Mi(k) volt(ak) számodra a 2018. év animéje(i)?

[Surci]

Hiánypótló évértékelő topic ITT: mik voltak a tavalyi év legjobb, legrosszabb, legnagyobb meglepetést, legnagyobb csalódást okozó animéi?

Ps. a magam részét későb teszem hozzá, lévén mobilról kellett menteni a menthetőt így gyorsban a topicnyitással

[pintergreg]

Mivel nem szokásom követni a szezonosokat, így eléggé szűk mintából tudok válogatni... Átfutottam a tavaly megtekintett animéket, amiből aztán leválogattam azokat, amelyek tavaly is futottak és végül a következőket tudnám megnevezni:

• Yoru wa Mijikashi Arukeyo Otome

• Mo Dao Zu Shi

• Wotaku ni Koi wa Muzukashii

Persze itt mindjárt csalás esete áll fönn, mert a Yoru wa Mijikashi Arukeyo Otome 2017-es anime, bár a Crunchyroll listáján is láttam (szavaztam is rá). Innentől kezdve pedig majdnem érdektelen betartanom a szabályokat, inkább kiemelném a kedvenceimet a tavalyi animézéseimből (időrendi sorrendben):

• Gokusen

• Nichijou

• Great Teacher Onizuka

• Gin no Saji

• Jinrui wa Suitai Shimashita

• Tonari no Seki-kun

• Ushio to Tora

• Boku dake ga Inai Machi

• Net-juu no Susume

• NHK ni Youkoso!

• Kyou kara Ore wa!!

• Da Yu Hai Tang

• Yuri!!! on Ice

Eredetileg nem akartam max. 5-öt, aztán beláttam, hogy 10 lesz, majd annál is több lett. XD És persze még hozzá tudnék venni párat.


Csalódás volt a Hoozuki S2p2, a Golden Kamuy S2 és némiképp a Gintama, meg a Yama no Susume S3.

[Ricz]

Ge*i leszek és felteszem a kérdést, hogy volt-e egyáltalán jó anime tavaly? Jó, láttam 75 címet csak a tavalyi felhozatalból, de na...

Legkellemesebb meglepetések közé nagyon nem tudok mit nevezni, legfeljebb olyanokat, amik határeset. Ilyen a Satsuriku no Tenshi, ami egy kis játékból készült. Persze, nem volt hibátlan, hiszen a 16 rész egy 4 órás játékot kellett lefedjen. Amiért kellemes meglepetésnek tudnám nevezni, hogy akkora vontatottság mellett azért jól kijött a két főbb karakter átalakulása. Ahogy a kis ártatlan Ráhelről szépen kiderülnek a disznóságok, és hogy mitől olyan fapofa és érzelemmentes fadarab, illetve az eszelős és reszelőhangú Izsák egyre komolyabb lesz, leli kevésbé örömét abban, amit korábban csinált. Ezt a Breaking Badből ismert eltolódást már láttuk Pinkman és Heisenberg kapcsán, és kétségkívül ez volt az egyetlen fényes pontja az egésznek, amiért kellemes meglepetésnek tudom nevezni, mivel nem vártam egy ilyen húzást.
Bevallom becsülettel, nekem tetszett a Chuukan Kanriroku Tonegawa is. Nem győzöm mondani, írni, hogy ez nem egy Kaiji mű, hiszen nem is az írta, aki a Kaijit. Tonegawa a kisebbik gonosz a nagy ge*iládák közt a Kaijiban, de itt megkapjuk az elősztoriját és a munkahelyi vívódását. Most itt ő őrlődik, próbál teljesíteni, és így a sorozat mindvégig inkább a japán munkakörülmények, munkaerőpiac, vállalati szokások és a hozzájuk kötődő társadalmi szálak, képzetek karikatúrája, paródiája. Nem kell együtt érezni Tonegawával, végképp nem Hyoudou Kazutakával, főleg, hogy utóbbi még a saját jobb kezét is kíméletlen pszichiológiai nyomás alatt tartja konstans. Vagyis Kazutaka szemétládasága voltaképp új szintet kapott. Amiért szükség volt a Kaiji karakterekre ehhez, az, hogy őket már ismerjük. Nem kell karaktert építeni, hanem már meglévő alapokból dolgoznak. Tudnak fókuszálni a karikírozásra. És ezt nagyon jól tette a sorozat, véleményem szerint.
Aztán volt egy Aggressive Retsuko: We Wish You a Metal Christmas! special. Nem tudom, mit vártam tőle, de jóformán semmit. Erre kaptunk egy kis egyszerű történetet, társadalomkritikával beoltva a közösségi oldalakon való hobbitkodásból és a japán kényszerességből. "Legyen valakivel tölteni a karácsonyt", "lássák mások is, milyen jó nekem" és így tovább. Nincs 25 perc, szóval nem akarom lelőni senkinek. Igaz, sajnos, amit hallottam róla, hogy a kis cukiskodó Retsukónál, ha elpattan a cérna, akkor black metal bandákat megszégyenítő hörgő őrjöngésbe kezd, csak egyszer jelent meg, akkor sem volt igazán súlya azon kívül, hogy jelezze, most besokallt.
Film terén ott volt a Mirai no Mirai, amihez kis előtörténet is kapcsolódik, amit nem vertem nagy dobra. A tartalmát már megpedzegettem korábban, feszegettem, hogy nekem mitől 8-as, majdhogynem 9 pontos a mű, aki akarja visszakeresi. Elég anyi, hogy nettó gyerekpszichológia a családról, örökségről, de még inkább a testvéri kötelék kialakulásáról. Na de, az előtörténet az, hogy olyasvalakivel ültem le a conon megnézni, akiért kikötöttem, hogy miatta vagyok hajlandó bebattyogni. Egy szó, mint száz: ez volt mondhatni a randifilmünk... Tudom, fura egy jószág vagyok...

Ami tetszett, de szimplán csak jó volt, vagy hozta a kötelezőt, az a Lupin III 5. évada, a Hataraku Saibou, Hakumei to Mikochi, Gaikotsu Shotenin Honda-san, Lord El-Melloi II Case Files, Okoshiyasu, Chitose-chan, és bevallom becsülettel, de az új LoGH is.
- A Lupin az Lupin, 'nuff said, nekem bejött a kissé modernizált, vagányabb beütés.
- A Hataraku voltaképpen a Volt egyszer az... élet sorozat újracsomagolása, viszont nagyon szépen bemutatta, hogy a test mennyire is bonyolult szerv. Elég csak a rákkal kapcsolatos posztra visszakeresni (a leukémiás kérdésre), de nyugodtan lehetett volna egy orvosi tankönyv mellett kivesézni, hogy mi merre hány méter.
- A Hakumei to Mikochi egyfelől felidézte bennem a régi gyerekkönyveim egyikét, a "Tündi Bündi barátokat", ami az erdő kicsi lényeiről szólt törpékkel. Na, ez is valami ilyesmi sorozat volt, ráadásul az artja nagyon hasonlított annak a könyvnek az illusztrációira is. És azt kaptam: egy aranyos kis gyerekmesét az erdőről, apró lényekről, semmi komolyat, csak egy kis önfeledt gyermeki kikapcsolódást.
- A Csontarcú Honda sokszor kifejezetten fárasztó volt, de rengeteg olyan poénnal, kikacsintással, amik azért nem ölték meg teljesen a humorfaktorát.
- A Lord El-Melloi II akkor kezdett érdekessé válni, amikor véget ért. Szóval a célját elérte, érdeklődve várom, hogy mit hoznak ki belőle a nyáron.
- Az Okoshiyasu, Chitose-chan... avagy a kis pingvin bejárja Kiotót. Nincs benne semmi, csak egy kis aranyosság, és mivel szeretem Kiotó városát (felőlem Akihabara porig is éghet), és szívesen elutaznék oda, ha tehetném, két fronton nyert meg.
- Az új LoGH-ot ízekre szedtük a topikjában, de összeszedem, hogy mi volt benne az, ami tetszett: a filler részek hiánya, jobban láttuk azt, hogy mi megy a Szövetségben, mint a Birodalomban (a régi ugyanis erősen a birodalmi fókusszal bír ezekre a részekre), az OP zseniális volt szerintem, ráadásul kétféleképpen értelmezhető (egyszer mint egyszerű háborúellenes dal, egyszer mint Reinhard-Yang viszonya körül forgó LOGH-történet és foreshadowing), a dizájn is rendben volt azért (különösen Greenhill új karadezije tetszett nagyon), illetve sokat modernizáltak rajta, főleg a kezelőfelületekkel, a különféle orbitális hibákat javították (mint Iserlohn bevételénél a régiből hiányzó biztonsági protokollok). Persze, nem feddhetetlen, mert a Szövetség nem volt olyan érdekes, elveszett a world building és politikai konspirációra aspirálódott eléggé bice-bócán.És persze, mindezt tetézte a legrosszabb, hogy az amristari ütközetet egész egyszerűen kihagyták az idei mozikhoz.

