Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Általánosságban az animékhez kapcsolódó témák.
Avatar
Péter
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 787
Csatlakozott: 2010.07.17. 14:29
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Péter »

Ahogy már előttem is írták, nekem is feltűnt, hogy egyre rövidebb lesz egy-egy sorozat, amit akár dupla annyi részre is ki lehetne tolni. Én azt mondom, a kevesebb sokszor több, vagyis inkább legyen 13 részből mondjuk 10 minőségi, mint 26-ből ugyanennyi. Na meg sokszor a kevés epizód ellenére is előfordul az, hogy az első vagy az első 2-3 részben szépen felhúzzák a nézőt, hogy na most akkor itt majd valami nagyon komoly és epikus dolog fog történni (vagy legalább is érdekes) aztán jön az időhúzás és az ember unja magát, mert azokat az érdeklődést fenntartó húzásokat, amiket szépen folyamatosan kellett volna adagolni, jól elhasználták már az elején. Mondok egy példát, valamelyik fontosabb szereplőt (majdnem)kicsinálják már a sorozat elején, így nagyon megismerni, megkedvelni sincs idő, aztán már a második részben visszahozzák mint bosszúállót, aki aztán nagyjából semmit se csinál a sorozat második feléig, mint nagyon morcos és 2 mondatnál többet nem lehet vele értelmesen beszélni.

Plusz személy szerint nincs már nagyon időm, kedvem hosszabb sorozatokba belevágni, régen volt már az amikor egy 100+ részes animébe minden gond nélkül belevágtam. =)
Kép
Avatar
-OJ-
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 621
Csatlakozott: 2011.04.08. 09:48
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Otaku Odú
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: -OJ- »

Engem 100+ rész bármitől elriaszt. 50résznél többet semmiből nem tudok megnézni - ha hosszabb akkor fél év kihagyás után van kedvem csak folytatni :weh:

Sok karaktert mozgató, összetettebb (pl politikai) történettel és felépítésre szoruló fantasy háttérvilággal rendelkező sorozatoknak 26rész kell,
a slice-of-life drámákhoz és moé/ecchi vígjátékokhoz viszont bőven elég 13.
SzVSz :lol:
Avatar
Péter
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 787
Csatlakozott: 2010.07.17. 14:29
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Péter »

Most már én se, régen 160+ részt bedaráltam két hét alatt, de akkor csak azt néztem a gépen. =D

Mondasz valamit amúgy, de szvsz akár 13-16 részből is ki lehet hozni egy tartalmasabb animét, ha értelmesen osztják be a műsoridőt.

Moe-ecchit én nem nagyon nézek, ha mégis megpróbálkozok vele, 1-2 rész után dropped lesz, csak úgy mint a limonádé sliceok és a rágógumi magical girlök döntő többsége. Az ilyenekből a régiek jók (ahol még nem volt moe) például ha már mindenképp ecchit akarok látni, Aika néni még mindig a legjobb választás. :LOL:
Kép
Avatar
anubys
Kamisama
Kamisama
Hozzászólások: 2548
Csatlakozott: 2005.08.16. 14:12
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: anubys »

Nekem eddig nem nagyon tűnt fel, hogy egyre rövidebbek lennének a sorozatok, de kicsit visszanéztem az elmúlt pár évtizedet és tényleg ez a tendencia. Mondjuk ha egy 12-13 részes sorozat esetében sem tudják tartani a színvonalat, nem is baj, hogy nem húzzák el sokszor olyan hosszúságúra.
MArdock Scramble első részéről nem tud valaki infot, hogy mikorra várható már végre?
Jelenleg nézem: Rebuild of EVA movies, Hellsing Ultimate
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Ha már folytattuk a témát, még eszembe jutott, hogy engem mi szokott a legjobban zavarni: amikor az úgynevezett "karakterbemutató epizódok" (amiknek a nagy része inkább fillerkedés) hihetetlenül sokáig nyúlnak. Egy 26 részes sorozatnál még eljátszható, hogy mondjuk az első fele inkább filler, és minden részben 5 percet szánnak csak arra, hogy mozduljon valamit előre a plot, viszont egy 12-13 részesnél általában az van, hogy a legtöbb epizód elmegy poénkodásra/1-1 szereplőre/kötelező beach epizódra/"tutorial boss" leverésére/stb., aztán ha mondjuk van 4-5, vagy több főszereplő, a sorozat 90%-a már szinte le is ment, mire rátérhetnének a főszálra. Ezért általában az ilyen sorozatoknak szokott az lenni a vége, hogy valami erőltetett főboss vagy hasonló megjelenik az utolsó 1-2 részben (akiről hirtelen kiderül, hogy az egész eddigi eseményekhez köze volt, noha még alig történt valami, és róla sem hallottunk semmit előtte), kissé bedarkul a sorozat a végére, de persze úgyis leverik valami asspull megoldással, és happy end. Csak ugyanezt 26 részben ki is lehetett volna tisztességesen bontani, és akkor nem lenne ilyen hülye érzése a nézőnek. Sajnos már nem egy ilyet láttam. (És persze a "legjobb", hogy ha ki is találják, hogy készítenek egy második szezont újabb 13 résszel, valahogy az sem onnan folytatja a sztorit, ahol az előző abbahagyta, hanem általában újra elfillerkedik a 90%-át a végéig.)

