Shingeki no Kyojin

Egyes anime sorozatok, filmek, OVA-k megtárgyalása
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1646
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

11. rész

Az epizód vége, röviden összefoglalva.

Szerencse, hogy már olvastam a manga ezen részét, mert különben bajban lennék. Ismételten sikerült egy jó kis cliffhangerrel lezárni a részt. Azt azért elérték a készítők, hogy lekapjam a mangát a polcomról és elolvassam a következő néhány oldalt. Nehéz lesz kivárni a következő epizódot. Az elején lassan indult be az epizód, már azt hittem, el se fognak jutni a szikláig. Szerencsére a második felében összekapták magukat, és innentől már gördülékenyebb volt a cselekmény. A rész hangulata egyébként megint nagyon adta, sikerült az emberek érzelmeit teljesen átadni. Komolyan sajnáltam a katonákat és a hozzátartozóikat is. Pixis remek vezető, megmutatta, hogy nem csak esze van, hanem beszédet is tud tartani. Erent is sikeresen meggyőzte az előző részben, hogy harcoljon, most pedig a többi katonával is ezt tette. Nagyon enyhén átment érzelmi zsarolásba a beszéd, de ennyi még belefér, mert a civilek tényleg nem tehetnek semmit az óriások ellen, kizárólag a katonák érhetnek el bármit ebben a háborúban. Talán még engem is meggyőzött volna, hogy menjek harcolni. ^^" Az az idióta parancsnok ismételten tette az agyát. Már nagyon unom a képét, igazán megehetné egy óriás! :evil: Egy korábbi részben pont ő hagyta ott a kadétokat az épületben, mondván neki vissza kell vonulnia. Ennyi erővel őt is ki kellene végezni dezertálás miatt. Igazán elmehetne róla a figyelem, vannak más emberek, akiket lehet mutogatni.

Szerencsére benne hagyták az idézetet, azt kár lett volna kihagyni. Erennel értek egyet, ez az elmélet eléggé naiv, hiszen az emberiség sosem lesz annyira egységes, mint ami elvárható lenne, még akkor sem, ha egy jóval erősebb ellenféllel kerül szembe. Elég csak a második részre gondolni, ahol a katonák nyíltan kimondták, kár hogy nem ettek meg több embert az óriások, miután áttörték a Mária falat és elvesztették azt a területet. Annyiban igazat adok Pixisnek, hogy valamilyen fejlődést csak mutattak az emberek, mert ha kell, akkor elég jól együtt tudnak működni.

Armin végre megmutathatta a tehetségét, hiszen helyet kapott a fejesek között, akik kidolgozták a tervet. Már az is elég merész ötletnek számított, hogy Titán-Eren emelje fel a sziklát és torlaszolja el a lyukat, de az újabb kiegészítésekkel csak rátett egy lapáttal. Elég durva jelenet volt, amikor a csalinak szánt emberek csak úgy lógtak le a falról, az óriások meg ott nyúlkáltak értük. Ez nem kifejezetten számított creepy jelenetnek, de ezt is megjegyeztem magamnak. Mikasa kicsit idegesített, amikor megint elkezdte a "nem engedhetlek el egyedül, mert vigyáznom kell rád" szöveget. Szerencsére Eren gyorsan leállította, ezért úgy tűnt, innentől külön válnak. Még a lefejelést is be akarta vetni. ^^ Végül mégis helyet kapott az Erent védő osztagban, hála a vezetőnek. Azt el kell ismerni, hogy a képességei miatt hasznos lesz abban a csapatban. Így csak Armin ment külön, neki maradt a csali szerep.

A szemüveges csajt, Rikot kifejezetten ellenszenvesnek találtam a 9. részben, itt viszont szépen kijavították a karakterét. Igaz, a beszéd, amit Erenhez intézett filler volt, amivel csak húzták az időt, de szépen beleillett a rész hangulatába. Ian jó vezetőnek tűnik, legalább is Pixis megbízik benne, hiszen nem véletlenül bízott rá egy ilyen súlyú feladatot. A harmadik tagról még nem derült ki sok minden, talán a következő részben.

Humor terén eléggé jó volt a rész, habár az egyik jelenet szintén filler volt. Akkorát röhögtem, amikor Eren meghúzta a butykost, majd azzal a lendülettel kiköpte a piát. XDDDD Vajon milyen ital lehetett benne? ^^" Hannes pedig hajlamos elkalandozni még ilyen helyzetekben is, még szerencse, hogy Eren figyelmeztette, koncentrálnia kéne a feladatára. Az a fej hozzá pedig priceless volt. :LOL: Connie arcán is jót mulattam, amikor kiderült Eren titka.

