Overwatch

PC vagy konzolos játékok témaköre.
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Péter írta: 2017.04.30. 08:24Apropó kilépkedők, na ez a másik. A mostani event alatt határozottan azt éreztem, hogy Blizzék lassan bevezethetnék azt a rendszert, ami a WG-nél is van, vagyis hogy elkezdik nagyon komolyan venni a csata eleji, közbeni, szándékos kilépkedést, és akár banal is jutalmazzák a delikvenst. Nem egy csatát buktam ugyanis amiatt, hogy Random Sanyikának, nem volt kedve healelni, és inkább lelépett, mikor a payload, már félig be volt tolva. Az ellen meg épp özönlött ezerrel.

Esetleg az is megoldás lenne, hogy ha nincs elég player, átmenetileg feltölti a helyet botal. Szvsz még az is jobb, mint megszakítani, vagy bukni a csatát emiatt. Pláne, hogy némelyik escape mester harci kapacitása, amúgy is megidézi az egykori CS 1.5, 0-ás botjainak az IQ szintjét. :D
Apropó, ennél az Uprisingnál most én is néztem, hogy XY kilép és akkor annyi. Nem kezdetek új kört valaki mással, nem rak be egy "tartalék embert" (mint ahogy pl. quick playnél ott van a "backfill", vagy mi, amikor te is úgy kerülsz egy csatába, hogy egy előzőleg kilépett embert pótolsz), hanem kész, onnantól tuti bukni fogtok, mert hárman kell végigvinnetek a pályát, ami jó eséllyel lehetetlen. Szóval oké, én alapból nem játszottam azzal a móddal sem sokat, végigvittem normálon, illetve nagynehezen hardon, aztán ezután hagytam inkább a fenébe, mert meguntam, hogy a sok nyolcéves Vérpistike képtelen megérteni egy PvE alapú pálya taktikáját, de azért nem értem, hogy a Blizz ezt hogy gondolta. Néha mintha nem tudnák, hogy hány hülye/lúzer/szemét játékos létezik. (Btw, nálunk is volt olyan meccs, ami kapásból úgy indult, hogy a fazon, akinek Mercy jutott, még a legelején bemondta, hogy "bocs, rossz vagyok healerként" és kilépet... Legalább megpróbálta volna, vagy valami, de á...)
Péter írta: 2017.04.30. 08:24Meg az, hogy itt a jutalom is full zsákbamacska. Szóval a mostani event alatt is összeszedtem vagy 25 lootboxot minimum, de abból eddig összesen 3 dobott skint. Az össze többi voice line, spray, meg player icon, illetve azok duplikátumai.

Egyébként állítólag Blizzék, a Halloween event után, növelték annak az esélyét, hogy az event lootboxok, skint dobjanak. Na most figyelembe véve, hogy még most se viszi ezt túlzásba a rendszer, el nem tudom képzelni, akkor mi lehetett. Bár hallottam hírét, hogy volt akinek 30 lootboxból, egyetlen event skin esett. Persze tudom, vegyek lootboxot, de ilyet ne játszunk már. =)
Na igen, mondjuk nekem még abból a szempontból szerencsém volt, hogy legalább egy részük meglett: kiesett a Mercy és Widowmaker event skin, meg az egyik Torbjörnös. :D (Tracer nem... :( ) Viszont tény, hogy annyira zsákbamacska, hogy csak ezért nem éri meg őrült módon játszani, szal most is kb. megcsináltam a heti loot boxos arcade-et (mert ott legalább három győzelem után máris kap egyet az ember), aztán még úgy 1-2 szintet léptem, de ennyi. Most amúgy a HotS-ban is ugyanezt a loot-rendszert vezették be, de ott sem erre hajtok, inkább a hősöket szintezem, aztán a szintenkénti 1-1 loot box csak ilyen "kellemes bónusz", de ott is inkább azt csinálom, mint az OW-nél, hogy az összegyűjtött pénzből veszem meg direktbe, amik kellenek, mert amúgy baromi kicsi az esélye, hogy pont az essen ki. (Pláne, hogy HotS-ban kétszer-háromszor annyi hős van, mint OW-ben, szóval képzelheted... :D)
Kép
Avatar
Péter
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 787
Csatlakozott: 2010.07.17. 14:29
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Péter »