(Ide most szúrhatnám a köztes mezőnyt a szódával elmenő Tsurunével, a popcorn vacsorázós Gibbon Szléjerrel, az időtöltő Happy Sugar Life-fal, a teljesen felejthető Full Metal Panic S4-gyel, és a teljesen átlagos One Room 2. évadával, de inkább kihagyom.)

Na, és ha már a LOGH jó átvezető volt a csalódásokhoz:
- Fate/Extra: Last Encore - Egyfelől "b@sszanak nyakon egy lapát tehénlepénnyel és fürdessenek meg folyékony lócitromban, kedves SHAFT". Másfelől ugyanezt még háromszor. Azok az animációs hibák, sokszor elcseszett dizájn, az erőltetett ADHD-s epizódvezetés, és erőteljes ráfekvés Nero egocentrikusságára, hogy tényleg egy "csöcsöm-picsám kinn van" karakter legyen, de semmi több... BAH. Még egy ok, hogy miért kívánom, hogy csődöljenek be.
- Cutie Honey Universe - Nem vagyok akkora CH fan, mint Androsama userünk, csak simán szeretem Go Nagai történeteit. A CH egyszerűen csak "let down", egy csalódás volt. Potenciál volt benne, mint a Devilman: Crybvaby-ben is, de nem aknázta ki.
- Devilman Crybaby - Noha örültem neki, és pöpec az animáció,a stílus, nagyon modernen nagaios, de az a gond, hogy a sztori is. Nem egészíti ki, toldja meg az eredeti, 1973-as 5 kötetes mangát, hanem hűen adaptálja. És ez a legnagyobb baja, emiatt hasal el. Nagai ugyanis szereti vázlatos történeteket (főleg a korai műveiben, mint ez), és máig imádja nagyon hirtelen le is zárni azokat. Ennyit róla. Jónak jó volt, de azért még csalódás, hiszen adaptálhatták volna a Devilman Mokushirokut is, vagy a vége helyett az Amon: Apocalypse of Devilman elejét.
- Nekopara: Koneko no Hi no Yakusoku - Az egész ott indul, hogy már az OVA is szörnyű volt, aztán jött ez, és nemrég bejelentették, hogy lesz tévésorozat is. Könyörgöm, nem ment se elsőre, se másodjára, és ziher, hogy harmadjára se fog menni... Alapból az a baj, hogy 2-3 helyzetet adaptáltak ebben a rövid részben, abból is az egyik "poén" nem volt más, mint a kis cicákok bevizelési gondjai, amit pár héttel korábban az Utawarerumono S2 specialja is elsütött a pöttöm Kuonnal. Ott se volt vicces, pedig próbálkoztak azzá tenni, itt meg megható akart lenni, nem sikerült, megopróbálták humorral mismásolni, de altesti szójáték lett belőle.
- Itou Junji: Collection - Fogadjuk el a tényt, hogy Itou Junjit nem lehet rendesen animévé adaptálni. A GYO-t amerikanizálták, idióta B-filmes horrorklisé-tengerré degradálták, ezt meg feleslegesen húzták, csak atmoszférát nem voltak képesek teremteni hozzá. Ahhoz meg nem elég, ha a manga paneljeit kiszínezzük és alibi mozgásokat végzünk animáció címén. Pont.
- Ninja Batman - K*rva jó alapötlet módszeresen eljapánkodva.
- Starship Troopers: Red Planet - A második filmre (az első az Invasion) olyan zuhanórepülést produkált a decens szintről az élvezhetetlen szintre, hogy azt oktatni kéne. Az egyetlen jó pont benne a CGI grafika minősége, és a tetszetős alapsztori ötlet. Minden más hulladék ebben.
- Steins;Gate 0 - Tömör leszek: a visual novel legrosszabb, legsilányabb sztoriszálát dolgozták fel. Ez sokat elmond.
- Violet Evergarden - Érdekes alapsztori, karakterdráma, a szokásos módon a KyoAni cukorszirupjába fojtva, hogy mindent az érzelmekre tettek fel, ami már sokadjára mondom, önmagában nem működik. Nem, és az érzelem nem indokol karaktert, jellemet, hanem pont fordítva. Ezt kellene felfogniuk végre, és akkor nem csinálnak elviselhetetlen 6 pontot is alig érő nyáltengereket.

Na és legyen, mi volt a szar idén. Nem olyan vaskos a taliga, mint a csalódásoknál.
- Darling in the FranXX - Van kérdés? Nincs kérdés? Jó. Tovább.
- Joshiochi!: 2-kai kara Onnanoko ga... Futtekita!? - Recept: fogj egy hentai sztorit, darabold fel 5 perces részekre, tedd tévére, de legyen elég explicit, hogy ne csak határeset legyen, de azért mégleadják a TV-k a késő esti műsorsávban. Tessék. Joshiochi.
- Koneko no Chi: Ponponra Dairyokou - Arra a gumi-CGI megvalósításra egyszerűen nincs felmentő körülmény a halálos ítélet alól. Valamint az 5 perces formátum jobban illik ehhez a sztorihoz.
- Shinmai Maou no Testament Departures - Istenem, ki lakozol fenn a mennyekben titokban, komolyan? Eltörött a botod, ezért versz kővel?
- Zombieland Saga - Képben mondom el mennyire volt élvezetes: KÉP.

[higashikata]

Nem szokásom szezonjában animét nézni, mert:
Ad 1: Lusta g*ci vagyok kivárni azt a heti egy részt.
Ad 2: Ha 2-3-4-5 részen belül nem tud magával ragadni, akkor csak szenvedek vele, ami az első pontot csak tovább erősíti.

Nem lesz valami hosszú a lista, de megpróbálkozok vele.

Banana Fish: A homo content híre viszonylag sokáig hátrálásra késztetett, de a yaoi-fag csoporttársam végül rábeszélt és qrvajól esett! További eszmecsere az őt megillető topicban.

Batman Ninja: Látványosnak látványos, de utáltam. Értem én, hogy nem volt célja újra felépíteni a karaktereit a laikusok kedvéért, de díjaztam volna, ha legalább annyi sztorit megírtak volna becsülettel, hogy bírta Batman túltenni magát azon, hogy módszeresen megfosztották a játékszereitől.

Mirai no Mirai: Tetszett, de sajnos nem tudtam átérezni Kun-chan problémáit. Lehet azért, mert már elfelejtettem, milyen rosszul éltem meg azt, ahogy a húgom miatt nem kaptam annyi szeretetet, mint amennyit szerettem volna.

JoJo Part 5: Lehet, most fogom aláásni a rajongásomat, de ez az anime eddig egy indokolatlanul lassú, dramaturgiailag maximálisan kiherélt, filleres fos. 39 részt papíroztak le három rendezővel, de nagyon attól tartok, hogy addig fogják húzni-nyúzni, hogy a végére azt a kevés bullshitet is összecsapva fogják a képünkbe okádni. David Pro is a bitch. :P

[Titkos]

Ezúttal sem mondhatnám, hogy tucatszámra faltam volna az animéket minden szezonban, de a Killing Bites már az év elején "ellopta a show"'-t, ahogy random guilty pleasure lolságból komoly szerelemmé nőtte ki magát nálam, amiből most már karikat shipelek, mangát olvasok (btw, folytatta egy másik csapat a fordítást! ), belőle van az avatárom/aláírásom és úgy az egész stabilan tartja a "B kategória, de annyira fun"-szintjét. A mangaka biosztudásáért továbbra is pirospont (pl. ez is valós eseményeken alapul ), plusz nem igazán emlékszem más olyan animére, ahol ez az egész állatlány téma ilyen kő-papír-ollós fighting módjára ki van dolgozva, a legtöbbször az egész koncepció megreked ott, hogy "csináljunk belőlük valamilyen hárem/idol/moe slice of life-ot!".

És ez a post ennyi is lenne, de Ricz érzékletes írása csak kihozta belőlem a reakciós kényszert... XD

- Fate/Extra: Last Encore - Egyfelől "b@sszanak nyakon egy lapát tehénlepénnyel és fürdessenek meg folyékony lócitromban, kedves SHAFT". Másfelől ugyanezt még háromszor. Azok az animációs hibák, sokszor elcseszett dizájn, az erőltetett ADHD-s epizódvezetés, és erőteljes ráfekvés Nero egocentrikusságára, hogy tényleg egy "csöcsöm-picsám kinn van" karakter legyen, de semmi több... BAH. Még egy ok, hogy miért kívánom, hogy csődöljenek be.