És a vége, igen. Titán-Eren ismét badass volt, ahogy megjelent, majd jól elüvöltötte magát. :cool: Ahogy megállt és hátranézett, a hideg végigfutott a hátamon. O.O Itt inkább ijesztőnek tűnt, főleg a zölden világító szemeivel. Az óriások megölése könnyebb feladat volt számára, most elvesztette az irányítást és Mikasára támadt. A szikla mintha kicsit nagyobb lenne, mint a mangában, de erre nem esküszöm meg.
Kép
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Éreztem, hogy nem fognak simán menni a dolgok. ^^' De akkor ezek szerint tinán Eren alapjáraton pont úgy viselkedik, mint a normál titánok? Mikasának gondolom a haja szála se görbült, de azért az érdekel, hogy hogyan fogja megoldani a helyzeted, és lekezelni titán Erent anélkül, hogy megölné.

BTW: Guren no Yumiya PV (full). :vigyor: Tré kamerás minőség, de azért a lényeg átjön. Az elején lemegy az OP meg Revo is dumál, a lényeg csak 2:20-nál kezdődik. ^^
Kép
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1646
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Mariko írta:BTW: Guren no Yumiya PV (full). :vigyor: Tré kamerás minőség, de azért a lényeg átjön. Az elején lemegy az OP meg Revo is dumál, a lényeg csak 2:20-nál kezdődik. ^^
Most így neten keresztül adok egy ölelést. ::hamham:: (Ez hasonlít leginkább egy ölelős smiley-hoz. ^^)
Érdekes lett a teljes verzió, de még nem tudom, hogy pozitív vagy negatív értelemben használjam rá a jelzőt. Azt hiszem rá fogok keresni Revo korábbi számaira, hogy jobb képet kapjak a stílusáról. Bár van egy olyan érzésem, hogy ez is olyan lesz, mint a Gantz openingje. A rövidet nagyon megkedveltem, aztán leszedtem a full verziót, ami először nem tetszett, de most már rajta van a telómon és gyakran meghallgatom.

Szerk.: A második op részlete megint felkerült és ezt még nem szedték le. Aki lemaradt volna róla, gyorsan pótolja be, mielőtt törlik! A második fele olyan, mint valami induló. :vigyor:
Kép
Moon Breaker
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 177
Csatlakozott: 2011.07.08. 06:32
Nem: Férfi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Moon Breaker »

második OP??? még az elsőt se adták ki LOL :knife:
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Ugyanazon a kislemezen lesz rajta az első és a második OP, úgyhogy logikus, hogy csak azután jelenik meg, miután már OP csere volt. ^^

Rui-chan : Örülök, hogy nem zárkózol el teljesen. Sajnos amerre csak nézek, azt látom, hogy a legtöbb ember totál kiakadt azon, hogy nem egy tipikus jpop/jrock számot hallott. :( Igazából én is azt hittem, hogy ez egy normális szám lesz, mert Revo korábban írt két játékhoz is openinget és azok rendes dalok voltak (refrénnel meg minden), de mivel saját bevallása szerint Shingeki fan, így gondolom mindenképpen történetet akart neki. ^^'
Kép
Moon Breaker
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 177
Csatlakozott: 2011.07.08. 06:32
Nem: Férfi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Moon Breaker »

ejj csak jönne már az első :wwall:
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Láttad a klippet, amit feljebb belinkeltem? A teljes verziót?
Kép
Moon Breaker
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 177
Csatlakozott: 2011.07.08. 06:32
Nem: Férfi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Moon Breaker »

igen, de egy nevetséges utcai cam felvétellel mégis mit kezdjek? zene vagy 320kbps, vagy nem kell.
ezzel az erővel megnézhetném akár a moziban felvett IronMan3 -at is, de értelme nem lenne sok... majd a DVD release -en csorgatom a nyálam :)
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Értem én, de a legtöbb embernek elég volt meghallgatnia azt a kamerás felvételt, és már le is lohadt az OP iránti lelkesedése, ezért gondoltam hátha elkerülte a figyelmedet a link. De akkor ezek szerint mégis meghallgattad, és tetszett amit hallottál. Ennek örülök. ^^
Kép
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1646
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Mariko írta:Rui-chan : Örülök, hogy nem zárkózol el teljesen. Sajnos amerre csak nézek, azt látom, hogy a legtöbb ember totál kiakadt azon, hogy nem egy tipikus jpop/jrock számot hallott. :( Igazából én is azt hittem, hogy ez egy normális szám lesz, mert Revo korábban írt két játékhoz is openinget és azok rendes dalok voltak (refrénnel meg minden), de mivel saját bevallása szerint Shingeki fan, így gondolom mindenképpen történetet akart neki. ^^'
Azóta már egy csomószor meghallgattam és nagyon megtetszett. :vigyor: Talán azért pislogtam tőle először, mert olyan váratlanul ért a hirtelen váltás. Na meg az is kellett hozzá, hogy Revo korábbi számaiból meghallgassak párat, ezáltal pedig megismerjem a stílusát. Nem lehet mindenki szokványos énekes/dalszerző, az úgy túl unalmas lenne. Szerintem a vége "refrén" a legjobb, amikor Eren nevét mondja. Az olyan aww! *__* A közepénél a lassítás pedig az emberek félelmét juttatja eszembe, igazán eltalálta a hangulatot.
Várom már nagyon a második openinget, kíváncsi vagyok Rivaille történetéhez milyen zenét komponált. Sajnos az az 1 perces demo édeskevés. >.<
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6177
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Na, laza három rész óta nem volt időm írni a topicba, most azért igyekszem behozni magam, mert az animét továbbra is hétről-hétre várom/nézem és awesome, egyetlen hibától eltekintve, de arra majd kitérek.

