Killing Bites

Egyes anime sorozatok, filmek, OVA-k megtárgyalása
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Na, elindult végre az a sorozat, amire kb. azóta vártam, mióta először feltűnt a téli szezonos charton és amíg vártam, a manga eddig lefordított 9 fejezetét is gyorsan bedaráltam. :D (Sajnos nem fordítják tovább, de hátha majd az anime kissé megdobja a fordítókedvet, mintha a Keijónál is hasonló történt volna anno.) Mivel én valószínűleg még fogok erről írogatni, gondoltam, jobb neki már most topicot nyitni, így magamat is megkímélem a későbbi munkától, hogy az "Új animék" topicból pakolgassam majd át az ehhez tartozó kommenteket. (Mondjuk egy kissé tartok tőle, hogy ezt közülünk egyedül én fogom követni és még csak hibáztatni sem tudok senkit, aki egy rész után dobja, vagy el sem kezdi, de persze azért jó lenne majd valakivel kibeszélni az adott epizódokat. XD) Szögezzük le az elején: ez egy trash cucc, még örülhetek is, hogy most már tényleg van egy guilty pleasure animém, mert amikor az animés kihívás során ilyen címet kellett megneveznem, eléggé bajban voltam, de a Killing Bites mintha pont erre született volna. XD Szóval egyfelől pofátlan fanservice (oké, azért nem az a Queen's Blade-színvonal, mert akkor dobnám is a francba), másfelől olyan male MC, akit minimum csak "Balfasz-kunnak" lehetne hívni, harmadrészről pedig igazi röhejes plot, szóval kevés animénél érződik ennyire, hogy a mangaka fejében először született meg az, hogy "dögös furry csajok fognak verekedni egymással!", majd csak ezután kezdte el kigondolni azt, hogy "oké, de mégis hogyan tudnék ennek az egésznek olyan keretet adni, ami még úgy-ahogy hihető?" Ez nem is sikerült neki maradéktalanul, viszont megbocsátom, mert egyrészt MEGALOL a cucc, másrészt a kemonomimi azért kemonomimi. :3 XD Ja, btw, azért azt értékeltem, hogy az eddig bemutatott "brute"-oknál (így hívják ezeket a félállat fightereket) legalább figyelt arra, hogy az adott állat-gének többé-kevésbé kihatottak az illető tulajdonságára is, pontosabban fordítva: ha jól emlékszem, valami olyasmit magyaráztak a mangában, hogy ez az egész "génbeültetés" úgy működik, hogy az adott illető személyiségéhez legjobban passzoló állatfaj tulajdonságait kapja meg, ezzel is segítve, hogy a Harcosok Klubjában Killing Bites-ban sikeresebb legyen. Szal igazából ez ilyen Terra Formars...lenne, csak szerencsére itt dobták az egész túlerőltetett sci-fi hátteret, másrészt itt aki írta ezt az egészet, az legalább nem bukott meg bioszból, tehát nem ilyen ad-hoc módon jönnek be az állati képességek, hanem általában valamilyen valóban létező tulajdonsággal magyarázza, hogy miért mindig az adott szereplő nyeri a kört. (Oké, nem annyira vörösdiplomás bioszos-szintű utánanézésről van szó, mint a Caterpillar című mangában, de azért egész korrekt. Utóbbiról majd a megfelelő topicban mesélek valamikor máskor. XD)

Na, de vissza a Killing Bites-ra: in medias res kezdést kapunk, kisbuszos banda beránt egy utcán sétáló diáklányt a kocsiba és egyből indulna is a rape-party. Balfasz-kun, mint "egyetlen angyal az ördögök között" a sofőri teendőket látja el és hogy lássuk, hogy ő aztán nem olyan, mint az a többi rohadék ott a hátsó részen, folyamatosan izzad, szenved, magában elnézést kér a lánytól, sőt, még azt is emlegeti, hogy "amikor XY-kun felhívott, hogy tartsak vele, mert csajokat fogunk felszedni, én nem tudtam, hogy így érti!", de persze ahhoz túl gyáva/balfasz, hogy ténylegesen ellenük forduljon, kihívja a rendőrséget, vagy akármi, így "hőstette" annyiból merül ki, hogy kisebb érzelmi sokkot kap és az út közepén a fékre lép. (Közben jeleneteket látunk arról, hogy hátul a srácok szó szerint csorgó nyállal, kifordult, vérben forgó szemekkel, lógó nyelvvel, stb. élvezkednek, pedig még csak a vetkőztetésnél tartanak, sőt, az egyik különösen beteg állat meg is jegyzi, hogy arra izgul, ha az áldozatai ellenállnak, amiből arra következtetek, hogy ezek már nem először csinálnak ilyesmit...) Hirtelen azonban teljes csönd lesz, majd az áldozatnak szánt lány tök lazán kidugja a fejét a hátsó részből és szól Balfasz-kunnak, hogy kár volt a fékre lépni, nyugodtan mehetnek tovább. Balfasz-kun nem érti az egész helyzetet, megkérdezni, hogy mi van XY-kunnal ott hátul? A csaj erre annyit válaszol, hogy nem tudja pontosan, melyikük volt XY-kun, de mostanra mindegyikükből darált húst csinált. :D (Első jó poén, itt kezdi a sorozat megmutatni sajátos stílusát... XDDDD) Persze B-kun most kap csak igazán gutaütést, azonban Hitomi (mert kiderül, hogy ez a cuki mészáros becses neve) azt mondja neki, hogy ha nem akarja a haverjait követni a hentespultba, akkor pontosan oda viszi őt a kocsival, ahová mondja.

Kiderült, hogy a megadott hely egy elhagyatott roncstelep (mer' az cool!), ahogy megérkeznek, B-kun sietve ki is ugrik, egyrészt, mert most már tényleg frászban van a csajtól, másrészt, mert sürgősen ki kell adnia magából mindent, amit aznap megevett. Miután ezzel végzett, rohanni kezd, majd megpróbál az első emberi lénytől (lol, azt hiszed, mi? XDDD) segítséget kérni, aki egyáltalán nem gyanús módon a roncstelepen toronnyá épített kocsironcsok tetején áll salaryman-cuccban és a Holdat bámulja. (Ja, igen, ez az egész éjjel történik, szal tök normális hobbi... XD) B-kunnak sokkos állapotában sikerül valami félmondattal megsértenie a fazont, mire az átalakul a Digimonos Leomonná és közli, hogy B-kun szét lesz tépve. Ekkor derül ki Hitomi titka is, aki épp időben menti meg a srácot: ő is ilyen alakváltó, de a kommersz oroszlán, farkas és hasonló állatok helyett ő egy méhészborz-lány. A fightot nem írnám le, azt úgyis látni kell, lényeg a lényeg: természetesen Hitomi nyer, mert ő is ismeri az internetes mémet, miszerint honey badger doesn't give a shit. Inkább az apró rendezői finomságokra hívnám fel a figyelmet a harc közben: egyrészt, hogy Hitomi atléta + bugyi kombóban nyomja végig a harcot (aztán kapunk pár "seggel a kamerába" jelenetet is fight közben XD), ami most még érthető (hiszen a rapistek az összes többi ruhát leszaggatták róla és még nem volt ideje újakat felvenni), de később is ilyen lengén fog csatázni, másrészt megfigyelhető, hogy amíg a férfi brute-ok átváltozáskor tényleg kvázi Digimonokká alakulnak, vagyis a teljes felsőstestük átváltozik valamilyen állattá, addig a csajoknak "természetesen" csak a keze/lába lesz valami mancs (meg persze kemonomimivé változik a fejük :3), de a lényeges részek szexik maradnak. XD Micsoda finom megoldások! XDDD Hitomi tehát leveri az oroszlánt, mire hirtelen beindul a plot! Kiderült, hogy ezt a roncstelepi arénafightot műholdon keresztül (!!!) valami yakuza-Illuminati mixre hajazó gazdagok gyülekezete nézte, sőt, fogadtak is a harcosokra és most mindenki a szívgyógyszerét keresgéli éppen, mert az oroszlánnak valami 99%-os nyerési esélye volt (lol, így higgy az elemzőknek... XDDD) és hát most egy csomóan itt nagy pénzeket buktak. :D Mutatják az üvegezett privát páholyt is, ahol nem egy szimpla mozivászon van (azon csak a plebsz néz monster fightot... XDDD), hanem sok kicsi plazmatévé, mert mekkora poén már mondjuk 20 képernyőn egyszerre nézni ugyanazt az adást... XD Itt a helyi Gendo Ikari közli valami főfőfőyakuzával, hogy "WITNESS MY GREATEST CREATION!", vagyis megtudjuk, hogy ő ültette bele Hitomi-chanba a borzgéneket. Főyakuza úr nagyon elégedett, úgy röhög, mint egy eszelős, neki is folyik a nyála, lóg a nyelve (ebben a világban elég könnyű lehet kiszűrni a szexuális ragadozókat... XD) és hogy a néző abszolút antipatikusnak találja, hozzáér a képernyőhöz, ami épp Hitomit mutatja, majd egy jó nagyot nyalint rajta. :dirr: (Ez ugye annak a jele, hogy bizony akar tőle "valamit" és egy fanboy automatikusan ellenszenvezni fog vele, ez is ilyen alapvető ösztönökre ható sorozat... XDDD) Ja, amúgy a fazonnak akkora körmei vannak, hogy vagy fél éve nem vágta, vagy az lesz majd a nagy fordulat a sorozat egy pontján, hogy ő is egy brute, mondjuk egy földimalac, vagy valami hasonló. XD

Elértünk a rész feléig, úgyhogy eyecatch (sima Hitomi lyukrácsos kerítésnél, vagy mi annak a neve, majd borz-Hitomi tényleges börtöncellában, valódi rácsok mögött, érted, mert az állat-énje ilyen veszélyes, the symbolism!), majd B-kun felriad a saját ágyában és már kezdene örülni, hogy az egész tegnapi napot csupán álmodta, viszont első mozdulatával pont sikerül megcsöcsörésznie a mellette szunyokáló Hitomit, úgyhogy peche van (vagy hát nézőpont kérdése... :3), az egész 18+-os Pokémon fight bizony valóság volt! Aztán jön is egy flashback arról, hogy Hitomi hozta haza, mivel közvetlenül az előző esti fight után mobilon felhívta őt "Gendo" (btw, hol tartotta ez a telefonját, ha csak egy bugyi, meg egy atléta maradt rajta? vagy ne kérdezzem? XDDD), hogy mivel a srác szemtanú, most már nem lehet megölni, vagy mi, de igazából ezt a részét sem a manga, sem az anime után nem értem, a leghülyébb magyarázat arra, hogy legyen egy ilyen "point of view" típusú karakterünk, akinek a helyébe a célközönség beleképzelheti magát. Pl. most, amikor Hitomi pont úgy telefonál, hogy négykézláb térdel a földön, fenékkel pont B-kun felé, aki pirul is rendesen, kár, hogy mi ezt nem látjuk, mert a kameraman épp hülye és teljesen érdektelen szögből veszi a jelenetet. -___- (Na jó, annyira mégsem, mert Hitomi cukin pirul, van valami apakomplexus-szerű viszonyulása a helyi Gendóhoz, akit egyébként itt Shidoh-san-nak hívnak, de nem garantálom, hogy meg fogom jegyezni a nevét.) Visszaugorva a jelenbe: jön egy kis slice of life pillanat, B-kunék elmennek reggelizni, Hitomi pedig jó méhészborzhoz híven kb. egy kiló mézzel eszi a palacsintát. Aztán ismét beindul a plot, Shidoh személyesen is tiszteletét teszi, elsőre rendesen a frászt hozza B-kunra, ugyanis kiderül, hogy teljesen leinformálta, nem csak a tegnap esti eseményekről tud mindent, de így 10-20 évre visszamenően el tudja sorolni, hogy hol végezte "hősünk" tanulmányait, meg minden ilyesmi. Ami ennél érdekesebb, hogy végre megtudjuk, hogy a "Killing Bites" nem más, mint a fentebb megismert állatemberek bajnoksága (bár inkább ilyen alvilági ketrecharchoz tudnám hasonlítani), amit laboratóriumi úton állati génekkel felruházott emberek vívnak. De ez semmi ahhoz képest, amikor tovább mesél és kiderül, hogy ez az egész "tournament" a Zaibatsu "klánok" kedvéért létezik, ergo ilyen 400 éves, dúsgazdag csoportosulások, akik Japán komplett gazdaságára képesek hatással lenni (mondom én, hogy japán Illuminati... XDDD) úgy döntöttek, hogy ha már ennyi pénzük van, elkezdik ezeket a genetikai kísérleteket, mert állatemberekkel széttépeni egymást szórakoztatóbb, mint mondjuk maffialeszámolásokban szarrálőni, meg ilyen ósdi megoldások. XD Négy nagy "család" maradt fenn mostanra és gondolom afféle Való Világos "egy, aki mindent visz!" alapon működik ez a fight, úgyhogy lesz bőven min izgulnunk. :D Shidoh azt is elmondja, hogy amikor nem épp borzcsajokat hoz létre üres óráiban, akkor hivatalos főállásban elsősorban azzal foglalkozik, hogy erről az úri mulatságról (mármint a Killing Bites-ról) a nagy nyilvánosság ne szerezzen tudomást és mivel ő akkora faszagyerek, már a tegnap esti darálthús-rapistek ügyét is simán megmachinálta oly' módon, hogy egyszerű autóbalesetnek tűnjön a haláluk. (Most itt belepofázhatnék, hogy "aha, ha karambolozol a kisbusszal és mondjuk halálra zúzódsz a kocsi belterében, az tényleg pontosan olyan, mintha egy emberméretű borz karmai tépnek darabokra", de ilyen ostobaságokat, mint a működő logika szemétség lenne ettől a cucctól elvárni, Shidoh amúgy is annyira tökös, hogy valószínűleg Japán teljes rendőri állományát egy perc alatt megkente és már le is lett zárva az ügy. XD) Itt megint van egy poénos szóváltás, B-kunnak a tegnap este említésétől lelkifurdalása lesz, elnézést kér a néhai rapist team nevében, illetve magyarázza, hogy ő igazából nem ismerte annyira őket, XY-kunnal is csak annyi közös kapcsolata volt, hogy egy ideig egy helyen dolgoztak (lol és ehhez képest mégis első szóra ugrott, amikor a fazon felkérte sofőrnek...a Balfasz XD), mire Hitomi idegesen grabancon ragadja, mondván, hogy most játssza itt a jófiút, de ő biztos benne, hogy valójában vezetés közben végig ott maszturbált az első ülésen. (Most azt hiszitek, hogy túlzok, de a Horrible Subs-féle fordításban feketén-feherén ezt mondják. Btw, Hitomi eddig rulez, 10/10 femdom. :3 XDDD) Shidoh ezen jót röhög (bár én "leGendóztam", de azért ő G-nél jóval több normális emberi gesztusra képes, pl. működnek az arcizmai, meg ilyesmi... XDDD), majd közli, hogy hát ha ennyire rendes gyerek B-kun, az nagyon jó, ugyanis Hitomi mostantól az ő testőre lesz, cserébe a srác meg az ő támogatója a fightokban. (Újabb hülye beleerőltetés, semmi nem indokolja, hogy mondjuk a srácot biztonsági okokból ne nyírja ki Hitomi, aztán mondjuk a továbbiakban Shidoh menedzselné, na mindegy.) A lényeg, hogy ha B-kun haja szála meggörbül, Hitomi elveszti a jogot, hogy fightoljon, ettől meg én is nagyon félek, mert akkor lehet többet nem látjuk majd atléta-bugyi kombóban, úgyhogy nagyon kell mostantól vigyázni a srácra. Na, de vannak jó hírek is: Leomon kinyírásáért szó szerint egy aktatáskányi yent nyertek barátaink, amit Shidoh oda is ad B-kunnak, úgyhogy egy darabig lesz miből élniük új "barátnőjével", meg gondolom ez a jövőbeni meccsek nevezési díjait is fedezi majd. XD Shidoh közben limuzinba ül (most jöttem rá, hogy az Umineko, illetve a Gankutsuou után ez is egy jófajta "burzsujanime", az olyanokat meg általában szeretni szoktam XD), ahol a bögyös és meganekko (naná! XD) titkárnője közli vele, hogy B-kun bizony elég balfasz, szerinte jobb ötlet lenne szimplán megszabadulni a sráctól és Hitomit közvetlenül menedzselni (hát nem ezt mondtam én is az előbb?), de Shidoh megadja a 10 pontos választ, amivel lehetetlen vitába szállni: "It's possible that someone young like him might have what Hitomi is missing." Öhm...oké, ja, ez mindent megmagyaráz. (Eleve mit akar ez jelenti, hogy "egy olyan fiatal, mint ő...", mi a f*sz, hát Hitomi is elvileg vele egykorú, legalábbis külsőre... na mindegy. XD)

