Új animék - frissen, ropogósan =)

Általánosságban az animékhez kapcsolódó témák.
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Mostanság az én látogatásaim is megritkultak, de aktivitásnak jó lesz a szezonos értékelőm. Elég kevés sorozatot követek, aztán ez még változhat, mert tervezek még néhányba belenézni. Íme a listám! :)

Captain Earth
Nos, azt kell mondjam nagyon bejött az első rész. Nem számítottam rá, hogy ilyen lesz, de ezzel a visszaemlékezéses módszerrel kellően fenn tudták tartani az érdeklődést. Kíváncsi vagyok rá, hogy innen merre viszik tovább a történetet. Az alapfelállás hasonló és van egy olyan érzésem, hogy ez is inkább a nehezebben emészthető, filozofálgatós mecha animék közé fog tartozni, de aztán lehet mellé nyúltam. A karakterek ábrázolását még szokni kell, a hátterek viszont gyönyörűek, ami nem csoda, hiszen a P.A.Works közreműködött. Daichi nekem szimpatikus volt, megvan a maga esze és tetszik a dolgokról alkotott fogalma. A zenét szintén eltalálták, az ének rettenetesen tetszett, már alig várom a teljes verzióját. Az OP nem igazán az én stílusom, de ez majd csak a következő részben fog eldőlni, amikor animációval együtt látom. A mechák jól néznek ki, visszanyúltak a klasszikus kinézethez, ami nem baj, legalább is szerintem. A Star Driver csapata dolgozik rajta, amit még nem láttam, szóval összehasonlítani nem tudom a kettőt, de valahogy úgy érzem jobban jártam így.

Mahouka Koukou no Rettousei
A leírás alapján félve kezdtem neki, mert ugyan az alapötlet rendkívüli módon megtetszett, de szerepelt benne a testvérszerelem, amit nem igazán kedvelek. Valóban ez volt az egyik leggyengébb pontja a résznek, szóval ezt nagyon szívesen kivenném belőle, a húgica áradozásai nélkül is tökéletesen meglennék. Az összes többi elem viszont rendkívül erős volt, különösen a grafika jött be. Külön kiemelném a harcokat, szerintem a legtöbb verekedős sorozat sírva menekülne, ha ezt meglátná. Már az első részben olyan harcművészeti mozdulatokat beletettek, hogy fél óráig kerestem az állam. A világ is kellően el lett magyarázva, érdekesen indult, hiszen lezavartak egy 3. világháborút és csupán 3 milliárd ember élte ezt túl, vagyis a népesség több, mint fele odaveszett. Aztán a mágikus képességek is rohadt jól vannak megcsinálva, pedig még csak ízelítőt kaptunk ebben a részben. Tatsuyát megkedveltem és szerintem a többiekkel sem lesz komoly problémám, kivéve talán a húgot, de őt már fentebb említettem. Ha tartani tudják ezt a színvonalat, akkor egy pöpec animét fognak prezentálni nekünk. Az OP nagyon tetszik, de ez nem csoda, hiszen Lisa énekli.

Black Bullet
Fú, nagyon vegyes érzésekkel álltam fel az epizód után! Egyrészt baromira bejön az alapszituáció, még ha az eredetiség legkisebb jelét sem mutatja, hiszen megint furcsa lények szomjaznak emberi vérre. Másrészt megint beleerőltették a pattogó és idegesítő loli szereplőt, aki eléggé rontott az élvezeti faktoron. DE! Ugyan nem árultak el minden részletet, mégis kellően alaposan felvezették az egész szituációt. Kaptunk háttér információkat, amiket normálisan levezettek, nem csak úgy bedobtak pár jól hangzó mondatot. Nekem nem kell minden részletet átölelő magyarázat, azt viszont tudom értékelni, ha van mihez visszanyúlnom, amikor már bonyolódik a történet. És itt pont ez történt, ugyanis a Gastreák keletkezését, gyenge pontjait, egyéb dolgait már az első részben elmondták, tehát nem fogom légből kapottnak érezni a legyőzésüket. Igazából Enju-ból visszavehetnének egy kicsit, mert a tipikus "mászom a főhősre, mert csak" karakter, pedig még általános iskolás. Persze a hibrid lények csak cuki kislányok lehetnek, hiszen őket lehet igazán sajnálni, a fiúkat nem. :P A grafika bejön, a zenék nem különben. Ezt biztosan nézni fogom tovább, hacsak Enju nem fog az idegeimre menni idejekorán.

Gokukoku no Brynhildr
Ahhoz képest, hogy csak a poén kedvéért kezdtem el nézni, egészen bejött. Az iskolai környezet sajnos magával hozza a perverz poénokat is, de ettől eltekintve tetszett. Bár vagy egy olyan érzésem, hogy később ki fog derülni Kuroneko és Kuroha Neko egy és ugyanaz a személy. Ryouta egyelőre nem tűnik különleges főszereplőnek és az OP-ED páros alapján csak az összefogó hím szerepét fogja játszani. Amikor a figyelmeztetés ellenére elindult az esőben, majdnem lefejeltem az asztalt. A mágia itt is inkább tudományos, kicsit fantasy beütéssel, úgyhogy bízom egy jó kis kevert műfajban. Amúgy a csillagászat engem is érdekel, szóval kíváncsi leszek ezt vajon hogyan kötik bele a történetbe. Valamint az OP kellően érdekesre sikerült, emiatt bízom benne, hogy nem egyszerű hárem lesz belőle. Az első rész alapján mondjuk messzemenő következtetéseket még nem vonnék le, arra elég volt, hogy fenntartsa az érdeklődésemet és adjak még pár résznyi esélyt a sorozatnak.

Sidonia no Kishi
Ezt az animét vártam legjobban a szezonból és azt kell mondjam, hogy elégedett vagyok az első résszel. Igazából csak a rajzolással volt egy kis gondom, mert ezt konkrétan 3DCG-vel készítették. Emiatt sokan húzhatják a szájukat, de nekem addig nem okoz orbitális problémát, amíg még embernek néznek ki a karakterek és nem kapok szemrákot a villódzó csilivili designtól. Szerencsére itt nem ez a helyzet, és ahogy néztem a manga se egy kimagaslóan szép rajzolású alkotás. A történetet szépen felvezették, örültem neki, hiszen magyarázatokat is adtak bőven. Itt tanóra keretében zajlottak bizonyos magyarázatok, tehát még azt sem lehet mondani, hogy légből kapott, bedobált információk. Szerencsétlen Nagatét nagyon sajnáltam, főleg azért, amiken át kellett mennie. Tetszett a realitás, vagyis mivel mélyen a hajó gyomrában élt, szakadt ruhát hord, kénytelen ételt lopni és nem ért semmit abból, ami körülötte zajlik. Pont jó volt, hogy majdnem az egész részt tulajdonképpen az ő szemszögéből láttuk, ahogy megismerte a világot. A végén még Sidonia kinézetét is megmutatták. A Gaunák elég creepy kinézetet kaptak és ahogy néztem, humanoid jellegeket is hordoznak magukon a faj egyes képviselői. (Aztán lehet, hogy mindegyik, de ez később valószínűleg úgyis kiderül.) A karaktereket egyelőre nem annyira mutatták be, mert főleg Nagate kapott szerepet. Az már most látszik, hogy barátai és riválisai is lesznek. Az nem tetszett, hogy ennyire ellenségesen kezelték a többiek, látszik rajta, hogy bele kell tanulnia a társadalmi szerepeibe. Az opening nagyon jó lett, Angela igazán kitett magáért, a váltakozó ütemű és hangszínű zene igazán jól illik ide. Az ending is jó, bár azt még többször meg kell hallgatnom, hogy igazán megszeressem. Az aláfestő zenékkel sem volt gondom, azok szintén jól sikerültek.

