Általános anime társalgó

Általánosságban az animékhez kapcsolódó témák.
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Titkos »

A Berszark 2016 topicjából hoztam át ide, mert lehet ott hosszútávon off lenne:
Junchi írta:Egy rész és vége, aztán elmondhatjuk, ezt is túléltük.
Mivel te és Surci ilyen stílusú animékben szinte már "veterán katonák" vagytok (ugye túléltétek a mayoigai partraszállást is, pedig ott sok fan odaveszett...), ezért meg kell kérdeznem: így egy résszel a vége előtt hogy értékelitek, a Berszark hogy aránylik a Majomigához? Azért kérdezem, mert az volt még egy olyan cucc, hogy az alapsztori miatt gondolkodtam is, hogy kövessem-e, de aztán amúgy is elmaradt, a kommentek pedig végképp meggyőztek, hogy nem gond, ha nem ismerkedem meg vele közelebbről. Ugyanakkor viszont (főleg Surci beszámolói alapján XD), azt néztem, hogy van abban is bőven egy csomó lulz jelenet. Kérdés, hogy van-e annyi, mint a Berszarkban, mert az pl. nálam az év vígjátéka eddig. XD Szóval megéri nekem azt még valamikor pótolni, van-e Berszark-szinten szórakoztató, vagy legalább van-e benne egyfajta "School Days-faktor" ("az anime, amit minden fannak látnia kell legalább egyszer, mert formálja a jellemed" XDDDDD), vagy pedig igazából egy jobbára szenvedős, felejthető darab, amit csak azért néztetek, mert abban a szezonban épp nem nagyon volt jobb? (Vagy az egész ezen való agyalásom hülyeség, mert úgyis emberfüggő, hogy kinek mi a vicces, ahogy pl. én a Berszarkon röhögök, más meg agyvérzést kap tőle?)
Kép
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Surci »

Titkos írta:Szóval megéri nekem azt még valamikor pótolni?
Hát figyi, az olyan, hogy ha ráérzel arra a fajta humorra, amit a cucc abszurd debilitásának, teljesen értelmetlen és infantilis párbeszédeinek, a karakterek abszolút életszerűtlen és röhejes reakcióinak, valamint a nonszensz plot twisteknek burleszkbe illő koktélja jelent, akkor ütni fog az fix. Amolyan "Monty Python a bolondokházában"-feeling hatja át az egészet, talán ez a dalocska vissza tud adni belőle valamicskét. Mondjuk heti 1 ep így is eléggé haza tudta vágni az embert, szal egyben nem tudom mennyire bírnánk... Javaslom az első két epizód megtekintését, abból nagyjából tudni fogod mire számíthatsz, de alapvetően más élmény, mint a Berszark, mégha hasonlan minősíthetetlen szutyok is mindkettő. Sok szerencsét a buszos túrához, majd mesélj milyen volt az utazás :dirr:
Titkos írta:Köszönöm, így már tényleg működik, elnézést a vaklármáért! :)
Ugyan, ráadásul az ilyen trükkök felfedezésekor még nagy hekkernek is érezheti magát a hülyegyerek az ember, hogy milyen jól túljárt a RENCER eszén LOLOL :D
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Surci írta:Hát figyi, az olyan, hogy ha ráérzel arra a fajta humorra, amit a cucc abszurd debilitásának, teljesen értelmetlen és infantilis párbeszédeinek, a karakterek abszolút életszerűtlen és röhejes reakcióinak, valamint a nonszensz plot twisteknek burleszkbe illő koktélja jelent, akkor ütni fog az fix. Amolyan "Monty Python a bolondokházában"-feeling hatja át az egészet, talán ez a dalocska vissza tud adni belőle valamicskét.
Igen, azt hiszem, kezdem érteni/érezni... XD Jó, tegyük hozzá, hogy ez a dal számomra nem csak azért volt vicces, mert olyan, amilyen, hanem azért is, mert ahogy elkezdték énekelni, hogy "az a szerencsétlen víziló", nekem egyből bevillant valaki, aztán utána már félig magán a dalon röhögtem, félig meg azon, hogy ezt hogyan lehetne átírni őrá. XDDD ("Hétfőn kirakott valami hülyeséget Face-re, kedden be akart perelni, szerdán ráhajtott a nődre, stb... hát ilyen volt ez a szerencsétlen víziló." :lol: ) Elnézést, kissé elkalandoztam. XDDD (Tudom, hogy már nem aktuális, de az Illibesek helyében amúgy viccen kívül írnék egy himnuszt ebből a számból Kallerre, mégis csak víziló, meg hát animés vonatkozású is... XDDD)
Surci írta:Mondjuk heti 1 ep így is eléggé haza tudta vágni az embert, szal egyben nem tudom mennyire bírnánk... Javaslom az első két epizód megtekintését, abból nagyjából tudni fogod mire számíthatsz, de alapvetően más élmény, mint a Berszark, mégha hasonlan minősíthetetlen szutyok is mindkettő. Sok szerencsét a buszos túrához, majd mesélj milyen volt az utazás
Ez sem holnap lesz, az biztos, de ha eljutok odáig még ebben az életben, feltétlenül lesz "túrabeszámoló"! :D
Surci írta:Ugyan, ráadásul az ilyen trükkök felfedezésekor még nagy hekkernek is érezheti magát a hülyegyerek az ember, hogy milyen jól túljárt a RENCER eszén LOLOL
XDDDD Mondjuk így utólag mindig meglepődöm, hogy amúgy mennyire egyszerűen ki lehet ezeket játszani. XD Először ugye volt ez a "csak nyomj entert és másodjára behozza" dolog, de az is jó, amikor egyes oldalak letiltják a jobbklikket, mert hogy "nehogy már tőlünk lopjanak!", aztán közben azt is simán ki lehet cselezni úgy, hogy nem egérrel, hanem valamelyik billentyűkombóval jelölöd ki az egészet, majd másolod át akárhová. XD
Kép
Avatar
Vree
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 419
Csatlakozott: 2006.03.06. 18:21
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Vree »

Remélem a Mob Psycho kap 2. évadot - elkönyvelhetően sikeres adaptáció született.

Mondjuk ha az OPMan sikerét látjuk, akkor gyanítom, hogy ez se fog megállni az előreirányzott 12nél.
(Bár őszintén szólva marketingszempontból működne, mert pont ott érne véget, ahol az összes további cselekmény magját elveti.)
Avatar
tulokos
Profi
Profi
Hozzászólások: 318
Csatlakozott: 2016.09.04. 18:11
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: tulokos »

Surci:

Fúj, ne etess "lolicon kedvelőket" az AA oldalán! :lol:
Hiába magyarázol nekik bármit, az AA égisze alatt az egyik legönérzetesebb táborrá váltak. Mindig ez a SP rész jut eszembe róluk, egészen pontosan 19:35-nél kezdődik az idevágó jelenet :D :

//indavideo.hu/video/South_Park_Cartman_a_NAMBLA_tagja

A másik meg, hogy végül minden értelmes téma arra fut ki azon az oldalon, hogy "ízlésről nem vitatkozunk", és aztán még "egyenlőségi kérdést" is csinálnak a dologból, ha valaki különbséget merészel felállítani bóvli és minőségi produkció között :lol: . Pedig hát senki sem a hitükből akarja kiforgatni őket, illetve senki sem akarja megkérdőjelezni az emberi mivoltukat, csak arról van szó, hogy valószínűleg szegényes az ízlésük, ami ráadásul nem is egy végleges adottság; sosem késő combosítani rajta. :D

