Oldal: 1 / 3

Haibane Renmei - Grey Wing Federation

Elküldve: 2005.09.03. 15:55
Szerző: Midoo
Úgy láttam, még nincs ilyen téma, ezért most nyitnék neki (ha már van, kéretik törölni, bár nem láttam).

Kb. fél perce fejeztem be, és még mindig fura az egész: de nagyon tetszett. Főleg a zenék - a többség vmi hihetetlenül szép volt (viszont kettőtől a falra másztam). Az Opening csodálatos, nagyon eredeti.

Ami zavart, és nem igazán értettem, hogy az elejétől a történet közepéig Rakka szemén át látjuk az egészet, őt nevezhetnénk (ha lenne ilyen) főszereplőnek, aztán úgy a 10-dik rész fele huss, váltunk Rekire, és Rakka mintha itt se lett volna. Vagyis volt, de már egész más a szerepe, ez nekem kicsit érthetetlen volt. A másik, hogy végig azt fejtegették, hogy mi Rakka múltja, mik a haibanék, a madarak, mi a Fal, mi van azon túl... És ezek úgy ki lettek selejtezve, ahogy azt illik. Semmi gond, kapunk helyette Rekit és a problémáit, egy szép emberi drámát, de akkor ez a sok hűhó az elején kicsit érdekes, mindenesetre félbeszakadt. Ráadásul számomra a 10-12 rész nagyon lassú és vontatott volt, eléggé döcögött. Pont ezért tartottam volna szerencsésebbnek, ha sokkal több álom- és fantáziaképet pakoltak volna bele, mindenféle jelképpel és szimbólummal segítenék a mondanivalót. A legvegyesebb érzelmeim az utolsó résszel vannak: kb. percenként váltakozott a véleményem a "De jól sikerült" és az "Ezt muszáj volt?" között (nekem NAGYON nem jön be ez a pszicho-elborult-önkívületi stílus). A grafika legtöbbször nagyon szép volt, helyenként meg zavaradodott és kicsavart arcok tarkították az egészet SEL módra (igazán megspórolhatták volna). Az elején indult egy könnyed drámának, ami kis filózófiába hajlott át, és a végén vhol a családi dráma és a pszichodráma közé érkeztünk meg. Ezért nekem kicsit nem áll össze. Szerintem szerencsésebb lett volna egy kiegyensúlyozott, viszonylag könnyed filozófia. Ezek mind szigorúan SZVSZ.

Várom a véleményeket.

Elküldve: 2005.09.03. 17:16
Szerző: Hikari
Szinte az egész sztori rekiről szól, csak több mint a fele rakka szempontjából van mutatva. ezek alatt a részek alatt a néző megismerkedik a világgal.
később a dolgok kezdenek komolyra fordulni, és a titkok kezdenek kiderülni.
a sztori igazából reki története is. reki és rakka is "bűnnel születtek" ebben a haibane-világba, ami valószínűleg egyfajta életen túli helynek tekinthető, ahová a halottak kerülnek. bűnnel születni ebbe a világba valószínűleg annyit jelent, hogy öngyilkosság miatt vesztették életüket. rakka álma a zuhanásról talán azt jelenti hogy így lett öngyilkos. a madár valakit jelképezett, aki segíteni próbált rajta, de rakka ezt későn vette észre, de haibaneként rájött a madár szerepére, és bűnei megbocsátást nyertek.
reki esete komplexebb, nála a halálra a vonat utal (vonat elé vetette magát?), így ő is bűnösként született a haibane-világba. de ő rakkát próbálja felhasználni arra, hogy megváltozzon, "jó" lehessen, és feloldozást nyerjen. végül el is éri ezt, a végén ehhez azonban neki is magával kell szembenéznie. ehhez rakka kell, hogy segítsen neki. így reki is feloldozást nyer. épp időben, mert már nem sokáig lehetett volna haibane. említik, hogy ha egy bizonyos ideig nem hagyja el valaki ezt a haibane világot, az örökre ott reked. talán épp a touga-k azok haibane-k, akik nem hagyhatták el ezt a világot, és örök némaségra vannak ítélve.


ezért van szükség mindkét karakterre, nem csak egyikükről szól a történet.