Titkos írta: 2017.04.30. 15:46onnantól tuti bukni fogtok, mert hárman kell végigvinnetek a pályát, ami jó eséllyel lehetetlen.
Csapat összeállítástól is függ mondjuk, mert egy Mercy, Orisa, Bastion trió még le tudja nyomni a meccset akár magasabb szinten is. Csakhogy ez a kilépkedés ugye szinte mindig olyankor fordul elő, amikor a játékmódhoz totál nem illő összeállítással operál a csapat.

Eleve sok ellen jön több irányból, hullámokban, elég szívós pajzsos egységekkel megtámogatva, amik még lőnek is. Ráadásul a rendszer, a közeletekbe spawnolja őket, mindez egy nagyrészt szűk pályán. Szóval ebbe a játékmódba nem való pl. Hanzo, Genji, és pláne nem Widowmaker. De még Zarya, Reinhardt is necces, felesleges, hisz bármelyik másik tank jobban használható. Erre fel persze, hogy Widowmaker, Genji jön egy Lucio, és egy D.Va mellé. Aztán tartsd életben ezt a két retardot, akik rendre berohannak az ellen fókusztüzébe, és fél percenként kinyíratják magukat.

Egyébként ha már mostani event, engem ez az egész égből leeső, majd összeálló robot dolog, nagyon emlékeztetett a Borderlands 2-re. Az ottani loaderek, nagyon hasonlóan működtek. :)
Titkos írta: 2017.04.30. 15:46(Btw, nálunk is volt olyan meccs, ami kapásból úgy indult, hogy a fazon, akinek Mercy jutott, még a legelején bemondta, hogy "bocs, rossz vagyok healerként" és kilépet... Legalább megpróbálta volna, vagy valami, de á...)
Pláne, hogy az a legegyszerűbb healer, szóval igen, nagy nehézség rávinni a célkeresztet a társadra, majd nyomva tartani a bal egeret. :vigyor:
Titkos írta: 2017.04.30. 15:46Na igen, mondjuk nekem még abból a szempontból szerencsém volt, hogy legalább egy részük meglett: kiesett a Mercy és Widowmaker event skin, meg az egyik Torbjörnös. :D
Párat azért nekem is kidobott, de ma is pl. felmentem összehozni a napi lootboxot, erre 3 duplikátum spray esett belőle. Na mondom fasza, megérte ma is grindolni... :D

Karácsonykor volt a WoT-nál is lootbox, de ott legalább előre tudott jutalmat tartalmaztak. Plusz ott ez poénosabb volt, mert a ott a sikeres küldetések után kaptál díszeket, amikkel ha feldíszítetted a karácsonyfát, és a hó tankot, akkor idővel szintet léptél, és úgy esett a lootbox. Szóval volt egy külön kis minigame is hozzá. :D
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Péter írta: 2017.04.30. 21:48Csapat összeállítástól is függ mondjuk, mert egy Mercy, Orisa, Bastion trió még le tudja nyomni a meccset akár magasabb szinten is. Csakhogy ez a kilépkedés ugye szinte mindig olyankor fordul elő, amikor a játékmódhoz totál nem illő összeállítással operál a csapat.
Ja igen, azt elfelejtettem odaírni, hogy én itt most elsősorban az "alap négyesre" gondoltam, tehát nem az "all heroes" módra, hanem amikor kizárólag csak a Reinhardt-Mercy-Torbjörn-Tracer kvartettel lehet nyomulni. Na, képzelheted, hogy ott mennyire beütött, ha valaki rögtön az elején kilépett. :D
Kép
Avatar
Balus
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 113
Csatlakozott: 2016.03.15. 19:23
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Ankh-Morpork
Kapcsolat:

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Balus »

Szerintem is jobb lenne, ha a Blizzard valamilyen formában büntetné a meccs kellős közepén kilépő játékosokat. Pont most, az Uprising brawl-nál történt meg velem az alábbi, különösen dühítő eset.

