36. nap - Melyik anime lett szerinted az eredeti műhöz képest a legjobb, illetve a legrosszabb adaptáció?
Legjobb:
Inu Yasha, amit Takahashi Rumiko azonos című mangájából adaptáltak. Jó példája annak, amikor épp elég dolgot hagynak meg a source materialból ahhoz, hogy ne vigye el a készítőket a népharag, ugyanakkor épp annyi dolgot változtatnak meg benne, vagy épp annyira dúsítják fel új dolgokkal, hogy aki csak a mangát olvasta, annak is legyen kedve animében "újranézni" a történetet. A szereplők és a történet maradt, de pl. némileg "bátor" húzás volt tőlük, hogy a manga eléggé darkos/horroros (már shounen mércével mérve) látványvilágát az animében némileg "shinybbra" változtatták. Persze ugyanúgy megvannak az olyan klasszikus helyszínek, mint a teliholdas erdő, vagy a sötét japán templom, amiket a mangából is ismertünk, de valahogy mégis olyan "mesésebb" lett egy fokkal minden, kevésbé brutális, naturalisztikus. Ami azért nem jelentett
akkora ugrást az eredetihez képest, tekintve, hogy Rumiko annak is az "egy feudális tündérmese" alcímet adta. Ezt a látványvilágot ráadásul (megint csak shounen kategóriában) pazar animációval tárták elénk, nem is nagyon emlékszem a sorozatból "quality fejes" screenshotokra, vagy bénán/lustán meganimált harcokra, amikből pl. komplett "screenshotgyűjteményt" össze lehet szedni, ha az ember mondjuk a Pierrot shounenei közül válogat.
Ja igen, még nem mondtam, de az Inu Yasha esetében a profi adaptáció a Sunrise-os fiúk/lányok érdeme, akiknek ugyan szintén volt azóta pár látványos "mellélövésük" anime projectek terén, de azért mondhatjuk, hogy még így is inkább pozitív, mint negatív érzésekkel gondolok rájuk, többek között pont az IY miatt. A zenék szintén fantasztikusak, az egy dolog, hogy az Avex Trax csapatainak zenéiből válogattak Sunrise-ék OP/ED-eket, de a tényleges, sorozat közben felcsendülő háttérzenéket is Wada Kaoru komponálta, akinek ekkor lettem örök rajongója, de később a D.Gray-man animében sem okozott csalódást. Illetve néha még az is előfordult, hogy plusz dalokat írtak 1-1 jelenethez, ami ugyan nem lett volna egyáltalán kötelező, de ők ennyire jófejek. A legemlékezetesebb ilyen talán
hangzik el és bizony nagyban hozzátesz az amúgy is érzelmes jelenethez. Ja igen, itt szeretném megjegyezni, hogy amennyire anno utánanéztem, többnyire régi, tradicionális japán hangszerekkel adták elő az IY zenéit, ami még külön passzolt az amúgy is középkori settingbe.
Aztán ott volt a történet, ami a shounen adaptációk legnagyobb rákfenéje szokott lenni. Mindannyian emlékszünk a "filler rémekre", vagy amikor baromi fontos manga infókat hagynak ki az animéből, afféle "biztos nem lesz ez még később fontos" hanyag hozzáállás miatt. Nos, az IY-ben ilyen sem nagyon volt, pontosan követték a mangát, a fillereket nem ad hoc módon, hanem 1-1 nagyobb manga story arc közé illesztették be, vagy ha éppen a mangában is "filleresebb" volt a történet, akkor azzal vegyítették a saját sztorijaikat. Így nem csak többségükben teljesen vállalható, de 1-1 kifejezetten jól megírt filler epizódot, sőt arcot is láthattunk. Utóbbira jó példa a kb. 3-4 epizódon át tartó "macskák támadása" arc, ahol azzal az egyszerű gondolattal játszottak el, hogy ha már canonban ekkora "kultusz" övezi a kutyákat (ugye IY apja, mint "nagy kutyadémon", az ő agyarából kovácsolt kardok, stb-stb.), akkor miért ne lehetett volna ugyanez legalább részben macska fronton is?
