Monster Musume no Oishasan

Egyes anime sorozatok, filmek, OVA-k megtárgyalása
Avatar
Ricz
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1158
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Monster Musume no Oishasan

Hozzászólás Szerző: Ricz »

Monster Musume no Oishasan #01

Volt egy elővetítés, amúgy a héten lenne esedékes. Az előzetes nem volt igazán meggyőző, főleg nem a második, amikor az egész egy nyögésfesztivál volt. Illetve a felállás nagyon hasonlított a MonMusu no Iru Nichijou-ra is, amire Titkos egy ponton utalt is. Nos, egyik sem valósult meg, a sorozat pedig nem akkora retek, mint amilyennek előadta magát.

Az egész inkább a doki, Glenn és a lámia orvosasszisztense központjával forog. Ugyanolyan szörnylányok szerepelnek benne, de egyik sem fog beköltözni hozzá, együtt élni vele, inkább megmarad "a kis rendelő egyes esetei szintjén". A színvonal is inkább Kórház a város szélén és a Grace Klinika szintjét üti meg, szóval lesz/van kis perlekedés.

Eléggé képben van magával is a sorozat, nem olyan szinten ecchi, hogy már-már borderline hentai. Az első rész elején van egy melltapogatás, ami voltaképp semmi más, mint csomókeresés, közben kéjesen nyögdicsél a minotaurosz csaj. A lámiacsaj meg később megjegyzi a dokinak, hogy még az sem zavarja, hogy kettesben marad a beteggel, hogy aztán ilyesmit hallgasson odakinn. Csak a hivataloskodás zavarja, hogy munkában magázza, miközben a saját személyesebb pillanataikban tegezi. (Mondjuk ezt úgy oldják meg, hogy a magázásos részeknél a teljes nevén, Saphentite-nek szólítja, míg máskor Sapphee-nak, szóval így szépen el lehet különíteni.)

Ha már ecchizés, a fanservice sincs túl tolva. A keblek fedettek maradtak. Volt egy-két komolyabb utalás, és a lámia egyszer testi erőszakot alkalmazott a kentauron azzal, hogy rátekeredett, lefogta és a farka végével betömte a száját, mert az ordított, visított és próbált kitörni a szolgálónői szorításából, amikor patkolták. Olyannyira félt a faragástól és a patkolástól, hogy majdnem fel is rúgta az orvost, erre lépett közbe a lámia egy olyan éles megjegyzéssel, hogy "Egy kis csendet most el tudnánk viselni." És ez így 2 jelenet, ami együtt van 5 perc.

Viszont ettől nem lesz jó sorozat, csak amolyan "oké" és "elmegy". Egyelőre a kópiaszagot és a háremvackot sikerült megcáfolnia, bár ez idővel változhat. Jelenleg úgy fest, hogy epizodikus lesz a fenti recept és áthallások fényében, amit ha megtart és legalább témájában kicsit elmélyít (már a lehetséges biológiai vonalon), akkor megkockáztatok neki egy gyenge 7 pontot. De jelenleg nagyon erős 6 ponttal startolt el.
"Egy dolog irracionalitása nem kérdőjelezi meg a létét, csak leírja az állapotát." (Friedrich Nietzsche)
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Monster Musume no Oishasan

