Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Általánosságban az animékhez kapcsolódó témák.
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Junchi »

scineram írta:
Junchi írta:Haibane Renmeit nézegetek mostanság (már amennyire időm engedi) és kábé ilyesmi reakciókat váltott eddig ki:
Ne basszál ki, hogy csak most jutottál el ehhez! :hammer: A végéről hogyan vélekedtél?
I'm such a szlópók. :D

Btw most lusta leszek és átpakolom azt, amit AA-ra is írtam:

Most fejeztem be és azt kell mondjam, zseniális. Közel sem hibátlan, voltak dolgai, amik nem jöttek be, de ABe ismét kitett magáért, úgyhogy ezzel hivatalosan is bekerült a "japán nevek, akik nagyot alkottak" Junchi-féle panteon egy előkelő szegletébe.

Ami baromira tetszett, hogy a sztori végig csak másodhegedűs volt. Ahogy kicsit utánaolvastam, egyesek szerint óriási hiba, hogy nem derül ki szinte semmi, még a végén sem, ami már csak azért is baromság, mert ez lekellett volna essen bárkinek kvázi az elején, hogy ez egy alapvetően mondanivalóra gyúró, kődurva karakter-dráma. Kellően lassú, kellően filózós és kellően relaxing!

Ezen kívül a cucc rendelkezik az ABe-féle animék kiváló rendezési stratégiájával, ami már a Lain és Texhnolyze esetében is lenyűgözött és ez itt sincs másként. Az pölö baromi jó ötlet volt, ahogy szépen lassan átváltott Rakka nézőpontjából Rekiébe az egész és míg előbbinél megismertük (úgy nagyjából) a világot és a többi haibanét, utóbbira már "csak" a végjáték eseményei maradtak, ami egy remekül megírt drámát hozott el.

Egy-két saját gondolat:
Úgy a 10-11. részig megvoltam róla győződve, hogy a Rakka álmában szereplő (és a kútban talált) madár Rekit akarja szimbolizálni, I mean többször is elhangzott és utaltak rá, hogy folyamatosan függött tőle, de ő ezt sehogy sem viszonozta. Pont mint ahogy függött Rekitől. Csak aztán jött a vége és sajna hazavágta ezt az elméletemet (bár már a közepén is, Kuu kiröppenése után), ugyanakkor megerősítést nyert, hogy az, amit álmodtak a gúbóban, az a haláluk eseménye volt és Rekinek ezért is kellett végül szembenéznie saját magával (Rakka segítségével).

A másik, ami nagyon bejött, a már taglalt "belerágjuk a szádba" magyarázatok hiánya, mint egy nyílt felhívás arra, hogy saját gondolatokkal egészítsd ki az egész settinget. Filmek közül a Jacob's Ladder az egyik kedvencem, éppen ezért akarva-akaratlanul is előjöttek belőlem azok a gondolatok, amik ott is: A város szerintem egyfajta köztes világ a halandók és az élők között, ahová a Haibanék (akik nem kerülnek rögvest a mennybe valamilyen konfliktus miatt) kerülnek, a kiröppenés (átkerülés a fal túloldalára) pedig nyilván a mennybe jutást jelenti. (Aztán van, hogy ez nem jön össze és örökre itt ragad a jónép, lásd tougák.)

A bűnös-nem bűnös kérdéskört is nagyon szépen kezelte az anime, igazi mélységeket adva ezzel mind Rakka, mind Reki karakterének, bár azért nekem előbbi szimpatikusabb volt, szal azért mégiscsak képes volt egymaga szembenézni saját bűnösségével. (Meg kicsit olyasmi volt a karaktere, mint Lainnek.)

Ami viszont nem jött be, azok a karakterépítős részek az elejéről, meg úgy az egész elhagyatott gyár és lakói szál. Hyousuke szerepe tiszta volt, viszont a többieket elég feleslegesnek éreztem, pláne a Midori nevű copfos tsunderét, akit aztán nagyon nem hiányoltam volna, ha kimarad. Úgy érzem, kicsit hasznosabban is fellehetett volna használni azokat az epizódokat, még ha volt is utalgatás bennük a későbbiekre nézve.


A technikai kivitelezés aránylag rendben volt, bár a kissé "poros" grafika nem volt épp a szívem csücske, de cserébe a karakterdesign most is büntetett. A zenéket kiváltképp eltalálták, különös tekintettel az aláfestő muzsikákra és a seiyuuk is rendben voltak (bár Noda Junko hangját most sem sikerült megkedvelnem, de ez inkább egyéni szociális hiszti...)