Riu-chan: Köszi a magyarázatokat a falról, meg a manga infókat. :) (Btw: először írd mondjuk Jegyzettömbbe a postodat és onnan másold be ide, így kisebb az esélye, hogy írás közben elvész az egész, főleg, hogy úgy még menteni is tudsz közben, nálam ez bevált. XD)

Megpróbálom gyorsan összefoglalni az eddigi epizódokról a véleményemet:

10

Az a szakállas parancsnok ritka nagy barom, pedig Armin tényleg mindent megpróbált. -___- Ahogy Pixis is mondta neki: "hiába kerültél magas pozícióba, még mindig úgy viselkedsz, mint egy riadt őzgida", és kb. :dirr: Azt csodálom, hogy egyáltalán idáig eljutott, valami pszichológiai alkalmassági vizsgán ki kellett volna hullania. XDDD De tényleg, ez az első karakter, akit kifejezetten rühellek ebben a sorozatban. Oké, hogy az újoncok között is voltak olyanok, akiket próbáltak rosszabb fényben feltüntetni, pl. Jean, vagy nemtudomki Lionheart (a szőke csaj), vagy Ymir, de attól még ők tudtak harcolni, ez a szerencsétlen fazon viszont eddig az összes jelenetében csak pánikrohammal kísérve ordítozott a beosztottjaival és fenyegette őket, de egyetlen értelmes ötlete nem volt eddig. Szerencsére Pixis az utolsó pillanatban megmentette a helyzetet.

11

Azt már korábban írta Riu-chan, hogy Eren nem mindig fogja tudni irányítani az óriást, de azt nem gondoltam, hogy már így az első "tesztfutamnál" sem, főleg, hogy elvileg ez most arról szólna, hogy meggyőzzék a teljes hadsereget, hogy megéri őt bevetni. Az emberekre mondjuk haragudtam kicsit ebben a részben. Nem azért, mert ott akarták hagyni a frontot, hanem azért, mert pont most? Eddig kb. tényleg vágóhídra mentek, erre most lett egy ütőkártyájuk és pont annak nem akarnak adni egy esélyt? És igen, poén volt, ahogy Eren kiköpte a piát, főleg, ahogy olyan "művészien" kimerevítették a képet. XDDD

Ja igen: Végülis én sem csalódtam, persze izgibb lett volna, ha rögtön a válaszokért mennek a pincébe, de így is tetszik a sztori, sőt, az külön jó lenne, ha a hadsereg elismerné és "alkalmazná" Eren "óriási" erejét. XD Gondoltam, hogy erre majd előbb-utóbb sor kerül, de azt hittem, hogy még először lesz pár olyan rész, ahol menekülniük kell, mert Erent ugyanúgy ki akarják majd végezni emberként is, mint akármelyik óriást és csak később fogadják el. Így viszont ezt megspórolta nekünk a mangaka, legalábbis egyelőre úgy tűnik. XD

12

Fú, ez a rész sem volt semmi. :D Mondjuk az a szemüveges csaj tényleg elég ellenszenves, de legalább egy fokkal normálisabb, mint a barom főnöke. ^^" Pixis pedig jól döntött, hogy ezt a fickót rakta be az akció vezetőjének, hármuk közül tényleg ő tűnik a legnormálisabbnak. Apropó, az mekkora lol volt, amikor odaszól Mikasának, hogy: "Te maradj itt, védd a fiúdat!" XDDDD Armin pedig ismét alakított. :D

