kedvelem a második helyett: nem csak azért, mert egészséges keresztezése a franchise koncepciójának és Oshii stílusának, de az első movie antagonistája is jobban működött azáltal, hogy a movie első fél perce után hűlt helye lesz, így inkább azon van a hangsúly, hogy mit akar közölni a világgal, szemben a második movie ellenlábasával aki egész végig ott van, de valahol pont az ő "tényleges" személye húzza le egy kissé a moviet.
Vagy hasonlóan elmés technika a "Bakusai Tenketsu", azaz a "Töréspont", amikor Hokuto no Kenes mintára egy sziklát kell pont azon az egy pontján egyetlen ujjal eltalálnod, amitől majd az egész darabjaira hullik. Persze ezt is úgy gyakorolják, hogy fellógatják a sziklát, meg az illetőt is egy fára, aztán egymás felé lendülés közben kell eltalálnia az említett pontot. (Előbb fog az ujja hatvanszor eltörni a szikla helyett, mire végül ráérez... 
) A vicc az, hogy persze ettől még ugyanúgy megvannak a "training arcok", az egyre erősödő bossok, a főhős és annak örök riválisa közti folyamatos versengés, viszont ezt az összes klisét olyan jó értelemben vett pihent módokon parodizálja ki Rumiko, hogy egy percig sem tudtam megunni a cuccot. XD (Az animében talán az volt a csúcs, amikor valami emózásból táplálkozó technikát tanul meg a rivális, amivel végre felül tud kerekedni a főhősön, mivel ő képtelen elkeseredni. De semmi gond, ő némi módosítással kifejleszti ennek a technikának a személyre szabott, alternatív változatát, ami már az ő végtelen egoizmusából táplálkozik, s így már felveheti vele a versenyt. 
Mi teszi a igazi trollt, ha nem ez? 
Aki történelmi "dokumentumfilmet" vár, inkább bele se kezdjen, viszont gyakós cuccnak tökéletes.
Az FMP se egyhamar kap második esélyt nálam, de a Fumoffuval kivételezek, hivatalosan már évek óta Watching, most a Challenge hatására kihajtott projekt keretében hamarosan ki is pipálom majd. [/nemválaszakérdésre]
(graph.anime.plus szerint 17 mecha cím van a listámban, azthogy! Lehet abban a PtW is benne volt.)