Nosza, összeültek, kitaláltak egy régi háborút, amiben IY-ék apja harcolt a macskadémonok ellen, valamint nekik is írtak egy "nagy hadvezért", aki némileg IY apjának "ellentétpárja" lett volna. Az eredmény egy egész ötletes, látványos, harcokkal teli arc lett, ahová a legtöbb karaktert sikerült jól beleírni, kb. mindegyiküknek jutott 1-1 macsek ellenfél, szal volt benne IY, Sessh, ha jól emlékszem, Kouga is. Szóló epizódokból pedig ami eléggé "beütött", az talán az egyik legutolsó filler, a Kohakus - Sangós volt, ahol Kohakunak ugyan meglett volna az esélye, hogy újra csatlakozzon Sangóhoz (mivel ekkorra már visszanyerte tudata fölött az irányítást, amit korábban Naraku kavart meg neki), de mivel tudta, hogy akkor N egyből rájönne arra, hogy újra "magánál van" (és borulna a terve, hogy álcáját kihasználva végezhessen vele), ezért sírva és erőnek erejével szándékosan úgy intézi, hogy nővérével elkerüljék egymást, miközben kb. szó szerint csak egy fatörzs két oldala választja el őket. Ez érzelmileg eléggé nézőt és karaktereket próbáló filler volt, meglepődtem, hogy filler rész létére ennyire jól megírták. Külön bónusz a sorozat vége, ahol semmi anime original baromságot nem szőttek bele (igen, rád nézek, Shingeki no Kyojin anime...-____-), egyszerűen csak egy mangában is elég érdekes harcot választottak átmeneti lezárásul, valamint még pluszba "reklám gyanánt" behoztak pár olyan szereplőt, akik ugyan rendesen már csak a mangában bontakoztak ki, de jól jelezték, hogy még nincs vége a történetnek. Az igazi nagy bravúrt azonban a Kanketsuhenben csinálták meg, hiszen nem csak pontosan onnan és olyan hangulatban/minőségben folytatták az egészet, ahogyan anno az első sorozat végén abbahagyták, de még a közel lehetetlent is teljesítették:
20 kötet mangát gyúrtak bele 26 részbe és nem cseszték el! (Ilyet tán azóta sem láttam....) Gyakorlatilag végigmentek a mangán onnantól, ahol legutóbb abbahagyták, egészen a végéig, majd kimazsolázták azokat a részeket, amik "manga fillerek", vagy nem tesznek hozzá semmi később előjövő dolgot a történethez és a "maradékból" csinálták meg a Kanketsuhent. Én optimista ember vagyok, de még így is arra fogadtam, hogy ebbe bele fognak bukni, szóval alig akartam elhinni, amikor sikerrel jöttek ki a dologból.
Tényleg le a kalappal előttük... Már az sem volt semmi, hogy évek teltek el a két sorozat között és a Sunrise emberei nem csak üres ígéretnek, vagy reklámfogásnak fogták fel azt, hogy "egyszer majd folytatjuk!", hanem tényleg komolyan is gondolták, azonban a megvalósítás színvonaláért és az átgondolt adaptálásért még külön plusz pontokat adnék nekik.
Végezetül pedig itt vannak a karakterek, akik minden Rumiko sztori legfontosabb elemei. Szerencsére mindenki "önmaga maradt", nem nagyon van a nézőnek olyan élménye, hogy "Ez meg ki a franc?", vagy "Jézusom, mit műveltek az animében XY-al???" Egyetlen furcsa kivétel Kikyou, akire mintha pikkelt volna a rendező, vagy én nem tudom... XDDD Oké, nem arról van szó, hogy őt teljesen átírták volna jellemileg, viszont nem tudtam nem észrevenni, hogy a mangás "bonyolult lelkű, de azért megérthető" karaktert erősen eltolták a "crazy, psycho, zombie bitch" irányba.