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Na, elvileg holnap vagy mikor jön a második rész, szóval némi fáziskéséssel, de még épp ideértem, hogy kommentáljam az elsőt. XD Ahogy Ricz is írja, legnagyobb félelmem (miszerint az egész sorozat a korábbi MonMusu copy + paste-je lesz) szerencsére alaptalannak bizonyult, ahogy valóban azt is tudtam díjazni, hogy egyenlőre nem ment el háremirányba a dolog, inkább az "1 szörnylány / 1 epizód" sémát fogják követni, ahol a kezelés után el is köszönünk az aktuális lánytól. Kivéve ugye "Sappy"-t (a nevek romanicáziója egy rémálom ebben a sorozatban XD), aki az állandó orvosasszisztense hősünknek és aki láthatóan nem egyszer féltékeny is volt, ha Dokibá esetenként úgymond "túl közel került" egyik-másik pácienséhez. XD Apropó Dokibá: Glenn tényleg profi, szóval nem a klasszikus "azért mentem nőgyógyásznak, hogy ingyen láthassak meztelen nőket" terv vezérelte és kezelések közben is professzionális marad, pl. a nyögdécselő minotaurusznál nem rántotta el pirulva a kezét (valljuk be, hülye reakció is lenne egy orvostól), hanem normálisan, de határozottan kérte, hogy "kérem, ezt most viselje el, nem tart sokáig". Ugyanakkor mégsem egy Kirito-kun-féle Gary Stu (jajj, abban a csodában is láttam, hogy megjelentek az orkok és "természetesen" ott is disznóemberek, újabb szög nálam a SAO koporsójában... :dirr:), az első rész pont arról is szólt, hogy egykori mestere a kentauros ügy megoldásával kívánta "tesztelni" őt, amire csak a rész végén jött rá a srác. Apropó mester/tanár: ő valami polipnő, de a nevén röhögtem: "Chtulhu-sensei". :lol: Szóval a mélytengeri, sokcsápú "szörny", aki a városba hívja egykori tanítványát... XDDDD Értékeltem a poént. XD

Aztán aminek még örültem: végre nem valami isekai, vagy "XY-kunhoz, az átlagos középiskoláshoz hirtelen beköltöznek a topmodell szörnylányok" jellegű történet. Sima fantasy világ, amiben együtt élnek emberek és szörnyek, sőt, még férfi szörnyeket is mutatnak (btw, a minotaurusz-férj jelenete... XDDD) és itt próbál orvosként boldogulni a srác a lámia kolléganőjével, akivel az egyetemen is együtt tanultak már, plusz ahogyan kiderült a beszélgetésükből, gyerekkori barátok. *hint-hint* :wink: És igen, a fanservice-t sem tolták túl szerencsére, messze nem megyünk át "majdnem pornó" kategóriába. (Bár az ilyen jellegű cuccoknál én általában úgy vagyok vele, hogy a visszafogottabb, illetve a "durrbele" változat is működőképes lehet, mert ahogy Ricz remekül megfogalmazta, ez mégis csak egy "fétisanime" alapvetően, viszont nem tudom, lehet csak az Ishuzoku Reviewers mondatja ezt velem, de jelenleg nem érzem úgy, hogy ismét végig kellene pornóznunk a teljes szörnylány-állatkertet. :lol: )

Amit viszont sajnáltam némileg, hogy a fentiek miatt sajnos nincs is benne semmi kiemelkedő. Főleg a poénokat hiányoltam nagyon. Ez így tényleg max a szörnylány-fétiseseket tudja hosszútávon lekötni/szórakoztatni, mindenki másból pedig maximum heveny ásításokat válthat ki, mert amúgy sem a setting, sem a főszereplő páros nem egy akkora wasistdas, szóval van abban azért igazság, amit itt Ricz is, meg Scineram nekem PM-ben is megemlített, hogy úgy alapvetően ez egy átlagos, mondhatni "sótlan" cucc. Én elleszek vele, a Kanojóval együtt kemény két sorozatot követek csak eddig a szezonból, szóval talán ezt a mennyiséget még tudom majd tartani (XD), viszont simán megértem, ha más 1-2 epizód után ráun majd. ^^"
Kép
Avatar
Ricz
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1158
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Monster Musume no Oishasan

Hozzászólás Szerző: Ricz »

Na, mégis csak visszatérek, mert 19-re húztak lapot a harmadik epizóddal.

A második se volt rossz, amolyan chill rész, aminek egy karakter felvezetésén kívül különösebb célja nem volt, ha azt nem vesszük számításba, hogy "ja, doki bácsi szörnylányokat vizsgálgat és kapunk magyarázatokat", mint a sellő esetében a tüdős-kopoltyús légzés közti váltás mikéntjét, amit a mangában kicsit jobban előadtak dr. Cthulhy-val (de ha már felhoztam, nagyon sajnálom, hogy ilyen magyarázó képek, bevágások nincsenek, pedig adná a hangulathoz). De ennyi volt a második rész.