Pedig eskü azt hittem, hogy itt nálam jobban senkit nem irritál ez a stúdió, de...wow. XDDD

- Nekopara: Koneko no Hi no Yakusoku - Az egész ott indul, hogy már az OVA is szörnyű volt, aztán jött ez, és nemrég bejelentették, hogy lesz tévésorozat is. Könyörgöm, nem ment se elsőre, se másodjára, és ziher, hogy harmadjára se fog menni... Alapból az a baj, hogy 2-3 helyzetet adaptáltak ebben a rövid részben, abból is az egyik "poén" nem volt más, mint a kis cicákok bevizelési gondjai...

Jaja, az első OVA is maximum olyan "langymeleg" volt, a másodikat már valahogy meg sem akaródzott néznem, tekintve, hogy ott full lolik, plusz hogy ilyen bepisilős izével próbálják szórakoztatni az embert, ezek után én sem nézek ki sokat a TV-ből.

- Ninja Batman - K*rva jó alapötlet módszeresen eljapánkodva.

Mondjuk én ezen még gondolkodom, hogy ha másért nem, szigorúan ilyen "for the lulz" alapon lenyomjam.

- Starship Troopers: Red Planet - A második filmre (az első az Invasion) olyan zuhanórepülést produkált a decens szintről az élvezhetetlen szintre, hogy azt oktatni kéne. Az egyetlen jó pont benne a CGI grafika minősége, és a tetszetős alapsztori ötlet. Minden más hulladék ebben.

Egyik leggagyibb franchise ever szvsz, így meglepődve olvastam, hogy ebből még anime is készült. XD Pláne abból a szempontból fura, hogy a japók már nem egyszer megcsinálták ebből a saját koppintásukat, csak hol Blue Gendernek, hol meg Terra Formarsnak nevezték, de egyik sem lett valami kimagasló minőségű cucc, sőt, még csak a "B, but fun"-szintet sem érték el.

- Darling in the FranXX - Van kérdés? Nincs kérdés? Jó. Tovább.

Amúgy viccen kívül, nálam simán ez volt az év csalódása. Ennél ugyanis tényleg ott lett volna a potenciál, hogy minimum egy "okés", de némi befektetett munkával akár egy kifejezetten jó sorozat is szülessen belőle, de az egész olyan volt, mint valami félvállról vett fanservice-es hülyeség ("rakjuk bele a waifut, a szerelmi drámát, a fantasy/sci-fi elemeket, a mecha fightokat, ahol most már a mechák is kvázi csöcsös-segges nők, a végén meg menjünk fel az űrbe, mert Trigger, lol!"), úgyhogy megint bizonyították, hogy sajnos TTGL csak egyszer született, azóta még megközelíteni sem sikerült nekik azt a szintet, nem hogy megugrani. (A pofátlan önlopások listáját pedig most ide sem írom, asszem Junchi már a topicjában megtette anno. XD)

- Shinmai Maou no Testament Departures - Istenem, ki lakozol fenn a mennyekben titokban, komolyan? Eltörött a botod, ezért versz kővel?

Mondjuk tényleg nem azért, de ettől a címtől eleve mit vártál? Az egész a Highschool DxD "még pornósabb" változata. XDDD Mintha a light novel írója leült volna egy nap maga elé meredve, nézegetvén a konkurens Riast, aztán: "Hmm...nem rossz, nem rossz, de mintha valami nagyon hibádzana ebben az egészben.... Á, megvan basszus, túl sok benne a történet! Na, majd én megmutatom, hogy kell ezt!", aztán elkezdte megírni a Shinmait. XD Persze nem mintha ezzel védeni akarnám, csak én mindig úgy láttam, hogy ez a cucc ezt nem is nagyon titkolja, szal ez nem a Berserk pl., ahol az eleinte még érdekfeszítő karik és történet később hirtelen egy varázsütésre fullad tömény fanservice-es agyatlankodása, ez a cucc kb. a fanservice-es agyatlankodásból indult, csak később ezt még tovább fokozta. XD (A sokadik light novel kötetben pl. Basara és a sensei egy olyan hotelszobás jelenetet nyomnak le, hogy tényleg double-checkolnom kellett, hogy még mindig valóban a hivatalos Bakatsukis LN sztoriját olvasom-e, nem pedig valamilyen hentai fanficet. XDDD) Szal érted, már korábban is ilyen hülyeségek voltak benne, mint hogy "el kell fenekelned a loli-succubust!", meg "másszanak rád a csajok, mert attól nő az erőd!" stb. XD (Vagy az ő erejük? XD A fene sem emlékszik már. XD) Kb. a Seikon no Qwaser ugrik csak be, ott volt még hasonló baromság, ahol hősünknek női mellekből kellett a "soma" nevű powerupot kiszopkodnia... XDDDD

- Zombieland Saga - Képben mondom el mennyire volt élvezetes: KÉP.

A Darlinggal ellentétben én ettől ugyan semmit nem vártam, de még így is hihetetlen, hogy mekkora egy generic szarság lett. Mondom, semmi extra elvárásom nem volt, de azért azt hittem, hogy ha már "zombi idolok", akkor azért ebből legalább pár lolságot, vagy egyedi jelenetet ki lehet hozni. De nem. Gigguk vagy melyik youtuber mondta jól: "Ez az idol-animék kapudrogja". Mert kb. tényleg. Egy "húzás" arra nézve, hogy az örökzöld zombis témával berántsák az egyszeri nézőt, akit aztán arra "kondicionálnak", hogy később a sokadik Idolmaster/Love Live/anotherrandomidolanime címet is meg tudják majd etetni vele.

Illetve látom, hogy közben Kata is postolt:

JoJo Part 5: Lehet, most fogom aláásni a rajongásomat, de ez az anime eddig egy indokolatlanul lassú, dramaturgiailag maximálisan kiherélt, filleres fos. 39 részt papíroztak le három rendezővel, de nagyon attól tartok, hogy addig fogják húzni-nyúzni, hogy a végére azt a kevés bullshitet is összecsapva fogják a képünkbe okádni. David Pro is a bitch. :P

Én ezt majd csak a BD teljes kijövése után fogom megtekinteni, viszont ez a "filleres" kitétel kissé aggaszt, tekintve, hogy én a part 3 első felét is azért raktam egyenlőre parkolópályára, mert eléggé untam, hogy a part 1-2 pörgős "vámpírokra vadászunk!" plotját hirtelen felváltotta egy "Stand of the week" sorozat. ^^" XD Szal én végképp nem örülnék neki, ha a továbbiakban egyre inkább ez kezdene dominálni a sorozatban, a plotot teljesen háttérbe szorítva.

[Surci]

Ge*i leszek és felteszem a kérdést, hogy volt-e egyáltalán jó anime tavaly?

EZ! A GibbonGyakón túl nem is emléxem semmire, úgy kellett végigpörgetnem a szezonos topicot hogy mit néztem egyáltalán.

Talán a Sors/Szaft az egyetlen amire úgy-hogy emlékszem, és bár nem volt túl nagy kaland, a szokásos Fate-izék közül a pozitívabbak között tartom számon, hála Saber (számomra) eddigi legszerethetőbb inkarnációjának. A Mennyei Érzés-trilógia még menetelhet ez irányba, de arról majd akkor nyilatkozom ha kijött a másik két része is.

Ezen kívül nem is jut eszembe semmi, max középszerű vagy középszerűen szar animéket hozott 2018, úgymint Gibbon, a gagyiyuri Citrom, a droppolt Gakuen Basara vagy az unalomba fulladt Kokkoku, illetve barominagy csalódásként még felkerül a listára a Shingeki 3. évada is (sose hittem volna hogy egyszer így fogok nyilatkozni bármiről ebben a frencsájzban). Vagy a Franci. -__- MEH.

Ami pótlásra kerül az idei termésből még, az a Mahoutsukai no Yome és a Kőkapu;Nulla, bár utóbbiba a nem épp pozitív véleményeket olvasva nem sok kedvem van belekezdeni.