És akkor most a negatívum: Csak én érzem úgy, vagy tényleg egyre kevesebb dolog történik 1-1 epizódban? ^^" Oké, az első pár rész még szokás szerint lassú volt, mint a legtöbb hasonló shounen sorozatnál, viszont ahogy elkezdődött a Defense of Trost arc, eléggé felpörögtek az események és abban reménykedtem, hogy innen már vagy tartják ezt végig, vagy még jobban begyorsulnak, viszont mióta Eren először előbújt azt óriásból, az utóbbi 2-3 epizód tetúlassú lett. ^^" Ez most már végig így lesz? Ahogy egyre inkább közelednek a mangához, annál jobban lelassulnak? A végén három mondat fog elhangzani egyetlen epizódban és majd Dragonballosan nézik egymást egy részen át? :dirr: De komolyan, az utóbbi pár részt kb. 1-1 mondattal össze lehetne foglalni és mintha a részek végén lévő "meglepetések" sem ütnének már akkorákat, sőt, most már lassan ott tartunk, hogy az epizód elején meg tudom mondani, hogy 23 perc alatt meddig fog eljutni az adott epizód és hogy mely ponton fogják elvágni, ahonnan majd jövő héten folytatják a sztorit. (Mindezt úgy, hogy a mangát továbbra sem olvasom.) Ahogy Mariko írta, teljesen úgy érződik, mintha 10 perc lenne egy rész, de valahogy az utóbbi pár epizódban lett ez igazán zavaró/észrevehető. Úgy érzem, mintha most már kb. arra álltak volna rá, hogy egy mangafejezet = egy anime epizód, sőt, lehet egy mangafejezetben is több dolog történik, mint az animében egy rész alatt. ^^" Most pl. előre meg tudom jósolni, hogy az eheti rész majd azzal ér véget, hogy Eren betömi a sziklával a lyukat. (Holott ennek már kb. ebben a részben meg kellett volna történnie, vagy legalábbis a következő rész elején, hogy utána még legyen úgy 15 perc játékidő másra.) Persze az is lehet, hogy még erre is két epizódot fognak szánni, mert lesz itt még Jean melléksztori, meg gondolom még az is legalább egy részig fog tartani, hogy Eren odacipelje a sziklát, miközben az emberek próbálják őket védeni az óriásoktól, mert neki mindkét keze tele lesz. Ez tipikusan olyan "hiba" egyébként, ami nem zavaró, ha valaki megvárja a sorozat végét és utána kezd neki, így viszont, hogy hétről-hétre nézi az ember, kínszenvedés ez a csigalassúság. ^^" És nem is igazán értem, miért csinálják. Akárhogy húzzák, akkor is várniuk kell majd a mangára, mert egy újabb második szezon már nem telne ki belőle, szerintem ahhoz nem marad majd elég anyag az anime végére. Ha meg azért kell ennyire húzni, hogy nehogy beérjék a mangát még az első sorozat vége előtt, akkor azt mondom, inkább vártak volna a kezdéssel úgy a nyári/őszi szezonig, hogy még kijöjjön pár fejezet és cserébe pöröghetne a cucc rendesen.

Edit: Ja igen, a második opening, meg az első opening teljes verziója:

-A második openingnél ellenálltam a kísértésnek és nem hallgattam meg a "demót", majd úgy akarom látni/hallani, amikor már a rész elején lesz klippel együtt. :)

-Az első opening teljes verziójából megnéztem azt a kamerás felvételt és egyelőre tényleg úgy néz ki, hogy én is azoknak a táborába fogok tartozni, akik sajnálják, hogy nem "hagyományos" opening lett, hanem ennyire eltér a TV size-tól, mert így kicsit olyan, mintha a TV size pont a szám egyetlen értékelhető részét használta volna fel. Bocs a fanoktól. ^^" Persze még megvárom, hogy legyen rendes minőségű letöltés és úgy majd újra végighallgatom, végülis még megszerethetem. :)
Kép
Avatar
Cruel Angel
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2036
Csatlakozott: 2003.11.17. 14:33
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Két hely között valahol / e két hely Mennyország s Pokol

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Cruel Angel »

Titkos írta:És akkor most a negatívum: Csak én érzem úgy...
Nem, nem csak Te érzed úgy. Én már kezdem a falat kaparni. Ha két részen belül nem fejezzük be ezt a Defense of Trost játszadozást, akkor a sorozat végéig on-holdra teszem, és az ilyeneknek nálam nem szokott jó vége lenni.
Dühítő, pedig nagyon erősen indított a sorozat.
Szintén nagy fájdalom, amint azt már valaki említette feljebb, hogy egyre több és több olyan jelenet van, ami gyakorlatilag animálatlan, csak a kamera pásztázik egy állóképen. (Némely esetben mondjuk egy statikus előtér és háttérkép pároson.) Lehet, hogy bluray verzióra majd feljavítják, de ez így imho kezd nagyon gáz lenni.
Kép
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1646
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Titkos: Véletlenül írod mindig a nevem Riu-channak Rui-chan helyett vagy szándékosan, poénból? :vigyor:

Most konkrétan ott tartok, hogy fogalmam sincs (na jó, ötletem azért van), hol fog befejeződni a következő rész, pedig olvasom a mangát. ^^" Nagyon optimistán állok hozzá, szóval szerintem a Defense of Trost arcnak vége lesz a 13. résszel. Én naiv, azt hittem, az anime első fele fel fogja dolgozni az első 4 kötetet, de így már kevés esélyt látok rá. Ha nagyon rohannak, akkor még beleférhet. Jean filler melléksztoriját először nem értettem, aztán gyorsan rálestem a manga ezután következő fejezeteire és már kezd világossá válni, miért is tették bele. Olyan érzésem van, hogy megkérdezték a mangakát, mit rakott volna bele magyarázatként a cselekedeteire/válaszára és azt pakolták elénk.