9 (alá)/10
Avatar
-OJ-
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 621
Csatlakozott: 2011.04.08. 09:48
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Otaku Odú
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: -OJ- »

RDG: Red Data Girl

Újabb P.A.Works mű kipipálva, és mint mindig, a karakterrajzaikra és a gyönyörű háttereikre ezúttal sem volt panaszom. Az aláfestő zenékben is találtam pár, nagyon kellemes és fülbemászó dallamot.
Sajnos a sorozat fő cselekményszála nem volt valami érdekes vagy épp erős, jobbára csak a közepén és a legvégén került csak elő, így ehelyett az idő nagy részében a karakterek zűrös életével és a körülöttük felmerülő problémákkal foglalkoztak. A főszereplő Izumiko valamelyest fejlődött a sorozat folyamán, de végig megmaradt félénk kisegérnek, míg a Miyuki srác végig adta a tsuntsunderét. Az ikrek sztorija tetszett volna, de azt nagyon elhúzták és rendesen túl is bonyolították, valamint nem bántam volna ha a Himegamiról is több részlet derül ki az elhangzottaknál, amiből elég nehéz volt kihámozni a hasznos tényeket.
Utóbbi az egész sorozatról is elmondható. Mivel valós helyszíneken játszódik, gyakran úgy éreztem hogy alapból ismernem kellene az adott hely mitológiáját a teljes megértéshez. Emellett a hiedelemvilágból és a szokásokból is jókora ízelítőt kaptam a sorozattól, de ezt szintén magyarázatok nélkül.

A hangulata engem végig megfogott, a rengeteg felmerülő és sajnos sokszor megválaszolatlanul hagyott kérdés végig fenntartotta az érdeklődésemet, valamint a karakterek is egész kedvelhetőek voltak, olykor elég bonyolult jellemrajzokkal.

7/10
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Szégyellem magam, de csak most jutottam el odáig, hogy megnézzem a Claymoret. :knife:

Már régóta tervbe volt véve nálam, és eredetileg nyáron terveztem a megnézését, több régebbi darabbal együtt, amivel tartozok magamnak. Csakhogy a Shingeki no Kyojin kapcsán állandóan belefutottam a címbe, ráadásul egy apró részletet le is spoilereztem magamnak, hála az összehasonlításoknak. Úgy voltam vele, nem halogatom tovább, belevágok az animébe! 3 nap alatt lazán megnéztem, lehetett volna 2 is, de vizsgaidőszak van, szóval nem lehet egész nap animézni. ^^"
Egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem, a hangulat egyből magával ragadott. Korábban olvastam, hogy eléggé véres sorozat, azonban korántsem találtam benne annyi gore elemet, mint amire számítottam. (Persze az is lehet, hogy már edzett vagyok.) Clare (a Clairetől falra mászok!) remek főszereplő, és sokakkal ellentétben nekem Rakival sem volt semmi problémám a sorozat alatt. Később jönnek még új karakterek, akik közül néhányat megkedveltem, párat a pokolba kívántam, de akadtak egészen semleges szereplők is, akik csak úgy voltak. (Zeldán néztem egy nagyot, már azt hittem rosszul hallottam. XD) Priscilla az egyik legidegesítőbb karakter volt, hiába őrült meg, egyáltalán nem tudtam sajnálni. Ophelia már más tészta, ő nem ezt érdemelte volna. Akiket nagyon megkedveltem a főszereplő mellett, Miria, Helen és Deneve, jó kis csapatot alkottak. ::^_^:: A történet eléggé döcögősen indul, az első pár epizód alatt halvány fogalmam sem volt, hogy innen merre fog tovább haladni. Kicsit unalmassá is vált a sablon, ám éppen a megfelelő pillanatban váltottak témát ahhoz, hogy megint felkeltsék az érdeklődésemet. Behoznak egy visszaemlékezést, amit először nem igazán tudtam hová tenni, azonban remekül felépítették az egészet. Clare nagyon aranyos volt gyerekkorában, Teresa pedig a hűvös szépség, akit kezdetben nem csíptem, de hamarosan megváltozott róla a véleményem. Azért nem kis elszántság és ragaszkodás kellett ahhoz, hogy csak úgy szembeforduljon a Claymoreok törvényével és elhagyja a szervezetet, mindezt természetesen Clare miatt. Jó, kissé fura, hogy pont egy kislány miatt tette, amit tett, de a kettejük kapcsolata nem éppen szokványos. A visszaemlékezéstől pedig folyamatosan emelkedik a színvonal, egyre jobban kezdtem izgulni a részek alatt, valamint Clare fejlődését is jó volt látni. Egyre több dolgot tudtam meg a Yomákról és a Claymoreokról is, de úgy érzem, az anime csak a felszínét kapargatta meg, annak, amit a manga nyújt. Arról tudok, hogy az utolsó részeknél az anime más irányt vett, és kapott egy eléggé nyitva hagyott lezárást. Kicsit csöpögős érzést keltett bennem, lehetett volna más irányba elvinni, de még mindig jobb, mint a Gantz anime original befejezése.
A zene fantasztikus volt, a skót dudás aláfestések egyes jelenetek alatt, igencsak fokozták a hangulatot. Még a nagy Japán mániám előtt Skóciáért rajongtam elég rendesen, tehát a Claymore (skót kard) és a duda régi emlékeket ébresztett bennem. A grafika nekem tetszett, a 2007-es színvonalat hozta, a seiyuuk remek munkát végeztek. Aki egy jó kis fantasy történetet szeretne, bátran nézzen bele! Tele van sablonokkal és mivel shounen, ezért kiszámítható fordulatok vannak benne, de a hangulat nagyon adja. Tőlem megkapja a 9/10-et, nagyon tetszett.
Egyébként most már értem, miért hasonlítják a Shingeki no Kyojint a Claymorehoz. :D
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Rui-chan írta:Clare (a Clairetől falra mászok!) remek főszereplő
Ditto. (Már a zárójeles megjegyzésre, meg a nem zárójelesre is. : P)