Mindettől függetlenül a hozzászólásaid melengetik "elitista szívemet" (phű, Adornonak milyen igaza volt, hogy a zene is akkor halt meg, amikor nyilvánossá vált! xDD)! :thumb: Szinte már bánom, hogy nem tudok belépni, hogy válaszoljak is! :D

Szegény Nyul pedig elveszett a múltkori hozzászólásokban, vagy ha nem, akkor gyerekek, itt valami óriási revans készül már napok óta! :D
"Mi az, amit megismerhetünk? Avagy miről tudhatjuk biztosan, hogy ismerjük, vagy miről tudhatjuk bizonyosan, hogy tudjuk, hogy ismerjük, ha ugyan egyáltalán megismerhető. Vagy lehetséges, hogy egyszerűen elfelejtettük és nem merjük bevallani?"
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Surci »

Nah 1 napra merülök alá az alkonyzónába, aztán rögtön be is talál egy fostroll. Pedig tudhatnám már... :LOL: Ilyenkor jövök rá igazán, hogy milyen jó nekünk itt Aoi-n, hálát adok a Jóistennek Hikarinak hogy létezik ez a hely.

Te meg ne finnyogj és elitkedj Tulokos, gyere inkább te is Illyázni, ez az igazi értékhordozó anime, minden benne van ami értékessé teszi ezt a médiumot! :dirr: De ha jót akarsz akkor CSAK a mangót olvasd, az animuból kivágták az összes nyílt szexualizálást(????) - csak véletlenül minden pont úgy van benne mint a mangóban LOLOLOL. Ekkora öngólokat legutóbb Tomo-chan rugdosott magának, mint most a Té Suckértő Úr, a tegnap esti kör után kábé fél órán keresztül röhögtem megállás nélkül, de most látom hogy lezárásként azé még odavágott egy jó nagy hülyeséget. Nem mondok már inkább semmit,de... bírom azt a helyet, na :D
tulokos írta:A másik meg, hogy végül minden értelmes téma arra fut ki azon az oldalon, hogy "ízlésről nem vitatkozunk", és aztán még "egyenlőségi kérdést" is csinálnak a dologból, ha valaki különbséget merészel felállítani bóvli és minőségi produkció között
Én ugyan nem vagyok ízlésrendőr, de nagyon nem szeretem ezt a folytonos értékrelativizmust, ami mindig előkerül ilyen alkalmakkor. Mintha attól lenne valami objektíve jó vagy rossz, hogy XY-nak mennyire tetszik. Nekem is tetszik egy csomó hatásvadász, vagy csak feelingre utazó anime, vagy ami csak a szívemhez nőtt valamiért, meg egypár nettó baromság is, de függetlenül attól, hogy nekem személy szerint mekkora élményt nyújtott, objektíve el tudom ismerni az erényeit és a hibáit, csak ahhoz tovább kéne jutni azon a ponton, hogy "XY nekem nem teccett ezé szar, Z meg igen ezé király", ergo a saját szubjektív skálán. Pl. a Shingekire 9-est adtam, mégse mondom jobb lenne mint a 8-ra pontozott NGE, vagy a Kara no Kyoukai-ra és a Love Hinára 8-at, mégse fogom soha azt mondani, hogy tartalmilag vagy a műfaj szempontjából jobbak mint az általam 6-7-esre értékelt GiTS-Sac, ShinSekai Yori, Chihiro vagy Howl, vagy a nagyonnemszeretem Jin-Roh. Majd lehet hogy bepostolom este, csak... evidenciákon nem akarok vitatkozni.
tulokos írta:csak arról van szó, hogy valószínűleg szegényes az ízlésük, ami ráadásul nem is egy végleges adottság; sosem késő combosítani rajta.
Ez megint egy olyan dolog, hogy tőlem aztán nézhet bárki csak egy stílusú animét napestig, mittomén moeSOL-t, sónen-hájpokat, BL-fujoshipandering izéket, háremet vagy eroguro-t, és ezek 33. klónjait is, de amikor kiderül, hogy csak erre az egy-két szegmensre, meg a szezonos hájpokra van rálátása, akkor ne kezdjen már el arról regélni, hogy há' igazából minden szép és jó így, erről szól az egész műfaj, nekem ez megfelel, mit morognak itt mások?" -_- Nem valamiféle elitizmusra akarom - akarjuk kihegyezni ezt az egészet (bár ha ettől elitista leszek akkor az leszek, evvan :P ), csak sokaknak fogalma nincs hogy a fentieken kívül létezik más is. Komolyan kíváncsi lennék mit szólna a sok hájpfájter, ha végigtolná mondjuk Junchi ajánlólistáját vagy ha innen kérnének pár ajánlót, állítom nagy részük úgy otthagyná a bandwagont mint a huzat - de ahogy elnézem erre nem sok hajlandóság van arrafelé. Ezzel meg nem tudunk mit kezdeni, csak... kicsit sajnálom akinek ennyi jut ebből az egészből, pedig ha tudnák miről maradnak le...

Edit: Most látom Jim ajánlókérését a szezonosban. Hát... idei fantasy vagy SoL-témában sajnos csak trollkodni tudnék :dirr:
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Dodgers
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 553
Csatlakozott: 2011.03.07. 09:00
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Dodgers »

Surci írta: Te meg ne finnyogj és elitkedj Tulokos, gyere inkább te is Illyázni, ez az igazi értékhordozó anime, minden benne van ami értékessé teszi ezt a médiumot! :dirr: De ha jót akarsz akkor CSAK a mangót olvasd, az animuból kivágták az összes nyílt szexualizálást(????) - csak véletlenül minden pont úgy van benne mint a mangóban LOLOLOL. Ekkora öngólokat legutóbb Tomo-chan rugdosott magának, mint most a Té Suckértő Úr, a tegnap esti kör után kábé fél órán keresztül röhögtem megállás nélkül, de most látom hogy lezárásként azé még odavágott egy jó nagy hülyeséget. Nem mondok már inkább semmit,de... bírom azt a helyet, na :D
Ezt a MAL-on akartam először szóvá tenni, de az Illyás "vitán" én is vinnyogtam a nevetéstől, ahogy annyi kommenten keresztül próbálta az illető neked bizonygatni, hogy az anime bizony fanservice terén ki lett filézve és nincs benne semmi szexualitás, miközben jó ha egy-két miliméternyi külömbségek vannak az anime és a manga között, ami meg aligha számít bármit is. :D Azt most sem értem egyébként, hogy mi alapján gondolja azt az animéről, hogy agyon lenne cenzúrázva, de nem mintha ez szorozna-osztana bármit is arról, hogy a semmiről ment a bizonygatás.
Kép Kép
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

^ Előfordulhat, hogy ezt az Illyás vitát törölték? Vagy csak nem jó helyen keresgéltem. ^^" Az alkonyzónáról több lehetőség is eszembe jutott, most így hirtelen nem tudom melyik lehet az. Régen volt már facepalm és röhögőgörcs kombóm, na meg kicsit kezdek besokallni a munkától (kolléganőm szabin van, egyedül csinálom két ember munkáját), szóval rám férne.
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Junchi »