A harmadikban kaptunk egy húsgólemet, vagyis egy "Frankenstein szörnyet", mert kábé ugyanaz a sztorialap a létrejöttükre. Na ez elveszti a jobb karját és a bal lábát. Ami jó volt, hogy tartottak annyi egyediséget neki, hogy maga sem tudta pontosan miként is működik ő, de az orvos sem igazán, és feltételezésekre támaszkodott még a végén is. (Amikor arról beszél, hogy "máshoz tartozik a testrész", ott konkrétan nem tudtam nem a kilökődésre gondolni, sem pedig arra a neuropszichológiai szindrómára, amit "idegen kéz szindrómaként" is neveznek (vagyis, amikor az illető nem tartja a sajátjának az adott végtagját - ez egyfajta disszociatív identitászavar). Illetve egyes Frankenstein adaptációkból is átvettek, hogy érzi a távollévő végtagjait, csak nem tudja megmondani, hogy vízben van vagy nyirkos kövön, mert olyan szinten érzéketlen. Kivétel a combja, az egy fokozott erogén zóna neki.
Emellett belengettek Kunaijal egy rabszolga-kereskedő haramiákról szóló szálat, amit készségesen várok előre, mert van benne nafta, és kicsit komolyabb is, mint egy epizódonként vizsgálgatunk szörnyikéket. Viszont, amit Sapphee a végén belengetett, az egyszerre vol LOL, és "BRUH", bár szerencsére
SPOILER
nem lesz semmi belőle, hiszen a lámiák tojásrakók. Csak szórakozott a dokival egy kosárba dugott tojással, ami csírátlan (terméketlen) és valszeg hárpiáé. (Ugyanakkor megkapjuk egy félmondatban, hogy a fajok közti szaporodás biológiailag lehetséges, de tiltott. A lektorom csőrét piszkálta nagyon ez a kérdés a doki és Sapphee kapcsolata miatt.) Majd jön az a rész, hogy a haramiák rajtuk ütnek, jön Kunai és menekíteni kell a tojást, miközben az alvilág működésébe is beavatnak, amit egykori katonák szerveztek a megélhetés és a konfliktusok kirobbantására (avagy Iszlám Államosdit játszanak).
"Egy dolog irracionalitása nem kérdőjelezi meg a létét, csak leírja az állapotát." (Friedrich Nietzsche)
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Monster Musume no Oishasan

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Közben behoztam én is magam a sorozattal, szóval egyrészt reagálnék, mert mindjárt itt a heti újabb epizód (XD), másrészt határozottan pozitív élményeim vannak a cuccal kapcsolatban, szóval majd azokról is mesélek. :) De előbb még két dolog:

1. Ricz, a mangalinkjeiddel van valami, legalábbis nekem mindkettőre "Error 1020 Access denied"-ot dob a Firefox.

2. Cthulhy lassan olyan lesz, mint Charlie a Charlie angyalaiban, vagy Columbo felesége. XD Majd' minden epizódban előkerül a neve, nem ritkán ő küldi orvospárosunkat az aktuális heti "küldetésre", viszont még mindig nem láttunk belőle semmit egy képen kívül. XD Viszont ami érdekelne, hogy MAL-on hogy sikerült hivatalos névként kihozni ennél a karakternél, hogy Quturiff Skull? Itt most nem csak arra gondolok, hogy kvázi ezzel elvész a fő poénja (Cthulhy -> Chtulhu -> polipcsápok -> értitek XD), hanem hogy az openingben gyakorlatilag minden főbb karakter neve ki van írva, tehát itt még azt sem lehet mondani, hogy "romanizációs problémák léptek fel", ha egyszer a készítők maguk írták ki a neveket. Na mindegy, fura.

