45 + 31 napos anime kihívás!

Általánosságban az animékhez kapcsolódó témák.
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

43. nap - Egy-két-három nap alatt végigmaratonozott anime

Egy naposra konkrétan nem emlékszem és igazából pár darab kivételével az se maradt meg, hogy mi az, amit 2-3 nap alatt pörgettem végig.
Azért van egy anime, amire konkrétan emlékszem, hogy beleillik a képbe. A fősuli második félévében volt, már közeledett a vizsgaidőszak, olyan május körül lehetett, ha jól idézem vissza. Csütörtök éjjel találtam rá a Shikire, amivel korábban is szemeztem, csak valami mindig közbejött. Mivel lusta voltam letölteni, AA online videó nézegetős megoldására esett a választásom. Csütörtökön két részt néztem meg, de talán áthajlott péntekre a második. A 0. órám miatt olyan 6 körül kellett volna felkelnem, de amikor megszólalt az ébresztőóra, azt hittem nekivágom a telefonom a falnak. Úgy döntöttem, később megyek be. Aztán szépen végiggondoltam, hogy milyen óráim lesznek pénteken és mivel csak egyen volt jelenléti ív, ezért győzött az anime maraton. A hátralévő 20 epizódot még pénteken letoltam, mert egyszerűen annyira vártam a következő részt, hogy képtelen voltam tovább tartalékolni. Pedig terveztem, hogy 3-4 részt meghagyok szombatra, viszont ez nem jött össze. :D
Úgy rémlik, hogy a Sengoku Basara első évadát, valamint a Madokát is két nap alatt néztem meg.
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Junchi »

43. nap - Egy-két-három nap alatt végigmaratonozott anime

Sosem voltam az a nagy maratonozós fajta (inkább a "jól beosztom"-ot preferálom), de arra azért emlékszem, hogy a Gankutsuout a legelső vaccs alkalmával igencsak gyorsan elfogyasztottam.
Avatar
Dodgers
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 553
Csatlakozott: 2011.03.07. 09:00
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Dodgers »

42. nap - Kedvenc anime arc-od/íved/saga-d... értitek.

Egy kicsit valóban shounen-szagú a kérdés hiszen ez a fajta sztori felosztás inkább arra jellemző, éppen ezért fogom a szokásos limit áthágáson felül két részre osztani a válaszadást, és először a shouenek, majd az egyéb stuffok arcjai közül fogok majd két-két címet megnevezni, egy harmadikat félig-meddig hozzátoldva.

A shouneneket illetően az egyik választásom az Ennies Lobbie arc lenne a One Piece-ből, a másik pedig a Stardust Crusaders - Egypt Arc lenne a Jojo's Bizarre Adventure-ből. Az előbbi kapcsán ugyan csak a Thriller Bark végéig láttam még az OP-t, de magát a sorozatot a "szabvány" shounenek modern éllovasának tartom (és egyben amolyan örököseként annak, amit a Dragon Ball anno képviselt), az Ennies Lobbie arc pedig az eddig látottak alapján talán a sorozat csúcspontja nem csak a sztori alakulását illetően (ez az a pont, ahol Luffy-ék státusza hatalmasat ugrik a kalózok között), de kvázi mindannak amit az OP képvisel, amihez hozzátartozik az is, hogy a shounenek kapcsán egyébként rendszerint necces NAKAMA téma itt tényleg jól vette ki magát, mégha azt már tényleg mindenki egyéne válogatja, hogy ez a csipet csapat hajójára (!) kiterjesztve hogyan veszi ki magát. Ami pedig az utóbbit illeti, arra már utaltam ebben a napi válaszban, hogy a Jojo második és harmadik arc-ja volt az, ami hatalmasat emelt a franchise színvonalán, én mégis a harmadik arc második felénél, az Egypt Arc-nál maradok mint kedvenc: ugyan bizonyos szempontból a Part 2 "bizarabb" volt (hogyisne lehetett volna az, amikor egy arc-on belül voltak azték vámpírok, nácik, és dubstep), viszont a Part 3, annak is az egyiptomi fele volt az, ami összességét nézve a legjobb formában prezentálja a franchise-t. A franchise-ra jellemző túldramatizálás itt már sokkal jobban veszi ki magát, Part 3 Stand koncepciója ebben az arcban éri el még jobban azt a pontot, ahol tényleg a legbizarabb/humorosabb/ezek egyvelege szituációk fordulnak elő szinte minden alkalommal, és hiába érződik még így is hogy egy több mint 25 éves sztori adaptációjáról van szó, az idő vasfoga mégsem fog rajta annyira, mint teszem azt a Hokuto no Ken-en.

(Ami az extrát illeti, az a Hunter x Hunter Chimera Ant arcja lenne: a HxH leginkább megosztó arcja, ami legalább annyira tartalmas, mint amennyire falba verésre késztető az, ahogy a Madhouse egy kicsit se vette számításba azt, hogy az anime médiumon keresztül nem feltétlenül veszi ki magát a sok-sok monológ és narráció amikor szavak nélkül is ki lehetett volna fejezni nem egy dolgot. Szóval aki hozzám hasonlóan hétről-hétre nézte a HxH leghosszabb arc-ját, annak ezúton is küldöm a bajtársias ötöst.)


Ami pedig a nem-shounen arc-okat illető, azokból egyrészt a -monogatari franchise Nekomonogatari Shiro-ja (egyike annak a két, nagyjából három arc-alomnak, amikor a franchise *tényleg* az én utcámban találta magát és nem csak mint egy jobb pillanataiban viszonylag érdekes, rosszabban egy istencsapása jelenség lenne, plusz itt jött be a legjobban a "legyen most egy másabb -monogatari" húzása az SS sorozatnak, pláne úgy, hogy az elcseszett Hana-val ellentétben itt volt ok jobban kihegyezni a coming-of-age jellegű sztori stílust, és a tanulsága is sokkal jobban hozza ki a franchise pozitív erényeit, mint bármelyik fogkefélős marhaság), másrészt pedig a Great Teacher Onizuka Tomoko arc-ja lenne (egyrészt itt jön ki egyrészt az egyik legjobban, hogy Onizuka nem az a tapló akinek látszik, másrészt kvázi ez az egyetlen olyan arc a sorozatban, ahol Aizawa a legkevésbé jön le olyan mértékben ordas nagy népművészeti agyagedényként, mint amilyennek amúgy igen).

(Az itteni extra pedig a Berserk Golden Arc-ja lenne, annyi megjegyzéssel, hogy mivel csak a régi TV sorozatot láttam, így nincs semmiféle viszonyítási alapom arra vonatkozóan, hogy a többi arc milyenre sikerült ahhoz képest, szóval nem lenne feltétlenül fair látatlanban a többi fölé emelni)

43. nap - Egy-két-három nap alatt végigmaratonozott anime

Erre nagyon könnyű lenne rávágni vagy egy rövid epizódokból álló sorozatot, vagy egy négy-hat részes OVA-t válasznak, ezért inkább maradok annál az idézőjeles bizonyítvány magyarázásnál, hogy én szinte csak akkor tudok ilyen rövid idő alatt végigszaladni egy animén, ha a 12-13 részes és túlnyomórészt vígjáték/SoL vagy éppen annak a keveréke. Nálam az ilyesféle sorozatok azok amik általában nagyon könnyen szaladnak le, míg a sztoriközpontúbb címeket inkább csak 2-3, talán 4 részes "pakkokban" szoktam nézni, hiszen azoknál ugye általában nem a marhaságon/lazuláson van a lényeg a sztorin belül, és ennek megfelelően -nekem legalábbis- nem adják annyira magukat a daráláshoz. Plusz ahogy Titkos is utalt rá részben, bizony vannak olyan címek ahol a darálás pont hogy nem célszerű a hatás fokozása érdekében, szóval van amikor már csak emiatt se vagyok a darálás híve.

Ennek megfelelően az említett vígjáték/SoL "biztonságos zónából" hoznék fel egy tisztán vígjáték példát, ami a Galaxy Angel első, 24 részes sorozata lenne (ami voltaképpen 12, mert az egyes részek 12-13 percnél nem tartottak tovább), ami egy 2001-ben franchise volt, és pontosan azt a fajta full-nonszensz (és full-szubjektív) humort képviselte, ami elé tényleg csak le kellett huppanni a nap végén és beszívni a látottakat-hallottakat. De nyugodtan felhozhatnám a Non Non Biyori első évadát is, amibe annak idején a tizedik rész környékén kapcsolódtam be, és kis túlzással seperc alatt értem utol a sugárzásra kerülő új részt. Ez mondjuk persze nem számít éppen végigmaratonozásnak, de ahhoz mérten hogy majdnem az évad végén kapcsolódtam be, ahhoz képest gyorsan utolértem a sorozat akkori pontját.