Amúgy nálam műfajtól totál független a dolog, úgy értem, ha tetszik maga a sorozat, akkor elég sok részt el bírok nézegetni belőle, pl. a Pierrot shounenjeit nem bírom, de Inu Yashából/D.Gray-man-ből simán lement az egész anime fillerestől-mindenestől, pedig mindkettő 100+ rész. :) Vagy az ecchik általában 2-3 epizódig sem tudnak lekötni, To-Love-Ru-ból viszont még úgy is kevés az eddigi anime, hogy kijött már 26 rész, második szezonként még 12 + egy OVA 6 epizóddal. XD (Mondjuk ez utóbbinál az is zavar, hogy tudom, hogy még bőven lett volna annyi manga-material, hogy akár egy újabb 12 részes sorozat is kiteljen belőle, de mivel a második szezonnak pont úgy lett vége, ahogy az első mangasorozatnak is, ezért most már max egy Darkness animére várhatunk, az meg még nem holnap lesz... Mindegy, de a "gonosz Haruna" epizódot akkor is örökké hiányolni fogom már. XD)

Persze abban igazatok van, hogy sajnos olyat is láttunk már, ahol az epizódszám megfelelő lenne, csak a készítők nem tudnak élni a lehetőséggel. (Legutóbb ilyen volt pl. a Star Driver, ahol 26 rész alatt szépen belefért volna minden a sorozatba, ehelyett nemhogy a fele, de a háromnegyede fillerkedéssel ment el, az utolsó 2-3 részben pedig jött a "kötelező bossfight", míg a történetből kb. semmit nem magyaráztak meg.)
Kép
Avatar
-OJ-
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 621
Csatlakozott: 2011.04.08. 09:48
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Otaku Odú
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: -OJ- »

Denpa Onna to Seishun Otoko

Tetszett. A karakterek szerethetőek voltak, a dilis gondolkozásukból következő poénok gyakran ütősek lettek, a dizájn szerintem gyönyörű és a zenék is hangulatosak. Összefüggő történet az nem, de némi karakterfejlődés akadt, amiért megérte végignézni.

7/10
Avatar
-OJ-
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 621
Csatlakozott: 2011.04.08. 09:48
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Otaku Odú
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: -OJ- »

Kezdődik a nyári szezon

A Blade anime elég gyengének ígérkezik. Sötétebb a képernyő mint a Hellsingben, alig lehet látni valamit. A karakterrajzok jók, az animációk viszont szegényesek. A harcokat pedig szinte csak állóképekkel mutatják, ahogy Penge vagány pózokat vág a kardjával, és utána már robban is szét mindenki. Szinkronhangok és a zene rendben vannak, de ez eddig édes kevés.

Ro-Kyu-Bu!
Középiskolás srác elvállalja egy lolikból álló, általános iskolai kosárlabda csapat edzését, mert a korábbi edzőt pedofília gyanújával menesztették. Elnézve a csapat viselkedését, garantáltan bűnös :oops: Maidó, zuhany és bloomer loli-fanservice minden mennyiségben, Shugo Charás karakterrajzokkal :o_O: Még nem tudom, szeressem-e :vigyor:



Hidan no Aria
Fogjuk rá, hogy egész jó lett a befejezés
Nem értek nagy meglepetések, Rikot olyan gyorsan lecsapták az elején, hogy az előző rész végén elkövetett árulása teljesen jelentéktelenné vált. Természetesen Sayonaki volt Vlad (Pedig itt reméltem, hogy hátha bedobnak valami csavart, de sajnos tényleg ilyen egyszerű a megoldás), ami már vagy négy epizód óta tudható, ahogy az eredete is teljesen egyértelmű volt. A kinézete mondjuk elég röhejesnek hatott (Hát még a nevetése!), inkább farkasembernek nézett ki semmint vámpírnak.
A bossfight se volt túl kreatív, szimpla videojáték-összecsapás, ahol az ellenfél gyenge pontjait kell ütni, míg megfekszik. Kinji egy szerencsétlen balek volt a Hisztériája nélkül, de szerencsére az epizód nagy részét abban töltötte. Komolyan mondom, szerintem csak azért kellett mindig visszaváltoznia a karakterének, hogy nehogy már túl menőnek hasson, mert akkor Aria hogy zavarásza meg a katanával? :vigyor:
Viszont hiányoltam Jeannet, Rekit és Shirayukit, ők is részt vehettek volna a végső összecsapásban. Vagy legalább az epilógusban felbukkanhattak volna, elvégre háremtagok...

Végül is szórakoztató volt a sorozat, de egy évad bőven elég belőle. Aria elkötelezettsége eleve egy mondvacsinált marhaságból fakad, mert az hogy híres leszármazottakkal rendelkező moé kislányokat tartóztatunk le (=csatlakoztatunk a háremhez), akik egyébként mind elkövettek valami bűntényt ÉS mindannyian Aria mamájára kenték, így kapott az 1000év börtönbüntetést, amit csak a bűnösök kézre kerítésével lehet csökkenteni. Nos....GIGALOL :vigyor:
7/10


Egyébként Shirayuki volt a best :cool:
Végre egy csendes szomszédlány típus, aki nem csak főzni tud és azon kívül semmi különleges képességgel nem bír, hanem lazán a legerősebb harcos, elég perverz a gondolkodása és keresztbe mer tenni a versenytársainak. + fekete alsónemű FTW

LOL, utánanéztem mégis kicsoda az a Kana!
Enyhén leblokkoltam, de a Miért?-re már nem vagyok kíváncsi :oops:
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Gosick
Mint krimi csapnivaló volt a sorozat. Általában a nyomozás abból állt, hogy Victorique minimális információk alapján hasraütésszerűen megoldotta az ügyet, még akkor is, ha az információi csak másodkézből származtak. Abban is hiába bíztam, hogy esetleg a kerettörténet tartogat majd valami nagyobb rejtélyt a végére, mert végül csak apuci hatalomvágya volt a mozgatórugója az eseményeknek. Ha viszont a krimi műfajbesorolás ellenére, az ember nem várt nyomozást a sorozattól, akkor egész szórakoztató tudott lenni. A külcsínre sem lehetett panasz, a helyszínek nagyon szépek voltak, főleg a könyvtár, az óratorony és Victorique mézeskalácsháza. :D Maga Victorique pedig gyönyörű volt, és meseszép ruhákat hordott, egyértelműen azért kiállt, hogy babát mintázzanak róla. ^^
7/10
Kép
Avatar
scineram
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1540
Csatlakozott: 2006.05.30. 13:43
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Green Hell
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: scineram »

Én sem a thriller miatt néztem, hanem a sajátos Gosick hangulat miatt, amit a zenék, a látvány illetve a karakterek és interakcióik teremtettek meg. Elsősorban Victorique és Kujo, aztán persze Grevil, de még Avril is sokat hozzátett. Szimpatikus egy bunch volt ez, Victorique meg abszolút is az egyik legjobb animeszereplő.

Kicsit a Denpa Onna to Seishun Otoko is hasonló, bár én ott több cselekményt szerettem volna, de az excentrikus gárda így is elvitte. Erio majdnem annyira, mint Victorique vagy épp előtte Tintahal Lány, uralkodott, noha én leginkább Meme fan vagyok.

Amúgy az eheti részeket még egyikből se láttam.~~~~~~
Kép
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Deadman Wonderland

Ez az anime képletért kiállt: (random shounen fight + Battle Royal + Szökés) * elmebaj3 = Deadman Wonderland

Igazából a legnagyobb baj az volt ezzel a sorozattal, hogy a különböző elemek egyszerűen ütötték egymást, egyrészt igyekeztek minél komolyabbnak és sötétebbnek beállítani történetet, a másik oldalról viszont olyan tipikus shounen figth elemekkel volt tele, amik nehezítették a komolyan vételét. Mintha az író abba téveszmébe élne, hogy attól már komoly lesz egy sztori, ha ömlik benne a vér, és úgy hullnak a névtelen statiszták, akár a legyek.
A szereplők tekintetében sem volt jobb a helyzet. Az épeszű karaktereket száma erősen a nulla felé húzott, mintha legalább egy elmegyógyintézetben és nem is börtönben játszódott volna az anime, és azzal próbálták összetett jellemmé tenni őket, hogy két gyilkolászás között bedobtak nekik egy-egy ötperces flashbacket a sanyarú múltjukról.:roll:
Amilyen vége lett a történetben, szerintem lesz valamikor folytatása a sorozatnak, de abból én már köszönöm szépen nem kérek.
5/10
Kép
Avatar
-OJ-
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 621
Csatlakozott: 2011.04.08. 09:48
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Otaku Odú
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: -OJ- »