Lássuk a részeket! :D

EP 2: Igen, ez ilyen sima cuki/feelgood rész volt, sokminden nem történt benne, bár azért azon jót röhögtem, hogy a fiús hangú, magára "boku wa"-val hivatkozó, tomboy, yaeba, imouto-loli énekhangja Celine Dionét is kenterbe verné... :lol: (Igen, értettem, hogy ezzel a sellők "földöntúlian szép, bódítóan varázsos" énekhangját próbálták visszaadni, de azért ezen így is jót vigyorogtam. XD)

EP 3: Valóban, ez már darkabb volt, bár engem annyira nem fogott meg (mondjuk valszeg ebben az is közrejátszott, hogy eddigi legsótlanabb párosunk volt a Skadi-Kunai), de valóban voltak jó pillanatai, az meg kifejezetten creepyre sikerült, amikor kiderült, hogy kvázi ő folyamatosan hallja a fejében a testrészei eredeti tulajdonosainak hangját. ^^" (Btw, ha ez valami hype cím lenne, már tuti csinált volna valaki egy "This is Kunai! She's got my back!" jellegű poénképet minimum... XDDD Aztán lehet csak én pörgök még mindig ezen a több éves mémen... XD) Ja, a rész végén lévő "Terhes vagyok!" poénon meg azt röhögtem, hogy Glenn tényleg képes mindent szakmai szemmel nézni. XD Érted, átlagember reakciója: "Micsoda? O___O Kitől???? Mi nem is...", Glenn reakciója: "Ne butáskodj már, te nem lehetsz terhes, hiszen tojásrakó vagy!" (Attól még meg lehet termékenyíteni, szóval... :dirr: XDDD)

EP 4: Akció! :D Rajtaütés a terroristák helyi bázisán! XD Persze semmi shounen fight (francba :( XD), csak amennyit egy ilyen háremecchisliceoflife cucc elbír, de én már ennek is örültem, nem vártam ekkora izgalmakat ettől a sorozattól. XD A rész végén nagy volt a "Szörnyű vallomással tartozom. Eredetileg bérgyilkosként küldtek a családodhoz." "LOL tudom, azért az én apám sem tökhülye." jelenet. XDDDD Btw, jól értettem, hogy Sapphe "gyógyíthatatlan betegsége" Glenn iránti szerelme, ami pont a fajok közötti kapcsolat tiltása miatt "gyógyíthatatlan"? Nincs mese, politikai kapcsolataikat kell majd mozgósítani, Glennek be kell nyalnia magát Skadinál (akár szó szerint...:3 bocs.. XD), hogy változtassa meg a törvényt. XD Az epizód végén így is majdnem volt egy nagyon fincsi reverse-rape jelenet, csak aztán persze elpoénkodták. XD

EP 5: LOL, na itt eléggé "bedurvultak", lehet szóltak a készítőknek, hogy eddig milyen "szolid" a cucc fanservice szempontból, vagy nem tudom... XDDD Legalábbis elég vicces volt, ahogy a kezdeti "szegény kentaur-szolgálólány aggódik, hogy most, hogy a társa kiesett a munkából, vajon egymaga el bírja-e majd látni imádott ojou-samáját" lelki bajt végül úgy orvosolták, hogy "lol, zablát rá, meg szemfedőt!", aminél csak az volt a viccesebb, hogy még hatott is a "kezelés". XD Persze gondolom itt a "fogjuk be a lovat a hintóba" poént mixelték a BDSM-el, de még így is eléggé wtf-eltem. XDDD Viszont a vége... XD Huhh....XD Sapphe for life, meg minden, de azért úgy már tényleg komoly kihívó Tisalia, hogy a maidjei elárulták, hogy amennyiben a srác elveszi, úgy "árukapcsolásként" jönnek vele ők is, szóval ez ilyen "három az egyben" akció. XDDD Aztán némileg előjött a sötét oldaluk is, amikor ha jól értettem, még azzal is megfenyegették a srácot, hogy jól "megmetoozzák" (XD), vagyis rákenik, hogy csinált velük valamit, aztán utána "vállald a felelősséget" alapon mindenképp őket kell elvennie, de Glenn persze egyből menekülőre fogta a dolgot, a csajok meg gyorsan elintézték annyival, hogy "ó, hát mi csak vicceltünk!" (hogyne, persze... XDDD) Btw, amúgy Glenn kiállta a "Peter Grill próbát", vagyis amikor szexin a füledbe lehel a lány és te nem veted rá magad. XD Ugye Peter ezen a próbán bukott el és csúszott félre csúnyán a karrierje.. XDDDD (Ez utalás a harmadik címre, amit nézek a szezonból, ami akkora baromság, hogy kb. for the lulz alapon vettem fel ezt is a listámra. XDDD Valamikor majd írok róla. XD)