Raki viszont az animében szerintem hiper-irritáló, de a mangában azért majd szépen összekapja magát, bár ez már spoiler territory.

Teresa pedig az "élő" példája annak, hogy shounen cuccokban igen is lehet jól megírt, három-dimenziós mellékszereplőkkel találkozni.

Btw a mangáját is nagyon ajánlom, mert bár mostanság meglehetősen gány, de előtte... *___*
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Junchi írta:Btw a mangáját is nagyon ajánlom, mert bár mostanság meglehetősen gány, de előtte... *___*
Már el is kezdtem olvasni. ^_^ Nem gondoltam volna, hogy ekkorát változtatnak az animén, de így még inkább vallom azt, hogy meglehetősen korrekt lezárást kapott, már amit ki tudtak hozni a dologból.
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Ookami Kodomo no Ame to Yuki

Na, sikerült végre eljutnom odáig, hogy megnézzem én is. (A hozzászólásokat még nem olvastam el.)

Hosoda az egyik kedvenc anime-rendezőm, legalábbis a zseniális TokiKake és a decens Summer Wars után vártam, hogy ezzel az animével is elkáprásztat majd. Megtörtént végül? Noss, igen is, meg nem is.

Amit rögtön kiemelnék, az a grafika. A karadesign kissé egyszerű volt, meg nem is volt benne úgy különösebben semmi extra, viszont a környezet... *____* Hát az... WOW! Elképesztően részletes, roppant kellemes színvilággal, és ami külön bejött, hogy élt az egész cucc.

Ami a sztorit illeti: Sajnos nem sok ilyen gyereknevelős anime van a piacon, bár azok többé-kevésbé jó/elfogadható végeredményt prezentáltak, ám az Ookami Kodomo messze több és jobb náluk. Az alapszitu mondjuk elég röhejes, de úgy sem ez a film lényege, hamar túlteszi rajta magát az ember. A gyereknevelési szál előtt viszont le a kalappal. Eleinte csak a szokásos mederben folyt a dolog, mindezt nagyon ügyesen, reálisan (+ milliónyi szuttyal) előadva. Aztán a felénél előjött az ember-farkas téma, amit féltem, hogy végül kihagynak és csak egy szimpla gyereknevelős cucc lesz, a farkaslétet mindössze alibiként felhasználva. Ez a része is nagyon korrekt lett, bár én Amét (amúgy LOL, a két gyerkőc neve hó és eső xD) keményen elítéltem, egészen az utolsó jelenetig. A pszeudodepresszióját még úgy megértettem, de mikor a házban úgy döntött, se szó, se beszéd alapon lelécel, hát eléggé felszökött a vérnyomásom, elvégre tudta nagyon jól, hogy anyu úgyis utána fog menni, hogy megkeresse. A medvés jelenetnél kicsit beparáztam, hogy ez lesz számára a vég, meg mikor a virágos réten összefutott apuval (akinek mondjuk nem derült ki még a neve sem... >_>), de aztán szerencsére túlélte. (Féltem, hogy a végén arra megy majd ki a játék, hogy eltegyék anyut láb alól, ami imho nagyon nem tett volna jót a sztorinak, legalábbis én nagyon nem bírom, mikor ilyen manipulatív jelleggel próbálnak a néző érzelmeire hatni, á la Hotaru no Haka.)

