Re: 45 napos anime kihívás!
Elküldve: 2016.01.09. 22:37
2. nap - Kedvenc animéd
Nem tudom, kinek lesz ez a választás meglepetés, bár furának tűnhet. Különösen annak fényében, hogy mennyire animés pályafutásom elejéről származik a mű. Ez közel sem jelenti azt, hogy ne láttam volna azóta nagyszerű alkotásokat. Sőt, rengeteg mindennel találkoztam amit valószínűleg még jobbnak értékelnék a műalkotások rangsorolása elleni kemény averzióm ellenére. De a kérdés nem is erről szólt, hanem a személyes kedvencről. Ezért kellett azt választanom, ami némi magyarázatot igényelhet. Ez pedig a
[urlhttp://myanimelist.net/anime/427/Kaleido_Star]Kaleido Star[/url]
Miért is nem mondom a legnagyobb kedvenceim egyikét az elmúlt évek megszállott pályafutásából, amelyeket talán legalább ennyire szeretek, mint a Puella Magik, a Haibanék, vagy a Hyouka? Mindössze fél éve kezdtem animét nézni, mikor ez a sorozat megjelenet az A+on. Vicces módon éppen pont ez volt az új sorozatok közül a kifejezetten fiatal tinédzserlányokat célzó shoujo anime, de szerencsére már akkoriban sem érdekeltek legkevésbé sem az ehhez hasonló műfaji és céldemográfiai megkötések. Gondoltam, ha már behozták Magyarisztánba más új sorozatokkal együtt, egy próbát megér, hogy elnézegessem otthoni estéimen.
Már az első résszel teljesen váratlanul megragadott a nagyon aranyos partra vetett hal sztori remek humorával és szimpatikus karaktereivel. Igazából már Sora és Kalos nyitójelentével eladta magát nekem, és onnantól kezdve szinte minden percét élveztem. Nagyon kellemes meglepetés volt az is már az első fele alatt, hogy az alapjában könnyed és szórakoztató történetbe milyen jól vegyítették néha az igen fajsúlyos elemeket. Emlékszem mennyire meghatódtam mai napig egyik kedvenc részemen, mikor Anna találkozott rég nem látott apjával, aki kislányként őt és anyját otthagyta komikos karrierje miatt, amelyről mostanra láthattuk, hogy lényegében belebukott. Könnyeim potyogtak, mikor Anna pincérruhában felugrott a színpadra, hogy viccelődve konfrontálja a múlt miatt, amíg nála is el nem gurult a gyógyszer meg a könnycseppek. Innentől már világos volt számomra, milyen megindító is tud lenni a KS, mely aztán a félig tragikus félfináléban csúcsosodott ki. A sorozat második felére így Laylát részben elvesztettük, de mégis végig óriási súllyal nehezedett a Sorára és így az egész történetre. Ebben a szakaszban került Sora is mélypontjára, ahonnan az egyetlen Japánban játszódó részben fordult vissza otthoni barátai segítségével. Innentől még rögös útja vezetett addig a fináléig, amelynek azt hiszem elsősorban köszönhető, hogy most a Kaleido Starról írok.
Az utolsó előtti rész Layla-Sora párbaja olyan szintű csúcspontja volt addig a sorozatnak, amitől én teljesen kész lettem. Egy ekkora "megrázkódtatást" pedig aztán követtek az utolsó részben az Angyalok Táncával a sorozat lezárásaként. A hajnalban tetőző utolsó előadás hihetetlenül gyönyörű volt a felkelő nap előtt, és tökéletes jutalom az előző részbeli győzelemért, melyek kumulatív hatása után már nem voltam üzemkész állapotban. Őszintén szólva már nem ugrik be, hogy a két rész egymást követő napokon volt-e, és hogy az utolsó vagy utolsó előtti részt követő reggel volt-e az, de az tisztán él, hogy lementem a konyhába és leültem, míg mamám valamit ügyködött. Ott és akkor szó szerint nem tudtam megszólalni, és ha csak az előző estére gondolam, szinte beleremegtem, annyira a hatása alá kerültem. Mindez másnap reggel!
