Animék, amiket rossznak tartotok

Általánosságban az animékhez kapcsolódó témák.
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6177
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Titkos »

ElemenT írta:Tsukihime - nem néztem, pedig valami összekütés vam a FSN-vel meg a Kara no Kyoukai-al ami tervben van hogy megnézem.
A legfőbb kapcsolat az, hogy az eredeti készítő ugyanaz, vagyis mindhármat a Type Moon nevű játékcég adta ki, Tsuki és FSN játékként indult, Kara no Kyoukai mintha regény lett volna elsőként, de ennek még utána fogok nézni, és legfeljebb PM-ben megírom.
ElemenT írta:Shuffle - ezt sem néztem :( láttom 2 része van, mivel az elsöt nem nézted végig ezek szerint a másodikat el sem kezdted?
Ha az animére gondolsz, úgy van két része, hogy van a sima Shuffle sorozat, meg a Shuffle Memories, de ez utóbbi 99%-ban egy recap, ugyanis az utolsó rész kivételével csak annyit csináltak, hogy fogták a sima Shuffle jeleneteit, és lányonként rendezték őket, szóval egymás után vannak azok a részek, ahol Sia, Nerine, Kaede, Asa, Primula kapnak nagyobb szerepet, mivel ugye írtam is, hogy a sorozatban eléggé ömlesztve voltak. Mondjuk így sem lett jobb, mivel ugye nem teljes átdolgozásról, csak összevágásról van szó, pedig az ötlet jó lett volna, hogy megcsinálják ezt is a játék mintájára, mint az Amagamit. ^^" Ja, a Shuffle Memories utolsó részét viszont megnéztem, az egy jó kis kikapcsolódás fanservice-el megtűzdelve. XD Gyakorlatilag az eredeti sztorihoz semmi köze, kb. olyan, mint egy filler, és annyiról szól, hogy Rinék az istenek világában nyaralnak, de talán pont ezért tetszett, nem kavart be a fősztoriba. XD
ElemenT írta:School Days - Szerintem világos a Kedvenc anime/manga szereplőitek témáról hogy nem egy véleményünk van erröl az animeröl :)
Na igen. XD
ElemenT írta:Amagami SS - követem, elsö 4et meg is néztem, és ugy van ahogy hallotad megtörtént az elsö "reset".
Nagyon meg vagyok elégedve eddig, igaz hogy melepet ez a reset, meg nagyjábból az hitem ez lesz a második School Days, de nem úgy néz ki. Ami tetszik, hogy reális a kapcsolat!
Akkor azt hiszem megvan, hogy mit fogok nézni az Umineko után. :)
ElemenT írta: Akkor szeretnék még egy párat ajánlani amik nekem tetszetek :D
True Tears
Air
They Are My Noble Masters
Baldr Force Exe Resolution
Chaos;Head
Köszi. :) True Tears-t már döbben is dicsérték, tényleg el fogom majd kezdeni. Air-ről is csak jókat hallottam, meg eleve az a cég jó adaptációkat csinál, bár úgy hallottam, hogy azok azért is ennyire jók, mert gyakorlatilag a saját játékaikből csináltak animét. XD (Air, Clannad, Canon, utóbbiból természetesen a 2006-os, nem az a 2002-es borzalom XD)

They are my noble masters: Jé, én ezt egyszer már le is szedtem. XD Annyira mondjuk nem fogott meg, hogy végignézzem, de kellemes szórakoztató anime volt. :) Viszont nem tudtam, hogy ez játékból készült. Ha az anime közepes volt, akkor a játéktól lehet, hogy oda-vissza leszek, szóval utánanézek, hogy van-e belőle fordítás vagy ilyesmi, kösz. XD A Baldr-ről nem is hallottam, a Chaos;Head-et pedig kinéztem magamnak, talán épp az tartott vissza, hogy tudtam, hogy játékból készült, és féltem, hogy ezt is elszúrják, de akkor lehet ebbe is belekezdek majd. :)
Kép
Avatar
ElemenT
Profi
Profi
Hozzászólások: 204
Csatlakozott: 2009.04.05. 23:31
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Vajdaság, Temerin
Kapcsolat:

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: ElemenT »

