Ideje egy kis nekromanciát gyakorolni! A mondandóm ugyan általánosabb, de mindenképp ennek a sorozatnak a kapcsán jött elő, és általános "Mahou shoujo animék" témát nem találtam, és máshova se nagyon sikerült beilleszteni, ami a bögyömben van.
Azt gondolom nem kell itt senkinek bemutatni, mekkora fanja vagyok a Madoka Magica világának. Talán az sem újdonság, hogy régi adósságomnak tekintettem a műfaj gyökereivel és klasszikusaival kapcsolatos ismereteimben tátongó dimenzionális szakadék legalább részleges befoltozását. Mert hát mi az, hogy dekonstrukció? Nagy kedvencem kapcsán folyton ezzel a szóval hozakodtak elő, akik nekiálltak elemezni. Mások közben bőszen tagadták, mondván, a hagyományosabb mágikus lányok élete sem csak játék és mese. Ekkora zajban aztán főleg szerettem volna ellenőrizni, na meg átélni a hangulati különbségeket.
Csakhogy ez nem ment zökkenőmentesen. Zsenge koromban a
Sailor Moon tökéletesen elkerült, így amikor az utóbbi években készült egy reboot belőle, elérkezettnek láttam az időt, hogy a
Crystallal magamra szedjek egy kis "klasszikus kultúrát". Nem jutottam vele messzire. Rossz jel, amikor egy sorozatban magát a főszereplőt találom idegesítőnek, elég hamar félbe is hagytam a nézését. Egyszerűen nem bírtam elviselni.
Aztán kiadtak egy új
PreCure sorozat. Mindenkitől elnézést kérek, ha a kronológia nem stimmelne, kicsit összemosódnak a dolgok. Elő is vettem a PC! sorozatok listáját, és fogalmam sincs, melyik lehetett az inkriminált mű. Ezzel még nagyobb lukra futottam, mint a SM!Crystal-lal. Plot semmi, a harcok értelmetlenül repetitívek, az ellenfelek sose tanulnak a főellenség a gonoszság kedvéért gonosz, motiváció, ugyan mi az? Gyakorlatilag minden értelem hiányzott, fejvesztve menekültem.
Érdekes kitérőkre szántam el magam. Ha magát a kórokozót nem veszi be a szervezetem, megpróbálhatom a vakcinát. Legyen paródia, hátha meglesz annak is a maga tanulsága!
Binan Koukou Chikyuu Bouei-bu LOVE! - egy sorozat mágikus fiúkkal, hosszas átalakulással, röhejes bekiabálásokkal (avagy kitől tanult Mami-san
). Minden egy helyen, ami megérdemelte, hogy egy görbe tükörben túltolják, egész szórakoztató formában. Paródiának kifejezetten emészthető volt, az előzőekkel szemben ezt végig is néztem.
Mahou Shoujo Nante Mouiidesukara - újabb paródia, ami a Madoka nélkül talán nem is működött volna. Alapkoncepciója, hogy a mágikus állat egy kis szemét, és szenvednie kell. Pár perces részek, értelmetlen helyzet (a mágikus lányokra semmi szükség, az állatoknak is nyugdíjba kellett volna vonulni, de úgy látszik, nem tudnak mit kezdeni magukkal, ezért random odaszegődnek lányokhoz és kaja-szállásért haszontalan mágikus erőket adnak nekik), némi humor, ez is lecsúszott egészben.
Eddig rosszul áll a műfaj szénája, nem igaz? Csak az ment át, ami vagy "dekonstrukció" (pokolba már ezzel a szóval, nem lehet igaz! - dühöngtem) vagy paródia, az "igazi" darabok mind kihullottak. Hogy lehet ez? Mindenesetre a lelkesedésem fogyott.
Idén aztán bepróbálkoztam egy újabb darabbal, a
Smile!Precure "személyében". Eleve azzal az ajánlással érkezett, hogy a karakterek jók, a gonosz jobbkezét érdemes figyelni, de plotra ne nagyon számítsak. Sajnos a sorozat nem érte meg, hogy az állítás első felét maradandóan bizonyítani tudja. Mondjuk, ők legalább jobbára nem voltak idegesítően együgyűek. A harcjelenetek fontosak, kaptam még az instrukciót. A harcjelenetek idegesítőek és repetitívek, állapítottam meg én. Újabb sorozat jutott arra, hogy jegeljem. Lehet, hogy lenne a karakterekből valami, de nem nagyon tudom rávenni magam, hogy ehhez még 40 részt végigszenvedjek. Jokert, a gonosz jobbkezét sajnos kb. egy percig láttam ez alatt.