Hőseink közben visszatértek lakásukra, ahol B-kun átszámolja a pénzt, ami kereken 100 millió yen (Surci, figyelj, mert szerintem ez a társaság még a Speed Grapher-ös pénzmogullal is felvenné a versenyt, úgy is mondhatnám, hogy "they give him a run for his money, hahaha, get it? XDDD esetleg ha valami közös univerzumot akarunk építeni a két sorozatból, akkor lehetséges, hogy az a fazon szponzorálja az egész KB-t... XDDD), Hitomi viszont úgy van vele, hogy ha már ennyi pénz hullott az ölükbe, kezdjenek is vele valamit, úgyhogy leküldi B-kunt a boltba egy bevásárlólistával, aki ugyan elsőre megjegyzi, hogy miért nem ő megy, de Hitomi csúnyán nézve csak annyit kérdez vissza, hogy "Meg akarsz halni?" és hősünk már szó szerint rohan is a boltba. (Mondom, hogy femdom... XD)

Na, de sok a duma, kevés az akció, történnie kell már valaminek! B-kun már meg is járta a boltot, visszafelé épp azon gondolkodik, hogy talán nem is lesz ez olyan rossz, végülis együtt élhet egy joshikouseivel (Istenem, a japók és a diáklány-fétisük...^^" XD), amikor hirtelen egy csaj szólítja meg a sötét park közepén, aki olyan tipikus "mutogatós bácsi"-féle ballonkabátot visel és egy másodperc múlva kiderül, hogy pontosan ugyanebből a célból, csak ő egy "mutogatós néni": széthúzza a kabátot, majd egy szál bugyiban (ebben az animében minden nőnek melege van... XDDD) azt kérdezi B-kuntól, hogy mit szól a látványhoz. (Ez az, térjünk rögtön a tárgyra! XD) B persze még mindig balfasz, egyáltalán nem furcsa számára az egész szituáció, amit egy tizedmásodperc múlva meg is szív, ugyanis egy kézi fúró méretű tarajos sül tüske döfi át a jobb lábát. Most, hogy már nem tud elmenekülni, a csaj átvált pszichóba és úgy dönt, hogy addig döfködi a tüskéivel, amíg el nem mond neki mindent Hitomiról. Szerencsére Hitomi közel sem olyan balfasz, mint B-kun, kiderült, hogy már rég ott van és meg is kérdezi, hogy miért nem tőle kérdez személyesen? És ezzel zárul az epizód, következő részben újabb Killing Bites fight + cicaharc várható. :3 XD

Mielőtt mindenki megijedne, nem lesz minden epizódról ilyen "blogbejegyzés", mert azért ennyi időm és energiám nincs (aztán majd meglátjuk... XD), csak gondoltam legalább a legelső részt minimum ennyire ki kell veséznem, hogy a kételkedő nézők el tudják dönteni, belekezdjenek-e ebbe. :D Ahogy mondtam, trash a javából, ez az egész sztorin, fanservice-en, meg úgy mindenen látszik, viszont remélem az is átjött, hogy endless fun a cucc, pláne egy "bizonyos szemszögből nézve", ahogy azt Obi-Wan oly' találóan megfogalmazta. XD Btw, Hitomi seiyuujának külön gratula, most direkt rákerestem, de csak Miiaként hallottam korábban a MonMusuban (LOL, értitek, veterán szörnylány-szinkronhang! XD), az a szerep nem követelt meg tőle túl bonyolult hangjátékot, itt viszont mintha törleszteni akarna, mert mind az "olyan cuki, hogy elolvadok tőle", mind a szigorú fendom, mind pedig a beast mode fighter énjét remekül hozza Hitominak. :D A mangában ennyire nem jött be, szerintem itt nagy mértékben pont a seiyuu játéka teszi hozzá azt a bizonyos szükséges pluszt. XD

A végére még pár dolog:

1. Az opening szerintem egész jó lett, olyan Mirai Nikkis utánérzés, illetve mivel rémlik, hogy Surci ráfanolt valamilyen "metálloli" együttesre, ezért neki is ajánlom ezt a számot, mintha hasonló zenei stílussal operálna, de majd ő eldönti. A klip szintén epic, talán az 1:14-nél feltűnő főfőfyakuza a kedvencem, akinek ezútta is ömlik a nyála. XDDD (Benne csalódni fogok, ha nem lesz valami nagy dobás vele kapcsolatban. XD) Az ending már kifejezetten az a gagyi "tucatzene", amit szarabb animék OP/ED-jeiben hallani szoktunk, szóval az már jóval kevésbé fogott meg (főleg, hogy a szöveg alapján ezt is, meg az openinget is eleve az animéhez írták, vagy pedig szövegileg nagyon passzoló dalokat sikerült válogatniuk), viszont felfelé húzza, hogy a klipje remek, pontosan jelzi, hogy mi ennek a sorozatnak a lényege... XDDDD

2. A "brute" amúgy csak a "népies neve" az állatembereknek, kiderült, hogy a tudományos nevük "Therianthropes", ez a sorozat nem szarral gurigázik, kérem szépen!

3. Dodgers mondta, hogy kíváncsi rá, ez vajon olyan "annyira rossz, hogy az már jó" sorozat-e. Hát, a fentiből nem tudom, mi jött végül át, én inkább úgy fogalmaznék, hogy az a fajta, amelyik a hülyeségeit és trash jellegét pont annyi lolsággal és komolytalansággal vegyíti (legalábbis eddig), hogy még szórakoztató és nem pedig idegesítő. XD Nagyon remélem, hogy nem megyünk át majd valami Gantz-szintű komolykodásba és akkor nem lesz nagy baj. XD Szóval ha emlékszel, pl. a Highschool of the dead elején (ami jellegében kb. ehhez hasonló) már rögtön az első részben ment itt a bőgés, hogy "hajjaj, zombi lett a szerelmemből!", meg a moralizálás, hogy "most ha megöltem a zombivá változott haveromat, akkor én gyilkos vagyok?", meg egyéb komolynak szánt vonulatok, csak közben a lebegő lufimellektől, meg hasonló baromságoktól az egész inkább volt nevetséges és annál is jobban idegesített, ahogy próbálták csak azért is valami Walking Dead szintre emelni az egészet. Na, itt ilyen nincs, le lett darálva a gonosz rapist banda, mert hát gonosz rapistek voltak és már megyünk is tovább a sokkal szórakoztatóbb fight, meg fanservice irányába. XD Szal ez picit ilyen B-film, amit azért néz az ember, mert a Rambo mindenkit szarrálő benne, de legalább tudja is magáról, hogy az és nem próbál más lenni. XD Illetve annyiból talán megvédeném, hogy egyenlőre messze nem volt olyan brutál fanservice, ami egyébként lehetne, szóval ahogy írtam az elején, ilyen Queen's Blade, Shinmai maou no testament, meg hasonló "magasságokat" messze nem értünk még el, mert akkor lehet már vagy dobnám, vagy cringe-elnék rajta rendesen, de ez egyenlőre megmarad a B-szinten, minden értelemben. XD Ja, viszont jó hír, hogy amennyi "szaftos" rész van benne, azzal nem kell a BD-ig várni, legalábbis süllány fedetlen kebleit premier plánban megmutatták, gondolom valamelyik japán TV csatornán uncensored verzióban fut ez a cucc, HorribleSubsék meg onnan szerezték a ripet. XD Szóval szerintem neked legalább olyan szinten be fog jönni, hogy elnézegesd, pláne, hogy a Keijóban és MonMusuban is kb. ketten voltunk innen azok, akik úgymond "meglátták benne a jót", aztán az egy dolog, hogy azért ezeknél jóval debilebb a Killing Bites, de heti röhögésre/szórakoztatásra még szvsz így is alkalmas. XD (Jó, nem hátrány persze, ha van egy adag szörnylány/kemonomimi-fétised... XDDD)

4. Illetve el ne felejtsem, hogy az ending utáni kis "extrában" volt a rész legjobb bioszos poénja, jót röhögtem rajta. :D Meganekko moe lányka áll a kávézó ajtajában, de nem mer bemenni, mert nagy a tömeg. Megjön Hitomi, aki kvázi berúgja az ajtón, majd két személyre rendeli is a mézes palacsintát, mire a lányka nagyon megörül, hogy rá is gondolt. Itt már nagyon néztem, hogy ez mi a fene akar lenni, erre megszólalt a narrátor (ja igen, az állatos-infós részekhez van egy ilyen tökös hangú, japán David Attenborough-nk és ő olvassa fel a szöveget XD): "a mézkalauz madár és a méhészborz szimbiotikus kapcsolatban állnak egymással, a méz iránti szeretetük köti őket össze...", nekem meg a fejem közben: XDDDDDDDDDDDD Értitek, ezek gyakorlatilag meganimésítették ezt a jelenetet. XDDD Persze végül agyoncsapják az egész poént azzal, hogy a kiscsaj igazából nem is alakváltó, csak egy random csajszi (aki még át is lett cseszve, mert Hitomi mindkét adag palacsentót magának rendelte XD), de így is poén volt, ahogy előadták, hogy a "moe mézkalauz a kávézó nyomára vezeti a tomboy borzcsajt, az meg jutalmul rendel mindkettőjüknek". XDDD (Kissé mondjuk haragszom a készítőkre, mert - ahogy Surci fogalmazott a Revenge Classrom kapcsán - én simán elnéztem volna, ha a Killing Bites-ban Hitomi lett volna "MC-chan", a mézkalauz csajszi meg az ő "kis leszbije", dehát na, nem jöhet minden össze. XD)

Egy a lényeg, várom a szombatot, ha pedig valaki kedvet kapna ezután a sorozathoz, ne fogja vissza kommentálási ingerét... XDDD
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Nem nézem, de nekem erről a cuccról egyből a Bloody Roar című játék ugrott be. Ott is ilyen half-beastek pofozták egymást, asszem a harmadik részét sokat nyomtuk anno.