(de anti-példaként felhozhatnám akár az Aria franchise-t is, ami hiába lenne egy irdatlanul nyugodt SoL kreálmány, ha egyszer pont emiatt adja inkább magát az alkalmankénti egy-két részhez, ami nem is lenne gond, ha nem csiripelnék azt a madarak, hogy a harmadik évad [the Origination] az alfa és az omega a témát illetően, nekem meg van még bő 8 rész hátra a második évadból [the Natural], ami miatt egy bizonyos csiripelő madár lehet lassan páros lábbal repít a levegőbe)
Kép Kép
Avatar
paTKany
A 8. Aasu
A 8. Aasu
Hozzászólások: 803
Csatlakozott: 2003.07.16. 18:19
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Aasu residence

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: paTKany »

37. nap - Egy anime, amiről azt hitted nem fog tetszeni, aztán mégis

Last Exile: Gin`yoku no Fam - anno az Ao no Rokugo nagyon nem tetszett nekem úgyhogy a Last Exile két inkarnációjából se kértem amikor futottak. De aztán a Ginyoku no Fam-ot csak megnéztem, ha már két cute girl a főszereplő, hátha csinálnak nekem cute things-t. A cute things helyett ugyan kaptam két daredevil műrepülő pilótát, de végülis bejött a sorozat, mert pár nap alatt végignéztem.
Kép
wwhite
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 115
Csatlakozott: 2013.01.03. 22:02
Nem: Férfi

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: wwhite »

43. nap - Egy-két-három nap alatt végigmaratonozott anime

Kifejezetten nem vagyok bingelős alkat, egymás után 4-5 részt is csak akkor nézek, ha már a sorozat az utolsó részeknél jár és nagyon izgalmas, mi lesz a vége - ennek ellenére az FMA: B esetében egy nap alatt 13-14 rész is elfogyott karácsony idején.
Avatar
iskariotes
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1173
Csatlakozott: 2007.04.11. 10:37
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Springfild, Evergreen Terrace 742

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: iskariotes »

39. nap - Nem kedvelt karakter, akit szeretsz

Egyrészt én sokszor gondolom azt, hogy akit én szeretek azt mindenki szereti, hiszen ha nem lenne szerethető akkor én sem szeretném. (Jó tudom ez egy kicsit öntelt látásmód, bocsánat.) Továbbá ahhoz, hogy az ember válaszolni tudjon ismernie kell a fandom kollektív véleményét egy adott karakterről. Először gondban is voltam rendesen ennél a kérdésnél, de szerencsére Surci megemlítette Neart a Death Noteból. Bár már ott tartok a mangában, ahol feltünik a karakter, de még nem láttam szignifikáns különbséget az abbeli és az animebeli megjelenése közt. Én a magam részéről nem is nagyon értem azt, hogy sokak miért utálják a szereplőt. Sokak a karakter szemére vetik, hogy csak ügyetlenül próbálja utánozni a nagy mester L-t. Magam részéről azt mondom, hogy mindketten elég bogaras figurák ahhoz, hogy legyenek különc szokásaik. L édesség fanatikus volt, míg Near gyerekjáték függő volt. Ennyi. Személy szerint e kedvencem az, hogy sokan egész egyszerűen méltatlanak találják arra, hogy legyőzze Lightot. Értem én, hogy Near nem annyira menő mint amennyire L volt, de hiszen eleve sokkal kevesebb játékidőt kapott így kevesebb tere volt kibontani karakterét mint másoknak. De számomra a lényegen semmit sem változtat ő volt az aki elkapta korának legnagyobb bűnöző zsenijét. Ráadásul szerintem Near nem feltétlenül indult előnyesőbb helyzetből mint ahonnan L-nek kellett. Eleve a világon senki nem ismerte el Near-t mint nyomozó, hiszen amikor feltűnt akkor Light volt az aki bírta a világ összes rendőrsgének a támogatását, mint ahogyan azt L bírta. Tudom, hogy az FBI segítette eleinte, de ugye a mészárlás után nem volt illyes fajta támogatás sem. L-nek több pénze volt az egész nyomozásra ezzel szemben Nearnek nem volt arra lehetősége, hogy egy komplett felhőkarcolót felépítsen. Az olyan apró dolgokról már nem is teszek említést, hogy Light több apró dologgal is rendelkezett, pl.: Misa szeme, igazság a füzetekről stb. Mindezeket figyelembe véve csak azt tudom mondani, hogy szerintem szép volt Near győzelme és kedvelem őt.
"A barát olyan ellenség, aki még nem támadott meg." /Madagaszkár pingvinjei - Kapitány/
"Semmit sem tenni könnyű - megbocsátani viszont nehéz." /Avatar az utolsó léghajlító - Aang/
Avatar
scineram
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1540
Csatlakozott: 2006.05.30. 13:43
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Green Hell
Kapcsolat:

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: scineram »

43. nap - Egy-két-három nap alatt végigmaratonozott anime

Jópár cuccot néztem meg így, mielőtt belevágtam a futó animék nézésébe 2010-ben. Abban az évben különösen kellett sietnem nyáron, hogy a pár kinézett cuccot le tudjam nyomni, mielőtt túl késő lesz. Ekkortájt fogyasztottam el nagyon gyorsan a Laint, Haibanét, NHKt, Haruhit, Texhnolyzet, Ga Reit, illetve az Inuyashából a A+on le nem adott maradék 63 részt és a Kanketsu-hent.

De a legemlékezetesebb teljesítményem mégis az egy-két-három hónap alatt végigmaratonozott Meitantei Conan volt, melyet az Animaxes futás követően, annak végétől kezdtem letöltve feldolgozni. Azon nyáron kábé 10 részt néztem meg szinte minden nap. Ennél többe már belecsömörlöttem volna, mint Titkos, így pár hónapok alatt eljutottam a 600. rész környékére, ahol a sorozat tartott. Természetesen semmilyen fillereket sem hagytam ki. :D
Kép
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Surci »

43. nap - Egy-két-három nap alatt végigmaratonozott anime


Nagy maratonozós vagyok, simán megnézek napi 5-6 részt olyan cuccokból is, amik annyira nem hűdenagyszámok, de azért valamennyire mégis érdekelnek. Sőt epizodikusokból (pl. Kino, Mushishi, stb...) is belefér ennyi. Na de hogy a kérdésre is válaszoljak:

Legutóbbi teljes sorozat amit végignyomtam együltő helyben, a Fate/Carnival Phantasm volt, OVA-val, specialokkal, mindennel együtt 16 ep, de ott csak 14 perc volt egy rész (összesen valami 4 óra, nem is sok). Előtte pedig szintén egy nap alatt végeztem az Usagi Droppal, de az is csak 11 ep... Viszont a legutóbbi nagy maratonom, ami hosszabb sorozatnak számít már, a Chihayafuru volt: 52 ep, és 5 nap alatt sikerült végignézni, napi 10-11 rész munka mellett (nem volt benne egy szabadnap sem) annyira nem tudtam felkelni előle, alig vártam hogy vége legyen a melónak/jöjjön a napközbeni szünet, és végre folytathassam :3 A Monster is valami 1 hét alatt lett kivégezve, FMA:Brotherhood szintén. Ilyenek hogy Dezsnyót 3 nap, Psycho-Pass 2 nap, Shingeki 2 nap. Ami nagyon bejön, abból simán lenyomok 10-15 részt is egy nap alatt, akár revaccs alkalmával is.

Viszont soha nem sikerült 24-26 részes sorozatot maradéktalanul végigtolni 1 nap alatt... A legelső maratonomnál viszont MAJDNEM összejött, ez pedig nem más volt mint a Mai-HiME. Ennek vicces sztorija van: akkoriban még nem volt otthoni netem, ezt a cuccot pedig egy animés jóbarátomtól kaptam meg (fontos) 24 ep DVD-n, a maradék 25-26 pedig CD-n. Viszont ezen találkozóinkra rendszeresen mindenféle bárokban, pubokban, kocsmákban és egyéb, alkoholtartalmú italokkal megfelelően ellátott vendéglátóipari egységekben került sor. Másnap "kissé" kómásan előástam a kabátzsebemből a DVD-t, és "hajnali" 9-fél 10 körül neki is kezdtem. Annyira tetszett hogy egyik részt követte a másik, és végül az egész napot ezzel töltöttem, még kaját se csináltam, pizzát rendeltem inkább. Este 9-re elérkeztünk a 24. ep végéhez, a végső összecsapás kezdete, hatalmas cliffhangerrel zárul a rész, ATYAÚRISTEN MI LESZ MOST???!!? DVD-s epizódoknak vége. Ja igen, volt egy másik lemez is az uccsó két epizóddal. Elkezdem keresni, hol van, hol vagy, HOL VAGY TE SZEMÉT?????? És nem lett meg. Elhagytam valahol azt a kib***ott lemezt, vagy hazafelé, vagy ottmaradt a kocsmában. Azt a pofáraesést... Persze már rokonomékhoz se tudtam átmenni hogy gyorsan leszedjem, mert mire feltúrtam a lakást, már este 10 óra volt... Másnap reggel rohanás át, gyorsan leszedni, és ott bezárkóztam az egyik szobába, végül így fejeztem be (mert hazamenni nem lehetett, nem engedtek, vasárnapi ebéd lesz, részt kell venni ha már átmentem :D ). Szal majdnem összejött, de csak majdnem. :D
scineram írta:De a legemlékezetesebb teljesítményem mégis az egy-két-három hónap alatt végigmaratonozott Meitantei Conan volt, melyet az Animaxes futás követően, annak végétől kezdtem letöltve feldolgozni. Azon nyáron kábé 10 részt néztem meg szinte minden nap.
:shock: :shock: AZTAROHADT
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Catrin
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1260
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Catrin »

44. nap - Egy anime/manga, amit a műfajjal újonnan ismerkedőknek ajánlanál (korcsoportokra bontva is lehet)

Kicsit sem leszek kreatív és próbálom ismét megközelíteni azt a bizonyos "egyet". Egyrészt azért, mert én általánosságra ügyelve nem szívesen ajánlok. Az új érdeklődőtől több dolgot is szeretek megkérdezni mielőtt animét választok neki (pl. milyen filmeket, sorozatokat, könyveket szeret, ezeken belül milyen műfajokat, vagy animéknél milyen érdekelné, mire lenne kíváncsi, mennyire legyen hosszú, stb.). Így többször ajánlottam már olyan címeket másnak, amiket én még nem láttam, de ismertem annyira, hogy találó lehet, és lett is (mellélövés is akadt már). Másrészt, mert akár korcsoportokra, akár műfajokra bontva is túl sokáig tartana összeírnom az általam ajánlhatónak gondoltakat, amire most nagyon nem érek rá (főként, hogy nem feltétlen a kedvenceimről van szó, SŐT, ... és már amúgy is túl hosszú ez a kihívás, én pedig demotiváltXD).

