Oldal: 57 / 71

Elküldve: 2006.10.26. 12:56
Szerző: Hikari
SoonDead írta:pont arra akartam kitérni, hogy szerintem a Lain többet árt mint az EL. Legalábbis több sanszot látok arra, hogy valaki pl. több napig depressziós meg rossz kedvű a Lain után
Most nem azért, de igazán nem értem, miért lehet a Laintől depressziót kapni. :wtf:
A történet bonyolult és nagyon nehezen érthetően van tálalva, sok cseles rendezői megoldással, ami néha már valóban igen nehezen érthetővé teszi az egészet, de a sztori egy teljes, lezárt történet. Emellett pedig lelki síkon nagyon kevés dolog történik benne, a szereplők szinte meg sem ismerhetők, nem ők játszák a főszerepet, egyáltalán nem mutatnak erős érzelmeket.
Az ok, hogy valaki nem érti a szotrit, de hogy depressziós legyen tőle... akkor valamit nagyon félreértett. :roll:

Hogy ne legyek teljesen off, lássunk egy hármas összehasonlítást Hikari (:P) szerint:

Lain = 95% sztori, 4% érzelmek, 1% erőszak
Evangelion = 30% sztori, 60% érzelmek, 10% erőszak
Elfen Lied = 10% sztori, 10% érzelmek, 80% erőszak.

Ebből mindenki kikövetkeztetheti magának, melyik okoz nagyobb károkat az egészséges fejlődésben, ha az ember nem a megfelelő életkorban látja.

A Lain, az Elfen Lied, és az Evangelion 3 külön világ, értelmetlen őket bármilyen alapon hasonlítani. Csak erre szerettem volna rámutatni.

Elküldve: 2006.10.26. 16:39
Szerző: Cruel Angel
Hikari írta: Lain = 95% sztori, 4% érzelmek, 1% erőszak
...
Ebben (mármint az 1% erőszakban) nem egészen értek egyet... ugyanis lehet hogy brutális kicsinálások nincsenek nagyon benne... de az egészet belengi (véleményem szerint) egy bizar hátborzongató légkör... és ennek is meg van a maga hatása... persze nyílvánvalóan nem hasonlítható ez a bizar légkör az Elfen Lied explicit "megb*lakmegöllekmegöllekmegöllek" naturalizmusához, sem az evangelion kevés vérés ám jól beállított képeihez... csak az 1%ot keveslem :dirr:

Szal szerintem ha valaki hajlmos arra hogy valaminek a légköre magával ragadja és ha az bizar, akkor ha nem is depresszióssá, de egy pár napig nyomott hangulatúvá tegye... annál ez a jelenség mind három sorozat megnézésénel felléphet

Elküldve: 2006.10.26. 18:34
Szerző: DeluksZ
Cruel Angel írta: ha valaki hajlmos arra hogy valaminek a légköre magával ragadja és ha az bizar, akkor ha nem is depresszióssá, de egy pár napig nyomott hangulatúvá tegye... annál ez a jelenség mind három sorozat megnézésénel felléphet
Én itt nem tudok teljes mértékben egyetérteni. Mind az EVA mind a Lain vannak, véleményem szerint, olyan komoly animék, hogy a légkörük hatással legyen az emberre, aki végig nézi őket, ám nem tudom elfogadni, hogy az EL légköre, a hollywoody klisékre épülő látvány-horror valakire is olyan komoly hatást tenne, mint a fent említett animék. Persze kivételek mindig vannak, de a józan animefan véleményem szerint az ELt nem veszi komolyan, így a légköre sem lehet rá túl nagy hatással.

Elküldve: 2006.10.26. 21:22
Szerző: Cruel Angel
Most offtopik leszek gomenne...