Mindenesetre ez a Killing Bites ilyen tipikus guilty pleasure címnek tűnik, a szokásos ZS-kat fanservice-szel, tehát a hozzá gyártott posztok esélyesen szórakoztatóbbak lesznek, mint maga az anime. :3
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Junchi írta: 2018.01.17. 14:09 Nem nézem, de nekem erről a cuccról egyből a Bloody Roar című játék ugrott be. Ott is ilyen half-beastek pofozták egymást, asszem a harmadik részét sokat nyomtuk anno.
Igen, ezt az angol animés felületeken is szinte mindenki megemlítette már. XD (Sőt, hallottam olyat is, hogy "Kemono Friends meets Bloody Roar". XD) Nekem ez amúgy kimaradt, mivel konzoljátékokból jóval kevesebbel játszottam, mint PC-sekkel. De ha már szóba jött ez a játék téma: KB-ből is terveztek kiadni egy bunyós játékot, csak aztán később cancelelték. :(
Junchi írta: 2018.01.17. 14:09Mindenesetre ez a Killing Bites ilyen tipikus guilty pleasure címnek tűnik, a szokásos ZS-kat fanservice-szel, tehát a hozzá gyártott posztok esélyesen szórakoztatóbbak lesznek, mint maga az anime. :3
Igen, ebből a szempontból mondjuk "magam ellen beszélek" azzal, ha mindegyik részről ilyen vicces epizódblogot rittyentek majd ide, mert sokan úgy fognak rá reagálni, hogy "ezek után a tényleges epizódot már minek nézzek meg?" :lol:
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Titkos »

EP 02

Túl hamar elrepült ez a rész. :( Btw, az előző epizód szinte "fulldara" jellege után most némileg slice of life-osabb vizekre eveztünk. Persze a mostani rész elején még ott volt sülcsaj, de őt Hitomi természetesen csípőből lenyomta, ki is végezte volna, csak B-kun nekiállt "Shirózni", épp csak nem a "people die if they are killed" dumát dobta be, hanem hogy "ölni nem szép dolog, blablabla..." (lehet még egyet is értenék vele, ha nem önvédelemből kéne a legtöbb ellenfelet hidegre tenni ebben a sorozatban, na mindegy) és amíg ezt nyomta, sül magához is tért, így B-nek köszönhetően majdnem mindketten megdöglöttek Hitomival...azonban egy rejtélyes, új brute feltűnésének hála sül rövid úton ki lett ütve. (Mondjuk azt nem mondták, hogy meg is lett-e ölve, ergo én élek a gyanúperrel, hogy this will Killing bite them in the ass later, ahogy az angol mondás tartja, de ők tudják... XD) Az új fazon amúgy nem gyenge, még beast módba sem kellett váltania ahhoz, hogy nyerjen. :D Ezután kiderül, hogy ő az előbbi epizódban említett négy "maffiaklán" egyikének harcosa és Hitomit fel akarja bérelni, hogy harcoljon az ő oldalukon, így cserébe védelmet is kap a másik három család támadói ellen, amíg el nem kezdődik a tournament arc. Hitomi persze először hallani sem akar erről, mert honey badger még mindig doesn't give a shit, de egy telefon "Gendótól" természetesen most is azonnal arra készteti, hogy meggondolja magát, így a szövetség létrejön. Ennyit a plotról, kezdett is megint uncsi lenni, jöjjön hát a LOLság. :D

Másnap elindulnak az egyetemre, ahová Hitomi is velük tart. (Ez némileg megint WTF, az első rész alapján ő középiskolás, de senkit nem zavar, hogy hirtelen így "átiratkozott"... XD) Itt megismerkedünk B-kun egy még nála is lúzerebb (igen, tudom, hihetetlen...) haverjával, aki az otaku sztereotípiát testesíti meg: szemüveges, kövér és persze amikor meglátja, hogy Hitomi high school girl egyenruhában feszít, totálisan ráizgul, mert hát a hatvanezer végigjátszott joshikousei dating sim után tudja, hogy azok a legjobb szeretők. XDDD (Ha Surci lennék, most bemásolnám azt a képet, ahol mutatják az éles ellentétet egy ilyen cukimuki dating sim kiscsaj és Hitomi között, mert jót röhögtem a képi poénon, csak én lusta vagyok ilyenek miatt screencapelni, meg egyébként is, tessék nézni a sorozatot! XDDD) Aztán jön talán az egész epizód legviccesebb jelenete, amikor Hitomi úgy dönt, hogy udvariasságból megpróbál figyelni az órán, de kiderül, hogy a tanár nem csak egy 90 éves, fél lábbal a sírban lévő fazon, aki a világ legunalmasabb témájáról tart előadást, de konkrétan úgy is beszél, mint akit már holnap visznek a temetőbe. XD (Ezt tényleg hallani kell. XDDDD) Hitomi így inkább el is lógja gyorsan az órát és természetesen hol máshol mutatnák, mint épp a WC-n ülve. :dirr:

A nyugalomnak azonban elég hamar vége szakad, amikor egy újabb brute csaj tűnik fel, villámgyorsan ellopja a bugyiját (this show is serious business), ezzel harcra kényszerítve őt. (Mondjuk itt megint volt egy jó poén: bugyilopós meg sülcsaj egyazon klánból származnak, mire Hitomi: "Az egyik egy mutogatós, a másik egy kukkoló...nálatok mindenki perverz?" XDDD) Ő is meglehetősen jól nyomja egyébként, konkrétan átváltozás nélkül lefutja a beast-mode Hitomit. Persze hamarosan ki is derül, hogy azért, mert ő Gepárd-chan és láthatóan yuritól...pardon kamu-leszbüléstől sem mentes módon érdeklődik Hitomi iránt. Persze ez úgy van előadva, hogy szimplán kíváncsi rá, hogy az előző részben Leomon lenyomásával pusztán szerencséje volt, vagy tényleg olyan erős, amilyennek mondják, viszont amikor ellene is képes felvenni a harcot, Gepárd-chan már rendesen pirul, illetve kiderül, hogy az epizód címét ("Shit, I might fall for you") is ő mondja Hitominak, szal ja... :D (Elsőre féltem, hogy ezt Hitomi fogja mondani B-kunnak, ami eléggé OOC lenne tőle, legalábbis a történetnek ezen a pontján még mindenképpen.) Sajnos a yuri-catfight (lol, szó szerint "catfight", elvégre az egyik fél egy gepárd XD) nem torkollhat beteljesülésbe (XD), mert egy medve brute, illetve egy haverja (nem derül ki, hogy milyen állat, de valami majomra tippeltem) jelenik meg, akik közlik, hogy az évődést (XD) sajnos be kell fejezniük, mert amíg a tournament el nem kezdődik, tilos a maffiacsaládok között egymással fightolni. De már megint kezd túltengeni a történet ebben a cuccban, gyorsan mutatnak is egy távcsöves közelit Hitomi finom popójáról (amin ugye most még bugyi sincs, hiszen azt még mindig Gepárd-chan birtokolja), majd kiderül, hogy egy közeli háztetőről ketten figyelték a fightot, a távcsöves pedig ilyeneket mondogat Hitomiról, mint hogy "ide érzem a nőstény szagát", "de jó a segge" és közben a száját nyalogatja. Illetve megjegyzi, hogy mielőtt megöli majd, ő szívesen "eljátszogatna" vele. Basszus, mennyi kanos rapist van ebben a cuccban... :dirr:

És hát sajnos ennyi fért csupán az aktuális epizódba, ugye, hogy kevés? :( Ja, viszont emlékeztek, hogy itt keseregtem az előző rész végén, amiért a mézkalauzos omake nem lehet canon? Sajnos továbbra sem lett az, viszont úgy látom, hogy az omake rendszeresen róluk fog szólni, szóval ott legalább elindul ez a "yuri szál". :D Legalábbis ahhoz képest, hogy az előző rész végén Hitomi még felrúgta szegény meganekkót, meg elette előle az édességet, most már ott tartunk, hogy együtt mennek a cukrászdába, sőt Hitomi Mézkalauz-chan szájába adja a falatot, közben kérdezi tőle, hogy "Ugye, milyen finom? :3" és mindketten pirulnak... Citrus-yuri my ass, ez az igazi! :lol:

Úgyhogy eddig tartja a cucc a színvonalat, legalábbis ez a rész nem volt rosszabb, mint az első. :D A szinkronszínészek még mindig jók, Hitomi hangjának totális megváltozása Gendo telefonja után még mindig rohadt vicces és Gepárd-chan seiyuuja is jó lett. XD Illetve ami lehet, hogy benne volt a mangában, lehet, hogy nem, mindenesetre ott nem volt egyértelmű: kifejezetten jól néz ki, hogy amikor beast módba kapcsolnak, mindegyiküknek elkezd vörösen világítani a szeme. Semmi extra, de cool. XD A következő epizódban elvileg már Nyuszi-chan is színre lép, megjelenik a helyi Kiryuin Satsuki, illetve lesznek még ilyen "fontosabb" jelenetek is, mint hogy Borz és Gepárd maid cuccban pózolnak, az egyetemi perverzek meg készítik róluk serényen a pantyshotos fotókat. XD
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Most sajna nincs arra időm, hogy a teljes epizódot (sőt, már kettőt... XD) teljesen "leblogoljam", viszont azért a fontosabb részekre kitérnék, mert még mindig követem, még mindig fun és még a plot is haladt közben. XD

EP 3

Az elején némi maid ruhás, pózolós fanservice-el nyitunk (meg egy fazonnal, aki frankón JoJo-pózt vág be, röhögtem is egy jót XD), majd kiderül, hogy a helyi Tenkaichi Budokaira (ami itt Destroyal néven fut) csak háromfős csapatokkal lehet nevezni, tehát Borzas és a sültől őket megmentő rejtélyes fazon mellé még kell egy harmadik tag, ezért Nyuszilányt be is szervezik, aki eleinte ugyan hallani sem akar a dologról, de persze a rész végére "megtér", ahogy az lenni szokott. (Mondjuk az tényleg érdekel, hogy neki milyen fightokat fognak írni, mert kb. Balfasz-kun női párja lehetne stílusban, bár gondolom valami "support" jellegű kari lesz.) Ami érdekes, hogy ez a rész szinte teljes mértékben filler volt, a cselekmény 90%-a a mangában vagy egyáltalán nem történik meg, vagy legalábbis nem ezen a ponton. (Nyuszilány mondjuk lesz, őt láttam valamelyik későbbi fejezetből készült képen. XD) Apropó manga, "teljesen véletlenül" ahogy elindult az anime, hirtelen folytatták a fordítását, hogy mik vannak... :D (Mondjuk ahogy a Keijónál, úgy ennél is úgy vagyok, hogy animében valahogy sokkal jobban működik az egész. XD)

Aztán: megjelent az openingből már ismerős Kiryuin Satsuki-klón és nem is lőttem nagyon mellé ezzel a hasonlattal, lévén még az első rész oroszlánja is ojou-samázza és naná, hogy nem tudott volna sztereotipabb belépőt kitalálni magának, mint azt, hogy teát szürcsölget az asztalnál. *facepalm* Persze ahogy az animék 90%-ban lenni szokott, itt is hamar kiderül, hogy az elegáns külső valójában egy rohadékot takar: nem sikerül rádumálnia B-kunt, hogy elálljanak a versenytől, így a limuzinban már fullszemét módban tárgyalgatja a többiekkel, hogyan kellene a srácot és csapatát teljes mértékben elpusztítani. Btw, ha jól értem, ő annak a vén faszinak az unokája, aki nyáladzik, a száját nyalogatja és eszelősen röhög, szóval az alma nem esik messze a fájától, ahogy mondani szokás. :D (Mondjuk bevallom, én már nem nagyon követem, hogy itt ki kivel van és ki kinek a kicsodája, tekintve, hogy négy epizód alatt annyi szereplőt és "klánt" vonultattak itt fel, amennyi a Trónok Harca első két évadára is simán elég lenne. XD Szal én inkább maradok annál, hogy ki kivel harcol éppen. XD) Illetve ami még nyerő volt, azok az aktuális epizódgonoszok voltak: egy leszbi ikerpár (nem, de komolyan, amikor a maffiavezér hívja őket, hogy ráküldje a párost hőseinkre, azok épp az ágyban nyögnek... XD), akik a tüskés békagyík génjeit birtokolják, ezáltal képesek vért spriccelni a szemükből (eddig ez ugye biológiailag "canon" :D), de mivel ez egy anime, ezt az amúgy is cool képességet még turbózni kellett, szóval itt ez a vérsugár olyan erős, mint valami lézer, pl. eltalálnak vele egy fát és a fél törzse kiszakad, meg ilyenek... XD Persze Hitomi leveri mindkettőt, nyuszilány suppportjával. XD

EP 4

Elindulunk a Destroyal helyszínére, ami egy lakatlan sziget, természetesen luxushajóval megyünk, mert ez még mindig egy burzsujanime. Amíg odaérnek, megy a szokásos smúzolás egymás között, jó szerencsét kívánunk azoknak, akiket amúgy legszívesebben hátba szúrnánk és a többi hasonló jelenet, ami ilyenkor lenni szokott. XD (Meg ami nem szokott lenni és csak a Killing Bites-ban látható, pl. hogy az EP 2-ben megjelenő kanos csávó nőket erőszakol félájultra a WC-ben. :dirr:) Na, de indul a fight! Végre kiderül, hogy a szponzoráláson túl mi szerepe lesz még Balfasz-kunnak, meg a többi "mentornak" a játékban: ez nem csak átvitt értelemben "sakkjátszma", hanem valamennyire szó szerint is: a szigetet négyzetekre osztják a virtuális asztalon és B-kunnak, meg a többieknek mikrofonos kapcsolattal kell irányítaniuk félállat "sakkfiguráikat", mert az sem mindegy, hogy melyik furry épp hol áll, vannak itt fontos stratégiai pontok, meg blablabla, ami úgyis tökmindegy, mert csak komolyabbnak és összetettebbnek akar épp látszani a cucc, mint amilyen valójában. XD Ami viszont lol, hogy ojou-sama itt már szinte nem is titkolja, micsoda gyilkos indulatai vannak. Frankón Gasai Yuno-fejeket vág, miközben szinte szuggerálja B-kunt, hogy márpedig ő el lesz taposva, mert nem hagyja, hogy egy ilyen alkalmatlan lúzer beszennyezze a "játék tisztaságát". (Nem tudom, milyen "tisztaságról" beszélhetünk ebbe az esetben, ahol illegális génkísérletek eredményei harcolnak életre-halálra, pusztán azért, hogy pár gazdag jól szórakozzon, de ő biztos tudja. :D) B-kunnak közben mázlija van, első lépésével már sikerült Hitomit a legjobb helyre küldenie, amit persze a többi mentor valahogy így reagál le: O_____O Én amúgy azt hittem, hogy ez a szokásos "kezdők szerencséje" lesz, de kiderül, hogy nem és egy flashbackből megtudjuk, hogy hőseink semmit nem bíztak a véletlenre: mivel Hitomi is tudja, hogy B-kun képtelen önálló döntéseket hozni (XD), ezért megbeszélték előre, hogy neki nem kell gondolkodnia, csak figyelje a kamerát, Hitomi pedig különböző kézjelekkel "súg" majd neki, hogy épp merre szeretne menni. LOL. :D (Ja igen, azt nem mondtam, hogy természetesen a virtuális terepasztal mellett még bazi nagy kivetítő is van, bár ezt már az első rész óta tudjuk, ismét megemlítik, hogy plazmatévétől műholdas kapcsolaton át van itt minden... XD) Ojou-sama persze ezen csak még jobban felcseszi az agyát, komolyan várom már, hogy "véletlenül" széttépje egy félállat, de sajnos valszeg ez úgysem fog megtörténni. ^^" Ja, egyébként a bestiák nyakában lévő kommunikátor arra is szolgál, hogy ha megtagadják mesterük parancsát, akkor felrobbanjon velük együtt. Csak hogy izgi legyen a játék... :dirr: Hitomi kb. két másodperc alatt legyőz egy medve(disznó)embert, ami viszont érdekesebb, hogy kiderül, hogy a süllányt leverő Dagi-kun milyen állat: nílusi víziló. XDDDD Egyrészt kb. a homlokomra csaptam, hogy "hát persze, mi más lehetne!", másrészt viszont átváltozva valami ritka hülyén néz ki, kb. egyesül benne Hugó, a víziló, meg a Hungry Hungry Hippos társasjáték komolyan vehetősége. :D Jajj, majd' elfelejtettem: nem elég a műholdas kivetítő, saját bemondónője is van a meccsnek, aki a legkisebb apróságot is olyan vehemenciával közvetíti, mintha épp pornófilmet forgatnának a főszereplésével. :lol: Ja és a következő epizód címe talán az eddigi legjobb: "Úgy szexelek, ahogy akarok" :lol:

Szóval még mindig epic, egyetlen bajom, hogy túl hamar eltelik 1-1 rész. XD
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Ugye mit csinál az ember, amíg vár a következő részre? Hát olvassa a mangát! Na de ha azt is beérte? Hát elkezdi olvasni a mangaka többi mangáját! :lol: Így esett, hogy rátaláltam az Arachnid manga egyik extra fejezetére, ami nem másról szól, minthogy a Killing Bites, a Caterpillar és az Arachnid manga hősnői elmennek kicsit lazulni egy onsenbe. Ami érdekes, hogy mindegyik vitte magával a "kis leszbijét" (vagyis az egyik hetero, mert trap, de ez mindegy... XD), ergo azt a csajt, akit a mangaka a canon yuri párjának szán a három főszereplőnek. Na és nem kicsit lepődtem meg, amikor megláttam, hogy a mangában is ott vigyorog Hitomi után stalkerkedve Oshie-chan, a mézkalauz. Hogy ez miért fontos Killing Bites szempontból? Egyrészt, mert ezek szerint tévedtem és Oshie nem valami anime-original karakter, akit a részek végén lévő omake-ekhez gyártottak, hanem teljesen canon karakter, aki szintén a mangaka agyából pattant ki. Másrészt, mert ezek szerint nem csak én mondom, hogy ők lennének az igazi yuri OTP a Killing Bites-ban, hanem a mangaka szerint is. :lol: (Értitek, odarajzolhatta volna akár a gepárdlányt is, köztük is nagyon megy a FoeYay Hitomival, de Oshieval nem lehet versenyezni... XDDD) Ja, ez van, ha hétről-hétre kell várnia az embernek az új részeket, közben szétfanboykodja az agyát az ilyen lényegtelen baromságokon. XD
Kép
Avatar
Dodgers
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 553
Csatlakozott: 2011.03.07. 09:00
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Dodgers »

Titkos írta: 2018.01.17. 04:23 3. Dodgers mondta, hogy kíváncsi rá, ez vajon olyan "annyira rossz, hogy az már jó" sorozat-e. Hát, a fentiből nem tudom, mi jött végül át, én inkább úgy fogalmaznék, hogy az a fajta, amelyik a hülyeségeit és trash jellegét pont annyi lolsággal és komolytalansággal vegyíti (legalábbis eddig), hogy még szórakoztató és nem pedig idegesítő. XD [...] Szóval szerintem neked legalább olyan szinten be fog jönni, hogy elnézegesd, pláne, hogy a Keijóban és MonMusuban is kb. ketten voltunk innen azok, akik úgymond "meglátták benne a jót", aztán az egy dolog, hogy azért ezeknél jóval debilebb a Killing Bites, de heti röhögésre/szórakoztatásra még szvsz így is alkalmas. XD (Jó, nem hátrány persze, ha van egy adag szörnylány/kemonomimi-fétised... XDDD)
Na közben eljutottam odáig hogy adjak egy esélyt ennek a cuccnak is, és nem is hibáztál félre egyáltalán, mert azok alapján nekem is bejövős eddig a cucc, annyira hogy simán bekerült a "megpróbálom hétről-hétre nézni" a Mitsuboshi Colors/Yuru Camp/Toji no Miko mellé. :D Leginkább az fogott meg benne, hogy egy színtisztán B kategóriás, tényleg Bloody Roar-szerű akciómüzli az egész, de eléggé elkötelezi magát ahhoz, hogy túlzott fanservice-el vagy edgy faktorral ne csessze el az egészet, hanem helyette meglepően jól megvalósított harcok alatt nyomassa a meglepően jó metálzenét, a meglepően jó pózőrség meg nagyon jól áll neki, miközben Hitomi-t se viszik egy teszem azt a Black Lagoon-os Levi szintű bunkóság szintjére (pölö az jó kis pillanat volt, amikor őszintén próbált volna figyelni az egyetemi előadásra, aztán észreveszi és csodálkozik azon, hogy rajta kívűl mindenki letojja az öreg professzor előadását). Arról már nem is szólva, hogy majdhogynem nyerítek a röhöséstől ahányszor Junichi Suwabe előad egy állatokkal kapcsolatos faktoidot miközben sikítanak a gitárok, és az már csak hab a tortán, hogy a sztori kiagyalója még arra is figyelt, hogy a szereplők jellemét/képességeit tényleg összekösse az általuk képviselt állatokkal, és hiába lehetne ezt még ragozni, de ez tényleg az a fajta cucc amit könnyen lehet kedvelni, ha az ember nem utasítja el azt a fajta fun faktort, amik ezek a cuccok képviselnek. A Keijo-t egyébként jó hogy felhoztad, mert utoljára talán ott éreztem azt utoljára, hogy hiába van a cuccban egyébként nem rossz T&A faktor, az csak a sarokban üldögél mert annyira túlteng a cuccban az élvezetes B mozi faktor ahhoz képest, mégha a Keijo nem ennyire direktben B faktoros. De ja, a KB dettó Monster Musume/Keijo kategória abból a szempontból, hogy könnyen rá lehetne mondani hogy értelmetlen fanservice ökörség, de egyszerűen olyan jól megüti azt ténylegesen szórakoztatni akaró jelleget, ami miatt nem lehet nem kedvelni, és jó is volt tapasztalni, hogy nem olyan fajta-módon "trashy", aminek a beszámolóid alapján egy kicsit tűnt. Na nem azért, mert rosszul írtad volna le, hanem mert ezeket a cuccokat marha könnyű elrontani vagy a kelleténél kicsit több trash faktorral megverni, és a KB-hez tényleg kell a személyes próba.
Kép Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Dodgers írta: 2018.02.06. 12:11Na közben eljutottam odáig hogy adjak egy esélyt ennek a cuccnak is, és nem is hibáztál félre egyáltalán, mert azok alapján nekem is bejövős eddig a cucc, annyira hogy simán bekerült a "megpróbálom hétről-hétre nézni" a Mitsuboshi Colors/Yuru Camp/Toji no Miko mellé. :D
Na, örülök, legalább nem csak magammal beszélgetek majd itt a topicban ezek után. XD
Dodgers írta: 2018.02.06. 12:11...a meglepően jó metálzenét...
Ja igen, erről még nem is írtam, pedig a seiyuuk mellett talán ez volt az anime másik olyan húzása, ami kiemelkedik szerintem a B-kategóriából. Persze nem valami Shingeki OST, semmi extra, de a jelenetekhez általában mindig passzol. :)
Dodgers írta: 2018.02.06. 12:11...miközben Hitomi-t se viszik egy teszem azt a Black Lagoon-os Levi szintű bunkóság szintjére (pölö az jó kis pillanat volt, amikor őszintén próbált volna figyelni az egyetemi előadásra, aztán észreveszi és csodálkozik azon, hogy rajta kívűl mindenki letojja az öreg professzor előadását).
Szerencsére, mert én pl. a Black Lagoon teljes női stábjától hülyét kaptam, illetve úgy alapjáraton sem jönnek be az ilyen "Ki ha én nem?" paraszt karakterek, mindegy, hogy NGE-s Asuka, Kill la Kill-es Ryuko, Bakés Senjougahara, FLCL-es gitáros-csaj-akinek-most-hirtelen-még-a-neve-sem-ugrik-be és a sort hosszasan folytathatnám. Hitominál ahogy írod, valahogy pont eltalálták azt az arányt a cuki és a darálógép között, hogy még kedvelhető legyen, plusz ugye nála a borz-gének miatt azért érthető ez a stílus, amit folyamatosan nyomat. XD Amúgy meg épp a múltkor agyaltam azon, hogy melyik animében/mangában láttam hasonlót, ahol a főszereplő egy tápállat, minden meccset megnyer, nem csak az ellenfelet, de a szövetségeseit is folyamatosan leoltja, beszólogat nekik, stb-stb. és mégsem az jön le, hogy egy idegesítő Mary Sue/Gary Stu, hanem az egész menő és fun? Aztán beugrott: a Hellsinges Alucard. XD Persze stílusra és karakterre fényévekre van tőle bárki a KB-ból, mondjuk inkább úgy, hogy "Hitomi nyomokban Alucardot is tartalmaz" (meg női Inu Yashát, meg még ezt azt innen-onnan... XD), de tényleg rá emlékeztet sok esetben. XD (Plusz ha nagyon bele akarjuk magyarázni, akkor Shidoh-san a helyi Integra, az egyetlen, aki "kezelni tudja a szörnyet", B-kun meg Victoria, a "betanulós újonc". XD)
Dodgers írta: 2018.02.06. 12:11Arról már nem is szólva, hogy majdhogynem nyerítek a röhöséstől ahányszor Junichi Suwabe előad egy állatokkal kapcsolatos faktoidot miközben sikítanak a gitárok...
Azok a mangának is a legjobb pillanatai voltak és örültem, hogy az animében is kellően átjön ez... XDDD
Dodgers írta: 2018.02.06. 12:11...és az már csak hab a tortán, hogy a sztori kiagyalója még arra is figyelt, hogy a szereplők jellemét/képességeit tényleg összekösse az általuk képviselt állatokkal...
Egyébként viccen kívül, ez a fazon összes mangájának a legerősebb pontja. Lehet csesztetni a sztori, a karik, meg úgy az egész helyzet B-jellege miatt, de az tény, hogy amit pl. az Initial D anime esetében a kocsik terén műveltek az alkotók (ugye Junchi nem győzte dicsérni, hogy mennyi mindenre figyeltek, még olyasmikre is, hogy az adott kocsitípus motorjának a hangja egyezzen a valódiéval), azt ugyanez a fazon az összes mangájában az állatok terén teszi meg. Igazából a három eddigi általa írt manga közül még talán a Killing Bites az úgymond "legkommerszebb", mivel itt még gerinces állatok szerepelnek, így ezeket többen ismerik, illetve ellövi a szokásos "tömegkedvenc" bestiákat, mint oroszlán, tigris, stb. (bár a méhészborzot megtenni főszereplőnek akkor is nagy húzás volt, ahogy a víziló is csak annak tűnik elsőre lúzernek, aki nem tudja, hogy amúgy Afrikában majdnem ő vezeti a halálozási listákat XD), viszont az Arachnid/Caterpillar duónál már rovarképességekkel felruházott bérgyilkosok nyomulnak és ott aztán már tényleg minden játszik, a húsevő hernyótól a parazita legyezőszárnyún át és a legjobb, hogy a legtöbb képesség tényleg olyan, ami a valóságban is létezik, nagyon ritka, amikor a mangakának kell "csalnia" kicsit, hogy működjön az adott képesség, mert a legtöbbnek tényleg van alapja. :D Na most ez nekem, akinek az anime mellett ez a másik nagy hobbija, kb. olyan hatású volt, mint amikor a Marvel-fan 30 évnyi képregényes háttértudás után beül az első Vasember filmre és majdnem sír örömében, hogy az eddig évtizedekig mellőzött (de amúgy potenciáltól hemzsegő) univerzuma végre méltó adaptálást kapott. :D Na, ez a mangaka kb. dettó ezt csinálta, úgy is mondhatnám, hogy amiért sorozatosan leköpködtem a Terra Formarst, azt a "hibát" ez a fazon javította ki és mutatta meg, hogyan kell ezt rendesen csinálni. (Vagy ha már képregényes példák: a Terra Formars mangakája a DC moziverzum, a Killing Bites-é meg a Marvel Cinematic Universe és szerintem ezzel mindent elmondtam. XDDD) Csak ugye ennek van annyi hátulütője, hogy ha amúgy az állatok totál hidegen hagynak, akkor ez egyik mangáját/animéjét sem fogja megmenteni a szemedben, akkor marad az, hogy vagy elkap a B-akció/fanservice mix, vagy nem. XD Egy biztos: ez vagy hozzám hasonló nagy rajongó, aki 20-30 éve "állatozik", vagy ha csak a mangák kedvéért képezte magát ilyen szintre, akkor gratula neki, tuti legalább egy évre bezárta magát a könyvtár/net biosz részlegébe. XD Úgyhogy én ezért tudom neki még az összes gagyi seinenes B-húzást is elnézni, mert amennyit a sztorin, vagy a karikon spórolt, azt behozta a biosz-önképzésén. XD
Dodgers írta: 2018.02.06. 12:11A Keijo-t egyébként jó hogy felhoztad, mert utoljára talán ott éreztem azt utoljára, hogy hiába van a cuccban egyébként nem rossz T&A faktor, az csak a sarokban üldögél mert annyira túlteng a cuccban az élvezetes B mozi faktor ahhoz képest, mégha a Keijo nem ennyire direktben B faktoros. De ja, a KB dettó Monster Musume/Keijo kategória abból a szempontból, hogy könnyen rá lehetne mondani hogy értelmetlen fanservice ökörség, de egyszerűen olyan jól megüti azt ténylegesen szórakoztatni akaró jelleget, ami miatt nem lehet nem kedvelni, és jó is volt tapasztalni, hogy nem olyan fajta-módon "trashy", aminek a beszámolóid alapján egy kicsit tűnt. Na nem azért, mert rosszul írtad volna le, hanem mert ezeket a cuccokat marha könnyű elrontani vagy a kelleténél kicsit több trash faktorral megverni, és a KB-hez tényleg kell a személyes próba.
Igen, szóval ezt tényleg "ki kell próbálni", aztán mindig akkor derül ki, hogy mennyire fogja bírni az adott illető. :) Nekem van olyan haverom, aki pl. a Highschool of the dead-et simán végignézte (na speciel amúgy "agyi szinten" az a sorozat állt közel a KB-hez... XD), így hát ezt is beajánlottam neki, de ettől ő már valamiért az elején agyfaszt kapott. Ez van, őt nem fogta meg. XD Ja, egyébként a Keijóhoz még abban is hasonlít, hogy (legalábbis MAL-on) már erre is megy a köpködés, meg a 2/10-es értékelések rádobása 1-2 epizód után (na ennyire azért messze nem rossz szvsz...), szal utoljára annál tapasztaltam hasonló "szóljuk le már csak divatból is, meg azért, mert mi "komoly anime kritikusok" vagyunk!"-hullámot. Az más kérdés, hogy itt mintha többen lennének azok, akik "rákaptak az ízére" és írják, hogy B-kategórián belül simán a jobb darabok között van. XD