Titkos írta:True Tears-t már döbben is dicsérték, tényleg el fogom majd kezdeni.
Csak nehogy olyan csapdába esél mint általában én szoktam, hogy agyonra dicsérik az animet, rakás személy hajt hogy nézem meg. Ilyenkor automatikusan olyasmit várok ami lehet hogy nem is lehetséges és a végén meg csalódok benne ....
Titkos írta:Air-ről is csak jókat hallottam, meg eleve az a cég jó adaptációkat csinál, bár úgy hallottam, hogy azok azért is ennyire jók, mert gyakorlatilag a saját játékaikből csináltak animét. XD (Air, Clannad, Canon, utóbbiból természetesen a 2006-os, nem az a 2002-es borzalom XD)
Az Air-el kapcsolatban csak annyit mondok, hogy nagyon szép anime!
A Kanon-t érdekes módon, de még nem néztem ... de ha fogom a 2002est is megnézem :)
Titkos írta: They are my noble masters: Jé, én ezt egyszer már le is szedtem. XD Annyira mondjuk nem fogott meg, hogy végignézzem, de kellemes szórakoztató anime volt. :) Viszont nem tudtam, hogy ez játékból készült. Ha az anime közepes volt, akkor a játéktól lehet, hogy oda-vissza leszek, szóval utánanézek, hogy van-e belőle fordítás vagy ilyesmi, kösz. XD A Baldr-ről nem is hallottam, a Chaos;Head-et pedig kinéztem magamnak, talán épp az tartott vissza, hogy tudtam, hogy játékból készült, és féltem, hogy ezt is elszúrják, de akkor lehet ebbe is belekezdek majd. :)
Én a They are my noble masters-t eppen olyan akkor néztem mikor ilyen harem-os trippben voltam, és akkor olyan jó volt, szerintem ha újranézném nem tetszene annyira :)
A Chaos;Head sokaknak nem tetszet, de nekem bejött, no igaz nekem se tetszet annyira de csak a vége miat. No de te majd eldöntöd saját magadnak hogy mi is a jó és mi a nem :)
The world is my country, science is my religion.

Kép
Avatar
Kazuya
Gyakorlott
Gyakorlott
Hozzászólások: 79
Csatlakozott: 2008.07.03. 22:24

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Kazuya »

Nemrég megnéztem az Angel Sancturaryt de valami borzalmasan rossz egy anime. Testvéri szerelem, egy kissé yaoi gyanús részlet. A történet szó szerint unalmas volt, nem tetszett. Idén ez a legrosszabb anime amibe belenéztem. ::jcrazy::
Avatar
Péter
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 787
Csatlakozott: 2010.07.17. 14:29
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Péter »

_Anime Wynter_ írta:Nemrég megnéztem az Angel Sancturaryt de valami borzalmasan rossz egy anime. Testvéri szerelem, egy kissé yaoi gyanús részlet.
Na, úgy látszik csak nem én vagyok itt az egyetlen hóember, aki nem esett hasra ettől a "hihetetlenül egyedi remekműtől". :)
Kép
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Az Angel Sanctuary anime sz@r, csak a sztori töredékét dolgozza fel, és azt is durván megvágva, aki nem olvasta a mangát az gyak. nem ért belőle semmit. Gondolom kedvcsinálónak szánták a mangához, de max. kedv elvevőnek jó.
Kép
Avatar
Péter
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 787
Csatlakozott: 2010.07.17. 14:29
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Péter »

Hogy a manga milyen, azt nem tudom, különösebben nem is érdekel, ha nem tetszik egy anime, nem fárasztom magam a mangával feleslegesen. Az EL animu is csak a manga felét dolgozza fel, más téma, hogy a manga egy paraszthajszálnyival sem képvisel jobb minőséget, csak tovább nyújtja a storyt.

Yuki Kaori "műveibe" egy fikarcnyi eredetiség vagy mélység sincs, ellenben kiváló marketing érzéke van, pontosan tudja, hogy egy random tabu téma feszegetésével bármilyen sz@rt el lehet adni. Minél gyengébb lábakon áll a cucc, annál durvább perverzióval szórja meg, mert van egy masszív fangirl réteg, akik ezt előszeretettel bekajálják.
Kép
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Csak úgy kíváncsiságból, hány Yuki Kaori mangát olvastál eddig?
Kép
Avatar
Péter
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 787
Csatlakozott: 2010.07.17. 14:29
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Péter »

Például a Ludwig Revolution-t, ami egyesek szerint piszok eredeti, aztán meg mégsem. Elhiszem, hogy van aki szerint amit Kaori csinál művészet, szerintem meg fanservice azoknak akik vevők a beteg perverziókra... ők nyilván elégedetten állnak fel egy-egy mangoja elől. Egyébként off a téma, úgy hogy nem is forszírozom tovább.