Elküldve: 2005.09.03. 17:24
Szerző: Midoo
Hikari írta:talán épp a touga-k azok haibane-k, akik nem hagyhatták el ezt a világot, és örök némaségra vannak ítélve.
Ez nekem is eszembe jutott, lehetséges.
Hikari írta:ezért van szükség mindkét karakterre, nem csak egyikükről szól a történet.
Persze, nyilván, tényleg nincs "főszereplő". Csak Reki világa szerintem az elején nem igazán kapott szerepet. Így kicsit hirtelennek éreztem a váltást a nézőpont és az események szemszögéből.

EDIT: És a többi haibane? Ha a bűnösek voltak öngyilkosok (ami tényleg valószínűsíthető), akkor a többiek csak meghaltak? (pl. Kana akkor vízbe fulladt, Nemu szívroham) És akkor miért lettek haibanek?

Elküldve: 2005.09.03. 21:06
Szerző: Rage
Midoo írta:És a többi haibane? Ha a bűnösek voltak öngyilkosok (ami tényleg valószínűsíthető), akkor a többiek csak meghaltak? (pl. Kana akkor vízbe fulladt, Nemu szívroham) És akkor miért lettek haibanek?
Spoiler-chan írta:Nagy valószínűséggel igen, a többiek "csak meghaltak". Hogy miért pont ök lettek haibane-k, azt senki sem tudja (mint ahogy azt sem, hogy kik / mik is ők valójában).
Midoo írta:Az Opening csodálatos, nagyon eredeti.
Imho az összes zenéje nagyon jó, főleg az ending (/me megszerezte az összes Haibane OST-t veszteségmentes APE-ben :dirr:).

Elküldve: 2005.09.03. 21:27
Szerző: Midoo
Rage írta:Imho az összes zenéje nagyon jó, főleg az ending (/me megszerezte az összes Haibane OST-t veszteségmentes APE-ben :dirr:).
Az animében háromszor szerepel egy (feltehetőleg) orgonaszóló, amit egyszer egy Rakka&Kana beszélgetésnél, egyszer pedig egy Reki&Hyouko (tuti rosszul írom) jelenetnél lehet hallani, és szvsz egyikhez sem passzol, ráadásul erős GameBoy Advance hangzása van. A másik passzol a jelenethez, szimplán nem tetszett.

GRAT az OST-khez :wink:

Elküldve: 2005.09.08. 09:47
Szerző: DinkaMailer
Hát ez nagyon jó volt!!! Tegnap éjszaka fejeztem be és nem tudtam aludni miatta, mert végig ezt próbáltam értelmezni...
Először is ha a város valamiféle földi világ és túlvilág között rekedt hely, akkor hogyhogy emberek és haibane-k is élnek benne együtt... Lehet vajon a várost úgy értelmezni, mint felkészülést a túlvilágra? Ha igen, akkor furcsállom, hogy míg a haibane-k készülődnek addig az emberek mellettük családot alapítanak és gyerekeket szülnek...
Egyébként miért szürke a Haibane-k szárnya? Lehet, hogy mondanivaló szempontjából teljesen lényegtelen, de van egy olyan érzésem, hogy szándékosan nem fehér... Sőt azt is el tudom képzelni, hogy a Rakka és Nemu féle teremtéstörténet is megmagyarázhat egy-két dolgot... Gondolom látszik, hogy mennyire sok a homály a fejemben a sorozattal kapcsolatban :wink: Nekem az egészből talán Reki útja tűnik a legvilágosabbnak, bár lehet, hogy a gondolatmenetem ott is hibás... :hee:

Elküldve: 2005.09.08. 11:49
Szerző: Midoo
DinkaMailer írta:Egyébként miért szürke a Haibane-k szárnya? Lehet, hogy mondanivaló szempontjából teljesen lényegtelen, de van egy olyan érzésem, hogy szándékosan nem fehér...
Szerintem is. A másik meg a fejük felett lebegő glória. Ez a két szimbólum együtt a keresztény mitológiában isteni eredetűek (ha jól tom). Namost, ha elvileg tényleg meghaltak a haibane-k, akkor valszeg a szürke szárny a bűnt és a fájdalmat fejezi ki (első rész, Rakka születése, szárnyak). Emellett a szárnyak feltűnően kicsik is, ami megintcsak érdekes... Amúgy meg a színvilágba is passzol. :wink: SZVSZ, de biztos baromságot írtam. XD :dirr:

Elküldve: 2005.09.08. 11:51
Szerző: Hikari
Midoo írta:Namost, ha elvileg tényleg az öngyilkosok lettek haibane-k,
Ez így nem igaz, csak Rekire és Rakkára. A többiek nem születtek bűnnel, nem fekete a szárnyuk.

Elküldve: 2005.09.08. 12:03
Szerző: Midoo
Hikari írta:
Midoo írta:Namost, ha elvileg tényleg az öngyilkosok lettek haibane-k,
Ez így nem igaz, csak Rekire és Rakkára. A többiek nem születtek bűnnel, nem fekete a szárnyuk.
Nem így értettem (csak rosszul írtam, kösz, javítom). Elvileg a többiek is itt vannak vmiért, és volt pár utalás rá, hogy ők is meghaltak. És mint halál, a fájdalmat is szimbolizálhatja. SZVSZ.

Elküldve: 2005.09.08. 12:10
Szerző: DinkaMailer
Midoo írta:...
Emellett a szárnyak feltűnően kicsik is, ami megintcsak érdekes... Amúgy meg a színvilágba is passzol. :wink: SZVSZ, de biztos baromságot írtam. XD :dirr:
A szárny-méret nekem is feltűnt... Születéskor egészen hatalmasnak látszott, aztán kiderült, hogy sokkal kisebb... Van valakinek rá elmélete? :wink:
Tényleg, és mit gondoltok a város embereiről? Ők mit keresnek ebben a világban?

BTW szerintem egyáltalán nem baromság amit írtál, Midoo...

Elküldve: 2005.09.08. 12:20
Szerző: Midoo
A szárnyak szerintem a bezártságot és a szabadságvágyat jelenítik meg. Habár a haibane-k boldognak tűnnek, azért mégsem teljesen azok: vágynak a falon túlra, ahogy mindenki. Amúgy meg a város a világ egy kis része, így a világ nagyságával is állhat szemben.

Hogy az első részben miért látszott nagynak? Szerintem egy ügyes rendezői ötlet. :wink:

Elküldve: 2005.09.08. 14:38
Szerző: DinkaMailer
Tényleg, ti milyen nyelven láttátok a HR-t? Én angol szinkronnal néztem és teljesen kikészített Rakka hangja...

Elküldve: 2005.09.08. 18:52
Szerző: Rage
Öö, ha zavart, akkor miért nem nézted japánul? o_o

Elküldve: 2005.09.08. 21:53
Szerző: DinkaMailer
Azért mert csak most jöttem rá, hogy hol lehet a dub-ot átállítani japánra :oops: Én még a DivX-hez vagyok szokva, úgyhogy csak tapasztalgatom a MediaPlayert... Mindenesetre ennyivel már okosabb lettem.... ::jblush2::

UI: Hát Reki-t senki más nem szereti?

Elküldve: 2005.09.08. 21:57
Szerző: Midoo
DinkaMailer írta:UI: Hát Reki-t senki más nem szereti?
Dehogynem! :D Ezen gondolkoztam sokáig, hogy kire szavazzak, mert kifejezett kedvencem nem volt. Rakka aranyos meg kedves, de én nem az ilyen karikat bírom, Reki meg kissé fura volt (nagy a kontraszt az első és az utsó részek között). Aztán ott van Hikari meg Kana, és ugye Kuu, meg Nemu... Mindenkit szeretek vmiért...