Amiket dobtam egy rész után.

Kenzen Robo Daimidaler
Csak azért érdekelt, mert mechának volt beharangozva, illetve az alapötletet kellően betegnek találtam. Úgy álltam hozzá, hogy nem fogom komolyan venni és reméltem hozni fog egy bizonyos hangulatot. Sajnos alaposan mellélőttem, úgy kb. a rész felénél már felsejlett bennem a gondolat, hogy végig fogom-e nézni tekerés nélkül, vagy muszáj lesz a végére húznom a csúszkát. A tizenkettő egy tucat ecchi iskolapéldája, amibe megpróbáltak némi akciót és plotot belecsempészni, de inkább a szokásos mellek, kivillanó bugyik kombinációját láthattam. Mindezt megfejelték azzal, hogy a főszereplő srác úgy tudja előhívni a különleges képességét (amit mellesleg igen találóan H-Ero particles-nek neveznek), hogy előtte jól megfogdossa a csajok melleit. Ha még ez sem lenne elég, az ellenség valami mutáns pingvinember faj, aminek a tagjai legalább ugyan olyan perverzek, mint a srác, ha nem jobban. Átkutatják a szobáját, de csak addig jutnak el, hogy pornómagazint olvassanak. Persze ott van még a farkuk, ami elöl van és feláll... Most inkább nem részletezném ezt. Persze ettől még lehetne poénos, csakhogy még röhögni sem tudtam rajta, mert minden idegesített ebben az egy epizódban. A rajzolás elég gagyi, a mecha nem különben, szóval semmit nem tudok felhozni az anime megnézése mellett.

Fuun Ishin Dai Shogun
A másik beszívott stílusú cucc, amit kinéztem magamnak a szezonból, de ez is repült a kukába az első rész után. Igazából még elment volna, ha kicsit jobban ráfekszenek az animációra, mert ez így alsó hangon is borzalmas. Ennél még a Wizard Barristers ominózus része is jobban nézett ki. ^^" Sír is rendesen a szám, mert különben gyönyörű a karakterdesign, öröm volt ránézni. Amúgy annyira nem fog hiányozni, a Nobunagával is le vagyok maradva, pedig az még bejön, mert az ökörködés mellett vannak komolyabb akciózós részei. A főszereplő a tipikus forrófejű kölyök, aki mindenkit végig akar verni, hogy ő legyen a legjobb. A gyilkos is leginkább csak poénnak volt odarakva, mert 17 éves szűz fiúkat ölni egészen vicces stílusra vall. Jó, tudom a főszereplőt kereste, aki azért tudja irányítani a szuper mechát, mert még szűz. :o_O: Csöcsök persze vannak benne, de ezt nem ellensúlyozza semmi, amiért megérné néznem. A mechák egyébként jól néztek ki, inkább ezeket bámulnám, mint a Daimidaler izéjét, ha lenne valami normális mozgásuk. Viszont a nagyi rendesen badass volt, főleg a szemkötőjével, meg a stílusával, sokat dobott az epizódon.

A JoJo's Bizarre Adventure legújabb évadára is rávettek, de ezt még erősen emésztenem kell, szóval majd később írok róla. A Love Live S2-ről se tudok nagyon mit írni, csak azt, hogy egyelőre hozza az első évad színvonalát és jó sok ének van benne. Aztán, ami még érdekel a szezonból a Break Blade, amit egyelőre csak raw-ban tudok nézni, de nem zavar, illetve az Atelier játékból készült anime adaptáció, amit szintén nem találtam torrenten (vagy csak elkerülte a figyelmem). Talán a Mekaku City Actors-ba is belenézek, a supernatural műfaj felkeltette az érdeklődésemet. Később lesz még egy mecha, az M3 ~Sono Kuroki Tetsu~, annak is adok egy résznyi esélyt.
Kép
Avatar
Cruel Angel
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2036
Csatlakozott: 2003.11.17. 14:33
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Két hely között valahol / e két hely Mennyország s Pokol

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Cruel Angel »

Sidonia Lovagjai 1-2:
Rui fentebbi ajánlására megnéztem az első részt a múlt héten. Kicsit fájdalmasnak éreztem, hogy full CG, de gondoltam azért még adok neki esélyt. A másik pozitívum, hogy a Sidonia belsejének dezájnja, meg itt-ott a fejek határozottan hasonlítottak a nekem kedves BLAME! manga sorozat látványvilágára. Mivel ez némileg a második rész folyamán is kezdett előjönni gondoltam majd ha megnéztem majd gyorsan utána nézek, hogy nem véletlenül Nihei-sensei keze van a dologban. ... Aztán meg lett említve a rész második rész kétrharmadánál a Toha Heavy Industries és nem kellett utána néznem. víí~ Így már egész bizonyosan nézni fogom. *-*
Kép
Avatar
paTKany
A 8. Aasu
A 8. Aasu
Hozzászólások: 803
Csatlakozott: 2003.07.16. 18:19
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Aasu residence

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: paTKany »

Rui-chan írta:Gokukoku no Brynhildr
A mágia itt is inkább tudományos, kicsit fantasy beütéssel, úgyhogy bízom egy jó kis kevert műfajban. Amúgy a csillagászat engem is érdekel, szóval kíváncsi leszek ezt vajon hogyan kötik bele a történetbe.
Spoilereznék kicsit, mielőtt valaki nekiállna nézni, mert érdekli a csillagászat. Ez a történet egy véres darabolós guro, a csillagvizsgáló csak egy díszlet.
Kép
Marvelous
Haladó
Haladó
Hozzászólások: 38
Csatlakozott: 2012.01.11. 23:06
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: a GokaiGalleon fedélzetén
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Marvelous »

én kettőt mindenképpen kilőttem magamnak

1. Soul Eater Not!:

Nos, halvány segéd fingom sincs, milyen volt az eredeti, de az biztos, hogy ezt is érdemes megnézni, ha meg még nem láttad az eredetit, akkor meg nem biztos, hogy szükséges azt látni, hogy ezt megértsd. Persze az egésznek a hátterével nem árt tisztában lenni, de ez eleve egy teljesen új történetet indít.