én nem láttam az ELt... csak hallottam róla sokaktól sok mindent... annyi biztos hogy nagyon véres... nos én nem bírom a vért még rajzolva sem^^' úgyhogy akármilyen gagyi is lehet... ha sok benne a vér az engem pl. egész biztos felkavar XD

Elküldve: 2006.10.27. 00:25
Szerző: SoonDead
Hát Hikari már megint nem beszél hülyeséget, de mégsem értek vele egyet. Máshogy gondolkodik mint én? Hogy lehet az? Hiszen én gondolkodom helyesen, ő ehhez képest valószínűleg eltéveszt valamit biztos azért jut helytelen következtetésre...
Először is, én pl "igen vidám hangulatú értekezést" készítettem pont mielőtt megnéztem a sorozatot. Raktam volna föl a blogra, de pont a Lain hatására valahogy elment az egésztől a kedvem és csak 3 hét múlva raktam végül föl amikorra újra lett kedvem hülyeséget blogolni.

És még mindig azt mondom, hogy a Lain (keresem a legjobb szót) sokkal kegyetlenebb anime mint az EL. Hát. EL-ben szétkapják a mellékszereplőket. Pontosan tudjuk kinek fog baja esni és kinek nem. Szétkapják a szereplők egymást, de a csaj már kb legóból van, szal összerakják. A néző meg teljes biztonságban ülhet, hogy Kuota (?) és Lucy szerelmének majd mindjárt semmi nem szab gátat.
A Lainben ez a biztonságérzet nincs meg. Sőt. És ehhez mondjuk az is hozzásegít, hogy mivel nem érted mi történik parább a helyzet. Például a 9. rész ebből a szempontból talán a kedvenc. Csak zúdítják az emberre a sok adatot, közben például Lain kicsit érvényesíti a hatalmát azon a srácon. Tulajdonképpen nem bántja, de mégis sokkal ijesztőbb a dolog mint az EL bármikor is.
Ja és attól még, hogy nem áll le érzelegni, vagy nem emeli ki direkt a sorozat az érzelmeket azért nem mondanám, hogy nincsenek. Lehet, hogy az én törékenyibolyavirágszál lelkem a hibás, hogy nem képes puszta adathalmazként feldolgozni az eseményeket és lehet, hogy kákán is csomót akarok találni (értelmetlen falusi metafora, ami ráadásul nem is így van), de én úgy vettem észre, hogy igenis többen vannak az érzelmek mint az a Hikari által megjelölt 4%.

Ja és NGE meg rulez meg minden! Meg van benne olyan, hogy a Shinji elesik és közben meg megfogja Rei cickóját. Na az a kedvenc jelenetem! (Najó ez nem igazán áll közel a valósághoz)

Elküldve: 2006.10.27. 07:14
Szerző: Sephiroth
Az elfen Liedet én kihagynám az összehasonlításból, mert bár nekem tetszett a sorozat a hangulata miatt, de alapvetően teljesen más fokozatú és irányú "para" van benne, mint a másik kettőben. Az EL borzalma, bármennyire jól is legyen ábrázolva megmarad az "úristen, megölték Kennyt! Szemetek!" szinten.
A Lain ezzel szemben elérte, hogy az egyik (assszem a 10.) rész után közel álltam a netkábel kitépéséhez a gépből, és a modem elföldeléséhez a kertben.Pedig baromi nehéz rám érzelmileg hatást gyakorloni. Szal a Lain "intellektuális" para
Az eva-val ilyen szempontból mindíg gondban voltam. Az utsó 2 rész a sorozatban fantasztikus, bár jó ha az a ember a saját világnézetét viszontlátja valahol, ahol nem is számít rá. Az End... meg valahol félúton van az EL naturalizmusa, és a Lain agybarúgása között (nagyjából ahogy megy a film, vált át elsőből a másikba). Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a sorozat és a film viszonya nem tiszta (szerintem lehet a kettőt egy befejezésnek felfogni különösebb gondok nélkül), akkor azt kell hogy mondjam, hogy az NGE parája abból fakad, hogy baromi kevés információt baromi hatásosan tálalnak. És leginkább nem érti az ember, mikor megnézte, hanem csak 2-3ik nézésre esik le a teljes történet. Az erőszak itt inkább figyelemelterelés, ennek ellenére baromi zavaró.
De hogy a konkrét kérdésre is mondjak valamit: A Lied a legérthetőbb a 3 közűl, így a legnagyobb sokkot válthatja ki egy 13 évesből. Az eva első 15 része önnmagában még csak nem is különsen jó, ez a "hét szörnye" fíling inkább vicces mint félelmetes (maga a rendező is elismerte, hogy útközben változott a koncepció). A 18adik rész környéke, meg az End viszont okozhat károkat.
A Lain felfogására 18 éves kor fölött van évenként kb +1% esélyed, és a megértés nélkül kb annyi para van benne, mint egy jóbarátok epizódban ( légkör nem megy át, ha nem vagy eléggé érett szellemileg: igazából mi olyan ilyesztő az első rész krétacsattogtatásaiban? mégis kirázott a hideg) Szal meg lehet nézetni bárkivel, max értelme nincs sok.
Uff, én beszéltem, a nagy Isten IMHO oltára elött leborúlva