Elküldve: 2005.09.08. 22:14
Szerző: DinkaMailer
Én azért választottam Reki-t, mert valószerű karakter benyomását kelti bennem... Valahogy át tudom érezni a dilemmáit és megértem a reakcióit... Engem a belőle áradó elfojtott szomorúság fogott meg és az, ahogy a problémái elől menekült... A szememben Rakka valahogy túlzottan jónak tűnt, megszerettem, de nem éreztem annyira komoly egyéniségnek, mint Reki-t... A többiekkel meg sajnos az a baj, hogy túlzottan keveset tudtunk meg róluk...

Elküldve: 2005.09.08. 22:25
Szerző: Ynah
Reki szimpatikus volt nekem is,de igazából számomra mindannyiójuk alakja kellett hogy kerek legyen az egész. Pont eleget tudtam meg róluk, mert minden ember apróságokból áll össze és a 13 rész éppen elég volt...
Rakkában az tetszett ahogyan elkezdett benne nyíladozni a természetes kíváncsiság ami előre visz mindannyiunkat.
fantasztikus anime. A zenéjét imádom, meg úgy az egészet.Mindig találok benne új dolgokat.
A szárnyuk pedig..számomra azt jelezte milyen picik is vagyunk...az emberi vágyak mérete a valósághoz képest...egy töredék,de neked hatalmas...meg még az is eszembe jutott,hogy egyikük szárnya sem volt ugyanolyan mint a másiké..mind különböző aszürke árnyalatai...mint az emberek mind...mind egymás árnyalatai..nincsen két egyforma és mégis valahola "színük" ugyanaz...
Jahh és a kedvenc karakterem Kuu volt.A bölcs egy gyermek testébe zárva.

Elküldve: 2005.09.11. 12:16
Szerző: Kaen
Én Rekire szavaztam. :)

Egyébként elsőre kicsit mérges voltam a befejezése miatt, hogy sok mindent annyira nyitva hagytak a világgal kapcsolatban, arra számítottam, hogy jobban meg lesznek magyarázva a dolgok. Igazából a Haibanékra még én is kiötöltem kb. ugyanazt, mint amit írtatok, meg a tougákról is ugyanaz ugrott be:), de amit nem tudtam hova tenni, azok a hétköznspi emberek a városban, akik normális családi életet élnek, gyerekeket szülnek stb., de ugyanúgy nem mehetnek ki..? Ti mit gondoltatok róluk?

Elküldve: 2005.09.15. 13:54
Szerző: Surci
Szintén Reki ^^

A világ miatt kicsit én is haragudtam,mert nemhogy válaszok, hanem még csak utalások sem nagyon vannak Gurival kapcsolatban. Pár külföldi fórumot is megnéztem régebben, de ott is csak találgattak az emberek... Egyik animés ismerősöm azt mondta, mint innen valaki más is (asszem DinkaMailer), hogy Guri városa amolyan túlvilági előszobaként fogható fel, ahol a haibanéknak bizonyítaniuk kell, hogy érdemesek-e a túlvilági életre (v. reinkarnációra. Whatever.) Ha ez így van, akkor a város lakói nem igazi, hús-vér élőlények, hanem inkább szellemek v. ilyesmik, akiknek az a feladatuk, hogy megteremtsék azt a "közeget", ahol a haibanék bizonyíthatják "rátermettségüket". Ha jól emlékszem, az egyik városlakó (talán Rakka v. Kana főnöke) a munkahelyén mondott is valami olyat, hogy "Mi csak a Haibane-k miatt létezünk." <--- Ez persze szintén csak egy feltételezés. Ha ez így van, akkor az is evidens, hogy a haibanék (sem más városlakók) miért nem mehetnek a falon kívülre: Mert ott nincs semmi (aki látta a 13. emelet c. filmet, érti, mire gondolok).

Elküldve: 2005.09.17. 10:25
Szerző: Kaen
Aha, köszi, ez jó lehetséges magyarázat. :)

Reki pedig behozta Rakkát ;)

Elküldve: 2006.05.20. 02:04
Szerző: SoonDead
Huh. Reki. Na ő messze a legjobb. Bár Kuu is elégjól megvilágosodik, de nincs időnk megismerni.