Még pár dolog így a végére:

1. Valamelyik részben említették, hogy Sapphe albínó. Ez apróság, de tetszik, mert tényleg olyan "furán világos" volt mindig, ráadásul a valóságban is igen ritkák a fehér kígyók, jellemzően azok is mind albínók, vagy valamilyen egyéb genetikai hiba miatt válnak olyanná, tehát alapból nem nagyon létezik "természetesen fehér" kígyó, legalábbis én nem nagyon emlékszem hasonlóra. (Aztán nyugodtan rám lehet cáfolni, legalább tanulok valami újat. XD) És még érdekességképpen meg lehet említeni, hogy valószínűleg a japán legendákban is ezért olyan "nagy szám" a fehér kígyó (lásd pl. a Bake-ben is Nadeko sztoriját), de ehhez a részéhez már nem annyira értek, így inkább nem beszélnék baromságokat. XD

2. Ha emlékeztek, a korábbi MonMusu-t bírtam, de mind futása során, mind a TOP 10-es játékban tutira említettem, hogy sajnáltam, hogy igen hamar rámentek masszívan a háremecchi vonalra, vagyis Mia kb. az első epizódban volt csak olyan, mint egy tényleges barátnő, utána "elveszett" a többi csaj között. Na, mivel ebben a sorozatban a többi csaj csak mellékszereplő 1-1 epizód erejéig, Sapphe viszont állandó, ezért sokkal több lovey-dovey közös jelenetet kaptak a dokival és ez tetszik. :) Szóval némileg mintha "pótolnák" a korábbi MonMusu "kiesett" jeleneteit. XD

3. Ha már itt tartunk, jóval inkább érződik az itteni egy ténylegesen működő, élő, lélegző világnak. A legtöbb háremcuccnak megvan az a hülyesége, hogy érdekes dolgok csakis akkor történnek, ha MC-kun feltűnik, egyébként meg a teljes világ "vár a sorára" és csupa érdektelen esemény folyik csak benne. Na, itt legalább nem így van, pl. ott volt a legelső rész zárójelenete, ami vagy 2-3 epizódon át úgy tűnt, hogy valami "rendezői hiba", mert jól belengették, de nem kezdtek vele semmit. Aztán a negyedik részben előkapták, mint main plotot, ott derül ki, hogy Skadiék Lulalával már egy ideje offscreen együttműködnek, hogy megtörjék az "iszlamista csopotosulásokat" (XD) a városban. XD Hogy ebbe MC-kun már csak a végén csatlakozik be? Hát persze, mi a franc köze lett volna hozzá korábban? XD Sapphe még meg is jegyzi, hogy ők csak orvosok, kvázi civilek, úgyhogy nagyon "boldog", amiért belerángatták őket ebbe. XD Vagy hasonló jelenet volt, amikor a pókasszony (XD) beköszön Sapphe-hez és kiderül, hogy amúgy ők együtt szoktak műszak után iszogatni (jó, az már kiderült az eddigi részek során, hogy Sapphe minimum félalkoholista... XDD) és megint csak néz az átlag háremhez szokott ember, hogy "wow, a csajnak nem MC-kun körül forog a teljes élete, vannak barátnői, egyéb emberei kapcsolatai, hobbijai, stb., milyen csodák történnek itt!" XD