Ééééés... ennyi. Ilyen retek évre se nagyon emlékszem. Vagy csak kezd jelentkezni a burnout-szindróma másodjára is? Na nem, inkább csak továbbra sincsenek jó szezonos cuccok :P

[higashikata]

Én ezt majd csak a BD teljes kijövése után fogom megtekinteni, viszont ez a "filleres" kitétel kissé aggaszt, tekintve, hogy én a part 3 első felét is azért raktam egyenlőre parkolópályára, mert eléggé untam, hogy a part 1-2 pörgős "vámpírokra vadászunk!" plotját hirtelen felváltotta egy "Stand of the week" sorozat. ^^" XD Szal én végképp nem örülnék neki, ha a továbbiakban egyre inkább ez kezdene dominálni a sorozatban, a plotot teljesen háttérbe szorítva.

A filler alatt a múlt héten kiadott recap epizódra akartam utalni, de már ez az első harmad annyira demotivált, hogy el is felejtettem, hogy ma is jött ki rész.

[Ricz]

Gyors reakció...

- Shinmai Maou no Testament Departures - Istenem, ki lakozol fenn a mennyekben titokban, komolyan? Eltörött a botod, ezért versz kővel?

Mondjuk tényleg nem azért, de ettől a címtől eleve mit vártál? Az egész a Highschool DxD "még pornósabb" változata. XDDD Mintha a light novel írója leült volna egy nap maga elé meredve, nézegetvén a konkurens Riast, aztán: "Hmm...nem rossz, nem rossz, de mintha valami nagyon hibádzana ebben az egészben.... Á, megvan basszus, túl sok benne a történet! Na, majd én megmutatom, hogy kell ezt!", aztán elkezdte megírni a Shinmait. XD Persze nem mintha ezzel védeni akarnám, csak én mindig úgy láttam, hogy ez a cucc ezt nem is nagyon titkolja, szal ez nem a Berserk pl., ahol az eleinte még érdekfeszítő karik és történet később hirtelen egy varázsütésre fullad tömény fanservice-es agyatlankodása, ez a cucc kb. a fanservice-es agyatlankodásból indult, csak később ezt még tovább fokozta. XD (A sokadik light novel kötetben pl. Basara és a sensei egy olyan hotelszobás jelenetet nyomnak le, hogy tényleg double-checkolnom kellett, hogy még mindig valóban a hivatalos Bakatsukis LN sztoriját olvasom-e, nem pedig valamilyen hentai fanficet. XDDD) Szal érted, már korábban is ilyen hülyeségek voltak benne, mint hogy "el kell fenekelned a loli-succubust!", meg "másszanak rád a csajok, mert attól nő az erőd!" stb. XD (Vagy az ő erejük? XD A fene sem emlékszik már. XD) Kb. a Seikon no Qwaser ugrik csak be, ott volt még hasonló baromság, ahol hősünknek női mellekből kellett a "soma" nevű powerupot kiszopkodnia... XDDDD

Tudni tudtam, hogy mire vállalkozom. Máig tartom, hogy az első évad még aránylag decens volt, a másodikon már látszik egy csomó hiba, többek közt a kurtítás miatt, hiszen a részek nagyja pont nem a tetőpontnál van elvágva, ami adna egy jó kis cliffhangert, ami marasztalná az embert. Ami a Departures-nek a hibája, hogy a 2. évad végén felemásul lezárt sztoriszál (jó, a démonvilági dolgokat kipipálták, de ott van még a Hősök Faluja, meg Basara erejének eredete, amit a Burst utolsó része alatt szépen leírt valaki a manga alapján, és úgy már nekem is sok minden világos lett) folytatódhatott volna, ehelyett kaptunk egy egyórás Naruto/DBZ/Bleach-fillert, ami másról se szól, mint a tápolásról. Oké, azt elfogadtam, hogy a szexualitással, nyílt pornójeleneteken tápolnak, de amikor abban az egy órában az első 30 percben totál random módon egy aquaparkban, többszöri megkísérlés mellett csinálják, a második felében meg rájönnek, hogy "hoppá, hiszen fel kéne vezetnünk a harmadik évadot is!", és elkezdenek egy totál más hangulatú retardsőnen szájalás keretében tápolni, hogy ki miért csinálja... Baszki, már tudjuk! Az első évadban elhangzott, sőt a második során is végig ott lebegett a cél, de most muszáj nyomatékosan kimondania ugyanazt az összes karakternek. DUDE... Ki írta a forgatót? Valami kangörcsös Recska Ricsi? De komolyan, a második évadnak, sőt a totál mellékes OVA-knak több értelme volt, mint ennek az évadfelvezetőnek szánt valaminek. Igen, az első fele konkrétan az átlagos hol tgeneric vanilla pornó, a második fele meg az az utáni kapkodás, hogy feltöröld a lecsöppent naftát a padlóról, különben sötét foltot hagy a szőnyegen, amit már a Vanish se fog felszedni, vagy pedig mert hallod anyád/húgod lépteinek közeledtét...
És aztán csodálkozunk, hogy Prod. IMS csődbe ment? Őszintén? Nem.

[Titkos]

...a gagyiyuri Citrom...

Darling utáni "ezüstérmes" csalódásnak amúgy még ez is felkerülhetne a listára, normális kezdés, normális karadizájnnal, csak aztán az első 2-3 epizód után egyből nyilvánvaló volt, hogy ez sajnos szar lesz. (Azért Harumin x Yuzu OTP. Forever.)

... illetve barominagy csalódásként még felkerül a listára a Shingeki 3. évada is (sose hittem volna hogy egyszer így fogok nyilatkozni bármiről ebben a frencsájzban).

Nem tudom, nálam valahogy ez az egész franchise vesztett a lendületéből. S1 alatt még rohadt nagy fanja voltam (az elcseszett anime-only lezárás ellenére is), viszont az animénél amikor volt az a "fansub fiaskó" (ugye átmenetileg lelőtték az egész Nyaatorrentset, nem nagyon lehetett semmilyen animét tölteni vagy egy hónapig, a Shingeki második évada meg pont akkor futott), akkor pár hét kényszerszünetre kellett raknom, viszont valahogy azóta sem vettem rá magam, hogy "oké, akkor szedjük már le, azóta már a BD is kijött végig, aztán tényleg toljuk le!". A mangánál valamivel jobb a helyzet, ott eljutottam odáig, ami kb. animében S3 körül lehet (pontosan nem tudom, hogy S3 meddig vitte a sztorit), de a kristálybarlang környékén valahogy azzal is leálltam. Ami fura, mert ilyen eddig mangánál nem nagyon volt nálam, talán csak a D.Gray-man-nél, de ahogy azt kezeli mind a mangaka, mind a magazin, amiben fut, az kb. kéri, hogy dobják az olvasók... -___- (Ennek ellenére azt is követem a mai napig, de kb. egyik barátom szól mindig mailben, hogy mikor jött ki 1-1 új fejezet, mert amúgy olyan rendszertelenül frissül, hogy ember legyen a talpán, aki még követni tudja.) Shingekinél viszont nem volt mangaka-hiatus, meg semmi hasonló, talán a titánfightról némileg a politikai puccs irányába eltolódó sztorira mondhatnám, hogy olyan hangulatváltozást hozott, hogy már kevésbé fogott meg a cucc, de még ez sem annyira igaz, mert cserébe közben derültek ki végre infók, háttérsztorik a világról/karikról stb., szóval tényleg nem tudom miért, de valahogy kifogytam a hype-feelingből. ^^" Jó, majd nyilván visszatérek rá valamikor, mégis csak érdekel, hogy hová fut ki az egész sztori, illetve még így is fényévekre van a kifejezetten rossz daraboktól, csak valahogy már nem olyan, mint amilyen az eleje körül volt és elmúlt bennem az az érzés, hogy fénysebességgel rá kell ugranom mindenre, ami Shingeki.

Vagy csak kezd jelentkezni a burnout-szindróma másodjára is?

Ki tudja, nálam ez pl. úgy az utóbbi 5-10 évben folyamatosan jelen van... (Á, dehogy, csak viccelek...vagy MÉGSEM? XDDD)

És aztán csodálkozunk, hogy Prod. IMS csődbe ment? Őszintén? Nem.