Tooga kimegy. Tehát van kint valami.
Sztem jó a vége. Kicsit megsértődtem volna, ha minden választa fény derül.
Azt értelmezzétek, hogy Rekiék mennek szökni, és a falba éket vernek és a seb a srác saját testén jelentkezik. Mintha önmagába ütött volna éket. Ez feltételez egy szimpatikus viszonyt a fal és a haibanék között.
Vagy csak én látom rosszul?
Annak viszont örülök, hogy amikor láttam a jeleket azonnal rájöttem, hogy valójában kézjelek. Jee...

+ Az egy nagy pozitívum, hogy ez olyan anime, amit minden félelem nélkül meg mernék mutatni a nyolcéves húgomnak.

Elküldve: 2006.05.20. 21:15
Szerző: Raizen
Gyönyörű, érdekes, "békésen zaklatott" hangulatú, tényleg mély mondanivalójú anime. Nagyon sokféle értelmezés született már a Haibane Renmei-ről, és szvsz pont az a jó benne, hogy nem rágja a szánkba a történetet, sok fontos kérdést nyitva hagy. Mindenki azt gondol, amit akar ^^

Vmelyik. nap eszembe jutott - nem lehet, hogy Grie vmi. olyan hely, mint mondjuk a keresztény hitvilágban a Purgatórium, vagy más vallásokban az a sík, ahol az életből kiszakadt lelkek várakoznak, hogy újra testet ölthessenek? Szal. egy hely, ahol megtisztulnak a bűntől és tisztán léphetnek tovább, ha felismerik a hibáikat? Vagy csak belemagyarázom az egészet? :dirr:

Elküldve: 2006.05.21. 22:37
Szerző: DinkaMailer
Nekem is valami hasonló jött le belőle anno, bár tény, hogy csak Reki és Rakka érkezik "bűnösen" ebbe a világba (látsd fekete foltos szárnyak vs. tiszta, szürke szárnyak)...

Elküldve: 2006.05.22. 00:26
Szerző: Neerson
Szerintem nagyon túl van értékelve ez az anime, ne értsetek félre, nekem nagyon tettszett, szép rajzok, jó történet, a munka idillikus megjelentése..stb.szóval nagyonis élveztem, de ahhoz képest hogy 26 rész. A 3 dolog volt, amit a "nagyon tettszett kategóriába sorolhatnék": a "születés" nehézségei, a gondolat, mikor megetette Rakka a varjúkat, és nem engedték, mert akkor függőségbe kerülnének(akár a haibanék a városiakkal szemben), meg persze a vége, "a segítséget kérni jó" :) .
Szóval nem értem hogy a site-on az átlagértékek szerint miért van olyan előkelő helyen, nem tartom olyannyira mélynek. De ettől függetlenül nagyon-nagyon jó anime.
De egyébként lehet hogy nincs igazam, szóval tényleg, győzzetek meg :wink:

Elküldve: 2006.05.22. 00:47
Szerző: SoonDead
Huh. Sok minden elhangzott...

Gondoltam én is ilyen purgatórium dologra. Akár lehet benne valami. De a haibanék is öregszenek. Sőt öreg korukra meg is halnak, ha nem repülhetnek ki. Meghalhat-e egy lélek a purgatóriumban.
Az a furcsa, hogy Reki a legidősebb és ő sem felnőtt, csak egy nagyobb kamasz. Nahát ez vajon miért van? Pontosan mik a kritériumok ahhoz, hogy valaki haibane legyen? Gyermekkorában meg kellett hogy haljon? A többi random, vagy van még másféle szelekciós szempont?

A szárnyak és a glória is érdekes kérdés. A keresztény hitvilágban ez a kombináció így egyértelműen az angyaloknál fordul elő. Nem lehetne (szó szerint értelmezve a szimbólumokat) arra következtetni, hogy angyalok lesznek a kirepülés után? Most olvastam a Mester és Margaritát, tehát egész közel áll hozzám a gondolat, hogy az ilyesféle túlvilági lények simán lehetnek volt emberekből.
A teremtéstörténet is nagyon furcsa. A haibanék az emberektől különböző teretményekként vannak leírva. Isten egy korábbi próbálkozásainak, akik túl jól sikerültek.