Edit: Újabb random fanboykodás: LOL, a végén még rendelek egy ilyet, túl aranyos. :lol:
Kép
Avatar
Vree
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 419
Csatlakozott: 2006.03.06. 18:21
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Vree »

Átlapoztam a mangát, valóban tiszta hulladék, amit csak a "természet világa" bevágások dobnak fel egy kicsit.
A szerzőnek valami állatlány fétise lehet, mert a másik két mangája az (egyértelmű nevű) Arachnid és a Caterpillar, lehet tippelni, hogy melyikben mivé vltozik az iskoláscsaj.

Még annyi hogy ez a "this is killing bites" mint erőltetett catchphrase elég súlyos, mert míg egy dattebayo "believe it!"nek legalább valamennyi értelme van, ennek még az sincs - drinking game-hez persze remek...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vree 2018.02.12. 10:14-kor.
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Vree írta: 2018.02.08. 23:35A szerzőnek valami állatlány fétise lehet, mert a másik két mangája az (egyértelmű nevű) Arachnid és a Caterpillar, lehet tippelni, hogy melyikben mivé vltozik az iskoláscsaj.
Mondjuk mivel erről most kapásból mindenki arra fog asszociálni, hogy félhernyó, meg pókasszony csajok rohangálnak az említett két cuccban, ezért annyit hozzátennék, hogy ezekben (a Killing Bites-al ellentétben, ahol ugye tényleg átváltoznak) nem úgy kell elképzelni a fightokat, mint a Terra Formarsnál, hogy ténylegesen félig rovarrá változnak a szereplők, meg ilyenek, hanem inkább a képességeiket/tulajdonságaikat veszik át. Pl. az Arachnidban a kiscsajnak mindössze annyi köze van a pókokhoz, hogy valami szálon lógó kunaival nyomul és azzal trükközget, aztán a mangaka ebbe magyarázza bele, hogy úgy pörgeti-forgatja, "hálózza be" vele az egész helyiséget, meg tekeri a teste köré, mint pók a fonalat. :) A Caterpillarnál dettó, ott a bérgyilkosnőnek vannak ilyen kombói, mint a hawaii ragadozó hernyótól nyúlt "rácsapó" támadás (amivel fektéből képes lefejelni az ellenfelet, mert felpattan, mint egy rugó XD), vagy pl. hogy immunis bizonyos mérgekre. Inkább a két sidekick volt érdekes ebből a szempontból, az Arachnidben a csótánycsaj, aki ugyan szintén nem változik át, de azon pl. néztem, amikor úgy bújik ki a kötelekből, hogy elkezd valami nyálkát termelni a testén. :lol: Illetve a Caterpillarban az orchidea imádkozó sáska (trap) loli, akinél a mai napig nem tudom, hogy tényleg a testéből növeszti ki a két fogólábat, vagy pedig azok valami kaszák, amiket a ruhája alatt rejteget. XD Btw, egyébként ez a két cucc ugyanaz az univerzum, a Caterpillar X évvel az Arachnid előtt játszódik. :) Amúgy ja, a fazonnak szerintem is kétségkívül állatlány-fétise van, meg a yuri subtextet is imádja kihangsúlyozni. :D
Kép
Avatar
Dodgers
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 553
Csatlakozott: 2011.03.07. 09:00
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Dodgers »

Titkos írta: 2018.02.07. 02:34 Ja igen, erről még nem is írtam, pedig a seiyuuk mellett talán ez volt az anime másik olyan húzása, ami kiemelkedik szerintem a B-kategóriából. Persze nem valami Shingeki OST, semmi extra, de a jelenetekhez általában mindig passzol. :)
Ha most nagyon "spicy" lennék, akkor elsütném azt, hogy a KB esetében sztori-minőségileg legalább a tartalomhoz illik a forma, de nem akarok ezzel felhúzni senkit, úgyhogy inkább nem ragozom tovább. :D

Titkos írta: 2018.02.07. 02:34 Amúgy meg épp a múltkor agyaltam azon, hogy melyik animében/mangában láttam hasonlót, ahol a főszereplő egy tápállat, minden meccset megnyer, nem csak az ellenfelet, de a szövetségeseit is folyamatosan leoltja, beszólogat nekik, stb-stb. és mégsem az jön le, hogy egy idegesítő Mary Sue/Gary Stu, hanem az egész menő és fun? Aztán beugrott: a Hellsinges Alucard. XD Persze stílusra és karakterre fényévekre van tőle bárki a KB-ból, mondjuk inkább úgy, hogy "Hitomi nyomokban Alucardot is tartalmaz" (meg női Inu Yashát, meg még ezt azt innen-onnan... XD), de tényleg rá emlékeztet sok esetben. XD (Plusz ha nagyon bele akarjuk magyarázni, akkor Shidoh-san a helyi Integra, az egyetlen, aki "kezelni tudja a szörnyet", B-kun meg Victoria, a "betanulós újonc". XD)
Ilyen szempontból yeah, van hasonlóság Hitomi és Alucard között, bár annyit szubjektíve hozzáadnék ehhez hogy Hitomi-t egy pár kategóriával szimpatikusabbnak találom köszönhetően annak, hogy nála azért megvannak a hangulatbeli külömbségek ahányszor Shidoh meggyőzi valamiről, és az egyetemi jelenet alapján van benne egy kicsi "normális ember a hülye világban" faktor is (annak ellenére, hogy amúgy ő maga egy bizarr elem), és Alucard ilyen téren nem kimondottan túlbonyolított annak ellenére, hogy az ő sztorijában ő is badass. Mondjuk ilyen téren is lehetne vitatkozni, hogy Alucard mangás, vagy a Gonzo animés önmaga a jobban összerakott-e, de a KB szempontjából ez nem változtat sokat, bizonyos szintig Hitomi maga egy jó leképzése annak, hogy a sztori nem annyira kőbunkó B kategória mint amilyennek látszik.

Titkos írta: 2018.02.07. 02:34 Úgyhogy én ezért tudom neki még az összes gagyi seinenes B-húzást is elnézni, mert amennyit a sztorin, vagy a karikon spórolt, azt behozta a biosz-önképzésén. XD
Annyiban "megvédeném" a stuffot ilyen szempontból, hogy ahhoz NAGYON le kell köpnie, vagy akár csak beskatulyáznia valakinek a sorozatot ahhoz, hogy legalább egy kicsit ne értékelje azt a mértékű témában jártasságot, amit a mangaka a KB-ban prezentál, mert úgy kimondottan engem se érdekel (de nem is untat, csak úgy van mondhatni) az állatvilág, de csak az első két rész meglepett azzal, hogy mennyire figyel ezekre a faktoidokra az író, és még kúlosabbá teszi az amúgy is meglévő faktort.

Titkos írta: 2018.02.07. 02:34 Ja, egyébként a Keijóhoz még abban is hasonlít, hogy (legalábbis MAL-on) már erre is megy a köpködés, meg a 2/10-es értékelések rádobása 1-2 epizód után (na ennyire azért messze nem rossz szvsz...), szal utoljára annál tapasztaltam hasonló "szóljuk le már csak divatból is, meg azért, mert mi "komoly anime kritikusok" vagyunk!"-hullámot. Az más kérdés, hogy itt mintha többen lennének azok, akik "rákaptak az ízére" és írják, hogy B-kategórián belül simán a jobb darabok között van. XD
Ezért is vallom 100%-ig egy jó ideje azt, hogy már túl vagyok azon a ponton hogy különösebb figyelmet fordítsak a "K-on tönkrevágta a modern animét" jellegű gondolatmenetre, hanem inkább csak szimplán esélyt adok annak ami valamilyen formában felkelti a figyelmem, utána meg lesz valahogy. Mert szerintem a KB is jó példa arra, hogy lehet nézhető cuccokat találni ha nem mindentől 10/10-es szezonformálót vár az ember, annak ellenére is persze, hogy az ízlések és pofonok frázisa még így is érvényes: "objektíve" lehet simán azt mondani a KB-re hogy csak egy fanservice-s B feszt az egész, de ugyanakkor azt is mondanám, hogy a B fesztet is lehet többféleképpen csinálni, a KB pedig (első két rész alapján) úgy csinálja, ami minden bugyutasága ellenére "érti" azt hogy mi teszi az ilyen cuccokat szórakoztatóvá, a fanservice-t meg csak egy másodlagos elemmé. Amolyan "hidden gem-nek" azért nem hívnám (még) a stuffot, de ahogy a Keijo-nál, úgy itt is simán vallom azt, hogy igenis megvan benne az idézőjeles érték, ha az ember hajlandó egy esélyt adni neki.

(A kulcstartónál mondjuk meglep, hogy a top-bugyi kombós dizájnját választották hozzá, de valahol ez a választás is hű a sorozathoz. :D)
Kép Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Dodgers írta: 2018.02.11. 13:40(A kulcstartónál mondjuk meglep, hogy a top-bugyi kombós dizájnját választották hozzá, de valahol ez a választás is hű a sorozathoz. :D)
Egyrészt ez, másrészt Hitomi mindig így harcol, mármint az eddigi részek alapján, szal ez nála olyan "védjegy", mint Gokunál a narancssárga edzőszerelés, Vashnál a piros ballonkabát, stb. :lol: (Bár ha már itt tartunk, most láttuk Eruza "harci ruháját" is és az sem volt épp semmi: valami rongydarab, ami épp csak takarja a melleit, alulra meg egy Tarzan-féle ágyékkötő. XDDD Mondjuk értékelem, hogy ilyen foltosat választott, ami tökéletesen megy a gepárdbundájához mintázatban, meg amúgy is szexi. :3 XDDD)

Na és akkor: EP 5

Ez most gyengébb volt, mert az első felében a számomra eddig jobbára érdektelen Tigris és "barátai" kalandját kellett végignéznem. (A szemüveges srác amúgy ritka hülyén nézett ki így részlegesen átváltozva, ahogy a gorillamancsokon ott "fityegett" az emberi teste... XD) A második fele már jobb volt, kiderült, hogy a kanos rapist ürge egy kobra, aztán mindenféle verbális és nonverbális szexuális utalásokat tett, miközben megpróbálta Eruzát (gepárdlány, lassan megjegyzek pár nevet így az ötödik rész környékére Hitomién kívül is XD) megerőszakolni, de szerencsére Hitomi megmentette (azért ott volt a shipper-pillanat, amikor a csaj a bátyuskáját hívná, de helyette Hitomi lesz a "lovagja", aki megmenti... XD), illetve a rész végére összeálltak ilyen kettős csapattá, Hitomi - Eruza vs Kobra - Gekkó. (Mondjuk nem tudom, hogy ez az "Eruza" igazából nem "Erza" akarna-e lenni és a japók csak megint elcseszték a romanizálást...) Ojou-sama változatlanul idegesítő, most már kb. azért szurkolok, hogy Hitomiék nyerjék meg a Destroyalt, mert látni akarom, hogy arra milyen fejet vágna... XD Btw, az OST most tök feelinges volt, a "Hitomi felbukkan", illetve a vége felé az "Eruza visszavág" jelenetnél is. :D A bemondónő pedig még mindig rulez. XD (Mondjuk az kemény, hogy kinézik a szigetet, ahol a Destroyal fog zajlani és az egyik részét úgy bekamerázzák, meg bereflektorozzák, hogy kivetítőn lehet mindent látni, egy másik helyszínre meg még most küldik ki a stábot, amikor már zajlanak a harcok, ez azért milyen? :dirr:) Az omake is eléggé debil/erőltetett volt a héten, elvileg a mézkalauz meg tudja emészteni a méhviaszt a gyomrában lévő speciális lebontó baktériumoknak köszönhetően (eskü erre majd rákeresek, mert nekem is új volt) és ebből akarták kihozni párhuzam gyanánt, hogy Oshie szétrágja és lenyeli a sütire tűzött zászlócskát fogpiszkálóval egyetemben. XD

Ja és nem kapcsolódik semmihez, csak most esett le, hogy eddig egyetlen lolit sem láttam még ebben a cuccban. Számoljunk vissza, meddig bírnak lolimentesek maradni a készítők... XD
Kép
Avatar
Dodgers
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 553
Csatlakozott: 2011.03.07. 09:00
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Dodgers »