Mikasa olyan aranyos volt, ahogy elpirult. "Kazoku desu." *^_^* Amióta Armin megkapta a megerősítést a barátaitól, hogy nem haszontalan, azóta egyre magabiztosabb lesz. Azért nem hiszem, hogy én csak úgy felálltam volna Titán-Eren hátára, hogy beleszúrjam a kardomat és megpróbáljam visszahozni. Az ablakos megoldás nagyon tetszett, jobb volt így, mintha végig azt mutatták volna, hogy Armin Eren óriástestét püföli. A végén pedig az animáció! *___* Na, ott megint elakadt a szavam, annyira jó lett. Ezzel szemben az elmúlt néhány részben kissé spórolósra fogták a dolgot, több szereplőt is hátulról mutattak, mert így nem kellett megrajzolni a szájmozgást beszéd közben. Az állóképekkel még nincs gondom, adnak egyfajta plusz hangulatot. Ian nagyon realisztikusan látja a helyzetet, bírtam ahogy leszerelte a másik két katonát és Mikasát is lenyugtatta. Az ütött, amikor mondta, hogy őket lehet pótolni, de Erent nem. Azt hiszem, ő már látja a lehetőséget egy ilyen "fegyverben". Titán-Eren baromi erős, csak az a probléma, hogy mindig szétveri az óriástest kezeit, amikor valakit vagy valamit leüt. Most konkrétan a saját fejét is sikerült szétcsapnia. o.O

Maximálisan együtt tudtam érezni Erennel, amikor felébredt a kis álomvilágában, majd visszaaludt. Néha én is így vagyok vele, kéne valami produktívat csinálni... de inkább alszom. ^^" Valószínűleg azért vadult meg az óriás, mert Eren tudatalattija elkényelmesedett, "feladta a harcot".

Visszatért a 7. rész végén elhangzott dal, ezúttal kicsit hosszabban. Ha jól hallottam, német szövege van. A német nyelvvel úgy vagyok, hogy legszívesebben egy másik dimenzióba száműzném, de itt nagyon kellemes háttérzenét biztosított.

Úgy gondolom a manga 8. kötetéig szándékozzák végigvinni az animét. Ott viszonylag jól el lehet vágni, és talán nem fog akkora közfelháborodást kelteni a lezárás.
Kép
Moon Breaker
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 177
Csatlakozott: 2011.07.08. 06:32
Nem: Férfi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Moon Breaker »

nahát ismét egy rséz amiben szinte semmi említésre méltó nem történik.. ki hitte volna? azért reménykedtem h legalább azt a retkes követ fél centire megmozgatják, de neeem... na mind1, majd a következő ep.-ban!talán... XD
Avatar
scineram
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1540
Csatlakozott: 2006.05.30. 13:43
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Green Hell
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: scineram »

A Mikasa fanszervíz jó volt, de a lassúság már kezd idegesíteni. Viszont meganekko egy újabb kedvenc. A visszatekintő rész előtt csak befejezik Trostot.
Kép
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Engem még annyira nem bosszant a csigatempó, de azért már kezd kicsit zavaró lenni, főleg az utóbbi két rész egy helyben toporgása. Azért még bízok abban, hogy csak arra megy ki az egész, hogy a recap előtti utolsó rész végére valami nagy cliffhangert hozhassanak ki, és ezért spórolnak a mangával, a recap után meg majd talán újra felpörög kicsit a tempó.
Kép
Moon Breaker
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 177
Csatlakozott: 2011.07.08. 06:32
Nem: Férfi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Moon Breaker »