Szóval megmagyarázom rész után jöjjenek a konkrét tök random válaszaim:
- Death Note: Aham, a legnépszerűbb animének itt a helye, legyen akármennyi hibája, ez könnyen nézeti magát, bevonzza az embereket, akik többé-kevésbé nem csalódnak, mivel elég film szerű, filmsorozat szerű és kreatív. A manga verzsönje pedig még jobb is.
- Usagi Drop: Rövid. Cuki. Ki ne szeretné. Gondolom én. XD
- Főstandardként pedig a jobb Ghibli, Hosoda és Kon filmek a megfelelő egyéneknek ajánlva. GitS filmet pedig kizárólag csak a túl nagy mátrixbuziknak (- bár nem is értem miért, mivel én anno nagy mátrixbuzi voltam még sem tetszett a GitSXDXD). (És most már kezdem igazán sajnálni, hogy nem írtam meg már korábban azt a nagyobb felsorolásomat. :drop: Sebaj, várom a tieiteket. ::^_^:: )
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Titkos »

44. nap - Egy anime/manga, amit a műfajjal újonan ismerkedőknek ajánlanál (korcsoportokra bontva is lehet)

Akkor legyen! :D

Kodomo - A Digimon széria (legalábbis a 01-02-Tamers, mert ezeket láttam anno XD). Ugyan főleg így közel a 30-hoz már szembeszöknek a cucc "hibái", amik abból fakadnak, hogy nem éppen az érettebb közönséget célozták meg velük (pl. emlékszem, úgy 1-2 éve leszedtem a 01-et, aztán csak pislogtam, hogy "wow, nem is emlékeztem, hogy ebben a cuccban ennyire...öhm..."minimalista" a háttér... ^^""), de a történet, a karik, stb-stb. még mai fejjel is bőven "fogyaszthatóvá" teszik cuccot az idősebbek számára is, a gyerekek számára pedig igazi epic adventure élményt nyújt a sorozat. (Hiszen nekem is azt nyújtott anno, pedig 15 évesen már szerintem némileg akkor is "túlkoros" voltam a célcsoporthoz képest, ráadásul németen néztem, mely nyelven kb. 5-10 szót, ha tudok. :dirr:) Plusz volt a cuccnak egy olyan húzása, amit azóta sem alkalmaznak, vagy csak igen kevés animénél: visszatérő battle songok. :D Nem értem, hogy nem kaptak rá erre több sorozatnál, hihetetlenül fel tudja pörgetni a nézőt, ahogy kezdődik a dal, aztán az ember már attól elkezd ráhangolódni arra, hogy "oké, itt most indul a zúzás!", még mielőtt ténylegesen egymásnak esnének a felek. XD

Shounen - Akkor legyen megint az FMA, abból is a Brotherhood. XD Egyrészt, aki még életében nem látott shounent (vagy úgy egyáltalán animét), annak is remek választás, másrészt akinek shounen-allergiája van, annál is sikeresen rombolhatja le a sztereotípiák miatti ellenérzéseit. Van ugyan benne harc, de csak ha helye van a történetben, nem pedig ad hoc módon dobálják be a sztoriba, a sztorija fordulatos és igen jó, a karakterei szerethetőek és még relatíve komoly témákat is érint, miközben a humora is zseniális. Tovább nem dicsérném, hiszen a játék elején a "kedvenc manga" kérdésnél már kb. ugyanezeket leírtam róla.

Shoujo - Ide azt a címet írom, ami számomra is bebizonyította, hogy a shoujo műfajból mennyi pluszt ki lehet hozni, ha elrugaszkodunk a "lányinternátusok szörnyű világa, főszerepben az ártatlan virágszállal (Candy Candy & Co.)" típusú történetvezetéstől. Ez pedig a Fushigi Yuugi. Persze az olyan kötelező elemek, mint "szappanopera-szerű" drámák, szerelmi szál, diáklány-főhőshő, stb-stb. ebben is mind megtalálhatóak, de ugyanakkor annyira awesome, látványos, szórakoztató környezetbe és történetbe ágyazták ezt az egészet, hogy szerintem sztereotípia-rombolásnak ez is kiválóan alkalmas. Illetve ami (legalábbis számomra) abszolút nem várt fordulat volt, hogy itt bizony nem ritkán férfiak látványos csatája színesíti a plotot. Oké, nem azt mondom, hogy valami Dragonball 2-t kell várni tőle, de azért "SSJ módja" itt is lesz az egyik főhősnek, lesznek "olyan támadásom van, hogy már külön nevet találtam ki neki" pillanatok, stb. XD Pl. emlékszem, Mangazinon anno Meglivorn és Acheron között az volt az egyik nagy vita a sorozattal kapcsolatban, hogy amikor a legvégén
SPOILER
SSJ módban lévő Tamahome átüti Nakago gyomrát, akkor vajon az utóbbinak lett-e volna esélye elugrani/kivédeni azt a támadást és csak beletörődött sorsába, vagy pedig egyszerűen képtelen volt rá, mert a jófiú akkor már olyan tápállat szinten mozgott, hogy egy kamion sem állíthatta volna meg? XD
És ezt így egy shoujo anime témájában, mint fontos plot-point... :D Azért kellemes csalódás volt a többi műdrámás-nyálas sorozathoz képest, ahol a viták olyan szinten mozogtak, hogy a két "kérő" közül kit válasszon a lányka, illetve hogy XY "sulikirálynő" olyan "undi" hősnőnkkel. XD (Elnézést a műfaj rajongóitól, láthatóan rosszak a tapasztalataim ezzel kapcsolatban, vagy csak nagyon nem nekem való darabokat fogtam ki belőle nagytöbbségben. :dirr:)

Seinen - Oké, itt most mindenki a Berserket várná tőlem, de szerintem az még animében is túlságosan véres, meg "disturbing" ahhoz, hogy valakinek "műfajbevezetőként" ajánlja az ember, mondok viszont egy másikat, ami original cucc és fogalmam nincs, hogy a készítői hová sorolnák, de én mindig is seinennek éreztem: Cowboy Bebop. Mondjuk ez erősen egy hangulatanime, jellemzően akinek bejön, az ilyen 8/10-nél lejjebb ritkán pontozza (már ha nem dobja rá rögtön a max pontszámot XD), akinek viszont nem, annak nagyon nem, általában "nem érzi" a cuccot és érteni sem szokta, hogy más mit eszik rajta. Seinennek amúgy részben a stílusa, komolyabb akciói és történeti szálai miatt mondanám, illetve mintha a fandomja is inkább állna ilyen 20-30 közötti férfiakból (de fangirljével is találkoztam már, szal ugyanakkor kellően "uniszex" a cucc... XD), mint tinédzserekből.

Josei - Na, ennél már bajban vagyok, ugyanis animéből egy ilyenre sem emlékszem. Mondjuk manga fronton sem sokkal sokkal jobb a helyzet, a Nana első pár kötete ugyan tetszett, de már azokban is kezdtem azt érezni, hogy "ez a mangaka már pusztán a műdráma kedvéért csinálja itt állandóan a feszkót", szóval a kezdeti "fú, de reális!" örömöm egyre inkább kezdett "öhh, de szappanopera..." érzésbe átváltani, pedig ahogy hallottam, ez még mindig kismiska volt ahhoz képest, amilyen mélységekbe később eljut a cucc. Szal ajánlani semmiképp nem tudnám nyugodt szívvel, max megemlítem, hogy ez volt eddig az egyetlen manga a műfajban, amit olvastam. XD A másik cím, ami beugrik, az a Gokusen című school vígjáték manga/anime, de egyrészt ezt még csak nem is láttam, csupán egyik ismerősöm ajánlgatta egy időben nyakra-főre, mondván, hogy ő szétröhögi rajta magát, másrészt meg sztorira ez kb. ilyen "GTO reboot", épp csak most nem az utcai bandás múltú Onizuka a főszereplő, hanem a yakuza-család sarjaként operáló Kumiko-sensei, akinek persze jó szokás szerint titkolnia kell, hogy ő azokhoz tartozik, illetve megint arról van szó, hogy a kemény, balhés osztállyal természetesen a maffiózó-tapasztalatainak hála, könnyebben szót ért, mint a korábbi tanárok, a kölykök pedig ezért "cserébe" a szívükbe zárják. Szal mondom, ide sajnos úgy konkrétan nem tudok semmit írni, ezek nem ajánlások, inkább ilyen "őket fújta az utamba a szél" darabok a josei műfajból. XD
Kép
wwhite
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 115
Csatlakozott: 2013.01.03. 22:02
Nem: Férfi

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: wwhite »

44. nap - Egy anime/manga, amit a műfajjal újonnan ismerkedőknek ajánlanál

Shoujo: egyrészt Utena, mert egyszerűen zseniális, és még a mindenféle szimbolika nélkül is teljesen élvezhető, másrészt szerintem is Fushigi Yuugi, mert egy ízig-vérig shoujo anime fordulatokkal, fantasyvel és drámával - és persze van egy nagy adag raburabu is.