>Rui-chan

Egy kis hint: AAlkonyzóna. :D (Van most ott egy thread, régi animék vs újak.)
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Ehhez a vitához én is kérhetek egy linket? :D (Lehetőleg gyorsan, én ráérnék, de nem adok sok időt neki az AA-s modokat ismerve, szóval még azelőtt szeretném elolvasni, mielőtt kitörlik... XD) Komolyan, látni akarom, ahogy XY-fanboy azzal jön, hogy "hát jó lenne ez az Illya, csak nem eléggé pornós még így sem, de bezzeg a manga!" :lol:
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Titkos írta:Ehhez a vitához én is kérhetek egy linket? :D
Itt az egész thread, érdemes beleolvasgatni, jól indult, de kezd egyre jobban "AA-sodni".
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

8 oldal!? :shock: Na, megyek olvasni! :D
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Junchi írta:
Titkos írta:Ehhez a vitához én is kérhetek egy linket? :D
Itt az egész thread, érdemes beleolvasgatni, jól indult, de kezd egyre jobban "AA-sodni".
Köszi! :) Gyorsan át is rágtam magam (na nem minden egyes post minden egyes mondatán, de úgy kb. megvan) és igen, egy alapvetően érdekes és aktuális problémáról szóló beszélgetés lett volna, amit idővel Mr. Önjelölt Lolicon, meg Mr. "Örüljünk annak, hogy egyáltalán ez is van" szépen elvitt személyeskedésbe, meg hülyeségekbe. A Lolisról sokat nem mondanék, ő hozta az "elvárhatót" (oldalakon keresztül sír, hogy az animében a mangához képest egy pantyshottal kevesebb van, meg hogy nincs kellően kidolgozva XY loli-chan segge, de aztán felnyomja az agyvizét két, egymást átölelő csávó, mert hogy "fújj, buzik!", Catrin kartársnő ki is akadt rajta... XD), viszont Urzu 1-2 érvén már én is ideges lennék (ha járnék oda... XD), az egyik, hogy "LOL, ne nézz mindig ilyen animéket, akkor kevésbé fog kommersznek érződni!" (LOL, csak az a gond, hogy ha valami mindig ugyanaz, azt előbb-utóbb akkor is megunom, ha nem havonta, csak mondjuk évente nézek belőle 1-2-t...), illetve "Miért zavar az téged, ha másoknak erre van igénye?" (Talán mert ezek a "mások" jól szétcsesztek egy egész szebbreményű szórakoztatóipart a "sajátos" ízlésükkel, de semmi gond... :dirr:), viszont azért egyetlen egy mondatára reagálnák itt, mert az végképp mindent vitt:

*blabla különböző kulturális különbségekről kelet és nyugat között, mert gondolom pl. egy lobogó csöcs egy japán férfiembernek más jelentést hordoz, mint egy nyugatinak, egy loliseggről már nem is beszélve... XD* Majd a végén benyögi ezt:
Egy japán fannak teljesen más az értékrendje, teljesn más poénokat és referenciákat kell letenni elé, akár egy címmel, névvel, mozdulattal, beszédstílussal. Ezekből a nyugati fan egy árva szót nem fog megérteni mivel teljesen más a kultúrkör. Most én is bedobok egy animét. Amikor a kedves nyugatra és főleg magyarországra betört az Inuyasha, most őszintén, hányan gondolkodtak el rajta?
Emberek, én őszinte leszek, 10-15 "Rumikó Világban" eltöltött év után sincs halvány fingom sem róla, hogy az a legutolsó mondat mi a fenét akarna jelenteni... :lol: Oké, egy tippem azért van, gondolom azt akarja megmagyarázni, hogy egy japán nyilván másképp áll hozzá egy IY-hez, mert a saját múltján/mondavilágán alapul a cucc, mint mondjuk egy nyugati ember. De bazeg, ezen mit kell "elgondolkodni"? XDDD Vagy mi? XD Mintha az IY kapásból valami GITS-komolyságú sorozat lenne... XDDD Tudjátok, hogy én szeretem, de az kb. a szereplőkről, a király zenéről/látványról, meg az upgradelhető kardokról szól, nem valami mélyfilozófiai mondanivalóról. XD Vagy ha utóbbiról is szólna, az szerintem nyugatnak és keletnek egyaránt érthető formában van tálalva, hiszen a "franc, visszajött az exnőm zombiként és most stalkerkedik utánam, pont, mire ezzel az újjal már alakulnának a dolgok" kultúrkörtől függetlenül érthető dilemma. :lol: Meg ha már itt Rumiko példákat hozunk: az UY-re még inkább igaz lenne, hogy az erősen kötődik a japán dolgokhoz, mert pl. a Setsubunra építő babdobálós epizód valóban máshogy jöhet le egy japánnak (mert mondjuk neki ez olyan, mintha nekünk egy anime mondjuk a Busójárást parodizálná XD), de még arra sem mondanám rá, hogy nyugati ember számára érthetetlen, befogadhatatlan cuccról beszélnénk, sokkal inkább úgyis az fog dönteni, hogy mennyire bírod az elszállt humort, ami megint csak kultúrafüggetlen.

Mindegy, respect nektek, hogy ti egyáltalán bírjátok az ilyesmit cérnával, én nem véletlenül nem járok oda, ez a nyolc oldal így pont elég volt egy jó kis esti röhögésre, de azért a vége felé már engem is kezdtek felidegelni az egyre idiótább és megalapozatlanabb érveikkel. XD (Azért Surci hogy elvan, még Patira is utal, hogy "KONTEXTUSBÓL KIRAGADOTT KÉPEK/GIFEK", pedig AA-n szerintem kb. lövése nincs senkinek arról, hogy ez most mi a fenét is akarna jelenteni, lévén, ez ilyen "Aois poén"... XDDD)
Kép
Avatar
Catrin
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1260
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Catrin »

Titkos írta:A Lolisról sokat nem mondanék, ő hozta az "elvárhatót" (oldalakon keresztül sír, hogy az animében a mangához képest egy pantyshottal kevesebb van, meg hogy nincs kellően kidolgozva XY loli-chan segge, de aztán felnyomja az agyvizét két, egymást átölelő csávó, mert hogy "fújj, buzik!", Catrin kartársnő ki is akadt rajta... XD)
Hehe, naaa, azért ennyire ne ferdítsünk, nem volt baja a homikkal, pont azt mondta, hogy nem volt zavaró. Amin én leakadtam az az erotika szó használata, amit tévesen biggyesztett a Rakugó BL oldalához, ezzel szemben a smároló lolik pedig nem szexualizálnak. Kész.

A topik pedig sajna mindkét oldal miatt már valóban eltért az eredeti hangulatától. Sebaj, majd visszaalakul, vagy nem. XD (De egyszerűen ki kell mondani néha egy-két dolgot.)
Avatar
paTKany
A 8. Aasu
A 8. Aasu
Hozzászólások: 803
Csatlakozott: 2003.07.16. 18:19
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Aasu residence

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: paTKany »

Surci írta:Nyugodtan cáfoljon aki nem így érzi, de pl. nekem, akinek nem a moe-sol-fanservice-idolanime-retardschőnen-omgdarkosteenangst-reversehárem"shoujo"-fujoshipanderingBL cuccok jelentik a jó, élvezhető, esetleg értékes animét, nincs túl sok választásom se a mostani, se a múltkori, se a kövi szezonban.
Azért gondolom, hogy nincs igazad, mert az őszi szezonban is van legalább 5 cím amit a legelitistább izléssel is simán lehet követni.
Ezek közül a Sangatsu no Liont és a Natsume 5-t említették többen, hogy nézni fogják. De az Udon no Kuni-t meg a Shuumatsu no Izettát már csak egy ember. Azt se nagyon értem, hogy akinek bejött a Barakamon az miért nem nézi a mostani szezonban az Amaama to Inazumát vagy akinek tetszett a Non Non Biyori az a Flying Witchet miért hagyta ki, és még folytathatnám.
Kép
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Surci »