Rossz anime szerintem a Kai Doh Maru... engem pár perc után totál lehangolt. Grafikáját is sokan éltették, hogy milyen "sajátságos" de inkább csak olyan volt, mint ha valaki egyszerűen csak maxra húzta volna fényerőt. Láttam pár 2001-ben készült animét és ovát, de ez az egyik legcsúnyább.
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2526
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Péter írta:Rossz anime szerintem a Kai Doh Maru... engem pár perc után totál lehangolt. Grafikáját is sokan éltették, hogy milyen "sajátságos" de inkább csak olyan volt, mint ha valaki egyszerűen csak maxra húzta volna fényerőt. Láttam pár 2001-ben készült animét és ovát, de ez az egyik legcsúnyább.
Nah! Tudunk mi egyetérteni, ha akarunk. :D

Kábé nekem is ez a véleményem; egy vérunalmas, semmitmondó, "többnek állítom be magam, mint ami vagyok" OVA. Fail.
Avatar
Péter
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 787
Csatlakozott: 2010.07.17. 14:29
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Péter »

Junchi írta:Nah! Tudunk mi egyetérteni, ha akarunk. :D

Kábé nekem is ez a véleményem; egy vérunalmas, semmitmondó, "többnek állítom be magam, mint ami vagyok" OVA. Fail.
Most azért mert az Utena kapcsán nem értünk egyet, még nincs veled semmi bajom, Wagnerrel jobban oltottuk egymást a Hellsing kapcsán. =)

Amit még nem bírtam az a Blue Gender... őszintén szólva nem tudom ezt mégis hogy gondolták a Starship Troopers, Alien filmek után, hogy mi újat tudnak még mutatni? Nem félelmetes, nem izgalmas, lagymatag kártevőirtás. :neutral:
Kép
Avatar
Andro
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1823
Csatlakozott: 2003.07.27. 13:14
Nem:
Tartózkodási hely: sajnos még mindig nem Tokióban :(
Kapcsolat:

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Andro »

Elfen Lied - kevés ennél értelmetlenebb és rosszabb animét láttam életemben.

Naruto - tömegcikk, divatanime, sablonos rétestészta

Bleach - dettó

Soul Eater - grafikailag is nulla, nemcsak történetileg.
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6177
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Titkos »

SE-t eleinte utáltam (erről mondjuk a kezdeti hype is tehetett), viszont később a magyaron végignézve engem lekötött, jól szórakoztam, a vége felé már kifejezett izgalommal vártam az aktuális részeket. :) Mondjuk igazad van, a történet nem nagy szám, a karakterdizájn szerintem is ocsmány, de pl. azért az animációban igencsak visszaköszönt a megszokott BONES-minőség. :D Mondjuk én a poénok miatt néztem, komolyan venni nagyon ritkán sikerült, de jókat röhögtem. XD Ja, és aki utálja, még az is örülhet, hogy 51 rész alatt letudták, lehetett volna ebből is rétestészta baromság, szerencsére nem lett, a BONES még egész ügyesen zárta le a sztorit. (Tényleg, ha az anime sztorija nem jött be, a mangába bele se' olvass, még most is fut, és sokkal "szétesettebb" az egész, az már nekem sem jött be semmilyen szempontból.)
Kép
Avatar
Andro
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1823
Csatlakozott: 2003.07.27. 13:14
Nem:
Tartózkodási hely: sajnos még mindig nem Tokióban :(
Kapcsolat:

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Andro »

Mariko írta:Az Angel Sanctuary anime sz@r, csak a sztori töredékét dolgozza fel, és azt is durván megvágva, aki nem olvasta a mangát az gyak. nem ért belőle semmit. Gondolom kedvcsinálónak szánták a mangához, de max. kedv elvevőnek jó.
Az OVA-t én is borzalmasnak találom. Az első három és fél kötetből ragad ki jeleneteket. A manga 1000000X jobb! Azt imádom! A testvérszerelem meg nem izgat benne, mert nem tekintem mérvadónak.

Mellesleg én imádom Kaori Yuki műveit, tudhat valamit a nő, és igen, shoujo mangákat rajzol, így elsősorban lányok és fiatal nők olvassák. Én olvastam tőle a Ludwig Kakumeit, Angel Sanctuaryt, a Nejit, a Sivatagi királyságot, a Cruel Fairytales-t, az Angel Cube-ot, és természetesen a Boy Next Doort. Ja kihagytam a Die to Live no Endorphine-t. Mindet élveztem eddig. Kiváncsi vagyok, mikor fog új mangát kiadni. Marketingfogás? Lehet. De vannak benne eredeti ötletek, amik sok rajongók megfognak. Vagy ha az nem, akkor a grafika, ami egy az egyben lenyűgöző. Szeretnék úgy razolni, mint ő. Csak a tehetség hiányzik belőlem.