Én eleve úgy vagyok ezzel, mint ahogy a Kiddy Girl-And-el voltam a Kiddy Grade után. Talán nem ugyanaz a feeling, mint az eredeti, de kit érdekel? A lényeg, hogy tudod-e élvezni, miközben nézed. Mivel eleve egy más stúdió készíti és mások a főhősök is, ez igazából nem igazán izgat. Nekem az élmény a lényeg, és egyelőre nagyon jól szórakozok. Érdemes megnézni.

2. Kanojo ga flag wo oraretara:

Ami ezt az animét illeti, nekem csak annyi hozzáfűzni valóm van, hogy aki bármilyen kivetni valót talál a Zászlós dolog témába foglalásában, az nem az animét nézi, hanem hibákat keres. NE tegyük!

Ami a szereplőket illeti, hát a szereposztás fenomenális. Egy fiú és sok-sok lány, ez csak a móka alapja lehet. Amit a legjobban szeretek ebben a műfajban, az épp az a tény, hogy ez a sok lányos dolog adja a komikum nagy részét. Márpedig ebben a sorozatban nem csak sok, de még ráadásul szép lányok is vannak.

Ami a zászlós alapötletet illeti... Végre valami változatos téma ebben a műfajban is, na!

Összességében, mikor kifutott a Chuunibyou demo Koi ga Shitai Ren!, én azt hittem, már nem lesz olyan anime ebben az évben, de legalábbis ebben a szezonban, amin jól fogok szórakozni, de szerencsére kellemesen csalódtam.

Ami pedig az Ongoing, új évaddal jelentkezőket illeti:

1. Cardfight !!! Vanguard Legion Mate Hen:

Az alapötlet, hogy az eddigi főhőst kiteszik a képből, és egy új, minden eddiginél veszélyesebb ellenséget tettek bele, valamint Kainak adták a főhős helyét... Nos először veszélyesnek hittem, de miután már 6 rész lement, annyira már nem is tűnik hülyeségnek. Remélem ez lesz az utolsó évad, mert kár lenne tovább húzni a dolgot.

2. Yugioh Arc-V:

Amikor bejelentették, hogy lesz újabb sorozat, akkor kicsit vegyes érzelmeim voltak. Egy részről örültem, hogy a Zexal végre valahára véget ér, mert az minden volt, csak jó nem... Konkrétan 14 rész után hányni tudtam volna.

A másik dolog viszont az volt, hogy amióta Takahashi Kazuki egyáltalán semmilyen közösködést nem vállal a sorozat készítőivel, azóta katasztrofálisan fos volt az egész.

Szerencsére az első 1.5 rész alapján, amit eddig volt időm megnézni, nem is olyan rossz ez. Jó, tény hogy a főhős egy bohóc, aki saját magából csinál hülyét, de az is igaz, hogy már az első rész végén bemutatja, hogy mire is képes valójában. És el kell mondjam, hogy ez a Pendulum dolog nem is olyan rossz. Már várom a folytatást.

Egyelőre ennyi a megfigyeléseim halmaza.
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

paTKany írta:Spoilereznék kicsit, mielőtt valaki nekiállna nézni, mert érdekli a csillagászat. Ez a történet egy véres darabolós guro, a csillagvizsgáló csak egy díszlet.
Miután megtudtam, hogy a manga az Elfen Lied alkotójától van, valahogy ezen nem lepődök meg. :dirr: Amúgy már a második részben is voltak érdekes dolgok, az egyik lány simán feloldódott, amikor kihúzták a tarkójából azt a cuccot.

JoJo's Bizarre Adventure: Stardust Crusaders
Mint az egész JoJo univerzummal frissen ismerkedő egyén elmondhatom, hogy egészen bejön. Ehhez mondjuk hozzájön, hogy a szereplőknek a badass-ség alatt azért van jelleme és nem csak üres macsóskodásból áll az egész. Jotaro egészen meg tud lepni bizonyos pillanatokban. (Na igen, nekem pl. nem tetszett a Hokuto no Ken, leragadtam az első résznél.) A rajzstílust szokni kell, mert mindenki Schwarzenegger testalkatú kétajtós szekrény. :dirr: A sok szöveg nem zavarna, ha mondjuk másról szólna, nem a látottak leírásáról. A harcok jól néznek ki, főleg amikor a Stand használata kerül előtérbe. Joseph képességén mindig hangosan röhögök, szét kell vernie egy drága fényképezőgépet és látszik a fényképen Dio. :lol:
A grafika néhol igen különös, ilyen jellegű shounenben nem várnám a színek éles megváltoztatását. A sok effektet jelző felirat nem tetszik, mert az addig oké, hogy a mangában vannak ilyenek, de az animében, ahol hanghatásokkal dolgoznak, szerintem felesleges.
Bárkinek is jutott eszébe a Walk Like an Egyiptian-t berakni endingnek, szerintem zseniálisat alkotott. :thumb:

Shidonia no Kishi 2. rész
Nos, Yamano elég hamar meghalt, erre nem igazán számítottam. Mondjuk elég durva volt, ahogy a Gauna megette és elkezdte fölvenni az alakját, azon kicsit kiakadtam. Kíváncsi vagyok, még kik fogják kajaként végezni. :? Nagate elég badass módon próbálta irtani a dögöt, de ha Izana nem húzza ki, valószínűleg ő is felrobbant volna, amikor becsapódik a bomba. Amúgy nem rossz az a rakétaszerű valami, még ha csak ideiglenes megoldás egy Gauna ellen. A béke eddig tartott, Shidonia (mert igazából így kell írni) felkötheti a gatyáját, mert jön vissza.
Szegény Nagate annyira szerencsétlen, de valamilyen szinten cukinak találom a ballépéseit. ^^ A sok furcsa dolog között egész normálisnak hat, hiszen korog a gyomra, onigirit töm magába, nem fotoszintetizál és hányni is szokott. Nem tudom hibának felróni, mert először találkozott ezzel a helyzettel, jobban belegondolva nekem se lenne olyan más reakcióm erre. Az álma amúgy nagyon creepy volt... Brrr! A többiek viselkedése viszont kezd idegesíteni, úgy kezelik, mintha valami állat lenne, csak azért, mert emberibbek a testi szükségletei. Erről jut eszembe, a katéter eléggé ütött, de nem meglepő. XD Az öltözős jelenete kicsit erős volt, jó nagyot kapott az egyik rózsaszín hajú lánytól. Mondjuk láttam képeket a mangából és lesz még hasonló "kalandja".
A történelemóra megint tetszett, szeretem ha lefektetik az alapokat. A tüntető bácsi érdekes volt, remélem ezen a szálon is elindulnak, mert jó dolgokat lehetne ebből kihozni. A sztárpilóták feltűnése arról tanúskodik, hogy elég komolyan készülnek a Gauna támadásra. Kunato pedig ismét jól pofára esett, amit nem bánok, mert nem bírom a képét. Yuhata olyan cuki, őt már most nagyon kedvelem.
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Rui-chan írta:
paTKany írta:Spoilereznék kicsit, mielőtt valaki nekiállna nézni, mert érdekli a csillagászat. Ez a történet egy véres darabolós guro, a csillagvizsgáló csak egy díszlet.
Miután megtudtam, hogy a manga az Elfen Lied alkotójától van, valahogy ezen nem lepődök meg. :dirr:
Ez a sorozat engem is jól megtrollkodott. XD Láttam az első részből a screenshotokat és már kezdtem örülni, hogy esetleg a férfiközönségnek is kihoznak valami lightos, vicces, fanservice-es, úszós animét (mint amilyen a nőknek volt a Free!), normális testalkatú (értsd: nem loli) csajokkal. Aha, ahogy azt én elképzeltem... :dirr: Először azt tudtam meg, hogy ugyanaz találta ki, aki az Elfen Lied-et, majd utána jóhiszeműen elkezdtem keresgélni a manga képei között, ilyen "hátha azóta megváltozott a pasas" alapon. Spoiler nélkül maradjunk annyiban, hogy nem, nagyon nem. :dirr:
Marvelous írta:1. Soul Eater Not!:

[...]Mivel eleve egy más stúdió készíti és mások a főhősök is, ez igazából nem igazán izgat.[...]
Úgy tudom, ezt szintén a Bones csinálta, akik az első Soul Eater sorozatot is, sőt, hogy még gyalázatosabb legyen, a mangaka is dettó ugyanaz. Magába a sorozatba most nem mennék bele, mert csak a con után leszek ismét az otthoni gépnél és ott már megírtam róla a véleményemet, szóval azt majd kb. egy hét múlva tudom csak postolni.
Marvelous írta:2. Yugioh Arc-V:

Amikor bejelentették, hogy lesz újabb sorozat, akkor kicsit vegyes érzelmeim voltak. Egy részről örültem, hogy a Zexal végre valahára véget ér, mert az minden volt, csak jó nem... Konkrétan 14 rész után hányni tudtam volna.

A másik dolog viszont az volt, hogy amióta Takahashi Kazuki egyáltalán semmilyen közösködést nem vállal a sorozat készítőivel, azóta katasztrofálisan fos volt az egész.

Szerencsére az első 1.5 rész alapján, amit eddig volt időm megnézni, nem is olyan rossz ez. Jó, tény hogy a főhős egy bohóc, aki saját magából csinál hülyét, de az is igaz, hogy már az első rész végén bemutatja, hogy mire is képes valójában. És el kell mondjam, hogy ez a Pendulum dolog nem is olyan rossz. Már várom a folytatást.
Kb egyetértünk, a YGO széria azóta gáz, hogy az eredeti mangához köze nincs és kb. minden szériával egyre debilebbé válik. Emlékszem, amikor anno a Zexal kezdett, Junchival egy emberként akadtunk ki, hogy mit műveltek ezzel a szerencsétlen sorozattal. Viszont az Arc-V nálam már az openingjével bizonyította, hogy még a Zexalnál is van lejjebb. Ott legalább az első részt még lenyomtam, de ennél már odáig sem jutottam el, a szivárvány különböző színeiben pompázó pompomlány vízilovak instant kiütöttek. (Nem beszélve a többi gagyi szörnyről, szmokingos szúnyog, meg hasonló hülyeségek, hogy jutottunk el az olyanoktól, mint Fekete Mágus és egyiptomi istenek, idáig? Valóban hányinger...) Plusz ez lehet már csak az én egyéni szoc problémám, de a Zexal óta más is megváltozott sajnos, nem csak a szörnyek...
Kép
Avatar
Cruel Angel
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2036
Csatlakozott: 2003.11.17. 14:33
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Két hely között valahol / e két hely Mennyország s Pokol

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Cruel Angel »

OFF: Szeretném megvédeni a YGO 5D's-t és a GX utolsó másfél-két szezonját. Bár az eredeti mangaka keze valóban nem érte őket, de azon a szinten, amin az eredeti ezek is szórakoztatóak tudtak lenni. Voltak tétjei a dolgoknak és szereplők sem voltak teljesen laposak, csak úgy annyira amennyire az eredeti maga szereplői.
De aláírom a Zexalhoz nekem se nagyon lett kedvem (bár egy olyan 30-40 epizódot egyszer lenyomtnam amikor nagyon untam magam, ehhez az újdonsághoz pedig valszeg a közeljövőben nem fogok.
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Titkos írta:Emlékszem, amikor anno a Zexal kezdett, Junchival egy emberként akadtunk ki, hogy mit műveltek ezzel a szerencsétlen sorozattal.
Uh, jó, hogy említed, meg kéne nézzem ennek az új sorozatnak is az első részét. Ez már nálam hagyomány - az összes új YGO széria első részét megnézem, szörnyülködés végett. :D
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Junchi írta:Uh, jó, hogy említed, meg kéne nézzem ennek az új sorozatnak is az első részét. Ez már nálam hagyomány - az összes új YGO széria első részét megnézem, szörnyülködés végett. :D
Az Erő legyen veled. :lol: Viszont ha már így "beáldozod magad", majd lennél olyan jó és megírnád akár ide, akár a "Milyen animét nézel mostanság?" topicba, hogy milyen hatással volt rád? :vigyor:
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Soul Eater Not!, vélemény az első rész után (ja, tudom, hogy már az ötödiknél jár, picit le vagyok maradva vele...)