Shounen: Titkos már ezt is szépen kifejtette, és nálam is FMA és FMA: Brotherhood, mert talán a legjobb shounen, amit valaha láttam: fordulatos, izgalmas, emlékezetesek a szereplők és nagyon jó a sztori is.

Josei: HachiKuro, teljesen egyértelmű. :D Aki még nem látta, tessék nekiülni MOST, mindkét évad szenzációs (kivéve a második végét >_<) - a HachiKuro az az anime, ami tökéletesen bemutatja, mitől lesz egy josei slice-of-life imádnivalóan élő, szerethető és emlékezetes. Emellett az Usagi Drop mert a HachiKuro szintje minőségben és stílusban. Ha fujoshiknak kell, hogy szóljon, akkor még Ouran, mert irónia és önreflexivitás rulz. :3

Seinen: GitS: SAC. Pont. (szerelem, szerelem <33333) De azért legyen még a Cowboy Bebop egyszer (köszi, Titkos!), mert pont annyira zseniális, mint az Utena (és mellé még a Samurai Champloo is, ha már Watanabe); illetve a Mushishi, mert egészen fantasztikus sorozat. Jaj, és még a Monster, természetesen, mert a legjobb krimianime, amit eddig láttam.

A Steins;Gate és a Planetes nem tudom, hova férne be (talán seinen mindkettő?), de gondolkodás nélkül lenyomnám mindenki torkán. :3 Utóbbit egy kicsit promózom, mert eddig valahogy sosem került elő a válaszaimban, pedig a TOP10ben van: egészen zseniális slice-of-life az űrben, a karakterek végig teljesen élőek és hihetőek, a problémáik és kapcsolataik szinte lelépnek a monitorról, és úgy általában egy kiváló sorozat (10-es ment rá). Plusz a Darker than Black, mert jók a képességek, a harcok, a szereplők - és úgy egyébként egy nagyon korrekt kis sorozat (Hei~~~~).

Extrának egy alműfaj, nem korcsoport szerint, de csak mert közel áll hozzám:

Magical girl: kezdésnek talán nem épp a Madoka a legjobb választás, de azért értitek, miért dobnám be. :D És szívesen megmutatnám a Mai Himét is, mert szintén szépen dekonstruálja a műfajt, és egy nagyon izgalmas, jó sorozat. (Ha nem lenne a sok idióta fanservice, akkor még a Mai Otome Zwei/Sifr duót is mondanám, mert ennél több badass magical girl ritkán van egy animében: a Zweiban pl. gyors fejszámolással 22).

Sokadik +1: bár nem műfaj, de szerintem az animék nagyon sokban szólnak a látványról is, és akkor amiket ebben a posztban említettem, azokat mindenképp megmutatnám bárkinek, aki most ismerkedik az egésszel, hogy így is tud kinézni a műfaj.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára wwhite 2016.02.20. 18:52-kor.
Avatar
paTKany
A 8. Aasu
A 8. Aasu
Hozzászólások: 803
Csatlakozott: 2003.07.16. 18:19
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Aasu residence

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: paTKany »

38. nap - Egy népszerű karakter, akit utálsz

Kamina - kellett hozzá az, hogy a rengeteg egybites memereplikátor droid rajongója ész nélkül spammelje a szövegeit mindenhová. Lehet, hogy egy tinédzsernek aki életében akkor látott először robotos mesét imponál ez az üres műmájer macsó pózőrködés, de nekem nem. A bullshit "badass" előadásmódban CAPS LOCKkal megtámogatva is bullshit marad, Lucky Star thread közepére illesztve meg csak simán trollkodás. Ha csak Simont nevelte volna fel Kamina (mint ahogy azt egy mentor típusú karakternek kell) nem lenne vele semmi bajom, de sajnos sikerült szülnie egy csomó spammert és trollt is. Ezek után a bohócnapszemüveg és narutofejpánt nálam egykutya.
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Junchi »

44. nap - Egy anime/manga, amit a műfajjal újonnan ismerkedőknek ajánlanál

Na, végre egy kérdés, amivel hajlandó vagyok két sornál többet foglalkozni (az elmúlt 10-12 finoman szólva sem mozgatott meg).

Ez a demográfiai célcsoportokra történő lebontás jó ötlet, én először életkorokban kezdtem el gondolkodni, de úgy nagyobb macera lett volna, meg valsz több lett volna az átfedés is.

Shoujo: Ouran vagy Kimi ni Todoke. Jó, az Ouran talán kissé meredekebb, szal ez a cucc effektíve egy shoujo-fricskázás is egyben, de amúgy teljesen jól megállja a helyét akár uniszex vonalon is, kimondottan szórakoztató, rendelkezik egy valag animés "védjeggyel", úgyhogy kezdőpontnak megfelelő. A KnT még inkább, legalább az újonnan ismerkedőnk rögvest betekintést nyerhet a kissé komótosabb történetvezetésbe és az animés kapcsolat-huza-vonákba. Kevésbé válogatósaknak/valamivel idősebbeknek pedig BeruBara, ami nem csak a shoujóhoz lesz kitűnő ugródeszka, de az animézéshez úgy általában is.

Shounen: FMA - BH. Nem szükséges nagyon részletezni, minden benne van, ami egy kezdő animés számára ideális lehet, ráadásul a többi 100+ részes kollégához képest ez még viszonylag könnyen be is darálható.

Seinen: Monster, de főleg azoknak, akik decensebb filmnézős múlttal rendelkeznek - kisebb az esély arra, hogy kiakassza őket a nyögvenyelős(ebb) tempó. A számításukat viszont vélhetően megtalálják benne, bár ide nyilván a Berserk a legjobb választás.

Josei: Nodame Cantabile vagy Otona Joshi no Anime Time. Előbbi a valamivel main streamebb jellege miatt, míg utóbbi a TÉNYLEGESEN josei contentek végett (meg csak 4 rész).

Aztán vannak az olyan kötelezők, mint Ghibli cuccok, NGE, GitS, Akira, Lain, Bebop, amik ugye nyugati szemmel is könnyen fogyaszthatók, kultcuccok (még ha erősen meg is tudnám kérdőjelezni némelyik "kultságát") és megvan azért a maga hatásuk, ami ugye elengedhetetlen, ha valami újjal ismerkedik az ember.

Aztán innen lehetne még a potenciális nézőjelölteket is kategorizálni: edgy tinédzsereknek Elfen Lied, Tokyo Ghoul, a "harcosabb" lelkületűeknek (és a "végtelen idő" cheatkódot beütőknek) a Naruto-Bleach-One Piece (ugródeszkának ezek ideálisak), a különcöknek/hipsztereknek a Yuasa Masaaki cuccok, sci-fi fanoknak a Yamato reboot, fantasyra a Fate adaptációk, satöbbi.
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Surci »

44. nap - Egy anime/manga, amit a műfajjal újonnan ismerkedőknek ajánlanál

Kodomo: a Sámánkirály. Az okaim kb. azok, amiket Titkos írt a saját válaszához ebben a kategóriában: nincs túlkomolykodva, szerethető és kissé eltérő motivációjú főkarakterek, pl. Yoh azért akar győzni, mert lusta, és utána soha többet nem kellene se tanulnia, se dolgoznia :D Anna pedig azért segíti és edzi olyan keményen, hogy utána hozzámehessen, és így ő lehetne a Sámánkirálynő, miután férjura kikaparta neki a gesztenyét :D úgyhogy van honnan elkezdeni a jellemfejlődéseket, amik végül be is érnek. A harcok és a mellékszereplők is változatosak, viszont ez nem egy alapvatően merchandise-ra épülő sorozat. Emellett idősebbek számára is fogyasztható, én 20 évesen néztem végig a tévében, rendesen vártam a részeket (utolsó animesorozat amit TV-ben láttam). Valamint nem egy neverending frencsájz, 64 epizód az egész, a végén normális lezárással.

A tinédzser korosztály számára kihagyatatlan az Elfen Lied, minél korábban ismerkedik meg vele az ember, annál jobb, de 14-15 éves kornál semmiképpen se később! többfelé bontanám a dolgot:

Legideálisabb ugródeszka 13-16 év körül szvsz az InuYasha. Magam is uniszex cuccnak tartom, van itt minden mi ilyen korban megfogja a népet: fantasy, mágia, harczok, tápolások és bishoujo-k a fiúknak, szerelmi szálak és bishik a csajsziknak. Emellett elég hosszú hogy rendesen bele lehessen merülni a világába, mégsincs kitömve értelmetlen fillerekkel, és végül rendes lezárást is kap. Ráadásul a szemnek is kellemes, tele van jobbnál jobb zenékkel, stb.... méltattuk mostanában eleget.

