Shingeki no Kyojin

Egyes anime sorozatok, filmek, OVA-k megtárgyalása
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Még talán az első évad futott, vagy lehet kicsit utána, olvastam egy tök jó mondatot, ami megmagyarázza Eren viselkedését. "Ő egy tipikus shounen főhős, egy nem túl tipikus shounenben." Így belegondolva teljesen igaz, főleg a mostani rész kapcsán. Fekete-fehéren látja a világot, számára az óriások az ellenség, akik megölték az anyukáját és egy csomó más embert. Részemről teljesen érthető a dühe. Aztán bejöttek a shifterek, akik emberek, sőt a barátai, bajtársai, akikre felnézett. Főleg Reiner tartozik ebbe a kategóriába. Elárultnak érzi magát, vagyis a két fiút rögtön átpakolta a fekete részlegbe a fehérről. Amúgy pár fejezet múlva elkezd majd változni a viselkedése, bár nem hiszem, hogy a mostani évad eljut odáig. Arminra legalább hallgat, miatta vonult vissza a falhoz, amikor Reiner ellen harcolt.

Reiner és Bertholdt faluja csak most kapott nagyobb figyelmet, úgyhogy a második évad biztosan nem érinti ezeket a témákat. Azért remélem nem újabb 3 évet kell várni a folytatásra. :drop: Anélkül, hogy spoilereznék annyit elárulok, eléggé más az otthonuk, mint ahogy elképzeltem.
Ez a rész mellőzte az akciót, inkább dumálással telt, mégis úgy éreztem, ez telt el a leggyorsabban. Az mondjuk aljas húzás volt, amikor Bertholdt szólt Reiner-nek, hogy ő nem katona, hanem harcos. Az az emlékkép jóval később került elő a mangában és bár nem mutattak túl sokat, mégis tudtam miről volt szó. Na, az úgy durva volt! Plusz a lelki törése is hatásos volt, jól játszik a seiyuuja.
Másodszori nekifutásra Ymir sokkal szimpatikusabb. És ha jól láttam, a következő részben lesz anime only kitoldás, amiben szerepelni fog kisgyerekként. Már alig várom, cukinak nézett ki abban a pár másodpercben, amíg mutatták. :)

Az elmúlt pár részben Pixis alig tűnt fel, mégis hozta a karaktert, nagyon bírom az öreget. :D Hannes is jó volt, amikor lelket öntött Mikasába és Arminba. A mellékszereplők közül Moblit még nagy kedvencem, sokszor neki kell felnőttként és felelősségteljesként viselkedni, ha már Hange-nak ez nem megy igazán. XD
Kép
wwhite
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 115
Csatlakozott: 2013.01.03. 22:02
Nem: Férfi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: wwhite »

8-9.

Nem értem: egy tizenkét részes, a manga közepéig is épp eljutó évadnak miért kell back-to-back fillerekkel idegesítenie a nézőt? Ebben a két részben csak szájtépés volt, unásig ismételt közhelyekkel, teljesen egyértelműen placeholder párbeszédekkel és nulla előrelépéssel. Ráadásul az előzetesből úgy tűnik, jövő héten megint flashback és időhúzás fogja jellemezni a részt (meg valami alibi akció), de ne legyen igazam.
Biztos nem ezért nézem a SnK S2-t, szóval ez most keményen fekete pont így hétfő reggel.
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Junchi »

wwhite írta: 2017.05.29. 08:06 8-9.
Ebben a két részben csak szájtépés volt, unásig ismételt közhelyekkel, teljesen egyértelműen placeholder párbeszédekkel és nulla előrelépéssel.
EZ.

Szóval jah, megint kezdenek előjönni a szokásos Shingekiségek, és ha mindez nem lenne elég, Erenék is visszatértek a képbe = a lelkesedésem valahogy ismét megcsappant. :roll:
Avatar
Catrin
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1260
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Catrin »

Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Az egész epizód egy jókora unintentional comedy volt, de mind közül valóban ez a numero uno. Egy ahogy az óriás kvázi "lelegeli" azt a fazont onnan, kettő a paci szokatlanul nyugodt viselkedése és három, mikor ilyen "Benny Hillesen" belenéz a kamerába. Eszméletlen. xDDDDD

A többi se volt mondjuk kutya, kezdve az óriásokkal (némelyiknek az ábrázata megérne külön screenshotokat), Erwin karleharapós-elhurcolós, majd visszateleportálós jelenetével, aztán mikor mindenki ott ácsorog Reineren, miközben az elfedi a kacsóival Bertholtékat...

Komolyan, amilyen jó volt az első 5-6 rész, annyira lett gagyinger a maradék. Ymir és Christa maradjanak életben (nekem ők lazán vitték ezt az évadot, meg az első felében Bertholt és Reiner, de aztán ők is átmentek rémségesbe), a többieket meg nyírják ki válogatott módon (főleg Erent, meg Mikasát, legalább kettővel kevesebb idegbeteg hülyegyerek maradna), mert ezt a failure-t, amit ezek lenyomnak, minimum megérne ennyit a dolog.
Avatar
Vree
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 419
Csatlakozott: 2006.03.06. 18:21
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Vree »

Angol fórum: Húú, láttátok Erwint? És Armin a pszichológiai hadviseléssel, gondoljátok hogy egyre korruptabb lesz innentől morálisan? És a mosolygó titán, hogyn fognak reagálni, és gondoljátok, hogy sok ilyen előre lefektetett kontinuitás lesz még?

Magyar fórum: Az 5:40 percnél a 400. képkockában a ló rosszul van animálva.