hát nem ártana...
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6177
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Rui-chan írta:Titkos: Véletlenül írod mindig a nevem Riu-channak Rui-chan helyett vagy szándékosan, poénból? :vigyor:
Nem, ezek szerint szimplán rosszul rögzült nálam, mert eskü nem is tűnt fel eddig. ^^" Bocsi, majd igyekszem odafigyelni rá. XD
Rui-chan írta:Ian nagyon realisztikusan látja a helyzetet, bírtam ahogy leszerelte a másik két katonát és Mikasát is lenyugtatta. Az ütött, amikor mondta, hogy őket lehet pótolni, de Erent nem. Azt hiszem, ő már látja a lehetőséget egy ilyen "fegyverben". Titán-Eren baromi erős, csak az a probléma, hogy mindig szétveri az óriástest kezeit, amikor valakit vagy valamit leüt. Most konkrétan a saját fejét is sikerült szétcsapnia. o.O
Igen, úgy tűnik, hogy Pixis a megfelelő embert választotta vezetőnek az akció lebonyolítására, mert látszik, hogy neki sem a szíve csücske ez az új "fegyver", de belátja, hogy nélküle elvesznek. Ja igen, amúgy Mariko kérdezte, hogy amikor Titán-Eren nincs magánál, akkor kvázi pont ugyanolyan, mint a többi óriás? Amennyit eddig láttunk belőle, kb. igen, azzal a különbséggel, hogy míg azok megeszik az embereket, ő csak szétkeni őket a házfalakon. ^^" XD (Meg azért náluk dinamikusabban mozog, nem csak úgy vonszolja magát. XD) Meg ugye az még a nagy kérdés, hogy miért nem regenerálódik a teste, mint legutóbb? Szerintem ez is azzal függhet össze, hogy egyrészt Eren mennyire irányítja (kicsit mint a Gurren Lagannban a Spirál Erő, akkor is csak úgy működött a mecha, ha minél jobban felszívtad magad... XD), másrészt meg gondolom pihennie is kéne időközönként, mert ez az óriássá változás láthatóan sokat kivesz belőle, viszont most majdnem zsinórban már harmadjára változott át. Meg gondolom az alaphelyzet sem mindegy, eddig ugye mindig eléggé krízisben voltak, először egy óriás gyomrában emésztődött éppen és tele volt dühvel, másodjára pedig épp repült feléjük egy ágyúgolyó. Most is fontos feladatot kapott, de mivel sem ő, sem a barátai nem voltak épp közvetlen életveszélyben, ezért gondolom picit hiányzott a motiváció, ami ahhoz kellett, hogy tökéletesen uralni tudja az óriást. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy Armin a világlátási vágyát piszkálta fel benne, ami ugye a fő mozgatórugója volt az elején, a seregbe is azért lépett be.
Rui-chan írta:Visszatért a 7. rész végén elhangzott dal, ezúttal kicsit hosszabban. Ha jól hallottam, német szövege van. A német nyelvvel úgy vagyok, hogy legszívesebben egy másik dimenzióba száműzném, de itt nagyon kellemes háttérzenét biztosított.
És rulez volt. *___* És annyira érzem, hogy ha ez rajta is lesz majd valamelyik OST-on, az elsőn még tuti nem, csak hogy tovább szívassanak minket. :dirr: Amúgy én megint latinra gondoltam, most sem hallottam ki, hogy német lenne, bár logikus, az opening elején lévő szövegről is kiderült, hogy az. XD
scineram írta:A visszatekintő rész előtt csak befejezik Trostot.
Mariko írta:Azért még bízok abban, hogy csak arra megy ki az egész, hogy a recap előtti utolsó rész végére valami nagy cliffhangert hozhassanak ki, és ezért spórolnak a mangával, a recap után meg majd talán újra felpörög kicsit a tempó.
Úgy legyen, bár miért vagytok olyan biztosak benne, hogy lesz egy recap epizód? ^^" Csak azért, mert bevallom, nekem marhára nem hiányzik, mindig is felesleges időhúzásnak tartottam azt is, amit legtöbbször akkor dobnak be, amikor rájönnek, hogy nem tudják egységesen elosztani az eseményeket 26 részre, ezért a "kimaradt" részt korábbi jelenetekkel töltik fel. De komolyan, azért elég szemét húzás lenne, hogy 2-3 csigalassú cselekményű epizód után kapunk "ajándékba" 23 percet, ami teljes mértékben korábbi jelenetekből épül fel és egy újabb epizód megy el a semmire. Bár oké, még ezt is elnézem, ha tényleg úgy lesz, hogy még 1-2 rész, aztán vége Trostnak, majd pedig új OP/ED páros és ismét pörögni kezdenek a dolgok. (Mondjuk nekem azzal nincs bajom, hogy még mindig a Trost arcnál járunk, csak az a gond, hogy itt sem nagyon történik semmi. ^^")
Kép
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Titkos írta:Úgy legyen, bár miért vagytok olyan biztosak benne, hogy lesz egy recap epizód? ^^"
Mert még a hónap elején bejelentették, hogy a 14. rész recap lesz. De nézzük a jó oldalát, legalább rendesek voltak és szóltak előre. ^^