Szal aranyos, szép, korrekt és a maga nevében unikális, meg minden, de azért vannak itt dolgok, amik bökték a csőrömet. Egyik ilyen a pacing - néha elképesztően gyorsnak és elsietettnek éreztem egy-egy jelenetet, főleg azt a szakaszt, mikor hirtelen jutottak (vagyis hát Yuki) az általános iskola utolsó évébe. Ott mintha kihúzták volna az anime alól a talajt, de aztán szerencsére gyorsan visszatalált a helyes útra. A másik mehh dolog a vége, ami olyasmi érzést keltett, mintha nem tudták volna, hogyan is zárják le rendesen a sztorit. Yukinak igencsak kellemetlen volt, hogy aznap anyu nem jött el érte, de ezt a vége egyszerűen a szőnyeg alá söpörte (ahogy azt a csávót is). Úgy igazán csak Ame részéről éreztem full lezártnak a cselekményt, de c'est la vie...

További fájó pont volt a seiyuu-gárda... A gyerekek + mellékszereplők még oké, de apu hangja valami katasztrófa és anyu sem volt úgy mindig a helyzet magaslatán.

Az sem igazán jött be, hogy anyu kvázi semmit nem változott külsőleg az eltelt évek alatt, ami mondjuk egy ilyen kaliberű cuccnál a minimum elvárás a részemről.

Összességében véve így is egy remek darab az Ookami Kodomo, egyúttal Hosodáék ismét bebizonyították, hogyan kell minőségi és korrekt slice-of-life animét írni.

It's rating time!
Grafika - 9/10 (A kissé egyszerű karakterdesign miatt levontam egy pontot, de ha csak a háttereket + animációt veszem, akkor valahol 11/10-nél állna csak meg a mérce.)
Zenék/seiyuuk - 6/10 (A hangokkal voltak gondok, de úgy igazán a zenék sem maradtak meg.)
Sztori - 8/10 (Gyereknevelős animu done right!)
Karakterek - 8/10 (Kedvelhető és szerethető gárda, még ha a karakterfejlődés egy kissé lerágott csont.)
Érték - 9/10 (Végtelen rewatch-value + majdnem minden szempontból kiemelkedő anime-film.)
Élvezhetőség - 9/10 (Bár a Totorótól már megkaptam a havi AAAAWW-adagomat, de azért ez a film is erősen bővelkedett benne. A két óra pedig olyan gyorsan elszállt, hogy csak lestem.)

Overall: 8/10
Avatar
Ayla
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2074
Csatlakozott: 2007.02.18. 16:59
Tartózkodási hely: sehol és mindenhol

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Ayla »

Így vizsgaidőszak alatt kb. kéthetente nézem az Oreimo 2. évadját és...

ez borzasztó. Miért történt ez? Az első évadot megnéztem több mint 4x...

ha az államvizsgám is meglesz 10 napos anime-maratont tervezek. Shingeki no Kyoujin-en kívül mit ajánlotok még a 2012 és 2013-ból? Nevetni szeretnék, lenyűgözve lenni és olysféle epicséget látni mint a SAO volt. Máskülönben filozófikus animéket nemkérek, sírni most nincs kedvem meg életen elgondolkodni sem.
Előnyben az ecchik.
Shotaaa!! Lolííí! Shotaa!! Lolíí!! Sho- LOLI! :D He. | hol vagy, Pantalaimon?
Avatar
-OJ-
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 621
Csatlakozott: 2011.04.08. 09:48
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Otaku Odú
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: -OJ- »

Ayla írta:Így vizsgaidőszak alatt kb. kéthetente nézem az Oreimo 2. évadját és...

ez borzasztó. Miért történt ez? Az első évadot megnéztem több mint 4x...
Az író gyáva módon megfutamodott a normális lezárástól, így maradt ez a félkész vacak amiért kár volt megnézni a sorozatot :knife:

Ayla írta:Shingeki no Kyoujin-en kívül mit ajánlotok még a 2012 és 2013-ból? Nevetni szeretnék, lenyűgözve lenni és olysféle epicséget látni mint a SAO volt. Máskülönben filozófikus animéket nemkérek, sírni most nincs kedvem meg életen elgondolkodni sem.
Előnyben az ecchik.
Hataraku Maou-sama, Date-A-Live, Valvrave the Liberator, HenNeko, Mondaiji-tachi ga Isekai Kara Kuru Sō Desu yo?, Boku wa Tomodachi NEXT, GJ-bu mind mehet :thumb:
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Ayla írta:Shingeki no Kyoujin-en kívül mit ajánlotok még a 2012 és 2013-ból? Nevetni szeretnék, lenyűgözve lenni és olysféle epicséget látni mint a SAO volt. Máskülönben filozófikus animéket nemkérek, sírni most nincs kedvem meg életen elgondolkodni sem.
Előnyben az ecchik.
Mostani szezonból:
Hataraku Maou-sama
Date A Live
Valvrave the Liberator
Namiuchigiwa no Muromi-san
Yondemasu yo, Azazel-san. Z
Toaru Kagaku no Railgun S
Hentai Ouji to Warawanai Neko
Hyakka Ryouran: Samurai Bride (Ugyan ezt nem nézem, de elég erőteljesen ecchi.)

Korábbról:
Mondai-Ji-tachi ga Isekai Kara Kuru Sou Desu yo?
Vividred Operation
Kotoura-san
Magi
Nekomonogatari (Kuro)
Zettai Karen Children: The Unlimited - Hyoubu Kyousuke
Kép
Avatar
Ayla
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2074
Csatlakozott: 2007.02.18. 16:59
Tartózkodási hely: sehol és mindenhol

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Ayla »

Köszik! :D :D
Shotaaa!! Lolííí! Shotaa!! Lolíí!! Sho- LOLI! :D He. | hol vagy, Pantalaimon?
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

-OJ- írta:
Ayla írta:Így vizsgaidőszak alatt kb. kéthetente nézem az Oreimo 2. évadját és...

ez borzasztó. Miért történt ez? Az első évadot megnéztem több mint 4x...
Az író gyáva módon megfutamodott a normális lezárástól, így maradt ez a félkész vacak amiért kár volt megnézni a sorozatot :knife:
Mármint az anime írója? Mert a light novelé pont úgy zárta le, ahogy az elejétől fogva sejteni lehetett, épp tegnap írtam róla. Persze azt simán el tudom képzelni, hogy ha még most lett vége a sztorinak LN-ben, akkor az anime második szezonja kapott valami alternatív endinget, vagy elvágták egy ponton és jön még egy harmadik szezon is. (Mint pl. a Zero no Tsukaimánál tették.) Esetleg spoilerben leírhatjátok, hogy min buktatok így ki. XD
Kép
Avatar
-OJ-
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 621
Csatlakozott: 2011.04.08. 09:48
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Otaku Odú
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: -OJ- »

Nem, a LN-re értettem. Úgy sz*r, ahogy van.

A sorozat a kezdetektől fogva nagyon szépen lavírozott a testvérek kapcsolatával, ahogy fokozatosan közelednek és egyre jobb viszonyt alakítanak ki a másikkal (nah persze, Kirino az elejétől a végéig egy hálátlan r*banc volt), de nem sokkal a vége előtt csak az elvakult haterek húzhatták rá azt, hogy itt valami degenerált vérfertőző kapcsolatról van/lesz szó. Mert azzal semmi probléma nincs, hogy egy 17éves srác még nem a csajokat fűzi hárembe, hanem számára az első a húga boldogsága, ami persze nem jelenti azt hogy szexuálisan is vonzódna hozzá. És azzal a befejezéssel nem is lett volna probléma, ha ezen az alapon végül a családot választja a 'nagy gimis szerelem' helyett.

Erre mit talál ki a vadbarom író?
Vagy fél tucat lány szerelmet vall a főszereplőnek, ezzel is csak azt nyomatékosítva hogy azért menő csávó ő, de ő ott helyben visszautasítja mindegyiket, és helyette megvárja hogy Majd Évekkel Később a húgicáját dughassa :knife: Nem hogy kinőjék a hülyeségüket, hanem bele fognak nőni. Ennek hol a halálban van bármiféle értelme, hacsak nem egy full kretén Papucsról van szó?


És még csodálkozol, hogy agyf*szt kaptak tőle az emberek?