Persze az nem lenne elég hipszter, ha az ember véletlenül még élvezné is, amit néz. :wink: ...Ugyi?

OFF:

Csótányirtóval kellene ritkítani, aki képes olyat leírni, rendszeresen, hogy "EZ."

Amikor tizenévesek voltunk, volt talán még valami debil bája, ahogyan magyarra átültetett angol gyogyós mémekben kommunikáltak egyesek.
20-30 éves közönségen belül ennek már erősen égő, gyerekes szaga van.

^EZ.
Avatar
Catrin
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1260
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Catrin »

Vree írta: 2017.06.12. 12:21 Angol fórum: Húú, láttátok Erwint? És Armin a pszichológiai hadviseléssel, gondoljátok hogy egyre korruptabb lesz innentől morálisan? És a mosolygó titán, hogyn fognak reagálni, és gondoljátok, hogy sok ilyen előre lefektetett kontinuitás lesz még?

Magyar fórum: Az 5:40 percnél a 400. képkockában a ló rosszul van animálva.

Persze az nem lenne elég hipszter, ha az ember véletlenül még élvezné is, amit néz. :wink: ...Ugyi?
Nem teljesen erről van szó. (Sőt, azért a magyaron sem ez megy, AA-n örültek tisztességesen Erwinnek a lányok. :D)
És csak szólok, hogy az a ló sincs rosszul animálva! Pont, hogy zseniális az a humor, amit valamelyik animátor a nagy titánpara közepette bedobott itt a népnek: a ló, mintha mi sem történne ilyen extrán cuki fejjel belenéz a kamerába.XDXDDDDDDDD 3-szor néztem vissza azonnal, és mindháromszor rohadt vicces volt, nem lehetett nem észrevenni. Ahogy Mikasa fejét, a támadás picture dramas indulását vagy az óriásokat sem (utóbbit minden egyes részben <ez ugye látványban eleve Isayama őrült agymenése, btw van is kedvencem közülük, majd ha otthon leszek, lehet előkeresemXD).
Az már más kérdés, hogy a mókám annyira tovább terjed a dolgon, hogy a többi szegmensét sem tudom komolyan venni (állandó görcsös izzadság mindenkin vagy amit Szalamandra írt a másik fórumon: Bertinek a non-stop becsináltam feje - eddig én autistának néztem a tagot, nevermindXD).
Szóval én spec élvezem a sorozatot, amikor épp nem fáraszt. :D
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Catrin 2017.06.12. 13:28-kor.
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Vree írta: 2017.06.12. 12:21 Angol fórum: Húú, láttátok Erwint?
Láttuk, lazán a legdebilebb jelenet az egész szezonból.
Vree írta: 2017.06.12. 12:21És Armin a pszichológiai hadviseléssel
Amit aztán naaagyon komolyan lehetett venni a seiyuu hülye hanghordozásával, meg azzal az idétlen ábrázattal, amit vágott mellé.
Vree írta: 2017.06.12. 12:21És a mosolygó titán, hogyn fognak reagálni
Jaj, vajon hogyan fog reagálni a manga két legelb*szottabb idegbeteg karaktere?! Nem is tudom, biztosan... RAGE-elnek, meg üvöltöznek majd, mint eddig tették? /rhetorical question
Vree írta: 2017.06.12. 12:21Az 5:40 percnél a 400. képkockában a ló rosszul van animálva.
Ez nem QUALITY, ez kérlek szépen egy burleszkbe/extrakomédiába illő jelenet, bár mit is panaszkodok... minél többet látom, annál jobban kacagok rajta. xDD

A többi no comment a huszadikon. Majd a kedvedért legközelebb figyelek/figyelünk, hogy milyen módon fejezzük ki az egyetértésünket, nehogy a következő EZ-zel megbántsuk viráglelkedet.
Avatar
Balus
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 113
Csatlakozott: 2016.03.15. 19:23
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Ankh-Morpork
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Balus »

Catrin írta: 2017.06.12. 13:24 És csak szólok, hogy az a ló sincs rosszul animálva! Pont, hogy zseniális az a humor, amit valamelyik animátor a nagy titánpara közepette bedobott itt a népnek: a ló, mintha mi sem történne ilyen extrán cuki fejjel belenéz a kamerába.XDXDDDDDDDD 3-szor néztem vissza azonnal, és mindháromszor rohadt vicces volt, nem lehetett nem észrevenni.
Kb. mint az a macska az 1. évadban. "Ház nagyságú óriások pusztítanak és embereket esznek körülöttem? Eh, whatever..." :D

Egyébként osztom az előttem szólok véleményét: az ígéretes kezdés után mostanra sikerült szépen visszasüllyedni az 1. évad színvonalára. Azért a mangában valamiért elviselhetőbbek voltak ezek a részek, és nem tudom, hogy erről az indokolatlanul lassú tempó vagy az elbaltázott rendezői húzások tehetnek (esetleg mind a kettő).
"Soha ne feledd, ki vagy. Mert a világ nem fogja. Viseld páncélként, akkor nem árthatnak vele." (Tyrion Lannister)
~
Kritizátor/Twitter/MAL
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Surci »

Akartam írni az elmúlt epizódokról, mert ez a Ymir-dolog nem világos nekem több szempontból sem. Előszöris , hogy valami random faluban volt csóri kisgyerek, aztán megtalálták ezek a szektások (??) és kinevezték uralkodójuknak - nyilván nem az Egyház tagjai voltak, hanem eretnek banda. Aztán jól letartóztatták őket és mindenkit ledobáltak a Falról, de zuhanás közben ha jól láttam, mindenki Titánná változott, nemcsak Ymir. Namost 1. ez a hely a Falon belül található, mégse lepődött meg senki a kivégzéskor hogy ezek Shifterek. 2. Eleve nem tudott eddig a Shifterekről senki, pl. amikor Eren vagy Annácska átváltozott, pedig már régen egyszer láttak ilyesmit... ez így hogy? Nem volt róla feljegyzés? Vagy sima plothole? 3. Nem láttam hogy bármi szérumot-akármit kaptak volna mint Eren, Ymir meg pláne nem, akkor hogy tudják vezetni a Titánt átváltozni? Offscreen történt? Mangában meg lesz ez magyarázva később?

