Hozzászólás
Szerző: Dodgers » 2017.12.31. 14:15
- Ha legkellemesebb élményről lenne szó, akkor már rögtön az első kérdés megfogna, mert arra azt kérdezném vissza, hogy "milyen értelemben". Ha a szó egyértelmű jelentéséről, és a ténylegesen/egyenesen kellemes élmény megtalálásáról van szó, akkor egy érmét kellene feldobnom a Gabriel Dropout és a Mahoujin Guru Guru remake között. Előbbi azért, mert az "angyalok és démonok" témában mozgatva egy olyan sorozat született belőle, aminél nem csak, hogy a humor NAGYON szinkronban volt velem a maga kicsit rajzfilmes, jópofán aranyos módján, de egyben emlékeztetett arra is hogy miért szeretem a Doga Kobo stúdiót, mert ha valakik, ők tudnak jól szórakozni a vizuális kreálás folyamata alatt. Az utóbbi pedig azért volt kielemendő, mert annak ellenére hogy egy remake-ről van szó, szinte semmi modernizáció nincsen benne azon kívül hogy a vizalitások mai szinten vannak, úgyhogy tartalom terén megmaradt olyannak amilyennek anno szánták. Ami ebben az esetben egy nagyon aranyos kis '90-es évekbeli fantasy-vígjáték sztori, ami nem csak, hogy üstökön ragadja meg azt a bugyutácska/szarkasztikus humort amit gyerek főszereplőkkel el lehet érni, de aranyoska jellemfejődés is tetten érhető a két főszereplőt illetően, ami szerencsére nem teszi túlzottan komolykodóvá a sorozat stílusát azután sem. Annyit mondjuk csaltam ezzel a kommenttel, hogy még három rész visszavan, de a következő napokban mindenképpen említést teszek még róla, egy másik sorozattal egyetemben. *Ennyire* kellemes meglepetés talán nem volt, de a KonoSuba 2 is ide tehető annak köszönhetően, hogy érezhetően kezdi kiforrni magát a tartalom, és most már tényleg elérte és megérdemelte a "Slayers a 21. századnak" körbeíró jelzőt. Az /a/ tábornak pedig egy fenyőfaággal való verdesést azon okos meglátásának köszönhetően, hogy az S1-hez képest sokkal QUALITIY-bb lett az egész, holott csak arról van szó, hogy elfelejtették hogy milyen volt anno az S1, ahol dettó ugyanígy azért volt sokszor off-model az egész, hogy a humor hatását növelje, ami szerintem NAGYON jól is működött.
Viszont pecegettem a kérdés másik értelmét is, ami nálam az olyan cuccokat jelenti, amelyek "más" körülmények között olyan szinten le lennének értékelve mint a huzat, és az "év szarságai" lista büszke szereplői lennének, azonban valami, akármi mégis arra készteti az embert, hogy ne oda tegye, hanem képletesen adja át magát az élvezetnek és akassza szögre a művészet kritikusi ön-diplomáját. Ilyen szempontból isten őrizz, hogy ne hozzam fel a Frame Arms Girl-t, mert akármennyire lenne szó egy újabb "csináljunk egy évados reklámot egy bizbasz eladásainak növeléséhez" projectről, ha nem úgy állt volna hozzá a készítő brigád ahogy. Kezdve a Yoko Hikasa által megszólaltatott főszereplővel, aki az ilyesféle sorozatoktól eltérően nem hogy kamaszlány a kamaszfiú helyett, de kissé kapzsi és "toronyeszű" is minden jósága mellett, a címszereplő FAG-ek pedig hiába lennének amúgy kő egyszerű, majdhogynem sablonos figurák, az egész sorozatot mégis belengi egyfajta "renegát" faktor, ahol a sztori-írók inkább a hülyeségre és a dinkaságra mentek rá. Azt most se mondom persze, hogy olyan nagyon alulértékelt sorozatról lenne szó, mert amúgy NAGYON könnyen el lehet hinni róla, hogy más legszívesebben egy zsák szarként hajítaná el jó messzire, de a hétről-hétre szórakoztató funkcióját betöltötte nálam, és most is úgy gondolom, hogy a maga nemében érdekes színfoltja a merchen alapuló animék halmazának, arról nem is szólva, hogy az új Berserk adaptációt röhögve alázza porba ha a CG használatáról, és annak 2D-vel való vegyítéséről van szó. Ugyanakkor a Kuzu no Honkai-t is felhozhatnám itt, mert annak ellenére, hogy nagyjából a felénél megakadtam, és a FAG-el ellentétben itt már tényleg lehet ironikus élvezetről beszélni, mégis egy olyan bizarr pakkról van szó, ami mellett ugyancsak kár lenne elmenni: kezdve a nem egyszer mangás panel elrendezést mímelő, szerintem jó értelemben melankólikus vizuális sílusától attól a felismerésig, hogy ebben a sorozatban minden szereplő egyszerre szuper pesszimista marhaidióta és szexéhes, szóval a vizuális ízlés és a tényleges tartalom színvonala között annyira nincsen összhang, hogy azt jó-rossz nézni.