Azt kell mondjam, azelőtt soha és azóta sem volt rám műalkotás ehhez fogható hatással. Máig nehéz nekem is megérteni, mitől okozott ilyen szintű katarzist. Egyrészt szerepe lehetett benne annak, hogy egy viszonylag hosszabb sorozatról volt szó, melyet már azt hiszem vagy fél éve követtünk hétről hétre. Minél hosszabb ideig foglalkozik valaki valamivel, annál inkább része lesz az életének, beleivódik mindennapjaiba. A hihetetlenül hatásos finálé az egész élmény lezárását jelentette, ez mindenképpen hozzájárult erejéhez. Illetve egész egyszerűen egy remek befejezést kaptunk, amely egy nagyon szép és élvezetes utazás végpontját. Az egész sorozat alatt nagyszerűen épült fel a történet, hogy a fináléban kicsúcsosodjon. Ezzel együtt persze az összes megszeretett karaktertől is búcsút kellett venni, amely különösen egy ilyen hosszú sorozat esetén még erőteljesebb.
Ennyi év távlatából persze a nosztalgiafaktort sem hanyagolhatjuk el, de azt kell mondjam, itt többről van szó mint megszépülő emlékekről. Olyan sok minden annyira élénken él bennem most is, már közvetlenül a befejezés után éreztem, hogy ezt a katarzist nem fogják egyhamar überelni, talán soha sem.
Persze az első futást követő időszakban többször újranéztem a sorozatot, általában folyamatosan, hiszen állandóan ment. Ugyebár 2009 magasságában lehett, mikor elbúcsúzhattunk animecsatornánktól a tulajváltást követően, addig sokszor láthattam. Ez viszont azt is jelenti, hogy bizony én csak magyar szinkronnal néztem, ugyanis szégyen szemre azóta sem láttam TV-n kívül, tehát vagy 6-8 éve AZT A KURVA ISTENIT! Talán az új évben sort tudok keríteni erre. Azért is lenne talán új élmény, mert így először hallanám az eredeti seiyuu gárdát, márpedig Hirohashi Ryot nagyon megszerettem a Haibanéban, de a többi szereplő hangja is kábé a kedvenceim kedvencei régi motorosok.
Egy biztos, mától kezdve egyre nehezebb a halogatást igazolni!
Köszönet Sato Junichinek (és Yoshida Reikonak) ezért az élményért.
2. nap - Kedvenc mangád
Életem minimális mangafogyasztásával erre nem vagyok túl kvalifikált, ezért a kevésből csak kiemelném a végtelenül aranyos és egyik kedvenc animémet kiegészítő gyöngyszemet:
Read or Dream - Ezért köszönet Kurata Hideyuki zsenialitásáért.
Nem tudom, kinek lesz ez a választás meglepetés, bár furának tűnhet. Különösen annak fényében, hogy mennyire animés pályafutásom elejéről származik a mű. Ez közel sem jelenti azt, hogy ne láttam volna azóta nagyszerű alkotásokat. Sőt, rengeteg mindennel találkoztam amit valószínűleg még jobbnak értékelnék a műalkotások rangsorolása elleni kemény averzióm ellenére. De a kérdés nem is erről szólt, hanem a személyes kedvencről. Ezért kellett azt választanom, ami némi magyarázatot igényelhet. Ez pedig a
[urlhttp://myanimelist.net/anime/427/Kaleido_Star]Kaleido Star[/url]
Miért is nem mondom a legnagyobb kedvenceim egyikét az elmúlt évek megszállott pályafutásából, amelyeket talán legalább ennyire szeretek, mint a Puella Magik, a Haibanék, vagy a Hyouka? Mindössze fél éve kezdtem animét nézni, mikor ez a sorozat megjelenet az A+on. Vicces módon éppen pont ez volt az új sorozatok közül a kifejezetten fiatal tinédzserlányokat célzó shoujo anime, de szerencsére már akkoriban sem érdekeltek legkevésbé sem az ehhez hasonló műfaji és céldemográfiai megkötések. Gondoltam, ha már behozták Magyarisztánba más új sorozatokkal együtt, egy próbát megér, hogy elnézegessem otthoni estéimen.