Mintha az animéseknek valahogy úgy jött volna, hogy Kikyou karakterének "esszenciája" a halálvágy, az emózás és a sokszor következetlen viselkedés. Talán az egyik "legjobb" jelenet az volt, amikor egy mangából vett sima beszélgetést az animében úgy "dobtak fel", hogy Kikyou a végén elkezdte
késsel fenyegetni Inu Yashát. Oké, mi van? Egyrészt röhejes az egész, még ha bele is vágta volna, IY simán kihúzza, a seb meg másnapra regenerálódik, ne vicceljünk már! XD Másrészt nem is értettem, hogy ez miért kellett, azon kívül, hogy a sok casual IY fangirlnek ettől megint habozhatott a szája, hogy "OMG, KIKYOU, YOU BITCH, JUST DIE ALREADY!!!4444" (Uhh, ne tudjátok meg, ezt fórumokon mennyit kellett hallgatnom anno... ^^"""") Ugyanakkor néha meg mintha próbálták volna emberibbé tenni, pl. direkt írtak egy olyan filler részt, ahol Kagomével együtt valami barlangi démon csapdájában rekedtek és az egész epizód csak arról szólt, hogy "az exbarátnő, meg a jelenlegi lassan azért rájönnek, hogy mit szeretett/szeret a pasijuk a másikban" (XDDD), vagy ott volt az általam fentebb említett dalbetét,
Szerintem viszont jobb lett volna, ha eleve nem kezdik el így un-canon módon de-humanizálni és akkor később nem lett volna szükség fillerekkel, meg egyéb ilyen betoldásokkal "vissza-humanizálniuk". XD Persze mondom, ez sem volt egy világkatasztrófa, illetve mintha a történet előrehaladtával kezdték volna a készítők is megérteni, hogy Rumiko mit akart ezzel a karakterrel (mert ahogy haladtunk előre, mintha úgy csökkent volna ez a rendezői "Kikyou-bashing"), csak mivel minden más szereplő karakterizációja annyira telitalálat volt, nem tudtam nem megemlíteni, hogy nála azért párszor elvetették a sulykot. ^^"
Legrosszabb: Ez pedig a
Bakemonogatari, ami Nisio Isin azonos című light noveljéből készült. Persze most mondhatnátok, hogy "Hé, voltak ennél sokkal gagyibb adaptációk is, Rosario to Vampire manga -> anime, hogy csak egyet mondjunk!", nos, valóban, de egyrészt ez az egész játék egy erősen szubjektív lista és az a helyzet, hogy ha voltak is az animetörténelemben nagyobb adaptációs baklövések, nekem akkor is a mai napig ez fáj a legjobban, másrészt meg azért a legrosszabb adaptációról is elmondható, hogy legalább ha az ember nem ismeri a source materialt, akkor talán még fogyasztható is, Shafték viszont szinte elérték nálam a negatív lehetetlent, vagyis
szinte már azelőtt is közel nézhetetlenné sikerült tenniük számomra ezt az animét, hogy egy sort is olvastam volna a light noveljéből. (Megjegyzem, ez azóta is majd' minden Shaft cuccra igaz, egyszerűen falra mászom az egész rendezési stílusuktól és pl. a Nisekoi esetében egy pár perces YouTube videó elég volt, hogy meggyőződjek arról, hogy ha valaha is elkezdem, akkor csakis az eredeti manga formátumban. Csak a Bakét még végig is szenvedtem, illetve ott találkoztam először Shafték öhm...
sajátos stílusával és ugye tudjuk, hogy "az első pofon a legnagyobb"... XD)
Kezdésnek annyit mondanék, hogy nekem ez az egész koncepció bejövős volt, mint ötlet, tetszett, hogy minden lányt "megszáll" valami és azt kell belőlük "kiűzni", ráadásul ezt a valamit mindig összekötötték a lányok lelki problémájával. Annak sem voltam ellene, hogy 1-1 sztori úgy épül fel, hogy 90% duma, 10% akció, mert volt annyira érdekes a cucc hangulata és szereplői, hogy itt ne valami démonos-verekedős-ördögűzős izét várjak. XD (Meg azért látszott itt, hogy sima hárem lesz ez, csak "elszálltabb" alapkoncepcióval, valamint a "Twilight for boys" gúny-titulus a haterek részéről is arra engedett következtetni, hogy ez a cucc bizony nem a látványos akcióval akarja majd magát eladatni. XD) Aztán jöttek a gondok...