Deadman Wonderland

Számomra is hatalmas csalódás volt ez a sorozat.
A kezdés és az első fele nagyon ígéretesnek tűnt, hogy ebből valami nagy dolog lesz, de sajnos tévedtem :(
A második fele, egész pontosan az "ellenállás" (amiről Mindenki! tud) megjelenését követően az egész cselekmény egy értelmetlen hülyeség lett. Teljesen elvesztette a börtönös hangulatát, helyette egy komolytalan tucat-shounen-sz*rba ment át, ahogy hosszasan nyomták a nagy beszédeket a barátságról és a szabadságról, miközben a harcok száma a nullára csökkent, Ganta pedig az utóbbi idők egyik legidegesítőbb shounen-főszereplőjévé nőtte ki magát :wwall:

5/10et is csak a látványért (vér, belek, gore) és a zenéért kap, mert a(z összes a második felében bemutatott) karakterek és a sztori nem ér többet 3/10-nél :knife:
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Mariko »

-OJ- írta:Ganta pedig az utóbbi idők egyik legidegesítőbb shounen-főszereplőjévé nőtte ki magát :wwall:
Ja igen, ezt kifelejtettem. Ganta arcába én is szívesen beletérdeltem volna párszor, de Shiro sem volt igazán a szívem csücske.
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Ahogy így mesélitek, mintha valami Berserkkel kevert Naruto lenne, előbbiből a vérengzést vette kölcsön, utóbbiból a logikus történetvezetést és a szerethető karaktereket. :lol: Viccen kívül: tekintve, hogy a mangát sokan égre-földre dicsérték, némileg én is vártam ezt a sorozatot, ráadásul többen is mondták, hogy ez fúdejó, mert pont egyedi és nem átlagos, meg ilyesmi... Az első "pofon" akkor ért, amikor kiderült, hogy ez nem olyan "harcos-vicces-de azért komoly" shounen, mint mondjuk az FMA, hanem ez fullkomoly és ráadásul az egész sztori egy börtönben játszódik. (Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én a hype-hoz képest legalább annyit elvártam volna, hogy a sztorija többé-kevésbé egyedi legyen, ne megint egy "Szökés sokadik", amit már amúgy is ellőtt a Rainbow pár szezonnal korábban.) Persze ettől még akár jó is lehetne az egész, de onnantól, hogy a készítők nagyon komolyan akarnak venni egy sorozatot, sanszos, hogy átcsúsznak a pozőrködésbe, melodrámába, szánalmasságba, nevetségességbe, stb. És ahogy itt olvasom, sikerült is nekik, legalábbis az régen rossz, ha egy fullkomoly(nak szánt) sztorit végigröhögnek/végigfacepalmoznak a nézők. Szóval köszi, megspóroltatok nekem jópár résznyi szenvedést, azt hiszem, ezt kihagyom. XD
Kép
Avatar
-OJ-
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 621
Csatlakozott: 2011.04.08. 09:48
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Otaku Odú
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: -OJ- »

A 'fullkomoly' ott szűnt meg, mikor az életfogytosok elkezdtek barátságról papolni, vagy mikor a teljesen szerencsétlen és megbízhatatlan újoncra bízták a legfontosabb feladatot. De az is poén volt, ahogy a legvége előtt a főhős kitalálta, hogy neki sem ártana edzeni egy kicsit - kemény 10percet, aztán jöhetett a bossfight :lol:

Egyébként nem nézhetetlen, de ahogy Mariko is írta, a tipikus shounen-fightok (Az utolsó vércseppel is feláll!) és témák teljesen tönkretették a komolynak szánt (és tényleg nagyszerű) alaphelyzetet.
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Nekem az volt a kedvencem, amikor a csajt full mellbe szúrták, majd kijelentette a fickó, hogy direkt úgy csinálta, hogy se a szívét, se tüdejét nem döfje át. XD
Kép
Avatar
-OJ-
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 621
Csatlakozott: 2011.04.08. 09:48
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Otaku Odú
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: -OJ- »