Már az első résszel teljesen váratlanul megragadott a nagyon aranyos partra vetett hal sztori remek humorával és szimpatikus karaktereivel. Igazából már Sora és Kalos nyitójelentével eladta magát nekem, és onnantól kezdve szinte minden percét élveztem. Nagyon kellemes meglepetés volt az is már az első fele alatt, hogy az alapjában könnyed és szórakoztató történetbe milyen jól vegyítették néha az igen fajsúlyos elemeket. Emlékszem mennyire meghatódtam mai napig egyik kedvenc részemen, mikor Anna találkozott rég nem látott apjával, aki kislányként őt és anyját otthagyta komikos karrierje miatt, amelyről mostanra láthattuk, hogy lényegében belebukott. Könnyeim potyogtak, mikor Anna pincérruhában felugrott a színpadra, hogy viccelődve konfrontálja a múlt miatt, amíg nála is el nem gurult a gyógyszer meg a könnycseppek. Innentől már világos volt számomra, milyen megindító is tud lenni a KS, mely aztán a félig tragikus félfináléban csúcsosodott ki. A sorozat második felére így Laylát részben elvesztettük, de mégis végig óriási súllyal nehezedett a Sorára és így az egész történetre. Ebben a szakaszban került Sora is mélypontjára, ahonnan az egyetlen Japánban játszódó részben fordult vissza otthoni barátai segítségével. Innentől még rögös útja vezetett addig a fináléig, amelynek azt hiszem elsősorban köszönhető, hogy most a Kaleido Starról írok.
Az utolsó előtti rész Layla-Sora párbaja olyan szintű csúcspontja volt addig a sorozatnak, amitől én teljesen kész lettem. Egy ekkora "megrázkódtatást" pedig aztán követtek az utolsó részben az Angyalok Táncával a sorozat lezárásaként. A hajnalban tetőző utolsó előadás hihetetlenül gyönyörű volt a felkelő nap előtt, és tökéletes jutalom az előző részbeli győzelemért, melyek kumulatív hatása után már nem voltam üzemkész állapotban. Őszintén szólva már nem ugrik be, hogy a két rész egymást követő napokon volt-e, és hogy az utolsó vagy utolsó előtti részt követő reggel volt-e az, de az tisztán él, hogy lementem a konyhába és leültem, míg mamám valamit ügyködött. Ott és akkor szó szerint nem tudtam megszólalni, és ha csak az előző estére gondolam, szinte beleremegtem, annyira a hatása alá kerültem. Mindez másnap reggel!
Azt kell mondjam, azelőtt soha és azóta sem volt rám műalkotás ehhez fogható hatással. Máig nehéz nekem is megérteni, mitől okozott ilyen szintű katarzist. Egyrészt szerepe lehetett benne annak, hogy egy viszonylag hosszabb sorozatról volt szó, melyet már azt hiszem vagy fél éve követtünk hétről hétre. Minél hosszabb ideig foglalkozik valaki valamivel, annál inkább része lesz az életének, beleivódik mindennapjaiba. A hihetetlenül hatásos finálé az egész élmény lezárását jelentette, ez mindenképpen hozzájárult erejéhez. Illetve egész egyszerűen egy remek befejezést kaptunk, amely egy nagyon szép és élvezetes utazás végpontját. Az egész sorozat alatt nagyszerűen épült fel a történet, hogy a fináléban kicsúcsosodjon. Ezzel együtt persze az összes megszeretett karaktertől is búcsút kellett venni, amely különösen egy ilyen hosszú sorozat esetén még erőteljesebb.
Ennyi év távlatából persze a nosztalgiafaktort sem hanyagolhatjuk el, de azt kell mondjam, itt többről van szó mint megszépülő emlékekről. Olyan sok minden annyira élénken él bennem most is, már közvetlenül a befejezés után éreztem, hogy ezt a katarzist nem fogják egyhamar überelni, talán soha sem.
Persze az első futást követő időszakban többször újranéztem a sorozatot, általában folyamatosan, hiszen állandóan ment. Ugyebár 2009 magasságában lehett, mikor elbúcsúzhattunk animecsatornánktól a tulajváltást követően, addig sokszor láthattam. Ez viszont azt is jelenti, hogy bizony én csak magyar szinkronnal néztem, ugyanis szégyen szemre azóta sem láttam TV-n kívül, tehát vagy 6-8 éve AZT A KURVA ISTENIT! Talán az új évben sort tudok keríteni erre. Azért is lenne talán új élmény, mert így először hallanám az eredeti seiyuu gárdát, márpedig Hirohashi Ryot nagyon megszerettem a Haibanéban, de a többi szereplő hangja is kábé a kedvenceim kedvencei régi motorosok.
Egy biztos, mától kezdve egyre nehezebb a halogatást igazolni!
Köszönet Sato Junichinek (és Yoshida Reikonak) ezért az élményért.
2. nap - Kedvenc mangád
Életem minimális mangafogyasztásával erre nem vagyok túl kvalifikált, ezért a kevésből csak kiemelném a végtelenül aranyos és egyik kedvenc animémet kiegészítő gyöngyszemet:
Read or Dream - Ezért köszönet Kurata Hideyuki zsenialitásáért.