Ha az animeben is ez lesz, nálam az AkaSaka(anime) és Usagi Drop(manga) lezárásaival együtt fogja alkotni a Legelbacottabb Befejezések TOP3-at :twisted:
Avatar
BSW
Gyakorlott
Gyakorlott
Hozzászólások: 64
Csatlakozott: 2010.10.10. 16:25
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: BSW »

Agyfaszt kapnak tőle az emberek?
Személyes véleményemtől elvonatkoztatva állíthatom, hogy az elmúlt 4 napban több mint háromszorosára emelkedett az előrendelések száma. Több, mint 2 hónap alatt 6000 pont körül mozgott, mára pedig 18000-ret is átlépte.
Mondhatni, hogy soha nem látott sikert ért el ezzel a fordulattal.
Avatar
-OJ-
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 621
Csatlakozott: 2011.04.08. 09:48
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Otaku Odú
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: -OJ- »

BSW írta:Agyfaszt kapnak tőle az emberek?
Személyes véleményemtől elvonatkoztatva állíthatom, hogy az elmúlt 4 napban több mint háromszorosára emelkedett az előrendelések száma. Több, mint 2 hónap alatt 6000 pont körül mozgott, mára pedig 18000-ret is átlépte.
Mondhatni, hogy soha nem látott sikert ért el ezzel a fordulattal.
Nos, mint tudjuk a japánok perverzek és őrültek :LOL:
de az is lehet, hogy ugyanaz van, mint az Aku no Hanánál. Ott is szervezték a nagy előrendeléseket, csak azért hogy később visszamondják és a kiadó nyakán maradjon a sok legyártott BD/DVD.
Az a sok 1csillagos értékelés az Amazonon elég gyanús
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

-OJ- írta:És még csodálkozol, hogy agyf*szt kaptak tőle az emberek?
Ja, értem. ^^" Ez így mondjuk tényleg gáz, és nem is azt mondom, hogy logikus, vagy jó, vagy érthető, inkább csak várható volt, mert "a japánok perverzek és őrültek". ^^" Szal ebből a szempontból mondtam, hogy én valahogy nem lepődtem meg rajta, hogy ide futott ki végül ez az egész, persze történetileg még valóban egy faszság. Az Usagi Dropot is jó, hogy mondod, annál volt még dettó ez a helyzet. Történetileg nem volt indokolva, hogy olyan vége legyen, amilyen, de persze a hardcore otakurétegnek még jól berakták mindkét sztori végére a "fanservice"-t, meg a "true end"-et. Amúgy ne értsd félre, én örülnék neki a legjobban, ha egyszer lenne egy olyan testvéres, kislány-felnevelős, vagy akármilyen hasonló sztori aminek nem ilyen vége van és normális mederben maradnának a dolgok, csak a japánok eddig még nem igazán cáfoltak rám ezzel kapcsolatban. ^^" (Szal kissé ilyen Gurren Lagann dolog ez, ott is az egész sorozat lényegével, szellemiségével megy szembe az ending, de mivel az is Gainax cucc, akik már hírhedtté váltak arról, hogy rendre eltosszák az animéik befejezését, ezért ebből a szempontból végülis nem lepődtem meg rajta, persze attól még anyáztam keményen.) Oreimóra visszatérve: Szerintem az is biztos, hogy az anime vége is ugyanez lesz, már csak "miért ne?" alapon is.
Kép
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Nekem még az első évadon sem sikerült átverekednem magam. ^^" Egyszerűen nem az én stílusom, de legalább az első évadot szeretném befejezni, ha már elkezdtem... majd egyszer. Éppen ezért olvastam el a spoilert, mert elég kevés esélyt látok arra, hogy több évadot megnézzek belőle.

Usagi Drop pedig animében nagyon aranyos, a lezárása hagyott bennem némi hiányérzetet, de ettől eltekintve tetszett. Kár volt beleolvasnom a mangába. :knife: Szerintem nem is kéne második évad, csak elrontanák vele az elsőt.
Kép
Avatar
BSW
Gyakorlott
Gyakorlott
Hozzászólások: 64
Csatlakozott: 2010.10.10. 16:25
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: BSW »

-OJ- írta:

de az is lehet, hogy ugyanaz van, mint az Aku no Hanánál. Ott is szervezték a nagy előrendeléseket, csak azért hogy később visszamondják és a kiadó nyakán maradjon a sok legyártott BD/DVD.
Az a sok 1csillagos értékelés az Amazonon elég gyanús
Azért 12000 feletti megrendelés kamuból nem lehetséges, vagy szerevezett rage rendelés kellene hozzá :D
Az Aku no Hana hamar felugrott 2000 körülire, de az még a kezdeti hype-nak volt köszönhető alighanem. Azóta szerintem nagyjából egy helyben is maradt.