BTW: Asszem hivatalosan is megvan a sorozat legelvetemültebb rajongója. :vigyor:
Kép
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1646
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Titkos írta:Igen, úgy tűnik, hogy Pixis a megfelelő embert választotta vezetőnek az akció lebonyolítására, mert látszik, hogy neki sem a szíve csücske ez az új "fegyver", de belátja, hogy nélküle elvesznek. Ja igen, amúgy Mariko kérdezte, hogy amikor Titán-Eren nincs magánál, akkor kvázi pont ugyanolyan, mint a többi óriás? Amennyit eddig láttunk belőle, kb. igen, azzal a különbséggel, hogy míg azok megeszik az embereket, ő csak szétkeni őket a házfalakon. ^^" XD (Meg azért náluk dinamikusabban mozog, nem csak úgy vonszolja magát. XD) Meg ugye az még a nagy kérdés, hogy miért nem regenerálódik a teste, mint legutóbb? Szerintem ez is azzal függhet össze, hogy egyrészt Eren mennyire irányítja (kicsit mint a Gurren Lagannban a Spirál Erő, akkor is csak úgy működött a mecha, ha minél jobban felszívtad magad... XD), másrészt meg gondolom pihennie is kéne időközönként, mert ez az óriássá változás láthatóan sokat kivesz belőle, viszont most majdnem zsinórban már harmadjára változott át. Meg gondolom az alaphelyzet sem mindegy, eddig ugye mindig eléggé krízisben voltak, először egy óriás gyomrában emésztődött éppen és tele volt dühvel, másodjára pedig épp repült feléjük egy ágyúgolyó. Most is fontos feladatot kapott, de mivel sem ő, sem a barátai nem voltak épp közvetlen életveszélyben, ezért gondolom picit hiányzott a motiváció, ami ahhoz kellett, hogy tökéletesen uralni tudja az óriást. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy Armin a világlátási vágyát piszkálta fel benne, ami ugye a fő mozgatórugója volt az elején, a seregbe is azért lépett be.
Ami még eszembe jutott ezzel kapcsolatban, hogy konkrétan Mikasára támadt rá, nem pedig a többi emberre. Ez csak egy nagyon erős spekuláció, de úgy érzem, köze lehetett ahhoz, hogy Eren átváltozása előtt megint összekaptak. Először az eligazítás után, amikor Mikasa az elitekhez akart csatlakozni, aztán pedig az út alatt, amikor kérdezgette, hogy biztos jól van-e. Eddig mindig volt valami célja, ami miatt át kellett változnia. Most is megkapta a feladatot, hogy emelje fel a sziklát, ám valószínűleg a dühe erősebbnek bizonyult. Erent amúgy is hajlamosak az érzelmei irányítani, bármennyire próbálták a 4. részben ezt eltüntetni ezt, amikor lerendezte Jeant. Miután a saját arcát szétütötte (túl erősre sikerült a facepalm XD), már nem tudta, hogy hol is van pontosan, ezért képzelt el egy saját kis belső világot magának. Mikasára pont azért nem figyelt, mert ellene irányult a kontrollálatlan dühe. Érdekes, hogy arra sem reagált, amikor Armin kérdezte, mi lesz a bosszúval. A regenerálódás meg összefügg az emberi testének állapotával. Túlságosan megterhelte az "átváltozás", korábban eleredt az orra vére és láthatóan lázas volt. Amikor a falnál körbevették őket, még mondja is magában, annyira fáradt, hogy fel se tud állni.
Aki ezek után azt mondja, hogy egy mechát kényelmetlen vezetni, fel fogom hívni a figyelmet arra, Eren mégis hol helyezkedik el az óriástestben! Még szerencse, hogy nem öleli körbe teljesen az óriás húsa, mert különben elég nehezen kászálódna ki onnan.
Titkos írta:És rulez volt. *___* És annyira érzem, hogy ha ez rajta is lesz majd valamelyik OST-on, az elsőn még tuti nem, csak hogy tovább szívassanak minket. :dirr: Amúgy én megint latinra gondoltam, most sem hallottam ki, hogy német lenne, bár logikus, az opening elején lévő szövegről is kiderült, hogy az. XD
Próbáltam beazonosítani, hogy melyik szám lehet az, de a 44 másodperces ízelítőkből nem sikerült. Szerintem rajta lesz az első OST-n. Ha mégsem, akkor még mindig tudok vigasztalódni ezzel és ezzel. *__*
Titkos írta:Úgy legyen, bár miért vagytok olyan biztosak benne, hogy lesz egy recap epizód? ^^" Csak azért, mert bevallom, nekem marhára nem hiányzik, mindig is felesleges időhúzásnak tartottam azt is, amit legtöbbször akkor dobnak be, amikor rájönnek, hogy nem tudják egységesen elosztani az eseményeket 26 részre, ezért a "kimaradt" részt korábbi jelenetekkel töltik fel. De komolyan, azért elég szemét húzás lenne, hogy 2-3 csigalassú cselekményű epizód után kapunk "ajándékba" 23 percet, ami teljes mértékben korábbi jelenetekből épül fel és egy újabb epizód megy el a semmire. Bár oké, még ezt is elnézem, ha tényleg úgy lesz, hogy még 1-2 rész, aztán vége Trostnak, majd pedig új OP/ED páros és ismét pörögni kezdenek a dolgok. (Mondjuk nekem azzal nincs bajom, hogy még mindig a Trost arcnál járunk, csak az a gond, hogy itt sem nagyon történik semmi. ^^")
Hivatalos hír. Az animét már az elejétől fogva 25 részesre tervezték, így viszont nem jön ki a 2x13 hét, ami a két szezont magában foglalja. Ezért szokták általában később kezdeni az animét, ha csak 12 részesre tervezik és 13 hétnyi műsoridő lenne, vagy rosszabb esetben recap részt nyomnak be. Itt is ez a helyzet, van plusz egy hetük, ami üresen állna, ha nem töltenék ki, 25 rész 26 hétre. Személy szerint egy pihenőnapnak jobban örültem volna, mert akkor még a recap epizóddal sem kellene foglalkoznia a stúdiónak és a forrásaikat koncentrálhatnák a következő részekre. A valódi 14. rész már valószínűleg átlép a következő arc-ra, mert ahhoz pofa kéne, hogy még jobban elhúzzák Trost visszafoglalását.