Továbbá ezt a Ymir X Christoria vonalat nemtom hogy szeressem-e mint yuri. Inkább olyan Homura-Madoka féle érzésem van (ott se érzek romantikus vonalat): Ymirnek kell valami kapaszkodó a világban, mert már totál kivan. Az oké hogy ebben Christa partner, de yurinak max fanszervízként tudom elképzelni... Ha jól tudom ez kánon is. Mindenesetre ők jók együtt, és Ymir seiyuu-ja is tetszik.

A többi meg... Előszöris nem tudom nem észrevenni hogy gyengébb az animésön, pl. a múltkori ep.-ben amikor Reinerék ott NYÍLEGYENES VONALBAN repkedtek az óriásfák között, na az WTF, meg a mostani részben is, mintha egy állókép lett volna a lovascsapat amit húznak a Páncélos után. És ya, jó lenne kevesebb időhúzás, ha már ilyen kevés epizódszámot kaptunk, bár már mindjárt vége, szal mindegy is. Plusz az a Reiner vállán történő csoportos lelkizés is WAT, még csak nem is a szövegek miatt hanem hogy hirtelen mintha megálltak volna, és nem rohanna mint az őrült, se szél, se semmi. Mindenki nagy nyugiban mondja ott a monológját, Reiner se söpri le magáról őket egy karmozdulattal. o.O Szal a rendezés hagy kívánnivalót, na. Ezenkívül utálom az ilyeneket:
Catrin írta: 2017.06.12. 13:24 zseniális az a humor, amit valamelyik animátor a nagy titánpara közepette bedobott itt a népnek: a ló, mintha mi sem történne ilyen extrán cuki fejjel belenéz a kamerába.XDXDDDDDDDD 3-szor néztem vissza azonnal, és mindháromszor rohadt vicces volt, nem lehetett nem észrevenni.

Mert én ezt KOMOLYAN akarom venni, és rontják az EDGY összképet. Yaigen, a titánok pofázmányán nemtom hogy tudtok leakadni 35 rész után - bár nekem is az egyik kedvenc elfoglaltságom ezeket figyelni, annyira szürreálisan debil a legtöbb :D de ez hozzátartozik ehhez az animuhoz, valamiért nem érzem hangulatrombolónak, sőt inkább félelmetesen groteszk. Btw Erwin karharapós jelenete nekem bejött, meg Armin húzása is (a feje már viccesebb volt, kár), ezeket mangában is bírtam, sajna itt nem sikerült olyan jól átültetni ezt az Eren-megmentős sagát. Ergo osztom az előttem szólók véleményét, hogy az elmúlt 3 ep lehetett volna jobb is. De ettől függetlenül továbbra is nagyon élvezem a CUCCot és várom a (sajna már csak 1) epizódot. Mikasát viszont bírom, pont mert egy idegbeteg daragép, sőt most lett csak az igazán, az előző évadban nem volt ilyen DURVA.


Ps.:
Vree írta: 2017.06.12. 12:21 Csótányirtóval kellene ritkítani, aki képes olyat leírni, rendszeresen, hogy "EZ."
MOD: Az ilyeneket hanyagoljuk már pls. Thx. <---- EZ

Ill protip: huszonharminc évesen azé nézünk tizenéveseknek szóló animéket (is), mert valahol gyerekesek (is) vagyunk <----- meg EZ.
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
wwhite
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 115
Csatlakozott: 2013.01.03. 22:02
Nem: Férfi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: wwhite »

Surci írta: 2017.06.12. 15:26 A többi meg... Előszöris nem tudom nem észrevenni hogy gyengébb az animésön, pl. a múltkori ep.-ben amikor Reinerék ott NYÍLEGYENES VONALBAN repkedtek az óriásfák között, na az WTF, meg a mostani részben is, mintha egy állókép lett volna a lovascsapat amit húznak a Páncélos után. És ya, jó lenne kevesebb időhúzás, ha már ilyen kevés epizódszámot kaptunk, bár már mindjárt vége, szal mindegy is. Plusz az a Reiner vállán történő csoportos lelkizés is WAT, még csak nem is a szövegek miatt hanem hogy hirtelen mintha megálltak volna, és nem rohanna mint az őrült, se szél, se semmi. Mindenki nagy nyugiban mondja ott a monológját, Reiner se söpri le magáról őket egy karmozdulattal. o.O Szal a rendezés hagy kívánnivalót, na.
EZ. Csodálkoztam is, hogy más nem említette, én meg nem akartam folyamatosan húzni a szám minden egyes újabb rész után, de valóban nagyon zavaró volt. A belinkelt lovas jelenet meg nagyon poén. :D