Arról meg csak találgatni tudok, hogy hányan várták már az incest endet, de szerintem rengetegen.
Avatar
-OJ-
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 621
Csatlakozott: 2011.04.08. 09:48
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Otaku Odú
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: -OJ- »

Titkos írta:Amúgy ne értsd félre, én örülnék neki a legjobban, ha egyszer lenne egy olyan testvéres, kislány-felnevelős, vagy akármilyen hasonló sztori aminek nem ilyen vége van és normális mederben maradnának a dolgok
Van ilyen, az Aishiteruze Baby
A gyerek ott is felnő a (manga) legvégén, de az őt nevelő srác akkorra már összeházasodott azzal a lánnyal, akire az egész sorozat alatt hajtott..
Sajnos az anime már nem adaptálta a manga utolsó két kötetét, mert közben beérték :drop:
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Date A Live
Az utolsó részt webrip minőségben néztem meg, mert túl akartam esni rajta.

Eléggé vegyes érzelmekkel zártam le az animét. Nem tudom, hogy ezt pusztán szórakoztatásnak szánták a készítők, vagy egy véresen komoly darabnak. Mindkét műfajba belekóstolt, talán ezért lett felemás a végeredmény. Az első rész után dobni akartam, de néhány hozzászólás elolvasása után, csak rávettem magam, hogy megnézzem a második részt is. A dating sim felépítés adott egy kis pluszt, ilyet még konkrétan nem láttam hárem animében. Shido kissé lapos főszereplő volt, de néha neki is akadtak jó pillanatai. A lányokat mind be lehetett rakni egy-egy típus kategóriájába. A történet persze olyan egyszerű, mint a bot, de nem is ezen van a hangsúly. A harcok nagyon jók lettek, leginkább azok miatt néztem végig az animét. Az opening, ending páros nem ragadott meg különösebben, és a részekben hallható zenék se tettek túl mély benyomást. A grafikára nem lehet panasz, bár a BD-re sok mindent ki fognak javítani.
Azt kissé érdekesnek találtam, hogy a világot elpusztítani akaró lények hirtelen kezes báránnyá válnak, csak azért, mert egy srác elhívta őket randizni. Sajnos nálam itt bukott meg az anime. Kurumi megjelenésével pedig belevitték a rengeteg vért és gore-t, ami szintén negatív irányba vitte el nálam a sorozatot. A legjobban azon buktam ki, ahogy elbántak Origamival. Szerencsétlen a végén teljesen kifordult önmagából, ez a mindenáron gyilkolni akarok felfogás tönkretette a karakterét.
A poénokon nem igazán tudtam nevetni, csak egy-kettő mosolyogtatott meg. A karakterek közül Yoshino-t kedveltem meg igazán, a többiek egy idő után elkezdtek idegesíteni. Valószínűleg egy hét múlva már nem is nagyon fogok emlékezni a történetre. Egyszer nézős darab volt, a BD-t tuti nem fogom megnézni, az a néhány plusz jelenet annyira nem érdekel. Összességében adok rá egy 5/10-et, amit főleg a harcok miatt érdemelt ki.
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

-OJ- írta:
Titkos írta:Amúgy ne értsd félre, én örülnék neki a legjobban, ha egyszer lenne egy olyan testvéres, kislány-felnevelős, vagy akármilyen hasonló sztori aminek nem ilyen vége van és normális mederben maradnának a dolgok
Van ilyen, az Aishiteruze Baby
A gyerek ott is felnő a (manga) legvégén, de az őt nevelő srác akkorra már összeházasodott azzal a lánnyal, akire az egész sorozat alatt hajtott..
Sajnos az anime már nem adaptálta a manga utolsó két kötetét, mert közben beérték :drop:
Ja igen, erre már többen is mondták, hogy ennek normális történetvezetése/vége van, lehet ezt egyszer majd megnézem. :) Mármint a mangával együtt, mert ahogy írod, tényleg úgy az igazi a befejezés. :) (Mondjuk ha rosszmájú akarnék lenni, azt mondanám, hogy ennek azért volt normális vége, mert ha jól tudom, műfajilag shoujo, a női célközönség pedig jóval kevésbé értékelte volna a loli endet, mint a férfiak. :dirr: XD)
Kép
Avatar
Ayla
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2074
Csatlakozott: 2007.02.18. 16:59
Tartózkodási hely: sehol és mindenhol

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Ayla »

Oreimo 2 ep13

Mondjátok meg nekem, miért nem így nézett ki az egész sorozat ahogy ez a rész?! HM?