Elküldve: 2006.10.27. 11:02
Szerző: j.e.h.u.t.y.
a barátnőm ugy hogy 18 éves megnézte az end of evangeliont és sírvafakadt szégyelvén hogy ember annál a résznél mikor gyorsan felvillanak képek kb 3 percig.... megnéztem kockárol kockára éshát csak ajánlani tudom mindenki tegyen így érdekes dolgok vannak benne.......amin nagyon röhögtem az a levágott halfej a pohárban.

Elküldve: 2006.10.27. 15:47
Szerző: Hikari
SoonDead írta:És még mindig azt mondom, hogy a Lain (keresem a legjobb szót) sokkal kegyetlenebb anime mint az EL. Hát. EL-ben szétkapják a mellékszereplőket. Pontosan tudjuk kinek fog baja esni és kinek nem. Szétkapják a szereplők egymást, de a csaj már kb legóból van, szal összerakják. A néző meg teljes biztonságban ülhet, hogy Kuota (?) és Lucy szerelmének majd mindjárt semmi nem szab gátat.
A Lainben ez a biztonságérzet nincs meg. Sőt. És ehhez mondjuk az is hozzásegít, hogy mivel nem érted mi történik parább a helyzet. Például a 9. rész ebből a szempontból talán a kedvenc. Csak zúdítják az emberre a sok adatot, közben például Lain kicsit érvényesíti a hatalmát azon a srácon. Tulajdonképpen nem bántja, de mégis sokkal ijesztőbb a dolog mint az EL bármikor is.)
Úgy tűnik, nem voltam egyértelmű, de én elsősorban a gyerekek szempontjából beszéltem, mivel ebből indult ki az egész vita. Ha választanod kéne, és te a gyerekeiddel inkább EL-t nézetnél, mint Laint, hát akkor azzal nem tudok egyetérteni. Egy 13 éves a Lainből annyira nem ért semmit, hogy totál unalmasnak tartja, vagy csak valami fura légkört érez belőle, de nincs benne olyan, ami félelmetes lenne. Amiket itt az előttem szólók kiemeltek, szerintem azok a jelenetek is azért tűnnek nekik baljós hangulatúnak, mert adott agyi szinten állnak. Ha ez valakinél nincs meg, nem fog félelmet érezni, ha annak nincs tárgya.
[OFF]
Ami az érzelmeket illeti, szerintem igenis nagyon kevés van a lainben, és feltehetőleg szándékosan van így (épp múlt héten néztem végig ötödszörre vagy hatodszorra - már nem emlékszem pontosan - , és akkor újra megállapítottam, hogy mennyire kevés érzelmet mutatnak a szereplők. Szinte bábu szerűek, nem tudunk róluk semmit, lain is csak a legvégére válik szimpatikussá, emberivé (érdekes ellentét).
[/OFF]