Apropó, utolsó Highschool DxD áthallás, de ezt még muszáj. XD Ugye annál volt az, hogy eddig minden inkarnációját a TNK stúdió vitte, tavaly viszont a legújabb szezon már valamiért átkerült a Passione-hez, akik finoman szólva sem hozták a korábbi minőséget, ha másért nem is, minimum az új karadizájnért sok fan átvágta volna a torkukat. Na, amikor jöttek a hírek, hogy a Production IMS becsődöl és emiatt veszélybe került a Shinmai széria jövője anime formában, valaki egyből beírta kommentben, hogy "Ne aggódjatok, majd ennek a jogait is átveszi a Passione, hogy elbassza méltó módon folytassa a szériát! " XDDDDDDDD

[Catrin]

Most, hogy a többség ja, bocs, nem, még csak pár animerajongó ilyen szokásosan igyekezte kipanaszkodni magát (lelkesen vizionáltam hozzá amint tulokos nyitja az új JAPÁNFERTŐ önismetlő kört a száműzött topicban, ha még itt lenne, már bocsánat és egészségetekreXD), én folytatom Greg meglátásait az év animéiről.
Mivel szerencsére még akadnak páran Nihonban, akik tudnak elégedettséget kiváltó animéket készíteni nekem.
Rögtön három 2018-as cím is alá hullott az égből animepiac zord felhejéből megöntözve, sőt szét áztatva befogadásra képes valómat, hogy azon új virágok KEDVENCEK!!!! sarjadjanak...

Szóval a három, mely kiváltá eme gyönyört:

1. Wotakoi - az év animéje

Ezt konkrétan annyira magaménak éreztem, hogy le is ütötte trónjáról az eddigi otakuságot imádnivalóan képviselő Genshiken élményemet, sőt a malos top10-emben is csinált magának helyet... Annyira azonosulni tudtam mindegyik karakterével, és élet szeleteivel, minden felületes megfeleltetés ellenére... (Az már csak hab a tortán pl. hogy az én Hirotakám is ült korábban animés pult mögött bishi legyezővel felvértezve, mikor vigyáztuk barátnőm cuccát és ilyenek. :P)
Ok, a várt romantikát kb. semennyire se tálalta, de nem is bántam, minden annyira laza, érezteti, amit kell (a karakterek között bőven meg van a kémia) és a korosztályom otakulife élményéről szól. Arra pedig minden része masszívan emlékeztetett, miért is imádok ennek a hobbinak a részese lenni!

2. Yuru Camp - cuki lányok cuki dolg.. miafakkkedvenceim lettek

Nem vagyok kempingező, de imádok kirándulni, a Yama no csajokra már rá is függtem korábban, de amit Shima Rin a Yuru Campben hozott az egy egészen új szint. Minden új japó helyszínt és élményt annyira ittam, mintha erre szomjaztam volna animés pályafutásom elejétől kezdve. Az a zenség, ami ráadásként áradt, az a kempingezés reklám, le a kalappal! Még a szokásos cute girls dolgokat is elnéztem emiatt. És volt szerencsénk nyáron az egyik tónál személyesen is gyönyörködni a Fudzsiban. UHHHH

3. Mo Dao Zu Shi - a kínai csoda

Nem is részletezném újfent, erről egész sokat írtam már korábban. Kellően epikus, kellően szimpatikus, semmi új, mégis új nyelven (nem csak a kínaira értem) tálalva tette a dolgát, és megvett a folytatásra.


Múltkor Junchi panaszkodott a malomon, hogy kiöregedett a japó humorból... amiről jut eszembe én meg mostanra ennyi év és mennyiség után állíthatom, igazán ráéreztem...
Ennek ugyancsak bizonyítéka a 2018-as év, mert bár nem eget rengető darabok, de a Hoozukin, Tiramisun vagy a Grand Blue-n is sikerült könnyesre röhögni magam.

Szóval most is megérte a szezon aktív követőjének lenni, még akkor is, ha nem működnek az ilyen hű de edgy Shingekik (kivéve az Eruri jelenetet XD), meg nem tobzódnak a PLOT huszárok stb.

[annarancs]

'18-ban is rengeteg szezonos cuccot néztem, az összeset fel sem sorolom most.
A fő kedvencem a 3-gatsu no Lion 2nd Season, de akadtak még egészen jó sorozatok (pl. Yuru Camp△, Hinamatsuri). A Golden Kamuy anime révén új kedvenc mangára leltem. Ugyan a Gintama humor fronton snem teljesített olyan jól, mégsem maradtam [beteg] komédia nélkül, erről többek között a Saiki Kusuo no Ψ-nan 2, az Asobi Asobase és az Uchuu Senkan Tiramisù gondoskodott. Akadtak csalódások is, mint például a Hanebado!, a Kyoto Teramachi Sanjou no Holmes (pedig nem túl magas elvárásokkal kezdtem el ezeket nézni) vagy a Steins;Gate 0.
A kihagyott sorozatok közül a Seishun Buta Yarou wa Bunny Girl Senpai no Yume wo Minait fogom aránylag biztosan pótolni, de a Sora yori mo Tooi Basho, a Hisone to Maso-tan, a Piano no Mori (TV) és a Mo Dao Zu Shi is előkerül majd valószínűleg valamikor.

[Junchi]

Nojsz, ha már meglett a thread, futok benne pár tiszteletkört, bár lerendezhetném annyival is, hogy számomra a 2018-as év (szezonos anime szempontból) a csalódások éve lett. Nem úgy volt, mint máskor, hogy 1-2 valóban értékelhető cím került ki erős meglepetés-faktorral, a többi meg instant repült a feledés homályába, hanem effektíve címek, amik sokat ígértek, de végül keveset vagy semmit sem adtak.

Idén 10 szezonos anime-sorozatot néztem végig, ami valamivel több, mint a tavalyi stat, de sajnos egy olyan nagyágyú sem került közéjük, mint 2018-ban a Made in Abyss volt, vagy a csak később felfedezett, ám annál zseniálisabb Shoujo Shuumatsu Ryokou.

Az év animéje számomra a Yuru Camp lett, ami mondjuk a végére szerintem csúnyán szétesett, de még így is egy nagyon kellemes iyashikei cím kerekedett ki belőle, amit amúgy nem is terveztem nézni, de az itteni nyomás hatására csak belevágtam... és nem bántam meg.

Aztán jöjjenek a csalódások, mert ahogy mondottam volt, ezekből lett tavaly a legtöbb. Két nagy kedvencem is bővült újabb inkarnációkkal, de bár ne tették volna! A modernizált LoGH szimplán csak egy középszerű jellegtelenség, és valahol a Steins;Gate 0 is az volt, csak míg előbbiben azért fel-felfedezhetőek voltak az eredeti cucc szellemiségének nyomai (nagyítóval), addig az utóbbi minden téren szégyenteljes próbálkozás volt Steins;Gate-nek lenni, ráadásul pont egy olyan direktort fogott ki, aki körülbelül annyira ért a rendezéshez, mint mondjuk én a matyó hímzéshez - tehát semennyire. A másik kellemetlen csalódás a Violet Evergarden lett, aminek a kimondottan jól sikerült első epizódja csak egy álca volt, hogy utána ez is lebutuljon egy "szép, de csak külsőségeiben" darabra, ami nagy kár, mert a belsőt tekintve is kiérdemelhette volna ugyanezt a jelzőt, csak ahhoz nem a KyouAni-féle hozzáállás kellett volna hajtóerőnek. Végül a Takagi-san, ami animében egyszerűen csak nem működött.

Honorable mentionnek esetleg befér a Golden Kamuy, illetve a nem egyszer kellemes perceket okozó, humorában meglehetősen széles karakterű Chio-chan no Tsuugakuro.

A Franxxi, a Devilman Crybaby és a Goblin Slayer pedig egyszerre vannak versenyben az idei év Arany Málna díjáért... A borítékban feltételezem, a Franxxi neve lenne végül.

[Dodgers]

Nem feltétlenül mondanám, hogy a 2017-es év rossz lett volna, viszont a tavalyi évbe valahogy több néznivaló fért be és az év végéig is több mindent fejeztem be, és mivel első helyzettel való vacilálással nem akarok vesződni (sőt, még helyezésekkel sem), ezért inkább évszakokra bontva biggyesztek oda egy rövidebb véleményezést az általam látott cuccokról.


Tél:

- Mitsuboshi Colors: amolyan Kids Next Door és Yotsubato keverék, egyenesen a Silver Link műhelyéből. Nyilvánvaló, hogy nem ez az adaptáció képviselte a legfontosabb projectet a stúdió palettáján, mert a QUALITY sajnos decens számmal bukkan fel, ellenben egy aranyos kis cuccról van szó, kellőképpen anime-hiteles kisiskolásokkal és az azzal járó gyerekes agymenésekkel és gondolatmenetekkel. Az Aria-Non Non Biyori kettős nyomába nemigen ér mint iyashikei, ellenben így is kellemes élmény volt, szemben az /a/-s threadek túlnyomó részével, amik pedo fertők voltak sajnos.