Á, Soul Eater! A Tim Burtonös látványvilág, a látványos harcok, a hasfalszaggató poénok és a sokszínű karakterek animéje...NOT! A Soul Eater Not! ugyanis (ahogy a logója és a címe is sugallja... XD) kb. maximum az alapsorozat trollkodós paródiájának menne csak el. Már anno, amikor ennek az izének a mangája debütált, dörzsöltem a szememet, hogy tényleg jól látok-e, most azonban végre anime is készült belőle és ugyanolyan gagyi, mint az alapanyaga. :dirr: Ha röviden szeretném jellemezni, azt mondanám, hogy "K-ON-ifikálták a Soul Eater-t". Ez elvileg az eredeti sorozat spin-off-ja/prequelje akarna lenni és a története még az alapsorozat előtt játszódna (ezt olyanokból lehet megtudni, mint pl. a tény, hogy Sid tanár úr ekkor még nem változott zombivá), de igazából ez is tökmindegy, mert sztori minimális szinten fog csak jelen lenni ebben a sorozatban, már ha egyáltalán. A harcokat még meglátjuk, bár amilyen komolytalan és vérmentes volt a legelső ütközet (emlékezzünk: anno Makáék első akciója az alapsorozatban Hasfelmetsző Jack levágása volt, ami ennél "picit" komolyabb falat...), szerintem a harcokat is rendesen kiherélték. Death City is jóval kevésbé mutatta eddig a "Burton-ös" oldalát, inkább hasonlít valami rózsaszín, átlagos japán kisvárosra. Ugyanez igaz a zenékre, moe slice of life cuccokhoz méltó soundtracket kapunk, az pedig kifejezetten jellemformáló hatással bír (csak nem biztos, hogy pozitív irányba...^^"), ha megnézzük mondjuk a régi Soul Eater első openingjét, majd rögtön utána a Soul Eater Not!-ét. Mondjuk az opening pont kakukktojás, mert zeneileg nekem bejött, csak a klipjét kell hamar elfelejtem, mert sírni tudnék tőle. XD A rajzolás is moébb lett, sosem gondoltam volna, hogy egyszer még visszasírom az eredeti SE "disznóorrú" szereplőit, de ott legalább még mondhattuk, hogy egy közepesen eredeti karakterdizájnnal operált a sorozat, ami mostanra teljesen eltűnt. Igazából ez az új szereplőknél (vagyis eddig a lány triumvirátusnál) még nem is annyira gáz, viszont amikor megláttam Makát, Tsubakit, vagy akár a fiú/férfi szereplőket ezzel a "KyoAni-sített" dizájnnal, az felért számomra egy gyomorszájonvágással. Apropó új szereplők: sajnok ők is árnyékai a régi bandának. ^^" Totális klisékből épülnek fel, van az "átlagos, kissé béna lány" (akinél azt is fontos volt kihangsúlyozni, hogy laposmellű, mer' mér' ne ugyebár...), van egy, aki szerintem szimplán szellemi fogyatékos (könyörgöm, a saját neve nem jutott eszébe elsőre a bemutatkozáskor!) és a reakcióideje is ilyen "esemény / fél perc" sebességgel működik, valamint van még egy tsunderésen viselkedő ojou-sama típusú csaj, akinek az a tulajdonsága még vicces is lenne, hogy kivételesen nem lenézi az átlagpolgárokat, hanem fanolja őket (mivel olyat eddig nem nagyon látott, ez mondjuk enyhe Ouran High School nyúlás, de elnézzük, mert még mindig vicces XD), viszont mivel ebből tsundere mivolta miatt semmit nem juttat a többiek tudomására, így nagyon hamar inkább csak idegesítővé válik. Ők lesznek tehát az új főszereplőink, és "természetesen" erősen hintelnek velük egy yuri threesome subtextet már így az első rész végén is. A korábbi sorozat szereplői nem sok vizet zavarnak, épp csak fel-felbukkanak majd a történet folyamán, ami egyrészt azért jó, mert így legalább annál kevesebb esélyük van a készítőknek szétbarmolni őket (volt, akit így is sikerült, Black Star cameóját pl. a mai napig nem tudom hová tenni...), másrészt így könnyebben hitetem el magammal, hogy ez igazából nem is az eredeti SE világa, hanem valami alternatív idősík, ami a tér-idő kontiinuum felborulása révén alakult ki. XD

Az eddigiek alapján úgy tűnhet, hogy tuti dobni fogom a cuccot a francba, de most jön a meglepetés, ugyanis úgy döntöttem, hogy követni fogom. Persze egy katasztrófa, amit az SE-vel műveltek, viszont épp ezért kiváló "guilty pleasure" alapanyag számomra a cucc. Annyira kifordítottak benne mindent, amiért az eredeti SE-t szerettük, hogy akár valami alternatív univerzumos, debil fanfic-világként is értelmezhető a sorozat és úgy egyelőre marha vicces. XD
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Megint én. XD Végre sikerült egy subos verziót találnom a Shingeki no Kyojin OVA 2-ből és le is nyomtam gyorsan. Az előzetes képek/gifek ugyan már sejttették, hogy itt most egy poénkodós/lightos epizódról lesz szó, de még így sem voltam felkészülve arra a megalolságra, ami fogadott. XD Spoilereket nem mondok, mindenki szedje le, akinek tetszett a TV sorozat. XD (Sőt, talán még az is, akinek nem. XD) Ja és az openinget se tekerjétek át, mert már azon szétröhögtem az agyam. :lol: Az külön tetszett, hogy annak ellenére, hogy ez most egy totális filler volt, mégis be lehet illeszteni a sorozat idővonalába. Ja és ha valaki azzal jönne, hogy "micsoda eredeti hangulattól idegen baromságot hánytak ezek össze!", az jó ha tudja, hogy a jelenetek közül nem is egy Isayama ökörködése, amik eredetileg extra oldalakon jelentek meg a mangakötetek végén. :vigyor: (Ez a pali legalább annyira beteg, ha humorról van szó, mintha véres/komoly jelenetekről. XD Reménykedek benne egy kicsit, hogy ha a Shingeki majd véget ér a távoli jövőben, akkor belekezd egy újabb sztoriba, hasonlóan fordulatos történetvezetéssel, viszont jóval könnyedebb hangvétellel, mert megnéznék tőle egy ilyen fél-vígjáték shounent is. XD)
Kép
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Titkos írta:Shingeki no Kyojin OVA 2
Igen, ezt már én is megnéztem, de még az OVA 1-ről sem írtam semmit, pedig az decemberben kijött. ^^" Meg aztán hazai körökben szinte csak fújolást láttam, szóval gondoltam nem fárasztom magam a vélemény írásával, úgyis 10-en nekem ugrottak volna. Ide gondoltam, hogy postolok róla, de a szezonosokról is kéne valamit beböknöm, ami nem csak 1-2 mondat. (Csak sajnos 6 beadandót kell írnom június 1-ig, ami jelenleg elsőbbséget élvez. ^^" - Aha ezért írok most is ide. XD)
Mondjuk úgy voltam vele, amikor megláttam az előzetes képeket belőle, hogy remélem nem ilyen Gainax-marhulás lesz belőle, mert akkor a fejem az asztalba verem. :dirr: Őszintén, azért valamit szívhattak előtte, bár nem vitték túlzásba, úgyhogy lehet csak piálni mentek. :lol: És azért úgy halkan megjegyzem, hogy ennek ellenére még mindig inkább tízszer ezt nézem meg, mint egy PSG-t vagy FLCL-t. (Jöhetnek a kövek.) Annak örültem, hogy kicsit könnyedebb hangulatot dobtak össze, hiszen az Ilse's Journal is komolyabb lett, amit Auruo poénkodásai dobtak fel. Jaja, pont azon gondolkodtam, hogy Isayama is milyen elborult dolgokat tud összedobni, ha akar. Illetve senki se mondja, hogy nincs humorérzéke, azt a bizonyos mindenki titánná változós poént pont azért rakta bele az egyik manga hátuljába hamis előzetesként, mert beszólogattak neki, milyen dolog az, hogy egyre többen lesznek shifterek. XDDD Gondolom úgy volt vele, hogy "Nesztek, megmutatom mi a véleményem erről!". Az opening tényleg megér egy megnézést, az megalapozza a kellő hangulatot. Amúgy tumblr-ön szoktam olvasgatni, hogy maga a manga/anime komoly, de a fandom kellően elborult és ezek szerint már a mangaka, valamint az anime stábja is. XD
Kép
Avatar
scineram
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1540
Csatlakozott: 2006.05.30. 13:43
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Green Hell
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: scineram »

Régi motorosok, szevasztok!

