Hát, már nem annyira frissen és ropogósan, de egy keveset a nyári szezonról:
Carole & Tuesday
Leült egy kicsit a közepe felé, és bár gyönyörű volt a
finálé, azért elbírt volna valami megnyugtatóbb, szálakat jobban elvarró lezárást, mégis olyan egyedi sorozat ez az animék között, hogy megadom rá a 9/10-et. Objektíve talán nem ér ennyit, és eredetileg tőlem is nyolcast kapott volna, de aztán sokat gondolkoztam rajta, és arra jutottam, hogy annyira üde színfolt ez a cucc, hogy mégis megérdemli ezt a pontszámot.
Imádtam a kozmopolitaságát, a sokszínűségét, az ikonikus jeleneteit (Mermaid Sisters, Ezekiel rapdala stb.) és még a gyermeki idealizmusát is. Igen, csodaszép lenne, ha súlyos politikai problémákat meg lehetne oldani egy szívek húrjain játszó himnusszal, és arra a pár percre még talán el is hittem Watanabének, hogy ez lehetséges. Sok mindenbe bele lehetne amúgy kötni, pl. a kevés vonással megrajzolt, néha már-már karikatúraszerű karakterekbe, a konfliktusok túl egyszerű megoldódásába stb., de úgy érzem, ez az anime nem is akar több lenni egy naiv, szívmelengető mesénél, a mai korra való folyamatos (és Japántól szokatlan) reflektálása, és a színvonalas, változatos stílusú, slágergyanús, jó angolsággal előadott zenéi miatt azonban jóval többet nyújt, mint más animék.
Fruits Basket
Hát igen, ez a történet nem öregedett szépen.
Az első pár résszel még elvoltam, mert magával ragadott a nosztalgia, de aztán egyre szembetűnőbb lett, hogy mennyire giccses, nyálas -- és valljuk be, unalmas egy cucc. Tohru karaktere egészen borzasztó, nem sok ilyen Mary Sue-t hord a hátán a föld. Szegénykém valami hihetetlenül egyszerű, de minden részben eljön az a pillanat, amikor előránt valami Oravecz Nóra-i bölcsességet az anyja idézetgyűjteményéből, és minden problémát azonnal megold vele. Jaj...
És az az igazság, hogy a Sohma család tagjai se valami emlékezetesek, talán Ayamét leszámítva, aki viszont nagyobb dózisban roppant idegesítő lenne (Kagura meg abban a kis dózisban is elviselhetetlen). A sorozat két fénypontja Uo-chan és Hana-chan, inkább róluk néznék valami spinoffot.
Szóval mai fejjel nem nagyon értem, hogy miért vették elő újra ezt az animét, mert elég rendesen eljárt felette az idő. A vizuál feljavítása és Yuki fiúhangja miatt azért jár a plusz pont. De nálam ez így is csak egy 5/10. A folytatást ezzel együtt valószínűleg megnézem, mert ennyi év után azért már visszafogottan kíváncsi vagyok a történet második felére.
Given
Na végre egy igazán jó BL sorozat. A megszokottnál lassabban kibontakozó, kicsit ügyetlen szerelmek, élő karakterek, hihető, természetes reakciók, hétköznapi humor. Állítólag Kizu Natsuki eredetileg író akart lenni, nem mangaka, ami szerintem látszik is a művein (nemcsak a Givenen, hanem a Haikyuu doujinjain is, amelyek szintén nagyon színvonalasak). Nála is azt a hétköznapisággal ötvöződő poézist veszem észre, amit legutóbb a KazeTsuyo animénél, ami ritkán működik -- de ebben a két műben határozottan működik, és ehhez tényleg jól kell tudni írni. Azt is szerettem, hogy kétféle életkort, kétféle jellegű kapcsolatot láthattunk.
Sajnos az anime nem kapta meg azt a vizuális megvalósítást, amit érdemelt, amit annyira talán nem is fájlaltam volna, HA Mafuyu és Uenoyama
sikerült volna úgy ábrázolni, mint ahogy a mangában volt. De nem. Teljesen más hatást keltett, mint a mangában, és szerintem nem tudta átadni ugyanazokat az érzelmeket. A mangában perceken keresztül bámultam arra a panelre, annyira csodálatos volt, az animében pedig kicsit megváltoztatták a pózt, és az egésznek tök más lett a hangulata. A másik bajom pedig a zene, illetve Mafuyu hangja, mert egyiktől sem dobtam hátast, pedig a történet szerint kellett volna. Ezért nálam végül is 8/10-en zárt az anime, mert úgy érzem, hogy a mangához képest nem tudott annyival többet nyújtani, mint amennyivel többet illett volna neki.
Yami Shibai 7
Őszintén szólva fogalmam sincs, miért kap újabb és újabb évadokat, mert nagyjából az összes érdekes kísértethistóriát ellőtték az első évadban, és azóta egyre csak süllyed lejjebb és lejjebb a vállalhatatlanba. Néha még azt a négy percet is sajnáltam rászánni. 3/10.
A
Mo Dao Zu Shi 2-ről kellene még írnom, de annyira kevéske volt ez a 8 epizód, hogy nem is nagyon tudok. Pár hete Catrinnel végigmaratonoztuk az első évaddal együtt, és azért így már szembetűnő volt, hogy gyengébb az első évadnál. Nehezen értelmezhetőek az anime original jelenetek -- tekintve, hogy a fontos regénybeli jelenetekre meg nem jutott elég idő, illetve sok helyen furcsának találtam az elhelyezésüket is. Dupla ennyi rész kellett volna erre az évadra.
Így is jófajta cucc azért, de nálam végül 7/10-en zárt. Az
ending csodaszép!
Őszi szezon benyomások:
Ahiru no Sora: kicsit a Hinomaruzumou-ra hajaz az alapfelállás, amit tulajdonképpen szerettem. Ha nem megyünk át magical basketballba, és rendesen foglalkozik a szerző a karakterekkel, akkor valószínűleg viszonylag jóban leszünk.
Babylon: az előkészítés és a bonyodalom még egész jó volt, de harmadik rész kibontakozása, hát... nem tudom. :/ Ez az egész átmenet a supernaturalba(?) a megjelenését változtatni képes nővel, nem igazán jön be.
Beastars: meglepően megnyerő eddig, még a CG is működik. Különleges
opening. Édesistenkémaddhogynemenjekátfurrybe.
BNHA 4: a kötelezőt hozza eddig, szórakoztató. Sir Nighteye-ra kíváncsi leszek.
Hoshiai no Sora: először nem is akartam nézni, mert annyira sablonos volt az összefoglalója, de egész máshogy közelíti meg a klubbezárás veszélyét, mint az általam eddig látott sportanimék. A karakterek is érdekesek, és a családi hátterekkel is lehet majd mit kezdeni, mert vannak gondok. :') Valószínűleg kevésbé lesz sportanime, mint inkább karakterdráma. Plusz pont az LGBT téma természetes kezeléséért. Jópofa
ending.
Kabukichou Sherlock: eléggé wtf, de kellően szórakoztató eddig. Az, amikor Sherlock rakugo előadás keretében fejti meg az ügyet, priceless. Király
opening.
Kono Oto Tomare 2: még mindig keveslem a kotót, és sokallom a drámát, de talán a karakterekkel kezdenek végre valamit.