Nem tudom, mit fognak villantani az utolsó részben, de gyaníthatóan nem tudnak annyit, hogy 6-nál többet adjak erre a trailerre az újabb évadra.
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Surci írta: 2017.06.12. 15:26 Akartam írni az elmúlt epizódokról, mert ez a Ymir-dolog nem világos nekem több szempontból sem. Előszöris , hogy valami random faluban volt csóri kisgyerek, aztán megtalálták ezek a szektások (??) és kinevezték uralkodójuknak - nyilván nem az Egyház tagjai voltak, hanem eretnek banda. Aztán jól letartóztatták őket és mindenkit ledobáltak a Falról, de zuhanás közben ha jól láttam, mindenki Titánná változott, nemcsak Ymir. Namost 1. ez a hely a Falon belül található, mégse lepődött meg senki a kivégzéskor hogy ezek Shifterek. 2. Eleve nem tudott eddig a Shifterekről senki, pl. amikor Eren vagy Annácska átváltozott, pedig már régen egyszer láttak ilyesmit... ez így hogy? Nem volt róla feljegyzés? Vagy sima plothole? 3. Nem láttam hogy bármi szérumot-akármit kaptak volna mint Eren, Ymir meg pláne nem, akkor hogy tudják vezetni a Titánt átváltozni? Offscreen történt? Mangában meg lesz ez magyarázva később?
Mint, aki naprakész a mangával, elárulom, Ymir története a 89. fejezetben kerül elő. Historiának ír egy levelet, amiben elmeséli, mégis hogyan lett az, aki. Picit felhúztam a szemöldököm, mert így kvázi az anime nézők képébe nyomták a megoldást. Na jó, talán ez túlzás. Kicsit olyan érzésem van, hogy nem akarják folytatni az animét, vagy nem is tudom... :weh:
Oké, az előzmények ismerete nélkül gondolom negyed annyira se volt világos, mint annak, aki olvasta a mangát. Egyébként annyi, hogy Ymir említette, közel 60 évig kóborolt esztelen óriásként, aztán lopta el Reinerék csapatától a Titan Shifter erőt. Vagyis ez nem mostanában történt, talán még a 3D Gear sem létezett. Most spoilerezhetnék ezerrel, de inkább nem. Ha valaki nagyon kíváncsi, a mangás topicban beavatom, vagy PM formájában.
A szektások, akik megtalálták Ymir-t, nem ugyan azok, akik a Fal kultuszt követik.
Viszont az anime szépen bekötötte a szálat az Ilse naplója külön szösszenethez.

Nekem jobban tetszett a manga fordítása, amikor Jean és Erwin beszélgetnek. A mangában megkérdezi Jean, hogy "ez a pokol?", amire Erwin azt válaszolja, "nem, ez még csak a kezdet". Az animében meg úgy fordították a választ, hogy "még nem, majd az lesz".

Ha már így felsorolásba kezdtünk, nekem ez volt a kedvencem. :D
Hm, meg random itt hagyok egy képet.
Kép
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Surci »

Rui-chan írta: 2017.06.12. 19:54 Egyébként annyi, hogy Ymir említette, közel 60 évig kóborolt esztelen óriásként, aztán lopta el Reinerék csapatától a Titan Shifter erőt.
Na jó, de Reinerék társát már Titán-alakban falta fel (gondolom ettől kapta a visszaváltozási képességet... vagy nem?) De amikor lerúgták őket a falról, már képesek voltak Titánná alakulni... ez nem világos. Nem kell spoilerezned, csak hogy meg lesz-e magyarázva, hogy miért képesek egyszerű átlagemberek erre (be voltak szérumozva vagy hasonló? Mindenki, egy random utcagyerek is?).
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Surci írta: 2017.06.12. 20:11Na jó, de Reinerék társát már Titán-alakban falta fel (gondolom ettől kapta a visszaváltozási képességet... vagy nem?) De amikor lerúgták őket a falról, már képesek voltak Titánná alakulni... ez nem világos. Nem kell spoilerezned, csak hogy meg lesz-e magyarázva, hogy miért képesek egyszerű átlagemberek erre (be voltak szérumozva vagy hasonló? Mindenki, egy random utcagyerek is?).
Yup, a mangában már kitértek erre bőven, szóval meg lesz itt minden magyarázva. Hogy az anime mikor jut el odáig, az nagyon jó kérdés. Ha szerencsénk van, újabb 3 év múlva megkapjuk a következő 12 részt. :dirr:
Kép
Avatar
Vree
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 419
Csatlakozott: 2006.03.06. 18:21
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Vree »

Eegen, szóval ez pontosan azért kicsit foreshadowing, amit mondtál: mert nem világos, hogy hol játszódhat, illetve hogy hogyan lett Ymir titán, ha eredetileg ember volt. De azt hiszem, Connie-val más elég utalást elejtettek arra, hogy ilyesmi létezhet. Szóval énszerintem nem volt ez rosszul elhelyezve az animében. Lehet, hogy a falon belül van egy titkos csoport, ami titánokat gyárt? :) (Vagy 60 évvel ezelőtt létezett egy?) Talán az összes titán ilyen módon jön? Vagy Ymir máshonnan származik? Lehet teóriákat gyártani.

Természetesen mindennek oka van, bár az animék szokott ütemezése (12 epizód 2-3 évente) kicsit agyoncsapja a "mystery" műfajba eső mangák működését, azaz hogy lassan adagolva fedjék fel a titkok értelmét, de még elég hamar, hogy az olvasó ne felejtse el a részleteket.
Annyit talán el lehet elárulni, hogy a TELJES választ tuti nem kapod meg annál előbb, hogy eljutnának abba a nyomorult pincébe, azaz a mostani ütem mellett 8-10 évnél nem hamarabb. (Ha az animeipar be nem dől előbb.)