Szóval talán tudjátok, hogy még szerdáig játszák itten budapesti mozikban a Kaze Tachinut. Tudom, hogy ez így elég hirtelen, de arra gondoltam, megkérdezném, lenne valakiknek kedve elmenni egy csoportos megtekintésre? Azon túl, hogy ez Miyazaki búcsúműve, még a közönségeket is sikerült megosztania vele, ezért szerintem érdekes élmény lehetne frissen, nagy vásznon látni. Különben sem olyan gyakran láthatunk itthon animét moziban, így ilyen történelmi jelentőségű művel szerintem maradandó élményt szereznénk. No, benne lenne valaki?
Kép
Avatar
Cruel Angel
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2036
Csatlakozott: 2003.11.17. 14:33
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Két hely között valahol / e két hely Mennyország s Pokol

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Cruel Angel »

Aldnoah.Zero: Egész király Gundam klón így eddig. Izgatottan várom, hogy merre is megyünk tovább. Bónusz pontok: hogy a főszereplőnek beállított srác az első két részben még nem ült egy csatában mechában; a mentor karakter bácsi iszik és PTSD-je van; Urobuchi Gen az író.

random kérdés: Aoki Ei miért szeret olyan animéket rendezni, amik nevei Zerora végződnek? :dirr:
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Cruel Angel írta:random kérdés: Aoki Ei miért szeret olyan animéket rendezni, amik nevei Zerora végződnek? :dirr:
Nem tudom, de ez nekem is szemet szúrt. :3

Amúgy én is megnéztem az első részét, de engem egyelőre nem nyűgözött különösebben le. A világ sürgősen magyarázatra szorul (a Holdon talált ősi marsi hiperkapu segítségével kolonizálják a Marsot? MI VAN? Explanations or didn't happen!), a felállás egyelőre rettenetesen sztereotip, hisz vannak a gonoc csúnya marsiak és a békét akaró, jóságos földiek, ahelyett, hogy eltérő eszméket és ideológiákat kapnánk, az MC meg... MEH. (Bár legalább nem valami különös képességgel rendelkező fiúcska, hogy _csak_ ő irányíthatja a Föld hiper-szuper, bolygópusztító mecháját, mert arra senki más nem képes.)

Persze ez mind-mind csak az első ep tanulsága, aztán lehet, később megkapok mindent, amire vágyok. Igaz, Urobutcher?

Aaamibe még belenéztem (pedig van még több is, a Dandy S2E1 szinte sírva könyörög a figyelmemért), az a Tokyo ESP volt. Na, annak sokkal jobban tetszett az első epizódja, bár igaz, a klisék számolgatásába egy idő után belefáradtam, de azért sokat segített a Ga-Rei: Zerós karakterek cameózgatása, és az a pénzösszeg, amit az epizódba öltek. De komolyan, egy normál anime-rész háromszorosát is simán beáldozták a készítők. Szimpatikus.

Ja, meg néztem Sailor Moon Crystalt is, de az szerintem nem húzza sokáig, szal ez a koncepció/plot a '80-as, '90-es években grandiózusnak számított, de ma már kevésbé. (Meg amúgy is van most egy mahou shoujo anime régebbről, ami messze jobban leköti a figyelmemet és rendszerint a cukorbetegség szélére juttat a cuteness overloadjaival. :D Fancy Lala amúgy.)
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Junchi írta:(a Holdon talált ősi marsi hiperkapu segítségével kolonizálják a Marsot? MI VAN? Explanations or didn't happen!)
Transformers 3 + Csillagkapu, már így hallás alapján... XD
Junchi írta:Aaamibe még belenéztem (pedig van még több is, a Dandy S2E1 szinte sírva könyörög a figyelmemért), az a Tokyo ESP volt. Na, annak sokkal jobban tetszett az első epizódja, bár igaz, a klisék számolgatásába egy idő után belefáradtam, de azért sokat segített a Ga-Rei: Zerós karakterek cameózgatása, és az a pénzösszeg, amit az epizódba öltek. De komolyan, egy normál anime-rész háromszorosát is simán beáldozták a készítők. Szimpatikus.
Mit keresnek ebben Ga-Rei: Zerós karakterek? Vagy csak rájuk emlékeztetnek? (Miattuk még talán bele is néznék.)

Edit: Na, így kicsit utánanézve mintha az ebben szereplő csaj egy korábbi Ga-Rei Zerós karakter lenne, de még mindig nem igazán értem, szóval légyszi magyarázd el. XD
Junchi írta:Ja, meg néztem Sailor Moon Crystalt is, de az szerintem nem húzza sokáig, szal ez a koncepció/plot a '80-as, '90-es években grandiózusnak számított, de ma már kevésbé.
Wow, nem mondom, ezt jól lelőtted így kemény egy rész után, ahhoz képest, hogy korábban mondtad, hogy te is kíváncsian várod, mert amúgy nem veted meg a minőségi magical girl cuccot. XD Nekem mindegy amúgy, csak meglepődtem. XD

Btw, hogy ontopic legyek: a mostani felhozatalból én a Sailor Moon: Crystal-t, illetve a Tokyo Ghoul-t szemeltem ki magamnak. Bővebben akkor tudok írni róluk, ha végre eljutok odáig, hogy legyen időm akármelyiknek legalább az első részét megnézni. :dirr:
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Titkos írta:Edit: Na, így kicsit utánanézve mintha az ebben szereplő csaj egy korábbi Ga-Rei Zerós karakter lenne, de még mindig nem igazán értem, szóval légyszi magyarázd el. XD
Igazából csak annyi az egész, hogy a mangaka ugyanaz, meg ugyanabban a világban játszódik mindkét cucc. A Tokyo ESP mangában amúgy nincsenek benne a GRZ-s karakterek, az animébe is pusztán a fanservice miatt kerültek csak bele. (De amúgy bejött, fandomszerte nagyobb attrakciónak számított Yomi és Kagura 15 másodperce, mint az egész epizód. xDD)

Ami az SMC-t illeti: Welp, igen, valóban ezt mondtam, de valahogy már látom is előre, lelki szemeim előtt, hogy mire fog kifutni az egész: "monster/enemy of the week", nakama-toborzás, álarcos férfi, sentaikodás, "and once again the world is saved thanks to...". Szal érted. :D

Meg amúgyis, ez a cucc nem nekem, új nézőnek szólt, hanem a régi fanoknak. Szerintem.
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Junchi írta:Ami az SMC-t illeti: Welp, igen, valóban ezt mondtam, de valahogy már látom is előre, lelki szemeim előtt, hogy mire fog kifutni az egész: "monster/enemy of the week", nakama-toborzás, álarcos férfi, sentaikodás, "and once again the world is saved thanks to...". Szal érted. :D

Meg amúgyis, ez a cucc nem nekem, új nézőnek szólt, hanem a régi fanoknak. Szerintem.
Akkor nem tudom mit szólnál a régi sorozathoz, a 18 kötetnyi mangát sikerült úgy szétfillerezniük, hogy ott aztán tényleg volt "enemy of the week", random monszták elleni harc. XD

Igazából is-is, két legyet ütnek egy csapásra. A régi fanok újra csorgathatják a nyálukat, amiért ismét képernyőre került gyerekkoruk kedvence, az újabb animés réteg pedig belekóstolhat a SM világába.