- Killing Bites: ebbe a sorozatba nem néztem voltam bele szerintem, vagy csak jóval később, ha Titkos nem nyilatkozott volna róla elég pozitívan ahhoz, hogy mégiscsak tegyek vele egy próbát, és az eredmény ennyire -> jó volt. Eleinte nem voltam benne biztos, hogy mennyire lesz képes balanszolni az ecchi-t az akcióval, de ha jól emlékszem, az első epizód végére szinte az összes kételyem eloszlott, és szerencsére az adaptáció végéig sem kellett aggódni emiatt. Színtiszta B kategóriás akció fun meglepően jó OST-el és elég tökös szereplőgárdával anélkül, hogy üres arcoskodásba csapna az egész, és külön jó pont, hogy az állatember koncepció ténylegesen ki volt aknázva, annyira hogy Junichi Suwabe is nagyon jó és "forróvérű" stílusban adta a elő az állatokra vonatkozó faktoidokat ("RÁÁTERÜ"). Azt a B kategóriát szó szerint érdemes venni, de annak tényleg meglepően szolid, és jó példája annak, amikor jó sül ki akkor, ha az ember akar-mer esélyt adni valaminek.

- Yuru Camp: látom egy párszor már említve lett a topikban, és szerintem abszolút helyesen, mert tényleg egy remek kis iyashikei cuccról van szó, nem egy említésre méltó aspektussal. Rin mindenképpen első helyen említendő, mert nagyon jó kuudere főszereplő volt egy ilyen jellegű sorozathoz (Touyama Nao szinkronszínészi munkájáról nem is szólva, meglepően jól alakítja az ilyen típusú karaktereket is), de Nadeshiko se marad el igazán semmivel, mert aranyos kontraszt volt Rin mellett, az azzal járó szerencsés következménynek elkönyvelhető karakterfejlődéssel együtt Rin részéről. De a zenei rész és a scenery porn legalább ugyanolyan fontos és jól sikerült elemei voltak a stuffnak, annyira mindenképpen, hogy az átlagon felüli minőséget jelző "basszus, de szép ez" gondolat többször is felütötte a fejét, és hiába voltak Nadeshiko barátai a leggyengébb láncszemek, inkább úgy mondanám, hogy ők voltak a felső B szintű elemek egy amúgy felső A szintű sztoriban. A Mitsuboshi Colors-hoz képest nagy előrelépés iyashikei terén is, és nem hiába ajnározta a Crunchyroll is, mert tényleg a tavalyi év egyik legjobb animéje volt szerintem.

Futottak még: Pop Team Epic (a legtöbb rész vállvonogatást váltott ki, és egyedül a videojáték utalások érdekeltek igazán), Toji no Miko (viszonylag érdekes koncepciót képvisel egy mobage animéhez képest, révén a parkolópályára állítás előtti 10 rész alatt inkább hajazott a cucc egy sztori második felére, semmint az elsőre), Takagi-san (4 rész alapján tetszik a stuff, mert aranyos-kedvelhető gyerekcsíny-románc kettősön alapul, csak folytatni kéne már a részemről).


Tavasz:

- Wotakoi: jó hogy Catrin felhozta, mert valóban a tavalyi év egyik jobb cuccai közé tartozik, egy-két apróságból kifolyólag. Huszonévesekről szóló rom-kom, ahol az egymás személyiségének csiszolása legalább olyan fontos szerepet játszik, érdekeltté is tudott tenni a szereplők románcában, és még a geek-ség különféle megjelenési formáját is elég hitelesen kezelte (annyira, hogy a Nintendo utalások tűpontosak voltak)? Ez mind működött, és örülök, hogy az A-1 az össze-vissza adaptálások közepette rátette erre a cuccra is a kezét: vizuálisan nem A+ kategóriás, de a rendezés mint olyan toppon volt, és a stúdió szempontjából ez mindenképpen említésre méltó dolog.

- Hinamatsuri: az ilyen cuccokra szokták azt mondani, hogy van egy sajátos stílusa, és nem csak a humor szempontjából. Viccesnek sajátos módon vicces persze, de annak a keverése a komolyabb/érzelmesebb pillanatokkal az, ami a leginkább eladja a cuccot, annak minden furcsa-aranyos-érzelmes vonatkozásában.

Futottak még: Lupin 5/Full Metal Panic IV (mindkettő jó folytatás [előbbi mert vagány és modern, mégis ismerős; utóbbi mert úristen, FMP ennyi idő után és nem is rossz], csak beleestek a fekete lyukba, amit "Dodgers annyira szeret egy cuccot, hogy félreteszi a későbbi folyamatos nézéshez, de sokáig nem fog sort keríteni rá" hívnak), Megalo Box (nagyon szerettem volna szeretni ezt a sorozatot, de amennyire akartam azt, annyira csalódást okozott a régi, felületesebb OVA-kat idéző "meh" érzéssel és a nem működő karakterírással, annak ellenére, hogy az OST bitang jó lett).


Nyár:

- Hataraku Saibou: jól mondja Ricz, hogy voltaképpen egy Egyszer Volt... az Élet-féle stuffról van szó, és ahhoz méltóan is elsősorban a fiatalabb közönség volt megcélozva vele, szerencsés módon kedvelhető aranyossággal és szereplőgárdával (amibe még egy plátói románc is belefér, ráadásul olyan ami kedvemre való volt). Mondjuk két-három epizód nélkül nem szenvedett volna semmi kárt, és abból a szempontból nehezebben kedvelhető cucc, hogy egyeseknek túlzottan repetitív lehet egy idő után.

- Grand Blue: kellet egy 5-6 rész amíg igazán önmagára talált, de összességét nézve örülök, hogy egy német ismerősöm sokat és lelkesen nyilatkozott a mangáról, mert meglepő módon emlékeztett humorosabb cuccokra a 2000-es évekből a maga viszonylag gyakori tapló módján, ami nálam mindenképpen jó pont volt. Jó pár alkalommal érződik, hogy a poén mangában jobban ülhetett, és a színvilág is furcsamód emlékeztet egy középszerűbb hentai stílusára, ugyanakkor amennyire 40%-os prioritással kezeli a búvárkodást, annyira meglepően jól kezelte a téma iránti lelkesedést és felkészülést. Nem ez volt a #1 vígjáték tavalyról, de kellemes nyári néznivalónak betalált, és remélem lesz majd az animéből S2.

- Asobi Asobase: ez sem lett a #1 vígjáték, ellenben így is egy meglehetősen érdekes cucc kerekedett ki belőle, ugyanis amennyire ártalmatlan-cukinak látszik a shoujo-t idéző vizuális stílus, annyira tirpák és "piszkos" a cucc humora, ami nem rossz teljesítmény annak fényében, hogy három 14 éves kiscsaj a főszereplő. Ugyancsak érdekes módon az AA nem pörög végig teljes fordulatszámon, hanem mintha beülne egy "nyugisabb", általa kikapart mederbe és ott szépen elcsordogálna, ennek megfelelően nem üt meg olyan magasságokat, mint amilyeneket várna tőle az ember. Ennek ellenére mindenképpen ajánlható animéről van szó, aki valami tirpákságra vágyik, mert az AA tényleg nem szenved benne hiányt.

- Chio-chan no Tsuugakuro: na EZ a #1 vígjáték a részemről, legalábbis az általam látott cuccok közül. Amennyire nem volt feltétlenül meggyőző az első rész, a második rész úgy fogott meg és nem is eresztett el a végéig. NAGYON sok mindent bírtam benne, kezdve a videojáték-gamer utalásoktól az AA-hoz képest jóval váratlanabb tirpákságtól és szemétségtől vegyes viccesen szánalmasságon át Chio és Manana barátságig. Az utóbbi egyébként talán a cucc legfurcsábban megkapó komponense, mert nagyon jól képviselik azt a fajta, egymással való szemétkedéssel vegyes bajtársias barátságot ami a kamaszok között van meg, és külön poén volt az, ahogy Manana volt a kisstílűbb/szemetebb Chio minimálisan bugyuta/hiszékeny stílusához képest. A mellékszereplőkkel sem volt különösebb gond a részemről, mondjuk azt mindenképpen meg kell említeni, hogy meglehetősen merész tud lenni a cucc ha tirpákságról van szó, és valahol csodálom is, hogy a közösségi média nem kötött bele a cuccba.

- Harukana Receive: avagy a szezon Kirara adaptációja, ami ráadásul sportsztori is, ami ráadásul viszonylag jó is volt. Ettől függetlenül persze "Kirarásan girly" a cucc, de számomra nem sértő vagy unszimpatikus mértékben, és a rendezés abszolút méltó volt egy sportcucchoz még a meccsek alatt is, amiket szinte mindig élmény volt nézni. Az se rossz szempont persze, hogy a Kinema Citrus nagyon jól hozta át az okinawai nyár hangulatát, amin a szalsza zene nem várt módon dobott nem keveset, és szerencsére a fanservice-el sem szaladt el különösebben a ló, annak ellenére hogy a "Kirarásan yurinak vehető mozzanatok" itt is megvoltak.