Persze a shifterekkel kapcsolatban nyilván sok minden részlet fel lesz még előbb is fedve.
Ez az évad sajna a titkok jegyében fog megállni így is, úgy is.
A jó hír, hogy Connie falujával kapcsolatban persze megtudunk még egyet és mást, hogy most hogy is van ez a titánná lett emberekkel, a rossz, hogy szerintem ezt már nem tudják ebbe az évadba bepréselni (bár van rá egy ötösöm, hogy ebből egy részlettel fognak zárni).

Vigasztaljon, hogy a 4. manga volume is ugyanitt ér véget. :D
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Benne volt creepy smile Beardwin a részben! :vigyor: Igen, tényleg ezt kellett legelsőnek kiemelnem. XD Jaj, és Pixis! Még mindig az egyik legjobb mellékkarakter az egész cuccban. :vigyor: Még akkor is, ha alig van szerepe.
Amúgy egy csomó minden olyan jelenet benne volt, amit már azóta vártam meganimálva, amióta olvastam a mangában. Ami, ha jól számolom kb. az első évad vége utáni egy hónapban volt. Szóval ja, a türelem rózsát terem, vagyis ez esetben Armin és Jean momenteket, Eren koordináta képességének felszínre törését, Historia és Ymir búcsúját. Annak külön örültem, hogy beletették azt a kis plusz fejezetet, amiben a három shifter a fal tetején beszélget. Úgy rémlik, azt valahogy belecsempészték a magazinba, aztán már teljesen máshol járt a történet, amikor végre felkerült a netre és elolvashattam.
Conny végre megtanult jobb kézzel tisztelegni. XD Illetve most már nagyon közel járnak ahhoz, hogy kimondhassák, az óriások korábban emberek voltak. Levi igazat mondott, mire elérnek a teljes igazsághoz, addigra nem marad Felderítő Egység. ^^" Ez most totál úgy hangzik, mintha lespoilerezném az egészet, de igazából arra utalok, hogy a mostani állás szerint erre lehet következtetni.
Jean még mindig jókat tud mondani, na meg Eren totális ellentéte, ami miatt helyre tudja rakni. Mikasa mosolygós arca szépre sikerült, most már legalább tudjuk, képes a silent killer módból kilépni. Igaz csak Erenért, mert neki köszönheti az életét, de hát na... ez már haladás.
Végre nem tettek bele semmilyen anime only hülyeséget, csak ment a foreshadowing! Azért a Majomtitán ember alakját csak megmutatták, azt hittem erre várni kell a harmadik évadig. Kigyúrt szemüveges szöszi. XD

Hölgyeim és uraim, Rui-chan hivatalos fangirl ömlengését olvashatták! XD

Is this the real life or is this just fantasy? Bár eredetileg a második évadot is 2016-ban ígérték, szóval annyira nem élem bele magam, hogy jövő tavasszal (?) érkezik a következő. Főleg úgy, hogy Bimbi-samáék kalandjait is 2018-ban tervezik folytatni...
Kép
Avatar
Vree
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 419
Csatlakozott: 2006.03.06. 18:21
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Vree »

Picit meglepődtem, hogy sikerült mindent belepréselniük ebbe az epizódba, többet is, mint vártam. (Ugye éna Connie-s részről is lemondtam, ehhez képest megvolt Ymir, Jean, meg egy kis majombónusz is még.)

3:17 "de udvariatlan...végig se hallgatsz" arc ;p

Mikasa úgy éreztem kicsit furán jött ki: a mangában jobban látszott, hogy Mikasa is kifújt, Hannesnak is vége, a titánok is bekerítették őket, tényleg nincs más hátra mint bevallani az érzelmeit mielőtt úgyis meghalnak. Itt kicsit fura volt, hogy ilyen szempillarebegősen figyel, nem zavarja se az, hogy harcolni kéne, se hogy Hannesnek annyi...Picit későbbre lehetett volna az elérzékenyülését tolni :D És micsoda élveteg arcokat vágott xD

Ami még fura volt, hogy nem csak Eren, de Hannes is hárítani bírt egy titánkezet, pillanatra elfelejtették ott a méretarányokat...

Connie szüleiről be volt vágva egy képkocka, de kíváncsi vagyok bárkinek lejött-e, amikor nézte, hogy miért van az a kép a kezében.
A rövidke flashbacket, hogy Hangéval összehasonlítják a képet a mozgásképtelen titánnal, ki kellett vágni az időhiány miatt. (Nem baj, jövő évadba majd befér az is :) )
(Bónusz:
miután tanulmányoztad a szülők képét, nézd vissza a "Hazatérés" epizód Sashás részét ;)

Na, szóval sietős epizód, de megoldották. Most akkor kíváncsi leszek, a többi nézőnknek hogy jött le.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vree 2017.06.18. 11:05-kor.
Avatar
tulokos
Profi
Profi
Hozzászólások: 318
Csatlakozott: 2016.09.04. 18:11
Nem: Férfi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: tulokos »