4. Poénokból egy picit lehetne több, vagy legalább a hülye fejekből. XD Pl. felröhögtem, amikor megtámadják őket, de ki tudnak menekülni, majd Sapphe mond valamit olyasmit, hogy "Biztos túszul akartak téged ejteni...", majd yandere fejre váltva: "...mintha én azt csak úgy hagynám!" XDDDD Ilyenekből el tudnék viselni még párat. XD Btw, ugyanitt "nice touch" volt az a rövid jelenet, amikor mondják, hogy zajt hallanak kintről, majd Sapphe "Predator látásmódra" vált és egyből közli, hogy merről jönnek és hányan vannak. XD Ugye a kígyók hőérzékelő képessége, vagyis hogy sötétben is "látnak" és ezt természetfilmekben is ilyen "hőkamerás" módon szokták ábrázolni, szóval annyira nem is túlzott az anime. XD

Szóval eddig egész pozitív csalódás, hálistennek a lányok faját leszámítva mást nem nagyon nyúlt le a korábbi MonMusuból, szóval nem érződik akkora koppintásnak, úgyis mondhatnám, hogy ugyanabból az alapanyagból ez a fazon teljesen más dolgokat hoz ki, mint elődje. Amúgy továbbra sem egy "nézze mindenki, anime of the season!!!!444" jellegű sorozat, de én tökre elvagyok vele, mint egy afféle "limonádé" darabbal, ha meg valaki szörnylány-fétises, annak egy belenézést mindenképp megér szerintem. :)
Kép
Avatar
Ricz
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1158
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Monster Musume no Oishasan

Hozzászólás Szerző: Ricz »