Első alkalommal a negyedik részig "seggeltem" le a KB-t, és akármennyire is tetszett az amit láttam, már akkor éreztem hogy ez egy olyan cucc lesz, amit heti egy résznként effektíve képtelenség lesz nézni, úgyhogy előrelátóan vártam hogy kijöjjön az összes rész, és tegnap este eljutottam a hetedik részig. Maga a cucc továbbra is bejön és továbbra is metál meg B meg miegymás, de az epizódonkénti taglalástól most eltekintenék, inkább majd akkor értekezek hosszabban róla ha végigzongoráztam az összes részt. Viszont látszik, hogy Titkos nem jutott még el a hetedik részig, egyszerűen kizártnak tartom, hogy ne születne róla egy hosszabb iromány ha egyszer megnézi, és már csak ezért sem fogok utalni arra hogy mi történik benne és hogyan. :D
Kép Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Dodgers írta: 2018.04.04. 05:53Viszont látszik, hogy Titkos nem jutott még el a hetedik részig, egyszerűen kizártnak tartom, hogy ne születne róla egy hosszabb iromány ha egyszer megnézi, és már csak ezért sem fogok utalni arra hogy mi történik benne és hogyan. :D
Igazából Titkos hétről-hétre követte a cuccot, végig is nézte és nagyon tetszett neki, a hetedik rész pedig talán a legjobb volt mind közül (pontosan amiatt a jelenet miatt :333 XDDD), csak sajnos úgy jártam, ahogy asszem Risa fogalmazott nem olyan rég: "vagy nézem az animét, vagy "blogolom"" és hát mivel azért követni mégis fontosabb volt, mint hetente "jelenteni" róla itt, ezért én is inkább ezt választottam. Persze az eredeti terv valóban az volt, hogy hetente lesz itt egy jó kis közepesen hosszú wall of text az adott epizód poénjairól/akciójáról/fanservice jelenetéről/stb-jéről, de végül ez sajnos nem jött össze. ^^" Ellenben most már van rá időm/energiám, hogy legalább így az összegző, sorozatvégi megapostot megírjam róla. :D Ja, de még mielőtt elfelejtem:
Vree írta: 2018.02.08. 23:35Még annyi hogy ez a "this is killing bites" mint erőltetett catchphrase elég súlyos, mert míg egy dattebayo "believe it!"nek legalább valamennyi értelme van, ennek még az sincs - drinking game-hez persze remek...
Azért most már ez a catchphrase is eléggé más színezetet kapott így az utolsó 3-4 rész után. :D Szal míg egy "dattebayo" kvázi csak egy vicces "tájszólás"/beszédforma (tehát mintha mondjuk lenne egy magyar animekarakter, akiben az lenne a pláne, hogy egyes szavakat "szögediesen" mond, vagy ilyesmi XD), addig itt szerencsére legalább próbáltak a vége felé valami értelmet adni ennek a "tételmondatnak", előbb azzal, hogy kiderült Hitomi múltja, vagyis hogy miért pont ő mondogatja mindig ezt a dumát, majd az utolsó részben Nomoto is előadta a saját változatát arról, hogy számára mit is jelent ez a mondat. :) Oké, nem lett NGE-filozófia belőle, de ismét csak örülök, hogy legalább próbálkozott a cucc.

Na és akkor a megapost. XD A hétvégén ez az anime is véget ért és meg kell mondjam, nekem tökre bejött. Persze, B-kategória és ebből a zónából nem is fog valszeg soha kimozdulni, viszont van itt két "apróság", amit igazából ha az animék 90%-a eltanulna tőle, akkor én sem húznám a számat a legtöbb sorozaton három rész után. Ezek pedig a következők:

1. Ez a cucc szórakoztató! Nem volt olyan epizód, ahol azt figyeltem volna fél szemmel, hogy a lejátszócsúszkán mennyi van még hátra a rész végéig, nem kezdtem el olyan totál "offtopic" dolgokon gondolkodni nézés közben, mint hogy "hmmm, vajon HotS-ban megcsináljam ma a daily-ket?" (XD), mert egyszerűen (1-2 epizód kivételével úgy a sorozat közepe körül) minden rész "berántott" az elejétől a végéig.

2. Ez a cucc nézeti magát, ráadásul nem ritkán direkt cliffhangerrel ért véget a rész. Nem is tudom már melyik anime volt az, amit futása közben néztem hétről-hétre és annyira vártam mindig az adott heti részt, hogy nem csak azt jegyeztem meg, hogy melyik nap érkezik, hanem a napon belül még kb. az órát is. Itt konkrétan ez volt, péntek este hét környékén már általában ott lógtam Nyaatorrentsen és a frissítés gombot nyomogattam, mert egyszerűen akartam a következő részt. XD

Szal most függetlenül úgy az objektív megítélésétől ezen animének, azért tényleg sok más sorozat eltanulhatná tőle ezt a két "apróságot" és akkor velük szemben sem lennék olyan szőrőszívű, hogy három epizód után dobom a legtöbbjüket a francba és az a három epizód is csak arra jó általában, hogy addig is felidegesítsenek/kiröhögjem őket.

Btw, azért azt örömmel láttam, hogy így a fináléra egyre több ehhez hasonló fanvélemény született. Az elején ugye "Keijo 2"-effekt játszódott le, vagyis minden szarnak elmondták, előkerültek megint "AZ ANIME HALOTT!!!!444" és hasonló szlogenek, viszont akik vették is a fáradtságot, hogy rendesen nézni kezdjék, azok valahogy mégis ottragadtak előtte, a finálé után pedig azt mondták, hogy jóval kellemesebb csalódás volt számukra ez az egész, mint amit elsőre kinéztek volna belőle. Én is valahogy így jártam, azzal a különbséggel, hogy én azért már eleinte sem voltam vele annyira szőrösszívű, mivel egyrészt a mangát lapozgatva kb. tudtam, hogy mire számíthatok, másrészt ahogy már az első részek után is írtam, ennél bőven készülnek rosszabb/gagyibb/"károsabb" sorozatok. Igazából amit még nagyon jól csinált ez a cucc, az az, hogy nem vállalja túl magát. Nincsen álfilozofálgatás/álművészkedés, a fanservice sem megy át fullpornóba (még az az emlegetett hetedik részes Hitomi x Erza jelenet is messze van egy átlag fanservice háremanime szintjétől), sztori is csak pont annyi van, amennyi kell, hogy "alibinek" ott legyen a csihi-puhi mellé és ha már csihi-puhi: bár a fightok naturálisak, azért nem valami Berserk/Elfen Lied-féle "kiütöm a szívét a testéből", meg "belek repkednek mindenfelé"-szintű a vérességi faktor. Persze, volt itt minden, karletépés, gorillát ha jól emlékszem konkrétan kettévágták, a főboss Kidónak előbb a fél szeme, majd konkrétan a szürkeállománya repült ki a fejéből, de ezeknél nem éreztem azt, hogy szándékosan arra mennek rá, hogy "VÉRT-VÉRT-VÉRT!", inkább ez is csak a természetfilmes hatást erősítette, avagy: vazze, durva ez a természet! XDDDD (Plusz ez még mindig hihetőbb így, mint a mostanság animékben népszerű "egyetlen vércsepp nélkül verjük egymást félholtra" megoldás.)

Szóval egészen úgy az utolsó részig egy kedvelhető, de nagyrészt kiszámítható, B-akcióaniméről beszélünk...aztán az utolsó részben konkrétan olyan fordulatokat játszottak be, hogy ha nem is Madoka, vagy "TTGL nyolcadik epizód", de azért 1-2 fordulaton csak lestem és onnantól döntöttem el, hogy ezt az addigi "ötöst, vagy hatost adjak rá a végén?" elmélkedés helyett inkább helyből felhúzom 7/10-re, mert szinte már klisékkel szembemenő dolgokat játszott be. (Természetesen folytatni fogom a mangával, eddig is érdekelt a cucc, de ekkora cliffhanger után marhára érdekel, hogy ezek után még mit fogunk kapni. :D)

Na és innentől SPOILEREK jönnek az anime végével kapcsolatban, szóval Dodgers, innen csak akkor olvasd tovább szerintem, ha már te is a végére értél!

Szóval ugye az ilyen "tournament arcok" általában úgy zajlanak, hogy a főhős csapata lezúz mindenkit, onnantól pedig "öröm és bódottá'!" van, hiszen "győzött a jó"...aha, hát itt nem egészen ez történt. Vagyis igen, győztek a "jók"...aztán kiderült, hogy "Team Shidoh" semmivel sem rendesebb, mint a korábban bemutatott, negatív-karinak beállított "maffiózó-nagypapa", sőt... Szóval miután Team Shidoh megnyeri a Destroyale-t, első dolga megorgyilkolni nagypapit (lol, emlékeztek rá, hogy az első pár epizód után még azt hittem, hogy az öregnek lesz valami nagy húzása és mivel nem ő nyeri a meccset, ezért majd jól betámad mindenkit? pont az ellenkezője történt XD), ráadásul Leóval, aki ugye addig az unokája "rabszolgája" volt. Szóval kvázi mintha kiderült volna, hogy végig a "gonosz" szemszögéből néztük végig ezt a 12 részt, vagy legalábbis ha nem masszívan gonosz, de semmivel sem jobb, mint az addigi epizódok során "klasszikus gonoszként" beállított pénzmogulok, meg Illuminátus-tagok. Shidohról én azt hittem, hogy a szokásos "ő jót akar, csak nem hagyják neki, ezért át kell venni az irányítást"-féle fazon, erre itt kiderül, hogy jóval közelebb áll a szokásos "őrült tudós" trope-hoz, de mondhatnék Griffithet is, hiszen lényegében ugyanaz: van egy álma és azt akkor is meg akarja valósítani, ha cserébe a fél Japánt be kell érte áldoznia. Ehhez dróton rángatja Hitomit (Casca), illetve Nomotót (Gatts) és természetesen csak a legutolsó részben megtörténő "Eclipse" után tudatosul a nézőben is, hogy "basszus, itt gyakorlatilag ez történt!" (Lehet talán vad példa ez a Berserk párhuzam, de minimum annak a B-kategóriás kistestvére lehetne, legalábbis számomra tényleg egy "enyhébb Eclipse"-el ért fel ez az utolsó rész...) Btw, azon röhögtem, hogy végül nem is Hitomi, hanem Ui (nyuszilány XD) nyerte meg nekik a meccset. XDDD

Aztán további klisékifordítások: ott volt a nagypapi unokája, akit én talán az egyetlen irritáló karakternek mondtam, gyakorlatilag semmi mást nem csinált egészen a végéig, mint mindenkit jól kiröhögött/lenézett, Nomotót meg lelkileg terrorizálta. Dehát ő az "ojou-sama", az ilyennel úgy sem mernek semmit kezdeni az írók, majd elpoénkodják az egészet a végén azzal, hogy "mivel nem ő nyer, ezért jól beég és ez lesz az ő "büntetése"", vagy akármi... Úgy is tűnt, hogy ennél nagyobb szívatást nem fog kapni az íróktól...hogy aztán a végén arra sétáljon be az irodába, hogy a nagypapa ott fekszik vérbe fagyva az irodaasztalon, majd ha ez nem lenne neki elég, közlik vele, hogy mivel papi halott, ő is elvesztette minden hatalmát, majd Leo "kedvesen" ott helyben nekiáll megrapelni... O_____O (Meg úgy "egyébként" felajánlotta neki, hogy csak akkor hagyja életben, ha a szexrabszolgája lesz. :dirr:) Szal ja, az milyen már, amikor rühellsz egy karaktert, de a végén olyan sorozatos szopóágra rakják, hogy még te kezded el sajnálni.... Kemény. XD