Konkrét shoujonak az Ayashi no Cerest ajánlanám mind anime, mind mangaformátumban. Először is, mert kicsit darkosabb és komolyabb mint a többi school-life romkom-műdráma shoujo, és valóban rendes sztorija is van, nemcsak egy alibiplot a nyálazásra. A mellékszereplői sem csak statiszták a főhősök melodrámája mellé, ráadásul ez utóbbiból shoujo-mércével nézve is jóval kevesebb van benne, mint a hasonló cuccokban. Emellett mentes az ilyen esetekben szinte kötelező elem reverse háremtől: a főszereplő páros már a legelején adott, és bár van még, aki Ayára hajt, valódi esélye soha nincs a dolognak. Emellett a tavitündér-hagoromo-legenda jelen korba való átültetése kellően érdekes keretet ad az egésznek, így akihez nem áll túl közel a romantikus vonal, esetleg nem rokonszenvezik a fő páros tagjaival, még mindig bőven megtalálhatja a számítását Ceresben ( *.* legjobb-legszebb istennő aki animében valaha szerepelt, bocs Urd :D ), Aki-Shisoban vagy a Yuuhi-Chidori párosban, akik ugyanúgy főszereplők, és nincsenek háttérbe nyomva az OTP miatt. Valamint az Escát szintén jelölném ezen kategóriában, mert ebben minden benne van ami egy klasszikus fantasy shoujo-t jellemez, ellenben szintén mentes a reverse háremtől, csak egy Van-Hitomi-Allen szerelmi háromszög jelenik meg, de ezt se nyálazzák túl.

Shounenből magam is az FMA:BH-t javasolnám a többiek által említett okok miatt. Valamint ide kívánkozik még a GetBackers is mint cool fighting anime, ami nemcsak fiúknak, hanem általában mindkét nemnek kínál néznivalót a harczokon túl is (ezt nem is értem anno miért nem vette meg az A+, annyira adta magát... legalábbis jobban mint a Nuruczó és a Blőcs). Edgy 16-18 éveseknek pedig a Shingeki no Kyoujin ideális választás, legalábbis messze-messze jobb mint az EL: van benne vér, darkos hangulat, akció, viszont a karakterei nem elmeháborodott retardok, és a sztorija is megfelelően érdekes.

17-21 éveseknek Death Note és Code Geass, mert itt már kissé komolyabban is megjelenik a morális töltet, és nemcsak azon van a hangsúly hogy Light/Lulu milyen cool, viszont elég látványos és izgalmas ahhoz hogy ezt a korosztályt lekösse. Ide hoznám még a Fate/Zero-t is, mint kellően dark-misztikus hatásvadász cuccot, aminek emellett érdekes/egyedi megoldásai is vannak, az ennek a korosztálynak megfelelően felnőttesnek (tűnő) karakterekkel operál, és szintén elég izgalmas és eyecandy ahhoz, hogy berántsa az animékkel újként ismerkedő késő tizen-kora huszonéveseket. A Juuni Kokki-t is nekik ajánlanám: jól felépített fantasy világ, szerethető, ám érettebb karaktergárda, izgalmas sztori, sok szálon futó cselekmény. Az Evangéliumot is inkább ennek a csoportnak javasolnám, mert ilyenkor (remélhetőleg) már kellő érettek ahhoz hogy ne csak a cool mecha-harczokat és a látványos randomszimbolikát lássák meg benne, hanem a pszichológiai töltetet is.

Seinenből a Psycho-Pass lenne az első javaslatom, valamint filmek közöl a GiTS Movie, mivel akinek ismeretlen ilyen korban az anime, ezekkel meggyőzhető arról, hogy kellően felnőttes témáknak is bőven van tere a műfajban. Berserket talán kicsit későbbre halasztanám, a természetfeletti szál a végén elriszthatja KOMOLY, FELNŐTT, FÖLDHÖZRAGADT REALISTA jóenbereket :D

Josei-ből mindenképpen az Usagi Drop és a Hachikuro, nagyon szívmelengető mindkét sorozat, az utóbbiban pedig szinte minden huszonéves egyetemista magára ismerhet :D Emellett az Ookami no kodomo Ame to Yuki mozit is javasolnám szülőszerepre készülő huszas, de akár harmincas pároknak is.

Sportanimék közül pedig egyértelműen a Chihayafuru, ami kissé furcsa, mert nem klasszikus sportcucc, hanem versenykaruta, de annyi minden van benne ezen túl, hogy simán beránthatja azokat is akiknek a klasszikus mecha-shounen fight-shoujo love-darkosedgymisztikum valamiért nem fog meg.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Surci 2016.02.20. 22:35-kor.
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
paTKany
A 8. Aasu
A 8. Aasu
Hozzászólások: 803
Csatlakozott: 2003.07.16. 18:19
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Aasu residence

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: paTKany »

39. nap - Nem kedvelt karakter, akit szeretsz

Nehéz volt ilyet találni, de azért van egy:
Kép
Eliza Leagan (Candy Candy) - jelemre ugyan egy tipikus disney típusú gonosz, akinek tényleg nincs egyéb motivációja, mint az, hogy Candice White Ardlaynak rossz legyen, de valahogy mégis bírtam a csajt, köszönhetően annak, hogy ő az egyik korai prototípusa a szája elé tartott kézzel hülyén röhögő desuwa ojousamáknak, ami az egyik kedvenc karakter archetípusom. Eliza ugyan nem desuwát használ, hanem az annál is mesterkéltebb dawa-t, meg nem tartja a szája elé a kezét amikor gonoszan röhög, de a kifinomult úri öltözködési stílusa és az elengedhetetlen loknis haja már neki is megvan.
Kép
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

44. nap - Egy anime/manga, amit a műfajjal újonnan ismerkedőknek ajánlanál

Ezt mindig is nehéz kérdésnek tartottam, mert nem biztos, hogy másoknak is annyira bejönne, amit ajánlanék. Van jó pár kedvencem, viszont aki nem szereti a sci-fi és mecha műfajt, lehet nyögvenyelősen érne a sorozatok végére, már ha egyáltalán végig bírná nézni. ^^"

Abszolút kezdőknek Miyazaki animéket választanék, mert ott aztán tényleg megtalálhatja mindenki a kedvére valót. A Totoro cuki családi film, akár közös filmnézési programnak is beilleszthető, mert szerintem gyerekek és felnőttek egyaránt élvezhetik. Kicsit idősebb korosztálynak már ott van a Nausicaa, Laputa (ezekben már előfordul véres tartalom), illetve 16-18 évesek a Mononoke Himével bátran tehetnek próbát, ezt viszont fiatalabb korcsoportnak inkább kerülnie kéne. Azt is fontos szempontnak tartom, hogy nyugaton is sikeresek, vagyis a mi szemünkkel sem tűnnek annyira furcsának, mint más animék.

Aztán nem szabad kifelejteni Satoshi Kon és Hosoda Mamoru filmjeit sem, bár úgy gondolom, előbbihez mindenképpen ajánlatos bizonyos kor, valamint nagyobb filmnézési tapasztalat. Hosoda szintén a családiasabb vonalat képviseli, azonban semmiképpen nem kisgyerekeknek szánnám, inkább olyan 14-15 év körüli kezdéssel és onnan csak felfelé haladva.

Shounen kategórián belül a Shaman King jut eszembe először, mert sajna a Fullmetal Alchemist egyelőre kimaradt az életemből. Nem egy neverending cuccról van szó és amikor tv-ben találkoztam a sorozattal, fogalmam sem volt, hogy 64 rész után vége lett, ezért vártam a folytatást. Simán végignéztem kétszer, mert reménykedtem benne, hogy csak ismételnek és majd jönnek az új részek. A karakterek szerethetők és jól megkomponált harcok vannak benne, a célközönségnek tuti bejönne.

Seinen egyértelműen Kiseijuu nem vagyok elfogult, ami bár furcsának tűnhet, viszont elképzelhetőnek tartom, hogy a body horror miatt még sikere is lenne. Esetleg a Berserk, de az talán még rosszabb vérfröcsögés terén, szóval nem tudom. Az Akirát viszont nem tartom túl jó ötletnek, személyes tapasztalat, 17 évesen kiakadtam rajta, pedig akkor már volt némi anime a hátam mögött. Bizonyos szempontból brutálisabb, mint az előbb említett két cím.

A shoujo kategóriával bajban vagyok, mert bár én vagyok a célközönség, valahogy sosem tartottam igazán a műfajomnak. Na, legyen mondjuk a Sailor Moon, vagy a Candy Candy, ezek jutottak így hirtelen eszembe.

Szerencsére a josei már könnyebb egy fokkal, nem kérdés az Usagi Drop kapja a jelölést. Aranyos kis családi történet, kellő drámával, életszerű szituációkkal és az sem utolsó szempont, hogy betekintést nyerhetnek ezáltal a japánok hétköznapi életébe. Idősebbek is simán bevállalhatják, mert nem csak gyerekekről szól a történet.