De nem akarok veszekedni, mert aki nem szereti, nem szereti. Én is van, amit kifejezetten utálok, de nem szoktam ezen összeveszni senkivel.
Kép
A mordályos nyul
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1889
Csatlakozott: 2006.11.12. 11:53
Nem:
Tartózkodási hely: Kő alatt

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: A mordályos nyul »

ElemenT írta: Tsukihime - nem néztem, pedig valami összekütés vam a FSN-vel meg a Kara no Kyoukai-al ami tervben van hogy megnézem.
A Kara no Kyoukai regény olyasmi, mint valami Tsukihime-prototípus, nagyon sok elemet átvettek a regényből a készítők a Tsukihime játék készítéséhez. A főszereplő neve, képessége, és a két férfi főszereplő kinézete pl.
A FSN pedig elvileg ugyanabban a világban játszódik, de ezt személyesen nem tudom megerősíteni, mivel azt még nem játszottam, de okosabbaknak elhittem. :)

A Kai Doh Maru-hoz annyit, hogy biztos sokkal érdekesebb olyanok számára, akik ismerik a Kintoki-legendát, és a filmben szereplő valós történelmi személyeket, és egyéb felvonultatott kulturális elemet.

Hogy ON is legyek:
Black Blood Brothers. Hihetetlenül felhúzott ez az anime... Egyszerűen béna volt.

Get Backers. Jó is lehetett volna, volt benne potenciál, de nagyon nem sikerült neki, leragadt a "meg sem erőltettem magam"-shounen szintjén. Bárcsak nő írta volna...

A mangához képest a Rosario to Vampire nézhetetlen. Amin meg szoktam döbbenni, akárhányszor szembesülök vele: vannak női(!!!!) rajongói. Egyik lányismerősöm kedvenc animéjeként tartja számon. Én meg csak állok döbbenten, és nem akarom elhinni. Mindenesetre ezen kívül még egy animét sem pontoztam le MAL-on "unwatchable"-re.
Avatar
Andro
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1823
Csatlakozott: 2003.07.27. 13:14
Nem:
Tartózkodási hely: sajnos még mindig nem Tokióban :(
Kapcsolat:

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Andro »

Pedig nekem egy ismerősöm nagyon ajánlotta a Tsukihimét, hogy milyen jó, meg minden. De ezek után már nem tudom. Lehet belenézek majd, és eldöntöm.
Kép
Avatar
Cruel Angel
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2036
Csatlakozott: 2003.11.17. 14:33
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Két hely között valahol / e két hely Mennyország s Pokol

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Cruel Angel »

Andro írta:Pedig nekem egy ismerősöm nagyon ajánlotta a Tsukihimét, hogy milyen jó, meg minden. De ezek után már nem tudom. Lehet belenézek majd, és eldöntöm.
Lehet, hogy az ismerősöd nem a Tsukihime ANIMÉT ajánlotta.
Kép
Avatar
Andro
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1823
Csatlakozott: 2003.07.27. 13:14
Nem:
Tartózkodási hely: sajnos még mindig nem Tokióban :(
Kapcsolat:

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Andro »

Asszem a mangát ajánlotta. De az animét is látta. Már nem tudom biztosan. ^^
Kép
A mordályos nyul
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1889
Csatlakozott: 2006.11.12. 11:53
Nem:
Tartózkodási hely: Kő alatt

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: A mordályos nyul »

Várj, lemaradtam, ki mondta, hogy a Tsukihime rossz? :shock:

Mondjuk tény, hogy aki játszott a játékkal, annak nem szokott tetszeni (ha jól tudom a teljes játék kb. 1/20-ad részét dolgozza fel...) de akik azt nem ismerik, azoknak szokott tetszeni. (Mivel én játszottam a játékkal, egyelőre nem mertem megnézni, de listán van. Sajna a játékhoz képest nem jön be a karakterdizájn sem, de mindenképp megnézem egyszer)

*visszakeres* Ja, igen, Titkos. De ez tényleg csak a játékhoz képest, szóval ha valaki nem játszott vele, annak simán tetszhet, nem tudom.
Avatar
Andro
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1823
Csatlakozott: 2003.07.27. 13:14
Nem:
Tartózkodási hely: sajnos még mindig nem Tokióban :(
Kapcsolat:

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Andro »

Én egyiket sem ismerem. :D
Kép
Avatar
Péter
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 787
Csatlakozott: 2010.07.17. 14:29
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Péter »

Ezt a Tsukihime cuccot Lunar Princess néven ismerem, a Melty Blood kapcsán, ami szvsz nem nagy szám, vannak nála mérföldekkel jobb bunyós gamek, lásd King of Fighters, vagy PC-re ott a Mugen.