- Planet With: most sem fogom rávenni magam a toplistázásra, de talán ez volt az a cucc ami a leginkább impresszív volt a részemről, annak ellenére is, hogy a PW egy mangaka (Mizukami Satoshi) első animés, sőt, anime-only projectje volt a JC Staff gondozásában. Voltaképpen egy Getter Robo/Gurren Lagann szerű felállásról van szó, amibe idővel keveredik egy korai DBZ-t idéző vonal is, de ami a leginkább említésre méltó a sorozattal kapcsolatban, az az hogy nem csak egy maratont fut az olyan dolgokkal mint a szentimentalizmus, az egymás iránti szeretet vagy a saját ideálokkal való tisztánlátás, de sikeresen is teszi azt. Az egész cuccot belengi egy humánus levegő, és hiába lenne amúgy egy animén belül is anime cuccról szó, ha egyszer teljes odaadással és hitelességgel teszi azt, arról nem is szólva, hogy a sztori már viszonylag korán nyeregbe vágja magát, és háromszor-négyszer olyan érzése van az embernek, mintha az utolsó sztori-csapásokat nézné. Remélem, hogy Mizukami mangái adaptálva lesznek majd a jövőben, mert ha a PW-ből ki lehet indulni, akkor tényleg olyan képregényekről van szó, amikről addig nem tudtam hogy hiányoztak az életemből.

Futott még: Shoujo Kageki Revue Starlight (újkori Utena akart volna lenni, de csak egy vizuális örökös lett belőle, ami tartalmát tekintve jobb lett volna ha megmaradt volna szimpla revü sztorinak, semmint egy kvázi-magical girl cuccnak, ami érdektelensége-semilyensége ellenére se volt rosszabb mint a Madoka volt 2012-ben)


Ősz:

- Yagate Kimi ni Naru: az ilyesmire mondják szerintem, hogy "óvatosan kezelendő", mert egész végig közepesen vékony kötélen táncolt a jobb tinidráma és a szar tinihisztidráma között, és habár nálam csak egyszer kockáztatta keményen hogy le fog esni arról a kötélről, összességében egy jobb yuri volt szerintem, ami kapcsán mindenképpen díjaztam, hogy a szerelem témakörének széles tárházát járta be, és a takarón túl sem volt rest nyújtozkodni, ha a szereplők szerepének, és a köztük lévő kémia bolygatásáról volt szó. Ettől függetlenül még így is viszonylag erősen ízlésfüggő cuccról van szó, mert a tinidráma aspektus ettől függetlenül is ott van erősen, és szerintem nem egy embernek meg fogja feküdni a gyomrát.

- Akanesasu Shoujo: de ugyanezt az ízlésfüggőséget lehetne ráakasztani az AS-re is, mégha eltérőbb okok miatt. Nem is amiatt, mert afféle anime Sliders-ről van szó, hanem legfőképpen azért, mert elég sajátos, "szórakoztató-viszonylag felületes" módon adja elő magát a maga kis dinkaságaival, és akkor Asuka-ról még szót sem ejtettem, aki akkora sajátos energialöket, hogy sokaknak lehet inkább lepcsesszájú libaként jön le. Magam részéről bírtam a sajátosságát, ahogy maga a cucc által értelmezett szórakoztatást is díjaztam (annak ellenére, hogy a második arc nem annyira kiforrott mint a többi), azonban amit az utolsó pár részben produkál, az tényleg meglepett: nem csak azért, mert mobage árukapcsult animéről van szó, hanem mert azokban a részekben olyan szintű hangulat és stílusváltozáson megy keresztül, ami kis túlzással felér a Madoka híres-neves harmadik részéhez. Annyira nem beleazarcodba módon mint ahogy ott történt, de mégis számottevően felborítja azt a képet, ami addig az AS-ről kialakult, és Asuka-val kapcsolatban még az utolsó rész is produkál nem egy olyan dolgot, ami majdhogynem jó értelemben túlzásnak vehető egy mobage-hoz kapcsolt valamitől. Egy bizonyos pont mondjuk lehet egyeseknek egy kissé elsietett lesz az utolsó pár rész, de lehet engedékenyebb voltam a cuccal annak köszönhetően, hogy naratíva szempontjából valamivel trükkösebb cucc az AS mint amilyennek sokáig látszik. Nemzetközi szempontból elég valószínű, hogy maximum közepes kultstátusza lesz a cuccnak, de szvsz jó eséllyel pályázik a cucc az "év egyik legmegtévesztőbb animéje" címre.

- SSSS.Gridman: avagy a Trigger *másik* idei próbálkozása a FranXX mellett, amelynek hiába volt egy szembeszökő hiányossága amitől 1,5 pontot levontam az értékeléséből, ha egyszer olyasmit csinál, amit eddig Trigger cucc nemigen tett. Ahelyett, hogy a "'tude duuuude" stílusban, vagy annak valamelyik variációjában adná elő magát, inkább belenyúl a Nagy Gainax Hagyatékok Kincsesládájának *másik* oldalába, és inkább Anno rendezési stílusának humánosabb, csendesebb oldalára helyezi a hangsúlyt, miközben a 'tude-ot is megtartja úgy, hogy az Anno vonalon ne essen csorba. Ami nem is baj, mert voltaképpen egy tokusatsu-kaiju cuccról lenne szó, és ezt a rendezési stílustól kezdve a szinkronszínészek játékáig minden érzékelteti, így akinek bejönnek teszem azt a újabb Kamen Rider sorozatok, azok dörzsölhetik a tenyerüket. Pontosabban dörzsölhetNÉK, ha nem lenne annyira összecsapva az utolsó rész és nem kiáltana egy két részesre tervezett fináléért, de ennek ellenére is amondó vagyok, hogy ez talán a Trigger eddigi legjobb produkciója az első Little Witch Academia óta.

Futottak még: Goblin Slayer (harmadik rész óta javult valamelyest, de egyszerűen nem kínál semmi olyasmit, ami miatt érdemes lett volna végignézni), Zombieland Saga (három rész alapján egyáltalán nem rossz idol cucc, és Mamoru Miyano FABULOUS benne mint mindig, de ja, nem a legsietősebb néznivaló), Tensei shitara Slime Datta Ken (u-isekai cucc ellenére kimondottan szórakoztató és nem feleslegesen komolykodó cucc, de úgy látszik hogy 24 részes lesz, úgyhogy inkább kivárom a végét), Senran Kagura Shinovi Master: Tokyo Youma-hen (első hat rész hellyel-közzel jobb lett mint vártam, de állítólag a második felében lejtmenetet produkál, úgyhogy nem tudom mi legyen ezzel.


És végül amelyre szerettem volna időt szakítani tavaly, de nem sikerült: Golden Kamuy, Sora yori mo Tooi Basho, Koi wa Ameagari no You ni, Kokkoku, Miira no Kaikata, Mahotsukai no Yome, Hero Academia S3, Uma Musume: Pretty Derby, Last Period: Owarinaki Rasen no Monogatari, Major 2nd, Cutie Honey Universe, Sirius the Jaeger, Happy Sugar Life, High Score Girl, Angolmois, Gaikotsu Shotenin Honda-san, Hinomaruzumou, Double Decker.

----------------------------

Abba egyébként nem fogok belemenni, hogy itteni topik viszonylatban is milyen volt az idei év, mert mindenkinek nyilván megvan a maga ízlése és érdeklődési területe, de magam részéről idén is csak azt tudom mondani, hogy merni kell kísérletezni, mert ki tudja miről marad le az ember mire az utolsó részt éppen adják.

[Leara]

Összeírtam, hogy milyen szezonosokat néztem tavaly és magam is meglepődtem azon, hogy többet, mint amennyinek tűnt: 27 (ebben mondjuk azok is benne vannak, amiket 1-2 rész után dobtam/parkolópályára tettem).