Elküldve: 2006.10.27. 19:57
Szerző: SoonDead
Én mondjuk csak kétszer láttam és elég régen úgyhogy biztos igazad van. Most ezért gyorsan megnéztem egy random részt. Bábuszerűek? Animékhez képest mindenképpen.
Mondom nem vagyok pszichológus szóval megintcsak magamból indulok ki, de 13 évesen én már vígan néztem az állítólag felnőtt nézőközönségnek ajánlott "művész" filmeket. (Most majdnem mufurc hibájába estem és elkezdtem példákat hozogatni, de szerencsére időben észrevettem magam és töröltem amit írtam) Nos pl. (muszály példát hoznom) a Fanny és Alexander sokkal inkább megviselt, mint a kb 12 évesen látott Hellraiserek. Félreértés ne essék Hellraiser a kedveneim között van, de valahogy annyira nem vehető komolyan hogy hajlandó lettem volna tőle félni.
13 egyáltalán nem olyan kicsi. Ugye ott kezdődött el a vita, hogy egy 13 évesnek melyik lehet ártalmasabb.
EL-t nem azért nem ajánlom a 13 éveseknek mert kártékony, hanem mert szerintem enyhén szólva iszonyatgáz, de nyilván nem mindenki ért ebben egyet velem (lásd archívumok).
Najó kb ennyi, elmondtam a véleményem, de belefáradtam a dologba, szóval bárki bármit reagál fenntartás nélkül igazat adok neki.

Nagyon

Elküldve: 2006.10.30. 21:41
Szerző: angelvictory
Sziasztok! Jaj nagyon szeretem ezt a rajzfilmet! Amikor a Vox adta, akkoriban még nem nagyon ismertem az ilyen jellegű meséket, de mikor már rendszeressé vált számomra, hogy nézzem akkor tudtam, hogy mi is van :)

Elküldve: 2006.10.31. 19:05
Szerző: miyume
most néztem meg az EoE-t... ütött rendesen
a sorozatból kimaradt részek- meg azok a bizonyos részletek: azok után már meg sem lepődtem a kedves gyerekrajzokon.( az inkább húzos volt amikor Rei-nek leesett a karja... hátmég ami utána jött )
teljesen rágörcsöltem a monitorra- szal tetszett, bár még kell egy kis idő amíg végiggondolom az egészet rendesen sorozatostul
ja,és figyeltem Shinji kezét :cool:

Elküldve: 2006.10.31. 21:51
Szerző: angelvictory
Amúgy honnan lehet ezt a filmet letölteni? A kreditweben nem találtam

Elküldve: 2006.10.31. 23:13
Szerző: SoonDead
isohunt.com itt van 20 féle változat kb... de ha nem vagy bittorrentes fönt van az ftp-n amit nem nevezünk nevén...
miyume írta:ja,és figyeltem Shinji kezét :cool:
De *ez* senkit sem ZAVART rajtam kívül?

Elküldve: 2006.11.01. 07:00
Szerző: Sephiroth
SoonDead írta:De *ez* senkit sem ZAVART rajtam kívül?
Óóó, dehogynem. Csak éppen ez messze nem a legzavaróbb dolog az EoE-ben, szal sztem a legtöbb ember agyam (myself included) Kiépített egy szűrőt a film végére, és úgy határozott hogy az a jelenet nem igazán történt meg :)

Elküldve: 2006.11.01. 14:08
Szerző: miyume
Sephiroth írta:
SoonDead írta:De *ez* senkit sem ZAVART rajtam kívül?
Óóó, dehogynem. Csak éppen ez messze nem a legzavaróbb dolog az EoE-ben, szal sztem a legtöbb ember agyam (myself included) Kiépített egy szűrőt a film végére, és úgy határozott hogy az a jelenet nem igazán történt meg :)
jaja. annyi :shock: dolog van abban a filmben, hogy az elején még O_o "arra" , de annyi minden O_o történik még hogy ez valahol eltűnik a többi között (na ez roppant értelmesre sikeredett, de asszem érthető)