Gameből anime dolognak meg általában fail szokott a vége lenni, lásd Yoake Mae yori Ruriiro na. Az ominózus káposztaszeletelős jelenet már szinte legendának számít, igazi animation fail szimbólum. =)
Kép
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Andro írta:Az OVA-t én is borzalmasnak találom. Az első három és fél kötetből ragad ki jeleneteket. A manga 1000000X jobb! Azt imádom! A testvérszerelem meg nem izgat benne, mert nem tekintem mérvadónak.
Ezzel én is így voltam. Az anime teljesen leragadt a "Jaj ne, szerelmes vagyok a húgomba, és ezért pokolra jutok!" témánál, míg a manga egyáltalán nem erre volt kihegyezve, sőt ez a szál elég hamar a háttérbe is szorult, onnantól pedig már nem volt nehéz ignorálni. ^^
A mordályos nyul írta:A Kai Doh Maru-hoz annyit, hogy biztos sokkal érdekesebb olyanok számára, akik ismerik a Kintoki-legendát, és a filmben szereplő valós történelmi személyeket, és egyéb felvonultatott kulturális elemet.
Ott a pont! Persze ez még nem mentség a grafikára, én néha alig bírtam kivenni, hogy mi is történik éppen a képernyőn. Egyszer az olvastam valahol, hogy volt akik lesötétítette a monitort és úgy nézte végig. XD
Kép
Avatar
Andro
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1823
Csatlakozott: 2003.07.27. 13:14
Nem:
Tartózkodási hely: sajnos még mindig nem Tokióban :(
Kapcsolat:

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Andro »

Mariko írta:
Andro írta:Az OVA-t én is borzalmasnak találom. Az első három és fél kötetből ragad ki jeleneteket. A manga 1000000X jobb! Azt imádom! A testvérszerelem meg nem izgat benne, mert nem tekintem mérvadónak.
Ezzel én is így voltam. Az anime teljesen leragadt a "Jaj ne, szerelmes vagyok a húgomba, és ezért pokolra jutok!" témánál, míg a manga egyáltalán nem erre volt kihegyezve, sőt ez a szál elég hamar a háttérbe is szorult, onnantól pedig már nem volt nehéz ignorálni. ^^
Sokan mégis leragadnak a testvérszerelmnél, és hogy emiatt nem nagy durranás a sztori. Nem tudom, nekem az egyik kedvenc mangám, és nem azért, mert két testvér szerelmes egymásba.
Kép
Avatar
Kazuya
Gyakorlott
Gyakorlott
Hozzászólások: 79
Csatlakozott: 2008.07.03. 22:24

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Kazuya »

Bleach: Agyonfanolt divatszar, tömeges karaktergyár, unalmas fillerözön, és a többi. Első 50-60 epizód elment, de onnantól...

Naruto: Nem bírtam ezt a sorozatot, még az elejét se. Kábé a 40. vagy az 50. epizódtól szászúke emóról szól a sorozat, hogy milyen szar az élete, és kiakarja nyírni a bátyját. Egy idő után abbahagytam, mert nem érdekelt, unalmas volt hogy állandóan szászúkét mutogatták... Meg amúgy is alapból szar sorozat.>_>

Hellsing: Végig untam az összes epizódját. Unalmas volt. Ennyi elég is.

Soul Eater: Hatalmas baromság. Az Excaliburos epizódnál hagytam abba. Nem bírtam továbbnézni. Szar. A végét meg kispoilerezték nekem, szóval nem maradtam le semmi egetverő dologról.
Avatar
Andro
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1823
Csatlakozott: 2003.07.27. 13:14
Nem:
Tartózkodási hely: sajnos még mindig nem Tokióban :(
Kapcsolat:

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: Andro »

Hellsing kivételével egyetértek. Kb. ugyanezeket az okokat soroltam fel.

Bleach és Naruto a japán Barátok közt, ahogy az Antifaces mondta. XD
Kép
Avatar
anubys
Kamisama
Kamisama
Hozzászólások: 2548
Csatlakozott: 2005.08.16. 14:12
Nem: Férfi

Re: Animék, amiket rossznak tartotok

Hozzászólás Szerző: anubys »

Hellsinggel én is úgy voltam, hogy egy pillanatra nem értettem, miért sztárolják annyira. Szerencsére azért érdekelt a dolog annyira, hogy az Ultimate-be is belekezdjek, na az fényévekkel jobb.
Jelenleg nézem: Rebuild of EVA movies, Hellsing Ultimate
Válasz küldése