Aztán Nomoto. Végig Balfasz-kunnak hívtam itt elég sokáig, azonban én lepődtem meg rajta a leginkább, de a sorozat végére tököt növesztett. :D Először ojou-sama pszichológiai terrorjának állt ellent, majd a végére... Na, de akkor beszéljünk már a legnagyobb fordulatról is és ezt innen tényleg csak az olvassa, akit nem zavar, ha lelövöm a legvégét. Szóval látszólag minden visszaáll a régi kerékvágásba a Destroyale után, Nomoto és Hitomi útjai elválnak, eltelik pár hét, majd hirtelen váratlan hívást kap hősünk a lánytól, hogy találkozni szeretne vele, mert valami fontosat kell megbeszélniük. És akkor újrajátsszák az egész első részt, csak ezúttal "normálisan", mert ugyanúgy a roncstelepre hívja, mint anno ahol EP 1-ben kezdődött a legelső fight, csak Hitomi ezúttal tök normális, pirulnak mind a ketten, elmondják egymásnak, hogy hálásak a másiknak, stb-stb., közben az OST-ról pont ez a zene szól, Titkos rájön, hogy nem csak hogy végre képes elképzelni egy párként ezt a két "szerencsétlent", de egyenesen shipeli őket, mert úristen, végre tényleg kezdenek passzolni egymáshoz, Hitomi tud kevésbé "állat" lenni, Nomoto már nem az a balfasz, mint a sorozat legelején és tiszta ROMANTIKKU az egész jelenet....és akkor Hitomi hirtelen fél karját átváltoztatva akkorát hasít Nomotóba, hogy az vértócsában fürödve terül el, a zene hirtelen leáll, aztán Hitomi közli, hogy bár ő sem tudja miért, Shidoh azt mondta, hogy sajnos Nomotónak halnia kell, mert a terve következő lépcsőfokán már problémás lehet, ha életben marad a srác. És Hitomi még mondana neki valamit, de nem fejezi be a mondatot, mert Nomoto már nincs magánál és már Titkos sem, mert totál ki van készülve az egész helyzettől. @____@ De legalább lehet utálni Hitomit, biztos egy seggfej ő is, mint Shidoh és végig csak hülyítette a srácot, igaz? Hát nem, mert visszaszáll Shidoh kocsijába, ahol odaszól neki a sofőr, hogy Nomoto kvázi "halott volt, mióta először találkozott veled, úgyhogy ne szomorkodj miatta túlzottan", mire Hitomi erre így reagál és ÁÁÁÁÁÁ! T_____T Én...én nem....én már....én.... *technical difficulties, please stand by*...uhh, oké, asszem újra képes vagyok beszélni. Szóval uhh, ez az egész ending ütött, nem is kicsit, még úgy is, hogy nem bírtam magammal és speciel én ezt hamarabb megkaptam spoilerben, mert elkezdtem olvasgatni, hogy mi lesz majd a mangában az anime vége után és nem gondoltam, hogy ez még az animált változatban is benne lesz. Komolyan, hány olyan sorozatot tudtok, ahol úgy ér véget az arc, hogy a szövetséges/barát/barátnő/akármi kvázi gyilkossági kísérletet követ el a "nagy haver" ellen, akivel addig partnerként harcoltak X részen át? Lehet, hogy sok ilyen létezik, de én eddig kevésről tudok, azért is írtam itt fentebb azt a Berserkes hasonlatot. (Na jó, adjuk meg a Narutónak, ami az övé, talán a "Szöszke árulása" volt még hasonlóan érdekes húzás. XD) Persze azt azért nem merték bejátszani az anime készítői, hogy itt érjen véget a cucc, úgyhogy még kapunk egy kis ízelítőt a következő arc elejéből: Nomoto túlélte a találkozót és egy kétéves time jumpot követően már egy kutya és egy tasmán ördög csajjal nevez a következő "nagy tornán", hiszen Hitomitól megtanulta, hogy a "a legélesebb fogú nyer - ez a Killing Bites!" igazából egy metafora arra, hogy csak az nyerhet, aki sosem adja fel. (Ja és még mindig Hitomi-sanozza, majd meglátjuk, hogy ezután milyen lesz, ha megint találkoznak, de én nagyon remélem, hogy nem valami gyűlölet/bosszú fogja vezérelni a srácot, hanem ennél némileg komplexebb lesz a kapcsolatuk.) Btw, a két év alatt Shidoh konkrétan létrehozta Zootopiát, már arról szólnak a hírek, hogy Japánban a Tokió-öbölnél külön "állatember-szigetet" hoznak nekik létre, mert már annyian vannak, meg mutatják, hogy nekogirlök mászkálnak az utcán, stb. (Na jó, utóbbi húzását még meg is értem Shidohnak, mit számít egy ilyen nemes célért pár ember élete, nem igaz? XDDDD) Úgyhogy jelenleg ott tartunk, hogy akkora "reboot" történt az első arc után, mint amikor Shingekiben Erent meghamizza a titán, vagy a már említett TTGL-es nyolcadik rész, ergo a fordulópont, ahol rájön az ember, hogy igazából még kvázi innentől kezdődik az "igazi történet". (Az más kérdés, hogy a Killing Bites-ból még nem tudni, hogy lesz-e második szezon, valszeg nem, mert ne legyen már nekem Karácsony... :( És még a mangát is rohadt lassan fordítják, konkrétan még ott sem tart, ahol az anime lezárult...)

Szóval na, ez az utolsó rész sokat dobott az egész sorozat objektív megítélésén is számomra, nem mellesleg pedig a más helyeken csak mémként/poénként használt "TOP 10 anime betrayals" húzást itt kapásból háromszor játszották el egy epizódon belül. XD (Majd még Dodgers végítéletére leszek nagyon kíváncsi, ha ő is a végére ér. :D) Ja, illetve még megemlíteném, hogy "hogyan adaptáljunk?" témakörben is sok animestúdió tanulhatna Killing Bites-éktól: a mangában is meglévő jó dolgok még jobbak lettek, amik pedig már ott is gagyibbak voltak, azokat az animében igyekeztek kigyomlálni, lerövidíteni, esetleg máshogyan megoldani. Aztán rohadt jók a seiyuuk. Kliséduma, hogy "dehát egy animének az eredeti szinkronja mindig jó!", tudjuk, hogy ez bőven nem igaz, sőt, sokszor pont a mangát olvasók szoktak fanyalogni 1-2 kari hangjának hallatán, mert olvasás közben egyszerűen nem ezt a hangot képzelték el az adott karakternek. Na, szerencsére a KB-vel nem ez volt a helyzet, a manga után is kb. mindenki pont olyan hangon szólalt meg, amilyet elképzeltem nekik. Az külön poén, hogy Hitomi seiyuuja ugyanaz, aki a Monster Musumében Mia hangját is adta és bár ott pont eléggé "miscast" lett (nem játszott ott sem rosszul, de én is, meg több mangás is úgy voltak vele, hogy egyszerűen nem pont ez a hang illik ehhez a karakterhez, én pl. kissé "kikapósabbnak" képzeltem, túl ártatlanra vették a figurát XD), itt szvsz tökéletes, Hitomi cuki és vadállat énjét is tökéletesen hozza. (Ja, meg úgy egyébként karakteríróknak is jó tanulóóra lenne, hogy "na bazeg, így kell "paraszt csaj" karaktert írni oly' módon, hogy a néző kedvelje, ne pedig a pokolba kívánja!" Tudjátok, ez az az óra, ahol Senjougahara, az FLCL-es "guitar hero", Zero Two, Black Lagoonos short-short és még sok más női kari megbukott :P XD Én rühellem ezt a karaktertípust, de Hitominál pont megfelelő arányban találták el, hogy mikor kell coolkodni, mikor kell bunkózni, illetve mikor kell cukizni, ráadásul még a bunkós részek is inkább voltak ténylegesen szórakoztatóak, mint idegesítőek.) De mindenki rulez lett, Erza "cicás", Ui elsőre idegesítő volt, de a végére megszerettem, működött a comic relief szerepe, Shidoh a szokásos "Gendo Ikari" (lol, így a vége alapján még annál is jobban az lett, amilyennek az elején gondoltam, avagy "animal instrumentality project"... XDDDD) és hát ott volt az abszolút ász, a bemondónő, akit pont a hangja és előadásmódja tett speciálissá és a mangában csak sejteni lehetett, hogy milyen vehemens, az animében viszont be is mutatta. XDDD A másik meg az OST, ahogy Dodgers mondta, egyfelől "nagyon metál", másfelől viszont (lásd a fentebb linkelt "romantikku" zene) a lightosabb részek alatt is teljesen odapasszoló dalocskák szóltak. Úgyhogy amit ki lehetett ebből a mangából hozni, azt szvsz kihozták.

Két apró negatívum jut csak eszembe, amik azért némileg rontottak az összképen: az egyik, hogy szerencsére nem túl sűrűn, de néhány ellenfélnél előhúzták ezt a Berszark 3D-s effektet. (Na jó, annál azért már szebb/kiforrottabb volt, illetve nem véletlen, hogy rendszerint akkor használták, amikor nem mozgott a karakter, olyankor kevésbé néz ki hülyén. XD) Szerencsére nem vitték túlzásba, de egyik animénél sem értem, miért használja ezt újabban boldog-boldogtalan, amikor még messze nincs azon a szinten, hogy nem hogy feltűnésmentes, de legalábbis tolerálható legyen. Illetve a másik dolog (amit már a mangában sem értettem), hogy minek kell szinte minden karakternek visszatekintő flashback? Oké, szerencsére nem ilyen Naruto-féle "most akkor három fejezetig csak a flashback fog menni" hosszúságú húzások voltak ezek, viszont még így is sokszor értelmetlenül dobálták be őket. Oké, gondolom árnyalni akarták vele még a legsemmilyenebb karaktereket is, de pl. gorrilasrácnak minek kellett az a flashback, hogy azért akarja annyira kinyírni Uit, mert a korábbi önmagára emlékezteti? Sehová nem vezetett ez a "lelki szál", hiszen Kido utána fél epizódon belül fasírtot csinált belőle. XD Vagy ott volt az a másik, amikor Rapist Kobra és Gekkónő első találkozására emlékeztünk vissza, ami egyrészt szintén egy értelmetlen mellékszál volt, másrészt nehogy már pont ezt a két karaktert próbálják "humanizálni", amikor ők pont hogy masszív szemétládák voltak. XD (Néztem is, amikor Hitomi odalökte Kobrát a tévéseknek, hogy vigyék gyorsan orvoshoz, mert akkor lehet, hogy túléli. Oké, értem, ezzel meg azt mutatták be, hogy Hitomi is "emberesedik", de könyörgöm, pont egy olyan rapist szadista állatnak kellett kegyelmet adnia, akit még a legpacifistább ember is megölne? XD Na mindegy. XD Amúgy az ilyen karakterek szoktak később háromszor erősebben visszatérni, hogy bosszút álljanak a főszereplőn... XD)

Szóval ja, volt itt 1-2 furaság, illetve a fősztoriba is biztosan bele lehetne kötni, de mindezzel együtt is úgy vagyok vele, hogy "B-nek B, de akkor B++++", vagyis kategóriáján belül ez határozottan a jobb sorozatok között van, én nagyon élveztem, a folytatást (ha lesz...) epedve várom, a mangát meg addig is olvasom majd szorgalmasan. XD (Btw, nem tudjátok véletlenül, hogy van-e már a Killing Bites mangából hivatalos angol kiadás? XD) Ja és még Surci számára is van egy jó hírem! XD Mindig kérdezni szokta yuri/leszbi/álleszbi jeleneteknél, hogy van-e benne nyelvezés, mert az bónuszpont. Nos igen, van! XDDDD
Kép
Avatar
Dodgers
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 553
Csatlakozott: 2011.03.07. 09:00
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Dodgers »

Még most is meglep egy kicsit hogy nem ott helyben írtàl a hetedik részről, mert nálunk szerintem a fél utca hallotta azt a nevetést amit levágtam, amikor a nagy harc közepette egyszer csak elkezdődik a yuri, a közvetítés meg átmegy peepshow-ba. :D Ettől függetlenül jó látni hogy végig látszik tartani a sorozat a színvonalat, és külön piros pont az “ezt csinálja jobban a KB” szekciónak, mert pont ezekért kedveltem már az elejétől fogva a cuccot: bevallottan nem magvas cucc, de nagyon magabiztosan kezeli a saját stílusát, és még a kobra srác viselkedése se olyan, ami öncélúság lenne, hanem beleillik ebbe a “kemény világba igazi szarháziak” vonalba. És ráadásul direkt vártam arra hogy véget érjen a cucc, mert annyira FUN, hogy heti egy rész nem elég, és nem akartam úgy megszívni mint anno a Keijo-nál.

Szóval ja, a megapost még váratni fog magára, de elég jó esély van arra, hogy “csak” ennek a kommentnek a bővebb változata lesz, ami szerintem jelez valamit. :)
Kép Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Dodgers írta: 2018.04.06. 21:59Még most is meglep egy kicsit hogy nem ott helyben írtàl a hetedik részről, mert nálunk szerintem a fél utca hallotta azt a nevetést amit levágtam, amikor a nagy harc közepette egyszer csak elkezdődik a yuri, a közvetítés meg átmegy peepshow-ba. :D
Egyébként annál tényleg úgy voltam, hogy "basszus, ha a teljes részről nem is, legalább erről a jelenetről csak írni kéne!", de akkor tényleg nem volt rá időm/energiám, hogy szépen kifejtsem, egy "hö, a leszbizés jó vót a mostani részben! :3" postnak meg sok értelmét nem láttam és nem is lett volna méltó a jelenethez, ugyanis jobbra csinálták annál, hogy az ember ennyivel elintézze. :lol: (Btw, külön ilyen fanservice-elemzős oldalon még ki is tértek az olyan finomságokra, mint pl. ahogyan Erza szexin Hitomi egyik lábára tekerte a farkát, miközben ment a "grinding" köztük és ami vicces, hogy a mangából az az egzakt póz nekem nem rémlik, szóval na, ebből a szempontból is jobb lett az adaptáció. :3 XDDDD) A szereplők reakciója meg szintén megért egy misét, mert az egy dolog, hogy az összes férfiszereplő egy emberként éljenzett, mint valami focimeccsen, de még Ms. Bemondó is totál élvezte a helyzetet, neki kb. mindegy, hogy fight, vagy szexjelenet, csak közvetíthessen. XD (Egyedül csak ojou-sama borult ki ott is, dehát ő végig ilyen "imádom elrontani a más szórakozását" karakter volt, miért pont itt hazudtolta volna meg önmagát, nem igaz? :P)
Dodgers írta: 2018.04.06. 21:59Ettől függetlenül jó látni hogy végig látszik tartani a sorozat a színvonalat, és külön piros pont az “ezt csinálja jobban a KB” szekciónak, mert pont ezekért kedveltem már az elejétől fogva a cuccot: bevallottan nem magvas cucc, de nagyon magabiztosan kezeli a saját stílusát, és még a kobra srác viselkedése se olyan, ami öncélúság lenne, hanem beleillik ebbe a “kemény világba igazi szarháziak” vonalba. És ráadásul direkt vártam arra hogy véget érjen a cucc, mert annyira FUN, hogy heti egy rész nem elég, és nem akartam úgy megszívni mint anno a Keijo-nál.
Ja, amúgy a "kemény világba igazi szarháziak" dologhoz annyit, hogy igen, az is eszembe jutott, hogy ebből a szempontból meg némileg eléggé "Trónokharcás" a cucc, vagyis lassan már azt sem lehet megmondani, hogy van-e egzakt "fehér", illetve "fekete" oldal, hanem inkább 2-3 "szürke csapat", akiknek a céljaik eltérnek, de szemétségért egyik sem megy a szomszédba. XD (És ide még akartam írni egy pici valamit, de nem, mert manga spoiler. XD) De amúgy ja, pl. ojou-sama "végzetével" is ezért voltam kb. úgy, hogy egyfelől némileg sajnáltam, másfelől meg olyan igazi "serves her right" húzás volt. XD (De lol, még ahhoz is ellőttek egy "biology fact"-et, kész ez a sorozat... XDDDD Majd meglátod, mire gondolok... XDDDD Komolyan, vártam, hogy akkor már fullba nyomják a lolt és esetleg bemondják a mostanra már klasszikussá vált "De ahogy Oshie, úgy ojou-sama sem állatember!" dumát... XDDDDDDDD Persze ezt nem lőtték el, pedig röhögtem volna. XDDDD)
Dodgers írta: 2018.04.06. 21:59Szóval ja, a megapost még váratni fog magára, de elég jó esély van arra, hogy “csak” ennek a kommentnek a bővebb változata lesz, ami szerintem jelez valamit. :)
Szerintem amúgy bírni fogod végig, ha eddig még nem érezted úgy, hogy sok lett volna a sorozat, mondom, majd az ending-reakciódra leszek kíváncsi, mert ahogy olvasgattam, az abban lejátszódó jelenetek minden nézőt kissé máshogy érintettek. :D (Bár nem tudom, hogy a fenti spoilerekből te most végülis mennyit olvastál el... XD Mondjuk ha eddig még nem tetted, akkor tényleg inkább majd az anime után, úgy jobban üt az utolsó rész.)
Kép
Avatar
Dodgers
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 553
Csatlakozott: 2011.03.07. 09:00
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Dodgers »