^Hát nézd, ugye megint ott tartunk hogy a Natsume az egyetlen ami érdekel, de az is csak azért mert bár eleve nem izgat a SoL, az egy már bejáratott és bizonyított frencsájz folytatása + ez az O;N is csak a Kőkapu miatt, amúgy nem izgatna túlzottan, különösen ahogy a másik két pontosvesszős cucc finoman szólva sem tartozik az animuk krémjéhez, ráadásul A1... A többi cím pedig szintén moe-SoL, kivéve az Izettát, amiről viszont trailer, szinapszis + karadizájnok alapján annyi jön le, hogy amolyan SAO-dizájnos Otome-Krosszendzsi szerűség akarna lenni (ál)KOMOLY plottal - azt úgyis csípem az ilyenekben -_-, plusz jó sok fanszervízzel meg yuri-subtexttel, szal... Persze, várjuk meg az első epizódokat (egy EMBRYO-SAMA XDDD-féle kretén főgonosz még akár dobhat is rajta kicsit :D) de olyan nagy illúzióim nincsenek. Pl. a tőled és Dodgerstől kapott infók + egypár máshol olvasott post alapján a Re:Zeroval se tévedtem nagyot, valahogy azt se bánom hogy kimaradt... Továbbra sincs olyasmi ami komolyan izgatna a kövi szezonból, persze akinek bejön a SoL vagy az eccsire+eksönre kihegyezett dolgok, azok újfent jól jártak. De tényleg nem akarok többet nyafizni ezen mostmár (majd a téli szezonos chart érkezésekor :P), a véleményem ismert.

Kicsit más, de ha már így az objektív szubjektivitás témájánál járunk, néha beugrik hogy lehet túlzottan lepontoztuk a Boku Dakét... Jó, persze voltak ott gondok, és az utolsó epizódokra nincs mentség, de belegondolva hogy ilyen Overlordokra meg Angel Beats-ekre és hasonlókra is 4-5-öt nyomkodtam, hát... Persze, felnyomta az agyamat akkor, nem is tagadom hogy bosszúból vágtam oda azt az öt(alá)t, de kezdőbb animusnak simán ajánlanám, még talán a Junchi-féle listára is felvinném, mert elcseszett writing és kissé inkompetens rendezés ide vagy oda, az ilyenek miatt szeretek animézni. Lehet hogy feljebb is húzom egy hatosra... Majd még meggondolom.

Catrinnak meg üzenem hogy a fürdőbe az Illyás topicban linkelt lolikat megvehettétek volna, pont odavaló mindkettő, ráadásul kellően kismellűek is :D
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Surci írta:A többi cím pedig szintén moe-SoL, kivéve az Izettát, amiről viszont trailer, szinapszis + karadizájnok alapján annyi jön le, hogy amolyan SAO-dizájnos Otome-Krosszendzsi szerűség akarna lenni (ál)KOMOLY plottal - azt úgyis csípem az ilyenekben -_-, plusz jó sok fanszervízzel meg yuri-subtexttel, szal...
Meg ha már ennyiszer előjön ez a cím, csak rákérdezek már, hogy én vagyok itt az egyetlen, aki heveny röhögésben tört ki, amikor meglátta, hogy a csaj valami sugárhajtású puskán repül és ez még komolyan is van előadva? :D Szal oké, bírom én a baromkodós/elszállt dolgokat, de csak egy bizonyos pontig és ha a sorozat tudja magáról, hogy az. :dirr:
Kép
Avatar
tulokos
Profi
Profi
Hozzászólások: 318
Csatlakozott: 2016.09.04. 18:11
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: tulokos »

Surci:

Lecsekkoltam gyorsan a PTW listádat, és kapásból kiszúrtam a következőket:

- Kaguya-hime no Monogatari
- Paprika
- Perfect Blue
- Karigurashi no Arrietty
- Mind Game
- Sennen Joyuu

(... ejnye, Te nem nézel anime filmeket? o.O )
- Mononoke
- Princess Tutu
- Ping Pong The Animation
- Saraiya Goyou


Nos, én úgy látom, hogy ha ezeket szépen beosztod, akkor pár szezont simán át tudsz velük vészelni. Mi több, megkockáztatom, hogy visszahoznák az animézésbe vetett hitedet; én feltétlenül a Kaguya-hime...-vel kezdeném! ::jsmile::

Egyébként a következő szezonból én sem fogok követni semmit. A Natsume folytatásának mindenképp lehet örülni. Egy klasszikus kis "lélekbabusgató" cucc. De sajnos engem személy szerint az sem fog érdekelni; az első évad hangulata nekem elég volt belőle, illetve a Hotarubi no Mori e filmmel nagyjából kiváltottam.

A géppuskán repülő csajszi meg nevetséges, és szerintem inkább az "elkeserítően nevetséges" kategóriába tartozik. :roll:
"Mi az, amit megismerhetünk? Avagy miről tudhatjuk biztosan, hogy ismerjük, vagy miről tudhatjuk bizonyosan, hogy tudjuk, hogy ismerjük, ha ugyan egyáltalán megismerhető. Vagy lehetséges, hogy egyszerűen elfelejtettük és nem merjük bevallani?"
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Surci »

Titkos írta:én vagyok itt az egyetlen, aki heveny röhögésben tört ki, amikor meglátta, hogy a csaj valami sugárhajtású puskán repül és ez még komolyan is van előadva? :D
Akkor már ketten vagyunk :D És az varázsmeghajtású seprű páncéltörő, te! Nem olvastad a szinapszist? És igen, ez ilyen Krosszangélásan "komoly" sorozatnak tűnik... :LOL:
tulokos írta:Nos, én úgy látom, hogy ha ezeket szépen beosztod, akkor pár szezont simán át tudsz velük vészelni.
Ja, elég lesz vagy 2 hétre :D A klasszikusokat különösen időszerű lenne már pótolnom :drop:

Kicsit más, és nem is konkrétan neked címzem, csak sokadjára kerül elő: a ShaftArt mint nemművészi álművészet. Az oké hogy valakinek nem jön be ez az ábrázolási stílus, de sosem tudtam hová tenni, amikor azt hozzák fel ellene hogy "művészkedni próbál de nincs mögötte tartalom". Attól hogy egy kicsit formabontó az ábrázolásmód a szokott (számomra dögunalmas) tucatdizájnhoz képest, még nem lesz "művészi" ami mögött csak emiatt valami extra tartalmat kéne keresni. A hatásvadászatot elismerem, de egy Arakawával vagy egy Monogatarival hiába bűvészkedne bármelyik stúdió akár tucatdizájnnal, nem lenne tőle tartalmasabb, így meg ha nem is nagy szám, a magamfajtának pont ezért épp fogyasztható. Ízlésről nem fogok vitát nyitni, nekem oké ha valakinek nem jön be, de a ShaftArt-haterek magyarázzák már meg nekem mit is kerestek ebben az ábrázolásmódban amit végül nem találtak meg, emiatt kiábrándulva belőle? Vagy az zavar titeket hogy CSAK emiatt egyes fanok hajlamosak tartalmat képzelni a nagy lufi mögé? Szvsz olyasmi ez mint mondjuk a Ghibli-dizájn, lehet vele Momonoke Himét meg Ponyót is csinálni, mégis érezhetően több és jobb az egyik, mint a másik.