Amiket a leginkább szerettem (sorrend nem lényeg):
- Koi wa Ameagari no You ni: idén egész jól szerepeltek a romantikus cuccok, vagy legalábbis rég volt már olyan, hogy egy évben kettőt is ennyire megszeressek (bár a stílusuk teljesen más). Nagyon szerethető sorozat és sikerült jól hozzányúlnia egy olyan témához, ami akár rossz irányba is elmehetett volna.
- Wotaku ni Koi wa Muzukashii: és a másik romantikus cucc, ami elnyerte a tetszésemet. Szerettem a humorát, a szereplőket és ahogy bemutatta a felnőtt kockulásukat. Remélem, lesz belőle folytatás.
- Golden Kamuy: bár a második évadnak bőven volt hibája, mégis ez volt az a sorozat 2018-ban, amit hétről hétre vártam és rögtön megnéztem, amint kijött, ráadásul avattam belőle néhány új kedvenc karaktert. Hamarosan már tényleg belekezdek a mangába.
- Hoozuki no Reitetsu: Sono ni: erről nincs sok mondanivalóm, még mindig imádom, bár tény, hogy ebbe az évadba kevésbé jó sztorik kerültek bele... de hát Hoozuki rulez, na
- Piano no Mori: ettől kicsit többet vártam, azt hittem jobban beránt majd, de attól még szerettem és várom a második évadot.
- Harataku Saibou: már mindent elmondtatok róla előttem, nincs sok hozzáfűznivalóm. Nem az a maratonozós fajta sorozat, ez jó volt így heti egy réssze.
- Sora yori mo Tooi Basho: ezt mondjuk nem hetiben néztem, de örülök neki, jó volt pár nap alatt letudni. Valahogy nagyon át tudtam érezni, pedig én annyira nem vágyom abba a hidegbe...

Voltak elvárásaim, de csalódtam:
- Steins;Gate 0: nagyon gyenge az eredeti sorozathoz képest. Kár érte.
-Card Captor Sakura: Clear Card-hen: ez mondjuk simán van olyan bájos, mint a régi sorozat és összességében szerettem, csak hát nem jutottunk a sztoriban kb. sehova.
- Gintama folytatások: nem tudnám megmondani, miért, de valahogy egyre kevésbé tud lekötni. Jó, azért az utolsó rész elég sírva röhögős lett
- Shingeki no Kyojin 3: eleget fejtegettük már a topicjában, egyszerűen remek példa arra, hogyan kell egy többnyire jó alapanyagot rosszul adaptálni.
- Basilisk: Ouka Ninpouchou: ez annyiban különbözik a kategória többi "versenyzőjétől", hogy nem néztem végig, hanem valahol a felénél dobtam. A közelébe sem ér az eredeti sorozatnak.
- Banana Fish: annyi jót hallottam a mangáról, ennek ellenére hatalmas csalódás volt.

Végignéztem, de minek?:
- Violet Evergarden: nem mondom, hogy nem voltak jó pillanatai, de úgy érzem, nem sokat veszítettem volna, ha a második felét nem nézem meg.
- Grancrest Senki: na jó, itt legalább tudom, hogy azért tartottam ki, mert akartam már nézni valami fantasy animét... sajnos csak ilyen volt . Pedig lehet, hogy nem is lett volna rossz, ha nem száguldanak végig az alapanyagon.
- Tada-kun wa Koi wo Shinai: ennek szintén voltak jó pillanatai, de már most alig emlékszem rá, szóval akár ki is hagyhattam volna.
- Kakuriyo no Yadomeshi: erről már nem is tudok mit mondani, annyira felejthető volt.
- Amanchu! Advance: mivel anno az Aria első évada se rántott be, de a második már igen, ezért gondoltam, az Amanchu is kap még egy esélyt... de nem lett jobb.
- Kyoto Teramachi Sanjou no Holmes: egy sorozat a SEMMIRŐL. Mintha nem tudták volna eldönteni, hogy akkor ez most valami nyomozgatós legyen, vagy inkább slice of life és románc.
- Itou Junji: Collection: nekem ez nem horror, sokszor inkább vicces/nevetséges volt.

Amiket nem néztem végig:
- Karakai Jouzu no Takagi-san: két rész alatt sikerült megunnom ezt a formulát.
- Ginga Eiyuu Densetsu: Die Neue These - Kaikou: nem volt olyan rossz, mint vártam, de ha még egyszer kíváncsi lennék erre a sztorira, újráznám a régit. Mondjuk legalább a női karik itt sokkal jobban néznek ki.
- Grand Blue: nem jött be a humora.
- Yagate Kimi ni Naru: ez az egyetlen, amit később még lehet, hogy befejezek.

Biztos van olyan, amit nem említettem, de valószínűleg az is jelent valamit .

[higashikata]

Ooké, akkor ez azt jelenti, hogy ezeket lenne érdemes pótolni:

- Wotakoi
- Yuru Camp
- Golden Kamuy (az első évadnak biztos adnék esélyt)

Más esetleg? ^^"

~Vizsgaidőszak: Amikor a 100+-os animék is kívánatosabbak lesznek.

[SaiyaGin]

Idén (ahogy már tavaly se) nem néztem túl sok szezonos animét, de annak a néhánynak, amit láttam, a többsége alapvetően tetszett.

Pozitív meglepetés, amit lehet, hogy egyszer majd újra megnézek:
Számomra az év meglepetése az Angolmois: Genkou Kassenki volt, az utóbbi években kevés anime érte el, hogy faljam belőle a részeket. Egy hangulatában realisztikus, történetében az idő múlásával egyre inkább az „akár így is történhetett” vonalat erősítő sorozat, amely a japán történelem egy rövid epizódjáról szól. Nem tökéletes, de így is sajnáltam, hogy csak egy szezonos anime.
Double Decker! Doug & Kirill: akció-krimi-vígjáték, amelyben eleinte a vígjátéki elemek dominálnak, de még mielőtt túl soknak éreztem volna őket, komolyabbá vált a sorozat. Az utolsó részeket érzésem szerint eléggé összecsapták, nem éreztem azt, hogy az ekkor bekövetkező plot twist(ek) logikusan következtek volna az előzményekből. Ha lesz folytatás, nézni fogom.


Megnéztem, voltak jó pontjai, de nem hagyott bennem mély nyomokat:
SSSS.Gridman: a vége szerintem is összecsapott volt.
Planet With: ennek viszont a második fele tetszett jobban.
Shingeki no Kyojin Season 3: sosem tartoztam a SnK legnagyobb rajongói közé, de azért lekötött; alighanem azért, mert most már nem arról szól az egész, hogy

MEGÖLÖM AZ ÓRIÁSOKAT!!

Hinamatsuri: a poénok tetszettek, de Hina valószínűleg sosem fog a kedvenc anime-főszereplőim közé tartozni.
Dagashi Kashi 2: a történetnek jót tettek az új szereplők, a grafikaváltás azonban már kevésbé tetszett.
Mahou Tsukai no Yome: voltak jó pillanatai, de összességében némileg csapongónak éreztem.
Sirius the Jaeger: szórakoztató akció, jó grafikával.

Detective Conan - Zero the Enforcer: a tavalyi Conan-film elég jól példázta, hogy mennyit fejlődött a világ a DC manga és anime kezdete óta, amíg régen az ételes doboznak álcázott faxgép volt a menő technológia, és a korai filmek „hagyományos” sorozatgyilkosságokról szóltak ez a film már a drónokról, Internet of Things-terrorizmusról, és a japán állam különféle bűnüldöző szervezeteinek egymással való rivalizálásáról szólt.
Azon azért jót nevettem, amikor a kocsival a vonat tetejére ugrattak.

Megnéztem, de minek:
Kyoto Teramachi Sanjou no Holmes: ugyanazt gondolom, amit Leara írt
Violet Evergarden: szintén osztozom a többségi véleménnyel

Egyéb:
Fullmetal Panic! Invisible Victory: ez a sorozat egyszerre volt hatalmas pozitívum és csalódás is számomra. Az eredeti FMP életem első mechás animéje volt (meg úgy egyáltalán az egyik első anime, amit japánul láttam), így hatalmas nosztalgia él bennem iránta, így csak örülni tudok annak, hogy ennyi év után végre elkészült egy regényhű folytatás. A grafika problémái mellett azonban így se tudok elmenni, a rajzolás az idő múlásával csak egyre romlott, a CG-mechák és autók pedig a szememben istenkáromlással érnek fel. Az utolsó két résznek nagyon jót tett, hogy a stúdió kapott még egy kis időt a csiszolására, így aztán ugyanazzal a mosollyal az arcon néztem őket, mint a korábbi sorozatokat gyerekkoromban. A régi seiyuuk összeszedése és a régi háttérzenék leporolása szintén nagyot dobott a nosztalgián.
Gakuen Basara: az első részben még tetszett a koncepció, utána viszont már egyre kevésbé. Egyszer majd befejezem.
Hataraku Saibou: érdekes és élvezetes lenne, ha nem kellene kétpercenként megállítanom, hogy utánanézek egy elhangzott kifejezésnek. Egyszer talán folytatom majd.