A Normal fokozat annyira pofonegyszerű lett, hogy akár 3 tapasztaltabb játékossal is végig lehet csinálni, ha valaki menet közben kilép. A Hard fokozat már problémásabb ebből a szempontból, pláne random emberekkel játszva. Az egyik ilyen alkalommal a Reinhardttal játszó player (a tank, ergo pótolhatatlan tagja a csapatnak) azt írta, hogy szeretné megcsinálni a "Handle with Care" achievementet (legalább 80% HP-val célba juttatni a payloadot Hard fokozaton), mi pedig beleegyeztünk. Azon még túltettem magam, amikor az említett player azonnal elkezdett anyázni, amikor a payload a legkisebb sebzést is bekapta, de amikor már majdnem elértünk a célhoz, az értéke lecsökkent 79%-ra, és abban a pillanatban a Reinhardt ragequittelt, a következő hullámnál pedig mindannyian fűbe haraptunk.

Na ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy hagyom a p*csába ezt az egészet, ennyit nem érnek azok a nyomorult spray-k, amik az achievementékért járnak. :D
"Soha ne feledd, ki vagy. Mert a világ nem fogja. Viseld páncélként, akkor nem árthatnak vele." (Tyrion Lannister)
~
Kritizátor/Twitter/MAL
Avatar
Péter
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 787
Csatlakozott: 2010.07.17. 14:29
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Péter »

Titkos írta: 2017.05.01. 02:03Ja igen, azt elfelejtettem odaírni, hogy én itt most elsősorban az "alap négyesre" gondoltam, tehát nem az "all heroes" módra, hanem amikor kizárólag csak a Reinhardt-Mercy-Torbjörn-Tracer kvartettel lehet nyomulni. Na, képzelheted, hogy ott mennyire beütött, ha valaki rögtön az elején kilépett. :D
Azt én nem is erőltettem nagyon (pont ezért). Szóval mentem pár kört vele, hogy kipróbáljam, mégis milyen, utána viszont maradt az All Heroes mód. :)
Balus írta: 2017.05.01. 10:33Szerintem is jobb lenne, ha a Blizzard valamilyen formában büntetné a meccs kellős közepén kilépő játékosokat. Pont most, az Uprising brawl-nál történt meg velem az alábbi, különösen dühítő eset.
Az a rendszer pont jó lenne, amit a WG is használ. Ha kilépsz a meccsből, alapból bukod az XP-t, és kapsz egy figyelmeztetést. Ha ebből összejön 3, akkor 24 óra ban jár. Ha utána ugyanezt megismétled, akkor egy hét.
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Péter írta: 2017.05.02. 13:22Azt én nem is erőltettem nagyon (pont ezért). Szóval mentem pár kört vele, hogy kipróbáljam, mégis milyen, utána viszont maradt az All Heroes mód. :)
Amúgy persze, az tényleg jobb volt, csak a szemét Blizz azért nem adott achikat... XD Szóval úgy játszottam kb., mint itt Balus fentebb: egy darabig szenvedtem ezzel a négykaris móddal, aztán úgy voltam vele, hogy az idegrendszerem épsége fontosabb, mint pár hülye spray. XD (Erről egy "anyázást" azért megejtettem itt az előző oldalon még frissiben. XDDD)
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Jövő hétvégén ingyenes narkóosztás Overwatch kipróbálási lehetőség lesz, csak gondoltam szólok, ha valaki ez alapján akarná eldönteni, hogy megvegye-e, vagy nem akarja megvenni, de picit játszana vele. :)
Kép
Avatar
Balus
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 113
Csatlakozott: 2016.03.15. 19:23
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Ankh-Morpork
Kapcsolat:

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Balus »

Titkos írta: 2017.05.18. 16:56 Jövő hétvégén ingyenes narkóosztás Overwatch kipróbálási lehetőség lesz, csak gondoltam szólok, ha valaki ez alapján akarná eldönteni, hogy megvegye-e, vagy nem akarja megvenni, de picit játszana vele. :)
Ezzel egybekötve lesz egy új event május 23-tól június 12-ig, az Overwatch megjelenésének egy éves évfordulója alkalmából. Lesznek új skinek, új emote-ok és három új pálya, amik valószínűleg egy új, aréna-szerű játékmóddal lesznek egybekötve.

A skineknél külön öröm, hogy láthatóan az olyan hősöket helyezték előtérbe, akik a megjelenés óta nem kaptak legendary skint (pl. Bastion, Pharah és Soldier 76).
"Soha ne feledd, ki vagy. Mert a világ nem fogja. Viseld páncélként, akkor nem árthatnak vele." (Tyrion Lannister)
~
Kritizátor/Twitter/MAL
Avatar
Balus
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 113
Csatlakozott: 2016.03.15. 19:23
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Ankh-Morpork
Kapcsolat:

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Balus »

Régen volt már vicces poszt, ezért úgy gondoltam, hogy itt az ideje egy újabb adagnak.

Genji, az otaku

Tökéletes időzítés

Az igazság a Nexus Challenge születése mögött
"Soha ne feledd, ki vagy. Mert a világ nem fogja. Viseld páncélként, akkor nem árthatnak vele." (Tyrion Lannister)
~
Kritizátor/Twitter/MAL
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Balus írta: 2017.05.21. 20:53 Genji, az otaku
Ezt én is néztem (mármint a klipben szereplő animét), szal megértem Genjit, "Niiia" is best girl! :lol:
Amúgy ja, nem titkoltan erről szólt ez az egész akció, bár mivel én már előtte is szerettem a HotS-ot, én csak jól jöttem ki belőle, 10 ingyen loot box mindkét játékban, meg egyéb kozmetikai finomságok. :D Annak volt szívás, aki utálta, rakhatta fel a játékot, kereshetett "kényszer barátot" a questek miatt, aztán játszhatta le a heti öt meccset egy hónapon át... ^^" XD Mondjuk igazából ne mértem, hogy mi ez a "HotS-undor" mindenkinél, szerintem simán hozta azt a szintet, amit a WoW az MMO-k, vagy az OW a multi-FPS-ek között, de erről már írtam a topicjában is.

És ha már OW vicces videók: írtam már, hogy D.Va-ért én annyira nem vagyok oda, de ez már csak technikailag is túl jó lett. :lol:
Kép
Avatar
Balus
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 113
Csatlakozott: 2016.03.15. 19:23
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Ankh-Morpork
Kapcsolat:

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Balus »

Titkos írta: 2017.05.22. 20:33 Amúgy ja, nem titkoltan erről szólt ez az egész akció, bár mivel én már előtte is szerettem a HotS-ot, én csak jól jöttem ki belőle, 10 ingyen loot box mindkét játékban, meg egyéb kozmetikai finomságok. :D Annak volt szívás, aki utálta, rakhatta fel a játékot, kereshetett "kényszer barátot" a questek miatt, aztán játszhatta le a heti öt meccset egy hónapon át... ^^" XD Mondjuk igazából ne mértem, hogy mi ez a "HotS-undor" mindenkinél, szerintem simán hozta azt a szintet, amit a WoW az MMO-k, vagy az OW a multi-FPS-ek között, de erről már írtam a topicjában is.
Nekem személy szerint semmi bajom sincs a Heroes of the Stormmal, a mobákkal, mint zsánerrel annál inkább. Egyszerűen annyira idegen számomra ez az egész játékstílus, de ez nem a HotS hibája, mert már a LoL-ban és a DOTA 2-ben sem tudtam megszokni. Így viszont tényleg egy szenvedés volt nekem a Nexus Challenge, és ha nem lett volna a magas szintű barátom, aki kisegít vele, valószínűleg hamar feladtam volna, mert vadidegen játékosok biztosan nem tolerálták volna a noobkodásomat.