Holnap már újra korlátlan net közelébe kerülök és bepótolok egy csomó animét, amit még nem néztem meg a szezonból, aztán firkantok majd ide valamilyen értékelést róluk.
Btw, Aldnoah.Zero, azért Urobutcher megjátszotta, hogy július 4-e után 1 nappal, a legelső részben leatomozta egész New Orleans-t. :dirr: Here's your freedom. Tokyo Ghoul meg pozitív csalódás volt, azt hittem agyatlan gorefest lesz, de máson van a hangsúly. Remélem olyan irányba fog elmenni, mint korábban a Shiki. A főszereplőn mindenki ki van akadva, amiért nyafog és rinyál, viszont van rá indoka, nem a szerelmi bánat miatt sír.
Kép
A mordályos nyul
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1889
Csatlakozott: 2006.11.12. 11:53
Nem:
Tartózkodási hely: Kő alatt

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: A mordályos nyul »

Tud valaki valamit az őszre bejelentett új Tenchi animéről? Lehet, hogy csak az zavart meg, hogy az alap OVÁból rakták a chart-ra a megjelenítő képet, de megdobogtatta a kis nosztalgiadobot, annak ellenére, hogy eddig még sikerült nem elrontanom az eredeti élményt az eddigi folytatásokkal.
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Állítólag 50 epizódosra tervezik, de 5 perces játékidővel fog operálni egy-egy rész, szal részemről do not want.
A mordályos nyul
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1889
Csatlakozott: 2006.11.12. 11:53
Nem:
Tartózkodási hely: Kő alatt

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: A mordályos nyul »

Ezt még elképzelni sem tudom. :shock: De biztos tudják, mit csinálnak.
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Junchi írta:Állítólag 50 epizódosra tervezik, de 5 perces játékidővel fog operálni egy-egy rész, szal részemről do not want.
Pupa felépítés strikes again? (Ugye annál is mennyire "nagy ötlet" volt öt perces részeket csinálni egy olyan sztoriból, ahol a mangának egyetlen fejezete közel negyven oldal...) Egyébként tudva ezt (meg azt, hogy kvázi bevallottan túristacsalogató promó-animének készül...), szerintem ez megint egy olyan cucc lesz, amit már így az első rész megtekintése előtt nyugodt szívvel eltemethetünk. Annál is inkább, mert eleve az egész Tenchi franchise olyan, hogy már a "maga idejében" sem volt éppen minden változata nézhető. Az alap OVA ugye királyság (leszámítva az utolsó harmadát, de nálam még az is elment szódával), azon túl még volt egy Tenchi Universe (ami már jóval kommerszebb, de még épp hogy élvezhető), meg egy tűrhető spin-off a GXP személyében, a többi cucc viszont kb. a totál felejthető, a szégyenletes, illetve a bűnrossz kategóriákban játszik. (Jó, a mozifilmek még lehet érnek valamit önmagukban, azokat nem láttam. XD) És mondom, ezek még akkor jöttek ki, amikor úgy-ahogy népszerű volt a franchise, ez a mostani sok évvel későbbi "feltámasztás" meg inkább érződik fejőstehénnek, mint értelmes sorozatnak. (Höhö és még az új Sailor Moon-ra írják sok helyen, hogy "a Toei csak fejni próbálja a fanokat a nosztalgiafaktorral, mert kell neki a pénz", nos, ha így is van, azért ők legalább adtak is cserébe valamit, ami félő, hogy a Tenchiről nem lesz elmondható...) Szóval mindent összevetve, ennek eddig eléggé ilyen "ideje megerőszakolnunk egy újabb régi klasszikust!"-szaga van, aztán én lennék a legboldogabb, ha rámcáfolnának.

Megjegyzem, hogy létezik egy Tenchi Muyo, illetve ennek egyenesági folytatása, egy Shin Tenchi Muyo című manga. Ez még anno, az első OVA vége (tehát a Kagato arc) után indult és érdekessége, hogy mivel még animében sem volt kész a folytatás, ezért a mangaka magától vitte tovább a sztorit, egyfajta "alternatív idővonalat" létrehozva, azonban mivel az OVA univerzumában játszódik a sztori, még így is jóval canonabbnak érződik, mint akár a Tenchi Universe, akár a Tenchi in Tokyo sorozatok. Plusz a történetből egyébként is süt, hogy hatalmas Tenchi-fan a rajzoló, nagyon nagy tisztelettel nyúlt hozzá a cucchoz és az már csak hab a tortán, hogy szerintem a dizájnja is gyönyörű. Szóval ha már annyira azon agyaltak Japánban, hogy "hmm, kéne valami Tenchi anime, de miből csináljunk?", ez esetleg kapásból jobb ötlet lett volna, mint az ötperces "reklámblokkok". (Arról már nem is beszélve, hogy léteznek Kajishima által írt light novelek, amik az OVA sztoriját teszik kerekebbé, vagy éppen olyan jeleneteket mesélnek el részletesebben, amikre az animében nem volt idő/lehetőség, pl. Josho és Ryoko csatája, meg ilyen "apróságok"... Egy rövid OVA simán kijöhetne ezekből is.)
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Mert nagyon ráérek, pár gondolat a kurrens szezonról (már amit nézek, bár a Zankyou no Terrorig még mindig nem jutottam el)...

Sengoku Basara S3 - Eddig nem rossz, az angst-fest S2-nél határozottan jobb, viszont az animáció néha MEHH és sajnos van egy olyan érzésem, hogy időnap előtt ez is követni fogja az előző szezont, via Mitsunari és/vagy Ieyasu.

Space Dandy S2 - Szuper random, szuper ambivalens még mindig. Egyik pillanatban imádom, a másikban rühellem. De Dandy ARC.

Akame ga Kill - Botrányosan, vérlázítóan, fájdalmasan szar. Ha csak 12 részes lenne, végigszenvedtem volna, hogy a végén lehúzhassam, de így, hogy 24, kérdéses. Egy-két epizódot adok még neki.

Aldnoah.Zero - A szezon hype animéje, egyébként nagyon gyenge, klisés (iskolások ocsmány CG-mechákban, aztaaa, de eredetiii~~...), SRS BSNS (pedig nem kéne, vagy nem így), az MC lol, a felállás GIGALOL és rettenetesen sztereotip, az A-1 designjával nyakon öntve. A dobás szélén áll.

Tokyo ESP - Nálam ez a szezon legjobbja eddig. Ugyanolyan klisés, mint az Aldnoah, de végig tudja, mit akar (értsd, nem próbálja magát LOLSRS-nak eladni), a szereplők többnyire kedvelhetőek, hangulatos és a gráf is bejön.

Nem mellesleg Madokát revaccsolok, csillogó szemekkel, miközben a számból magasnyomású szivárvány spriccel kifelé.
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Junchi írta:Akame ga Kill
Ja, ezt akartam is kérdezni, mert korábban írtad, hogy részedről elég várós ez a cucc. Engem eleve nem érdekelt ez a bérgyilkos csaj felállás, de ahogy olvasom mások kommentjeit, abból inkább az jön le, hogy gagyi SoL némi akcióval vegyítve.