Elküldve: 2006.11.01. 14:24
Szerző: outsyder
az én agyam meg úgy döntött a végére, h a fél film nem történt meg... -.-

Elküldve: 2006.11.02. 11:38
Szerző: bandiras2
És melyik fele nem történ meg? :lol:

Elküldve: 2006.11.04. 22:23
Szerző: Rossi
Sephiroth írta:sztem a legtöbb ember agyam (myself included) Kiépített egy szűrőt a film végére, és úgy határozott hogy az a jelenet nem igazán történt meg :)
Én meg azt döntöttem el, hogy ez tulajdonképpen happy end volt... :vigyor:

Elküldve: 2006.11.04. 22:42
Szerző: Shinjitsu no Shi
Ööö... ez tulképpen. tényleg happy end volt, nem :D Mármint... az emberiség kapott egy második esélyt, mindenki megtisztult (és valószínűleg újjászületett), az egyéniség megmaradt és nem olvadt össze egyetlen masszába, az angyalok eltűntek (Evák dettó)... ennél pozitívabb befejezést ILYEN sorozatnak nagyon nehéz lett volna találni.

Elküldve: 2006.11.05. 11:47
Szerző: Hikari
Hát, kinek mi a happy end...
Egyedül maradni egy üres világban, ahol mindenki más meghalt, és a vértenger partján üldögélni egy félig őrült lánnyal (film vége), vagy résztvenni egy nagy közös csoportterápián, és a végére rájönni, hogy talán mégsem annyira szar ez a világ, és akkor mindenki gratulál (sorozat vége)...
:D

Elküldve: 2006.11.05. 12:40
Szerző: bandiras2
Hikari írta:Hát, kinek mi a happy end...
Egyedül maradni egy üres világban, ahol mindenki más meghalt, és a vértenger partján üldögélni egy félig őrült lánnyal (film vége), vagy résztvenni egy nagy közös csoportterápián, és a végére rájönni, hogy talán mégsem annyira szar ez a világ, és akkor mindenki gratulál (sorozat vége)...
:D
Mindenki visszatérhet testébe, ha meg van benne az akarat hogy éljen.
Nade minek...
A bolygó nagyjából rombadőlt, a fél csendes óceánt elfoglalja egy óriás, keletázsia megszűnt, az óceánok apadnak(ugyebár van egy lyuk a bolygóban), de ez nem oldja meg a problémát, mert elsivatagosodás várható az árvíz helyett, + földrengések a megváltozott tömegeloszlás miatt(a lyuk, + Lilith hatalmas teste). Bárki visszatérhet! Hurrááá. :roll: :cry: Mondjuk európa elég messze van az eseményektől, ott kisebb a pusztulás. Viszont a titkok megszűntek, az összeolvadásban, olektív tudat ugyebár.