Titkosnak előre szólnék hogy nem szükséges jelenetenként kielemezni a Monogatarit, azon már túlvagyunk a topicjában :D
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Dodgers
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 553
Csatlakozott: 2011.03.07. 09:00
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Dodgers »

Surci írta:
Titkos írta:én vagyok itt az egyetlen, aki heveny röhögésben tört ki, amikor meglátta, hogy a csaj valami sugárhajtású puskán repül és ez még komolyan is van előadva? :D
Akkor már ketten vagyunk :D És az varázsmeghajtású seprű páncéltörő, te! Nem olvastad a szinapszist? És igen, ez ilyen Krosszangélásan "komoly" sorozatnak tűnik... :LOL:
Nem 'tom, szerintem ez nem néz ki olyan vészesnek mint a Xangéla volt, legfőképpen azért mert az Angélával ellentétben ebből (még) nem veszem ki azt, hogy BADASS módra szeretné VÉRESEN és KOMOLYAN venni magát, és a tankelhárító puskás boszi se tűnik egy Angéla-szerűen pattógó, "öntudatos" leányzónak se. Nem mintha nem lepődnék ettől függetlenül, ha a komolykodás hasra fog esni, és a "tényleges" elvárásaim se szárnyalnak extra magasan, de egyelőre úgy vagyok vele, hogy ez a "boszi egy szó szerinti tankelhárító puskán repül" felállás van annyira hasraütésszerűen finom, hogy egy-fene-miért-ne alapon meg legyen adva neki a pár epizódos esély. Plusz a Brave Witches-el együtt jól ki is szolgálja majd a "találjunk ki egy tökéletesen véletlenszerű koncepciót, és eresszük rá a második világégésre" kvótát, úgyhogy kíváncsi leszek, hogy végül mennyire lesz Angés vagy se a végeredmény.
Kép Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Surci írta:Titkosnak előre szólnék hogy nem szükséges jelenetenként kielemezni a Monogatarit, azon már túlvagyunk a topicjában
Á, azt nem tenném, egyrészt, mert megígértem, hogy most már lógva hagyom a Nyomigatari franchise-t, másrészt, mert ahogy te is írod, ott a teljes topic, ha valaki kíváncsi, hogy mi a bajom vele. XD (Harmadrészt meg a Kaller előtti PM-emben, amikor nekem is ugyanezt a kérdést tetted fel, amit itt most a nagyérdeműnek, megint jó részletesen kielemeztem csak neked, hogy én és Péter miért érezzük "álművészkedősnek" a sorozatot, szóval ezzel kapcsolatban már úgy vagyok, mint a "Miért cseszte el Szirmai a Pónis videót?" kérdéskörrel: már leírtam vagy ötször ötféleképpen, ha valaki még ezek után sem érti, azzal nem tudok mit csinálni. XD)

Viszont szerencsére azt nem ígértem meg, hogy magát a Shaftot, mint stúdiót hagyom békén, úgyhogy szerintem se' a Monót elemezgessük megint századjára, amikor a többi cuccaiknak még annyira be sem szóltam eddig, pedig azokon is van ám mit elemezgetni. :twisted: (Btw, annak örülök, hogy tulokos is a "nem értem, mit esznek a fanboyok a Shafton" tábort erősíti, mert sajnos "mi" vagyunk kisebbségben, szemben az internet tatárhorda-méretű "SHAFT IS ART!!!!444" fanboyseregével.)
Surci írta:Kicsit más, és nem is konkrétan neked címzem, csak sokadjára kerül elő: a ShaftArt mint nemművészi álművészet. Az oké hogy valakinek nem jön be ez az ábrázolási stílus, de sosem tudtam hová tenni, amikor azt hozzák fel ellene hogy "művészkedni próbál de nincs mögötte tartalom". Attól hogy egy kicsit formabontó az ábrázolásmód a szokott (számomra dögunalmas) tucatdizájnhoz képest, még nem lesz "művészi" ami mögött csak emiatt valami extra tartalmat kéne keresni. A hatásvadászatot elismerem, de egy Arakawával vagy egy Monogatarival hiába bűvészkedne bármelyik stúdió akár tucatdizájnnal, nem lenne tőle tartalmasabb, így meg ha nem is nagy szám, a magamfajtának pont ezért épp fogyasztható. Ízlésről nem fogok vitát nyitni, nekem oké ha valakinek nem jön be, de a ShaftArt-haterek magyarázzák már meg nekem mit is kerestek ebben az ábrázolásmódban amit végül nem találtak meg, emiatt kiábrándulva belőle? Vagy az zavar titeket hogy CSAK emiatt egyes fanok hajlamosak tartalmat képzelni a nagy lufi mögé? Szvsz olyasmi ez mint mondjuk a Ghibli-dizájn, lehet vele Momonoke Himét meg Ponyót is csinálni, mégis érezhetően több és jobb az egyik, mint a másik.
Itt picit több dolgot keversz össze. Nyilván van olyan is, aki "keresett valamit" a Shaft cuccokban és azért ábrándult ki belőlük, mert azt végül "nem találta meg", de ahogy már a PM-ben is írtam, én már akkor is boldog lettem volna, ha mindegyik sorozatuk csak annyi dolgot váltott volna be, amennyit "megígért". Pl. a Madokával kapcsolatban speciel pont nem értünk egyet tulokossal sem, mivel én ott már bőven meg voltam elégedve a cuccal úgy összességében, ugyanis én láttam sajnos előtte nem egy másik Shaft animét is és ahhoz képest a Madoka még egész jól "összeállt". XD Persze tökre meg tudom érteni, ha valakit ebben is idegel mondjuk a boszivilág megjelenítése, vagy úgy érzi, hogy a fausti mondanivaló nincs kellően kidolgozva benne, stb-stb., na de azért itt legalább volt egy történet, voltak kidolgozott karakterek és a szürreális mindfuck ezekhez mérten volt jelen benne, tehát pl. a fura látványvilág csak akkor jelentkezett általában, ha boszilanden jártunk, nem mondjuk a Mamis-teás szövegelések alatt vágtak be epilepsziás képeket, meg ilyesmi. :D Szóval a Madoka nálam még bőven jó volt, pláne úgy, hogy itt tényleg volt min filozofálni, volt egy alapvetően eléggé darkos sztori, stb-stb. Ami engem felbasz a Shaftban, az az, amikor ugyanezt a megvalósítást próbálják hárem-ecchi-SoL cuccoknál ellőni. (Havernak egyszer azzal poénkodtam, hogy ha a K-ON-t a Shaft licenszelte volna, tutira bibliai idézeteket, meg hasonlókat vágtak volna bele minden második jelenetbe, annak is ugyanannyi értelme lett volna, mint amikor pl. a Nisekoiban egy beszélgetést öt különböző kameraszögből vesznek fel... XDDDDD) Szóval érződik az nagyon, hogy csinálnak mondjuk egy original animét, amit eleve úgy építenek fel, hogy helye legyen a "művészkedésüknek" a sztoriban, vagy pedig fognak egy sima, átlagos SoL mangát/LN-t, amibe aztán görcsösen beletuszkolnak hülye képi "poénokat", kamerarángatást, stb. Utóbbi nem csak idegesítő és oda nem illő (szvsz), de totálisan meg is akasztja az adott jelenetet, úgymond "kiránt" a sztoriból, hiszen pl. egy párbeszéd során a szereplők arcát szeretném látni, nem az orrszőrüket, vagy a korpát a hajukban (bocs :dirr:) a hülye kameraállásoknak köszönhetően... XD Itt van pl. ez a Nisekoi jelenet, ahol aztán szintén van minden: gyors vágások, szemre ráközelítés, segges szoknya bele a kamerába (miközben a csaj leülése alá olyan hangeffektet vágnak, mintha minimum egy Boeing szállna le...), sőt, még egy "némafilmes" megoldással is élnek, vagyis a szereplők valami "gondolatátvitellel" kommunikálnak, amit úgy oldottak meg Shafték, hogy fekete képernyőre írják ki szöveggel, hogy épp mit gondolnak a szereplők, mert gondolom a sima "visszhangos" megoldás túl kommersz lett volna őigényességüknek... -__- És ez csak az első egy perc volt, de ha valakinek van még hozzá idege, végigtolhatja mind az öt percét a videónak, tuti lesznek még benne ilyen dolgok. Mindezt egy olyan háremmangából készült animében, ahol a "nagy bonyodalom" kb. annyiból áll, hogy a srác végül a 3-4 csaj közül kit fog választani. Komolyan, tutira szükség van egy ilyen cuccban ehhez hasonló megoldásokra? Nem lehet, hogy csak azért nyomják így tele hasonlókkal, mert különben mindenkinek egyből leesne, hogy ez semmivel sem komolyabb (pláne nem "művészibb") mint mondjuk egy Haruhi?