Kezdődött a dolog a Shaftos látványvilággal, amire sokan mondták, hogy "annyira szép, hogy az animéből vett screenshotokat használom a gépemen háttérkép gyanánt!" Nos, ebben egyet is értünk, amíg csak áll az a kép, a legtöbbször gyönyörű. A probléma akkor kezdődik, amikor mozogni kezd, de az a gond, hogy legtöbbször nem a karakter, hanem tényleg a képek. Shafték képesek egy sima beszélgetést is úgy "felvenni", hogy a kamera másodpercenként váltson nézőpontot közben, ezt kombinálják vörös-fekete villogó képkockákkal (NOT MY EYES! T____T), illetve olyan ábrákkal/szövegekkel, amit pl. tévében nézve esélyed nem lenne elolvasnod, mert egy másodpercre villannak csak fel. Persze kérdezhetné bárki, hogy akkor meg mi értelme egyáltalán belerakni őket? Hát mert ez a Shaft-módi, ők ilyen "edgy stúdió", érteeeed... :P XD Ez a stílus az, ami a leginkább megmérgezi az összes animéjüket és számomra nézhetetlenné teszi őket, mert álművészkedni egy dolog, de jó lenne, ha ezt legalább valami olyan formában tennék, hogy a néző ne kapjon fejfájást, vagy epilepsziás rohamot a "művüktől". Illetve azt a mai napig nem értem, hogy ha már ez a fixa ideájuk, miért rendszeresen tök átlag slice of life darabokat kívánnak adaptálni? Azokkal kevesebb a meló? Lásd amikor megcsinálták a Madokát, ott működött az a dolog, hogy nem rángatták annyira állandóan a kamerát és az igazi weirdness legtöbbször csak akkor kezdődött, amikor a boszorkányok világában jártak a szereplők. Ott ugyanis volt
értelme a WTF képi megoldásoknak. (Sőt, néhány kifejezetten
tetszett is, pl. Charlotte "tortaféreg/sajtkukac" dizájnja a harmadik részből, akit nem is tudnék máshogy elképzelni. XDDD) Ugyanez egy Bakénél, vagy Nisekoinál érthetetlen, görcsös rendezői vergődésként jön le, kb. annyi értelme van ilyen cuccokba "edgy/deep" imitációt rakni, mintha a KyoAni is megpróbálta volna mondjuk a K-ON-t Lain-nek eladni, vagy ilyesmi... XD
Na, de a látvány lehetne mellékes ebben az esetben, hiszen a Bake veleje a párbeszédek, a sok Nisio-fanboy is ezek miatt tartja zseninek, meg bestseller-írónak a fazont. XD Nos, duma az van rogyásig, ezt tehát valóban adaptálta a Shaft, csak rosszul.
Ahogy az IY Kanketsuhennél fentebb írtam, hogy valszeg úgy készülhetett, hogy kigyomlálták a manga Rumiko által is fillernek szánt részeit és a maradék érdemi tartalomból csinálták az animét, úgy a Bakénél is hasonlót éreztem, csak inverzben. Mintha fogták volna a párbeszédeket, kiszedtek volna mindent, ami
valóban fontos/szórakoztató (animés/mangás utalások, vicces beszólások, olyan mondatok, amik mélyebb betekintést engednek 1-1 kari lelkivilágába, stb.), ellenben meghagytak volna minden olyan dumát, ami teljesen lényegtelen és szinte még a light novelben is csak "helykitöltő elemként" (vagy legalábbis gyengébb poénként) funkcionál, sőt, még ezeket el is túlozták volna. Talán a legdurvább ilyen a Mayoi arc eleje, ahol a játszótéri beszélgetés során egy fél epizód (de tán egy egész is, csak nekem összefolynak a rossz élmények... XD), megy el arra, hogy a szereplők arról beszélnek, hogy
hogyan írják egymás nevét helyesen. URAM_ISTEN! Ez tényleg
ennyire fontos??? Nem veszi el a játékidőt mondjuk nem is tudom...olyan "apróságok" elől, mint Hitagi cinikussága? (Amit meg lazán kihagytak az első két részből, vagy legalábbis "lightosítottak".) Mert szerintem igen. Vagy ott volt a csillagos-randis részt megelőző autókázás, aminél egészen addig nem értettem, Nisio miért a "Hanekawa arc"-ba rakta, ameddig meg nem néztem, hogy a light novelben miről beszélgetnek a kocsiban. Jaaa, hogy szinte 90%-ban Hanekawáról, róla derülnek ki infók, illetve az, hogy a két karakter miket gondol róla? De jó lett volna, ha mondjuk a random baromkodások közül - amik ugyanitt az animében elvették a teljes időt - legalább csak párat kivág a Shaft és helyette legalább 1-2 mondatot berak a Hanekawás párbeszédből... Persze biztos túl sokat kérek, meg egyébként is volt egy olyan érzésem, hogy a Shaftnál valaki erősen Senjougahara-fanboy volt, mert sokszor mintha egészségtelenül ennek a csajnak a javára tolódott volna el mindig a cselekmény, vagy a beszélgetések.
Nem szeretném ezt tovább ragozni, a lényeg, hogy ugyan nem mondom, hogy a Bake eredeti LN-je valami "legjobb könyv, amit valaha írtak!" lenne, de a "feladatát" (lightos, szórakoztató, humoros olvasmány) szvsz ellátta. A Shaft meg jól szétbarmolta az egészet a sajátos pozőrködésével, vagy nem is tudom, minek hívjam azt, amit lassan minden egyes animéjüknél megcsinálnak, ráadásul mintha egyre durvábban tennék minden egyes adaptációnál.