Vree írta: 2017.06.17. 22:35Mikasa úgy éreztem kicsit furán jött ki: a mangában jobban látszott, hogy Mikasa is kifújt, Hannesnak is vége, a titánok is bekerítették őket, tényleg nincs más hátra mint bevallani az érzelmeit mielőtt úgyis meghalnak. Itt kicsit fura volt, hogy ilyen szempillarebegősen figyel, nem zavarja se az, hogy harcolni kéne, se hogy Hannesnek annyi...Picit későbbre lehetett volna az elérzékenyülését tolni :D És micsoda élveteg arcokat vágott xD
Egek, azok a jelenetek!
Az egész sorozat nagyon kínos, de ilyenkor tényleg lemállik róla minden ócska máz és ott virít a csupasz trash. Mindenesetre nem bántam meg, hogy megnéztem az évadzáró részt, mert most sikerült könnyesre nevetnem magamat.
"Mi az, amit megismerhetünk? Avagy miről tudhatjuk biztosan, hogy ismerjük, vagy miről tudhatjuk bizonyosan, hogy tudjuk, hogy ismerjük, ha ugyan egyáltalán megismerhető. Vagy lehetséges, hogy egyszerűen elfelejtettük és nem merjük bevallani?"
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Igazából el sem kezdem, hol és mi hibádzott ebben az utolsó részben, bár a sokadik ilyen underwhelming epizód után már nem is kellene hogy foglalkoztassanak a baromságok. Na mindegy, ezen a ponton már elég nehezen tudom komolyan venni ezt a cuccot, a sztori mostanra annyira sem izgat, mint előtte, a karaktergárda meg még ennyi szót sem érdemel.

Lényeg a lényeg, S2 első fele alatt örvendés, a második fele diszkrét mélyrepülés, majd a vége felé aszimptotikus haladás a nullás érték irányába. 4/10
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Surci »

Na akkor majd én.

Shingeki S2 END

Te jó ég... ez a befejező epizód az összes eddiginél gagyibbra sikerült. Úristen, mi volt ez a rendezés, mik voltak ezek a jelenetek? :knife: Erwin szeme előtt megint lelegelnek egy eNbert a lóról, Armin egy fél karddal próbálja elhessegetni a Titánokat Jean-tól, az a "lalala"-zene amikor a Titánok Reinert támadják, Yuki Kaji üvöltözése... De a hab a tortán az a Mikasa-Eren féle love moment volt, főleg azzal a háttérrel és dumákkal, basszus én éreztem magam kínosan... :knife: Én KOMOLYAN tudom-akarom venni ezt a cuccot, de mit csináljak, ha egyszer ezek a "komolynak szánt" jelenetek nevetségesek? A mangában egyáltalán nem így jött ki, ami annak fényében elég gáz, hogy pl. Hannes halála megintcsak durvára sikerült, Christa pillanatai is tetszettek, vagy ahogy Eren széttépeti a Vigyorit a többi Titánnal.

Eh... Nem tudom mi történt a direktorúrral az elmúlt 4 epizód alatt, de meredeken zuhant a színvonal, pedig az elején még nem győztem kivárni a részeket és trölgetni a szám a folyamatos nyáladzás miatt, mert az EPIK volt, ez meg röhejes. A sztori viszont továbbra is teljesen jó, és örülök hogy a mangaolvasó kollégák beszámolói alapján össze fog állni a kép. OST király, a látvány is (már amikor nem ezek e röhejes jelenetek vannak képernyőn/nem spórolósbüdzséből mérik az animációt), és Christoria + Ymir is, Jean-ból sajna kevés jutott erre az évadra, kövi szezonban már több szerepe lesz.

Az utóbbi epizódok mélyrepülése azért rendesen alávágott a lelkesedésemnek, de mivel iszonyúan élveztem az első felét, ennek erényeit nem tudom, és főleg nem akarom elvitatni, emellett továbbra is Shingeki-fannak tartom magam, így egy igencsak szubjektív 7(alá)/10-et erre az etapra is odavágok. És igen, bejelentették a jövőre a 3. évadot, így már csak másfél évet kell kibírnunk (kapjákbe :P) három helyett. Remélem abban már nem lesznek ilyen amatőr elbénázások.
Vree + Rui írta:*néhány homályos hint a mangából*
Először is köszi, mert magam csak a manga spíler
SPOILER
királypuccsig
olvastam, de közben belefutottam (sajnos -_-) utána érkező légterelőkbe is, bár annyira nem okba, hogy ezt a "Shifterek származása" + Ymir-féle vonalat össze tudjam rakni. Szal egy kizárólag animu-only nézőnél valamivel többet tudok, az is megvolt már hogy Connie faluját a majomtitán átváltoztatta, arra pedig már az első évad végén rájöttem hogy a Titánokban emberek vannak ---> nem véletlenül kellett a nyakszirtet támadni, Eren és Annie is onnan vezették a Titánt. Ám a miértek és hogyanok továbbra is homályban maradtak, de ezexerint mindenre fény derül, addig meg igyekszem kerülni a manga topicját :D

Juncs, sztem túl szigorú vagy ezzel a cuccal :3 (vagy én vagyok elfogult :P :D )
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Surci írta: 2017.06.18. 08:15 Juncs, sztem túl szigorú vagy ezzel a cuccal :3 (vagy én vagyok elfogult :P :D )
Or both at the same time. : P

Nem, de most komolyan, az egyik leglelkesebb hívője voltam ennek a stuffnak, mikor anno indult az első szezon, de aztán elég hamar kimutatta a foga fehérjét, meg mondom, nekem egy olyan sztori elég nehezen működik, ami ilyen "egy lépést előre, háromnegyedet hátra" szisztémával működik, közben mindenből hatalmas attrakciót csinál, ráadásul elég repetitív is, az meg csak az utolsó szeg a koporsóba, hogy (Krisztin és Ymiren kívül) kábé egyik karakter sorsa sem érdekel, a főhőstriótól, illetve a fangirl-mágnes Levitől meg egyenesen viszket a tenyerem.