És most nem is arra gondolok, hogy nem tetszik úgy összességében az ábrázolásmód, mert pl. a karadizájnnal semmi gondom, vagy pl. a hátterek a Monogatari cuccokban is gyönyörűek (meg akkor ennyi erővel "álművészkedéssel" vádolhatnánk a Gankutól kezdve a Panty & Stockingig elég sok animét, amiknek a "kommersztől" elütő a látványvilága), viszont a Shaftnál 10-ből 9-szer annyira érződik, hogy szinte semmi nincs mögötte, az egész egyfajta "önmaszturbáció". Az egész stúdió működése kb. M. Night Shyamalay filmjeire emlékeztet, ahol ilyen ködösítős, össze-vissza hordott sztorival próbálja a fazon mindig misztikusnak beállítani az adott helyzetet, de a végére bizony rájössz, hogy jól át lettél baszva, mert ebben még annyi sincs, mint amennyi lehetett volna. (Életem egyik legnagyobb filmes csalódása volt pl. "A falu", akkora ziccert így elkúrni...) A Shaft hasonló, csak ők meg mindig megvesznek valami "trabantot", aztán rendesen "átfestik" és megpróbálják porschének eladni. :P

Btw, itt van pl. a Maria Holic openingje, Vágó Úr, szeretnék telefonálni, hívjunk fel egy Shaft-fant, aki majd jól elmagyarázza nekünk, hogy milyen művészi utalások vannak a "Paint it red" feliratban, az egyik csajjal gitározó másik csajban (izé, hapsiban, de ez most mindegy... XD), vagy a látványvilágból amúgy teljesen kilógó full CGI "próbababák" seregében. Mert szerintem ez is megint csak önfelszopás, annyira érződik az egészen ez a "MI TELJESEN MÁSOK VAGYUNK, MINT AKÁRMELYIK MÁSIK ANIMESTÚDIÓ, IMÁDJATOK MINKET!", hogy az már szánalmas. Ja és "természetesen" ismét egy "nagyon komoly" darabnál lövik el ezt, ezúttal egy all-girls schoolba beköltöző leszbi kalandjairól lesz szó, aki beleszeret egy nőnek öltözött srácba. Ugye milyen súlyos és mély történet, egy ilyen aztán megérdemli a művészkedést és totálisan illik is hozzá... :P (...not) Szóval na, ez valami Lain vagy NGE-szerű sztorinak még talán jól állna, de mondom, én még egy Madokánál is okésnak vettem, viszont ne röhögtessék már ki magukat ennyire, hogy mindenféle hárem-moe izéket próbálnak itt művészetnek beállítani. Szal ha én bármit is "elvárnék" egy ilyen képi világ után, az minimum az lenne, hogy legalább valami közepesnél jobb/eredetibb sztorit kapjunk, ne egy ilyen "all style, no substance"-szerű izét.

És igen, még erre jönnek rá az általad is említett fanboyok, akik meg tovább "mesélik" ezt a hülyeséget, hogy márpedig a Shaft artot csinál és ha neked nem jön be, akkor bizony te vagy a túl hülye ahhoz, hogy befogadd ezt a magasművészetet, hát nem tudom... :P Én meg akkor mondhatnám, hogy elég gáz az olyan fan, akit már szimplán egy ilyen sajátos (jellemzően ugyanannak a 2-3 elemnek az ismétlődéséből álló) látványvilággal úgy meg lehet etetni, hogy utána akármilyen kommersz háremszart megeszik, pusztán azért, mert "Shaft-feelingű".

Btw, a Ghiblihez azért nem hasonlítanám, mert az "csak" egy karakterdizájn, olyan meg mindenkinek van, van egy Rumikónak, van egy másik a KyoAninak, stb. A Shaftnak nem ez van, hanem ilyen "sajátos hülyeségei" (amikre itt fentebb linkeltem is példákat), amik számomra egy szimpla SoL beszélgetést is közel élvezhetetlenné/nézhetetlenné tesznek. Ennél jobban nem tudom elmagyarázni, esetleg gondolj arra, hogy ahogy téged pl. azok szoktak felidegelni, amikor mit tudom én, lolikkal próbálnak komoly sztorit előadni, úgy másokat meg az zavar, amikor egy alapvetően szög egyszerű animét a stúdió próbál "feljebb hypolni", mint amilyen valójában és ezért nem szégyell semmilyen vizuális parasztvakítást bevetni, hogy az átlagpistike rögtön van Gogh-fannak érezze magát, meg "igényes animefogyasztónak". XD

Mondjuk nem csak a Shaft csinál ilyesmiket, csak ők csinálják sorozatosan. Pl. ott volt pár éve az Aku no Hana, ami szintén nem indokolta volna azt a rotoszkópos rémálmot, amit végül kihoztak belőle, na de ennyi, volt annak a stúdiónak egy ilyen dobása, reméljük, hogy nem is lesz több. (Amúgy állítom, hogy a Berszark "sajátos" CGI-je is tuti valami olyasmi akart lenni, hogy "idézzük meg Miura mester reális-mangás ábrázolásmódját!", csak csúnyán visszaütött... XD) A Shaft annyiból gázosabb, hogy ők erre álltak rá, mint ahogy pl. a KyoAni a moéra és pluszba még egy masszív fanboysereg szopja is a f...filmográfiájukat. XD

Na, én úgy kb. ennyi tudok erről mondani, majd még tulokos lehet, hogy kifejti a mondandóját, bár nála nem tudom, hogy a Madoka mellett látott-e még egyéb "Shaft-remekműveket", mert azért úgy "üt" igazán a munkásságuk. :dirr: (Ha csak a Madokát látta, akkor még tök olcsón megúszta... XDDDD)
Kép
Avatar
tulokos
Profi
Profi
Hozzászólások: 318
Csatlakozott: 2016.09.04. 18:11
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: tulokos »

Hehe, Titkos után most megtehetném, hogy odasunnyogok mögé a sorba, és nagyokat helyeselek, de azért megprószálok hozzátenni a témához. :mosoly:

Nehéz helyzetben vagyok, mert én meg pont a monogatari szériából hoztam volna "vádiratot" a Shaft ellenében, mivel azt elég jól ismerem (egyébként az Arakawa... vígjátékot és egy loli vámpíros brrr… sorozatot láttam még tőlük, azonban mindkettő el lett felejtve), de akkor maradjunk a Madokánál.