És már megint azok a fránya motivációk. "Rossz véget adunk a világnak." Persze. Hogyne. Ezt most így higgyem is el. Röhögünk, hogy milyen gonoszak vagyunk, és még milyen gonosz lesz a főnök, ha végre feltámasztjuk. Akkor már ezerszer inkább a félremagyarázott entrópia. Vagy akár a valóságshow a Binanból
A rohadt életbe, legyen már hihető ellenség, vagy ne legyen egyáltalán, csak legyen a világ szemét! Kiszálltam a költészet élvezetét szolgáló székből, ezért jó, ha az ember saját magát szíjazza bele, így aztán eléri a csatokat...
Itt kezdtem úgy érezni, hogy a
Binan egyáltalán nem is paródia.
Ezek után érkezünk el a jelenleg utolsó próbálkozásomhoz, a
Nanoha első sorozatához.
Lehet megtenni a téteket.
A lényeg: kifejezetten tetszett. Ez volt a legjobb próbálkozás a hosszas keresgélésem során. Kevés a fodor és a masni, nem megy el minden rész két perce ugyanarra az átalakulási jelenetre, sőt, nem is ugyanazt a sablont követik a részek, hanem van sztori és halad! Az első részen pedig nagyon jól szórakoztam, annyira kísértetiesen így kezdődött a Madoka is
Furcsa álom harcoló-földbe döngölt ismeretlennel, ébredés, reggel egy szerető családdal, út az iskolába két baráttal, sebesült állatka telepatikus segélykérése
A titokzatos ellenlábas, Fate-chan kifejezetten szimpatikus, főleg Nanohának, aki Madokához hasonló kedvesség-gombóc, de ő sem hülye.
Majd érdekel, hogy a folytatásban befogadja-e valaki azt a szegény összevert gyíkocskát meg a házi farkasát. Nagyon ráférne, kábé mint Homurára.
Ami a főszereplőkkel problémám volt, az egy kis belső kiigazítással még átmehet: előszedem a kis mentális maszatolómat és lekenem fehérrel az "életkor" rovatba írt 9-es számot, és valami nagyobbat írok a helyébe. Madokáéknál még hihető volt, hogy mennyit képesek gondolkodni és szenvedni egyes helyzeteken. Még a "fejjel a falnak" típusú Sayaka is elfilozofál azon, hogy mennyien vannak, akiknek nagyobb szükségük lenne arra a kívánságra, mint nekik, akiknek felajánlották. De náluk 14-es szám áll ebben a rovatban és visszagondolva 14 évesen az embernek már megvan minden képessége az ilyen gondolkodáshoz, legfeljebb egy kis tapasztalatra (=információra) van szüksége. (Azt most hagyjuk, hogy hány olyat látok a való életben, aki soha nem jut el erre a szintre, de még annyi gondolkodásra sem képes, amennyire szerintem egy jobb csimpánz vagy varjú simán
) De mikor Nanoha 9 éves osztálytársai komplett pszichológiai elemzéseket vágtak le a sorozat közepe fele, ott azért kitört rajtam a heveny kognitív disszonancia
Ettől eltekintve viszont kellemesen koherens, kellően badass, fölös csicsáktól jobbára mentes történetet kaptam. Elég érdekes a háttérvilága is ahhoz, hogy lekössön és ne kezdjem rögtön keresni benne a hibákat. A görény kissrác régész, van Téridő-felügyeleti hivatal, a mágia a technológia oldalága, a varázsbotok gyakorlatilag gépek MI-vel, a TIFH mágusok pedig afféle rendfenntartók arra az esetre, ha valaki visszaélne ezekkel. Bár a főellenség nem okoz nagy meglepetést (de még mindig jobb indítéka van bajt keverni, mint hogy röhögjön egy nagyot és gonoszat), a megtévedt báránykák bőven kárpótolnak ezért. Pontozni nem szoktam, de az jelent valamit, hogy már töltöm a folytatást.
Ja, és szórakoztat a mém, hogy Nanoha mindenkinek a barátja szeretne lenni, de erre csak egy módszert ismer: szanaszét
master sparkozza a szerencsétlen jelöltet
Már csak azt nem tudom, hogy a ruhák díszességével fordítottan arányos-e a sorozatok elviselhetősége a számomra. Madoka ruhácskája kivételével persze, mert az a habos mágikuslány-öltözék platóni ideája. Passz. Vagy talán az imponál nekem, hogy kicsit itt is lecibálják a mágiát a misztikus piedesztálról, mint a Full Metal Alchemist-ben? Passz/2.
Opsz, még egy kérdés a végére: Tudja valaki, hogy MIÉRT lyrical?
Ja, még egy kérdés a vége után: Cardcaptor Sakurát vajon hogy viselném?