És akkor ne felejtsem el azokat, amiket fogalmam sincs, hogy milyen kategóriába kéne besorolnom, mert a fentiek közül valahogy egyikbe se passzol. Ilyen pl. a Ghost in the Shell, Cowboy Bebop, Space Battleship Yamato 2199.
Kép
Avatar
scineram
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1540
Csatlakozott: 2006.05.30. 13:43
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Green Hell
Kapcsolat:

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: scineram »

44. nap - Egy anime/manga, amit a műfajjal újonnan ismerkedőknek ajánlanál

Akciódús, harcos sorozatokból még mindig a Yu Yu Hakushót ajánlanám kicsiknek, nagyoknak egyaránt, talán mert én is azt nézném legszívesebben. :D De egyébként nyugodtan nézetnék fiatalabbakkal World Triggert és Ansatsu Kyoushitsut is, a lányokkal pedig Kaleido Start. A kicsit idősebbekkel meg mindenképpen a Jojót. Ja, és persze Inuyashát az alig tiniknek.

A romantikus cuccok kedvelőinek természetesen Kamisama Hajimemashita, vagy akár Toradora is. A már majdnem felnőtteknek esetleg White Album 2.

Aki seggre és mellre és röhögésre vágyik, annak szerintem a Highschool of the Dead tökéletes belépő.

A beképzelt segfejeknek pedig, akik francia meg dán művészfilmeket néznek, jöhet Tatami Galaxy, talán a Pingdráma. Ide jöhet a Sennen Joyuu is.
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Titkos »

45. nap - Crossover anime,/manga amit mindenképpen összehoznál, ha lehetőséged nyílna rá.

Elérkeztünk hát az utolsó kérdéshez és mivel eddig egész jól bírtam magam tartani a szabályokhoz, ezért most előkapom az összes, korábban még fel nem használt "joker" lapomat, ugyanis itt bizony több crossoverről is írni fogok. XD Persze még így is visszafogom magam, mert ugyan vicces lenne egy Vash - Kenshin találkozás, legalább annyira, ahogy egy Goku - Luffy is, arról meg már nem is beszélve, hogy micsoda elmeharc folyna mondjuk egy "Kira vs Zero" meccs során (avagy "Surci nedves álma" XDDD), viszont én most olyan szereplőket/sorozatokat mondanék, ahol nem csak 1-1 karit lenne érdemes összepárosítani a "másik univerzumból" érkezővel, hanem az egész "stáb" jól működne együtt. XD Rumiko-fanboyként persze főleg az ő "világának" szereplőit nézném meg valami közös "show"-ban, a "probléma" mindössze annyi, hogy ezt már megcsinálták. XD "It's a Rumic World!" címen fut a cucc, igaz, csak bő három és fél perc (stáblistával együtt), de még így is összefangasmoltam magam rajta. XD (Bocs, hogy rawban linkelem, de sajnos csak olyan gány subos verzióban találtam meg YouTube-on, hogy ennél még az is jobb, ha így nézitek, higgyétek el nekem. :dirr:) Mivel azonban így elég olcsón megúsznám ezt a kérdést (és egyébként is vannak még ötleteim... XD), ezért írok két saját verziót is. (Érdekesség, hogy valamilyen szinten mindkét cucc olyan, hogy az egyik sorozat kvázi "rebootja" a másiknak, így esetükben úgy is fel lehet fogni a dolgot, hogy X szereplő találkozik Y-al, aki a "leszármazottja", "alternatív változata", vagy valami ilyesmi. XD)

1. Urusei Yatsura - To Love-Ru

Utóbbi olyan, mintha az előző "felvizezett", B-kategóriás, lightosabb verziója lenne (kivéve fanservice-szempontból, mert ott meg eléggé over the top :dirr:), de pont ezért nézném meg a szereplők interakcióit. XD Lum és Lala tökre bírnák egymást, Haruna láthatná, hogy Shinobu micsoda passzív-agresszív, dühkezelési problémákkal küszködő elődje volt, Ran és Run (na itt még a nevük is rohadtul árulkodó... XD) pedig együtt kavarhatnák a szart, miközben próbálnának baromi moénak és ártatlannak tűnni. XD (Mehh, ezt a karit is hogy elszúrták a Darknessben, pedig milyen jó "Momo done right" szereplő volt, na mindegy... :/) Sakura és Mikado orvosi tapasztalataikat oszthatnák meg egymással (bár itt megvan rá az esély, hogy az utóbbi stílusa azért hosszútávon kikészítené az előbbit XD), az Oyuki - Yami páros pedig közben nyugodtan és kuudere módon elteázgatna a háttérben. XD A legviccesebb viszont az, hogy az UY male MC-je, Ataru, valószínűleg rohadtul nem a TLR-es Ritóval, hanem annak perverz haverjával, Saruyamával találná meg a közös hangot. XDDD Persze nem állítom, hogy minden egyes TLR karakter egy UY kari lekoppintása lenne (vannak gagyibbak is, akiket szimplán valami otakupandering-fétis hívott életre...:dirr:), de amint az a fenti felsorolásból is látszik, bőven lenne alapanyag valami crossover movie-hoz, vagy hasonlóhoz. XD

2. Lupin III - Cowboy Bebop

Ha nem is annyira erősen, mint az előző két sorozatnál, de azért ennél is látszik, hogy Lupinék kalandjai valamilyen szinten inspirálták űrcowboyék mesterkedéseit. XD Némileg dizájnra is hasonlítanak, illetve kisebb-nagyobb módosításokkal a személyiségük is "áthallásos". Kb. úgy néz ki a dolog, hogy:

Lupin III -> Spike

Jigen -> Jet

Fujiko -> Faye

Goemon -> Vicious

Ráadásul mindkét banda törvényen kívüli, annyi a különbség, hogy Spike-éknak nincs egy állandó Zenigata felügyelőjük, aki hajkurászná őket. XD Ehhez most nem írnék olyan "forgatókönyvet", mint az előzőhöz, ezúttal írjon valaki más fanficet róluk... XDDD

Illetve mivel közben is ugrottak be dolgok, még kettőt írnék... XD

3. Tenchi Muyo - Oh My Goddess

Két háremcucc, két kedves, jószívű, de mégsem töketlen male MC-vel és színes "háremgárdával". Emlékszem, anno szinte egyidőben ismerkedtem meg mindkét cuccal, de annyira, hogy egy ideig ha mondjuk wallpapert láttam az egyikről, agyalnom kellett, hogy most akkor ez a kettő közül melyik, annyira hasonlónak találtam őket. XD Mindegy mi a sztori, igazából csak baromi jó lenne együtt látni ezeket a szereplőket a képernyőn, már csak a nosztalgiafaktor miatt is. XD

4. És szerencsére még időben eszembe jutott a legnagyobb, a legtutibb, az "ezt mindenképp meg kell csinálni!!!444" találkozás: Space Dandy - Ford Fairlane!!4444 Nem, nem érdekel, hogy az utóbbi nem is anime, hanem egy amcsi akcióvígjáték, aki látta, az pontosan tudja, hogy ennek meg kell történnie! (Plusz ha Dagobert bácsi már szerepelt egyszer, aki szintén awesome, akkor talán így "leköszönés" gyanánt még Ford is belefér... XDD) Sokat nem is kell hozzátenni, "They would talk about the CHICKSSSSS", ahogy Ford mondaná, amit Dandy azzal toldana meg, hogy sok férfi hihetetlenül alábecsüli az oshiri erejét az oppaival szemben, ami súlyos hiba és az ilyenek miatt tart ott a galaxis, ahol. Mindezt egy Mos Eisley-szerű űrkocsmában tárgyalnák ki sok sör, cigi és nyolc órás kiselőadás közepette. Egy csodás barátság kezdete. :D XDDD (Illetve fodrászati tanácsokat is cserélhetnének, de egyrészt arra semmi szükség, mindkettőjük haja tökéletes, másrészt ők túl manlyk az ilyen "girly talk"-hoz. XDDD)
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Junchi »

45. nap - Crossover anime,/manga amit mindenképpen összehoznál, ha lehetőséged nyílna rá.

Megmondom őszintén, ezen még nem nagyon gondolkoztam el, de Titkos után a Space Dandyt én is mindenképp elővenném, épp csak Johnny Bravoval boronálnám őket össze. Enyhén lenne csak felejthetetlen, amit ezek ketten összehoznának közösen, bár az sosem derült ki, hogy JB végül is segg- vagy mellpárti e, szal ezen a fronton heves vitába is átcsaphat ez a sorsszerű barátság. :D

Troll-válasznak aztán jöhet az Aria - PunPun crossover, alias legoptimistább és legpesszimistább cuccok találkája. Értelme nem lenne (meg nem szívesen fosztanám meg az undinéket a mosolyukat, ahogy a PunPun szereplőitől a szuicid hajlamaikat sem >:3), de egymást remekül kioltanák.

Végül a Touch - Cross Game, ha már ennyire hasonló az alapfelállás mindkét esetben, illetve megnézném, mit szólna Aoba Tatsuyához. Lehet még jobban bejönne neki, mint Kou.