Valaki belefutott már ebbe az oldalba? Különböző elméleteket ismertet, továbbá egyes utalások forrásai is össze lettek gyűjtögetve:

http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/A ... dokaMagica

Ezért írtam múltkor, hogy sok érdekes (extrém?) rajongói elmélet kering erről a sorozatról, és azt se tudom biztosan kijelenteni, hogy ne lennének meggyőzőek, ennek ellenére még mindig inkább egy szkeptikus állásponton vagyok. Mégpedig pontosan azért, amit a Shaft modoros és hatásvadász formanyelvéről gondolok (Titkos kimerítően hozott erre példákat más művekből).

Nem hiszem el ennek a stúdiónak, hogy olyan tudatosan dolgoznák ki a részleteket, sokkal inkább látom úgy, hogy az általuk eldobált "csalikhoz" vetítenek elméleteket a rajongók. Például a "Madoka Magica is about female sexuality." elmélet nálam ott bukik meg, hogy szerintem a (moe-loli-)mahou shoujo szereplők nem az (elveszett) ártatlanságot képviselik a perverz boszikkal szemben, hanem egyszerűen így, moe lolisan és kiszolgáltatottan lesznek trendik ehhez a műfajhoz. Illetve külön-külön animés "archetípusokat" jelenítenek meg: mindig van a csapatban egy nagyon ártatlan (Madoka), egy valamit folyton vagányan rágcsáló (Kyouko) és egy jóval nagyobb mellű (Mami), szóval ezek inkább trendek. Ráadásul ehhez az elmélethez az kéne még, hogy a boszik zaklassák szexuálisan az embereket, de nem ezt látjuk, hanem azt, hogy különböző módszerekkel megölik az áldozataikat. (De amúgy nagyon kíváncsi vagyok, hogy erről konkrétan Ti mit gondoltok! Végül is simán elférhetne akár sok más magyarázat mellet is egy ilyen plusz nézőpont. :D )

Az anime topikjában Junchi hozzászólásával nagyjából már körüljártuk ezeket a jelenségeket, problémákat, amiket Junchi frappánsan a "kúlság" alá sorolt. Szerintem is ezt a célt szolgálják az olyan elemek mint például a Faust idézgetése; öncélú kivagyiság, hogy megmutassák "a mi animénk még Goethe németségét is elbírja", valamint "ettől is csak egzotikusabbak, elvontabbak lettünk". Ezzel voltaképp kiüresítik, azonban a helyzet az, hogy ezt nem lehet "büntetlenül" megtenni egy Goethe kaliberű íróval, mert egyszerűen olyan súlyos a szakirodalma és annyira masszív a hatása, hogy óhatatlanul magyarázatot fog követelni. Ezt szerintem egy japán alkotónak is - legalább éreznie - tudnia kell, függetlenül attól, hogy számukra kevésbé feltérképezett az európai kultúrkör irodalma. Mert aztán éppen ezért lesz az, hogy a rajongók rengeteget kombinálnak, miközben csak parasztvakítás állt a dolgok hátterében.

Más idevágó tapasztalat: megnéztem egyszer valamelyik animés kerekasztalról készült videót, ahol volt egy srác (Junchi talán majd kiegészít, mert arra tisztán emlékszem, hogy mellette ült! :D ), aki azt magyarázta, hogy a sorozat már csak azért is magas színvonalú alkotás, mert a főszereplő szóba hozza Platón és Saussure gondolatait, és az ilyen személyekre való hivatkozás az anime intelligenciájának a szintjét(!) mutatja. (Egyébként meg egy mainstream, lapos fantasy cuccnak tűnt, mert közben vetítettek a háttérben képeket belőle.)

Nyilván nem szerencsés messzemenő következtetéseket levonni egy ilyen blőd megállapításból, de azt szerintem jól megvilágítja, hogy milyen könnyen lehet befolyásolni a nézőt egy-egy "nagyotmondással". A Shaft pedig sokszor pont ilyenekből fúj össze egy nagy lufit, én meg ugye "tartalom-buzi" vagyok, minden öncélúságtól eldurran az agyam; egy szó, mint száz: nem az én stúdióm a Shaft. :D
"Mi az, amit megismerhetünk? Avagy miről tudhatjuk biztosan, hogy ismerjük, vagy miről tudhatjuk bizonyosan, hogy tudjuk, hogy ismerjük, ha ugyan egyáltalán megismerhető. Vagy lehetséges, hogy egyszerűen elfelejtettük és nem merjük bevallani?"
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Surci »

Így már nagyjából értem: az a problémátok, hogy a ShaftArt-ot és egyéb stílusjegyeiket nem grafikai kreativitásnak látjátok, hanem (sikeres) direkt fanbait-nek is + elvárnátok hogy a formabontóbb külsőhöz valami komplexebb tartalom is érkezzen, aztán ez legtöbbször elmarad. Amúgy nyugi Titki, értem én azt is amit a Mono-s postodban leírtál nekem, csak amikor Shaft-cuccot nézek, sohasem érzem, hogy a stílusjegyeik némi non-konvencionális grafikai bűvészkedésnél többek lennének (ami meg nekem teccik, pl. a MariaHolic OP is jópofa volt szvsz, bár a műanyagbabák sztem is kilógnak az összképből... lehet bele kéne nézni :D). Lásd amit a Monogatarikról írtam, vagy akár dettózhatnám Péter régebbi postjait az Arakawáról, de a Zetsubou Sensei-ből megtekintett pár epizód is hiába van összeShaftolva, mivel kontent szempontjából olyan az is, amilyen, sosem gondoltam rá hogy a formával direkt akarnák DEEP-ebbé tenni. Ergo ha ez is lett volna vele a céljuk, sosem gondoltam többnek, mint mondjuk White Fox-ék kreatív cinematográfiáját a Katanagatariban vagy a Ganku enyhén szürreális látványvilágát. Ezekszerint csak nekem volt fura hogy ennek külön DEEPfanjai meg parasztvakítás-haterei vannak, mindig csak egy kissé újszerű és emiatt bejövősebb vizuális stílust láttam benne - a Madokánál dettó, de bővebben a topicjában.

A Ghiblihez még annyit, hogy bár a legszembetűnőbb jellegzetességeik valóban a karadizájnok, azért a háttereik és az animációs stílusuk is összetéveszthetetlen, meg színkezelésben is vannak tipikus húzásaik. Szal amikor először láttam pár képet az Iblard Jikanból vagy az Arrietty-ből, rögtön tudtam hogy kihez tartozik, pedig előtte nem is hallottam a két filmről - és nem volt rajtuk karakter.
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Titkos »

tulokos írta:öncélú kivagyiság
Na, tudtam én, hogy van a "Shaft-stílusra" valami rövidebb összefoglalás is, nem csak az én oldalnyi "elemzéseim". XD Igazából teljesen ezt érzem a cuccaik nézése közben, köszönöm! XD
tulokos írta:Más idevágó tapasztalat: megnéztem egyszer valamelyik animés kerekasztalról készült videót, ahol volt egy srác (Junchi talán majd kiegészít, mert arra tisztán emlékszem, hogy mellette ült! :D ), aki azt magyarázta, hogy a sorozat már csak azért is magas színvonalú alkotás, mert a főszereplő szóba hozza Platón és Saussure gondolatait, és az ilyen személyekre való hivatkozás az anime intelligenciájának a szintjét(!) mutatja. (Egyébként meg egy mainstream, lapos fantasy cuccnak tűnt, mert közben vetítettek a háttérben képeket belőle.)