Fura, mert ő meg pont az ellenkezőjét mondta, szerinte az Overwatch a bonyolult játék. Ki érti ezt? :D
"Soha ne feledd, ki vagy. Mert a világ nem fogja. Viseld páncélként, akkor nem árthatnak vele." (Tyrion Lannister)
~
Kritizátor/Twitter/MAL
Avatar
ViharTáncos
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1553
Csatlakozott: 2010.08.07. 14:34
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: ViharTáncos »

Avatar
alvaro
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1050
Csatlakozott: 2007.05.09. 09:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: gyászmenet
Kapcsolat:

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: alvaro »

Nem gondoltam volna, hogy ide beírok valaha, de most tudtam meg, hogy Sombra japán hangja Saito Chiwa :lol:

Persze, hogy megint más hangszínt vette elő, de ez nem is baj :)
Sokkal szívesebben látnám egy Quantum Break Homura modban :LOL:
Avatar
Balus
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 113
Csatlakozott: 2016.03.15. 19:23
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Ankh-Morpork
Kapcsolat:

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Balus »

ViharTáncos írta: 2017.05.24. 20:13 OW táncok (utalások)
https://www.youtube.com/watch?v=PtS3jRE3z80
Közben kiderült, hogy Genji táncához honnan vette a Blizzard az inspirációt: a Kinjaz táncegyüttes koreográfiáiból.
alvaro írta: 2017.06.01. 19:05 Nem gondoltam volna, hogy ide beírok valaha, de most tudtam meg, hogy Sombra japán hangja Saito Chiwa :lol:

Persze, hogy megint más hangszínt vette elő, de ez nem is baj :)
Sokkal szívesebben látnám egy Quantum Break Homura modban :LOL:
A Behind the Voice Actors oldalon fent van a teljes lista, hogy az egyes karaktereknek melyik seiyuu adja a hangját. Bár én továbbra is az eredeti angol verziót preferálom, egy-két hangot a japán változatban is jól eltaláltak (pl. Pharah-hoz jól illik Paku Romi orgánuma).
"Soha ne feledd, ki vagy. Mert a világ nem fogja. Viseld páncélként, akkor nem árthatnak vele." (Tyrion Lannister)
~
Kritizátor/Twitter/MAL
Avatar
ViharTáncos
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1553
Csatlakozott: 2010.08.07. 14:34
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: ViharTáncos »

Utolag már én is megleltem de köszi

btw találtam valami ütöset ezuttal

Lucio froggy
https://www.youtube.com/watch?v=Z2KVGAE2Z0s

Utána az eredeti
https://www.youtube.com/watch?v=HBxn56l9WcU
Avatar
Balus
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 113
Csatlakozott: 2016.03.15. 19:23
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Ankh-Morpork
Kapcsolat:

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Balus »

"Soha ne feledd, ki vagy. Mert a világ nem fogja. Viseld páncélként, akkor nem árthatnak vele." (Tyrion Lannister)
~
Kritizátor/Twitter/MAL
Avatar
ViharTáncos
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1553
Csatlakozott: 2010.08.07. 14:34
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: ViharTáncos »

Ez jó pofa volt :) (érdekes még megjegyezni hogy sehol más játék szinkron szinészeinél nem láttam még hasonlót)

A felvonóban: (sfm)

https://www.youtube.com/watch?v=PD8sdbgMMgI

Másik kicsit fura de nagyon szép munka Soda Sisters

https://www.youtube.com/watch?v=uZlIlwHimGw
Avatar
Balus
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 113
Csatlakozott: 2016.03.15. 19:23
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Ankh-Morpork
Kapcsolat:

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Balus »

"Soha ne feledd, ki vagy. Mert a világ nem fogja. Viseld páncélként, akkor nem árthatnak vele." (Tyrion Lannister)
~
Kritizátor/Twitter/MAL
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Titkos »

:lol: Amúgy ezt én is talán pont tegnap láttam, nagy. :D Btw, ezekből a "pszicho-Mei" poénokból kettőn röhögtem még mostanában. XD Az egyik a komment a videó alatt:

"This is why Snowball Fight was like watching murderers at work"

Amúgy kissé sajnálom is, hogy én még akkor kezdtem csak OW-zni, egy plusz dimenziót nyert volna az egész. :D

A másik meg az volt, amikor néztem egy ilyen "Mei 20+ nyelven" összeállítást, amiben csak annyi volt, hogy az ultiját használja és azt hallhatjuk az összes elérhető nyelven, amire csak lefordították az OW-t. Mire valaki a kommentekben csak ennyit írt alá: "demonic speech". :lol: (Mondjuk ott azon lepődtem meg, hogy a spanyol Mei hangja cukibb még az eredetinél is! O_O)

Btw, Mei eddig itt volt szerintem a legcoolabb. (Érted, "coolabb", haha... XDDDD) Amúgy mondanám, hogy "JoJo spoiler", de igazából annyira nem, meg "fuck it, it's just too cool!" :D XDDD (Egyébként ennek hatására volt már, hogy játék közben amikor Mei ultiztam, én is bemondtam, hogy "ZA-WARUDOOOO!" XDDD)
Kép
Avatar
Balus
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 113
Csatlakozott: 2016.03.15. 19:23
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Ankh-Morpork
Kapcsolat:

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Balus »

Titkos írta: 2017.06.22. 20:55 Btw, Mei eddig itt volt szerintem a legcoolabb. (Érted, "coolabb", haha... XDDDD) Amúgy mondanám, hogy "JoJo spoiler", de igazából annyira nem, meg "fuck it, it's just too cool!" :D XDDD (Egyébként ennek hatására volt már, hogy játék közben amikor Mei ultiztam, én is bemondtam, hogy "ZA-WARUDOOOO!" XDDD)
Ha már Overwatch és JoJo, akkor nekem ez a kedvencem. :D
"Soha ne feledd, ki vagy. Mert a világ nem fogja. Viseld páncélként, akkor nem árthatnak vele." (Tyrion Lannister)
~
Kritizátor/Twitter/MAL
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Balus írta: 2017.06.23. 13:21 Ha már Overwatch és JoJo, akkor nekem ez a kedvencem. :D
Ja igen, ezt már láttam, de jót röhögtem rajta. :lol: És akkor még mindig egy "Mei Brando" videó, a szövege nagyon kész. XDDD

Más: És végre! VÉGRE! Hetek óta arra vártam, hogy bemutathassam nektek a világ legjobb játékát, de eddig a hétig kellett várni, hogy végre gameplay videó is legyen róla! Ezt minden OW fannak látnia kell! Van itt minden kérem! Kung-fu panda, birodalmi rohamosztagos, genderbend McCree, pamm-pamm-pamm Sephiroth, stb. :D

Korábbi videók ugyanebből:

Karik, némi gameplay

Az első sokk :D

(Amúgy amikor még csak azt láttam, hogy beraktak egy pandarent a WoW-ból, azt elkönyveltem kedves homage-nek, pláne, hogy eleve kínai a játék, szal naná, hogy ott a gorilla is panda lesz... XD Viszont a Mad Max: Fury Road-os Immortan Joe láttán hangosan felröhögtem. XDDDD)
Kép
Avatar
Balus
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 113
Csatlakozott: 2016.03.15. 19:23
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Ankh-Morpork
Kapcsolat:

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Balus »