- Ha csalódásokról van szó, akkor elsőre az Isekai Shokudo ugrik be annak köszönhetően, hogy hiába képvisel olyan isekai "márkát", amit mára sajnos az SAO eléggé átalakított, ha egyszer nagyon hamar beleesett abba a csapdába, amibe nagyon nem kellett volna: repetitívvé vált. Kicsit olyasmi szituáció mint a tavalyi Dagashi Kashi volt, annyi eltéréssel, hogy itt az ennivalóról való ömlengés bővebb lére volt eresztve a sztori formátuma miatt, de az egyezés megvan abból a szempontból, hogy itt is a ló elé volt fogva a szekér és nem volt elég szereplőcentrikus ahhoz, hogy már csak az átlagnál többé-kevésbé idősebb szereplőgárda erényeit kamatoztatni tudja annak ellenére, hogy a karakterdizájnok így is szépek voltak. Aztán a téli szezonból a Little Witch Academia TV változatát mindenképpen ide tenném, mert centire pontosan beváltotta azt, amitől a bejelentéskor féltem: ami kétszer 30 percben anno működött, az TV terjedelemben már nem sikerült, annak ellenére hogy a Trigger animátorai most is odatették magukat. Az egész egyszerűen csak ott volt de nem volt se íze-se bűze, ami a Trigger stílusát tekintve enyhén szólva furcsa volt, és akármennyire vitatható a Kill la Kill, még mindig az maradt talán a stúdió leginkább szóra érdemesebb produktuma. Nem ennyire súlyosan, de az Uchouten Kazoku 2-őt és a Kobayashi-san Chi no Maid Dragon-t is megemlíteném, ha más nem azért, mert az előbbit az első évad után szerintem abszolút felesleges volt folytatni, már közel sem volt benne az a kis tűz, ami az S1-et jellemezte anno. Az utóbbi pedig részben azért, mert hiába voltak benne ténylegesen családias és őszinte pillanatok, ha egyszer az IS-hez hasonlóan itt is volt benne önismétlődés (habár a karakterek szempontjából), másrészt pedig azért, mert a sorozat körüli meme-ek sajnos nem fedik le igazán hogy milyen lenne amúgy az anime, a Kanna körüli felhajtás majdhogynem pedomacis változatát pedig legszívesebben állon térdelném, mert nem egy ismerősömet tántorított el a sorozattól. Mondom mindezt úgy, hogy a nu-KyoAni terén az Amagi Brilliant Park és az Euphonium első évada még mindig jobbak és reprezentatívabbak nála.
- Csalódások? Ez is egy fogós kérdés, mert amennyire rémlik, úgy igazán "megbocsáthatatlanul pocsék" animét idén nem néztem, ezért inkább megcsavarom a kérdést, és azt mondom, hogy én voltam a saját éves animés csalódásom, mégpedig azért mert különösen az év második felében az átlagnál kevésbé volt animenézős kedvem, így nem egy olyan sorozat van, amit el akartam volna kezdeni de nem volt éppen kedvem, vagy néztem-néztem, de valamiért későbbre akartam félrerakni, és azóta nem folytattam. Csak a teljesség igénye nélkül az utóbbira jó példa a Tsuki ga Kirei, aminél hiába jött be az autentikusan középiskola előtti románc ábrázolás, valamiért mégis későbbre akartam hagyni, és egyelőre ott is van még, de az Atom: the Beginning/Sakura Quest/Akiba's Trip hármas is hasonló cipőben utazik. Ha pedig az előbbiről van szó, akkor csak az őszi szezonból a GARO: Vanishing Line/UQ Holder/Net-juu no Susume/Houseki no Kuni/Animegataris ötösfogat képviseli magát, az év többi részéről pedig olyan címek mint az Alice to Zouroku/ACCA/Demi-chan, szóval yeah, van még mit bepótolni. Viszont ahogy látom a téli szezon most csendesebb lesz néznivalókból, úgyhogy talán lassacskán, de át fogom rágni magam ezen a kis listán.
(Egyébként ajánlom ezt a módszert, ha újra fel akarjátok éleszteni az animék iránti lelkesedést, ha esetleg elfogyott, mert remekül működik. 