Amikor vége lett kb megboldultam, hogy MIKOR JÖN A KÖVETKEZŐ. Én őszintén nem értem, hogyha azok akik ilyet tudnak csinálni akkor miért csinálnak olyan rosszakat is ... -_-
Shotaaa!! Lolííí! Shotaa!! Lolíí!! Sho- LOLI! :D He. | hol vagy, Pantalaimon?
Avatar
Armin Doyle
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 643
Csatlakozott: 2010.07.15. 12:41
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Armin Doyle »

Sket Dance
Elég gyerekes sztori volt, de felettébb szórakoztató:) ajánlom annak aki pihenni akar egyet, mert bár a sztori pörög, annyi figyelmet nem igényel. nekem érettségi előtt és után jó volt.

Ben-TO! (vagyhogykellírni)
ez egy dafuq! nem tudom hova tenni, de nagyon sokat röhögtem rajta:D arról szól, hogy srácok verekednek a legfinomabb féláras bentos dobozokért.... haláli volt:D

Shingekiről me a Gattairól (<3) már az anime topicban írtam részletesebben.

elkezdtem a Devil Survivor 2- t...... az első rész kiábrándító és érdekes egyszerre. ha a bento dafuq akkor ez nemtudom mi.... :shock: ilyen digimon-fantasy-scifi keverék.. nem tudok vele dűlőre jutni, de megnézem, mert azért érdekel ebből mit lehet kihozni még:D

Tonari no Kaibutsu
ált nem nézek ilyen témájú animéket, de ez kifejezetten tetszett:) aztmondják a srác benne fura, de ha tudnák mik folynak általánosságban a mi köreinkben.. a lényeg, hogy hozzánk képest ez nem egyáltalán nem volt fura! :-P a szituációk életszerűek, egyik barátom azt mondta olyan vagyok mint a főszereplő, ami szerintem nem igaz, bár ahogy elgondolkoztam rajta a tanulásmániát leszámítva tényleg van némi hasonlóság (pl a karrierista hozzáállás). a lényeg h ajánlom mindenkinek, mert tényleg jó:)

és ha valaki olyan szinten mazochista, hogy képes elviselni, hogy müzliízű turmixszá marcangolják agyveleje felépítését, akkor ajánlanám az Amnesia c. csodát! ez a sorozat 13 részes, de annyira szutyok hogy az már fáj:PPPP haverommal néztük, és drukkoltunk, hogy mikor döglik már meg a főszereplő csaj (aki nemmellesleg Bella II. ) komolyan, az még oké h egy zöldhátteres színész nem tud 1 arcnál több érzelmet produkálni, mert fingja nincs hogy hol van, de hogy egy kreált, rajzolt karakterre egy ilyen személyiséget ráhúzzanak.. fájt... nem csak agyilag, fizikailag is. a történet az hogy egy csaj elveszti az emlékeit, és dimenziókban utazgat, minden dimenzióban más pasija van, az univerzum ki akarja nyírni meg egy skizofrén csávó is, aki szintén szerelmes belé és követi és.... dafuq
szar volt, nincs mit mondanom-.-
"Being considered 'crazy' by those who are still victims of cultural conditioning is a compliment" -Jason Hairston-
Avatar
Cruel Angel
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2036
Csatlakozott: 2003.11.17. 14:33
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Két hely között valahol / e két hely Mennyország s Pokol

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Cruel Angel »

Shiki
Egy "régi" (már ha 2011-et réginek lehet hívni) elmaradásomat pótolom most ezzel. Pontosan két részen vagyok túl, következő rész előzetesének hatására határozottan nagyon kíváncsi lettem a továbbiakra.
Gyors utána nézésem következménye az lett, hogy kiderítettem, a manga később fejeződött be egy fél évvel, mint hogy az anime véget ért. Ugyanakkor a nagyja már az anime vetítésének megkezdésekor lement. Kérdezném tehát esetleg azoktól, akik netán olvasták a mangát: Van-e szignifikáns eltérés a két mű között és ha van, melyik a jobb? (Részletes spoilereket egyelőre nem biztos, hogy kérek, csak ha úgy érzi a válaszadó, hogy kell némi egyértelműsítés.)
Kép
Avatar
-OJ-
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 621
Csatlakozott: 2011.04.08. 09:48
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Otaku Odú
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: -OJ- »

Cruel Angel írta:Shiki

Van-e szignifikáns eltérés a két mű között és ha van, melyik a jobb?
Nincs, a manga is ugyanúgy fejeződött be.
Az valamivel véresebb, de a rajzolása szvsz elég gyenge, az anime sokkal szebb volt.
Moon Breaker
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 177
Csatlakozott: 2011.07.08. 06:32
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Moon Breaker »

Suisei no Gargantia - a 6. résznél vagyok, eddig kiváló. remélem marad is a szint :)
Válasz küldése