Titkos írta: 2017.06.24. 00:01 (Amúgy amikor még csak azt láttam, hogy beraktak egy pandarent a WoW-ból, azt elkönyveltem kedves homage-nek, pláne, hogy eleve kínai a játék, szal naná, hogy ott a gorilla is panda lesz... XD Viszont a Mad Max: Fury Road-os Immortan Joe láttán hangosan felröhögtem. XDDDD)
Azért a rohamosztagos és a Metal Gear Rising-ból kiollózott Raiden sem piskóta. :D

Más: nagyon úgy néz ki, hogy a Summer Games event visszatér, és hogy a közeli jövőben megkapjuk a következő hőst, Doomfist személyében.

A Summer Games visszatérésének személy szerint örülök, mert tavaly novemberben kezdtem el játszani, így kimaradtam abból az eventből. Doomfist meg, hát nem tudom... nagyon úgy sejtem, hogy megint az fog lejátszódni, mint Sombra esetében. A Blizzard addig húzta a játékosok idegeit az itt-ott elejtett utalásokkal, hogy mostanra a hype az új hős körül akkorára dagadt, hogy egyszerűen képtelen lesz megfelelni az elvárásoknak. Ebből a szempontból jobban szeretem az ilyen "derült égből villámcsapás" módon leleplezett hősöket, mint Ana vagy Orisa.

Aztán lehet, hogy tévedek, és a Blizzard akkorát fog gurítani ezzel az új hőssel, hogy a padlóról fogjuk felkaparni az állunkat. :D
"Soha ne feledd, ki vagy. Mert a világ nem fogja. Viseld páncélként, akkor nem árthatnak vele." (Tyrion Lannister)
~
Kritizátor/Twitter/MAL
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Na, ki nézne meg egy OW animét ilyen megvalósításban? :D (Amúgy szerintetek is a Kertvárosi Gettó animátorai csinálták ezt a videót? XD Legalábbis nagyon hasonló a dizájn. XD) Also: Doomfist! :D
Kép
Avatar
iskariotes
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1173
Csatlakozott: 2007.04.11. 10:37
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Springfild, Evergreen Terrace 742

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: iskariotes »

A videót a Wolf Smoke Stúdió fabrikálta össze. Ők egy sanghaji animációs stúdió, egyik legismertebb művük a Batman Sanghajban.
"A barát olyan ellenség, aki még nem támadott meg." /Madagaszkár pingvinjei - Kapitány/
"Semmit sem tenni könnyű - megbocsátani viszont nehéz." /Avatar az utolsó léghajlító - Aang/
Avatar
Balus
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 113
Csatlakozott: 2016.03.15. 19:23
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Ankh-Morpork
Kapcsolat:

Re: Overwatch

Hozzászólás Szerző: Balus »

Titkos írta: 2017.07.07. 04:07 Na, ki nézne meg egy OW animét ilyen megvalósításban? :D (Amúgy szerintetek is a Kertvárosi Gettó animátorai csinálták ezt a videót? XD Legalábbis nagyon hasonló a dizájn. XD) Also: Doomfist! :D
Overwatch: Best Animu 2017 :D

Amúgy gameplay alapján Doomfist érdekes koncepciójú hősnek tűnik. Nagyon mobilis (legalább annyira, mint Genji), és érdekes módon nem a primary fire (az "ököl-shotgun") generálja nála a DPS oroszlánrészét, hanem a különböző ütések. A passzív képességével képes ideiglenes pajzsot generálni, ahogy egyre több pofont oszt ki. Az ultija aktiválásakor ilyen animésen felugrik a levegőbe, majd a leérkezés helyét kiválasztva hátralök mindenkit, aki a becsapódás sugarába esik, a gyengébb hősöket pedig akár meg is ölheti ezzel.
"Soha ne feledd, ki vagy. Mert a világ nem fogja. Viseld páncélként, akkor nem árthatnak vele." (Tyrion Lannister)
~
Kritizátor/Twitter/MAL
Válasz küldése