Titkos írta: 2020.08.15. 16:261. Ricz, a mangalinkjeiddel van valami, legalábbis nekem mindkettőre "Error 1020 Access denied"-ot dob a Firefox.
Hja, ha rajta vagyok előzetesen a mangaolvasón, működik, de ha úgy jövök be, hogy az épp megnyitott böngészőből nincs betöltve, akkor hotlinkeléssel kizár. Lényeg az elsőnél, hogy vannak oldalak, amikor anatómiailag mutatják, mint valami biosz tankönyvben, hogyan is kell elképzelni a belső szervek elrendeződését, a levegő útját, vérkeringést és ilyenek.
Titkos írta: 2020.08.15. 16:26EP 4: [...] Btw, jól értettem, hogy Sapphe "gyógyíthatatlan betegsége" Glenn iránti szerelme, ami pont a fajok közötti kapcsolat tiltása miatt "gyógyíthatatlan"?
Részint örültem, részint nem, mert pár dolog kimaradt, mint az, hogy a haramiák amúgy semmi máshoz nem értenek, mint a harchoz, ezért elképzelhetetlen nekik a reintegráció. Meg volt pár jelenet, ami eléggé össze lett zanzásítva, mint Skadi és Sapphhee fronttartása, persze a tojáskötés elmagyarázása narratív módon egy monológgal Glenntől... De igen, leginkább ez utóbbiakat hiányolom illetve a szemléltetéseket hozzá.
Amúgy ja, jól értetted, mert valahol volt egy félmondat, hogy lehet abból utód, ha egy ember és egy szörny összefekszik, ellenben komoly erkölcsi és törvényi akadályai vannak. Illetve az is benne van, hogy mivel lámia, vélhetően az ő párzási szokása kábé 100, hogy megölné a kis dokit.
Titkos írta: 2020.08.15. 16:26 Aztán némileg előjött a sötét oldaluk is, amikor ha jól értettem, még azzal is megfenyegették a srácot, hogy jól "megmetoozzák" (XD), vagyis rákenik, hogy csinált velük valamit, aztán utána "vállald a felelősséget" alapon mindenképp őket kell elvennie, de Glenn persze egyből menekülőre fogta a dolgot, a csajok meg gyorsan elintézték annyival, hogy "ó, hát mi csak vicceltünk!" (hogyne, persze... XDDD)
Abban a jelenetben derült ki ténylegesen, hogy voltaképp miért lett tétova Lorna Kay hiányában.
Ha csak annyiban maradnak előtte, hogy kap egy szemfedőt, akkor csak annyi, hogy ideges volt, és fókuszáljon arra, ami előtte van, ne a környezetére. A BDSM jelenet meg már érzékeltette, hogy oké, Lorna a sub, aki szeret alul lenni és ezt élvezi, miközben aki igazán rámenős volt, és dominálta, végig szeduktív módon beszélt a dokival az "árukapcsolásról", az Kay volt. Ergo, kimondatlanul kiderült, hogy Kay a domina jellem, akire Lorna rá van utalva napi szinten és nem kapja meg azt tőle, miután amaz ficamot kapott.
Titkos írta: 2020.08.15. 16:26 1. Valamelyik részben említették, hogy Sapphe albínó. Ez apróság, de tetszik, mert tényleg olyan "furán világos" volt mindig, ráadásul a valóságban is igen ritkák a fehér kígyók, jellemzően azok is mind albínók, vagy valamilyen egyéb genetikai hiba miatt válnak olyanná, tehát alapból nem nagyon létezik "természetesen fehér" kígyó, legalábbis én nem nagyon emlékszem hasonlóra. (Aztán nyugodtan rám lehet cáfolni, legalább tanulok valami újat. XD) És még érdekességképpen meg lehet említeni, hogy valószínűleg a japán legendákban is ezért olyan "nagy szám" a fehér kígyó (lásd pl. a Bake-ben is Nadeko sztoriját), de ehhez a részéhez már nem annyira értek, így inkább nem beszélnék baromságokat. XD
A gyakoriságukat nem tudom én sem, de elég sok kultúrában különlegesnek számított az albínó kígyó, de a japánoknál van a legtöbb ma is élő képzet róla a legendák által (pl. Kiyohime is fehér sárkány/kígyóvá változott, miközben a csalfa szerelmét üldözte). Illetve egy csomó youkai ábrázolásokon a hebihime (kígyóasszony) alapja egy albínó kígyó.
Ami engem a dizájnjával zavar, hogy hülyén áll a fején a fátyol: a második részben derül ki, hogy kell neki kenőcs a nap ellen, meg ugye az albínóság miatt a szemét is takarnia kell. Tiszta sor. De miért áll félre a fátyol és csak az egyik szemét takarja. Oké, hogy a light novel egyik borítóján is, de csak a mangadaptáció készítőjének jutott eszébe, hogy mindkettőt takarni kéne? Már nem azért, de még Dr. Moreau esetében is ügyeltek legalább erre.
Titkos írta: 2020.08.15. 16:26 Poénokból egy picit lehetne több, vagy legalább a hülye fejekből. XD
Szerintem a yandere fej eléggé el volt cseszve, de inkább fájóan röhejesre sikerült.Ellenben örülök, hogy nem tolják nagyon a humorszekeret, ennél több inkább hatna erőltetésnek.

A limonádé viszont pont jó rá, bár én konkrétan élvezem írni a szövegét, mert egy-két komment arany, és a humor is inkább azokban rejlik. Pl. Sapphee elég sok labdát lecsap menet közben egy-egy odaszúrással.
"Egy dolog irracionalitása nem kérdőjelezi meg a létét, csak leírja az állapotát." (Friedrich Nietzsche)
Avatar
Ricz
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1158
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Monster Musume no Oishasan

Hozzászólás Szerző: Ricz »