Szerk.: Egy nappal előbb kiszivárgott két teljes szám az OST-ről. *___* Az egyik pont a 7. rész végén felcsendülő epic dal, ami ráadásul több, mint 6 perces lett. ^^ Ja, és még mindig eszméletlenül gyönyörű! A másik pedig a 3. rész végi repkedős jelenet alatti zene, ennek is bírom a teljes változatát. Reluctant Heroes és Vogel im Käfig
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6177
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Mariko írta:Mert még a hónap elején bejelentették, hogy a 14. rész recap lesz. De nézzük a jó oldalát, legalább rendesek voltak és szóltak előre. ^^
Franc. :dirr: Bár igazad van, az rosszabb lett volna, ha az ember egy hétig vágja a centit, aztán úgy kap egy recapet. ^^"
Mariko írta:BTW: Asszem hivatalosan is megvan a sorozat legelvetemültebb rajongója. :vigyor:
Wow! :D (Legjobb komment: "Can you fly? :O" XDDDDDDDD)
Rui-chan írta:Ami még eszembe jutott ezzel kapcsolatban, hogy konkrétan Mikasára támadt rá, nem pedig a többi emberre. Ez csak egy nagyon erős spekuláció, de úgy érzem, köze lehetett ahhoz, hogy Eren átváltozása előtt megint összekaptak. Először az eligazítás után, amikor Mikasa az elitekhez akart csatlakozni, aztán pedig az út alatt, amikor kérdezgette, hogy biztos jól van-e. Eddig mindig volt valami célja, ami miatt át kellett változnia. Most is megkapta a feladatot, hogy emelje fel a sziklát, ám valószínűleg a dühe erősebbnek bizonyult. Erent amúgy is hajlamosak az érzelmei irányítani, bármennyire próbálták a 4. részben ezt eltüntetni ezt, amikor lerendezte Jeant. Miután a saját arcát szétütötte (túl erősre sikerült a facepalm XD), már nem tudta, hogy hol is van pontosan, ezért képzelt el egy saját kis belső világot magának. Mikasára pont azért nem figyelt, mert ellene irányult a kontrollálatlan dühe. Érdekes, hogy arra sem reagált, amikor Armin kérdezte, mi lesz a bosszúval.
Tudod mi a vicc? Hogy erre én is gondoltam, csak aztán úgy voltam vele, hogy "á, csak nem...". De igen, feltűnt, hogy több olyan jelenet volt már, ami arról szólt, hogy Erennek terhes Mikasa ragaszkodása és túlzott aggódása, most is mondta neki, hogy "nem vagyok sem az öcséd, sem a gyereked". Gondolom óriásként teljesen elragadják az érzelmei, ezért támadt rá egyből. (Meg lehet azért is, mert épp ő volt a hozzá legközelebb lévő ember. XD)
Rui-chan írta:Szerk.: Egy nappal előbb kiszivárgott két teljes szám az OST-ről. *___* Az egyik pont a 7. rész végén felcsendülő epic dal, ami ráadásul több, mint 6 perces lett. ^^ Ja, és még mindig eszméletlenül gyönyörű! A másik pedig a 3. rész végi repkedős jelenet alatti zene, ennek is bírom a teljes változatát. Reluctant Heroes és Vogel im Käfig
Rulez! *_______* :D
Kép
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Tegnap este óta van már teljes OST is. ^^
Kép
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1646
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Már láttam, hogy feltetted AA-ra, ahonnan gyorsan le is szedtem, szóval kb. 1 óra óta folyamatosan hallgatom. ^^

Erről az oldalról pedig a könyvecskét töltöttem le, és szerencsére beszkennelték a dalszöveges oldalakat. A 7. szám full német, tehát abból a pár szóból jól hallottam ki. Mivel csak néhány szót ismerek fel (pedig sose tanultam a nyelvet), ezért valószínűleg szótárazás lesz a vége, vagy megvárom, amíg valaki lefordítja angolra és felteszi a netre.
A Reluctant Heroes és DOA szövege meglepően komolyra sikerült, nem gondoltam volna, hogy ennyire a témánál maradnak.
Kép
Avatar
Armin Doyle
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 643
Csatlakozott: 2010.07.15. 12:41
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Armin Doyle »

ezt az animét mostanában nagyon felkapták, hát belenéztem.... csak úgy nézette magát! tényleg jó:) a grafikájába nem tudok beleszólni, mert a mozgás sem torzítja. A színvilága elég pasztell és ez egy ilyen történethez nem is mehetne másképp. Egyedi története van, a karakterek mind jellemre mind arcra különböznek és ez jó (nemúgy mint az olyan animékben ahol a nemeket sem lehet megkülönböztetni).
összességében 10/10
"Being considered 'crazy' by those who are still victims of cultural conditioning is a compliment" -Jason Hairston-
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6177
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Király vagy Mariko, még Tokyotoshón sem találtam, de te addigra már felraktad AA-ra. :thumb:

Az OST természetesen rulez (és igen, rajta van az a dal *____*...meg nem mellesleg a "The Reluctant Heroes" is keményen odaver így teljes verzióban :vigyor: ), viszont már kérdezni akartam: a DOA elhangzott már valaha a sorozatban? ^^" Baromira nem emlékszem erre a számra, még úgy sem, hogy esetleg csak félperces részletekben lett volna benne az animében, mint a TRH fő témája. Most vagy nekem borzalmas a memóriám, vagy a sorozat második felében kerül majd elő.
Kép
Válasz küldése