Ééés... Platinum trophy unlocked: 45-day challenge completed.
Avatar
alvaro
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1050
Csatlakozott: 2007.05.09. 09:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: gyászmenet
Kapcsolat:

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: alvaro »

45. nap - Crossover anime,/manga amit mindenképpen összehoznál, ha lehetőséged nyílna rá.

Hátugye ez az a kérdés, amire adódik a válasz, hogy éppen azt csinálom :D Valahogy mindig megtalálom az első blikkre leglehetetlenebb párosításokat, de ha valamilyen két világ közt megtalálom a megfelelő kapcsolatokat... A MGC/GOSE világa pontosan ilyen, ahol benéztem a Madoka és a Fringe mögötti szekrénybe, és úgy rámdőlt a sok illeszkedési pont, hogy ki se látszottam belőle :D

Egyébként a GOSE már sokkal erősebben PMMM, mint Fringe, szinte csak az előbbi karaktereiről szól, csak épp a két világ elemei erősen keverednek, mert ez így adta magát. Eredetileg világfelfedezés akart lenni, aztán inkább egy alapos urobutchesque lett belőle, az eredetinél erősebb sci-fi vonulattal.

Amit most művelek, az nem egészen így indult. Csak egy nagy arcpálma pillanat volt játék közben, amikor belém villant, hogy vazz nem igaz amiket ez a csaj csinál, ilyet rendes ember nem élhet túl. Ez tuti szerződött az Inkubátorokkal... és azóta kutatom magamban, hogy a Madoka 12. részében már látott Himiko mit és miért is csinálhatott, és a hótziherhogymágikuslány Lara mikre jön rá róla (és egészen másokról). Az közben egészen szórakoztat, ahogyan a (számára újra) friss élmény Inkubátorra reagál, mivel már rég nem az az aranyos, naiv kislány, akikkel általában dolguk van :D Valamint mindenképpen akartam követni a két kis istent a GOSE után, szóval egy új világba vezet ez a történet.

Ez ilyen. Ha valamivel tele van a fejem, úgyis minden út Rómába vezet :vigyor: Például fiatalabb koromban Lara harcolt dinoszauruszokkal. Úgyhogy adtam neki dinoszauruszt :D Most pedig épp folyamatban van a Majuu Hen, úgyhogy egy csomó új információt is bele tudok szőni a történetbe.
Avatar
paTKany
A 8. Aasu
A 8. Aasu
Hozzászólások: 803
Csatlakozott: 2003.07.16. 18:19
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Aasu residence

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: paTKany »

40. nap - Anime, ami megérdemelné a folytatást (de nincs folytatása mangában, LN-ben és original tervben sem)

Két olyan anime is volt amit néztem és tervbe volt véve a folytatása, de nemhogy folytatás nem lett, hanem a mangájukat is elkaszálták keresztbe. Ezek az Uchuu no Stellvia és a Megami Kouhosei. A Megami Kouhoseit annyira jól sikerült történet közepén elvágni, hogy az utolsó megjelent fejezet végén még ott van a つづく, de már nem folytatódott sehova.



41. nap - Egy szám egy anime OST-ből, amit szívesen megosztanál mindenkivel

Banana Song (Kage Kara Mamoru OST) - osztom is keményen mindenki megelégedettségérekiidegelésére, mert ez a telefonom csengőhangja.
Kép
Avatar
Dodgers
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 553
Csatlakozott: 2011.03.07. 09:00
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Dodgers »

44. nap - Egy anime/manga, amit a műfajjal újonnan ismerkedőknek ajánlanál

Számomra ez az egyik legtrükkössebb kérdése a kihívásnak, és pontosan azért, mert pont az animékkel újonnan ismerkedő egyént célozza meg az ajánlás, ami kapcsán kis túlzással ezer és egy szempont előjöhet. Az életkor/műfajok szempontjából mások már megközelítették a kérdést, de a részemről egy újabb problematikát adna az, hogy néha még az sem mindegy, hogy az adott illető a rajzfilmekkel mint általános dologgal hogyan áll, hiszen például eléggé le tudná szűkíteni az ajánlási kört, ha az illető csak olyan stuffokat lenne hajlandó megnézni, amik élőszereplős filmnek is elmennének, míg másoknak meg se kottyan, ha egy anime esetleg lököttebb/infantilisebb az itthoni szokásokhoz képest. A kérdés könnyítése érdekében "természetesen" ezt a szempontot nem veszem figyelembe, már csak azért is, mert akármennyire gondolkodok a válaszon, nem tudok nem arra az első következtetésre jutni, hogy az egykori A+ nem egy olyan címet adott le, amelyek az animék ismertetésére változó szinten ideális lenne, mégha ebben a kérdésben még nem tudom eldönteni, hogy mekkora szerepet játszik a nosztalgia 8-10 évvel ezelőttről. Plusz az se segít, hogy eddig nem igazán gondolkoztam el azon, hogy egy animékkel ismerkedő egyén számára úgy igazán mi lehetne jó programajánló, szóval mondhatni nincs letesztelve, hogy ezek az ajánlások mennyire lennének hatásosak.

Ennek megfelelően ottanni kínálatból például ajánlanám a Slayers-t (mint a '90-es évekbeli humor egyik jobb képviselőjét, és egy kis ízelítőnek a retróból); a Kaleido Star-t (a második fele már nem volt annyira jó szerintem, de az első szerintem bőven vállalható, ha lány-centrikus sport sorozatról van szó); a Cowboy Bebop/Trigun kettőst (amik közül a második kicsit lassan indul be, de ettől függetlenül mindkettő tud hatásos lenni a nyugati nézőre is), illetve a Ghost in the Shell - Stand Alone Complex-et is (ez egy kicsit kilóg a sorból, mert elsősorban akkor ajánlanám, ha az illetően tetszenek a cyberpunk sztorik, és nem bánja, hogy rajzolva vannak a szereplők).

Egyszer régen létezett volt az Akira/NGE/GitS szentháromság mint az anime nyugati bástjája, és ha ezek közül kéne választani, akkor inkább az NGE/Ghost in the Shell kettősnél maradnék: az utóbbit ugyanazért amiért az SAC TV sorozatot is említettem, az NGE-t pedig leginkább akkor dobnám be, ha az illető nem veti meg az agyfaszosabb címeket sem, és nem bán rögtön fejest ugrani egy olyanba, ami még két évtized elteltével is heves viták okozója lehet.

Ami pedig az "egyéb" kategóriát illeti, inkább ezúttal is maradnék a felsorolás-szerű megoldásnál, mert csak még nehezebbé tenné a dolgom, ha még műfajok szerint is listázni kéne:

Berserk (a komolyabb, fantasy témájú sztorikat kedvelőknek szerintem jó átmenet lenne az animék világába); Cromartie High School (ez elsősorban a vígjáték beállítottságúakhoz szól, akik nem vetik meg az agymenéseket sem); Gekkan Shoujo Nozaki-kun (ez persze inkább a vígjáték beállítottságúaknak lenne ideális, mégha a shoujo nem-ismerete egy picit visszavesz az erejéből); Great Teacher Onizuka (ugyancsak a vígjáték beállítottságúaknak, plusz az iskolai drámára vágyóknak akik el is tudják fogadni, hogy a sorozat kicsit másképpen funkcionál); Jojo's Bizarre Adventure (elsőre nem biztos ajánlottam volna, de külföldi viszonylatokat nézve meglepően könnyű ajánlásnak látszik, és a bizarabb/"férfiasabb" cuccokat kedvelőknek talán itthon is betalálna); Lupin the 3rd: Castle of Cagliostro (Lupin amúgy is viszonylag könnyen ajánlható mind kezdő animéseknek, mind a nyugatiaknak általánosságban egyaránt, és szerintem *ez* a Lupin az, ami a franchise megismertetésére is alkalmas, szóval több légy van ütve egy csapásra); Mushishi (az Aria the Animation-t azért nem hoztam fel most, mert egy kezdőnek talán túl lassú lenne, de a Mushishi elég felnőtt szereplő-centrikus ahhoz, hogy egy kapaszkodó legyen); Non Non Biyori (azoknak akik nem félnek a gyerekes/lányos jellegtől, plusz belépő szintű SoL-nek szerintem abszolút jó, főleg a második évaddal megfejelve); One Punch Man (tudom, kissé necces téma lett az elmúlt hónapokban, de ettől függetlenül is gondolom azt, hogy egy kezdő számára minimális küszöbátlépést követel meg, pláne akkor, ha még össze is tud melegedni azzal, ahogy a sorozat kezeli az "OP Man" szisztémát); Shinryaku! Ika Musume (nem éppen a legérettebb ajánlanivaló, de ha valakiben nem tobzódik az "én csak felnőtt cuccokat nézek" faktor és hajlandó leülni egy gyerekes, ártatlan anime elé, akkor ezt is számításba venném ajánlás szempontjából); Space Dandy (nekem nem tetszett ez a sorozat, de megvan benne az az attitűd ami egy anime-újonc számára könnyen emészthető, és az is segít, hogy a legtöbb rész igenis eltér egymástól, szóval ideális bemutató arról is, hogy mennyire más lehet egy anime egyik-másik rendező keze alatt); Usagi Drop (abszolú ajánlható családi SoL, és az is sokat segít, hogy állítólag az anime pont azelőtt vágta el a zsínórt, mielőtt a dolgok enyhén szólva furcsává váltak volna).