Az Aldnoah.Zero részemről eddig rendben van, mondjuk tényleg a szokásos "iskolások mechában" alap, de a marsiak kellően gennyládák ahhoz, hogy mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül utálni tudjam őket. Eddig az is tetszik, hogy a főszereplő nem kapott szupermechát a segge alá, helyette az ellenfél gyak le mindenkit. A rakétákkal továbbra sem spórolnak és azután se mentek át lazába, hogy Urobutcher lelépett a 3. rész után. Inaho először nagyon fura volt nekem, viszont ahogy mondogatott dolgokat, rájöttem hogy nem tudja a szokásosan kifejezni az érzéseit, ám attól még aggódik a dolgok jelen állása és a többiek miatt. Slaine mondjuk érdekesebb, remélem őt nem hagyják csak úgy elkallódni. A zene részemről 10 pontos, már alig várom a szeptember 10-ét, amikor megjelenik az OST.

A másik cucc, amit eléggé kedvelek a szezonból, az a Tokyo Ghoul. Bár Pierroték elkezdték szétbarmolni, azért remélem nem cseszik el teljesen. Lehetne benne kevesebb gore, mert kezdenek egy kicsit elszállni. Pont azért kedveltem meg az első 2 rész alapján, mert ez is egy horror-féle lenne, viszont nem a kiloccsantott belek jelentették a fő irányt, hanem az, ahogy a főszereplő megélte a vele történt új eseményeket. Elkezdték pedzegetni a ghoulok és emberek viszonyát, ami miatt eléggé felcsillant a szemem, szeretem amikor ebbe az irányba mennek el. Azt mondjuk továbbra sem értem, hogy Kaneki viselkedését miért tartják rinyálásnak, részemről teljesen érthető a reakciója. Alapból egy visszahúzódó, kedves kis könyvmoly, erre jön a váltás és kiderül, hogy embereket kell ennie az életben maradáshoz. A helyében ugyan úgy kiakadnék. (Mellesleg Yukiteru, Shuu és hasonszőrű társaik még mindig mérföldekkel idegesítőbbek.)

A Zankyou Terror jelenleg nekem az, ami Junchinak az Aldnoah. Nézem MAL-on, a 8 fölötti átlagát és nem értem. Az OP-ED páros szerintem szörnyű, előbbit kapásból tekerem át, utóbbit meg se hallgatom. Az egyik főszereplő srác totál idegesít, amolyan "az utolsó idegszálamon táncol" érzésem van. A másik egy fokkal jobb, bár gondolom csak azért, mert idősebb egy kicsivel. A csaj semmit nem csinál, csak úgy van, még szerencse, hogy a családi hátterét hamar letudták. A részeken leginkább unatkozom és valószínűleg csak azért fogom megnézni, mert 11 epizódot fog számlálni. Ha jól látom, akkor valami Death Note pórlék akarna lenni, a zseni gyerekekkel, akik egy kísérleti telepről szöktek meg. Egyedül a nyugdíjazott rendőrt bírom, neki vannak a legjobb meglátásai, de ez eddig édes kevés. Az mondjuk bejött, hogy a technoblablát elég hitelesen adták elő, már ami a bombakészítést illeti.

A Space Dandy szerintem remekül indított, azzal a párhuzamos univerzumos résszel megvettek kilóra. Egy-két utalást mondjuk nem értettem, ennek utána kellett néznem, de a legtöbb azonnal leesett. A Shingeki paródián percekig röhögtem, nem gondoltam, hogy ennyire frissek lesznek anime terén. Aztán a 4. rész szintén tarolt nálam, bár azt nem tudom, hogy általános sulis musical paródia akart lenni, vagy konkrétan a High School Musical volt az áldozat. Az előzetes alapján azt hittem, hogy nem fog tetszeni, de szerencsére tévedtem. És a dalszövegeket sincs okom fikázni, mert ha jobban utána nézünk, a musicalekben is arról énekelnek, ami történik, nem hőskölteményeket dalolnak el. XD

A Sailor Moon nekem bejön, egyedül a CG-t kell szokni, illetve a gyorsabb tempót, amit a manga hűbb adaptálása miatt diktálnak. Fura lesz az enemy of the week nélküli történet, de így a 26 epizód alatt elég sok mindent fel fognak dolgozni, főleg mert ahogy eddig tapasztalom 1 rész=1 manga fejezet. Érdekes, hogy Usagi hangját idegesítőnek találom, pedig ugyan az a seiyuuja, aki korábban volt. Lehet az életkora miatt jobban elváltoztatja a beszédhangját és emiatt érzem ezt. Ami-chan hangja nagyon jó lett, ahogy az egész karaktere is. Nekem mindig ő volt a kedvencem. ^^

Tokyo ESP, SAO S2, Free! S2 és Sengoku Basara S3 heti egy résznek tökéletesen megfelel, mert elvégzik a dolgukat, vagyis szórakoztatnak. Mondjuk azon egy kicsit kiakadtam, hogy a SAO 2-vel most az a baj, hogy lassú a cselekménye. Az embereknek már semmi nem jó? :weh: Ha gyorsan haladnak és kihagynak részeket az a gond, ha mindent beleraknak, amitől lassabb a cselekmény, akkor meg az. Tokyo ESP copypaste X-men, de annyira, hogy Rinka apja totál úgy néz ki, mint Wolverine. :lol: (És Magneto képességével bír. XD) A Yomi és Kagura cameo eléggé hngggg kategória volt, igen fanservice a maximumon, de ezért nem tudok haragudni a készítőkre. (A tumblr fel is robbant miattuk.) A Sengoku Basara igazán megérdemelt egy teljes 12 részes sorozatot a 3. játékból is, mert a movie-ba alig tudtak valamit belerakni. A rajzolás fura a korábbi évadokhoz képest, de megszokható. Annak örülök, hogy Tsuruhime, illetve még pár szereplő szintén kapott játékidőt, így már beleférnek a műsoridőbe. Masamune lovának már nincs motor kormánya, ami nagy hiba. >__< Ezt a sztorit már ismerem a játékból, szóval kíváncsi vagyok, vajon mennyire fogják azt követni.
Az Argevollen a szokásos mecha anime, viszont van annyira átlagos, mint a Valvrave S1 és Majestic Prince, szóval dobni nem fogom, egyelőre.
A Persona 4 The Golden Animation, amit még nézek. Más, mint a korábbi sorozat, azt viszont nem értem, hogy minek kell főleg slice of life részeket belerakni, inkább a karakterekkel és a personákkal való harcokkal foglalkozzanak.
Kép
Avatar
Catrin
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1260
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Catrin »

Ehhhe... de jó, hogy nekem itt az EPIC Nobunaga Concerto! Még szerencse, hogy a többséget élből riasztja, így kiváltságosnak érezhetem magam. XD ::japtoun::

De ha már motiváltatok...

Aldnoah: sablonos, de szórakoztat
Barakamon: cuki, de gyenge
Zankyou: hülyeség, de leköt
Free2: mint az 1., de randomabb
Sailor: mint anno, de ronda cgvel

Egyelőre ennyi.
Válasz küldése