Elküldve: 2006.11.05. 16:05
Szerző: Shinjitsu no Shi
bandiras2 írta:A bolygó nagyjából rombadőlt, a fél csendes óceánt elfoglalja egy óriás, keletázsia megszűnt, az óceánok apadnak(ugyebár van egy lyuk a bolygóban), de ez nem oldja meg a problémát, mert elsivatagosodás várható az árvíz helyett, + földrengések a megváltozott tömegeloszlás miatt(a lyuk, + Lilith hatalmas teste).
Én inkább egy esélyt látok, az emberiség újra talpra állhat. Nem hinném, hogy ennek ilyen következményei lennének, itt nagyon nem az óceánok apadásáról meg az elsivatagosodásról volt szó szvsz... minden megoldódhat, ha egy új, energikus, pozitív emberiség áll neki a problémák kijavításához - ez azért lehetséges, mert a "feltámadási folyamat" alatt végülis mindenki megtisztult. Így vagy úgy, de megoldódtak a konfliktusok, Gendo belátta, hogy hibázott és hogy valójában szereti Shinjit, csak félt tőle, Rei bizonyította, hogy ő több mint egy élettelen eszköz, stb. tehát a szereplők tiszta lappal indulhatnak, ha akarnak.
Erre (is) utalhat a cím: "Neon Genesis". És a sorozatnak EZ az eredeti lezárása, nem az utolsó két rész.
bandiras2 írta:Viszont a titkok megszűntek, az összeolvadásban, olektív tudat ugyebár.
Shinji végülis nem az összeolvadást válaszotta, hanem az egyéniségek megmaradását, nem? :weh: Lehet, hogy rosszul döntött (= Golan Trevize és a Galaxia), de hát istenem, a remény hal meg utoljára.
Hikari írta: résztvenni egy nagy közös csoportterápián, és a végére rájönni, hogy talán mégsem annyira szar ez a világ, és akkor mindenki gratulál (sorozat vége)...
Igen. Ezután az ember a végletekig tökéletessé válik és mindenki összeolvad egy isteni szinten. Vagyunk is, meg nem is. Örökkön-örökkön-örökkön-örökkön-örökkön-örökké. VAGY feltámad a remény, hogy tanulunk a hibáinkból és jobb világot teremtünk. Csak megközelítés kérdése.

Elküldve: 2006.11.05. 16:46
Szerző: Tsubasa
Hi all!Nekem meg van az összes EVA rész de sajna viv-be elég xar a minősége!Ha valaki tudna nekem avi-t vagy még jobb ha DVD-be az írjon az emilemre (balage@orosnet.hu) és ha van ilyen akkor lehetséges-e inkább postai úton küldenék neki dvd-t és kiírná mert a netem stak 5g-ás!Segítségeteket előre is köcce!

Elküldve: 2006.11.05. 17:52
Szerző: Hikari
Shinjitsu no Shi írta:Igen. Ezután az ember a végletekig tökéletessé válik és mindenki összeolvad egy isteni szinten. Vagyunk is, meg nem is. Örökkön-örökkön-örökkön-örökkön-örökkön-örökké. VAGY feltámad a remény, hogy tanulunk a hibáinkból és jobb világot teremtünk. Csak megközelítés kérdése.
Nah, bármennyire is nehéz a boldogság fogalmát definiálni, én azért a másik befejezést tartom a happy endnek, és az eoe-t a nem happy endnek.
A már más tészta, hogy melyik befejezésben van több jellemfejlődés, melyiknek értékesebb a mondanivalója, stb. De hogy az eoe vége nem happy, az szerintem egész biztos, és valószínűleg nem is akarták, hogy az legyen. Különben nem csinálták volna meg a filmet.

Elküldve: 2006.11.05. 18:01
Szerző: Sephiroth
Shinjitsu no Shi írta: Erre (is) utalhat a cím: "Neon Genesis". És a sorozatnak EZ az eredeti lezárása, nem az utolsó két rész.
Chigau yo! Véleményem szerint, de sztem ezzel nem én leszek az első, aki előáll, a két befejezés kiegészíti egymást. A film bemutatja, mi történt a való világban, a sorozat utsó 2 része pedig, hogy mi történt a szereplők (főleg Shinji) fejében. Az utsó 2 rész akkor játszódhat, amikor Shinji már beolvadt az életfába evástól, kb addig, amíg befejzi a Rei-vel (Lilith) való beszélgetést.
Nem mondom, hogy ez a magyarázat hibátlan, de én személy szerint nem szeretem, ha választás elé állítanak, melyik befejezést is szeretném. Már csak azért is, mert filozófiai mondanivaló alapján a sorozat, kép-hang és érzelmi hatás tekintetében a filmet tartom jobbnak, bár ez az összehasonlítás már alapból unfair.