Én szeretem az ilyen mázlista szúrásokat, annyira nem zavaróak :vigyor:
Nagyobb probléma volt, hogy az elején bemutatták a karaktereket, majd a sorozat közepén azokat teljesen kiírták a képből (a 'Red Man' problémával együtt), és behoztak egy sereg olyan karaktert akik a végére mind kinyírták egymást vagy megszöktek. Mintha egy random filler arc lett volna az utolsó öt epizód, ahelyett hogy a kezdetben megismert karaktereket és konfliktust vitték volna tovább :wwall:
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Mariko »

-OJ- írta:Én szeretem az ilyen mázlista szúrásokat, annyira nem zavaróak :vigyor:
Ez nem mázlista szúrás, hanem anatómiailag lehetetlen. Ez a döfés max. úgy kerülhette volna el a csaj tüdejét, ha már kapásból csak fél tüdeje van. :roll:
Kép
Avatar
-OJ-
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 621
Csatlakozott: 2011.04.08. 09:48
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Otaku Odú
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: -OJ- »

És ha két borda között szúrt, a mellkas szélén?
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Mariko »

De nem ott szúrt, hanem full telibe kapta a csaj bal mellét, és a kard a háta közepén jött ki.
Kép
Avatar
-OJ-
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 621
Csatlakozott: 2011.04.08. 09:48
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Otaku Odú
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: -OJ- »

Oké ::^_^::
Bár ez lenne a legnagyobb probléma...
Avatar
scineram
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1540
Csatlakozott: 2006.05.30. 13:43
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Green Hell
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: scineram »

Gosick finálé - a cselekmény lényegében lezárult az előzőben, ez már csak epilógus, de így is rengeteg mindent kellett beletömöríteni. Szerencsére ezt remekül megoldották, minden fontos szereplő sorsára kitértek búcsúzóul. A legfontosabb persze kettejük jövője volt, Kujo és Victorique is komoly shiten ment keresztül. A legvégső jelenet pedig, ahogy összehozták őket, valami hihetetlenül gyönyörű volt, az egyik legszebb lezárás, amit animében láttam. Bár Victoriquet még növeszthették volna egy kicsit, az öt évvel idősebb Kujo az apja is lehetett volna. Mindegy, számomra nagyon kellemes emlék marad ez a sorozat.

Yondemasu yo, Azazel-san finálé - hű, majdnem nagyon komoly drámai befejezést kaptunk, de a show végül hű maradt önmagához. Így viszont a befejezés annyira LOL lett, hogy Atyaúristen!! XDDDDDDDDD Az eladásokkal együtt az évad egyik rejtett meglepetése.
Kép
Avatar
Maron
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 523
Csatlakozott: 2003.02.20. 19:58
Nem:
Tartózkodási hely: Beika Block 22 1/b
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Maron »

scineram írta:Yondemasu yo, Azazel-san finálé - hű, majdnem nagyon komoly drámai befejezést kaptunk, de a show végül hű maradt önmagához. Így viszont a befejezés annyira LOL lett, hogy Atyaúristen!! XDDDDDDDDD Az eladásokkal együtt az évad egyik rejtett meglepetése.
:goodpost:

OVA-t láttad? Ha nem, ne hagyd ki, a 2. részhez nincs felirat, de az 1-hez igen, és hát... hű önmagához. XD A finálé nekem is baromira tetszett (Beelzebubon kinyúltam, főleg, hogy... elcsábult. Friss volt és meleg. XD :dirr: ), nem tudom, hogy a mangából mennyit dolgoztak fel, abból jelenleg 5 kötet van kinn, ezért nagyon remélem, hogy lesz folytatás. :D
Kép
Avatar
scineram
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1540
Csatlakozott: 2006.05.30. 13:43
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Green Hell
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: scineram »

Láttam az OVAt, amiben az árulók elszegődnek máshoz, ugyanis mindkettőhöz van felirat. Ha így viszik, mint a cukrot, tuti lesz folytatás. Remélem az új opening is ilyen király lesz.
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

scineram írta:Remélem az új opening is ilyen király lesz.
Ugye? :D Azazel OP-ja epic win. :) A sorozatról meg: Amikor Maron először mutogatott belőle jeleneteket, meg mesélt róla, már abból gondoltam, hogy valszeg fun lesz, és most, hogy "közönségsiker" lett, tényleg nem fogom megúszni, hogy el ne kezdjem. :D
Kép
Avatar
Maron
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 523
Csatlakozott: 2003.02.20. 19:58
Nem:
Tartózkodási hely: Beika Block 22 1/b
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Maron »

scineram: köszi a linket, én csak az 1-hez találtam még anno. :)
Kép
Válasz küldése