Ezeken felül persze bedobhatnék olyan címeket, mint például a Death Note, az Elfen Lied, vagy a Shingeki no Kyojin, de ezeket egyrészt inkább a fiatalabb korosztálynak ajánlanám, másrészt nekem nem is jöttek be ezek a címek, szóval inkább amolyan szabvány ajánlások lennének, semmint olyanok, amikre rá lehetne nyomni a Nintendo-pecsét szerű "Dodgers Seal of Quality" plecsnit.



45. nap - Crossover anime,/manga amit mindenképpen összehoznál, ha lehetőséged nyílna rá.

Pár évvel ezelőtt mindenképpen a Cromartie High School/Azumanga Daioh/GTO hármas összebonorálása lett volna a válaszom, legfőképpen azért, mert enyhén szólva bizarr képet adna az, ahogy a GTO félig komoly világát miként reagálná le a Cromartie toronyeszű "manly" bandája és az Azumanga tökéletesen higgadt és ártatlan lánycsapata, és fordított alapon is érdekes lenne, ahogy Onizuka próbálná tanítani vagy éppen disznóságokba bevonni a csipet-csapatokat. Újonnan azonban bedobnám az Aria/Non Non Biyori kettős crossoverét is, hiszen hiába lenne szó végtelenül nyugodt, néha pedig érzelmes SoL-ről mindkét esetben, ha egyszer az NNB lánycsapata egy alapvetően aktívabb bagázs, ezzel kvázi körbezsongva Neo-Venezia városát egy esetleges iskolai kirándulás alkalmával.
Kép Kép
Avatar
Vree
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 419
Csatlakozott: 2006.03.06. 18:21
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Budapest

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Vree »

44. nap - Egy anime/manga, amit a műfajjal újonnan ismerkedőknek ajánlanál
Személyfüggő, szóval szerintem tök értelmetlen megint beírni a kedvenc animéidet (Xedszerre).
Pl. a perverz moeshit rögtön egy életre el tudja vágni az animéket egyeseknél, míg bizonyos alakoknak mondjuk pont ez nyújt mást, mint a nyugat.

Arra hívnám fel a figyelmet, hogy a legtöbbünknél az "indító" anime, amit először láttunk sugározva, nem ám a szenderd toplista cucc volt, hanem valószínűleg ilyenek lennének, hogy: Sailor Moon, Oban Star Racers, Beyblade, Battle B-Daman...És milyen kellemes emlékek főződnek valószínűleg hozzájuk, igazam van?

45. nap - Crossover anime/manga
Kitűnő a kérdés, de fogalmam sincs. Az biztos, hogy hasonló műfajtípust választanék (persze, ösze lehet hozni mondjuk, a romantikus animét a horrorral, a komédiát a pszichológiai animével, csak akkor 99% hogy börleszkké silányul a dolog). Illetve nem választanék olyan párosítást, aminek csak értelmetlen FIGHT! a kimenetele, ahol egyik sem győz (össze lehet ugye engedni a vámpírt a vámpírvadásszal, az antihőst a szuperhőssel, csak úgyis értelmetlen népszerűségi verseny lesz belőle). Két közel azonos sorozatot is össze lehet ereszteni, és a szereplőkkel jól elpoénkodni rajta, hogy X szereplő megtalálta az "elveszett ikertestvérét", Y szereplő meg végre talált valakit, aki hasonló cipőben jár és megérti az ő helyzetét, de végeredményben cselekmény szinten nem fog sokban különbözni a crossover egy normális epizódtól

Én olyat vélasztanék, ahol a két sorozat kvázi kiegészíti egymást, valami pont olyat nyújt, ami a másikban nem volt benne. Teszem azt, veszünk egy tragikus sztorit és kipróbáljuk, milyen lett volna, ha egy jó problémamegoldó karakter is bele van dobva a levesbe. Vagy veszünk két gonoszt, akiknek pont a másik képességeire lett volna szüksége. Vagy X mascot-ja sokkal jobban mutatna Y mellett. Lehet persze humorosra venni, teszem azt, mi történik, ha Light Yagami nem halállistát talál, hanem egy mágikus lány szerszámot?
Konkrétat igazából nem tudok mondani, valszeg mindegyik párosítást meg lehetne írni jól is, rosszul is.
Avatar
iskariotes
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1173
Csatlakozott: 2007.04.11. 10:37
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Springfild, Evergreen Terrace 742

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: iskariotes »

40. nap - Anime, ami megérdemelné a folytatást (de nincs folytatása mangában, LN-ben és original tervben sem)

Nem tudom, hogy jelenleg mi újság a Gangstaval kapcsolatosan, de jó lenne ha nem maradna így félbe a sztori. Szintén ide sorolnám a Hellsing Dawn-t ami pontosan addig dolgozza fel a történetet ameddig a manga is tart, engem érdekelne, hogy végül is mik történtek ott. Ami engemet személy szerint a leginkább érdekel az a Spiral: Suiri no Kizuna szerintem közel sincsen lezárva a történet vagy legalábbis amilyen lezárás van hozzá az nem egészen elégíti ki a néző kíváncsiságát.

Egyébként pedig a legnagyobb problémának a slice of life sorozatokat tartom, amik bár lezárnak egy adott ponton, de a legtöbb esetben vagy már korábban is meglehetett volna tenni vagy simán tovább is lehetett volna folytatni. Szóval pl.: a Nodame miért akkor és miért úgy lett befejezve miért nem toltak be még egy évadot vagy miért nem fejezték be eggyel korábban? De még nyugodt szívvel ide lehet sorolni a teljesen epizodikus sorozatokat mint amilyen a Csip-csup csodák. Azért van végük mert csak és persze az ember nem halbele az ilyen dolgokba csak zavarja őt egy kicsit.
"A barát olyan ellenség, aki még nem támadott meg." /Madagaszkár pingvinjei - Kapitány/
"Semmit sem tenni könnyű - megbocsátani viszont nehéz." /Avatar az utolsó léghajlító - Aang/
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: 45 napos anime kihívás!

Hozzászólás Szerző: Surci »

45. nap - Crossover anime,/manga amit mindenképpen összehoznál, ha lehetőséged nyílna rá
Titkos írta:arról meg már nem is beszélve, hogy micsoda elmeharc folyna mondjuk egy "Kira vs Zero" meccs során (avagy "Surci nedves álma" XDDD)
LOL veled nem lehet jáccani, minden poént lelősz előre :dirr: :D :D De ezt persze eltaláltad, bár nagy kedvenceim ismeretében nem hiszem hogy meglepetést okoz bárkinek, ha azt mondom, hogy Geass Note. :D Azaz sokért nem adnék egy Kira vs. Lulu grandiózus végső (elme)háborút a világuralomért. Ezt már sokszor tárgyaltuk animés ismerőseimmel pro és kontra, néha egyik, néha másik oldalra billen a mérleg a végkifejletnél. Az se mindegy hogy kezdenek: már eleve GOD-mode-ban (Kira mindent tud a Note-ról, Misa mellette van a Shinigami Eye-al, megvannak a követői a világban - Lulu duplageassal, CC-vel, már teljesen kiépített Kuro no Kishi-szervezettel, vagy akár saját birodalommal), vagy az elején Light kap egy DN-t Shinigami nélkül, Lulu pedig egy Geass-t CC nélkül, aztán lássuk mit tudnak kihozni belőle.

A másik pedig, ami azóta eszemben van, hogy először láttam a TTGL-t: vajon az ikonikus Gainax (anti)hero Shinji-kun összekapta volna-e magát, ha a gyökér apja helyett egy Kamina-féle mentor-figura segíti átvezetni az élet és a kamaszkor nehézségein? Meg úgy általában megnéztem volna mit tud kezdeni azzal az egész lelkisérült-autista-idegbeteg bandával, a csajokat is beleértve. Persze TTGL-es dizájnnal menne a megvalósítás, de Neo-Tokyo-s környezetben, és jönne a Nerv-főhadiszállásra az egész DaiGurren-bagázs, azaz Neon Genesis Gurren-Lagann. Epikus harczok, randomszimbolika, látványos jellemfejlődések, és NAGYBETŰS MANLINESS MÉG BALF.. SHINJI-KUNNÁL IS a végén.

És volt még egy, ami meg is valósult, mégpedig a Tsubasa Reservoir Chronicle, aminek csak a mangáját olvasom, bár animéje is van (csak az főleg a színek, az olcsó animésön és a nem túl szépen adoptált karadizájnok miatt nem igazán jön be). Clampék fogták az összes addigi mangájuk minden főbb karakterét, és egy fight-shounenben eresztették össze őket. CCS Syaoran és Sakura tiniverziói a főszereplők (+2 új szereplő, Kurogane és Fye), és minden alternatív univerzumban egy-egy Clamp manga karaktergárdájával kell megküzdeniük-szövetséget kötniük-stb... Mivel a régi shoujo-Clampoknak nagy fanja vagyok, így ezt nekem találták ki :D Ráadásul ez az új shounen design is eléggé bejön.

Ééééés..... 45-DAY CHALLENGE COMPLETED :kaminaglasses:
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Válasz küldése