Nyilván nem szerencsés messzemenő következtetéseket levonni egy ilyen blőd megállapításból, de azt szerintem jól megvilágítja, hogy milyen könnyen lehet befolyásolni a nézőt egy-egy "nagyotmondással". A Shaft pedig sokszor pont ilyenekből fúj össze egy nagy lufit, én meg ugye "tartalom-buzi" vagyok, minden öncélúságtól eldurran az agyam; egy szó, mint száz: nem az én stúdióm a Shaft. :D
Na igen, erre céloztam én is, amikor azzal jöttem, hogy "az egyszeri Pistike ettől érzi magát "kultúrált animefogyasztónak", csak szintén nem tudtam ilyen szépen és érzékletesen leírni. XD Btw, erről meg, hogy neked "tartalombuziként" nem jön be a stílusuk, eszembe jutott, hogy igen, igazából az némiképp mindkét fél felé "öngól": egyfelől ugye itt vagyok én, aki elsősorban inkább a stílusra, szórakoztatási faktorra megy rá és ha ezek rendben vannak, akkor utána jöhet az értékelhető tartalom is, mert nyilván nem hátrány, ha van, de nem kéne, hogy a szórakoztatás rovására menjen. Ezért is zavar a Shaft-style, mert egy az, hogy sokszor nincs mögötte semmi, de kettő meg, hogy azzal, hogy ezt az "álművészi izét" ráhúzzák mindenre, gyakorlatilag számomra olyan cuccokat is élvezhetetlenné tesznek, amiket esetleg az eredeti LN-ben/mangában még bírtam, vagy legalább szimpatizáltam velük. Viszont most eszembe jutott, hogy aki meg hozzád hasonló "tartalombuzi", az sem jár sokkal jobban, mert ő megkapja ugyan a fajsúlyos(nak látszó) előadásmódot, de amint elkezd mélyebben belemenni, rájön, hogy bizony nem nagyon kapott ő igazán semmit. Ergo ez így kettőből nulla, nagyrészt csak azokat a Pistikéket fogja lekötni, akiknek elég ez az "álművészi" tartalom, mert az ide-oda bedobált ábrázolásmódos bűvészkedést már megeszik, mélyebben meg amúgy sem érdekli őket a téma. Ebbe most gondoltam bele így először, de igencsak LOL. XD
Surci írta:pl. a MariaHolic OP is jópofa volt szvsz, bár a műanyagbabák sztem is kilógnak az összképből... lehet bele kéne nézni
Ó, én azt simán elhiszem, hogy így különszedve, pusztán az OP még poénnak is tűnik, csak ez is olyan, hogy nézni kezded, aztán rájössz, hogy maga a sorozat annyival gyengébb, hogy fúúú... :D Persze oké, nem volt kifejezetten rossz, meg egyszer meg lehetett nézni, de egyrészt tök átlag, másrészt önismétlő (amennyire a leszbi csaj orrvérzős jelenetei viccesek voltak az első 1-2 részben, a 8-9 környékére már szinte sikerült megutálnom, kb. egy To Love Ru-s Momo, csak leszbi kiadásban...). Szal érted, lehet túl élénk a fantáziám, de pl. én egy ilyen OP után minimum valami SoL-ba oltott Suicide Squad-szintű őrületet várnék, egy ilyen Haruhi-szerű csajról, aki mindent a feje tetejére állít a suliban és full őrült. Ehhez képest valami hihetetlenül lagymatag az egész cucc (pláne, hogy a főszereplő srác ezt a cross-dressing dolgát pont, hogy titkolni kívánná, tehát érdeke is, hogy ne keltsen feltűnést, szóval WTF Shaft? XD), ennél még a Watamote OP-jának is több köze van a sorozat tényleges tartalmához. :lol: (Ott legalább elhiszem a fandumákat, hogy a Tomokót gúzsba kötő láncok valójában a társadalmi elvárásokat jelképezik, amiket ő végül széjjelzúz, mert "akkor is a ti hibátok, hogy nem vagyok népszerű!", ami ugye benne is van a dalban. :lol: ) Maria Holicra visszatérve: amúgy az endingje is dettó ilyen, ez meg egy Madokába oltott retro platformjáték, épp csak ennek sincs semmi köze a tényleges sorozat hangulatához/sztorijához. XD
Rui-chan írta:Titkosnak üzenem, hogy az AMV végén, amit korábban belinkeltem, ez az eredetije. :D (Jobb későn, mint soha. XD)
Á, hogy ő! :D Köszi, így már egyből ráismertem, csak én ennek a résznek nem az eredetijét, hanem a neten terjedő magyar paródia változatát láttam, ahol Tankcsapda számokat és hasonlókat gitározott a bajszos úriember. :lol:
Kép
Avatar
Péter
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 787
Csatlakozott: 2010.07.17. 14:29
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Péter »

Na akkor hozzáteszem már én is a saját gondolataimat, néhány felmerült témához.

Bake, Shaft: Engem a Bakénál nem is annyira maga az animu cseszett fel, mert annak azon kívül, hogy egy rohadt unalmas, hatásvadász, kamuművészkedős, még fanservice terén is gyenge darab, mást nem nagyon lehet felróni. Ami inkább felbasz, az a fandom, merthogy a Bake is az a típusú anime, ami arra tökéletesen jó, hogy valódi mélységgel, komplexitással rendelkező animét még csak hírből sem szagolt nokedlik rámondhassák, hogy: "Ez a művészet vazze!" Aztán ezzel emberkednek, bizonygatják kifelé, hogy ők itt az értelmiségiek, és ezzel mérik le, határozzák meg a "jó ízlést".

Kedvencem az, mikor élből letagadják, hogy ez egy hárem, mert "Itt ám a mögöttes tartalom a lényeg!" de persze érdekes módon, valahányszor oda kerül a sor, hogy ezt ki kéne fejteni, akkor konkrét, értelmes választ, azt sose kap az ember. Csak a szokásos ködösítés megy, hogy: "Ez egy tömény mindfuck élmény, amit nem lehet elmagyarázni, ezt érteni kell!" (Hmm... De Elfen Lied szag lett hirtelen...)

Persze azt nem vitatom el, hogy van a cuccnak egy sajátos meta humora, meta nyelvezete, ami jól is működött a regényben, de hogy a Shaftnak hála, ez rohadtul nem úgy csapódik le az animében, mint eredetileg, és hogy a nézők jelentős része amúgy pont nem ezért nézi, az is biztos.

Nem láttad, ne szólj bele: Itt meg tényleg arról van szó, hogy ha az ember eltöltött már pár évet egy szubkultúrában, és átment már a kezei között pár száz mű, akkor egy idő után, kialakul nála egyfajta 6. érzék, nevezzük ezt megérzésnek. Ami annyit tesz, hogy borító, stúdió, rövid leírás alapján már sacc/kábé be tudja azt lőni, mi, körülbelül mire lesz képes, és hogy-hogy nem, az esetek 80-90%-ában ez be is szokott jönni.
Más téma persze, hogy ha konkrét kritikát akar róla írni az ember, értékeléssel, és nem csak az előzetes benyomásait közli, akkor azért illik belenézni, legalább 2-3 részbe.
Kép
Válasz küldése