Szó se róla, így sem tartom azért (olyan) rossz sorozatnak, de a SAO mellett ez a másik olyan cím ebből az évtizedből, ami IMO sokkal több figyelmet kap, mint amennyit érdemelne.
Avatar
Risa
Profi
Profi
Hozzászólások: 263
Csatlakozott: 2017.06.23. 20:01
Tartózkodási hely: 井戸の底

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Risa »

Junchi írta:a főhőstriótól, illetve a fangirl-mágnes Levitől meg egyenesen viszket a tenyerem.
A főhőstriót (különösen Erent és Mikasát) aláírom, de áruld már el, mi zavart Levi kemény 4 darab félperces jelenetében. XD Btw tudom, hogy unalmas vagyok ezzel, de Levi egyáltalán nem szar karakter, és Mikasával ellentétben személyisége is van. Bár sajnos úgy érzem, hiába fog jönni a harmadik évad és Levi háttérsztori + karakterkibontás, te már elkönyvelted magadban, hogy utálod és kész. Amúgy vicces, mert tumblr-ön megszoktam, hogy mindig Erwint kell védeni, és tucatnyi posztot tudnék mutatni, ami az ő karakterét elemzi, de Leviról szerintem egyrészt nincs is sok ilyen, másrészt meg félek, hogy ha nekiállnék keresgélni, akkor ereri posztokba futnék. XDD

Amúgy azt én sem szeretem, hogy az anime + Kamiya Hiroshi badass-csávó-vagyok-hangú kombója egy sokkal "jégcsapbishibb" karaktert csinált Leviból, mint amilyen a mangában. Eleve kapott egy ilyen nyüzüge bishitestalkatot, a mangában meg olyan bikanyaka van, hogy öröm nézni. :lol:

szerk.: ja és még Erwin karleharapós-majd-visszateleportálós jelenetére annyit szeretnék mondani, hogy ha valaki képes erre, az Erwin. Olyan drive-ja van ennek a karakternek, annyira akarja tudni, hogy mi a jó élet folyik ebben a messed up világban, amelyben élnek, hogy simán elfogadom, ha a saját fizikai korlátait lépi át ennek érdekében. :oops:


Viszont ha már itt vagyok, ide is beszúrom az AA-s kommentemet az évadról:

Ezzel az évaddal erősödött meg az a véleményem, hogy ez az anime tulajdonképpen a manga olvasóinak készül. Kb. 40 fejezettel előrébb járva mond és ad az embernek bármit is ez a cucc. Amikor mint mangaolvasó tartottam ugyanitt, én is csak a vállamat vonogattam pl. Bertholdt kifakadására, most viszont sokkal nagyobbat ütött az a "devil's spawn" kifejezés meg úgy egyáltalán az egész jelenet, hogy már tudom, mi van mögötte.

Ezzel együtt nem nagyon rajongok ezért az évadért. Pozitívumként éltem meg az első 4-5 részt, amikben még elég jó volt a tempó, és nem nagyon szerepeltek Erenék. Szintén plusz pont Hange badass-sége, Moblit jelenetei, a végén pedig epic Erwin és creepy Erwin. :) Nagyon jól sikerültek Ymir és Historia jelenetei, sokkal jobban átjött az egymáshoz való ragaszkodásuk, mint a mangában; illetve Ymir háttérsztorija is tök jól ideillett. Különösen tetszett még Hosoya Yoshimasa játéka Reinerként, nagyon jól visszaadta a karakter identitásproblémáját.
Az évad második felére viszont sajnos visszatértek Erenék is, idegesítőbben, mint eddig valaha. Eren irracionális dühkitöréseitől a falat kapartam, Mikasa karaktere meg odáig süllyedt, hogy most már csak és kizárólag Erennel kapcsolatos sorai vannak. Számomra konkrétan röhejesek voltak a jeleneteik itt-ott, különösen Erenéi. Illetve úgy egyáltalán, mintha minden jelenet túl lenne dramatizálva. Mindenki üvölt, ordít kétségbeesetten, hatalmas, kitágult szemekkel bámulnak állandóan, ami egyébként tök érthető, tekintve hogy folyamatos életveszélyben vannak, de szerintem dramaturgiailag egy ponton túl tompítani kellene rajtuk, mert ilyen mértékben nem hatásossá, hanem inkább nevetségessé teszik a jeleneteket. A tempó is romlott az évad második felére, ami egyébként nem az anime hibája, hiszen gyakorlatilag szóról szóra adaptálta a mangát (más kérdés, hogy megpróbálhattak volna javítani rajta, de akkor meg nem jöttek volna ki időre, szóval nemtom...). Na meg persze most is volt egy-két jelenet, amik egyszerűen hülyén néztek ki (pl. a páncélos óriás futkosása kezével a mellkasán, miközben a többiek békésen lógnak rajta, és próbálnak a lelkére beszélni, vagy az értelmezhetetlen repkedés a fák között, ami abszolút hiteltelenül van animálva).

Lényeg a lényeg: ez az ív a mangából sem a kedvencem, az anime meg csak felerősítette azokat a problémákat, amikkel ez az ív eleve küszködik. Itt már kezdtem elunni a sok titánölést és ordibálást, szerencsére most fog következni a politikai ív, ami számomra a legérdekesebb volt, és amiben végre sor kerül Erwin és Levi mélyebb karakterbemutatására és háttérsztorijára. Remélem, tényleg megvalósul a harmadik évad minél előbb.