Kicsit sokára, de végül én is a végére értem a cuccnak, és habár egy korábbi postban hellyel-közben azt ejtettem el, hogy ott rövidebben de leírtam azt, amit a sorozatról gondolok, annyival tényleg kiegészíteném, hogy végre szöget ütött bennem egy leírás, ami egy bizonyos rétegnek talán jól írhatná le a KB-t, ami pedig a "Black Lagoon, csak kevesebb koncentrált szemétládasági faktorral" lenne. Ez alatt konkrétan azt értem, hogy hiába lenne amúgy a KB egy igazi, B kategóriás akciósztori, amiben a negatívabb szereplők közül bizony elég sokban megvan a "mutathatná merre van Buda" parasztsági faktor, a kevésbé egyértelműen negatívabb szereplők nem csak valamivel hangsúlyosabban vannak jelen, de az emberibb oldalukból is származik egy barátságosabb, kedvelhetőbb, viszonylag belevaló vonal, ami alapján elhihető, hogy bizonyos szinten rendes emberekről van szó akik egy bizonyos értelemben állatiasodó világba csöppentek bele. A "barátságosabb" szót pedig direkt használtam, mert hiába tulajdonítana magvasabb tartalmat a sorozatnak mint amilyennel bír, mégis ott van a benyomás, hogy igenis egy, a hozzállás szempontjából kiegyensúlyozottabb, a hülyeségnek sem korlátot szabó cuccról van szó, és habár egyszer, még az első itteni kommentben már felhoztam a BL-t mint ellenpéldát, az utolsó rész ütötte ténylegesen a szöget a fejembe, és nem csak a Revy-Hitomi külömbség kapcsán esett le a tantusz.

Az sem volt utolsó szempont persze, hogy a KB végig tartani tudta azokat a jellemzőket, amik anno az első négy részt megkedveltették velem, kezdésnek rögtön a B akció-metál vonal. Egész végig ki tudott tartani úgy, közben nem ment át loledgy kategóriába, amit NAGYON könnyen meg lehetett volna lépni annak köszönhetően, hogy a KB eleve amúgy sem egy kifinomult, a taplóbb dolgokat elkendőző cucc, ehelyett viszont meglepően biztos kézzel volt tartva a gyeplő az általános hangulatot tekintve, amihez nagyban hozzájárult az is, amiről az előző bekezdésben írtam: hiába nem feltétlen patyolatfehér a szereplők többsége, a sztori mégis megtart egy bizonyos vonalat a "tényleg, írmagjában szarházi" és a "rossz helyre csöppent, de amúgy rendes, és/vagy jobb ember volt anno" szereplők között. Mondjuk lehet, hogy egyeseknek sok lesz a flashbackek száma, pontosabban szólva az, hogy hány szereplő kapja meg a maga kis jelenetét a múltból, de még a kevésbé fontos visszaidézesekre sem tudok különösebben negatívabban gondolni annak köszönhetően, hogy ezek is erősítik a sorozat "B akció, de megvan a maga kis lelke" benyomást, annál is inkább, mert sokat hozzátesz mind a sztorihoz, mind az akcióhoz, hogy itt az "állatiasodás" nem csak mint ürügyként van jelen, hanem meglepően sok erőfeszítés megy el arra, hogy a szereplőkhöz rendelt állatok jellemzői ténylegesen meg is mutatkozzanak. Ebből nyilván a legfőbb harcos Hitomi jön ki az egyik legjobban, hiszen a hozzá rendelt állat a Föld egyik legszívósabb és legagresszívebb emlőse, de hiába vannak ritkábban amúgy tényleg megkérdőjelezhető jelenetek, még ezek kapcsán is sikerült elérni azt, hogy az állatok révén sikerüljön elégséges kontextust keríteni hozzájuk, amit őszintén szólva egyáltalán nem néztem volna ki a stuffból a szezonja, sőt a nézése előtt sem. Meg még sok minden mást sem, pölö karakterfejlődést, mert az is van: nem irodalmi szintű, nem disszertáció alapanyag, de egy ilyen szintű cucchoz képest abszolút becsületes próbálkozás, és azt is sikerült elérni, hogy egy addig hellyel-közzel szemétláda szereplőnek kiosztott sors tényleg kiváltson egy "whoa, ezt azért én sem szántam volna neki" reakciót, annak ellenére, hogy személy szerint állandó poénforrások voltak a nagyképűsködései és az idegrohamai. Ilyen szintű reakciókat pedig a BL nem váltott ki belőlem anno, ami mondjuk nem is arra volt hivatott, de a külömbség remélem érződik a két cucc között. Ott javarészt semlegesen álltam hozzá a B-hez, a KB esetében viszont meglepően szórakoztatóan és kompetensen volt előadva az egész egy viszonylag sok, a cucchoz képest színvonalas metálzenével megfejelve, röviden FUN volt az egész tényleg.

És az a nagybetűs FUN a lényeg az egészben: ha Titkos nem írt volna róla akkor lehet a mai napig se adtam volna esélyt neki, így viszont örülök, hogy a beszámolói meggyőztek arról hogy tegyek vele egy próbát (amiért ezúton is köszi :)), mert amilyen részleges szkepticizmussal ültem neki a cuccnak, nagyjából olyan elégedetten álltam fel előle. A Keijo trónját mondjuk nem döntötte meg nálam mint "látszólag guilty pleasure cucc az elmúlt pár évből", de nem is ez a fő szempont. Inkább az, hogy egy becsületes 7.5-8/10 cuccról van szó, aminek kapcsán konkrét gyomorfájásnak egyedül a sorozat vége felé bevezetett, amúgy tűrhető CG-t nevezném meg, de ezt leszámítva, és kis túlzással tovább erősíti a hitemet abban, hogy ja, lehet hogy döglik az anime ipar és satöbbi, de néha tényleg csak keresni (vagy jó véleményeket olvasni) és találni kell, és mindjárt lehet nézni valamit. Ezt egyébként nem odaszurkálásnak szántam, de csak oda kellett biggyesztenem a végére annak fényében, hogy első ránézésre a KB tényleg nem látszik egy bizalomgerjesztő cuccnak, de rögtön más lett a véleményem róla, miután az első próbálkozásnak vége lett.

(Tényleg Titkos, ha már a végéről kérdeztél: a mega-postodat csak most, a komment írás előtt olvastam el, úgyhogy nem spoilereztél nekem, ellenben az /a/ óvatos kacsóinak köszönhetően csak sikerült beleszaladnom a legfőbb spoilerbe, aminek viszont így is sikerült valamelyest ütnie annak köszönhetően, hogy a sztori nem lépte meg a "bocs haver, valójában le vagy szarva" lépést, hanem tényleg mély, elég valószínűen az egész addigi életében nyomot hagyott az elkövetőben, szóval ebből is látszott hogy miért több nálam a KB a Black Lagoon-hoz képest).
Kép Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Na, örülök akkor, hogy nem bántad meg a végignézését. :) Kissé tartottam tőle, hogy akit ez az "állatképességekkel fightolunk" téma nem köt le, vagy nincs állatlány-fétise, azt hosszú távon szórakoztathatja-e ez a cucc, de ezek szerint simán. XD Ahogy írod, ez az anime főleg a nagybetűs FUN faktorával erős, illetve azzal, hogy bár valóban egyetlen "Anime Oscaron" sem kapna valószínűleg semmilyen díjat, viszont amit az elején felvállalt, azt becsülettel végigcsinálta, különösebb minőségbeli esés, vagy hangulatváltás nélkül. És ha más nem is, ez bizony nagy szó, mert egyrészt sokat érek az olyan animékkel, amikben a kubricki rendezés és a Shakespeare-drámák mélysége találkozik, ha közben azon kapom magam, hogy már a harmadik rész környékén szétunom rajtuk a fejemet, másrészt meg hány olyan sorozatot ismerünk, ami a első 1-2 részben még fú, de erősen indít, látszólag valami nagy awesomeság lesz belőle, majd aztán lufi módra leereszt és egészen az utolsó pár epizódjáig nem is történik benne semmi emlékezetes, majd a végén vagy még bedobnak valami erőltetett finálét, vagy olyan szintű asspullos hülyeség lesz a lezárás, ami csak még mélyebbre ássa a sorozatot. XD Na, a KB-re legalább ezen dolgok egyike sem volt igaz. :) Speciel nekem is voltak eleinte fenntartásaim vele kapcsolatban, de ahogy kíváncsiságból belelapozgattam a mangába (még az anime előtt), én lepődtem meg a leginkább, hogy kisebb-nagyobb hülyeségei ellenére is mennyire olvastatja/nézeti magát és szerencsére az animeadaptáció sem okozott csalódást ezen a téren. (Btw, a manga is tartja eddig a színvonalat, én az anime vége után természetesen folytattam és a legutóbb olvasott fejezeten is jót röhögtem, plusz érdekes az új csapat eddig, a szokásos fárasztóan hülye gárda, amilyen a "Team Hitomi" is volt az első arcban, csak most másképp... XDDDD) Max annyit sajnálok, hogy ez is kb. ugyanúgy (ha nem jobban) elsüllyedt a fandom tengerében, mint ahogy a Keijo is tette anno, pedig ha ilyen Darling, a Francba! animéknek "szezon legjobbja!" és hasonló titulusokat dobálnak oda, akkor örültem volna, ha legalább a KB is maga köré gyűjt mondjuk egy olyan közepes erősségű fantábort, na mindegy. :/
Kép
Avatar
Dodgers
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 553
Csatlakozott: 2011.03.07. 09:00
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Killing Bites

Hozzászólás Szerző: Dodgers »

Titkos írta: 2018.05.22. 12:56 Kissé tartottam tőle, hogy akit ez az "állatképességekkel fightolunk" téma nem köt le, vagy nincs állatlány-fétise, azt hosszú távon szórakoztathatja-e ez a cucc, de ezek szerint simán. XD
Nálam az állatember téma abszolút kimeríti a semlegesség fogalmát, vagyis ha jól van kivitelezve akkor abszolút semmi gondom nincs vele, ha meg rosszul akkor meh, és a KB-nál nem volt kérdés hogy az előbbi csoportba tartozik, aminél hatalmasat segített, hogy nem csak úgy hozzá lett csapva a sztorihoz, hanem annak szerves részét képezte annyira, hogy kis túlzással a legelvontabb pillanatokhoz is köthető volt, és ezt szerintem akkor is lehet díjazni, ha valaki esetleg nem szereti az állatemberes témát. Attól persze még a sorozat egyik lényeges eleme marad, de az alaposság keverve Junichi Suwabe direkt túljátszott előadásmódjával szvsz olyasmi, amihez NAGYON kell utálnod a KB-t ahhoz, hogy ne elismerően, vagy legalább egy kicsit pozitívan beszéljen róla az ember. Jó, mondjuk a videojáték kedvelő fejemnek érdekesség volt az, hogy a koncepció hasonlóságot mutat a Bloody Roar című szériával, de ez csak egy kis szeletét képezte annak, ami miatt megkedveltem a cuccot.

Titkos írta: 2018.05.22. 12:56 Max annyit sajnálok, hogy ez is kb. ugyanúgy (ha nem jobban) elsüllyedt a fandom tengerében, mint ahogy a Keijo is tette anno, pedig ha ilyen Darling, a Francba! animéknek "szezon legjobbja!" és hasonló titulusokat dobálnak oda, akkor örültem volna, ha legalább a KB is maga köré gyűjt mondjuk egy olyan közepes erősségű fantábort, na mindegy. :/
Egy közepes mennyiségű fantábort én sem sajnálnék a KB-től egy percig sem, pontosabban szólva legalább akkorát, ami ki tudja hangsúlyozni az "animék köztudatnak", hogy a KB voltaképpen egy egész kellemes B kategóriás valami, ami nem fogja megváltani a világot de egy könnyedebb néznivalónak a maga nemében abszolút megfelelő, és nem tudom, hogy ennek mennyi köze lehet ahhoz, hogy szezononként meglehetősen sok cucc jön ki, így az ilyesféle nem nagy nevű, de szórakoztató cuccok jóval könnyebben képesek elsüllyedni az ismeretlenség tengerében. A FranXX-nál is szerintem egyes egyedül a Trigger neve az egyedüli oka annak, hogy ekkora felhajtás megy a cucc körül, és ahhoz képest tényleg kár, hogy az ilyen kisebb cuccok a rakás alján maradnak még itthoni viszonylatban is. Azt mondjuk így is bevallom, hogy a Keijo inkább érdemelne egy nagyobb fantábort (mert nem túl gyakoriak az olyan cuccok, amik nem hogy maratont futnak a saját hülyeségükkel, de sikerrel is teszik azt és kis túlzással kult-klasszik is lehetne belőle), de a KB ennek ellenére is megérdemelné a több jó szót, annál is inkább, mert teszem azt amennyire a Black Lagoon megmaradt az "animék B mozijának", ahhoz képest a KB szerintem sokkal jobban és belevalóbban csinálja azt.
Kép Kép
Válasz küldése