Na, azóta lett még 4 epizód, ami egy sztoriív volt és a hárpiák falujába vitt el minket. Visszatért a kentaur dolog, ezúttal Tisalia két udvarhölgye közül az egyik kificamította a lábát. Itt azért nyomtak pár érdekes húzást:
- megjelent a szörnyfajok közt a patikarasszizmus, de legalábbis a lámia és a kentaur úrhölgy nem épp kedves jelzőkkel illették egymást;
- kicsit bontogatják a világi szokások tárházát azzal, hogy megtudtuk a kentaurok különleges házassági szokását, avagy ha feleségül veszed az úrhölgyet, a kísérőinek is adhatsz répát (dokit ezzel akarja meggyőzni a kettő).
Emelette ebben volt egy kis szürkézés, de legalábbis Kay lesérülésével Lorna teljesen szétszórt lesz, nem tud koncentrálni, úgyhogy kap egy kis szemkötőt és egy bondázsos bőrszerkót... Aztán amikor erre rátetéznek, hogy Kay lesz az agresszívabban győzködő, ott azért belógatták, hogy ezek korábban is nyomták ezt a BDSM partit, és mivel Lorna nem kapta meg azt a függőségi érzést kiélő hancúrt, nem is tudta mit kezdjen magával.

6. rész: a tomboy hárpia hullatja a tollát és azon problémázik, hogy biztos beteg, mert nem tud repülni. Igazából nem egy nagy eresztés volt az epizód, mert annyi volt, hogy felnőtt, és a felnőtt tollai nőttek ki sorjában. Plusz egy kis bővítés belefért, hogy egy főnix leszármazottja a csajszi. Folytatódik a patikarasszizmus, a lámia most a hárpiát illeti egy-két nem túl kedves jelzővel.

7. rész: megjelenik a pókasszony, aki összebukkakézi a fonalával az erdőt, hogy az előző rész hárpiáját befogja. Oka? Divattervező és ihletet akar a szivárványos tollak mintázatából nyerni. De persze jó pókszokás nem vész el, elég erőszakosan képzeli el a dolgot, aminek a doki is kárát fogja látni, mivel kicsit érdeklődik iránta... De az is inkább a lámia barátnője regélései miatt. Ugyanitt megkapjuk, hogy Sapphee-nak részben mindegy, hogy lefekszik-e mással a doki vagy megerőszakolják, csak ne kezdjen el romantikus érzelmeket táplálni a másik iránt, mert az neki a "halála". Vagy legalábbis a pók esetében hajlandó lett volna ezt elnézni, mert nem tud mit csinálni annak a jellemével, és azzal se, hogy rendre csűri-csavarja a másik szavait.

8. rész: Kapunk egy gigászt. Már a elején összetettem a kezem, hogy tuti ő is csak vizsgálatért jön le, csak nem most fognak előhúzni egy random konfliktust a semmiből. Ja, és ha már vizsgálat, ne nőgyógyászati vagy rektális probléma legyen, mert akkor az felér egy barlangászással, és nagyon hirtelen váltanánk meredekbe. Nem, csak megfázott, úgyhogy kisegítik. Nem csak gyógyszerrel, de meleg öltözékkel is. De itt legalább adtak olyan apróságokra, hogy a mosdódézsából kell innia, mert a szokványos adag enyhén kevés lenne. Ugyanakkor a kentaur úrhölgy (Tisalia) és a lámia megbarátkozik egymással, de ettől még riválisok maradnak. (Hoppá, karakterfejlődésre is futotta?)

Szóval, a spanyolviasz még mindig nincs feltalálva, de legalább cseppet sem vesztett a könnyed komolyságából és azért dobál be dolgokat rendesen a világról, vérvonalakról, kapcsolatokról. És vélhetően nem is lesz feltalálva, mert nagyjából 3 kötetet lehet értelmesen feldolgozni a light novelekből, most van 8 kötetnél a széria, de záró epizódszám az még mindig nuku (ami mostanság elég fura szokott lenni, mert rendre előre elárulják, elmondják, hogy 12/13 epizód vagy tovább is fog futni esetleg).
"Egy dolog irracionalitása nem kérdőjelezi meg a létét, csak leírja az állapotát." (Friedrich Nietzsche)
Válasz küldése