Ezt meg most így nem pontozom, mert még mindig úgy érzem, hogy nem tudok tisztán látni a történet értékével kapcsolatban addig, amíg nem jutok a végére. De ha ettől megpróbálok elvonatkoztatni, így animeformátumban jelen ponton talán olyan 5,5-6/10 körülre tenném ezt az évadot.
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Risa írta: 2017.06.30. 09:55 Bár sajnos úgy érzem, hiába fog jönni a harmadik évad és Levi háttérsztori + karakterkibontás, te már elkönyvelted magadban, hogy utálod és kész.
Ó, én nem könyveltem el magamban semmit, az anime megtette azt helyettem is. :D

Nem to'om, szerintem leírtam már párszor, hogy alapvetően mi ezzel a fazonnal a gond(om), szal az, hogy ordít róla, mekkora fangirl-bait, azt szerintem mondanom sem kell, de ennél sokkal nagyobb probléma ez a fájdalmasan erőltetett "kúloscsávó" imázs (ami tűzre valóban csak olaj Kamiya Hiroshi ugyancsak erőltetett játéka), az eltúlzott harci ereje (mikor Annie-t ilyen Sonic the Hedgehog stílusban vágja meg az első évadban, azon külön szakadtam), ezek a hülye szokásai (takarítás- és rendmániás... most... KOMOLYAN?), de mind közül az anti-kedvencem ez a kifejezéstelen, érzelemmentes ábrázata és karaktere. Kicsit sem kínos, hogy az egész sorozatban kvázi mindenki parázik, pánikol, meg izzadozik, valahányszor szembekerül velük egy titán, de gond egy szál se, hisz itt van nekünk Levi, aki majd jó droid módjára felaprít rezzenéstelenül minden titánt, közben végig kínosan ügyelve arra, nehogy véletlenül egy másodpercre is kilökjék ebből az előre betanult szerepéből.

Azt nem tudom, mi lesz majd vele később (mondjuk az S2 után kérdéses, mennyire akarok én ebből harmadik évadot...), de momentán szívesebben látnám mondjuk másutt tevékenykedni, ami nem a képernyő előtt töltött időt jelenti. Az ilyen tipikus bait-karaktereket (totál mindegy, melyik nemnek vannak címezve) egyébként is elvből elutasítom, mert 20-ból 19 esetben tényleg nem szólnak másról, csak a waifuzásról, meg a husbandózásról.
Avatar
Risa
Profi
Profi
Hozzászólások: 263
Csatlakozott: 2017.06.23. 20:01
Tartózkodási hely: 井戸の底

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Risa »

Az anime csinált belőle fangirl-baitet. Aki egy kicsit is familiar Isayama rajzstílusával, az tudja, hogy ez az ember nem is tud fangirl-baitet rajzolni. :"D

Ez a kép mondjuk pl. azt illusztrálja, hogy micsoda butcherelést csinálnak az animátorok a karakterével meg a stílusával.

De én akkor is azt mondom, hogy egyszerűen nem láttál belőle eleget ahhoz, hogy el tudd dönteni, hogy márpedig neki csak egyféle arca van. Ez alatt a 12 rész alatt összesen ha szerepelt 2 percig. És igazából az első évadban is nagyon kevés jelenete volt. Ebben a szezonban meg nem is darabolt titánt, mert meg volt sebesülve, az első évad végén sem kellett volna ott lennie az Annie-féle csatánál, az is anime original volt.

De tessék, Levi arcai (ezek egy-két fejezetből vannak mind, most hirtelen ezeket találtam): 1 2 3 4 5 6 7 8 9

Lehet amúgy, hogy nem fog bejönni a folytatás, de én a most következő fejezetek miatt szoktam és tudom védeni egyrészt a mangát is, másrészt Levi karakterét is (pl. a kínos tisztaságmániájára is van magyarázat, vagy legalábbis az élete alapján van mivel indokolni), úgyhogy azért jólesne, ha belenéznél. Még cserére is hajlandó vagyok. :D Aztán persze fene tudja, hogy sikerül-e majd az animének visszaadnia azt a képet, ami igazából Levi. Nekem pl. egyik figurája sem tetszik igazán, mert úgy érzem, mindegyik csak ezt a grumpy bishi stílust ragadja meg az anime alapján, holott ő ennél sokkal több.
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Shingeki no Kyojin

Hozzászólás Szerző: Junchi »

A Leviről alkotott véleményem - természetesen - kizárólag csak az animére vonatkozott (a mangából nem sokat olvastam btw, volt nálam egy-két kötet, amit még haverpajtás adott kölcsön 100 éve + az első szezon manga-folytatásának számító kábé két fejezet).

Azt mondjuk megtudom teljesen érteni, hogy a manga (vagy ami épp a forrás) alapján hivatkozol x karakter y jellemére/szerepére, mert én is tapasztalatból tudom, a hanyag adaptálás mennyire tud rontani az összképen. Pont év elején, mikor még futott az Akame ga Kill manga, volt egy-két ilyen harcom, ahol arra szerettem volna kifuttatni a dolgot, hogy az egyik karaktert ne a blőd adaptáció alapján ítéljék meg, mert pont a lényege lett retardul adaptálva, ráadásul a fontosabb dolgok meg kihagyva.

Na mindegy, hogy mi lesz részemről a harmadik évaddal, az még a jövő (év) zenéje.
Risa írta: 2017.06.30. 11:14Még cserére is hajlandó vagyok. :D
Ó, nem fosztanálak most meg a LoGH-tól a világ összes kincséért sem; az idilli LoGH × Risa momentán a kedvenc shipem. :D
Válasz küldése